Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-16 / 20. szám
KORUNK GAZDASÁGI KÉRDÉSÉI | A kukor|ca ápolásának kérdései A SZABAD FÖLDMŰVES GAZDASÁGI SZEMINÁRIUMA Lezárult a Szabad Földműves Gazdasági Szemináriumának első része — Az olvasóké a sző! Szóljon hozzá ön is! Küldje be írásos hozzászólását a következő témákhoz: a) az önköltségek alakulása a fő mezőgazdasági termékeknél, tekintettel az anyagi költségek utóbbi időben beállott változásaira, a felvásárlási árpolitikával öszszefiiggésben; b) a jelenleg terjedő új technológiai eljárások gazdaságosságának kérdései, előnyei, esetleg hátrányai a klasszikus módszerekkel szemben; c) a vállalatok közötti termelési és gazdasági együttműködés, vagyis a vállalatok közötti gazdasági integráció kérdései, egyrészt gyakorlati példák, másrészt pedig jól átgondolt elképzelések formájában; d) a faluban rendelkezésre álló munkaerő optimális kihasználásának kérdései, és ezzel kapcsolatban a melléküzemági termelés kérdései; e) a termelés szakosításának, és a szakosításbél adódó szervezési problémák kérdései ; f) a mezőgazdasági termékek értékesítésének, illetve a mezőgazdasági üzemben való elsődleges feldolgozásának kérdései. SZÓLJUNK HOZZÁ Elérkeztünk gazdasági szemináriumunk első részének végéhez. A szeminárium keretében eddig közölt írásokkal fel akartuk kelteni az olvasók figyelmét olyan kérdések iránt, melyek bár inkább a Jövő távlatait képezik, e távlatok eléréséhez szükséges feltételeket azonban már napjaink gazdaságpolitikájában ki kell alakítani. A mezőgazdasági termelés világszerte évről évre egyre fontosabb szerepet tölt be az egyes országok gazdasági életében. Az emberiség élelmiszerszükséglete ugyanis mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben állandóan növekedik. Ez a tény a mezőgazdasági termelés kérdéseit előtérbe helyezi, elyan intézkedések megvalósítását teszi szükségessé, melyek elsősorban a mezőgazdasági termelés fejlesztését szolgálják. A feladatok sokrétűsége megköveteli, hogy a vállalatok vezető szakemberei általános áttekintést nyerjenek mindazokról a termelési-gazdasági kérdésekről, melyek társadalmunk további előrehaladásával kapcsolatosak. Figyelembe kell venni például azt a körülményt is, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztése mellett hatalmas lépésekkel halad előre az ipari termelés is, mely a technikai fejlődés alapján hivatva van maximális mértékben kielégíteni a modern társadalom technikai, szociális és kulturális szükségleteit. Gondolunk itt a magasabb életszínvonalnak megfelelő környezet kialakítására, ami többek között a lakáskultúrában, a háztartási berendezésekben, beleértve a korszerű fűtési megoldásokat, a személyi közlekedésben, az élelmiszerek forgalmazásában és tárolási módjában, az ésszerű ruházkodásban, a ruhaneműk tisztításában stb. nyilvánul meg. Természetesen amilyen mértékben modernizálódik a háztartás, olyan mértékben növekedik az a szabadidő mennyiség, amit kulturális igényeink kielégítésére fordíthatunk. Nem leszünk messze az igazságtól, ha megállapítjuk, hogy ez elsősorban a dolgozó nőkre vonatkozik. Ez a lény mindenesetre megköveteli a kulturális intézmények fokozottabb tevékenységét, ami például falvainkon rendszeresen és jól fizetett kultúrfelelősök alkalmazását, valamint igényesebb kulturális berendezések létesítését is indokolttá teszi (pl. színes televíziók, automata lemezjátszók bevezetését a szövetkezeti klubokban). Amikor a mezőgazdasági vállalatok gazdasági fejlesztéséről beszélünk, szükséges, hogy szemünk előtt legyenek a felsorolt