Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-07 / 6. szám
IRODALOM Tavaly, 81 éves korában balt meg századunk egyik legnagyobb írója, Tersänszky József Jenő. As idén van éppen 60 éve, hogy Ady Endre pártfogéi melegségé kritikát írt a Viszontlátásra drágám, című kényvéről. Ady véleménye а flgyelmetérdemlé írásművek táborába kalauzolta a pályakereső Tarsánszkyt s a tolinak ez a varázslója azóta fogva tartotta egész nemzedékek figyelmét. Az eltelt évtizedek alatt egész sor regénye jelent meg, amelyek a századunk legolvasottabbjai közé tartoznak. írói nagyságának titka, vagyis alapja,hogy úgy írt, ahogy ált Változatos életének minden tapasztalatét takargatés, szemérmeskedés nélkül beleírta, átmentette műveibe. A fantasztikus munkabíró írók közé tartozott Ha meggyőződött arról, hogy megjelenik készülő műve, egyetlen nap alatt 30—40 gépelt oldalt írt A fiatalabb éveinek íráséit nem tartatta nagyra. (A még annyira közkedvelt Kakukk Marcit sem.) Elate legnagyobb művének a Félbolond című könyvét emlegette. Az alábbiakban a nagy író egy elbeszélését közöljük, melyet Budapest ostromával kapcsolatban írt. melletti vízhordástól. Inrándulás, tetejébe még meg is csípte a fagy a Jobb kezemet. De drága kincs ez a két vödör víz. Inni kell és főzni kell. Siót mosdani is, mosni is esetleg. Vízvezeték pedig rég nem szuperál ezen a környéken. Villany? Gáz? El is feledtük, hogy volt. Buda ostroma folyik. A végső szakasznál tart. Csak ezt mi, a benne vergődők, nem tudjuk. Legföljebb számítgatjuk. Az oroszok már a Sas-hegy alatt vannak, három utcával odébb. A repülőgépeik úgy Jelennek meg naponta, akár gyakorlótér fölött berregnének és süvöltöznének veszélytelen. Német vagy magyar elhárítás rég nincs. A Nap-hegy romhalmaz. A pályaudvar romhalmaz. Most is ropogva ég egyik raktár a túlsó végében. Sínek között csetlek-botlok tova a piszkos, koromlepte, lövedék túrta hóban. Ekkor jön velem szemben Bakó Pál zzekerésztlzedes. Bakó hatodmagával a ml bérhásunkban szállásolódott el. Hatvan lovuk sínylődik a pályaudvaron. A raktárakba zárták ezeket a szerencsétlen állatokat Minő sorsra? Még a legtrgalmasabb e boldogtalan lovakhoz a bomba. Azután pedig a szúrókés és revolvergolyó volna. Mert az legalább gyors halál. Másként a gyötrelmek gyötrelme környékezi meg őket. Éhen-azomjan pusztulnak, vagy benne égnek elevenen egy-egy raktárzugban. Már hetek óta szűkölködnek ezek a szegény párák. Most már napok óta sem egy szem takarmányt, sem vizet nem kaptak. így találkozom Bakóval a sínek között. Bakó földlm. Odahaza hentes. Tudom, azért Jött le a pályaudvarra, hogy egy lónak megadja a kegyelemdöfést. Aztán a húsa Javát, máját fölszállítsa az óvóhelynek. ■Józsival való ismeretségem a következőleg zajlott le. Téli hajnalon vizet hozok a Déli-vasút rommá lőtt teherpályaudvarán át. Két nagy vödör húzza alá karomat. A jobb karom már béna ettől a nap-nap Megbecsülhetetlen ember most ez a Bakó Pál. Egy falat hús az életet jelenti itt most akárkinek. Akik legjobban finnyáskodtak előbb, hogy lóhúst nem ízlelnek meg, inkább éhen halnak, most már kidülledő szemmel falják. — Halló, Pali! Jó reggelt! — Jó reggelt, hadnagy úr? Meg akar emberelnl ezzel a titulussal a földim. Hallotta, hogy tartalékos tiszti rangom van. Mindig dühbe gurít ezzel. Örülök, hogy elszabotáltam a