Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-11 / 15. szám
HASZNOS Д vagyonbiztosítás - mellőzhetetlen intézkedés A Pénzügyminisztérium Tt 1988/106 ez. törvényerejű rendelet© értelmében kötelező a szocialista mezőgazdasági üzemek vagyonbiztosítása. E rendelet gyakorlati végrehajtása mindenütt bevált és ma már a mezőgazdasági üzemek tervszerű gazdálkodásának egyik mellőzhetetlen tényezője. A vagyonbiztosítás ugyanis olyan óvintézkedés, amely minden esetben gazdasági biztosítékot nyújt, tehát akkor Is, ha előre nem látott események következményei tetemes kárt okozhatnak. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Pénzügyminisztériuma nemrég, éspedig a Tt 1969/166 sz. rendeletével módosította a szóban forgó, már három éve érvényes rendeletet. Az 1970. Január 1-én hatályba lépett módosított rendelet pontosabban, Illetve részletesebben utal arra, hogy ml mindenre kell a szocialista mezőgazdasági üzemek törvényesen kötelező vagyonbiztosításának kiterjednie, 8 milyenek e biztosítás feltételei. Az új rendelet nagyjában ugyanazt íartalmazza, mint az előző. Ezért csak a lapunk olvasóit érdeklő módosításokat Ismertetjük. Érdekes módosítás például, hogy az Hj rendeletben a vagyonállag fontos részeiként szerepelnek már a silótornyok és a szénatároló tornyok is. A mezőgazdasági üzemek e kétségkívül nagyon fontos termelőeszközeire S egyben rendkívül értékes vagyontárgyaira ugyanis nem vonatkoztak a törvényesen kötelező vagyonbiztosításról szóló korábbi rendelet előírásai. A biztosító intézet tehát nem volt köteles a kártérítésre, ha valamelyik mezőgazdasági üzem az említett épületek megrongálódása következtében vagyoni kárt, például tűzkárt szenvedett. Ezért teljesen jogos volt az érdekelt üzemek követelménye, hogy ezek a nagyon költséges és értékes építmények is biztosított vagyonleltárukban szerepeljenek. A vagyonbiztosítás új szabályai az évelő takarmánynövények alávetésében keletkezett fagykárra is vonatkoznak. Köztudott, hogy az alávetés kifagyása teljesen elpusztíthatja vagy minimálisan csökkentheti a remélt termést, és ez számos mezőgazdasági üzemnek évről évre tetemes kárt okoz. Az Ilyen fagykárra ugyancsak nem vonatkoztak a törvényesen előírt biztosítás szabályai, úgyhogy a kártérítési Igények már eleve tárgytalanok voltak. Az új rendelet megszünteti ezt a visszás helyzetet Is. Nagyon fontos módosítás az Is, hogy az előző gyakorlattal ellentétben, most már előnyösebben állapítják meg a mezőgazdasági termékek biztosítása esetén járó biztosítási díj kiszámításának alapfeltételeit. A kiszámítás alapja 1970. január 1-lg a növénytermesztés tervezett brutto eredménye, Illetve a tervezett termékmennyiségnek sziláid elszámolási árakban megállapított értéke volt. Gyakran előfordult azonban, hogy az adott mezőgazdasági üzem által elért eladási árak (vagyis a bevétel) meg sem közelítették a szilárd elszámolási árakat, máskor pedig azoknál Jóval magasabbak voltak. Az utóbbi eset persze ritkábban s rendszerint ott fordul elő, ahol a mezőgazdasági üzemek vetőmagszaporltással és magnemesítéssel foglalkoznak. Végeredményben olyan furcsán alakult a helyzet, hogy egyes mezőgazdasági üzemek drágábban, mások pedig olcsóbban „Jutottak" vagyonbiztosításhoz, habár a biztosítási díj mindenkor azonos volt. Meg kell még jegyeznünk, hogy Idővel megváltozott egyes termékek sziláid (elszámolási) ára, vagyis többé-ikevésbé eltért a tényleges — és ami magától értetődő — Időnként váltakozó értékesítési áraktól. Az új rendelet szerint az adott