Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-03 / 1. szám
TAPASZTALATOK A lucernaliszt-termelés a szakosított állami gazdaságokban |,"ПШР"г"1 "ИТВИЛИ II i IIJIII1HF"— и— j 1Ц1Ч1111МИ' hill I -----------1--------1 A. KLESNIL mérnök, docens, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, Takarmánytermesztési Intézet, České Budéjovice A fejlődő állattenyésztés a fehérjetartalom lényeges növelését követeli meg a gazdasági állatok takarmányedegjelben. A takermánybázls megszilárdítására tett számos Intézkedés ellenére azonban hazánkban mind a mai napig sem sikerült felszámolnunk a takarmányfehérjében mutatkozó hiányt. A mezőgazdaság növényi fehérjeszükségletét 70—75 %-ban fedezzük átlagosan saját forrásokból. Ezzel kapcsolatban a takarmányköltségek magasak és mintegy 70 °/o-át teszik ki az állattenyésztési termékek előállításával kapcsolatos költségeknek. Mezőgazdaságunkban a fő feladat ennek belterjesítése. Legidőszerűbb ez a takermánytermesztés területén. A belterjes takarmánytermelés elkerülhetetlenül összefügg a termés betakarításának és tartósításának nagy hatékonyságú módozataival. Éppen a takarmányok tökéletlen tartósításával kapcsolatos veszteségek, amelyek az Időjárást viszonyok rosszabbodásakor megnövekednek, fosztják meg az állattenyésztést az értékes tápanyagoktól. Ezért gyakran előfordul, hogy még az olyan szálastakarmányok Is, mint a lucerna és a vöröslhere stb., kis értékű takarmányokat adnak alacsony fehérje-, vitamin- és egyéb hasznos anyagtartalommal. Ez arra kötelez bennünket, hogy a legkorszerűbb módozatokat alkalmazzuk különösen a lucerna és a vöröslhere tartósítására, mert ezek a takarmánynövények Jelentős fehérjeforrásul szolgálnak az állatok számára. E problémák megoldására hazánkban létrehoztuk a takarmányipart, nevezetesen szárítóüzemeket építünk a lucerna, a burgonya és a cukorrépa szárítására. Mezőgazdaságunkban a lucerna a takarmányfehérjék egyik fő forrása. Ez a növény nem helyettesíthető a cukorrépa- és kukorloatermesztésl övezet gazdaságaiban és igen nagy Jelentősége van a burgonyatermesztési övezetben is. A lucerna legfontosabb tulajdonságai közé tartozik a tartósan elérhető nagy termése: kedvező viszonyok esetén egy hektárról betakarítható 70 q lucernaszéna. Különösen Jó termése van a lucernának az öntözött területeken, ahol hektáronkénti terméshozama eléri a 120 q-t, sőt ennél többet Is. A lucerna kitűnik nagy fehérjetartalmával: lényegesen több fehérjét tartalmaz, mint a vöröshere. A fiatal lucerna emészthető fehérjetartalma 2,9 °/o, az április végén betakarított lucernaszénáé pedig 9,5 %. Ezekből a számadatokból látható, hogy a lucerna lényegesen több fehérjét ad, mint a vöröshere. A lucernatakarmány minőségére kedvező hatással van, hogy megtalálható benne számos értékes aminosav: az argínin, a hisztidin, a lucein, a lizin stb. A lucerna nitrogénmentes tápanyagtartalma szintén nagy. Az ásványi anyagok közül megtalálhatjuk benne a kalciumot, a foszfort, a káliumot, a nátriumot, a magnéziumot és a ként. A lúgos anyagok nagy mennyisége kedvező hatással van az állati szervezetre, közömbösítik például a savak fölöslegét, különösen lucernaszilázs etetésekor. A lucernában ezenkívül sok karotín, továbbá B-, C-, D-, E- és K-vitemin is van. A lucernaliszt minősége értékelésének alapvető