Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-17 / 3. szám

t

KÖZGAZDASÁG

Hogyan a következő húsz évben? «

SLABЛК JOZEF mérnök, CSc,

a szőgyéni „Družba“ EFSZ

elnöke:

f) A mezőgazdasági termelés gyors növelését elősegítő okok súlya (nemcsak mennyiségileg) észrevehetőbben Szlovákiában mutatkozik meg, ahol a fejlődés gyorsabb és hatékonyabb, mint Csehországban. Szlovákia gazdasági összetétele feljavulásának ezt a szempontját értékesíteni kellene a tartalékok kihasználását célzó dönté-Tehát Szlovákia termelése pillanatnyilag és előreláthatólag a jövőben is hatékonyabb. A szlovákiai mezőgazdaság jelentős tartalékainak érzékelhetősége és valósága kézzelfogható.

g) A mezőgazdaság egyre szilárduló tényező, még az éghajlati feltételek kedvezőtlen időszakaiban is. Ezt ékesszólóan bizonyítják a legutóbbi esztendők, különösen az 1969-es év eredményei.

Az előbbiekben felsorolt tények bizonyítják, hogy a mezőgazdaság (különösen Szlovákiában) és a mezőgazdaságon belül az egységes földművesszövetkezetek, amelyek a termelésben a terményárak alapján 1967-ben 62,8 százalékkal vették ki részüket, mezőgazdasági földalapjuk pedig 60,3 százalék volt, jelentős és mondhatnánk kihasználatlan tartalékokkal rendelkeznek a termelés hatékonyságának fokozására. E források lényegesen nagyobbak, mint azok, amelyek sok ipari ágazat rendelkezésére állnak, illetve amelyekkel Csehország mezőgazdasága rendelkezik. Kétségtelen tehát, hogy teljesen jogos az az irányzat, amely Szlovákia mezőgazdaságának fejlesztését, pénzügyi, anyagi és energetikai forrásainak növelését és a munkaerők számának fokozását tűzte ki.

A mezőgazdaság és a szövetkezetek további fejlődési feltételeit érintő másik kérdéssel kapcsolatban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a már hoszszabb ideje tartó fékező irányzatokat és jelenségeket, melyek döntően befolyásolhatják, sőt veszélyeztethetik

sek megtérítésénél. Kellő érvként szolgálhat ez, amely alátámasztja a munkaeszközök szükségletét célzó követeléseket, hogy kiegyenlíthessük a cseh országrészek és Szlovákia között mutatkozó termelési szintkülönbséget. Ezt az alábbi áttekintés jellemzi (adatok az 1967-es évből):

27,6

30,7

22,3 db

130,9

143,3

109,9 kg

62,7

68,2

53,3 db

á szövetkezeti gazdálkodási forma létét, a hatékony mezőgazdaság továbbfejlődését. Ha nem is fontossági sorrendben, néhány jelenségre szeretném felhívni a figyelmet:

a) Az EFSZ-ek vállalkozó tevékenységét az objektív tényezőkön kívül komolyan veszélyezteti az időjárás, mindenekelőtt azzal, hogy kevés a közvetlen és közvetett beruházással létesített szükséges épület és hiányzanak a géppark fejlesztéséhez szükséges berendezések, valamint a legfontosabb építőanyagok. Ezt igazolja az, Ihogy a bankszámlákon egyre növekednek a beruházásra szánt pénzeszközök, habár kamatjuk gazdaságilag elenyésző. E tény megállapításához közvetve az is hozzájárul, hogy a szövetkezetek beruházási kölcsöneik összegeit egyre csökkentik. Ez az állapot végeredményben a pénzeszközök fel nem használásában mutatkozik meg, viszont hatásuk a jövedelem elosztásában ütközik ki, és kihatással van arra is, hogy a gépi munkát igyekeznek kézzel végzett munkával helyettesíteni.

