Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-17 / 3. szám
BELPOLITIKA Mit mond az 1970-es évi állami végrehajtási terv (Folytatás az 1. oldalról.) dolgozó részvételével többet állítanak elő, ott természetesen többet is fizethetnek ki a dolgozóknak. De (honnan fedezzük majd a piac növekvő szükségleteit? A kormány néhány termékre különleges figyelmet fordít. Ezek a hús, a gabona,, a textil, a cipő és a tüzelőanyag. A textil-készleteket az állam az erre a célra felszabadított devizaforrásokkal is növelni fogja. Kiskereskedelmi árakban számítva körülbelül egymilliárd koronáról van szó. A cipők kivitelét csökkentjük úgy nyugatra, mint keletre. A fogyasztási ipar ezenkívül engedélyt kap a tervezett és a már előkészített termelési kapacitások felépítésére, elsősorban ruházati cikkek, cipők és épületanyagok gyártásának bővítése céljából. Ami a tüzelőanyagot illeti, körülbelül azzal a mennyiséggel számolhatunk, mint amit bányászainknak az 1969-es évben a szombati és vasárnapi műszakok segítségével sikerült kitermelni. Bányászaink kötelezettséget vállaltak, hogy 1970 első negyedévében minden szabad szombatot munkában töltenek és ezen kívül még két vasárnapi műszakot is ledolgoznak. Az építkezési alapanyagok termelése 8 százalékkal növekszik, az egyéni építkezők pedig 46 %-kal több cementet vásárolhatnak, mint 1969-ben. A terv számos fontos intézkedést is tartalmaz. így például a szakágazatok és vállalatok kötelező minimális szállítási kötelezettségeit is, a belső piac ellátásának biztosítására. Néhány meghatározott fogyasztási cikk beszerzésére devizakészleteket tartalékoltunk. Ezek a termékek a tervezett készleteken felül kerülnek forgalomba. A nemzeti minisztériumok és az egyes vállalatok kiegészítő termelést is szerveznek a piaci szükségletek további kielégítésére ott is, ahol eddig még nem volt ilyen irányú termelés. Vizsgálni fogjuk továbbá az árubehozatal további kiterjesztésének a lehetőségeit is, valamint egyes exportra termelt termékek hazat piacon való értékesítésének a lehetőségeit. A fogyasztási termékek mennyiségének növelése önmagéban még nem oldja meg a piaci egyensúly kérdését, a lakosság bevételeit is a megfelelő szinten kell tartani. A termelés szakaszán ezt a kérdést megoldja a bérezésnek a realizált termeléstől való függősége, más területeken pedig a béralap tervezése. Felül kell továbbá vizsgálni a toborzási és stabilizációs járulékok indokoltságát, meg kell szigorítani a gazdasági eredményekben való részesedés kritériumait, a természetbeni juttatásokat pedig minden esetben be kell számítani a munkabér összegébe. Sok múlik majd az ellenőrzésen is a bérek és az árak területén. A kormány rendeletet adott ki, és garantálja, hogy a jelenleg érvényes árak nem fognak a továbbiakban emelkedni. A tervben foganatosított intézkedések nem okoznak túlzott kötöttséget a vállalatok tevékenységében. A kötelező mutatók száma aránylag nem nagy. A terv legfontosabb mutatója lényegében a belső és a külső piac szükségleteinek biztosítását szolgáló kötelező szállítások terjedelmére vonatkozik. A vállalatok termelési kapacitása azonban nincs meghatározva. A vállalatok számára az 1970-es évi népgazdasági terv elegendő területet biztosít a társadalmi megrendelés minél szélesebb körű és minél tökéletesebb kielégítésére. Du OLDRICH ÜERNÍK miniszterelnök lengyelországi látogatásáról Oldrich Cerník, hazánk miniszterelnöke 1970. január 8. és 10. között baráti látogatást tett a Lengyel Népköztársaságban. A miniszterelnököt fogadta