kritériuma az emészthető nitrogéntartalmú anyagok és a beta-karotln mennyisége, amely értékek között szoros korreláció áll fenn. Sevőík (1965) szerint egy kilogramm lucernellsztben 15 °/o protein mellett 100 mg a beta-karotin, 25 % protein mellett pedig már 230 mg. A mezőgazdasági termékeket szárító üzemekben főképpen a magyar LKB szárítóberendezéseket alkalmazzuk. A legutóbbi időben behoztunk néhány Promill-600 és Promill-1800 típusú francia szárítóberendezést is. Most van előkészületben a BS-6 csehszlovák szárítóberendezések gyártása. 1967-ben 33 szakosított mezőgazdasági üzem állított elő lucernalisztet. A Jövőben a szárítóberendezések száma előreláthatóan 60—80 lesz. Ez lehetővé teszi, hogy teljesen kielégítsük a takarmányipar lucernalisztszükségletét. A lucernaliszt termelésével kapcsolatban felmerül számos agronómiái, szervezési és közgazdasági Jellegű probléma. Mindenekelőtt meg kell említenünk a nagy produktivitású lucernaállományokat. Ez csak a lucernatípusú termékeny talajokon érhető el, a cukorrépa- és kukoricatermesztési övezetbe tartozó gazdaságokban, különösen az öntözött területeken, és éppen ezért itt is célszerű összpontosítanunk a szárító berendezéseket. Az ilyen területeken legalább 400—450 q lucerna zöldtömeget állíthatunk elő egy hektáron. A terméshozam növelésével lehetőségünk van a lucerna vetésterületének lényeges csökkentésére és arra, hogy ezt a szárító berendezések közelében összpontosítsuk. Ennek nagy Jelentősége van a termelési költségek csökkentése szempontjából, mert 1 métermázsa lucernaliszt gyártásához öt métermázsa zöldtömegre van szükség. Ezért a fejlett országokban a szárító üzemek a nyersanyagkörzet középpontjában helyezkednek el oly módon, hogy a legmesszebbre eső termőhelytől a szárító üzemig való távolság ne legyen több 6 km-nél (Nenek, 1964). A szárítóberendezések évi kihasználási időtartama nálunk 150—180 nap lehet. Ehhez azonban nemcsak Jelentősen koncentrálni kell a lucernatermő területeket, hanem ki kell használni a szárító berendezéseket a nyári—tavaszi időszakban a pillangósokból és egyéb növényekből állő takarmánykeverékek, a takarmányrépa stb. szárítósára Is. A szárító berendezések maximális kihasználása rendkívül fontos a beszerzési költségek visszatérülésének meggyorsítása szempontjából is, mert ezek a költségek igen tekintélyesek, 3—4 millió koronát Jelentenek egy szárító berendezésre. A fenntebb érintett kérdések Jelentős mértékben befolyásolják a lucernaliszt önköltségét is. E termék gyártásakor a ráfordítások legnagyobb része a zöldtömegre, majd pedig az energiaforrásokra esik. Az Amerikai Egyesült Államokban például, a tüzelőanyag-költségek 4 °/o-át teszik ki az összes költségeknek (Stoklasa, 1968), míg Csehszlovákiában 15—30 százalékát (Klesnil, 1987). A szárító berendezés teljesítményétől és komplettségétől függően a szárítást költütletes uiirillitalĎ IZ ourju részere. л dupla falú tankokba egyszerre 330 liter tej fér, elektromos fűtésű és vízvezetéki vízzel hűthető. A 12 borjú hat perc alatt jőllakásig szophat. Az önsúly 247 kg. A Nutrix—12-es borjúszoptatú gépet a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat gyártja. Balia felv. ségek nagymértékben ingadoznak, de általában magasak és 1 q szárított termékre vetítve elérik az 50—100 koronát (Baran, 1965), nem