Ezért a politikai-gazdasági irányító szervek elsőrendű feladata kell, hogy legyen olyan gazdasági-vállalkozói légkört kialakítani, amelyben az ipari ágazatoknak tevékenysége a mezőgazdaság felé és a mezőgazdasági termékek feldolgozásában gazdaságilag egyensúlyba kerüljön. Ugyanekkor azonban nemcsak az ipari, tehát a termelési ágazatok, hanem a többi, a társadalmi tevékenység nem termelő ágazata is, amely a mezőgazdaságot bármilyen pozitív formában érinti (tudományos kutatás, iskolaügy, tanácsadó szolgálat, tervezés stb.) gazdaságilag egyenértékű legyen.

b) Az ipar teljesítményének menynyiségi és minőségi igen alacsony színvonala, kedvezőtlenül befolyásolja és egyre nagyobb mértékben gátolja a mezőgazdasági tevékenységet és eredményeit. A jelenlegi helyzet alapján ítélve fennáll annak komoly veszélye, hogy a mezőgazdaság aránylag tárgyilagos időbeni lemaradása az ipar mögött, a legközelebbi kéťhárom évben a mezőgazdaság fejlődésének lelassulásában és megállásában mutatkozhat meg, ahogy az jelenleg az iparban észlelhető. Az ipar tényleges stagnálásának negatív hatására utaló veszélyt az is alátámasztja, hogy e helyzet okai az iparban nem a véletlen szüleményei, nem a munkaágazat jellegéből ered, hanem össztársadalmi és általános jelenség.

E téren döntő intézkedésnek számíthat az olyan radikális, az idő szempontjából igényes igyekezet, mely a gazdálkodás belső Jellegére irányul, viszont nem nélkülözheti a mezőgazdaság külkereskedelmi részvételének fokozását, valamint annak a lehetőségnek kihasználását, amelyet a mezőgazdaság és a szövetkezetek széleskörű „önsegélyezése“ nyújthat.

c) A termelés technológiai és gazdasági színvonala, a monopolizálás magas foka és az ebből eredő szállítók, a piac tisztán elosztó jellegű felépítése, már régebbről igyekszik lényegesen csökkenteni a termelő és a fogyasztó közötti közvetítő láncszemek számát. E kérdés megoldásának sürgőssége ellenére ez irányban komoly intézkedésekre nem számíthatunk. Csupán így lehetséges, hogy évek óta kísért a gépek és az egyéb berendezések gyenge minősége és a kisebb, bosszantó jelenségek komoly gazdasági hiányosságokat idéznek elő. És mindez annak ellenére, hogy ez az egyik módszere annak, hogyan lehet megszabadulni az annyira szükséges kezdeményezéstől, valamint a mezőgazdaságnak a többi szállítói és vásárlói ágazattal a szorosabb együttműködésre és társulására törekvő kezdeményezésétől.

Ez irányban a komoly és jól megfontolt változás képezze majd biztos zálogát annak, hogy a legközelebbi jövőben takarékoskodnak majd a népgazdasági értékekkel és az emberi energiával, hogy közös utat keresnek, és igyekeznek jóvátenni azt, amit a közömbösség eltékozoit, s hogy az eszközöket és az energiát egyre újabb gazdasági értékek kialakítására fordítják. Tevékenységünk ezután lesz a szó legszorosabb értelmében lényegesen hasznosabb.

d) Az agrokomplexummal kapcsolatos elképzelések, a formalitások és egyes kivételektől eltekintve, a gyakorlatban egyelőre nem valósultak meg. Kétségtelen, hogy az „a gro“ itt megvan, meg is volt és ezt nemcsak statisztikailag érzékeljük. Azonban alapjaiban hiányzik még mindig a „komplexum“. Külörtböző szervezetek, érdekek, célok és eszközök (az általános célon kívül többet, belterjesebben, jobbat termelni, amit az agrokomplexum keretében is különbözőképpen lehet értelmezni) nem vezethetnek egységes, összehangolt folyamathoz, amely a kitűzött program: — egészségesen, olcsón és kellemesen élni — megvalósítását segíti elő. Hogy ilyen a helyzet, azt nem szükséges és nem is akarjuk bizonyítani, viszont nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül, hogy a járási mezőgazdasági társulások létezése ellenére a vásárló-szállító vállalatok és üzemek az „őstermelés“ rovására minden olyan intézkedést megtettek, ami számukra előnyt jelentett. Ha számukra célszerűbb volt korlátozni a termelést (dohány, kender), megvalósították csakúgy, mint a szabad szombatokat. A földművesek rovására, egész társadalmunk kárára.