Wladyslav Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Marian Spychalsky marsall, az Államtanács elnöke. A látogatás folyamán Oldrich Cerník csehszlovák miniszterelnök tárgyalásokat folytatott Józef Cyrankiewicz lengyel kormányfővel. A tárgyalások folyamán a két fél kölcsönösen tájékoztatta egymást Csehszlovákia és Lengyelország szocialista építésének jelenlegi helyzetéről és legfontosabb kérdéseiről. A megbeszélések során értékelték a csehszlovák—lengyel kapcsolatok helyzetét, és megvitatták további fejlesztésük irányait. A tárgyalások folyamán hangoztatták annak szükségességét, hogy az 1987. március 1-én aláírt baráti, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés szellemében tovább kell bővíteni és fejleszteni sokoldalú kapcsolatainkat. Különösen nagy figyelmet szenteltek annak, hogy az elkövetkező öt évet illetően megbeszéljék Csehszlovákia és Lengyelország kétoldali gazdasági és tudományos-technikai együttműködésének kérdéseit. Egyszersmind leszögezték, hogy mindkét állam tevőlegesen hozzá akar járulni a szocialista országok egységének, együttműködésének és internacionalista kapcsolatainak megszilárdításához, valamint a szocialista közösség gazdasági és politikai erejének további gyarapításához. Mindkét fél egyöntetűen kifejtette, hogy tovább akarják erősíteni a Varsói Szerződés szervezetét. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság mélységes meggyőződése, hogy a testvéri szocialista országok széles körű gazdasági integrációjának a KGST 1969. áprilisi XXIII. rendkívüli ülésszakának határozatában lefektetett programja, valamint a KGST tagországai közötti kétoldalú együttműködés elmélyülése alapvető jelentőségű a munkamegosztás és a termelés kooperációja folyamatának meggyorsítása, a magasabb hatékonyság elérése és a szocialista közösség gazdasági potenciáljának sokoldalú fejlesztése szempontjából. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság egyetértenek abban, hogy ennek a programnak a megvalósítása létfontosságú nemzeti érdeke valamennyi szocialista országnak, megszilárdítja az egész közösség felzárkózottságát és megfelelő erőt és helyet biztosít számára a világban. A tárgyaló felek az európai biztonság és együttműködés problémáival is foglalkoztak. Megelégedéssel nyugtázták, hogy kedvező fogadtatásra találtak a tagállamok prágai értekezletén kifejtett javaslatok, valamint az 1969. december 4-én kelt moszkvai nyilatkozat is. Mindez arról tanúskodik, hogy Európában megértek a reális feltételek a feszültség csökkentésére, a biztonság követelményeinek kialakítására, a jószomszédi kapcsolatok és békés együttműködés fejlesztésére. Kiemelték, hogy az NSZK és a szocialista országok kapcsolatainak rendezését megkönnyítené, ha az NSZK elismerné a jelenlegi határokat, beleértve az Odera—Neisse határt, és a két német állam közti határokat. Mindkét miniszterelnök megelégedését fejezte ki, hogy Helsinkiben szovjet-amerikai megbeszélések kezdődtek a stratégiai fegyverkezés korlátozásáról. Mindkét állam továbbra is támogatni fogja a vietnami probléma rendezéséért kifejtett igyekezetét, a VDK és a Dél-vietnami Felszabadításl Front javaslatainak szellemében. A megbeszéléseket a nyíltság és a kölcsönös bizalom légköre jellemezte, és kifejezésre juttatta a nézetegységet valamennyi megtárgyalt kérdésben. Lőrincz Gyula 60 éves Lőrincz Gyula, az Oj Szó főszerkesztője január 16-án töltötte be 60. életévét. Lőrincz elvtárs fiatal korától jelentős szerepet töltött be a munkásmozgalomban. A felszabadulás után, amellett, hogy folytatta festőművészl tevékenységét, jelentős