Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-15 / 33. szám

8 SZABAD FÖLDMŰVES 1970. augusztus 15. —ASIUOS Az efsz-ek ötéves szerződést köthetnek a választott malacok eladására Tekintettel a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisz­térium távlati koncepciójára, miszerint a húsellátásban általában mutatkozó hiányosságokat elsősorban a sertés­hús nagyobbméretű előállításával oldjuk meg, a sertés­­tenyésztés fejlesztése 1971—1975 közötti években előre­láthatólag nagy méreteket ölt. Azt, hogy milyen módon kívánja ezt az elképzelést a Mezőgazdasági Anyagellátó és Termékfelvásárló Szakágazati Igazgatóság járási üze­mei bevonásával megoldani, Szabó Gyula mérnöktől, ezen intézmény termelési és kereskedelmi főosztályának szakigazgatójától érdeklődtük meg. ^ Milyen gyakorlati lépése­ket tesz az állami felvásárló a legközelebbi időben az akció sikere érdekében? — Feladatunk igen komoly, melynek megoldása vállala­taink részéről igényes lesz. A Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztériummal karöltve előkészítettünk egy olyan In­tézkedést, melynek alapján több évre szőlő adásvételi szerző­dést szeretnénk kötni a mező­­gazdasági vállalatokkal. Ebben a szerződésben érintjük majd a választott malacok előállítá­sával, felvásárlásával és szét­­helyezésével kapcsolatos kér­déseket. Ügy hisszük, hogy a sertéstenyésztés fejlesztésének éppen a megfelelő süldőmeny­­nyiség az alapja. Nemrégiben tanúi voltunk annak, hogy malachiány miatt visszaesés állt be a sertéste­nyésztésben és ebből kifolyólag a húsellátásban, amit mindmáig nem tudtunk teljes mértékben rendbehozni. Az említett szer­ződéskötéssel részletesen fog­lalkozik a MÉM hivatalos köz­lönye is. Milyen időpontot tűztek ki a szerződések megkötésére? — A jóváhagyott irányelvek szerint a felvásárló üzemek és vállalatok 1970 szeptember vé­géig szerződést kötnek a mező­­gazdasági üzemekkel, legkeve­sebb öt évre. Ebben a felvá­sárló üzem kötelezettséget vál­lal a mezőgazdasági üzemekkel szemben, hogy a szerződésben lekötött mennyiségű választott malacot átveszi és az igény­lőkhöz továbbjuttatja. Nem áll­hat elő olyan eset, mint ami­lyennek az elmúlt évben tanúi voltunk, nevezetesen, hogy a mezőgazdasági üzemek el akar­ják adni a malacokat, de saj­nos a felvásárló szervezet, mi­vel nem volt kellő áttekintése a szükségletekről, nem vette át a malacokat, esetleg ezeket nem helyezte Jól szét. Ennek hatására a mezőgazdasági üze­mek kevesebb anyadisznót állí­tottak termelésbe, fékezték a termelést és bekövetkezett az az időszak, amikor malachiány­­nyal küzdöttünk. A szerződéskötés tehát biztonságot jelent majd a ter­melők számára, ami elősegíti a folyamatos és egyenletes ma­lacellátást. — Hangsúlyozni szeretném, hogy egy átvételi szavatosság­ról van itt szó a mennyiség és az időpont feltüntetésével, ami biztonságot jelent, hogy a fel­vásárló vállalat huzavona nél­kül átveszi a választott mala­cokat. Másodszor: kötelezett­séget vállal a felvásárló üzem, hogy a mindenkor érvényben levő árat fizeti a mezőgazda­­sági üzemnek. Harmadszor, de nem utolsó sorban kötelezett­séget vállal a felvásárló szer­vezet, hogy a korai malacelvá­lasztás megvalósításához spe­ciális takarmányt fog előállíta­ni és eladni a szerződőnek (ČOS-1 és ČOS-2 jelzésű takar­mányt). Ezt sokkal tervszerűb­ben, pontosabban kívánjuk 1971-től megoldani, mint ez­­idáig. ГД Az átvett választott mala­cok széthelyezése lenne a to­vábbi lépés, ez hogyan történ­ne? — A szerződések áttekintést nyújtanak a malactermelésről számunkra, de bizonyos időkö­zökben összegezni fogjuk a szervezettebben bejelentett igé­nyeket is. Elsősorban a nagy­üzemek igénybejelentésére ala­pozzuk az