Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-02 / 18. szám
IRODALOM szélyt. Kikerült az utca közepére és szaladt, üe gyenge volt, fáradt, nem bírta a hajszát. Az utca megtelt ordítással, mindenki kiabált. Ez a sző „veszett“ mindenkire hatott. A szembejövők közül a gyávábbak kapuk alá húzódva nézték a szaladó állatot, a kitóduló lakókkal tárgyalva az esetet. A bátrabbak kövekkel megrakodva kerültek a kutya elé, s izgatottan hadonásztak karjaikkal. Egy esernyős polgár vörös arccal rohant az üldözőkkel. Csupa tettvágy volt. Erőlködéstől vékony hangján vezényelt: — Elébe kell vágni!... Meg kell kerülniI... Le kell ütni!... Rendőrt! .. egy rendőrt! A kutya már támolygott. Jó pár ütés elérte. A fáradtságtól reszkettek lábai, nyelve kilógott. Hirtelen meglátta a mészárszéket, s a mészárszék előtt a jószívű mészárost. Ösztönösen szaladt oda, az egyetlen ember volt, akit közelebb érzett magához. A mészáros rémülten ugrott félre a feléje kúszó kutya elöl, s kézzellábbal kapálózni kezdett. Egyik rúgása eltalálta a kutyát, amely most a rémülettől félőrülten menekült tovább. — Meg akart marni — nyekegte a megijedt ember, s kövér arcáról szaporán törölgette a verejtéket. A kutya beszaladt egy kis utcába. Szerencsétlenségére zsákutca volt. Elért egy magas deszkapalánkig, ott megállt, szükölve a félelemtől. Fogait mutogatva nézett az üldözőkre, akik nem mertek közelebb menni hozzá, csak messziről dobálták súlyos kövekkel. Félig agyon volt verve, mikor megérkezett egy rendőr. Elővette revolverét, s közeledett a kutya felé. A kutya csak állt, reszketve, véresen. Szemeit a rendőrre szegezve várt. A rendőr megállt. Dörrenés... a kutya lassan ledőlt a kerítés mellé. Lábai reszketve merevedtek meg, túlduzzadt emlőiből csepegett a tej. Egy asszony megjegyezte: — Kölykei lehettek. A tömegben elhalt már az izgalom és sokan sajnálni kezdték a kutyát. — Szegény! — tört ki a vörösarcú polgár, aztán ernyőjét karjára akasztva elindult a többi után. Így végződött. Lényegesen megváltozott a tanyavilág is az elmúlt 25 esztendőben. Ez a korszerű művelődési otthon a Komárom melletti Gyula-majorban épült, és az állami gazdaság dolgozói szórakoznak, művelődnek szépen berendezett helyiségeiben. lí^ tmi Jiŕi Brabenec, Zdenčk Veselý: Gyilkosság a Szivárvány-öbölben A Hold-bell Szivárvány-öböl térségében a nemzetközi tudományos megfigyelő állomás felett vörös rakéta röppen a magasba. Ez azt jelenti, valami baj van. A helyszínre siető munkatársak holtan találják Smidt rádióst a rádióteleszkóp tövében. Két találat érte közönséges rakótapisztolyból. A sebek jellege és a körülmények világosan mutatják, hogy nem véletlen beleset, sem öngyilkosság nem történt. Ki a tettes, erről szól a regény. (Ara 19,— Kčs) Kardos G. György: Avraham Bogatir hét napja Ennek a különös regénynek a színhelye Palesztina, időpontja: 1947 nyara. A Szent-föld csodálatos tájain az angol katonák látszólagos békét tartanak fenn, de az ország lakóit, arabokat, beduinokat, zsidókat ezernyi ellentmondás feszíti, szorítja és ütközteti össze. (Ara 19,— Kčs) William Styron: Nat Turner vallomásai 1831-ben egy néger rabszolga Mať Turner az Egyesült Államok Virginia államában hetvened magával fellázadt, lemészárolt több tucat fehérembert és három napig rettegésben tartotta a környéket. A regényhős kezéhez csak egy ember vére tapadt, szereimét, a fehér Margaret Whiteheadet ölte meg. Turnert végül elfogták és halálra ítélték. (Ara 30,— Kčs) Munkácsy Mihályra emlékezünk (1844—1900) Május 1-én volt 70 éve annak, hogy a munkásmozgalom első magyar ábrázolója, a magyar kritikai realista festőművészet egyik legnagyobb alakja, távol hazájától Endenichben, Svájcban meghalt. 