politikai funkciókat töltött be. Közel két évtizedig viselte a CSEMADOK országos elnöke tisztséget. Emellett tagja volt a legmagasabb pártszerveknek, és több választáson keresztül, mint képviselő a Nemzetgyűlésben is aktívan tevékenykedett. Születésnapja alkalmiéból szerkesztőségi kollektívánk szívből gratulál, erőt, egészséget kívánunk Lőrincz elvtársnak további munkájához. A munkáshatalomért harcoltak Nehéz volt a küzdelem Tóth János, 73 éves deméndi lakos, volt vöröskatona, két évvel ezelőtt magas állami kitüntetést kapott Moszkvából, a Vörös Csillag érdemrendet. A nehéz harcokra így emlékezik vissza: — 1915-ben tényleges katonai szolgálatra vonultam be Esztergomba. Az orosz frontra kerültem ki, és Zalozsce környékén töltöttem egy évet, mint gyalogos. 1916. augusztus 4-én kerültem fogságba. Etetnie az Ural-hegység egyik vasbányájában, Kusvéban dolgoztam. Innen a szibériai Irkutszkba kerültem. Pár hónapig a lágerben voltam, maid több baltársammal úgy határoztunk, hogy belépünk a Vörös Hadseregbe. 1918 ban a vörös parancsnok a tüzérséghez sorolta. A lovakat kezelni nem volt nehéz, a gyakorlatokat könnyen megszoktam, a fogságban pedig fól megtanultam az orosz nyelvet. Kezdettől fogva veszély fenyegetett, többször néztem szembe a halállal. Amikor a fehérek Kolcsak vezetésével Irkutszkhoz közeledtek, vezetőink r.em adtak parancsot az ellentámadásra. A raktárakat és az egész várost kiürítettük, a fehér katonák csak egy üres várost találtak. A Bajkál tónál Misovája közelében a fehé rek megálltak, állásokat készítettek, és a Tanholt/ban letelepedett vörös katonákat másfél hónapig nyugtalanították. Amikor a fehérek úgy látták, hogy semmi kilátásuk nincs a győzelemre. visszavonultak Irkutszkból. A vörös katonák, mintegy 5ООП személy, vonaton indultak vissza. A 90 kilométer széles Baikál ló alkalmat adott a fehéreknek egy csel kieszelésére. Az éjszaka leple alatt két halóval a vö-2 SZABAD FÖLDMŰVES 1970. január 17. rös katonákat szállító szerelvények elé siettek, és a vonatokat feltartóztatták. Szörnyű harc dúlt azon az élszakán. A nagy káoszban a fehérek egy napig tartották a frontot. Mindenki a bőrét akarta menteni. Itt találkoztam földijeimmel is, Duhony Istvánnal Deméndről, Praszna Simonnal Bernecéröl és Zólyomi Lajossal Nagycsalomijáról. Hirtelen nem tudtunk dönteni, hogy az erdő felé meneküljünk-e, vagy a tó irányába. Orosz baltársaink nem ajánlották az egyiket sem. A vöröskatonák harcra, ellenállásra szólították fel a magyarokat is. Elkeseredett harcot vívtunk a fehérekkel. Sikerült áttörnünk az állásaikon, és az első hurrá kiáltásnál már éreztük, hogy győzni fogunk. Egész éjjel tartott a véres csata. Másnap reggel 8 óra tájban a víz partján megállított minket az ellenség. Egy magaslaton ásták be magukat. Három órán át néztünk egymással farkasszemet. Az aránylag sekély vízen átgázolt a vörös katonák egy csoportja, és hátba támadta a fehéreket. Ekkor arattuk legnagyobb győzelmünket a fehérek felett. A sikeres támadás után átmentünk a vasúti hídon, nem messzire volt a vasútállomás, ahol néhány vasutas is lakott. Mindnyájan a víztoronyba voltak zárva. A fehérek zárták oda őket, hogy ne tudjanak segíteni a vörösöknek. Kiszabadítottuk őket, és egy hosszú szerelvényt állítottunk össze, hogy elinduljunk Oroszország belseje felé. Már azt hittük, hogy nincs ellenség, amikor a másik irányból befutott a fehérek szerelvénye. A fehérek megadást követeltek. A kifáradt és kiéhezett katonák kezdetben tétováztak, nem tudták, hogyan válaszoljanak a fehérek felhívására, mível látták, hogy csak egy szerelvénnyel állanak szemben. Fegyverhiányban is szenvedtünk. Akkor egyik vezetőnk, Kapanyenko Matyvej, volt cári tüzérkapitány, elkiáltotta magát: „Katonák, nem adjuk meg magunkat! Megyünk tovább!“ Mindenki értette és helyeselte a parancsot. Nagy meglepetésünkre, amikor az1 ellenség mellett elhaladtunk, észrevettük, iiogy a vagonokban csak néhány fehérgárdista lézeng. Vonatunk lassan, tapogatódzva indult, de csakhamar gyors zakatolásba mentünk át. Reggelre elértük az Amúr vonalát, ahol elfoglaltuk harci állásainkat. 1920 májusáig levertük az utolsó ellenséget is ezen a vidéken. Belányi János Érdemes volt A múlt év decemberében az SZLKP Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottságán ünnepi ülést rendeztek a Magyar Tanácsköztársaság megalakításáért vívott harcokban kitűnt idős internacionalisták számára. A vendégek között volt Kovács Imre, a Magyar Népköztársaság nagykövete, valamint Ján Janik és Vincent Cislák, az SZLKP Központi Bizottságának tagjai. Az ünnepi ülésen 54 idős elvtársnak nyújtották át a Magyar Tanácsköztársaság Emlékérmét. A kitüntetettek között volt Ladányi József elvtárs is Nyitráról. Ladányi József beszélgetés közben Ladányi József elvtárssal, a Nyitrán és környékén élő magyarok közkedvelt Józsi bácsijával a CSEMADOK nyitrai székházában elbeszélgettünk az elmúlt 50 esztendő eseményeiről és a Magyar Tanácsköztársaság megalakításának körülményeiről. — Igaz, hogy Nyitrán és környékén sokan ismernek — mondotta Józsi bácsi —, de be kell vallanom, hogy nem vagyok tősgyökeres nyitrai. Budapesten születtem, vasmunkás voltam, és mint sok más vasas, a vörösőrséghez kerültem, majd később a Vörös Hadseregbe. Részese voltam a miskolci, a szolnoki, a tokaji és a sárospataki megmozdulásoknak. A tanácsköztársaság bukása után nem volt maradásunk Magyarországon, és számomra megkezdődtek az emigráció nehéz évei... Józsi bácsi 1920-ban került Nyitrára, de mint politikailag megbélyegzett személy, nem tudott a szakmájában elhelyezkedni. Különböző helyeken és alkalmazóknál kereste a kenyerét. Aktív és közvetlen résztvevője volt a kommunista párt megalakításának, szervezésének Nyitrán. A párttól megbízást kapott a kultúra fejlesztésére a környék magyar nemzetiségű lakossága körében. Munkáját a színjátszó csoportok, táncegyüttesek és énekkarok szervezése képezte, a kiultúrális megmozdulások bevételeit a kommunista párt anyagi helyzetének megerősítésére fordították. Ezek után következtek a második világháború borzalmai. A felszabadulás után Józsi bácsi teljesen a pártmunkának szentelte életét. A kerületi pártbizottság tagjaként a környék magyar falvaiban a párt nőszervezeteinek a munkáját irányította és továbbra is lelkes támogatója volt a haladó magyar irodalom és kultúra terjesztésének. Józsi bácsi ma már nyugdíjas, elmúlt 70 éves, de idős kora ellenére sem vonult még passzivitásba. Figyeli a hazai és a külföldi eseményeket, élénken vitázik, és szívesen adja át tapasztalatait a fiatalabbaknak. Munkájáért már több alkalommal kitüntették. A CSEMADOK járási bizottsága sem feledkezett meg érdemeiről, és a CSEMADOK fennállásának 20. évfordulóin alkalmából rendezett ünnepi ülésén emlékérmet adományozott a kultúrmunka Úttörőjének. Befejezésül Józsi bácsi elmondotta, hogy minden óhaja megérni a CSKP megalakulása 50. évfordulójának ünnepségeit. Reméljük, hogy vágya teljesül és gratulálunk neki a Magvar Tanácsköztársaság megalakításáért vívott küzdelemben szerzett emlékérem átvevése alkalmából. Motesíky Arpád, Nyitra