társadalmi összefüggések is. A mezőgazdasági vállalatok előtt ugyanis kettős, szorosan egybekapcsolódó feladat áll. Az egyik a termelés intenzitásának abszolút növelése, ami a rendelkezésünkre álló földterületen a lehető legnagyobb termékmennyiség előállítását jelenti. A másik feladat a munka termelékenységének a növelése, ami viszont azt jelenti, hogy maximálisan kihasználva a szervezésben, a technikában és a technológiában rejlő lehetőségeket, minél kevesebb munkára legyen szükség a termékek előállításához. Ez a két feladat látszólag ellentétben van egymással, de bizonyos értelemben ki is egészíti, feltételezi egymást. A többtermelés ugyanis a legtöbb esetben nem a fokozottabb munkaerő-igénybevétel következménye, hanem inkább a nagyobb anyagi ráfordításoké. Ilyen például a racionális műtrágyázás, я »egyszeres gyomirtás és növényvédelem, vagy mondjuk a takarmánykeverékek alkalmazása szakosított állattenyésztésben, s mindez a lehető legfejlettebb gépi berendezések és technológiai eljárások alapján. Nem szabad ugyanakkor szem elől téveszteni, hogy az anyagi tényezők előállításához (pl. a műtrágyagyártáshoz, mezőgazdasági gépek gyártásához) szintén munkaerő szükséges, melynek egyik forrása éppen a munkatermelékenység következtében felszabaduló mezőgazdasági munkaerő. E kettős feladat megvalósításához minden vonatkozásban meg kell teremteni a feltételeket. Szükséges, hogy az állami irányítás az ár- és az adópolitika révén, a gazdasági ösztönzők helyes irányban való alkalmazása által serkentse és támogassa a vállalatokat e társadalmilag rendkívül fontos feladatok megvalósításában. A mezőgazdasági vállalatok pedig nézzenek körül saját portájukon és távolítsák el a fejlődés útjába kerülő akadályokat. Teremtsék meg a fiatalabb, és az új technikához jobban vonzódó korosztályok számára az érvényesülés lehetőségét, de ne feledkezzenek meg a fiatalok sajátságos kulturális és sportigényeiről sem. Mert van ugyan némi igazság abban, hogy a fiatalok kevésbé vonzódnak a mezőgazdasági termeléshez, annak néhány specifikus jellegzetessége miatt, de nagyon sok múlik az idősebb generáció állásfoglalásán is a fiatalság igényeivel szemben. Ami pedig a specifikus jellegzetességeket illeti, azokat éppen az új technológiai eljárásokkal lehet a minimálisra csökkenteni. Össztársadalmi szempontról mérlegelve, szót kell ejteni a gazdasági fejlődés néhány kényesebb problémájáról is. A társadalmi, a vállalati és az egyéni érdek összehangolásáról van elsősorban szó. Napjainkban ugyanis egyre kirívóbban tapasztalhatjuk, hogy az egyéni érdekek előtérbe helyezése a társadalmi érdekekkel szemben idővel súlyosan megbosszulja magát, és nemcsak a közösség, de az átmenetileg előnyt élvező egyén is kárát szenvedi. Ebből az következik, hogy egyéni előnyt követünk akkor is, ha a társadalmi érdek között szembetűnő és áthidalhatatlan ellentét merülne fel, sürgősen meg kell oldani ezt a kérdést az arra illetékes szervnek, legyen az akár a kormány, akár a minisztérium, vagy más irányító szerv, akár maga a mezőgazdasági vállalat, vagy a vele együttműködő ipart és kereskedelmi vállalatok. A gazdasági élet területén tehát nagyon sokoldalú és egymással kölcsönösen összefüggő problémával állunk szemben, melyek megoldásához — szocialista értelemben — csak a társadalmi érdek maradéktalan érvényesítésével, illetve az egyéni és vállalati érdekkel való egybehangolásával juthatunk el. A társadalmi érdek felismeréséhez azonban minden konkrét esetben széleskörű ismeretekre, tapasztalatok és alapos körültekintés szükséges, hiszen gyakran