Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-09 / 19. szám
CSALÁDI KÖR Valóban nincs megoldás? A napokban a sajtón keresztül értesültünk arról, hogy milyen tragikusan végződött egy magát regényhősnek képzelő fiatalember esete. írásomat annak a reményében indítom útnak, hogy sikerül egy Ilyen, vagy esetleg hasonló tragikusan végződő bűnesetet megelőzni. Már több, mint egy éve, hogy Szőlőske lakossága megbotránkozva figyeli B. J. szőlőskei 14 éves fiú magatartását, mely ma már egész odáig fajult, hogy az anyák aggódva engedik ki gyermekeiket az utcára. Erre alapos okuk van, ha figyelembe vesszük B. J. és társai magatartását. Csak néhányat próbálok megemlíteni azon esetek közül, melyeket akár bűntényeknek is nevezhetünk. Hősünk karrierje, mint ahogy az már lenni szokott, kisebb garázdálkodással kezdődött. E- zeknek a sikerén felbuzdulva következtek a már sokkal komolyabb esetek: verekedések, lopások, nyilvános fenyegetések, sőt testi sértések. A legutóbbi eset azonban valamenynyinél súlyosabb, ugyanis egyik barátjával arra vetemedett, hogy szerszámok segítségével megpróbálták a vasúti sínpárt elmozdítani helyéről. Tervük véghezvittét az egyik szolgálatot teljesítő vasutasnak testi épsége veszélyeztetésével sikerült csak megakadályozni. Ugyanis, mikor megzavarta munkájukban „ifjú hőseinket“, azok késsel támadtak rá. Szerencsére egy közelben tartózkodó munkatárs közbeavatkozott, és fgy a túlerő láttán megfutamodtak. Ezek után olvasóink joggal kérdezhetik, hogy hol vannak a közbiztonsági szervek? Minden esetre tudnak ezekről az esetekről, sőt nemegyszer a HNB-re kísérve vallatóra is fogták őket, de sajnos, nem sikerült még rájuk sem ijeszteniük. Legalábbis B. J. magatartásából erre lehet következtetni. A közbiztonság szerveinek indoka, hogy míg B. J. be nem tölti 15. életévét, nem tehetnek vele semmit. De mi lesz még addig? Mi történik akkor, ha ez az elferdült jellemű fiú majd valami olyan dologra szánja el magát, aminek következménye jóval súlyosabb lesz az eddigieknél? Ki vállalja akkor a felelősséget? A szülők aligha, mert ebben a tekintetben rájuk nem számíthatunk. Ennek a helyzetnek viszont mielőbb véget kell vetni, ha másképp nem, akkor javítóintézet igénybevételével. Ezt kívánja a közérdek, és erre várnak azok a szőlőskei anyák is, akik féltve őrzik gyermekeiket B. J. társaságától. Albert A. A lábápolásról A nyári hónapokban többet kell a lábbal törődni, mint máskor. Télen elég, ha mosás után szárazra törlik, behíntőporozzák az újak közét, ezzel már eleget is tettek a lábápolás követelményeinek. Nyáron a zárt cipőt szandállal cserélik fel, harisnyát nem hordanak, így az utca pora közvetlenül a bőrre kerül és kiszárítja azt. Aki nem gondol erre, és nem krémezi a járásnál legerősebben igénybevett sarokrészt, az hamar tapasztalni fogja, milyen fájdalmasak a rugalmasságukat vesztett területek mélybe ható repedései. Repedések keletkezhetnek az ujjak között is azoknál, akiknek izzad a lábuk. Itt azonban nem egyedül a fájdalom a baj. A nyirkos területen kifejthetik kórokozó hatásukat a bőrön mindig jelenlevő gombák is. Részben az ujjak között, részben attól távol okozhatnak gombás ekcémát. Nyirokér- és nyirokmirigy-gyulladás Jöhet létre, nagyon fájdalmas ez, napokra, esetleg hetekre ágyban fekvésre, esetleg kórházi kezelésre kényszeríti az illetőt. Gennykeltők is élnek a bőrön, a repedésekbe kerülve magas lázzal, hidegrázással járó, hosszú lefolyású orbáncot hozhatnak létre. Szandálban láthatóvá lesznek az addig rejtett tyúkszemek, bőrkeményedések is. Napvilágra kerülnek a cipőtől takart lilás fagydaganatok is a sarkokon. A felsorolt kellemetlenségeket helyesebb megelőzni, mint a kifejlődött bajt gyógyítani. Éppen ezért különös gondot kell fordítani a láb tisztaságára. A port szappanos mosással távolítsuk el, a por és szappan