Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-30 / 22. szám
K U L T O R A Nagyobb gondoskodást az alkotó munka érdekében Hozzászólás a táncdalénekesek döntőjéhez Sliavichy István Vajdi Valéria Nurthad Emília A népdalénekesek versenye után befejeződött a csehszlovákiai magyar táncdalénekesek idei országos fesztiválja is. Az immár harmadik ízben megrendezett közkedvelt vetélkedő döntőjére ismét Füleken (Fiľakovo J került sor. Ez a kultúrakedvelő kisváros valóban kiérdemelte a döntő rendezésének jogát, annak ellenére, hogy az ilyen kisváros lehetőségei mégiscsak korlátozottak, főleg vendéglátóipari szempontból. A rendezőség igyekezete azonban messzemenően pótolta az objektív hiányokat és az üzemi klub kultúrtermében valóban kellemes, otthonos környezetet teremtettek a lelkes füleki rendezők úgy az előadók, mint a közönség számára. Érdemes megemlíteni az ízléses, a modern zene hangulatát tükröző díszleteket, a virágok sokaságát a színpadon, mindezt a népdalénekesek döntőjén — bár az fővárosi rendezvény volt — erősen hiányoltuk. Ötletes volt maga a műsorszerkesztés is. A zsűri tevékenységének élő és szoros kapcsolata a közönséggel, az énekesek viszonylag gyors váltakozása, a gondosan előkészített nyilvános eredményjelző-tábla, és nem utolsó sorban a konferáló Reiman Károly közvetlen és megnyerő modora egyaránt jelentős mértékben járult hozzá a döntő sikeréhez. Az énekesek és a zenekarok teljesítményéről is csak dicsérettel szólhatunk. A táncdalénekesek versenye valóban azt szolgálta, amire hivatott, lehetőséget és módot nyújtott a tehetségek bemutatkozására. És hogy énekes tehetségekben nincsen hiány, azt legjobban a kiegyenlített mezőny, és az elért viszonylag magas pontszámok bizonyítják. A döntő közönsége ismét meggyőződhetett róla, hogy igen tehetséges, fiatal énekesek élnek közöttünk, de az a kérdés is ott lebegett a döntő légkörében, hogy elégséges-e ez a keret, melyben a fiatal tehetségekkel foglalkozunk, helyesen gazdálkodunk-e ezzel a fiatalság szempontjából szinte nélkülözhetetlen társadalmi értékkel. A harmadik országos döntő tapasztalatai alapján újból felmerül a fiatal énekesek felkarolásának és további fejlődésének a kérdése. Ami magát a döntőt illeti — ellentétben egyes eddig elhangzott véleményekkel — nem javasolnám a résztvevők létszámát esetleges területi elődöntőkkel lecsökkenteni. Az igaz, hogy a 28 énekes felvonultatása sok időt vesz igénybe. Ne feledjük azonban, hogy a döntő a mi viszonyaink között elsősorban a tehetségkutatást, az összehasonlítást szolgálja, és csak másodsorban a közönség szórakoztatását. Erre egyébként is nyílik lehetőség — a kiválogatás után — gálaestek rendezésével. Szervezésiig az is megoldható, hogy a verseny időben elkezdődjék, nem úgy mint Füleken történt, egyórás késéssel. Van itt továbbá még egy kialakulóban levő szempont. Az utóbbi döntőn ugyanis az egyének versenye mellett, bizonyos Járások közötti rivalitás is kibontakozott. Ilyen értelemben hatottak például a jóhangú dunaszerdahelyi énekesek, népes szurkolótáborukkal együtt. Kár lenne felszámolni ezt az egészséges lokálpatriotizmust, sőt, bizonyos értelemben fel is lehetne karolni a járások közötti versengést is, és külön díjjal jutalmazni a legsikeresebben reprezentáló járás CSEMADOK-titkárságát. Meg kell oldani az énekesekről való további gondoskodás kérdését is. A döntő nem lehet végcél, nem lehet zsákutca az énekesek számára. Szükséges, hogy a legjobbak előtt nyitva legyen az út további országos rendezvények felé, mint amilyen a bratislavai Lýra, továbbá a hanglemezgyár stúdiója is, a rádióról és a televízióról nem is beszélve. Csak így válhat közkinccsé a csehszlovákiai magyar táncdalénekesek elvitathatatlan tehetsége. Ki kell bővíteni a nyilvános szereplések skáláját is. A döntő után további gálaestek rendezésére is sor kerülhetne egyes városokban és nagyobb községekben. A győztes énekesek bizonyára eleget tennének az ilyen meghívásoknak Az