behívásomat. Nemhogy most itt, ahol a nyilas testvérek házrólházra járnak gyilkolni, fosztogatni, igazoltatni, katonaszökevényt vadászni, nagyon dobra verjem katonai rangomat. Éppen mérgesen fogalmazom magamban, hogyan reccslntek rá földlmre: — Ne hadnagyurozzonl — de elállítja szavam valami. A reggeli párában néhány lépésre Bakó háta mögött egy lónak körvonalai bukkannak ki a vasúti kocsisor mögül. Jó alakú vasderes, hóka is, karmantyúja Is van. Azaz fehér csillag fénylik a homloka közepén, és a két mellső lába csülke szintén fehér. Csinos jószág. Alig támolyog a kimerültségtől. Félő, hogy a sínek közt elvágódik az árva, hogy az isteni sok szép halálnem közül a fagy végezzen vele. — Ahol ni, Pali! Itt a vágóbarom a kés után szalad. Tudja szegény, hogy még a legjobb, ha megöli őt. — Ahál — fordul vissza Bakó. — Ez Rózsi. Hová tartasz, te szamár? Itt is csak azt kapod, amit a raktárban. Ott áll Rózsi, a csinos lómenyecske, előttünk. Rövideket horkantgat, szagolgat felénk, halvány sugarakban fújja a téli párába gyöngülő lélegzetét. És bízóan, könyörgően veti ránk két barna szemét: segítsünk ra|ta! Bakő, a hentes, borongóan, komoran vonja össze szemöldökét rám. — Hát már ezért is külön istenverése kell érje a ml gazember hadvezetésünket, ml történik ezekkel az állatokkal. Rózsi, a vasderes, a gebévé aszott fiatal kanca, közben lesunyta nyakát, és nyújtogatja a földnek felém. Persze, kétoldalt ott áll a havon mellettem a két vödör víz. Bennem valóságos vad vlaskodás folyik; föláldozzam-e az egyik vödör vizet a szenvedő állat utolsó gyötrelmes óráinak enyhítésére, ős fosszam meg feleségemet és magamat a drága víztől. — Odaadom neki az egyik vödröt! — döntök. De Bakó tlltőan tartja mellemnek tenyerét. — Hát hogy tetszik gondolni? Főzni kell otthon ebből máma. És nem biztos, hogy holnap ki lehet-e mozdulni vízért. A kút Is elapadhat. — De nem bírom nézni, hogyan rlmánkodik, figyelje csak! — utalok Rózsira, aki majdnem feldől, ahogy nyakát nyújtogatja a sóvárgott folyadék felé. — Na várjon, — szól erre Bakó. — Majd tartom a tenyerem. Löttyintsen bele a vödörből. Azzal megitatjuk Rózsit, amit úgy is kllötyögtetne a vödörből hazáig. Megitattuk Rózsit a víz kevés fölöslegéből. És aztán úgy könyvelem el magamban szegényt, mint aki odaveszett sok más társával együtt a pályaudvar gyehennájában. Nem kérdeztem meg Bakót sem később felőle, hogy talán leszúrta-e, és mi is lakmároztunk a Rózsi húsából pörköltet? Lovaink pusztulása után Bakóék parancsot kaptak a távozásra. Bevetették őket a tűzvonalba. Az orosz fölszabadítókat megelőző napon egy csöndesebb félórát arra használok, hogy levegőzzem, körülnézzek a ház közvetlen környékén. Vannak afféle felejthetetlen, filmszerűleg részletesen visszapörgethető emlékképeink. Ilyen ez. Amint az alkonyaiban egy falrésből mászom elő, hogy körülnézzek, a levegő a sugártöréstől valahogy gicscsesen rémes. Lángol és lobog a piszkos hó, a bombalyukakkal tele fal, a szürke, téli ég, a házromok ... Gyönyörű ez, és közönséges is. Borzalmas délután befejezése ez a giccses gyönyörű alkony. Egyszerre csak az udvar végében Rózsit, a vasderes, hőka, fiatal kancát veszem észre. Valami szalmaköteget szimatol a havon, és a kiöntött krumplihéjat szemerkéli. Lám, élelmesen ide furakodott a bérház oltalmába, nyomorultúl