E téren a gazdasági-politikai vezetés sokkal behatóbb érdeklődését kell megnyernünk, hogy a „felsőbb érdekek és érdekecskék“ sűrű ködfátylán keresztül is átlássanak és felismerjék, hogy ez az állapot tarthatatlan. Nem azért, mert a földműveseknek hat-hét napot kell dolgozni, míg a termelés többi ágazatában hetente csupán öt napot dolgoznak; nem azért, mert a földműves lényegesen nehezebb körülmények között dolgozik, mint az összes többi; nem azért, mert a földművesnek szükség szerint kell dolgoznia, míg a többiek csak annyit, amennyit a törvény megkövetel; nem azért, mert a földműves jóval kevesebb kulturális-társadalmi lehetőséggel rendelkezik, mint a többiek. Továbbá nem azért, mert a földművest a többi polgárok szabad szombatjai fékezik kezdeményezésében és teljesítményeiben, ha nem biztosítják kész termékeinek folyamatos átvételét; nem azért, mert a földművesnek azt kell termesztenie, amit a vásárlók (a társadalom akarata ellenérel) saját érdekük szerint határoznak el és törvényesítenek, nem azért, mert a földművesnek mindenért könyörögnie kell, hogy ki kell tartania, amikor a többiek pihennek, hanem csupán azért, mivel a mezőgazdaság — mint egység — ezt a megterhelést tovább nem bírja.

Az állam tekintélyének, valamint irányító tevékenységének megszilárdítását a mezőgazdaságban is csaknem kizárólag az irányítás járási fokozatában történő változással lehet megoldani, mivel a járási mezőgazdasági társulások távlatilag nem a legcélszerűbbek. Az állam irányító, vezető szerve egyúttal önkéntes, gazdasági és érdekvédelmi szervezet is lehet. Ez átmenetileg talán eredményes, azonban csakis addig, amíg az egyik fél a feladatokat nem a másik rovására követeli meg és fordítva. Ezt azonban nem akarhatják a társulások tagságát képező üzemek (állami gazdaságok, szövetkezetek), de annál kevésbé az állam sem.

d) A legutóbbi esztendők a restrinkciós beruházási politikával kapcsolatban komolyan korlátozták a mezőgazdaságnak nyújtott beruházási hiteleket, elsősorban a szövetkezeteknek adott hiteleket. 1962-ben e hitelek elérték a 10 286 millió koronát, ezzel szemben 1967-ben már csak 7371 millió korona volt a hitelek öszszege országos méretben. Ez természetesen összefügg azzal is, hogy maguk a szövetkezetek sem mutattak gazdasági érdeklődést a beruházások iránt, habár — amint említettük — a gazdaságilag célszerű épületekből jelentős hiány mutatkozik. Viszont e politika- folytatása közvetlenül veszélyezteti a nyolcvanas évek második felének termelését. E helyzetből a kivezető út legalább részben az ipar aktivizálása lehetne, ha figyelmüket a gazdasági-technológiai szempontból fontos és szükséges objektumokra fordítanák, monopolhelyzetükből engedve lehetővé tennék a mezőgazdaság számiéra, hogy piacot teremthessenek (részt vehessenek a vásárlói—szállító tevékenységben). A hitelek csökkentésének átállítása a nem mezőgazdasági ágazatokra képezhetné a döntő intézkedések egyikét. (Folytatjuk.)