1844-ben született Munkácson. Korán árvaságra jutott, és így nagybátyjához került, ahol az akkori asztalosoknak keserves kenyerét ette. E gyermekkor keserves emlékei mély nyomokat hagytak lelkében. A szegény dolgozó néppel mindig együttérzett. Tehetségét Szamosi Elek és Ligeti Antal fedezték fel, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Becsbe mehessen. Itt folytatta művészi tanulmányait. Később Münchenbe került, ahol a híres Wagner Sándor lett a mestere. Tanulmányai befejezése után Düsseldorfban élt, itt festette meg első maradandó művét, az Ásító inast. Itt imerte meg Knaus életképfeslőt, továbbá Leibl és Courbet művészetét, melyet szintén alaposan áttanulmányozott, s ezek alapján alkotta meg első világhírű festményét, a Siralomházat (1870). E képe elnyerte a párizsi Salon aranyérmét. Itt festette a szintén kiváló művét a Tépéscsinálókat is. Munkácsy Mihály 1871 őszén végleg Párizsba költözött, ahol megfestette az Éjjeli csavargók (1873), Búcsúzkodás (1873), Köpülő asszony (1873), Zálogház (1874) és még sok több képét. 1874-ben harmincéves korában feleségül vette de Marches özvegyét, akinek hatására az anyagi sikereket keresi. Ebben az időben festi Milton (1878), Krisztus Pilátus előtt (1881). Az utóbbi képet megtaláljuk a debreceni Déri Múzeumban. A képeket Sedelmayer műkereskedő rendelésére készítette. Munkácsy ezekkel az alkotásaival világhírre és nagy vagyonra tett szert. Csodás tájképei: Colpachi park (1886) és a Kukoricás (1887-ben). Nevezetesek arcképei: Liszt (1886), Haynald (1887). A kilencvenes években a halálos betegségben szenvedő mester a Honfoglalást (1893), Ecce Homot (1895) festette meg. E műve szintén a debreceni Déri Múzeumban van. Ugyancsak 1895-ben alkotta a Sztrájk című művét, mely a munkásmozgalom első ábrázolása a magyar képzőművészetben. A nagybeteg mester Magyarországon utoljára 1896-ban volt látogatóban. Dr. Hofer Lajos Asztalos István (1908—1960) az erdélyi magyar irodalom egyik jellegzetes egyénisége, a népi írók mozgalmának ahhoz a csoportjához tartozott, amelynek körében kezdettől fogva otthonosak voltak a szocializmus eszméi. Műveiben a székely parasztság életét, szenvedéseit, nehéz sorsban edződött emberségét szólaltatta meg, sajátos költői erővel. Sokszor éles társadalombírálatát is költői érzékenység hatja át. Itt közölt elbeszélése a „Vád és panasz“ című kötetéből való. Äutafas hfrek t Így kezdődött. Egy kutya szimatolgatott az utca szemetében. Szürke, lompos, olyan alázatos városi kutya, amely a szemetén s az emberek jóvoltából él. Sovány, piszkos, olyan senkt kutyája. Feltűnők csak hasáról lelógó emlői voltak, valami vacakban kölykei lehettek, azok szívhatták olyan laposra testét. Nem maradt az utcának zuga, amit fel ne keresett volna. Eldobott almacsutkától kezdve mindent megevett. Már nagy tapasztalatai lehettek, mert olyankor cirkált, amikor még nem járt a várost szemetes, de már a cselédek kitették a szemetet a járda szélére. A szemétkupacokat aztán rendre véglgszaglászta. Az utca másik végén lakott egy jószívű mészáros, aki minden nap odadobott nekt valamit. Ezt hagyta utoljára, előbb végigszaglászta az utcát. Na, a kutya megállt egy szemetes ládánál és valamt különösebb falatot kaphatott, mert se látott, se hallott. Nem vette észre, hogy közeledik egy gyerek, egy olyan szeplős, várost fiú. — öh, erről ts voltak tapasztalatai, s ha látja jönni a fiút, kikerülte volna, de nyakáig a szemétben turkált. A fiú a kutyához ért. Arcára csúnya mosoly szélesedett. Felemelte lábát, s teljes erejéből a kutyába rúgott. A kutya lefordult a járdáról, de igyekezett a lábára állni, s akkor érte a második rúgás. Ösztönösen a láb után kapott, valamit elért a fogával, s a fiú nadrágja a többi mellé új lyukat kapott. A fiú felkiáltott. Egy ember arra nézett. — Mi az, te gyerek? — Megharapott az a dög — mutatott a fiú a távolodó kutya felé. — Nekem jött és megharapott. — Neked ment? Hátha veszett — szólt Izgatottan az odaszóló, és követ ragadva a kutya után dobta. — Mi történt? — kérdezte egy másik kíváncsi. — Megharapta egy veszett kutya... — szólt a dobáló, s másik kő után hajolt. Egy asszony, aki mindezeket hallotta, ijedten kiabálni kezdett a szembejövőkre: — Vigyázzanak, veszett kutya! A hang, mint vízbe dobott kő hulláma, úgy terjedt széjjel. Már vagy négyen is szaladtak a kutya után, tele torokkal kiáltozva: — Veszett kutya, veszett kutya! — Aztán mind többen és többen vették át a kiáltást, mind többen és többen csatlakoztak az üldözőkhöz. A kutya nem értette a dolgot. Szaladt, hogy háta mögött hagyja a veA jövő reménységei a szinpompás május elsejei menetben Két történet Leninről Leninről, mint államférfiről, politikusról és tudósról születésének és halálának évfordulói alkalmából terjedelmesen emlékezett meg a sajtó, a rádió és a televízió, s úgymond mindent megírtak róla. Vannak azonban életének olyan mozzanatai, amelyeket kevesebben ismernek, de amelyek szervesen hozzátartoznak egyéniségéhez, emberi nagyságához. A korabeli szovjet sajtó anyagainak felhasználásával most két történetet közlünk róla, melyek még közelebb hozzák hozzánk, hozzájárulnak kiváló emberi tulajdonságainak mélyebb megismeréséhez. MEGHIÚSULT MERÉNYLET Mária Skripnyikova, Lenin egyik közvetlen munkatársa így emlékezik vissza 1917 decemberének egyik napjára: — Egy diákegyenruhát viselő fiatalember jött Leninhez. Amikor Vlagyimir Iljics a vele való tárgyalás után kijött a dolgozószobájából, magához hívott és ezt mondta: „Most járt nálam egy diák. Éhes. Keressetek számára valamilyen munkát és küldjétek őt az élelmezési népbiztosokhoz. A diák — nem tudni miért — nem várta meg, míg kiállítják számára az igazolványt és eltávozott. Fél órával később fehér arccal és izgatott állapotban megjelent az ajtónál Boncs-Brujevics. — Tudjátok ki Járt az előbb Iljicsnél? — kérdezte szigorúan. — Természetes, hogy tudjuk, egy diák. Vlagyimir Iljics parancsolta, hogy szerezzünk neki munkát és élelmet. — Diáki Sohasem volt az diáki Az őrszemnek ugyanis feltűnt a fiatalember furcsa viselkedése. Amikor kijött a Szmolnijból, sokáig ácsorgott az ajtóban, tekintgetett Jobbra-balra és izzadt homlokát törölgette. Amikor odament hozzá az őr, a kezét gyorsan a kabátja alá rejtette — és ekkor letartóztatták. A fiatalember kezében revolver volt. Lenin nyugodtan hallgatta végig Brujevics izgatott jelentését, majd ezt mondta: — Valahogy furcsának találtam a diák viselkedését. Amikor beszéltem vele, egyszer hirtelen felállt, elsápadt és megremegett. Arra gondoltam, hogy éhes lehet, és munkát, valamint ennivalót kínáltam neki. Ekkor értettem meg — emlékezik vissza Szkripnyikova —, hogy Lenin mélységesen emberi viszonyulása fegyverezte le a merénylőt. NE FÉLJEN, A FÉRJE EGÉSZSÉGES Lenin egy alkalommal megkért, hogy tartsak ügyeletet a Szmolnijt Charakovval összekötő telefonkészülék mellett. Egyszer megszólalt a telefon és olyan hír érkezett, hogy Szovjet-Ukrajna kormánya Charakovból Kijevbe költözik. Kijevben ádáz harcok dúltak, amelyek sok emberéletet követeltek. Döntő napok voltak ezek. Rosszul éreztem magamat, a malária tünetei mutatkoztak rajtam. Ennek ellenére két órán keresztül kitartóan ültem a telefon mellett egészen addig, míg fel nem jegyeztem mindazt, ami fontos volt Lenin számára. Charakovban volt a férjem is. Aggódtam miatta, de nem szakíthattam meg a jelentéseket és nem érdeklődhettem iránta. Lenin türelmetlenül várta a híreket, amikor bementem hozzá, rám se nézett, hanem azonnal a jelentéseket kezdte olvasni. Rádőltem a rekamié szélére. Kezem remegett a gyengeségtől és az izgalomtól. Egyszer csak Lenin rám pillantott és azt kérdezte: — Beteg? — Igen. — Biztosan aggódik a férje sorsáért. Miért nem kérdezte meg, mi van vele? — Igyekeztem minél előbb feljegyezni a jelentéseket az ön számára, és nem volt időm... — No, menjen és pihenjen le! Közeledett az éjfél. Lefeküdtem, de nemsokára felébresztett Gorbunov elvtárs, a népbiztosok tanácsának titkára. Közölte velem, hogy Lenin parancsára érdeklődött férjem sorsa felől. Él és egészséges... (k. 1.) Somorját az utolsó dél-sziuvákiai városként szabadították fel. Érré emlékeztet a főtéren levő emlékmű.