elpusztult társai közül. Az ám, de hát most látom, hogy a nyakából vastag sugárban ömlik a vér a hóra. Ugyancsak a farának egyik részén lyuk tátong. Aludt vér szárad benne. így áll ott, és eszi a krumplihéjat a téli, csipősödő fagyban. Mégiscsak elérte a végzete szegénytl Elvérzik Itt. Nem tudom, vajon ez érzékenyít-e el? Vagy már az általános, elbírhatatlan lelki vigasztalanság, keserűség, testi-lelki leromlottság, életutálat késztet rá, hogy sírás fogjon el, sokat próbált keménylegény létemre? Ott állok és sírok. Agyamban pedig ez ismétlődik: — ö, be kegyetlen, nyomorult, átkozott az élet, és benne az ember! Nyáron, a kánikulában, verejtékezve kutyagolok a Szabadság-hídon. A púpjánál elakad előttem egy kocsi. Többen, Jóakaratü emberek, neklvetemedünk hátulról, és toljuk a kocsit. Amint már ott tart, hogy a bakon a kocsis a szekér fékjét kallantyúzza, le ne rontson a híd púpjának túlsó felén a szekere, mert már felérkeztünk, és közben hálálkodik nekünk a segítségért, én rápillantok a lovára. Semmi kétség! A ló az én Rőzslm! Ott van a sérülés nyoma a nyakán, ott van a farán is. Nem lehet még egy vasderes, hóka, karmantyús kanca két ilyen ismertető sebhellyel más. Ejnye az irgalmát! Rózsi te, hát átvészelted, átvészeltük mégis a sok borzalmat. Mégiscsak szép az Élet! Hagyjuk a csüggedést, az átköti £♦ «J* «$♦ «$♦ ♦♦♦ «$♦ «j* »2* *2* «J» «2* *2* «$♦ *1* *1* «*♦ ♦!* «$♦ «J* *2* *1* «J* *** ♦$* ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ *í Dódült világ! Üvölt a szél. Áttör a vastag vattaikebáton, János didereg ** a sürgönyoszlop tetején. Az oszlop vadonat új, most ásták be jó mélyen a földbe. A régi derékben kettétörve, lent hentereg a part tövében. Sok bömbölő vihart kíállott, de most megcsúfolta az idő. A vezetékeket is széjjel szaggatta. A téli világ elállta az utakat, így a telefonösszeköttetéstől is megfosztotta a környéket. A part tövében lapul megszeppenve a gátőrház is. A gátőr két napja már lábon viszi be a fontos jelentéseket a községbe, amelyeket azelőtt egyszerűen csak belehallózott a telefonba. A kémény reggel óta okádta a füstöt. Erősen fűthet a mama — gondolta János a pózna tetején — nagynéha kiugrott a konyhaajtón, szennyvizet zúdított ki, vagy rőzsét vitt be. Loholt, mert kegyetlenül vágott a szél lent is. Jő meleg lehet bent. Ha itt végeznek, bemennek melegedni, határozta el János, ezzel az oszloppal a mai norma is ki lesz. Rákvörös a keze, ujjaihoz ragad a villáskulcs, a vattakabát mintha ráfagyott volna. Az utolsó csavarintást végezte az egyik porceláncsigán. A gátőrházbe motorkerékpár pöfögött be. Báránybőr bunda, kucsma a fejőn! Miefene? — mondta hangosan János. — Nő! — Arcát nem láthatta jól. Motorkerékpáros nő! — Az, de nem is olyan nagy csoda! — motyogott János. — Azért még mindig kevesen vannak ahhoz, hogy meg ne álljon rajtuk az ember szeme. CSURKA PÉTER: János hamiskás mosolyba burkolta a szót. — Aki ennyit olvas, az sokat tud. Telén többet, mint én. Fordítva Jobb szeretném — tette hozzá. A leány nem válaszolt.