A mezőgazdasági földterület Csehszlovákia CSSZK SZSZK

értéke a régi árak szerint ~

113,2 101,1 153,9 %

116,8 115,8 118,4 %

1936 = 100 %

A mezőgazd. földterület értéke

1960 = 100 %

Traktoregység 1000 ha mezőgazd.

földterületre

Műtrágyák fogyasztása tiszta tápanyagban 1 ha-ra Szarvasmarhaállomány sűrűsége

A munkaerő-gazdálkodás néhány problémája

és fejlődésének irányzata a szocializálás folyamatának

PAVOL MOLNÄR mérnök ] legutóbbi hász esztendeje alatt (3)

Különleges probléma, amint arra már a bevezetőben rámutattam, a nők munkája, mivel a nők munkájának részaránya a mezőgazdaságban több mint 50 %. Az elkövetkező időszakban mezőgazdasági üzemeinkben kellő feltételeket szükséges kialakítani a nők munkafeltételeinek feljavítására. Gondoskodni kell képesítésük bővítéséről, az állattenyésztésben fokozni kell a gépesítés mértékét, a nehéz és fárasztó munkák elvégzésével férfiakat kell megbízni és a nemzeti bizottságok segítségével növelni kell a szolgáltatások bővítését, bölcsődéket és óvodákat létesíteni s ugyanakkor megoldásra vár a közös étkeztetés problémája is. A mezőgazdasági termelés belterjesebbé tétele érdekében különösen a kukorica—répatermelő körzetekben ki kell bővíteni az ipari növények termesztését, valamint a zöldség-, a gyümölcs- és a szőlőtermesztést (amelyek az élő munka iránt igényesebbek), s így további munkalehetőségeket lehet teremteni ezekben a körzetekben a női munkaerő hasznosabb értékesítésére.

— Az utóbbi időben nálunk nem értékelték kellőképpen a munkaerő-szükséglet tervezését, amely azonban a termelés reprodukciós folyamatának egyik Igen fontos tényezője. A legutóbbi esztendőkben néhány tudományos dolgozónk ezt a kérdést vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy minden mezőgazdasági üzemben szükséges előre tervezni a munkaerők forrásait és szükségletét. A legközelebbi időszakban helyes lesz, ha a mezőgazdasági üzemek, a járási mezőgazdasági társulások és a mezőgazdasági termelési igazgatóságok a nemzeti bizottságokkal együttműködve erre a kérdésre komolyabb figyelmet fordítanak és feltétlenül az egyes mezőgazdasági üzemek konkrét szükségleteiből induljanak ki. A munkaerőszükséglet szervezésekor a termelés fejlesztésének irányzatából kell kiindulni, szem előtt tartva a szolgáltatások minőségét a termelés színvonalát és a műszaki fejlesztés színvonalát, s mindezek alapján az üzem felettes szervei járulnának hozzá a terv kidolgozásához. A helyes gazdasági elveken épülő termelési szolgáltatások fejlesztése, az integráció és együttműködés formái további segítséget nyújthatnak a munkaerő reprodukciójával kapcsolatos kérdések megoldásában a mezőgazdasági üzemekben, elősegíthetik a csúcsmunkák csökkentését és hatékonyan befolyásolhatják a társadalmi munkatermelékenység növekedését, valamint az élő munka megtakarítását is.

—Mezőgazdaságunkban a munkaerő reprodukciója terén folytatott tudományos kutatásban nézetem szerint helyes lenne a munkaerők reprodukciójának minőségi kérdéseit megoldani, bevenni a tudományos kutatói tevékenység tervébe és kidolgozni a szükséglet meghatározásainak módszereit, vizsgálni a képesítést igénylő munka effektivitását közvetlenül az üzemekben és a szolgáltatások biztosítása terén. Meg kellene oldani az ezzel kapcsolatos gazdasági problémákat, hogy a mezőgazdaságban is társadalmilag egyenjogúvá tehessük a dolgozókat.

— Az oktatási folyamat és a mezőgazdasági káderek előkészítésének minőségi feljavítása terén a mezőgazdasági iskolák tanrendjében ki kell bővíteni a racionalizálást, az irányítás és a szervezés pszichológiáját, a munka szociológiáját és általában az emberi tényező kérdéseit elemző tantárgyakkal.

A mezőgazdaság alapkádereinek nevelésében több munkaágazatra kell felkészíteni őket (traktoros, gépjavító, lakatos, villanyszerelő) és a szaktanonc Iskolák mellett módot kell találni arra, hogy a diákok termelési gyakorlatot szerezhessenek. Az ifjúságnak a mezőgazdasági munkára történő megnyerését a gazdasági és munkafeltételek javításával összhangbán kell végezni, a kiválasztásnál az előképzettség iránt nagyobb követelményeket kell támasztani és korlátozni kell az olyanok felvételét, akik nem fejezték be az alapfokú iskola 7., illetve 8. osztályát.

A termelőerők fejlődésében a múltban nem értékelték kellőképpen az emberi tényezőt, különösen elhanyagolták a legkedvezőbb feltételek kialakításának kérdéseit a munkaerő reprodukciója terén, és amint a tények mutatják, főleg a mezőgazdaságban nem értékelték a munka társadalmi jelentőségét, figyelmen kívül hagyták a munkaerő képesítési igényeit, tekintettel a munka jellegére és feltételeire, amelyek lényegében befolyásolták a szocialista termelési viszonyok és a termelőerők színvonalának szocialista változásait. Ugyancsak figyelmen kívül hagyták a biológiai és természeti adottságokat, valamint a műszaki racionalizálás befolyását, amelyek közösen komoly igényeket támasztanak a mezőgazdaságban

dolgozók szakmai, fizikai és pszichológiai felkészültségére.

A mezőgazdaságban dolgozók munkaeredményei a legutolsó 20 esztendő alatt minden nehézség és minden fajta forradalmi változás hiányossága mellett egyértelműen pozitívan értékelhető. Történelmileg igen rövid idő alatt építettük ki falvainkon a szocialista termelési kapcsolatokat, szocialista nagyüzemek létesültek, amelyekben állandó feltételeket létesítettünk az ipari gépesítés, a kemizálás, a termelési és munkafolyamatok mechanizálására, valamint a tudományos műszaki ismeretek alkalmazására a termelés és a munka társadalmi produktivitásának folyamatos növelése érdekében. Ez a forradalmi folyamat az osztályharc konkrét és társadalmi, valamint politikai adottságai közepette ment végbe. E harc formája és eszközei az osztályellenség ellen irányultak, ami nem lehet a rehabilitáció, tárgya. A forradalmi folyamat értékelésekor a forradalmi történésektől el kell választani azokat az eseteket, amikor a szövetkezetbe való megnyerés során bizonyos hibákat követtünk el a kis- és középparasztokkai szemben.

Az említettekből azt az ésszerű következtetést vonhatjuk le, hogy jelenleg a szocializálás folyamatának értékelésében, valamint a munkaerő reprodukciója terén fennálló összetett problémák és hiányosságok értékelésében a falvakon végrehajtott szocialista forradalom intézkedéseinek osztályjellegét nem értékelve. Az osztályszempont figyelmen kívül hagyása e forradalmi történésben a konkrét társadalmi-politikai, valamint történelmi feltételek és célok ignorálását jelentené.

A gazdálkodás szövetkezeti formájának helyességét és életképességét bizonyítja az, hogy a legutolsó 20 esztendő alatt, még e forradalmi változások közepette is a mezőgazdasági nyerstermelés 69 %-kal/a piaci árutermelés 203 %-kal, a munkatermelékenység pedig kétszeresen emelkedett. Ezeket az elért eredményeket és a jelenleg meglevő anyagi-műszaki alapot, a tapasztalatokat, a képzettségi szintet, a szövetkezeti földművesek dolgosságát, szocialista és politikai, érettségüket, politikai állásfoglalásukat tükrözi, s mindez zálogát képezi annak, hogy biztosítani lehet a nép élelmezését, a termelés folyamatos növekedését és mindazok életszínvonalának emelkedését, akik a földeken dolgoznak.