terméknek mindenkor egyazon árát veszik egyrészt a biztosítási díj, másrészt a biztosító Intézet által folyósított kártérítés kiszámításának alapjául. Az érdekelt mezőgazdasági üzem most már maga állapítja meg az adott mezőgazdasági termék tervezett mennyiségének ellenértékét. Magától értetődő, hogy az egyes termékek árát az érvényes felvásárlási áraknak megfelelően kell meghatároznia ... Ha pedig olyan mezőgazdasági termékről van szó, amelynek ára nincs feltültetve a felvásárlási árjegyzékben, úgy a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium által meghatározott árhoz kell Igazodnia. A biztosító Intézet az így megállapított árak alapján számítja ki a biztosítási díj és az esetleges kártérítés összegét. A saját termésű gabona stb. tárolt készletének biztosítása esetén hasonlóképpen, tehát a mezőgazdasági termékek érvényes árához igazodva módosul a biztosítási díj kiszámítása. Az új rendelet arra kötelezi a mezőgazdasági üzemeket, hogy az Illetékes biztosító Intézetnek 8 napon belül írásban jelentsék a magtermesztés céljából termelt évelő takarmánynövények tervezett vetésterületének bárminő megváltoztatását. Ez a módosítás, azaz új Intézkedés azért vált szükségessé, mert a biztosító Intézet mindenkor az egész vetésterületen elérhető termést vette az esetleges kártérítés kiszámításának alapjául, jóllehet több mezőgazdasági üzem a ténylegesnél kisebb vetésterületet feltüntetve, kisebb biztosítási díjat fizetett. Ez a rendellenes eljárás azzal magyarázható, hogy egyes mezőgazdasági üzemek év közben is aránylag gyakran változtatták meg a magtermesztés céljából termelt évelő takarmánynövények vetésterületének az adott évre tervezett terjedelmét. Mivel a biztosítási díjat ezentúl is az évelő takarmánynövények vetőmagparcelláin tervezett mennyiség alapján számítják ki, a már említett módon kell a biztosítóintézetet tájékoztatni a vetésterület terjedelmének bárminő megváltoztatásáról. A biztosítási díjszabás alapja mindenkor az adott termékmennyiségnek, illetve súlynak 100 koronával azonos ára vagy értéke. Ez más szóval anynyit Jelent, hogy az említett összeg alapján számítják ki a biztosítási díjakat, amelyek az új rendelet értelmében a következőképpen módosultak: a magtermesztés céljából termelt takarmánynövények biztosítása esetén 1,60 helyett 2,70 korona, egyéb takarmánynövények esetében 0,90 korona helyett 2 korona. Eszerint némileg emelték a szóban forgó vagyonbiztosításért járó díjakat. Ezzel szemben leszállították a gazdasági állatok biztosításának diját, amely az előző 0,18 korona helyett most már csak 0,12 korona. A szénatároló és silótornyok biztosításának ez év elejétől érvényes díja 0,10 korona. —m— APRÓHIRDETÉS A Duneszerdahelyi Műszaki Középiskola Búslaki Tangazdasága a tehenészetbe azonnali belépéssel állattenyésztési dolgozókat vesz fel. Lakást biztosítunk. Keadő vezetők esnek többnyire abba a tévedésbe, hogy éjszaka könynyebb és veszélytelenebb autózni. A régi, sokéves gyakorlattal rendelkező autósok viszont jól Ismerik azt a mondást, hogy „a halál éjszaka lovagol". Világstatisztikái adatok szerint vidéken két és félszer, városban egyszer annyi baleset fordul elő éjjel, mint nappal. És az éjszakai balesetek általában súlyosabb kimenetelűek, s kétszer annyi halálos áldozatot követelnek, mint a nappaliak. Mégis miért, hogy a kezdő autósok besötétedés után az esti, sőt, különösen a késő esti órákban szívesebben ülnek a volán mögé, mint fényes nappal? Az ok egészen egyszerűen (és az esetek többségében) arra