- — Azért ne higgye, hogy én nem olvasok —> Javította fcí János. — De könyvállványt csak akkor vásárolok, ha majd megqésfllök. A leány meleg pillantást vetett János felé. Ez a tekintet felbátorította a fiatalembert. A mama, aki eddig a kályha mélts tt állt, mosolyogva vonult ki. Huncut egy fiú! Még a szeme se éli JÔ1I — Kedves Marika — kezdte a felbátorodott Járos —, mert ugye Jól értettem a bemutatkozásnál, Marikának hívják?... Nagyon édes név. Eddig tizenkilenc Marikába voltam szerelmes, de ez a szám rövidesen húszra szaporodik, úgy érzem ... A leánynak hirtelen lángra lobbant az arca. Elsietett. — Ne ronts ajtóstól a házba — szólalt meg az öt gyerekes kolléga. János is feszengett, kicsit kényelmetlenkedett. — Remélem, azért még visszajön? Marika vissza is jött. A mama háta mögött jött, aki kenyeret, fehér sós szalonnát helyezett az asztalra. Akkor bújt elő Marika egy nagy üveg borral és poharakkal. — Itt termett a ml kis kertünkben... g TAVASZ A TELBEN — A gátőrházat próbálom ki — szólt le két társához, s máris működött a vonaleilenőrző készülék. Női hang hallózott. János vissza. — A telefonszerelők!... Próbahívás ... Jól hallja az elvtársnő? ... Örülök ... Nem tudom, kivel beszélek, de bejelentem, hogy néhány perc múlva megrohamozzuk a gátőrházat... — Hogyhogy megrohamozzák? — Hárman vagyunk és mind a hárman berontunk melegedni. * Beléptek a konyhába. Nehéz szag csapta meg az orrukat. Kotlók ültek a fészkeken, vlrnyogtak, kotoltak, betegeskedtek. Jánosnak pillanatra fellebbent a szülői ház. Már anyja is ülteti ilyenkor a korai kotlákat. Pillanatra meghőkölt, nem otthon jár vajon? Bent körülülték az asztalt. János egyik munkatársa híres, szóilan ember volt, öt gyerek apja, a másik pedig, he szóba kezdett Is, csak a feleségéről beszélt, mert annál aztán nincsen szebb, jobb, különb asszony széles e hazában, s így Jánosra maradt a beszéd, Jánosra, aki amúgy Is beszédes fiatalember, különösen ha szoknyát hord, akihez szólni kell. Jánost először a könyvállvány lepte meg. Lehetett najta vagy száz példány ékesen kötött kötet, azonkívül nagyon sok klasszikus olcsó kiadás. János meggyávult a sok könyvtől. A könyvekről alázatosan átlendült szeme a lányra, a lányról vissza a könyvekre, mintha méricskélt volna valamit. Mintha azt kérdezte volna: leányka, elolvastad vajon ezt a sok könyvet, vagy csak fitogtatod a könyvállványt? _ Kevesell!? — vette észre a leány zavartan e fiú nézését. — Sokalltra! — mondta János. — Miért? — nézett rá csodálkozva a leány. János még nagyobb kedvre derült. A mamának azt mondta tréfásan, ne vegye rossz néven, és ne Is marasztalja, de ő holnap reggel hat érán túl az istennek se marad. Marikának meg azt mondta komolykodva, sajnálja, hogy nem mondhatja meg édesapjának: ha ez a saját termésű bor nem is a legjobb bor, de legalább kegyetlenül .savanyú. Még az a jó, hogy Marika jelenléte mézédessé teszt... Mikor már kifogyott a derűs mondásokból, átcsapott komolyabb hangnembe. Persze, ezt kis szünet előzte meg, pillanatnyi megfontolások. — Hol dolgozik, kis Marika? — A Dózsa téeszben, könyvelő vagyok. — Nagyszerű! — csillant fel a szeme Jánosnak. — Akkor maga telefon mellett ül ... Holnap felhívom magát a vésztői országúiról... A leány bámult. — Igen, igen, mert holnap ott dolgozunk, a vésztől úton... Velem lehet ám beszélni, akármikor, akárhonnan ... — Igen. És?... — Csak úgy mondom ... Aztán azt Is mondom — hajolt Marika füléhez — rontsa el néha azt a telefont!... Engem küldenek ki javítani... A leány most a fiú szemébe nézett erősen. — Én ennél sokkal egyszerűbbet tudok... Nem olyan kacskaringős