Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-16 / 20. szám

öszbecsavarodott fejű parasztok beszélnek körülöttem. 25 esztendő harcairól, győzelmeiről, kudarcairól szól minden mondat. S én mégis egy kicsit magamban keresem a múltat. Az ő 25 esztendejük az enyém is. 1945 márciusában földet osztottam. Ez volt az első, nagy történelmi tett, a felszabadulás után. Bennem az egy­másra rakodó emlékek során kissé összefolyik ez a tavasz. De bennük, akiknek ha életük derekán jártak is, életük kezdődött akkor a szó legiga­zibb értelmében, minden perc, min­den óra, mindennap friss emlékként él. Szájukban érzik a kenyér Izét, amelyet az első termésből sütöttek. Emlékeznek a zsáknadrágra, amelyet elhagyott német hadianyag göngyöle­géből csináltak. Egyenruha volt ez akkor számukra. Tán mind a huszon­heten ezt viselték ők, akik a négy első magyar szövetkezet közül az egyiket, a vasszílvágyi Szabad Föld szövetkezetét megalakították. Hogyan maradtak együtt, erre ke­resem a választ, hisz mi földosztók mindenképpen azt akartuk, hogy széj­jel osszák a földet, hogy eldüljön végre a nagy per, övék legyen a föld, visszavonhatatlanul övék, és ők mégis együtt maradtak. — Hisz így is miénk lett a föld — mondják, és bizonyítják is. — Mi itt voltunk cselédek. Az úr hol fizetett, hol nem, fiatal szoknyák után szalad­gált és tönkretette a birtokot. Egy mosoly buggyan egyik arcon — az úr tsz-nyugdíjas most. Görbön. Sertés­pásztor és harangozó volt. E munkák­ból ment nyugdíjba. — Nevetnek. Felszabadultan nevetnek. Az élet tán ebben az esetben nagyon igazságos volt. A nevetésben az van, hogy egyet értenek ezzel az igazságosztással. Tóth Kálmánra terelődik a szó. ö volt az úr intézője. De ahogy most mondják, igazában ő is olyan szeren­csétlen volt mint a cselédek. Hol ka­pott bért, hol nem. Ő is ajánlotta, hogy maradjanak együtt, mert egy rossz traktorral, két pár ökörrel mit csinálhatnak a 450 hold széjjel mért földdel. Ha együtt maradnak, mégis csak lesz valahogy. Aztán a földek is többfélék, rosszabbak, jobbak. Hogy osszák el az őszi vetést? Ráálltak hát, hogy együtt maradnak, mert Tóth Kálmán vállalta helyettük az egyik legnehezebbet, a gondolkodást. Volt egy malom is a birtokon. De SZÖVETSÉGI szemle megindították a szeszgyárat is. Az is hozott valamit. Lassan hírük lett. Sőt, országos hírük. Már volt néhány te­henük is, tejet is osztottak. 1948-ban alakultak hármas típusú tszcs-vé, de náluk ez az átalakulás nem hozott semmi különös változást. Törvényesek lettek a keresetek. 1949- ben már jelentős és nagy hírű sertés­tenyészetük volt. Angol importból kaptak nagyfehér-hússertéseket te­nyésztésre. Az emlékkönyvet lapozgatjuk ebből az időből. Ki mindenki járt itt. Hazai vendégek, még színészek is, külföl­diek, németek, szovjetek, vietnamiak, szlovákok, kanadaiak. Nagy hírű szö­vetkezet volt, de kicsi. Közben telt az idő, s a falu másik részén, ahol a gazdák laktak, ott is megindultak a szövetkezet felé. Elő­ször önálló szövetkezetét alapítottak, majd — igaz, csaknem egy évtized múltán, történelmi megpróbáltatások után — egyesült a két szövetkezet. S egy újabb egyesítés — amikor már három kis falu szövetkezete