elosztást, amelyet a kisebb tételekkel kiegészítünk és így öt évre előre mérleget tudunk készíteni a termelés, valamint az igényszám között. Teljes bizonyossággal kitérhe­tünk majd a szélsőséges nyo­mások elől: — vagy sok malac, vagy kevés malac — és nem kell a jövőben olyan megoldás­hoz folyamodnunk, mint ezidén, hogy külföldről valutáért vásá­rolunk malacot. £ Mi történik az EFSZ-ek és állami gazdaságok dolgozói, esetleg más igénylők malac­ellátását illetően, különösen akkor, ha a közelben nem lesz malacnevelésre szakosított gaz­daság? — A malacellátást a palári­­kovói és Calovói nagyhizlaldá­kon kívül az összes igényüket bejelentő EFSZ-ek, állami gaz­daságok, magán gazdaságok és háztáji gazdaságok felé irányít­juk, vagyis más szóval minden egyes igénybejelentő kívánsá­gát figyelembe vesszük. Az EFSZ-ek például egy igénylést nyújtanak be a közös gazdaság és a tagság egyéni szükségle­teinek kielégítésére. Ezzel meg­akadályozzuk azt is, hogy egyes termelők visszaéljenek a hely­zettel és a megszabott árakat megtoldják. Ebben az ország­ban egységes árpolitikának kell $rvényesülnie. Sajnos, ha kevés volt az áru és nagy a kereslet, ezt egyes termelők ezidáig ki­használták. Információink sze­rint az árpolitika olyan irány­ban alakul a következő évek­ben, hogy a malactermelés nem lesz ráfizetéses, mint aho­gyan már mostsem az. A Egy falun lakó vasutas, állami alkalmazott, tanító vagy más magánszemély is öt évre igénybejelentést nyújtson be? — Ez elenyésző mennyiség és ahol nincsen mód a helyi EFSZ-ben malacvásárlásra, ott esetleg a helyi nemzeti bizott­ság összesítése alapján lehet az igénybejelentést megtenni. tV A szerződéskötés, valamint az igénybejelentés rendszere remélhetőleg kielégítő módon viszi ismét rendes kerékvágás­ba a malacellátás átmenetileg felmerülő kérdését. Az akció sikere majd abban mutatkozik meg leginkább, hogy a közellá­tás folyamatossá válik és nem lesz hiány disznóhúsban. KUCSERA SZILARD az autós turisták nyáron legin­” kább a vízpartokon szoktak pi­henni, a folyók, tavak mentén ütik fel sátrukat. Ilyenkor aztán rendsze­rint kocsimosás is műsoron van. Ke­vesen tudják, hogy ez helytelen, mi­vel a Duna, a Vág, a Garam stb., továbbá a tavak vize erősen homo­kos, és ez árt a karosszéria fényezé­sének. Ezenkívül a folyók vize kü­lönböző vegyszereket is tartalmaz, melyek szintén ártanak a karosszé­riának. A kocsimosást sártalanítással kezd­jük. Alaposan tisztítsuk meg a kocsit, majd meleg, samponos vízzel mossuk le. Ha ezután is maradnak olajfoltok, Hogyan mossuk az autót ? esetleg más tisztátlanságok a ka­rosszérián, akkor azokat Cleanerrel távolítsuk el. Ezután még egyszer samponos vízzel tisztítsuk le a ko­csit. Ha az autót már oxilinfestékkal javítottuk, a tisztításnál semmi eset­re se használjunk acetont. Ha elkészültünk a samponos le­mosással, akkor az egész karosszériát még egyszer mossuk le hideg vízzel, s utána lehetőleg szarvasbőrrel tö­röljük szárazra. Ha az autó megszá­rad, sor kerülhet a fényezésre. A mosásnál általában szarvasbőrt és szivacsot használunk. Ezeket mo­sás után alaposan öblítsük ki, majd szárítsuk meg. A Hogy megelőzzük a beleseteket Javában tart a nyár. A hét végén országútjaink zsúfolásig megtelnek autós kirándulókkal. Egyre nagyobb a forgalom és ezzel egyenes arány­ban nő a balesetveszély is. Sok sze­rencsétlenségnek elejét lehetne ven­ni, ha minden gépkocsivezető indu­lás előtt ellenőrizné, alaposan meg­vizsgálná kocsiját. Ez a néhány per­ces ellenőrzés gyakran sok kellemet­lenségtől kíméli meg az utasokat. Minden nagyobb út előtt ajánlatos megvizsgálni, hogy van-e elegendő olaj a motorban, továbbá víz a hűtő­ben. Nem szabad elhanyagolni a vil­lanyberendezés