tapasztalhattuk, hogy a társadalmi érdek szempontjait sokszor még a felelős irányító szervek is csak megkésve ismerték fel, pedig az idejében foganatosított intézkedések jelentős károktól mentesíthették volna a társadalmat. A helyes intézkedés alapja a tökéletes informáltság, az összefüggések komplex ismerete. A célszerű határozathozatalokhoz ezért ajánlatos a széleskörű előzetes véleménycsere, bekapcsolva az érdekeltek minden rétegét. Lapunk is elsősorban ezt a célt kívánja szolgálni, amikor lehetővé tesszük, hogy a mezőgazdasági termelés felelős dolgozói kifejtsék véleményüket napjaink gazdasági problémáiról, a széles nyilvánosság előtt hozzászóljanak gazdasági és társadalmi életünk továbbfejlesztésének kérdéseihez, javaslatokat és észrevételeket terjesszenek elő. Tehetjük ezt annál is inkább, mivel meggyőződtünk arról, hogy a szövetkezetek és az állami gazdaságok dolgozóinak van mondanivalójuk e tekintetben, hiszen a gazdálkodás és termelés hétköznapjaiban lépten-nyomon merülnek fel megoldásra váró problémák. Felhívjuk tehát kedves olvasóinkat, szóljanak hozzá napjaink gazdasági kérdéseihez, foglalják írásba egyéni véleményüket, valamint a megoldásokat célzó javaslatokat. A fejlődés jelenlegi szakaszában elsősorban a már ismertetett gazdasági kérdésekről van szó, de tekintve, hogy a gazdasági élet szoros kapcsolatban áll a táisadalmt vonatkozású kérdésekkel, nem zárkózhatunk el a társadalmi vonatkozású kérdések elől sem. Ide tartoznak a munkaszervezés formái és az anyagi érdekeltség érvényesítésének a kérdései, a szociális gondoskodás, a fiatalabb generáció érvényesülési lehetőségei'nek a kérdései stb. A beérkezett írásokat, amint azt az 1970. január 14-én megjelent 4. számú lapunkban is közöltük, bírálóbizottság fogja értékelni. A legjobb írásokat leközöljük és a honoráriumon kívül pénzbeli és értékes tárgyi nyereményekkel jutalmazzuk. 1. díj 500 Kčs 2. díj 300 Kčs 3. díj 200 Kčs 4. —10. díj tárgyi jutalmak. A beküldési határidő 1970. szeptember 30. Köztudomású, hogy a kukorica melegkedvelő növény, ezért vetésénél megkívánja a 8—10 °C hőmérsékletet. A hidegebb talajba vetett mag soká sínylődik s ezen idő alatt ki van téve az állati kártevők és penészgombák károsító hatásának. Idén sajnos nem kedvezett az időjárás a vetésére. Nemcsak a késve érkezett tavasz, de a talaj magas víztartalma miatt sem melegedett fel a vetőágy kellőképpen arra az időre, amikor elérkezett a kukorica vetésének ideje. Ez pedig bizonyos bonyodalmakat okozhat mind a kelés, mind a növényápolás tekintetében. Magáról a vetési idő megválasztásáról nem sokat beszélhetünk, hiszen ez már megtörtént, de sokkal többet a növény ápolásáról. Tapasztalataim alapján veszélyt látok a talaj vízkészletének gyors elpárolgásában. Ugyanis mivel a magas hótakaró hatására fennáll a talaj tömődöttsége, az alsóbb rétegekből a hajszálcsöveken keresztül a víz a felsőbb rétegekbe iparkodik. Onnan azután könnyen elillan, ha nem tesszük meg a szükséges intézkedéseket. A hajszálcsövesség megszüntetése és a mélyebb rétegekben elhelyezkedő talajvíz védelme szempontjából idén valószínű, hogy nem nélkülözhetjük a sorközi növényápolást (sarabolást, kapálást). Ez azt jelenti, hogy azon mezőgazdasági üzemeknek is számolniuk kell a növény mechanikai ápolásával, ahol a vegyszeres gyomirtást szorgalmazták. Minél könnyebb jellegű (homokosabb) a talaj, annál többször, de sekélyen kell sarabolnunk. Ugyanis ha mélyebben fellazítjuk a földet, úgy számíthatunk a mélyebb száradással. Ha a föld olyannyira kiszárad, hogy repedezni kezd, úgy minden