zsírtalanító hatását ellensúlyozzuk valamilyen krémmel. Mosás után necsak törüljük a lábujjak közét, hanem gondoskodjunk annak teljes megszáradásáról is. Ennek megtörténte után hintsük be lanolinos, esetleg 1 % szalicilsavat tartalmazó hintőporral. Már csekély hámlás is gombás megbetegedés jele lehet, ajánlatos ezt orvosnak megmutatni. A fokozott izzadást meg kell szüntetni. Nagyon jő hatása van az alumíniumchlorid tartalmú kenőcsnek és ecsetelőnek. A tyúkszemek és bőrkeményedések eltávolítására eredményes és tiszta eljárás a 10 °/o szalicilsavat tartalmazó kollódium használata. A fagydaganatot pedig forróvizes áztatás és 10 %os ichtyolos kenőcs naponkénti, következetes bemasszírozásával tüntethetjük el. Dr. Rnhonyi László Virágmezii övezze a házunktáját RUHA mindenkinek, minden ALKALOMRA Felvetődik a kérdés, van-e egyáltalán ilyen ruha? Az igenlő választ rajzban adjuk. Az egyszerű szabású, mindenki által szívesen viselt, jól kihasználható, úgynevezett kis fekete ruha néhány évi szünet után ismét divatba jött. Alkalmas rá, hogy alátámassza az igenlő választ. Ha több részből szabott, enyhén karcsúsított, lefelé bővülő formájú, akkor divatos is, és mind karcsúbb, mind erősebb termetűeknek előnyös. Ha nyakkivágása kerek, gallér nélküli (paszpóllal eldolgozott), akkor sokféleképpen díszíthető. Ha anyaga jó minőségű, nem gyűrődő (szövet vagy jersey), bírja a sokszori viselést, csinos nappal és elegáns este és a hozzá viselt kiegészítőktől, tartozékoktól függően változik a jellege. A fekete színhez szinte minden szín jól illik, ez megkönnyíti az egy ruhára alapozott „ruhatár“ elvének megvalósítását. Bemutatjuk a fekete ruhát elölről és hátulról és ugyanezt rajzsorozatban, több változatban, fiataloknak és idősebbeknek, telteknek és karcsúaknak. A kiegészítőket a különböző alkalmak és az Időjárás szerint változtassa mindenki egyénien és bátran, mert ezek feledtetik el, hogy a ruha mindig ugyanaz. Fiataloknak, akiknek karcsú a termetük: Délelőttre, azaz munkába felgombolható színes bőrgallérral, kézelővel és övvel ajánljuk a ruhát, és a díszítő anyagból készülhet sapka meg táska is; sporthoz vagy hideg időben hímzett irhamellénnyel,' csizmával, meleg az összeállítás: DÉLELŐTTRE SPORTHOZ -DÉLUTÁNRA ' ESTÉRE délután ünnepélyes, horgolt fehér gallér és kézelő garnitúrával és akinek a lába „elbírja“, viselhet fehér csipkeharisnyát hozzá: estére fémszálas anyagból készült pelerinnel és turbánnal lesz nagyon elegáns. Ha a pelerint levetettük, a turbán hosszú megkötője fényes dísze a ruhának. Teltkarcsúak minden korosztályának: Ez a típus használja ki valamennyi divatos, az alakot hoszszában nyújtó, osztó vonalat. Délelőttre hosszanti csíkos, vagy horgolt kötött sálat és hozzáilliő sapkát viseljenek az alapruhához és a sál egyik sötét csíkjával azonos színű harisnyát, sporthoz szőttes mellényt és ugyanolyan táskát ajánlunk (bátran gazdálkodhatnak a színekkel, az sem baj, ha nagyon élénk, majdnem rikító); Délutánra világos színű gyöngyökkel díszített gallér és nyakkendő lesz előnyös és divatos; estére többsoros nagyon hosszú fémlánc, ami megismétlődhet a frizura díszeként és a fémből készült vagy fémes csillogású kis esti táskán is. Idősebbeknek: Akik már nem fiatalok, Jól teszik, ha minél nagyobb gondot fordítanak ruhájukra, bár ha valaki még elég karcsú, mindenféle kiegészítő színt viselhet, ami arcához, (őszülő) hajához jól illik. A fekete ruhát meleggé, sportossá teszi a széles, kötött stóla, amit zsebek tesznek praktikussá és rojtozás könnyeddé, ugyancsak meleg és sportos a nagyon divatos mellény, ami elől cipzárral csukódik és tweedanyagból készül; délutánra elegáns a szőrmegallér és kucsma (lehet műszőrme, de még szebb, ha valódi, például ezüstróka, vagy vörösróka): estére ünnepélyessé teszi az öltözéket a kendő, ami fekete csipkéből vagy