alapos megvizsgálását sem. Csak azután induljunk útnak, miután meggyőződtünk róla, hogy a stopp- és a jelzőlámpák, továbbá a fényszórók kifogástalanul működnek. mmmvm Közérdekű kérdések és feleletek Az olvasó sokszor tájékozatlan a törvény által körvonalazott jogairól. Érthető, hogy konkrét kérdésekkel fordul a sajtóhoz, választ várva az ót érdeklő kérdésekre, hogy biztosabb lehessen dolgában. Eseteink is ilye­nek. A kérdésekre igyekeztünk úgy válaszolni, hogy föltevőik, de mások is okuljanak belőlük. „HÄTGERINC SÉRÜLÉS“ jeligére ■ Mezőgazdasági üzem dolgozója vagyok. Ev elején egy baleset követ­keztében sérülést szenvedtem és az­óta munkaképtelenség végett táp­pénzt kapok. Kezelőorvosom szerint munkaképtelenségem még további két hónapig is elhúzódhat s úgy tájékoz­tatott, hogy jogom van 100 %-os táp­pénzre, valamint végkielégítésre, ha továbbra képtelen lennék ugyanarra a munkára, amit a baleset előtt vé­geztem. Válaszukat kérem „Hátge­rinc sérülés“ jeligére. A Ha munkabalesetről van szó, amiért az önt alkalmazó üzem fele­lős, úgy a 65/1965 törvénygyűjtemény 74. paragrafusa értelmében igényt tarthat a munkaadónál táppénzre át­lagos tiszta havi keresete 90 %-áig. Ha a munkaképtelenség után a bal­esetből eredő sérülés olyan utóha­tást hagy, ami esetleg akadályozná önt előbbi havi jövedelmének eléré­sében, az előbb idézett törvény 195. paragrafusa értelmében jogosult az előző átlagos havi kereset különbö­zeié térítésére. Indokolt esetben fáj­dalomdíjat és rokkant segélyt is kér­het, melyet egyszeri összegben ítél­hetnek oda, s magasságát a kezelő­orvos által végzett ún. pontozásos rendszerrel szabják meg. Ezért ügyé­ben kezelőorvosához vagy ahhoz a kórházhoz kell fordulnia, ahol gyógy­kezelésben részesítették, s kérnie kell a baleset lepontozását. Természetesen fenti követeléseit csak úgy érvényesítheti eredmény­nyel, ha bizonyítani tudja, hogy bal­esetéért részben vagy teljes mérték­ben az ön munkaadója felelős. JÄR-E CSALÄDIPÓTLÉK? ■ Férjemmel együtt az egyik álla­mi gazdaság alkalmazottja vagyok. Van egy 21 éves fiam és egy 14 éves lányom. Mind a ketten szülői ellátás­ra szorulnak. A leányom jövőre fe­jezi be kötelező iskolai tanulmányait, a fiam pedig a múlt év szeptembe­réig főiskolán tanult. Egyik orvosi vizsgálat alkalmával azonban tüdején foltot észleltek s azóta TBC szanató­riumban gyógyítják. Mivel fiunk to­vábbtanulásáról — az említett oknál fogva — nem tudtunk igazolást fel­mutatni munkahelyünkön, beszüntet­ték a családi pótlék kifizetését. Ké­rem tájékoztassanak róla, hogy az üzem helyesen járt-e velünk szem­ben. A Ha az ön 21 éves fia 1969 szep­tember utoljáig a főiskolán jő ered­ménnyel tanult s azt követően TBC szanatóriumi kezelésre szorul, érthe­tő, hogy nem folytathatja főiskolai tanulmányait, így a munkaadónál jo­gosan kérheti a családi pótlék kifize­tését. A 88/ 1968-as számú törvénygyűjte­mény 18. paragrafusa értelmében min­den gyermek után, aki saját hibá­ján kívül abbahagyta iskolai tanul­mányait, legtovább 26 éves korig jár a családi pótlék, ha az illető gondo­zásra szorul. Ennél fogva az ön fia is ebbe a csoportba tartozik, mert betegsége következtében nem folytat­hatja megkezdett főiskolai tanulmá­nyait, továbbá nem léphet alkalma­zásba, s havi jövedelme nem haladja meg az 500 koronát. Tanácsoljuk, hogy a családi pótlék kifizetését kér­je a munkaadónál, zárolt határidőn belül visszamenőleg is. A kérvényhez azonban csatolnia kell a szanatórium igazolását arról, hogy fia ténylegesen orvosi kezelésre szorul. MILYEN ANYASEGÉLYT KAPHATOK? ■ Lányomnak a múlt év december 31-én ikrei születtek. Hallottuk, hogy ikrek születése esetén a fizetett anya­szabadság időtartama hosszabb, mint