mechanikai talajművelet elveszti jelentőségét, mert a göröngyökre szétszakadt föld sziklaszerűen száraz darabokká válik, s abban a vízhiány miatt minden biológiai tevékenység megszűnik. A csontig kiszáradt talajok biológiailag életképtelenek, s rendszerint nagymennyiségű víz szükséges ahhoz, hogy ugyanabban a termelési idényben még egyszer aktívvá váljanak. Felhívom a termelők figyelmét arra is, hogy a talaj tavaszi vízbősége s a nedves állapotban történő művelés nagy talajszerkezeti romlással járt. A kukorica legelső ápolási munkája a talaj fogasolásával történik. Ezt akkor végezzük, amikor a növény elérte a 6—8 cm magasságot és komplett sorokat alkot. Ezt a munkát nem szabad korán reggel végezni, amikor a növény harmatos. Tudniillik ilyenkor a kukorica zsenge, könynyen törik, továbbá az a veszély is fennáll, hogy apró rög hull a közepébe, mely a növény elkorcsulását okozhatja. A fogasolást minden esetben a vetés irányára merőlegesen végezzük, nehéz vagy középnehéz egyenesfogú boronákkal. A gyakori megállás, illetve a fogak tisztogatása mellett jó és hasznos munka végezhető. Ez az eszköz nemcsak a magról kelő gyomokat pusztítja el, de a talajkapillaritás megszüntetésével a vízpárolgást is csökkenti. A sorközi növényápolást a fogasolás után végezzük. Ez szintén sekélyen történjék, többször alkalmazzuk, szárazság esetén akkor is, ha a talaj gyommentes. Nagyon jó munkát végez az angol Weeder. Ez egy kultivátorboz hasonló rúgós acélfogakkal rendelkező növényápoló és talajporhanyító eszköz, mely a gyenge, féregrágott tövek ritkításával szelektálja is a növényt. Ezzel egy felesleges munkától szabadítja meg a termelőt. Most nézzük meg a sorközi növényápolás biológiai jelentőségét. A talaj mikroorganizmusai csakis kellőképpen átszellőzött, bizonyos mértékű víz jelenlétében fejtik ki munkájukat. Ha a kettő közül bármelyik hiányzik, úgy egy másik növekedést elősegítő tényező érvényesülése is lehetetlenné válik, illetve a mikroorganizmusok működését oly irányba tereli (levegőhiány), mely a szervesanyag lebomlását, ásványosítását hátráltatja s a tápanyagellátás folyamatosságában zavar áll be. Vízhiány esetén amint már fentebb mondottuk, a mlkrobiális élet megszűnik és a talaj élettelenné válik. Ennek elkerülése végett szerintem a vegyszerrel kezelt területeknél sem kerülhető el a sorközi növényápolás. Rossz ökonómus az, aki a sorközi ápolás megszüntetésével takarékoskodik az üzemköltségen, a legtöbb esetben a hektárhozam rovására. A kukorica általában vízigényes növény, dacára annak, hogy jól gazdálkodik a vízzel, mivel mélyreható gyökereivel vízszükségletét a talaj alsóbb rétegeiből is fedezni tudja. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha a talajban levő vízmennyiséget a növény szakszerű ápolásával visszatartottuk. Mezőgazdászaink többsége jól Ismeri azt-a siralmas látványt, amikor nyári szárazságban a kukorica levele összesodródik, vagyis párologtatási felületének csökkentésével igyekszik az életszükségletéhez szükséges vizet megtartani. Ebben az időszakban még a. hajnali harmat is hiányzik, ami üdítené a szomjazó növényt. A növény legnagyobb vízigénye akkor jelentkezik, amikor legnagyobb zöldtömeggel rendelkezik, továbbá virágzáskor és magkötés idején. Ilyenkor egy úgynevezett „gazoló“ kapálás megteszi a magáét. Ezzel nemcsak a későn kelt nyári gyomok pusztulnak el, de a hajszálcsövek kiágazása is elrongálódik, mely lehetővé teszi az elpárolgás megakadályozását, ugyanakkor a kisebb nyári csapadék jobb felvételét is. Az elmondottak alapján tehát ne tekintsük a sorközi talajművelést elavult agrotechnikai tényezőnek. Igyekezzünk azt a legmodernebb eszközökkel végezni, hogy az ne kerüljön sokba, illetve számunkra kifizető legyen. Végül annyit, hogy az első sarabolásnál, illetve kapálásnál mélyebben sose műveljük a talajt, mert a gyökérsértés minden esetben terméscsökkenéshez vezet. Tekintettel a sorközi művelés termésfokozó hatására, e kérdésre még egyszer visszatérek. Dr. FRIDECZKÝ ÄKOS mérnök, egyetemi tanár Ä Jjí“j takarmánykeverék okozta ártalmakról Két tanulságos esetet szeretnék leírni, amelyek abban hasonlítanak egymáshoz, hogy mindkét esetben a tünetek nagyon hasonlítottak a sertéspestis tüneteihez, pedig a bajt a hibás takarmánykeverés okozta. Az egyik esetben a zootechnikus jelentése szerint a 20—25 kg-os süldők közül 22 hirtelen elhullott, szerinte pestisben. A kiszállás alkalmával több száz süldő gyengélkedett, a hátulsó lábukat összefenve imbolyogva szédelgett. Kb. tíz százalékuknak a láza felemelkedett 40,5—41 fokra. A bőrön kiütések voltak. így nem lehet csodálkozni, ha a zootechnikus sertéspestisre gondolt. De a részletesebb vizsgálat és a kórboncolás után tisztázódott a diagnózis. Nem sertéspestisről, hanem sőmérgezésröl volt sző, mégpedig azért, mert az etetők nem keverték el jól a sót a takarmányban. A másik eset még érdekesebb: Az egyik állami gazdaságba azért hívtak, hogy oltsam be a sertésállományt pestis ellen, mert az anyadisznők sorban elhullanak. Kiszállásom alkalmával három darab két mázsán felüli anyasertés hulláját boncoltam. Mindhárom állat elhullását a hibás takarmánykeverés okozta s nem a sertéspestis. Érdekesség a dologban főleg az, hogy az állatok takarmánya egyébként teljesen hibátlan volt, csak az volt a baj, hogy a keverést rossz eljárással végezték az etetők, akik egyébként nagyon szorgalmas és lelkiismeretes emberek, de arra nem gondoltak, hogy az általuk alkalmazott keverési mód helytelen, s bajt okozhat. Ebben a gazdaságban az volt a szokás, hogy az ól közepén síneken tolható tartályokban keverték a takarmányt. Mégpedig úgy, hogy először a tartályt megtöltötték meleg vízzel s a vízbe öntötték zsákokból a takarmánykomponenseket. Esetünkben az anyasertéseknek a takarmánya árpadarábói, zabdarából, kukoricadarából és napraforgópogácsa-darából állt. Sem százalékarány, sem pedig minőség tekintetében nem volt kifogásolni való. Az etetők is elkövettek mindent. Nem sajnálták sem az erejüket, sem idejüket, derékig vetkőzve kézzel végezték a takarmány keverését. De minden igyekezetük kárba veszett, mert az elhullott anvasertések gyomrában ökölnyi csomókban volt a napraforgópogácsa-dara, ami súlyos gyomorgyulladást, inajdpedig elhullást idézett elő. Mint ilyenkor lenni szokott, sem az etetők, sem pedig a gazdaság vezetője nem akarták elismerni, hogy csupán ez a keverési mód lenne az oka a 3—5 éves, 200 kilós, jó kondícióban levő sertések pusztulásának. Hogy a hibás takarmánykeverési mód okozta az anyakocák megbetegedését és elhullását, bizonyítja az a tény, hogy a továbbiakban is ugyanazt a takarmányt kapták az állatok, de a keverést száraz állapotban végezték, mégpedig úgy, hogy a takarmányelőkészítő helyiségben a különböző daraféleségeket a zsákokból kiöntve egymásra rétegezés után kétszer átlapátolták, s csak azután keverték a vízbe. így bebizonyosodott, hogy a fenti esetben is a hibás takarmánykeverési módszer okozta az állatok megbetegedését. Az elmondott két esetből is láthatjuk, hogy ügyelnünk kel! nemcsak a takarmány minőségére hanem annak szabályos és alapos elkeverési módjára is. Dr. Patus Sándor