vezethető vissza: hogy tudják: Ilyenkor gyérebb a forgalom. Ügy vélik tehát, hogy a vezetéstechnikai gyakorlatlanságuk ebben az időszakban kevesebb veszélyt vált ki és egyúttal kevésbé szúr szemet a közlekedés többi résztvevőiének is. Ebből a következtetésből annyi feltétlenül igaz, hogy az est beálltával fokozatosan gyérül a forgalom. Az viszont távolról sem Igaz, hogy csupán ezért az éjszakai vagy a besötétedés utáni vezetés biztonságosabb. Sőt... Ma a magánvezetői tanfolyamra, Illetve vizsgára való jelentkezések első feltétele, hogy a közlekedésorvosi alkalmasságot Igazoló bejegyzést megszerezzük. Az Ilyen rutlnvlzsgálatok során azonban rendszerint csak a látásélesség és a színlátás adottságait nézik. Nem térnek ki viszont (ez Idő szerint nem is feladatuk) a sösétben való látás valamint a térlátás készségének alapos vizsgálatára. A látóélesség természetesen nagyon 10 SZABAD FÖLDMŰVES 1970. április 11. Éjszaka vagy nappal fontos a ml „szakmánkban". Azonban a puszta látásnál sokkal többet jelent a meglátás képessége (esti vezelésnél különösen) és az „előrelátás tapasztalata". Ez utóbbit természetesen csak többéves gyakorlással s a forgalomban eltöltött céltudatos tanulással szerezhetjük meg. Az éjszakai közlekedés szempontjából legfontosabb az úttestnek és környezetének a megvilágítása. Természetesen nem csupán a felületét és a vonalvezetését kell jól látni, hanem Idejében észre kell venni rajta a közlekedés biztonsága szempontjából fontos tárgyakat és akadályokat Is. Ez pedig a centrális látás hibátlanságát kívánja meg, amely azonban csak egy bizonyos megvilágltáserősségen felül lép működésbe Az éjszakai vezetés akkor a legbiztonságosabb, ha a megvilágítás körülményei állandóak, például ha gyér forgalmú országúton saját fényszóró mellett, vagy jól kivilágított városi utcákon haladunk. A gépjárművezető azonban nem mindig ilyen körülmények között halad. Rendszerint az utcai lámpák, kirakatok fénye, a neonreklámok, a szembejövő vagy előzésben levő járművek fényszórói, mind-mind nagy fénysűrűség-lngedozást okoznak, amit a szemünknek alkalmazkodóképességével folyton ki kell egyenlítenie. Ez nagy megterhelést lelent a szemünknek, és ebből Is lemérhető, hogy Ilyen körülmények között sokkal fárasztóbb az autót irányítani, mint nappal. Még kellemetlenebb a vezetés akkor, ha az útfelület nedves, nyirkos. A színe Ilyenkor sötétebbé válik, s a ráeső fény nagy részét elnyeli, alig ver vissza belőle valamit. Ha pedig nagyon vizes, nem nyeli el olyan mértékben a fényt, hanem teljes reflexióval visszaveri. Ezért a saját fényszórónk hatása Is nagyon lecsökken, mert ahelyett, hogy előttünk az út egyes részeiről a szemünkbe viszszaverődve elősegítené látásunkat, fénye a vizes útfelületről — mint tükörről — a haladás irányába verődik. Nem nekünk világít tehát, hanem elkápráztatja a szembejövő kocsiban ülőket. Éppen ezért az erősen nedves útfelületen haladva kapcsoljunk át Időben tompított fényű világításra. Szemünk alkalmazkodási hullámzása mellett az éjszakai vezetés másik jellegzetes nehézsége a fényszóróvakítás vagy káprázás. Ennek a mértéke akkor a legnagyobb, ha egyenesen a szembejövő reflektorba nézünk. Ha csupán öt foknyira tekintünk a fényforrás mellé, a vakítás mértéke már csak harmada az eredetinek, még jobban félreteklntve pedig rohamosan klsebbedik. Ebből Is adódik, hogy a szembejövő fényszóróző jármüvei való találkozásnál Igyekezzünk a fény egyébként teklntetvonzó hatását legyőzni, és jobbra az út szélére nézni. A káprázó, zavaró