tarka mintás kasmírból van. Soltész Nagy Anna Benépesült az úttörőtábor. Ismerkednek, beszélgetnek a pajtások, nézegetik az úttörövárost. Legtöbb vidéki gyermek most látja először. — Hogy kerültél Ide? Miért kaptad a jutalmat? Honnan való vagy? — hangzik folytonosan az érdeklődő kérdés. Az egyik ágy végében nagyon kövér fiú üldögél. — Hát te? — Halasi vagyok. —Hű, ott sok a csipke, meg a csirke. — Nevetnek a többiek. — Csak nem az evésverseny győzelméért kerültél Ide? — évelődnek vele. — Győrft vagyok, a megyei általános iskola számtanverseny győztese — ugrik fel a sértett a kövérek esetlenségével. De. látszik, hogy nem haragszik a tréfáért, csak valami nyomja a szívét. — A matek az komoly dolog. Hanem most milyen darázs csípett meg, hogy így búsulásnak adtak a fejed? — faggatja a csavaros eszű újdonsült barátja. Feriből lassan tört elő a sóhaj. Nine's őneki bánatja, csak nem tetszik, hogy le kell adni minden hazulról hozott jó falatot Vigyázni kell a tábor tisztaságára, nem lehet itt a sátorban se hangya, se egérI A többieknél elfogyott hamar min den. csak Feri ngyontömöU kiskoifere lapul jól eldugva, benne ropogósra sült halasi csirke, vékony puha szalonna, krémmel töltött piskóta, édesanyja sütötte. Egy kicsit mocorog benne a lelkiismeret. Az asztalra kellene tálalni, úgy, mint a többiek, hadd falják fel együtt jó étvággyal. Igen ám, de hátha valamelyik épp a combot ragadja meg. Nem. Azt 6 nem bírná elvtselnt! Este nem kell altatás, a sok izgalom elnyomja korán a pajtásokat. Csak Feri marad ébren, tépi, gyűri magába a csirkét, süteményt szuszogva. Olyan lesz a hasa, mint a felfújt duda, sokat forgolódik, már világosodik az ég alja, mire elnyomja az álom. — Ébresztő, hé! — kiabálnak, de 6 se holt, se eleven, olyan rosszul érzi magát. — Lázad van — különíti el az orvos a betegházba —, ott kell hagynod a sátort. No, nem baj, gondolja Feri, legalább nem kell ásni. De múlnak a napok, lezajlik a kirándulás, a városlátogatás, a közös tábortűz a lányokkal, a számháború. Mindenből kimaradt. Két nappal a hazamenetel előtt kerül vissza a ftúk közé, megfogyva, sápadtan. Azok tele vannak vidám történetekkel, élményekkel, 6 mindig csak az orvost látja. — faj, kisfiam, hát nem mesélsz semmit a táborrólI — bíztatja otthon az anyja és Feri megszólal a nagy tányér paprtkáscstrke fölött. — Keveset tessék adni, édesanyám! Azt mondta a doktor bácsi, fogynom kell, és az egészségre káros a mértéktelen evés. S az édesanyja csodálkozik, hogy megkomolyodott, milyen okosakat mond az ő hétevő úttörőfia. PETER LILLA Tavaszi A fák legfrissebb hírét jelentem, zsilipek nyílnak a gyökerekben. A törzsek milliói nedvcsatornája az újult élet sodrását várja. Minden rügy, mintha lövedék lenne, robbanni kész egy rejtelmes jelre. — Csak az égboltnak nincs még mélysége, beburkolőzott köd-szennyesébe. híradás / Lengjetek, karcsú jegenyék, végre seperjétek fel az eget — kékre! Hogy kéken nyíljon, sárgán ragyogjon, fakadjanak friss rügyek a dombon. Duzzadó rügyek, bozontos barkák lágyítsák a gally kemény tollrajzát. S ha majd a pezsgés, zsongás melenget, szívünk is szökken s kedvünk felenged. PETRIK JÓZSEF tekre lesz. Mi a regény címe? Az eddigi rejtvényeket, amelyekben meg már olvasták a könyvet, szívesen egy-egy regény címe volt elrejtve, emlékeznek vissza majd a vidám törügyesen kitaláltatok. ténetre. Örülök, hogy sok könyvet olvastok, A betűk nagyon szét vannak szórs a rejtvényeinkben szereplő regé- va, de a számok sorrendje segítségenyeket sokan ismeritek. Még jobban örülünk azoknak a pajtásoknak, akik a rejtvények tanácsára el is olvasták ezeket a könyveket, s ahogy írjátok, nagyon tetszettek. Remélem, a mostani rejtvényünkben szereplő regény is elnyeri tetszéseteket. Akik ffM D ^ E * ftÄ CS* *s ъ * T ‘ 1 »1 u •; u 5 E Jo 1 * ft1* g4 s * t 3 i* ь 4 SI“ ■"w*! "e « tí*