olvadt eggyé — teremtette meg a lehetősé­gét annak, hogy a Szabad Föld Ter­melőszövetkezet nagy lépésekkel in­dulhasson meg a fejlődés útján. A 25 év történelemmé lett, a Szabad Föld Termelőszövetkezet pedig erős, szo­cialista nagyüzemmé. ötezer holdon gazdálkodnak, amely­ből 3845 hold a szántó. A vetésszer­kezet egyszerű. Ez felel meg legjob­ban oz adottságoknak. Erre alapul a nagyszabású állattenyésztés. A terme­lőszövetkezetben fő cél a takarmány­bázis biztosítása, megteremtése. A ga­bona 30%, a cukorrépa 2,4 %, a ta­karmánytermő terület 62 %. Ilyen ter­melési szerkezet mellett 1988-ban a tsz bruttó bevétele 23,6 millió forint volt, ez az összeg 288 tag munkájá­nak az eredménye. S ami nagyon jel­lemző, a bevételek 43 %-a származik a növénytermesztésből és 57 %-a az állattenyésztésből. Az állattenyészté­sen belül a szarvasmarha-tenyésztés 85 %-kal részesedett. 1969-ben a bruttó bevétel 25,2 mil­lió forint volt, ebből a növényter­mesztés 32 %-ot, az állattenyésztés 68 %-ot tett ki. A szarvasmarha­tenyésztés az előző évhez képest más­fél millió forinttal termelt többet. Számok ezek, számok, számok. De a szürkébe csavarodott fejek, — köz­tük Németh János, a vasszilvágyi üzemegységvezető — értik ezeket a számokat. Értik és élvezik, hogy ilyen nagyok. S nemcsak a számok, a há­rom falu is bizonyít. Egész utcasorok épültek. Villák, villák, egymás mel­lett. Az is a 25 év eredménye. Milyen hosszú is 25 esztendő. Cser József, aki szinte suljancként lépett a szövetkezetbe, ma a daráló vezetője Ja volt malom), kicsit elmélázik, vé­gignézi önmagát. Meglett ember, már őszül. Aztán az öregekre téved a te­kintete, ilyenkor fiatalnak érzi magát. Mert nekik ez a 25 év talán az egész élet, neki csak a fél élete, a másik fele még hátra van. A küzdelem, amely mögöttük van, nyilván keményebb volt, mint a mai mindennapok harca. Mert harc folyik ma is. Csak éppen nem a megélheté­sért, a kenyérért, a tejért, s a kenyér­hez a szalonnáért, hanem a három­szobás házért, vagy ha az megvan, valami jobbért, talán egy kocsiért, s azért, hogy a gyerekeket már sem­mi se emlékeztethesse a régmúlt idők harcaira. Eltűnjenek a régi gazdasági épüle­tek, s újak szülessenek. S a rossz út helyett pormentesített út fusson a falun át. — Egyszóval van miért küzdeni, ahogy ők mondják — mi más lehet az emberi élet értelme? Most már nem arról van szó, mint a nagy egye­süléskor, hogy osszunk ki mindent, ne kelljen beadni a nagyobb közösbe, — mert ilyen is volt. Most már arról van szó, hogy jusson bőven, de fejlőd­jünk is, hogy jövőre még több le­gyen. Ezt fogalmazza meg Németh János is, erre bólint rá Cser József, Varga Sándor a főagronómus és Hor­váth Ferenc az elnök is. S erről be­szél Molnár Károly bácsi nyugdíjas, a nappaliőr, a- növendék istállókban. 