énekesek repertoárjában sok még a kihasználatlan lehetőség. Az élvonalbeli magyarországi táncdalénekesek műsorának kopfrozása — bármilyen . jól sikerül is — nem mondható értékes alkotó munkának. Egy fokkal többet jelentene azonban a hazai táncdal-termékek magyar nyelvű tolmácsolása, hiszen a táncdaléneklés is betöltheti a nemzetek közötti közeledést szolgáló híd szerepét. Mindez természetesen igényesebb és körültekintőbb gondoskodást, szervezési munkát követelne meg magától a CSEMADOK-től, mint kulturális életünk szervezését és fejlesztését szolgáló szervtől. A CSEMADOK lehetővé tehetné például a kallódó amatőr tehetségek időnkénti összpontosítását Is, ahol azok alapos elméleti felkészülésben is részesülhetnének. A nyitrai Stiavnyícky István sajnos még egyedülálló példája rámutatott a fejlődés igazi útjára, a csehszlovákiai magyar táncdalköltészet lehetőségeire. Hazai népdalkultúránk, népünk muzikalitása kitűnő alapot nyújthat az ilyen alkotó tevékenységhez. Hogy mily közel áll a népdal a modern táncdalhoz, azt a magyarországi Illés együttes nagyszerűen bizonyítja. Ez az út számunkra is járható. Talán Stiavnyicky Istvánra is a csitári hegyek és a végig piros rózsás gerencséri utcák varázsa hatott, hiszen a nyitrai járást képviselte a döntőn. Makrai Miklós Ä turisták és természetbarátok örömére ölelőn, simogatón veszik körül a Garant hullámai a szigetet, amely nyári szépségében a turisták százainak csalogatója. Daloló Garamvölgy címen évről évre újjáéled a hagyomány a CSEMADOK rendezésében. Itt tartják ugyanis a járási dal- és táncünnepélyeket, melyek népszerűségét a táj szépsége, romantikája csak fokozza. Ezeken képviseli magát az egész környék. Persze, távolabbi vidékek, falvak lakosai sem maradnak el a rendezvényről. Sőt, az évek múltával egyre kedvesebb, látogatottabb a folyó deltája előtt meghúzódó sziget. Fölötte a szőlőhegy trónol. A kéméndi (kameníni) szövetkezet, felismerve a nagy lehetőséget, csárdát épített ide. A Fehér Akác impozáns épület és a közös látja el áruval. Aki egyszer e kedves környezetben asztalhoz ült és megismerte menüjét, visszavágyik. Népi motívumokkal illusztrált ebédlőjében jól megfér a régi az újjal, a hagyomány a modernséggel. Az elmúlt napokban Dinnyés Jánossal, a csárda vezetőjével hozott öszsze a sors. A kíváncsi ember beava-FELELEVENEDIK A BETYÄRVILÄG ROMANTIKÁJA tottságával néhány kérdéssel fordul- Gjság éppenséggel lenne elég. Főtant hozzá: leg ha arra gondolok, hogy a szövet— Mi újság a szőlőhegyen, a Fe- kezet vezetősége gondolt a turistákhér Akác környékén? ra, üdülőkre is, mert a nagy népsze-Mindig sok autó áll a csárda alatti árnyas parkolóhelyen rűségnek örvendő folyómentt táj rövidesen benépesedik. — Csak nem újabb létesítményekkel kapcsolatos kérdések foglalkoztatják a kéméndi gazdákat? Fején találta a szöget. Biztosan hallott már arról, hogy a szigetet összekötő állandó híd már nemcsak okos gondolat... Ahogy leapad a víz, megépítik. Olyan lesz. amin személygépkocsik is átjuthatnak. Ezután a közös mintegy 10—15 négyzetméteres festett faházikót építtet a természet e csodálatos ölén. — A vízisportokra nem gondoltak? De igen. Rendbehozzuk a szigetet és csónakkölcsönzőt létesítünk. Igaz is, ha már szóba került, írja meg azt is. hogy kiselejtezett csónakokat keresünk megvételre. — Számíthatnak még valamire a természetbarátok? Igen. a csárda fölött a hegyoldalban nádkunvhókat építünk a valamikori betvúrvilrg romantikájának felelevenítésével. Fakilincses kunyhókat. Berendezésük is a célnak megfelelő lesz. Asztalok, székek helyett fatönkök, és heverőhelyek. Tóth János Dinnyés János kiszolgálás közben Elválaszthatatlanok A vendég a Fehér Akácban és másutt is akkor érzi otthonosan magát, ha kedves a személyzet, kulturális körülmények között szórakozhat. Dinnyés János, a kéméndi csárda vezetője is azok közé tartozik, akiknek a „mindent a vendégért“ nem afféle üres jelszó. Az ezernyi beszerzési, irányítási gondja