számítva a liszt granulálására, illetve indifferens közegben való tárolására fordított költségeket, ez utóbbi eljárásokkal ugyanis csökkenteni lehet a tápanyag-, vitamin- és különösen a beta-karotinveszteségeket. A lucerneliszt-termelés összes költségei 1 kg nitrogéntartalmú anyagra számítva gyakran azonosak, sőt még nagyobbak is a lucerna közönséges eljárásokkal való betakarításához viszonyítva. Az ország mezőgazdasága számára 1970-ben 165—180 ezer tonna lucerna szükséges. A probléma fontossága megköveteli, hogy részletesebben ismertessük a lucernaliszt-termelés jelenlegi helyzetét. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériummal együttműködve 1966- ban kidolgoztuk a szárítóberendezések értékelésének módszereit. Mindenekelőtt tanulmányoztuk a lucernaliszt önköltségének alapvető paramétereit (a zöldtömeg, az energiaforrások, a munkabér stb. költsége). Egyidejűleg tanulmányoztuk a szárítóberendezések terhelését és kihasználását a szezonban. A nitrogéntartalmú anyagok és a beta-karotln mennyiségét tekintve a lucernát különböző osztályokba soroltuk s megállapítottuk értékesítési átlagárát. 1966-ban elemeztük a lucemalisztgyártást 21, 1967-ben 17 gazdaságban, ahol LKB típusú berendezés működött. Csak egyetlen esetben tanulmányoztuk a Promill-600 típusú berendezés működését. A 21 szakosított állami gazdaságban 1966-ban 21435 tonna lucernalisztet állítottak elő. Ebből a menynyiségből 14 990 tonnát 10 olyan üzemben készítettek, amelyek már két vagy több éve működtek, a többit 11 olyan berendezésben gyártották, amelyek még a kísérleti termelés szakaszában voltak. A lucernaliszt gyártása a szárító berendezésekben gazdaságilag előnyös. A tíz alapvető szárítóberendezésben 1 q lucernaliszt termelési költsége átlagosan 106,26 korona volt, tekintve, hogy e termék értékesítési ára 162,14 korona, a nyereség elérte az 55,88 koronát. A szárító üzemek összesen 12 285,5 tonna lucemelisztet adtak el (82,3 °/o], tehát az évi nyereségük elérte a 6 865 137 koronát. A kipróbált szárító üzemek közül csak egy bizonyult veszteségesnek. Bizonytalanoknak és viszonylag magasaknak mondhatók a zöldtömeg költségei (átlagosan 45,5 korona egy métermázsára). A lucernaliszt összes termelési költségén belül ez 42,8 százalékot jelent. A szárítási költségek átlagosan nem haladták meg a 60,76 koronát 1 q-ra, ebből az energiaforrásokra esett 20,81 korona, vagyis az összes költségek 19,7 %-a. 1 kg nitrogéntartalmú anyag előállításának összes költsége átlagosan 6,04 korona volt (4,71 és 9,71 korona között mozgott). Nagyjából ugyanilyen termelési mutatókat értek el az üzemelésük kísérleti szakaszában levő szárítókban is. A nyereség 1 q lucernalisztre számítva 55,05 korona volt, a ráfordítások 1 kg nitrogéntartalmú anyagra 6,05 koronát tett ki. 1967-ben a szárító üzemekben 18 697,9 tonna lucernaliszt készült, ebből 15 823,96 tonnát értékesítettek. A termelési költségek 1 q lucernalisztre vetítve 132,87 koronát tettek ki, a nyereség 38,78 korona volt. A nyereség összege elérte a 6 136 531 koronát. A zöldtömeg költsége 51,76 korona volt (38,9 %) az energiaköltség pedig 29,23 korona (22 %), míg 1 kg nitrogéntartalmú anyag 7,53 koronába került. A lucernaliszt előállításának költségei 1966-hoz viszonyítva megnövekedtek. Ez többek között befolyással volt a