ez a part, hogy el lehetne rajta tévedni... Kint felordított a szél, de Jánosnak egyszerre nagyon melege lett. Kikívánkozott e vad szélbe, a hidegbe, fel, valami pózna tetejére. De úgy érezte, mégha a legmagasabb pózna tetejére mászna is fel, Marika akkor is magasabb lenne nála. Nem is olyan kacskaringbe ez a part, hogy el lehetne tévedni rajta. Csak kinyit már a tavasz is, virágokkal szórja tele a folyó partját.., Pintér István: Botrányok а XX. században E kötetben századunk legjelentősebb nemzetközt és hazai társadalmi és politikai szenzációt, botrányait olvashatjuk. Izgalmas, fordulatos eseményekben bontakozik ki előttünk híres és hírhedt személyiségek, mint például a walesi herceg, az A1 Capone vagy emberi társadalmi portréja. Feltárulnak e könyvben az olvasók előtt olyan régi históriák is, amelyeket az idősebb generáció is csak hallásból ismer. A szerző Izgalmas könyve szinte beavatja az olvasót századunk szenzációs bűnügyeibe. (Ana26 Kös) Karliczky Margit: Janus Pannonius Ferrara, Guarino mester humanista iskolája. Mátyás király udvara és a pécsi püspöki székhely Jelenti a magyar humanizmus képviselőjének, a magyar világiköltőszet első európai úttörőjének, Pannonlusnak az életútját. Az Itáliában szerzett tudás, élettapasztalat örök vágyat hagyott lelkében, hogy szülőhazájában, Magyarországon Is megvalósítsa, művelje és terjessze azokat az eszméket, amelyeket magával hozott. [Ara 15 Kös) Paasuth László: Rézkor A neves Író a Rézkor-ban próbálja felidézni az 1923-tól 33-lg terjedő nehéz kort. Eleje a háború utőnl merényletekkel, inflációval foglalkozik. A vége már a hramincas évek elején fellépő súlyos gazdasági válsággal foglalkozik. (Are 48 j(čs) У László Anna: Zárójelentés Feyér András, a régész elhíreszteli mindenki előtt, hogy külföldre utazik. Ehelyett bezárkózik lakásába és a leeresztett redőny mögött nekikezd életrajza írásának, tanulságképpen az utókor és nevelt leánya számára. A szándéka az, hogy utána öngyilkos lesz, mert ügy érzi, annyi megalázás érte, hogy emberi méltóságát Лак a halálával szerezheti vissza. (Ara 19 Kčs) Szabó Pál: Szépülő szegénység A közismert író saját falujának problémáját írja meg, A Duna—Tisza közti homokvidéket és a homokkal és a mindenfajta értetlenséggel birkózó embereket, akik a futóhomokon végülls oázist teremtettek. Ez a küzdelem, az emberibbet akaró közös munka, a cselekmény kerete, ebben bonyolódnak az emberi sorsok, indulatok. (Ara 24 Kčs) Norbert Frýd: öserdó Négytagú expedíció indul a mexikói vadonba. Az expedíció vezetője egy texasi professzor, akinek cseh felesége van, akivel a protektorátus idején látszatházasságot kötött a lány megmentéséért. Velük Indul még egy fiatal cseh archeológus és egy mexikói festőművész. Négy merően különböző ember, s lényegében mindegyik más célbői, más elgondolásból vág neki a kalandos útnak, mindegyik más szempontból nézi a dzsungel titokzatos világát. A négy irányból összefutó megvilágítás kereszttüzéből megelevenedik előttünk az ósvadon élete. (Ara 18 Kčs) Ismeretlen ismerősök Gyerekekről Írnak a világ minden tájáról. Van köztük szovjet, amerikai, német, arab, japán, olasz, bolgár, cseh, belga, ausztráliai és természetesen magyar gyerek is. A gyűjtményt T. Aszódi Éva számos gyermekes ifjúsági antológia válogatója állította össze. (Ara 13 Kčs) >