mellett ha szükséges „csatasorba áll“, s ő is lót-fut, hogy a vendégnek ne kelljen várakoznia. De bármennyire sietős is a dolga, mindenkihez van egy-két kedves, érdeklődő szava. — A vendég a mosolyt szereti. Ne fukarkodjunk vele, mert ezzel mindenki arcára vidámságot varázsolunk — vallja az örökmozgó szakember. Pedig nem könnyű a sorsa, ö mindig az ütközőpont, s bizony sokszor az elismeréssel is fukarkodnak. Reggeltől sokszor éjfélig vagy még tovább talpon lenni, nem éppen a legkellemesebb. Különböző természetű emberek kívánságát kielégíteni, ismerni a természetüket, gyengéjüket, félig-meddig pszichológust kíván. — Emberekkel bánni, törődni napról napra sokszor az én idegeimet is próbára teszi — árulja el őszinte beszélgetés közben. Egész embert, értelmeset, jő szervezőt kíván egy olyan forgalmas csárda vezetése, mint a Fehér Akác. Dinnyésben megvan a sokoldalúság, s bizony nehéz lenne nélküle elképzelni a csárdát. Valahogy összenőttek, és aki a Fehér Akácba tart, arra is gondol; szót váltok Dinnyéssel, Jánossal, Jancsival. Sokan becsülik őt, mert udvarias, közvetlen, kötelességtudó. —tt— Hatvan évvel ezelőtt, 1910. május 28-én halt meg Mikszáth Kálmán író, a magyar széppróza egyik legnagyobb mestere. Nemesi családból származott. Falun a szlovákiai Szklabonyán nőtt fel. Középiskolai tanulmányait Rimaszombatban és Banská Štiavnicán végezte, a Jogot pedig Pesten. Egyetemi tanulmányai után pályáját a vármegyénél kezdte, amit azonban hamarosan otthagyott és újságíró lett előbb Szegeden, majd Budapesten. Nyílt ellenzéki magatartással a függetlenségi elvek hirdetője volt. Nehéz körülmények között élt és az érvényesülésért hosszú harcot kellett vívnia. Mikszáth Kálmán a falusi nép, a kisvárosi polgár és a megyei úri rend életének kitűnő megfigyelője volt. Bámulatos hűséggel rajzolta meg és jellemezte alakjait. Az élet humoros jelenségei különösen megragadták figyelmét és a magyar ember anekdotáző képessége nála éri el csúcspontját. Mint hírlapíró pedig politikai karcolataival aratott nagy sikereket. Legsikerültebb művei kis elbeszélései: A jó palócok, Tót atyafiak, Az apró gentry és a nép, A tekintetes vármegye stb. Ismertebb regényei az Űj Zrínyiász, Gavallérok, Beszterce ostroma, de regényei közül főleg azokkal ért el legnagyobb hatást, amelyek saját korában játszódnak, pl. Szent Péter esernyője, Két választás Magyarországon stb. Mikszáth fejlődése tetőpontján írta nagy realista regényeit: a Különös házasság-ot, melyben megtámadja a klerikális reakciót, élesen rámutatva a házasságjogi állapotok visszásságára. A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényében pedig arról ír, hogy az egész államszervezet az erkölcsileg romlott uralkodó réteg szolgálatában áll. Mikszáth utolsó regénye a történeti (kuruckori) témájú A fekete város, a gőgös nemes alispán és Lőcse városa tragikus végű, az alispánt megsemmisítő harcának elbeszélése. A maga korából visszatekintve Mikszáth csak a bomló úri világot és a kisszerű, minden szabad, szép emberi boldogságot elfojtó, burzsoáziává züllő polgárságot látta XVII. századi történetében, a puszta osztályönzés keserű harcát. Ezzel a művel fejezte be életét is. A nyolcvanas években Mikszáth népszerűsége, hírneve és tekintélye nőttön nő. Többször megválasztják képviselőnek, gondtalan jólétben él, magas tiszteletdíjat kap írásaiért, és nemzeti ajándékul visszakapja ősi birtokát. Általában mindazokban a kitüntetésekben részesült, amelyeket hálás nemzete nyújthatott. Tudományos és irodalmi társulatok, élükön a Magyar Tudományos Akadémiával tagjaik sorába iktatták, megkapta a Sz. István-rendet s szülőfaluját nevéről nevezték el. Végezetül idézzük Mikszáth egyik gyermekkori tréfás versét, melyet még Rimaszombatban írt: „A mosolygó élet kísérje léptedet, Távol legyen tőled a gyász emlékezet. Minden mi jó vagyon, hogy szívedbe légyen Kerüljön, de nagyon a keserv és szégyen.“ RP. SZABAD FÖLDMŰVES 13 1970. május 30. Mikszáth Kálmán