11.00 szarvasmarhájuk van, s még lát­ványnak is szép a sok-sok egyforma üsző. Ami jövőre már borjával is gaz­dagítja őket. Március 28-án szabadult Vasszil­vágy, csak néhány nappal hamarabb, mint az egész ország. Amikor a ke­leti országrészeken már kóstolgatták a szabadságot, itt még dörögtek az ágyúk, de példát a vasszilvágyiak is mutattak. Példát abban, hogy közö­sen kezdték az új életet, s mindvégig hűek maradtak e gondolathoz, s az eredmények azt bizonyítják: nem csa­lódtak. H. Szabó József a malomról az összes szíjat elvitték a németek. Kifundálták hát a felújí­tás módját. Összegyűjtöttek öt hízót, a falusi gazdák is adtak néhányat hozzá. A disznókat odaadták a szom­bathelyi bőrgyárnak szíjért. S ment a malom. Örültek, dolgoztak, a szö­vetkezeté volt a kis jövedelem, a vámból éltek. Tán éppen ebből tellett arra a 10 forintra, amelyet 1946 au­gusztus 20-án minden család a szö­vetkezettől kapott. Ez volt az első pénz. Ahogy elmondják, csak nézték. Az asszonyok tán sírtak is. Aztán Sa|át erőből Tájékoztattak, hogy a járás szövet­kezeteiben kevés a szociális épít­mény. Lényegében ezért látogattam el Vőelnicére (Méhi), a járás egyik Ismert gazdaságába. Szőke László, a szövetkezet elnöke tájékoztatott, hogy az istállók mel­lett ugyan vannak mosdók, de nem tartják azokat megfelelőknek, ezért idén 800 ezer koronás költséggel egy központi szociális épületet készítenek. Ott kap majd elhelyezést a szövet­kezet adminisztratív részlege is. Az épületben lesz konyha, fürdő, öltöző, kultúr- és tanácsterem, ahol megtart­hatják majd a kisebb gyűléseket is. Ez a szövetkezet arról is hírneves, hogy sok fiatal dolgozik a különféle munkaszakaszokon. S ami a szakká­­der-kérdést illeti, itt ezzel nincs sem­mi nehézség. Jól fölkészült fiatal szakemberek irányítják a gazdaságot, s a szövetkezet évek óta szilárd gaz­dasági alapokkal rendelkezik, jó jel, hogy ami hasznos és jó, mindent tá­mogatnak. Élenjárói az új munka­­módszereknek. A szilárd gazdasági helyzet lehető­vé tette a fizetett szabadságolás be­vezetését. Alapjában véve hasonló módon szabadságolják a szövetkezet tagjait, mint az iparban. Szabadságok címén évente jóval több mint félmil­lió koronát fizetnek. Másoknak is példamutató, hogy olyan családoknak, ahonnan a férj és a feleség állandóan a szövetkezet­ben dolgozik — például olyan asszo­nyoknál, akik a kertészetben állandó munkát vállalnak — a szokott termé­szetbeni juttatáson kívül még három mázsa gabonát adnak. A szövetkezet hatékony segítséget nyújt tagjainak a lakóházak építésé­nél is. Szükség esetén kölcsönt ad számukra, s a fuvarokat 50 százalé­kos kedvezménnyel végzi. Ilyen támo­gatást legutóbb 7—8 személy kapott a szövetkezettől, de ha a dolgozók más formában is segítségre szorulná­nak, á szövetkezet magától értetődő­nek tartaná támogatásukat. Van mi­ből, mert a gazdaság alapjai már régóta szilárdak. —hoksza— fo SZABAD FÖLDMŰVES A szakosítás meghozta a várt eredményt Hazánkban a szocialista rend­szer győzelme 1948-ban zöld utat mutatott annak, hogy a mezőgaz­daságban teret nyerjen a kizsák­mányolás nélküli nagyüzemi ter­melési forma, ahol a nagy parcel­lák érvényesítik a gépek és gép­sorok kihasználását, modern férő­helyekben nagy hasznosságú álla­tok összpontosítását, stb., stb., stb. A hatvanas években már aránylag ■ magasszíntű volt a termelés és a XII. pártkongresszus felvetette a gondolatot: ideje lenne, hogy a tudományos és műszaki adottsá­gok érvényesítésével hozzálássunk a szakosítás megvalósításához. Pontosabban: egy üzemen belül kevesebb növény és állatfajtára