hatásnak a mértéke is egyénileg változik. Vannak (főleg a fiatalabbak), akik jobban állják, míg mások (többnyire az Idősebbek) érzékenyebbek Iránta. Emellett fokozhatja az érzékenységet a szűlkebb pupilla, a rövidlátás, a szem törő közegeinek borússága és több más, egyéni adottság. Ha azt vesszük, hogy az országúton haladó gépjármű csak 50 km/óra sebességgel halad, ez már azt jelenti, hogy a vezető 200—1000 méteren keresztül alig, vagy egészen rosszul lát. Különösen veszélyes éjszakai vezetésnél az autósok körében „sötét lyuk" néven rettegve ismert jelenség. Ha ugyanis a szembejövő és reflektorozó jármű melletti és mögötti útszakaszon a környezetvilágítás szemünk káprázása következtében — egyéni adottságainktól, szemünk érzékenységétől függően — a nullára csökken, azon a területen semmit sem veszünk észre. E vaksötét terület a robogó járművel együtt közlekedik, majd amikor beleérkezünk, pár pillanatig semmit sem látunk. Csak akkor kezd Ismét valami derengeni, amikor a jármű elhaladtával szemünk alkalmazkodik valamelyest, s a saját fényszórónk fényében látásunk Ismét kezd kialakulni. Az éjszakai országúti balesetek 70 °/o-a azért következik be (rendszerint frontális ütközéssel), mert a vezető a sebességet Ilyenkor nem csökkenti, s mint egy vaktában rohan bele a sok Ismeretlent tartalmazó „sötét lyukba“. A. T. Húszéves a fámáéi EFSZ Földműveseink országszerte nagy buzgalommal készülődnek a tavaszi munkák elvégzésére, de a lázas munka közben akad idő az emlékezésre is. A minap Grolmusz Márton bácsival, a farnadi szövetkezet egykori alapító tagjával beszélgettem, aki sok érdekeset mondott el a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő szövetkezetről. Tőle tudtam meg, hogy az egykori alapító tagok közül rajta kívül már csak Jakubík Béla van az élők sorában. Márton bácsi éjjeli őrként még ma is a szövetkezetben dolgozik. Ki mesélhetne élethűbben a szövetkezet életéről, mint ez a hetven körüli, nehéz fizikai munkában megöregedett szorgalmas munkás és kommunista? — Bizony nem volt könnyű. Akinek volt egy talpalatnyi földje, az ragaszkodott is hozzá. Voltak, akik Irtóztak még a szövetkezet gondolatától is. Sok fáradságba került meggyőzni az embereket... De a kommunisták nem torpantak meg. Felesége, aki a farnadi asszonyok közül elsőként lépett be a kommunista pártba, bizonygatja szavait. — Volt a faluban néhány román nemzetiségű betelepült csalód is. Ezek az államtól házat, gazdasági szerszámokat, állatokat kaptak. Amikor hírét vették az alakuló szövetkezetnek, Inkább elköltöztek. AZ EFSZ 1949 őszén alakult meg és 79 tagja volt. Az elhagyott urasági és egyházi földeken kezdték meg a közös gazdálkodást. Az első esztendőben alig volt fizetőképes a szövetkezet. Csak az a gondolat lelkesítette őket, hogy ha a szövetkezeti gazdálkodás a Szovjetunióban bevált, nekik is sikerülni fog. — Probléma akadt bőven, — folytatja Márton bácsi. — Kevés volt a termés, pénzünk meg allg-alig. Egy alkalommal például a bank nem volt hajlandó fizetni. Végső elkeseredésemben és utolsó lehetőségként a járási pártelnökhöz fordultam segítségért. Megmondtam neki, hogy ha még most sem tudunk fizetni, akkor szétesik a szövetkezet. A sarokból egy régi táskát vesz elő, és büszkén mutatja: — Ebben a táskában hoztam akkor 80 ezer koronát. — Megslmogetja a táskát, majd gondosan a helyére teszi. — A harmadik vagy a negyedik évben már 2245 korona értékű volt a hektáronkénti termelés. Az akkori viszonyokat tekintve, ez igen szép eredménynek számított. Jelentősebb