lucernaliszt nagykereskedelmi árának emelésére is. A munkabérköltségek 1966-ban és 1967- ben általában azonos szinten mozogtak, métermázsánként 14,3—14,5 koronát tettek ki. A lucernaliszt-termelés rentabilitásának növelése bizonyos mértékben függ a szárítóberendezés kihasználásának időtartamától is a szezon folyamán. Egy szárítóberendezés üzemelése 1966-ban általában 141 napig tartott (1703 munkaóra) és a teljesítmény 8,9 q lucernaliszt volt óránként. Az állások az összes üzemidő 35 %-át (606 óra) érték el és ezeket főképpen a kedvezőtlen időjárás (39 %), a betakarítási gépek meghibásodása (27 %) és a szárítóberendezés meghibásodása (20 %) váltotta ki. 1967-ben a szárítóberendezés átlagos üzemelési ideje 125 nap (1278 munkaóra) volt, órateljesítménye az 1966. évi szinten mozgott és 8,9 q volt. Az állások az összes munkaidő 55 %-ána (715 órára) rúgtak. Magyarázatukat főképpen a szárító berendezés és a betakarító gépek meghibásodásában kereshetjük. A zöldtőmeg viszonylag magas költsége arról tanúskodik, hogy csökkent a lucernatermesztés belterjessége, valamint abban, hogy a szárító üzemeket nem mindig a lucernára tipikus viszonyok között, nevezetesen nem mindig az öntözött területeken létesítjük. Ez megnöveli a lucernatermesztés költségeit és nagyobb területet követel meg e növény termesztésére, aminek következtében növekszenek a zöldtömegnek a tábláról a szárító üzembe történő szállítási költségei. Az energiaköltségek nálunk jóval magasabbak, mint külföldön. A korszerű szárító üzemekben ezek 15— 20 °/o-át teszik kt a Iucernalisztgyártós összes költségeinek, néha pedig felmennek 30 %-ra is. Külföldön tüzelőanyagnak főképpen földgázt használnak, míg Csehszlovákiában az ennél drágább diesel-tüzelőanyagot. A továbbiakban a szárítóberendezések létesítésekor ezt a tényezőt figyelembe kell vennünk. A lucernaliszt nitrogéntartalmú anyagtartalmát értékelve arra a következtetésre Jutottunk, hogy 1 kg ilyen anyag előtállítása a lucerna mesterséges szárítósa esetén célunk viszonylag drága. A prágai Agrárgazdasági Kutató Intézet anyagai (1965) szerint a cukorrépatermesztési övezet gazdaságaiban, ahol a lucernát hideg levegővel utánszárították (a kthozetal 72,9 q/ha széna), 1 kg nitrogéntartalmú anyag előállítási költsége 2,43 korona volt, míg azokban az üzemekben, ahol szárító berendezéseket alkalmaztak, ezek a költségek 4,50 és 10 korona között mozogtak. A szárítóberendezések kihasználási időtartamát tekintve a szezonban Jelentős ingadozások figyelhetők meg. Átlagosan az üzemelés évi időtartama eléri a 150 napot. Ezt főképpen azzal magyarázhatjuk, hogy nincs elegendő megfelelő takarmánynövény a tavaszi, a késő nyári és az őszt Időszakban való feldolgozásra. Azt kell mondanunk, hogy a Jelenleg használt LKB szárító berendezések szakosítottak, ezért más szálas takarmányok, illetve egyéb takarmánynövények (például a cukorrépa, a burgonya stb.) feldolgozása rajtuk számos nehézségbe ütközik és jelentősen növeli a költségeket. A szárító berendezések, illetve a betakarító gépek műszaki meghibásodásai következtében előforduló állásokat csak úgy lehetne megszüntetni, hogy megjavítjuk a berendezések és gépek minőségét, biztosítjuk a mezőgazdasági üzemek megfelelő ellátását tertelékalkatrészekkel. A szárítóüzem teljesítménye általában a reggeli órákban alacsonyabb volt (0,7 tonna/óra), a délutáni órákban viszont felment 1,1 tonnára. Ettől függően 1 q lucemalisztre felhasználtak 4—7 q zöldtömeget. A tapasztalatok alátámasztják a szakadatlan szárítás ésszerűségét, mert a dob lehűlése kedvezőtlenül befolyásolja a szárítóberendezés teljesítményét. A lucernaliszt gyártásával kapcsolatban továbbra is megoldatlan számos szervezési-gazdasági és agrotechnikai Jellegű kérdés. Igaz, a szárítóüzemek nyereséggel működnek. 