szűkíteni a termelést, a gépesí­tés és a technika vívmányaival szakosítani az egyes munkaterüle­tek dolgozóinak munkáját. Az állattenyésztésnél különösen megfontolásra adott okot a kü­lönböző árak hatása. Az érsekúj­vári (Nové Zámky) járásban, el­lentétben a komáromiakkal, — a zárt rendszer mellett döntöttek azzal az egyszerű elgondolással, hogy a társult szövetkezetben a közös pénzügyi elszámolás csalá­don belül kiegyenlíti az árak okoz­ta előnyöket és hátrányokat. Járásunkban 1965. január 1-én Šurany és Szalka központtal két szakosított társulás indult útnak, melyeknek ígéretes eredményei után mi is megállapítottuk Libád (Euba) központtal — Bélé (Belá) Gyivá és Sárkány bekapcsolásával — a 2585 hektáros „Egyetértés“ egyesített gazdaságunkat. Az ú) egység nem valami kedvező fekvé­sű a közlekedés szempontjából: két oldalról ugyan három vasúti állomás érinti, de azok a központ­tól 12—17, illetve 45 km távolság­ra vannak. A járási központok felé irányított útak sem megfelelők. Egységünk vízellátottságánál csak a csekély bélai víztároló szá­mít, mert a Párizsi csatornára ke­vés szántóföld irányul. Egységünk­ben kerekded formája miatt a nyá­ri időben a gépek átcsoportosítása nem okoz akadályt s ez annyival is inkább kívánatos, mert Béla és Gyiva földjei részben déli fekvé­­sűek és itt hamarabb kezdődhet a munka. Földünk a „CMT“ osztály 23. fokozatában a járás legrosz­­szabb talajának számít. Tenger­szintfeletti átlagos magassága 162 m. A kukorica típus mellett mind a négy részlegen a répatípusú ta­lajt is megtaláljuk. Az egyesített szövetkezet gép­ellátottsága: 33 kerekes, 7 lánc­talpas és 1 szőlőtraktor. Egy trak­torra 60 ha szántó jut. A szükség szerinti átcsoportosítás, amint fentebb is mondottuk, nem okoz gondot a szervezőknek. A társult szövetkezet 412 állan­dó dolgozójának szakmai képzett­ségét a következő keresztmetszet adja: 1 mezőgazdasági főiskolás, — 15 mezőgazdasági, 1 ökonómiai, 2 általános középiskolás és 9 mes­teriskolás. Egy állandó dolgozóra 6,3 ha szántó jut. Földalapunk 93,5 %-a szántó, 2,5 % a szőlő, 3,6 % a legelő és rét. A mai szőlő­­területet 1980-ig 80 hektárra bő­vítjük. Az ültetvény termőre fordu­lásáig olyan „pénzelő“ növények segítették ki a költségvetést, mint a fűszerpaprika és a korai burgo­nya. Jövőre viszont az ipari növé­nyekből csupán a dohány marad meg a 90 ha cukorrépa mellett. A növénytermesztésre jellemző, hogy az összpontosítás előtt 45 fajtát termeltünk, míg jelenleg ki­lenc fajta szerepel a vetésforgó­ban, ahol az évelő takarmányok területét 20,6 % arányszám képvi­seli. Szálas takarmányban minden részlegünk önálló, a szemes takar­mányt pedig- a keverőbői vissza­kapva osztjuk el a szükséglet sze­rint. Az állattenyésztést a trágyázás­nak megfelelően szakosítottuk: Bélán tehenek és mellettük anya­­sertések, Libádon tehenek és hízó­sertések, Gyiván növendéküszők, Sárkányon hízómarhák és serté­sek — s végül a juhokat elosztot­tuk Libád és Sárkány között. (A baromfitenyésztést mindenütt fel­számoltuk, mert ezirányú termelé­si kötelezettségünket átvette a já­rási baromfitenyésztő társulás, melynek tagjai vagyunk.) Az álla­tok elosztásánál a következő té­nyezőket