egyébként lenni szokott. Kérem önö­ket, tájékoztassanak róla, hogy az ikreket szülő anyáknak milyen terje­delmű fizetett szabadságra van jo­guk? Lányom összesen havi 765 koro­na pénzjuttatásban részesül. A Rendes körülmények mellett a fizetett anyasági szabadság 26 hétig tart. Ha iker vagy több gyermek szü­léséről van szó, akkor az anya sza­badsága és pénzbeni támogatása 35 hétig tart. Az ön lánya tehát az ikrek egyéves koráig, vagyis 1970 végéig részesülhet anyasági szabadságban és az ezzel járó pénzbeni támogatásban. Az anyasági segély két gyer­mek esetében (egyéves korig) 800 korona havonta. Ez a törvény 1970. július 1-től lépett érvényre, vagyis ettől az időtől kaphat lánya havon­ként 800 korona anyasági segélyt. (ep) Egyre több a baleset FORGÁCSOK A pszichológusok állítása szerint a közúti balesetek száma különösen a fizetésnapokon magas. A Svájcban végzett kísérletek bebizonyították, hogy a gépkocsivezetők az említett napokon nem eléggé figyelmesek, ke­vésbé összpontosítanak az útra, mint máskor. Ezt általában az alacsony bér okozza, esetleg az adósságokból eredő gondok. О Az angol rendőrség jelentése sze­rint Londonban és környékén minden tizedik gépkocsi lopott. О Svédországban évente rengeteg ál­lat pusztul el az autók kerekei alatt, azért az ottani szakemberek minden új járműbe olyan szirénát szerelnek, melynek hangja elriasztja az állato­kat az út közeléből. ® A nyugatnémet Automotoklub spe­cialistái a közelmúltban 70 ezer gép­jármű fényszóróját ellenőrizték. Meg­állapították, hogy a gépkocsivezetők 20 százaléka rosszul beállított fény­szórókkal közlekedik. О Az Egyesült Államok technikusai eredeti módon védekeznek az autó­tolvajok ellen. Legújabban olyan be­rendezést építettek a kocsikba, mely lopás esetén önmagától működésbe lép, és a gépházból rikoltozó hang hallatszik: Vigyázat, fogjátok meg a tolvajtl Ezt a kocsit ellopták! О A Zwickau-i autógyár 1974-ben 100 ezer Trabantot gyárt majd évente. Az üzem jelenlegi kapacitása 80 ezer gépkocsi. A Trabantok 90 százalékát Magyarországba, Lengyelországba, Csehszlovákiába, Norvégiába és Hol­landiába exportálják. ® Egy londoni kiállításon világító aktatáskákat mutattak be. A narancs­­sárga fényben foszforeszkáló táská­kat a gépkocsivezetők jól látják a ködben és a sötétben is. A találmány iránt máris óriási az érdeklődés. A rohamosan növekvő automobiliz­mus az egyre gyorsabb, modernebb kocsik, világszerte növelik a balese­tek számát. Néhány hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozták a tavalyi bal­esetek statisztikáját Franciaország­ban. 1369-ben 227 ezer 788 baleset történt a francia utakon. Az ered­mény: 14 ezer 705 halott és 318 ezer 537 sebesült. A közlekedési szakemberek meg­állapították, hogy a legtöbb szeren­csétlenséget a gyorshajtás okozta. A szabálytalan előzés a második helyre került. Ugyancsak sok balesetet oko­zott az is, hogy Franciaországban a hatóságok nem tiltják el a gépkocsi­­vezetőket az alkoholtól, csupán meg­győzéssel, propagandával igyekeznek rávenni őket, hogy vezetés előtt és alatt ne fogyasszanak szeszes Italo­kat. A francia gépkocsivezetők gyakran figyelmetlenek, nem tartják be az előírásokat, nem veszik figyelembe a jelzőtáblákat, sőt nem egyszer, ha kicsi a forgalom, nem respektálják a tilost jelző piros lámpát sem. Ebből már nagyon sok súlyos baleset szár­mazott. Nem szükségszerű — hangsúlyozza a közlekedésrendészet jelentése —, hogy az autók számának emelkedé­sével a súlyos karambolok is gyako­ribbá váljanak. Sok országiján meg­felelő rendszabályokkal, de elsősor­ban fegyelmezettebb vezetéssel a meg­szaporodott gépkocsi park ellenére is el tudják kerülni a baleseteket.

Next

/
Thumbnails
Contents