változást a szövetkezet életében csak az 1957-es esztendő hozott, amikor kis híján az egész község lakossága aláírta a belépési nyilatkozatot. A nagy csatát tehát megnyerték. De a küzdelemnek még korántsem volt vége. Nagyobb tagság, nagyobb gond. Felépítették ugyan az első istállókat, összpontosították az állatokat, de a megszaporodott tagság, a megnövekedett ivagyon újabb gondokat vont maga után. Ezekre így emlékszik vissza Márton bácsi: — Személyi ellentétek kezdtek kibontakozni a szövetkezetben. Egyesek a saját állataikat akarták gondozni, mások viszont szerszámaikhoz ragaszkodtak. Gyakran kellett kemény, korholó szavakat használni, de szükség volt a szelíd, bíztató szavakra Is. Az akkor már biztoskezü Irányítás azonban hamarosan rendet teremtett. — Azóta már több mint húsz év telt el, s hogy ez alatt az Idő alatt nem ültünk tétlenül, bizonyítják az elért eredmények Is, — mondja Sztreda László, a szövetkezet főkönyvelője, és szavalnak alátámasztására máris szórja az adatokat. — A szövetkezet összvagyonából egy hektárra 1958-ban 2200 korona jutott, ma viszont 14 434 korona. Az alapításkor egy hektárra őt darab szarvasmarha volt, ma pedig 51, amiből 22 fejőstehén. Az 1958-as évben 1770 liter tejet fejtek ki egy tehéntől, a mai átlag pedig 3000 liter körül mozog. Az egy hektárra eső hústermelés viszont 190—230 kg-mal emelkedett a mai napig. Nem lebecsülendő a munkaegységek értékének alakulása sem. Míg az 50-es években alig haladta meg a 10—12 koronát, addig ma egy munkaegység értéke 29,80 korona. A szövetkezet összvagyona az 1969-es gazdasági év végén 38 millió 461 ezer koronát tett ki, ami már magában is arra enged következtetni, hogy a fejlődés óriási méreteket ölt. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül azt a számokban kifejezhetetlen értékű akaraterőt, szorgalmat és a kezdő évek oly gyakori nélkülözéseit sem, amelyek ezeknek a számoknak az árnyékában szótlan egyszerűséggel húzódnak meg, hisz ezek nélkül a farnadiak aligha dicsekedhetnének, hogy övék a járás egyik legjobb és leggazdagabb szövetkezete. A dolgozók tudják, miért dolgoznak, és tudják azt is, hogy a becsületes munka mindig meghozza gyümölcsét. Lalo Károly m m m w K Lehetne tőlük okulni Egy öreg nyugdíjas EFSZ-tag levélben írja, hogy milyen jól esne neki és sok más elöregedett szövetkezeti nyugdíjasnak, ha most már milliomos szövetkezeteink bőkezűbbek lennének azokkal a nyugdíjasokkal szemben is, akik már csak kis mértékben, vagy egyáltalán nem tudják kivenni részüket a szövetkezeti munkatevékenységből. Példaként állítja lapunk február 7-1 cikke alapján a csúzi szövetkezetei. Fájlalja, hogy az ő szövetkezetükben — noha jól állnak és nem egy vezetőségi tagnak van autója, új háza — az öregekkel szemben sokkal keményszívűbbek. Vagy egyáltalán nem adnak háztájit, vagy Igen keveset és az évi kétszeri egy-két száz koronás kisegítést a szerény nyugdíjuk mellett bizony alig érzik. Olvasónk kérdi, ki segíthetne? Elsősorban a szövetkezeti tagok saját lelkiismerete. Segíthetnének a szociális alap bővebb feltöltésével, és az elöregedett tagokkal szembeni nagyobb megértéssel. A nyugdíjszabályozások űgy-abogy enyhítettek a legsúlyosabb gondokon, de a fiatalabbak az Idősekkel szemben — az új, sokkal kedvezőbb nyugdíj rendelkezésének, valamint az EFSZ-ek gazdasági megszilárdulása következtében — sokkal előnyösebb helyzetben vannak. Ne feledjék a fiatalabbak, hogy jobb helyzetüket sokszor az öregek áldozatos, úttörő munkájának köszönhetik. Dr. F. J.