vettük számításba: ter­melési hagyomány, munkaerő, ta­karmányozás, férőhelyek. Ez utób­binál a társulás indulásakor nagy­jából az volt a helyzet, hogy min­den egységben voltak alkalmas épületek. A fogas kérdés tehát ott kezdődött, hol, mit, milyen célra alakítsunk át, más épületet az el­használódásig mire használjunk fel és végül előtérbe került az új, modern épületek létrehozásának kérdése. A szakosítás előtt Béla és Libád ért el legjobb eredményeket, a közepes Gyiva mellett kissé lema­radt Sárkány. A közös indulásakor a normák összehangolása mellett nagy gondot okozott a vezetőség­nek, hogy a munkaegység értéke egységes legyen, de emellett a két legjobb egység ne érezze a ká­rosodást. Ezt úgy oldottuk meg, hogy a prémium-rendszernél két éven át alacsony kiindulási pontot iktattunk a jutalmazásnál. Ezt a jók könnyen túlszárnyalták, de a többieket is csak sarkallta az igye­kezet, hogy megközelítsék azok színvonalát. A hároméves termés­­eredmények már igazolták eljárá­sunk helyességét, mert a gyengék felsorakoztak a közös színvonalra, mely az összes termelési mutató­nál a járási átlag felett van. A szakosításnak a termelés ha­tékonyságára vonatkozó konkrét eredményeit többek közt az egyes munkateljesítmények költségeiben kell keresnünk. Ezentúl a tejter­melés, illetve az egy tehénre eső tejelékenység három év alatt 1848 literről 2294 literre emelkedett. Ez nem sok, de tegyük hozzá nyomban, hogy a tehenektől csak­nem teljesen megvontuk az abrak­takarmányt. Ezt azért is tettük, mert a sertéshús termelésénél tör­ténő felhasználása sokkal hatéko­nyabban visszatérül. Itt ugyanis az említett vonatkozásban 0,312— 0,564 számok jelzik az egy napra eső súlygyarapodást, ahol a kiter­melés tendenciája is jelentős ön­költségi mutatóval rendelkezik. Az árutermelés a húsféléknél három év alatt 20 %-kal emelke­dett. Érdemes megemlíteni a ser­téshúst, amelynél az 1 ha-ra eső termelés 63 kg előnyt jelent a já­rási átlaggal szemben. A béralap emelkedése egyenes lépést tart a szövetkezeti alapok feltöltésének arányával, persze az üzembiztosí­tási alapnál más a helyzet. A szőlő termesztése nem kis kockázattal jár, ezért az említett alapot öt millió 400 ezer koronára kiegészí­tették, mely az évi béralap 65 %-át fedezi. A társulás első évében a kezdeti nehézségek ellenére 23 korona he­lyett 25 koronát fizettünk egy-egy munkaegységre. A következő lé­pésként a kiöregedett dolgozóink alacsony nyugdíját saját eszkö­zeinkből 600 koronára kiegészítet­tük, míg a fiatalok ezer korona pótdíjat kapnak évenként. A ko­rábban bevezetett 14 napos fizetett szabadságot 18 napra emeltük. A munkatermelékenységet 100 koro­na bérre 337 korona nyersterme­lés, az egy dolgozóra eső nyers­termelést pedig 65 ezer 112 koro­na összeg jelzi. Befejezésül elmondhatjuk Pathó Imre elvtársnak, a közös agilis elnöke szavaival: „Minden erőfe­szítésünk oda irányul, hogy a mun­kafeltételek javítását állandóan napirenden tartsuk szövetkeze­tünkben, mert ez létkérdésünk: ugyanis a fiatalok elavult körül­mények mellett nem hajlandók fizikai munkát végezni.“ Gábris József 1970. május 16. <

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents