Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-13 / 24. szám

Ifjú mezőgazdászok vetélkedője A Szlovák Szocialista Köztársaság Iskolaügyi Minisztériumának megbí­zása alapján a Bratislava! Kerületi Pedagógiai Intézet a Trnavai Mező­­gazdasági Szaktanintézetben, valamint a mezőgazdasági műszaki középiskola tangazdaságában rendezte meg а II. ciklusba tartozó mezőgazdasági szak­tanintézetek növendékeinek szakkép­zettségi és ügyességi versenyét. A szervező bizottság elnöke Krá­ľovský Dezider mérnök, a mezőgaz­dasági Iskolák kabinetjének vezetője volt. Az eredetileg tíz napra tervezett verseny technikai okokból kifolyólag a felére redukálódott. Annak ellené­re, hogy a benevezett tizennégy isko­lából csak kilenc szaktanintézet diák­jai jelentek meg a versenyen, a ve­télkedő színvonalas, érdekes és ta­nulságos volt. A valóban igyekvő és tudásuk leg­javát nyújtó versenyzők teljesítmé­nyének elbírálásánál és értékelésé­nél nem volt könnyű dolga a bíráló bizottságnak. Végül is megszületett a döntés és ezúttal Capkovič Dušan, a tŕnavai szaktanintézet (TOU) ta­nulója szerezte meg az első helye­zést. S hogy nem érdemtelenül, arról tanúskodik az a tény is, hogy az elérhető 100 pontból 83,1 pontot szer­zett, s így megelőzte iskolatársát, Cintavý Józsefet, akinek a 83 pontos teljesítmény csak a második helyre volt elegendő. A harmadik helyezett Kučera Ján 82 ponttal, szintén a tr­navai szaktaníntézet növendéke. Ne­gyedik Baráth Miroslav 78,3 ponttal, POU Mojmírovce és ötödik Miiek Vla­dimír 78 ponttal Trnaváról. Ez az öt helyezett képviseli majd a kerületet a szlovákiai versenyeken. Az eredmé­nyek alapján is láthatjuk, hogy a küzdelem eléggé szoros és izgalmas volt, s valóban a legjobbak kerültek az élre. Az iskolák közötti csoport­­versenyt a trnavai POU nyerte 989,5 ponttal, 2. POU Mojmírovce 880, és 3. POU Podunajské Biskupice 657,6 ponttal. A kiértékelés és a díjkiosztás után elbeszélgettem a szervezőbizottság elnökével, Kráľovský mérnökkel, és a vendéglátó iskola igazgatójával, Vladimír Janec mérnökkel. Megkér­tem őket, néhány szóban foglalják össze a verseny idején szerzett ta­pasztalataikat, észrevételeiket. — Kezdeném talán azzal — mond­ta Kráľovský elvtárs —, hogy kerü­letünk mezőgazdasági szaktanintéze­tei már rendeztek iskolai versenye­ket, s így az iskolai döntők első négy helyezettje került csak be az Itteni versenyzők mezőnyébe. Kilenc iskolából összesen 36 versenyző állt rajthoz, hogy megmutassa tudását. jjc Néhány versenyzővel, azok in­struktoraival, illetve tanáraival foly­tatott beszélgetésem során pár pana­szos szóra is sor került. A legtöbben azt kifogásolták, hogy rosszak voltak a gépek, sót a pontozásra is tettek megjegyzéseket. Mi az ön vélemé­nye, jogosak a bíráló szavak? — Szerintem helytelenek. A gépek teljesen üzemképesek voltak. A hib(a ott volt, hogy a diákok egy része csak elméletből ismerte ezeket a gép­típusokat, és így természetesen el­maradtak a többiektől. Ez a hiányos­ság legjobban a gépi fejésnél mutat­kozott meg, a szántásnál kevésbé. A nemes versengés tehát végétért. Ä nyertesek örömmel és szorgalom­mal készülődnek a szlovákiai ver­senyre, Kádek Gábor A szovjet űrkutatás újabb sikerei Az egész világsajtó nagy fi­gyelemmel kíséri és elismerés­sel nyugtázza a legújabb szov­jet űrkísérletet. Hét és fél hó­napra rá, hogy a Szojuz 6, 7 és 8 űrhajók befejezték sike­res csoportos útjukat, június 1-én este 20 órakor fellőtték a Szojuz 9-et, Adriján Nyikola­­jevvel és Vitalij Szevasztyjo­­novval a fedélzetén. Az űrhajó pályára térése — a felbocsátás szokatlan idő­pontja ellenére is — pontosan, az előre meghatározott tervek szerint ment végbe. A Szojuz 9 a Földtől való legnagyobb tá­volsága eleinte 220, a legköze­lebbi pedig 207 km volt. Később Nyikolajev kézi berendezéssel módosította az űrhajó pályáját, ennek következtében aztán 226, illetve 247 kilométerre változ­tak a távolságok. Az űrhajó keringési ideje 89,5 perc. Az űrhajó berendezése, a mű­szerek kifogástalanul működ­nek. Az irányító központ mun­kája is tökéletes. A két űrhajós egészségi állapota és közérzete is kitűnő. A személyzet tovább­ra is megőrzi magasfokú mun­kaképességét. A jelentések sze­rint az ételek melegítésére szolgáló műszerek is hibátlanul működnek, és forró kávét is ihat a két űrhajós. A borotvál­kozás (villanyborotvával) sem okoz különösebb gondot. Az űrhajósok egészségügyi és biológiai kutatásokat végeznek, tanulmányozzák a Föld körüli kozmikus térséget, légköri kép­ződményeket. További felada­taik közé tartozik a Föld hő- és jégrétegének megfigyelése, továbbá a Föld különböző öve­zeteiben levő geológiai és föld­rajzi objektumok tudományos megfigyelése és lefényképezé­se, valamint számos más tu­dományos és orvosi kísérlet. Nyikolajev és Szevasztyjonov olvasással és sakkozással tölti szabad idejét. A Szojuz 9 Gagarin óta már a 16. szovjet űrhajó, mely em­berrel szállt a világűrbe. A mos­tani kísérlet sikerének egyik biztosítéka többek között az, hogy az űrhajó parancsnoka, Adriján Nyikolajev a legtapasz­taltabb űrutasok közé tartozik. Első ízben 1962-ben a Vosztok 3-mal szállt a világűrbe. NEMZETI GYÁSZ PERUBAN A legújabb jelentések szerint a pe­rui földrengések eddig már legalább 50 ezer áldozatot követeltek. Egy an­­desi üdülőközpont 20 ezer lakójával együtt eltűnt a föld színéről. Az üdülőhely környékén is több mint 10 ezer ember tartózkodott, akik kö­zül senki sem élte át a katasztrófát. Más falvak, városok is csaknem tel­jesen megsemmisültek. Sok helyen a földmozgások áradásokat okoztak, és ez még csak súlyosbította a helyzetet. A hajléktalanok száma elérte a 800 ezret. Az éjszakai fagyok újabb próbák elé állítják azokat, akik a szabadban kénytelenek tölteni az éj­szakát. Peruba a világ minden tájáról ér­kezik segítség. A rendkívül rossz utak azonban nagyon hátráltatják az or­szágba áramló gyógyszer, élelmiszer és ruhaküldeményeket. Peruban a földrengés áldozatainak tiszteletére nyolcnapos nemzeti gyászt rendeltek el. APRÓHIRDETÉS Eladó egy generáljavítás utáni, kifogástalan állapotban lévő TUDOR személygépkocsi. Ar a megegyezés szerint. Cím: EFSZ Zlaté Klasy, okres Dunajská Streda A rágalmak összeomlanak A közelmúltban a szocialimus elle­nes propaganda egyik legalattomosabb eszközei közé tartozott a Szovjetunió­val folytatott gazdasági kapcsolataik befeketítése. A Szovjetunió ellenes kampányt tervszerűen építették fel, főleg egyes sajtóorgánumok, kivált­képpen kulturális és irodalmi lapok, amelyeknek hasábjairól a gyanútlan olvasó megtudhatta, hogy szocialista szövetségesünk a szó legszarosabb értelmében kizsákmányolja Csehszlo­vákiát. Elveszi tőlünk Ipari termé­keink legjavát, és helyette méregdrá­ga áron olyan nyersanyagokat ad ne­künk, amelyeket a kapitalista világ­piacon jóval olcsóbban lehetne besze­rezni. A botránysajtó ezzel a kampánnyal egycsapásra két legyet akart ütni: lejáratni a Szovjetunióval folytatott gazdasági kapcsolatokat, másrészt megrágalmazni Csehszlovákia Kom­munista Pártját s a kormányt azzal, hogy elárulták az ország érdekeit és potyára. játsszák át értékes termé­keinket egy másik államnak. Persze az ilyen állításokat meg sem kísérel­ték konkrét és szavahihető bizonyíté­kokkal alátámasztani, mert hiszen ilyen bizonyítékok nem is léteznek. A jóhiszemű olvasó azonban sok eset­ben mégis elhitte, hiszen annyi ol­dalról, szinte kórusszerűen betanulva hangzott el. Azóta sok ilyen rágalomról lekopott az igazság dicsfénye, és teljes mez­telenségben mutatkozott meg a cél­tudatos hazugság s mögötte az aljas cél: megingatni a csehszlovák nép hitét a Szovjetunióval kötött politikai és gazdasági kapcsolatok előnyös vol­tában, a kapcsolatok jogi egyenlősé­gében és hasznosságában. Különös súlyt fektetett ez a propa­ganda a szovjet kőolaj szállítás ügyé­re. Olvashattunk olyan állításokat, amelyek a közös olajvezeték építésé­ben az ország érdekeinek elárulását engedte sejtetni, de főleg a szállított kőolaj ára volt az ütőkártya, amely a hivatatlan szakértők szerint drága és a közelkleti kapitalista kézben levő forrásokból azt olcsóbban lehetne be­szerezni. Ennek a propagandának még az sem tudott gátat vetni, hogy hiva­tott közgazdasági szakemberek nyilat­kozataikban többször megállapították ezen állítások alaptalanságát. Nemrég Emil Cerovský, az olajveze­ték csehszlovák szakaszának igazga­tóhelyettese a moszkvai Komszomol­­szkaja Pravdának adott nyilatkozatá­ban részletesen foglalkozott a cseh­szlovák-szovjet olajegyezménnyel. Többek közt elmondotta, hogy milyen tudatosan hamis számításokra alapoz­ták ezek a „szakértők“ rágalmaikat. Pl. Csehszlovákia 15.14 rubelt fizet egy tonna olajért, amely árat össze­hasonlították a 10 dollárral, ennyibe kerül ugyanis a közelkeleti olaj. Igenám, de a termelés helyén, a Fer­­zsa öbölben. Ezzel szemben a szov­jet olaj ára a csehszlovák—szovjet határon érvényes. A Perzsa-öbölből való, kb. 2000 km hosszú tengeri és szárazföldi szállítás további 7—10 dollárba kerül. Tehát az ár megdup­lázódna. A másik csalafintaság: „szakér­tőink“ a dollárt 90 kopejkára számí­tották át és ezzel tényleg valamivel drágább lenne a szovjet olaj az arab olajnál. Elhallgattak azonban egy csekélységet. Éspedig azt, hogy a ka­pitalista piacon a iO dolláros alapár­hoz még különféle pótlékokat, keres­kedelmi költséget, adót, vámot, köz­vetítési és komissziós járulékot kell fizetni. Ezzel szemben a szocialista államok közti kereskedelemben mind­ezek a költségek bennfoglaltatnak az árban. És végül még egy szempont, ami teljesen megdönt minden okos­kodást: Csehszlovákiának egy dollár ellenében 31,39 koronáért: kell árut eladni, míg egy rubelt 18,60 korona értékű áruért kapunk. Ha mindezt számításba vesszük, kitűnik, hogy a szovjet kőolaj kb. a felével ^olcsóbb, mintha azt a kapitalista piácon vá­sárolnánk. Eddig a nyilatkozat. A‘ tanulság pedig röviden: a hazug embert köny­­nyebb utolérni, mint a sánta kutyát. Így szól a közmondás. És ez így igaz, de až is tény, hogy egy jól kifundált hazugsággal sokáig lehet embereket félrevezetni, és ezzel* sokszor mérhe­tetlen anyagi és erkölcsi kárt okozni másoknak, sőt az egész társadalom­nak. Mint például a szovjet kőolaj esetében. Perl Elemér ä két esztendővel ezelőtti au­­gusztusi események után a bratislavai utcákat járva valahogy nagyobb érdeklődéssel figyeltem az embereket. Ezt nem azért írom, mint­ha szükségem lenne az önigazolásra, hiszen sem az augusztus előtti, sem pedig az utána következő hónapok­ban nacionalista, revizionista vagy szovjetellenes hóbortban nem szen­vedtem. Ezért úgy érzem, hogy ma jogom van kinyilatkoztatni vélemé­nyemet, mivel az ún. dubček! emberi arcú demokrácia idején kevesek hí­ján csupán azok szóltak, akik kon­cepciójával azonosították magukat. Tán mondanom sem kell, hogy akko­riban a Szabad Földműves szerkesz­tősége úgyszólván egyedül vállalta az ellenállást. Olvasóink ezt nagyon jól tudják, az ellenlábasok vélemé­nye pdig nem nagyon érdekel. Tehát nyitott szemmel jártam és figyeltem az emberek viselkedését. Akkoriban akadtak olyanok, akik a „vályúért“ való harcban merítették ki képességeiket. A szilárd marxista elveket vallók azonban ezt a tüleke­dést pünkösdi királyságnak nevezték, mint ahogyan az is lett. Dívott az emberi arcú demokrácia álarcába bújtatott anarchia. Nagy­hajú, huligánoknak kinéző provoká­torok uralták az utcákat. Cselekede­teikkel, jelenlétükkel izgatták a ke­délyeket. A Duna-parton járva fölfigyeltem rá, amint egyikük a hajóállomás jegykiadó ablakát könyökével csak úgy, kedvtelésből betörte. Félkarnyi kereszt lógott a nyakában. Az ember azt hitte volna, hogy vallásos ember, de mikor a Nemzeti Színház melletti templom ablakait is beverte, nem volt nehéz megállapítani, kivel ál­lunk szemben. „Konkolyt a búzától" Más alkalommal a karját és arcát borotva pengével metélő, sZuftos ké­pű provokátort szemlélgettem. Bará­tai tisztes távolból a metélés hatását fürkészték a járókelők arcán. Az em­berek borzadva ítélték el a cseleke­detet. Ami pedig tavaly augusztus 21-én történt, az s.em a véletlen mű­ve. A jobboldal hívei és a naciona­lista körök bizonyosan huzamos ideig készültek rá. Embereiket gondosan olyan posztokra helyezték, ahol álta­luk; a leghatásosabb zavarkeltést vél­ték véghezvinni. Akkoriban az volt az ellenforra­dalmárok jelszava, hogy ahol csak lehetséges zavart kell kelteni, izgatni a kedélyeket, s provokatív módon megbélyegezni azokat, akik más vé­leményen vannak. Ma már jól tud­juk, hogy az ellenforradalmárok nap­ja leáldozott. Akik közülük Nyugatra szöktek, maradjanak csak ott. Nem kívánjuk vissza őket. Sőt, örülünk, hogy a konkoly bizonyos hányada kivált a búzából, a többit persze ma­gunknak kell kiválogatnunk. Jól tudjuk, hogy annakidején ki hogyan viselkedett. Aszerint kell ítél­nünk, ki milyen beosztásban cseleke­dett. Most a párttag-könyvcserénél erre különösképpen ügyelni kell! Vi­gyázni, hogy az ellenforradalmárok és segítőtársaik, a provokatőrök, va­lamint az igaz marxisták rágalma­zói át ne jussanak az átigazoláson. Pártunknak az ilyen emberekre nincs szükségei Az ellenség azonban taktikát vál­toztatott. Ma azt hangoztatja, hogy más amit érez, és megint más, amivel bizonyos körülmények folytán látszó­lagosan egyetért az ember. Nos, ez az, amire fel kell figyelnünk! Ugyan­is könnyen előfordulhat, hogy ilyen és ezekhez hasonló egyének átcsúsz­nak az átigazoláson, mert akik Isme­rik viselt dolgaikat és mostani állás­pontjukat, azoknak is vaj van a fe­jükön. Tehát nem nyilatkoznak szí­vesen. Nem tudom, ki tudna rá magyará­zatot adni, hogy miért, de az az ér­zésem, hogy még ma is mellőzik azo­kat az embereket és kollektívákat, akik a legvadabb nacionalizmus és ellenforradalmi mesterkedés idején — amikor az ellenforradalmi törekvé­sek elősegítői egyes sajtóorgánumok hasábjain és az éter hullámain je­lentkező, magukat „szabad“ jelzővel illető, pincékbe bújtatott rádióállo­mások szószólói uszítottak az inter­nacionalista segítségként érkezett haderők ellen — tiszta, marxista ál­lásponton voltak, s vállalva a pocs­­kondírozást és a megbélyegezést, mindezt ki is nyilatkoztatták. Persze, ha valaki ezt nem így látta, vagyis ha nem nekem lenne igazam, győz­zenek meg ennek ellenkezőjéről! —hai— Az eszmétől távol A francia fővárosban még mindig nem csendesült el a szélsőbaloldali hullámverés. A Quartier Latin-ban, a párizsi diáknegyedben, bár a rendőr­ségnek sikerült helyreállítania a viszonylagos nyugalmat, mindeddig nem lehet pontot tenni az események végére. Érdemes . tán feleleveníteni, tulajdonképpen mi váltotta ki ezeket a megmozdulásokat. A nagyméretű tüntetéseket, az ún. „proletár baloldal“ elnevezésű mozgalom vezetői kezdemé­nyezték, miután ezt a szerve­zetet, többek között anarchista tendenciák vádjával, a francia belügyminisztérium feloszlatta. Jól emlékszünk még Marcellin belügyminiszter kijelentésére, aki többek között hangsúlyoz­ta: „Franciaország nem tűrhet meg egy olyan csoportot, amely öldöklésre és a rendszer meg­döntésére szólít fel.“ A francia belügyminisztérium intézkedései határozottan eré­lyesek voltak, hiszen nem ke­vesebb mint ezer személyt tar­tóztattak le. Hivatalos körökből származó jelentések szerint a rendőrség 1960 májusának meg­ismétlődésétől tartott, viszont — ahogyan azt az Aurore című lap megállapítja — „a lelkese­dés méretei“ korántsem érték el azt a szintet. A L’Humanité egyszerűen „rendőrfesztiválnak“ minősítet­te az összecsapásokat. Azt a benyomást szerették volna kel­teni, hogy a szóban forgó anar­chista csoportnak tekintélyes a befolyása. Erről pedig — mint azt a későbbi fejlemények is igazolták, szó sincsen. A dol­gozó tömegek, a munkások, a kommunista meggyőződésű értel­miség élesen elhatárolja magát az anarchista mozgalom kalan­dorpolitikájától, ha ezt egyál­talán politikának lehet nevez­ni. S éppen ezért rendkívül ér­dekes, vajon a kormány miért húzta meg oly hirtelen a vész­harangokat. Arról van szó ugyanis, hogy a közvélemény­nyel minden áron el akarja fogadtatni népelnyomő politikai koncepcióját, s létjogosultságot akar szerezni brutális beavat­kozásai számára az eljövendő időkre is. Felmerül azonban egy másik gyanú is. A Francia Kommu­nista Párt kongresszusán el­hangzottak, illetve ennek utó­hatásai, a pártban szakadást előidézni akaró erőket háttér­be szorították. Nyilván jól jön tehát számukra, ha a kormány igyekszik egy kalap alá venni az anarchista tüntetőket a kom­munistákkal. Hiszen az emlí­tett tüntetés meghirdetésének egyik közvetlen oka többek kö­zött az is volt, hogy a Jean- Paul Sartre, névleges szerkesz­tése alatt álló szélsőbaloldali lap két szerkesztője ellen az ügyészség bűnvádi eljárást in­dított. Az ügyész súlyos bör­tönbüntetés kiszabását köve­telte, ugyanis az inkriminált cikkek „erőszakos akciókra, merényletekre és szabotázsok­ra“ szólítottak fel. Rövid áttekintést nyújtottunk mindössze arról, ami nagy vo­nalakban az elmúlt napokban a francia fővárosban lejátszó­dott, s amelynek utórezgései mindmáig ott gyűrűznek a fran­cia belpolitika víztükrén. El­lenben ha a Francia Kommu­nista Párt számtalan egység­felhívására gondolunk, ha vá­zoljuk ezt a mérhetetlen igye­kezetei, amelyet ez a párt a baloldali egység megteremté­séért tett és tesz, egyre vilá­gosabbá válik, hogy a legutób­bi akciók éppen ezt a törek­vést igyekeznek keresztülhúz­ni. Tehát mindannak, ami a Quartier Latinban történt és történik, csak kevés köze van a kommunista társadalmi ideo­lógia eszméinek megvalósítá­sához. Az erre vezető utat vi­lágosan megmutatták a Fran­cia Kommunista Párt kong­resszusának tézisei, amelyeket a legutóbbi pártkongresszus politikai'- platformként fogadott el, s amelyek ma Is, most is irányítják a francia dolgozók harcát. (P.j

Next

/
Thumbnails
Contents