1966- ban a nyereség összege egy szárítóüzemre vetítve 686 513 korona, 1967- ben pedig 360 972 korona volt. Ez a nyereség azonban jelentős mértékben a kedvező értékesítési árnak a következménye. Mind ez ideig nem tanulmányozták viszont a keveréktakarmányokban foglalt lucernaliszt hatását a gazdasági állatok produktivitásának növelésére. Tekintettel arra, hogy a lucernaliszt gyártásának fejlesztésére Jelentős beruházásokra van szükség, amelyek a mezőgazdaság területét érintik, az egész érintett problémakör megérdemli a részletes komplex tanulmányozást. Francia kutatók nyilatkozata a borjúk elválasztásáról és az itatásos borjúnevelésröl Az elmúlt 10 év kutatási eredményei a borjúk elválasztása és az itatásos borjúnevelés terén igen Jelentősek. Az elválasztás kezdeti időszakában a borjúknak korlátozott mennyiségű teljes tejen kívül korlátlan mennyiségben adnak abrakot, szénát és vizet. Ezzel az eljárással tej és munkaerő takarítható meg. (Az utóbbi azért, mert a borjak maguk esznek.) A szoptatási Időszakban az itatásos borjúneveléskor adagolt tej — a tejzsír helyettesítésére — kevés zsírsav adagolása mellett faggyút, továbbá 60 % fölözött tejport és növényi olajat tartalmaz. Adagolható kisebb mennyiségben szőlőoukor és keményítő is; ezzel részben a tejzsírt is pótolhatják. A szóban forgó tápszerek etethetők az elválasztás kezdeti időszakában, továbbá vágóborjakkel is. 1967-ben Franciaországban ilyen tápszerekből 375 ezer tonnát gyártottak. Az itatásos borjúnevelés 500 1 tejfelhasználást jelent, a vágóborjaknál azonban lényeges súlygyarapodással és jobb hizlalási eredménnyel jár, tehát gazdaságosnak mondható. A távlati kutatók céljai között egyik igen érdekes kísérlet a borjak anatómiai sajátosságainak kihasználása a maximális súlygyarapodás végett. A borjak nyelőcsöve ugyanis lehetővé teszi, hogy egyes tápanyagok, így a tej, a bendőt kikerülve közvetlenül az oltógyomorba jussanak, ahol természetes és tökéletes emésztésük végbemegy. Az elgondolás szerint úgy kell etetni, hogy a bendőbe működésének megfelelő takarmányok (a cellulózé, keményítő stb.) kerüljenek, a kiegészítő borjúhizlalő takarmányok pedig közvetlenül az oltógyomorba. Szükséges azonban, hogy az utóbbi takarmányok a borjú fejlettségi fokának megfelelő összetételűek, jól emészthetők, automatikus etetővel adagol- Ihatók legyenek és kiváltsák a nyelőcső megfelelő működését. Kérdés, hogy az állat étvágya hogyan reagál, ha a tápanyag egy részét a bendőbe, másik részét az oltógyomorba kapja. Nincs még felderítve ennek az eljárásnak a hatása a hústermelésre sem. Még évek kellenek a szintetikus tej helyes összetételének, előállítási eljárásának meghatározására, és a megfelelő etetőszerkezet kialakítására. Az említett kísérletek Amerikában is folynak, ahol szójakészítményeket is használnak erre a célra. Mathieu, M.
