Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-07 / 10. szám
KÖZGAZDASÁG Mezőgazdaságunk gazdasági ösztönzőinek módosítását magyarázzuk Már hosszabb Мб telt el azóta, hogy lapunk hasábjain tájékoztattuk olvasóinkat azokról az intézkedésekről, amelyek az elkövetkezendő évben mezőgazdaságunk gyorsabb fejlesztését Igyekeznek biztosítani a tervezett feladatokkal összhangban. Ezzel kapcsolatban foglalkoztunk az egyes gazdasági ösztönző eszközökkel, amelyek az anyagi érdekeltség növelése útján Igyekeznek mezőgazdasági üzemeink érdeklődését a termelés növelésére irányítani. Mindnyájan tudjuk, hogy elsősorban piaci árutermelésünk sántít s ezt kell mielőbb megjavítanunk. Az edzőkben foglalkoztunk az állattenyésztési termékek előállításának fokozását célzó intézkedésekkel. Viszont az előzőkben ismertetett Intézkedéseken kívül néhány más problémát is meg kellett oldani, amelyeknek kihatása a növénytermesztési cikkek piacán hatalmasodott el. A PIACNAK NÖVÉNYTERMESZTÉSI CIKKEKRE IS SZÜKSÉGE VAN. A fogyasztónak nemcsak húsra, tejre és tojásra van szüksége, hanem kenyeret, burgonyát, cukrot és más élelmiszert, növénytermesztésből származó terméket is akar venni. A múlt év megmutatta, hogy piacunk ellátása az ilyen Jellegű élelmiszerek terén szintén komoly hiányokkal küzd. A múlt év utolsó heteiben ezek a problémák a fogyasztási burgonya-ellátás terén került felszínre. E hiány általánosan ismert okait — a burgonyatermő területek állandó csökkenése, a hektárhozamok ingadozása, a burgonyebetakarítás jelentős munkaerőszükséglete, a munkatermelékenység csekély rentabilitása, valamint a behozatal terén mutatkozó nehézségek — nem sikerült a kései burgonya felvásárlási áraihoz adott felárak engedélyezése útján kiküszöbölni. Lehet ugyan, hogy túl későn is hirdették ki e kedvezményeket és a felvásárlási árakhoz adott felárakat. Mind ennek következtében úgy döntöttek, hogy e felárak érvényben maradnak az 1970-es év során is. Ez azt Jelnti, hogy a kései fogyasztási burgonya minden 100 kg-os tiszta súlya után az 1970-es évi termésből a piacra adott mennyiség esetén az érvényes felvásárlási árakhoz a következő felárakat számítják: kíflikrumpli válogatott étkezési elsőosztályú II. osztályú III. osztályú IV. osztályú 40.— korona, 30.— korona, 21.— korona, 20.— korona, 15.— korona, 10.— korona. Feltételezhető, hogy a földművesek, mivel idejében - tudomást szereztek e felárakról, nem csak hogy nem csökkentik a burgonya vetésterületeit, hanem éppen ellenkezőleg, kibővítik a burgonyával bevetett területeiket és így végeredményben a fokozottabb termésmennyiség által a társadalom keresletét kielégíthetjük. A kukorica ugyan nem olyan árucikk, amit a fogyasztó közvetlenül vásárol élelmezése biztosítására, de mégis nagyon fontos növényi termék, elsősorban a gazdasági állatok felhizlalására. Annak érdekében, hogy megállítsák a kukorica vetésterületeinek állandóan csökkenő irányzatát, úgy döntöttek, hogy a piaci alapok feltöltésére eladott kukorica vételárához számított felárat az eddigi 12 koronáról 100 kiló után 15 koronára emelik, s ugyanez vonatkozik a keveréktakarmány előállítás céljaira, valamint a vetőmagként értékesített kukorica felvásárlási áraira is. Hasonló okokból, habár részben más módszerrel, oldották meg a cukorrépatermesztés problémáját. Az ipari felhasználásra kerülő cukorrépa vetésterülete az elmúlt esztendőkben szintén állandóan csökken, hiszen míg 1964-ben 68 447 hektár, 1967-ben már csak 52 563 hektár és 1969-ben 46 337 hektár területen termesztették. Ez az irányzat tette szükségessé, hogy a vetésterületek növelését külön prémiumok elismerésével támogassák, s tgy 1970-ben a cukorrépa össztermelése megnövekedhessék. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó mezőgazdasági üzemek, amelyek 1970-ben cukorrépavetésterületüket az 1969-es év tényleges állapotával szemben megnövelik, minden cukorrépával bevetett és az előző évvel szemben növekedést Jelentő hektárnyi terület után 2000 korona rendkívüli prémiumot kap. A prémium értékelése szempontjából feltételt képez az Állami Statisztikai Hivatal által minden év május 31-én végrehajtott vetésterület összeírása során kimutatható vetésterület. A prémiumokat a Járási Mezőgazdasági Társulás (Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság) és az illetékes cukorgyárral történt megegyezés alapján végzik, legkésőbb a következő év Július végéig. Az ilyen prémium elnyerésének lehetősége bizonyára arra készteti majd a szövetkezetek vezető tényezőit és a mezőgazdasági üzemek dolgozóit a cukorrépatermesztő területeken, hogy megnöveljék a cukorrépával bevetett területeket, illetve az előző évekhez képest lényegesen kibővítsék. Ügy tűnhet, hogy dacára az ésszerű táplálkozás népszerűsítés már néhány éves múltjára, az ésszerű táplálkozás elveit fogyasztó nagyközönségünk gyakorlatilag egyáltalán nem alkalmazza. Ezt egyéb tüneteken kívül abból is látni például, hogy a növényi olajok fogyasztása állandóan emelkedik. Az étolajok gyártásának nálunk egyik alapfontosságú nyersanyaga az őszirepce magja. A repce ugyan nagy mértékben megsínyli az éghajlati kilengéseket, vetésterületének Jelentős része a rossz éttelelés következtében kifagy és ez okozza a repcetermés ingadozását. Következménye közvetlenül a feldolgozó iparban mutatkozik meg, amelynek ezeket a kieséseket gyakran nagyon nehéz körülmények között, esetleg behozatallal kell pótolnia. Hogy a termelők körében e kockázatot jelentő növény termesztése iránt az érdeklődés felkeltését támogassák, elhatározták, hogy a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium tárcájába tartozó szocialista üzemeket nemcsak e növény vetésterületeinek növelésekor részesítik támogatásban, hanem értékelik az őszi repce piaci árumennyiségét növelő igyekezetüket is. Elsősorban minden olyan mezőgazdasági üzem, amely 1970 május végén őszi repcével bevetett nagyobb területet tud kimutatni, mint az előző három évben (1967—1969), a hároméves átlagot meghaladó minden egyes hektárnyi növekedés után 1000 korona külön prémiumot kap. Ezt a prémiumot azonban az a szocialista mezőgazdasági üzem várhatja, amely a legutóbbi három esztendőben őszi repcét egyáltalán nem termesztett. E prémiumon kívül, amelyet a vetésterület növelése után kap a mezőgazdasági üzem minden 100 kg őszt repce eladásakor, természetesen csak a háromévi átlagot meghaladó menynyiségből, még az érvényes felvásárlási árhoz a tényleges realizálási ár 50 %-át kaphatja árpótlékként. Ennek szemléltető példáját adja az alábbi számítás, mely ennek az intézkedésnek a termelők szempontjából vett előnyét igazolja: Év 1967 1968 1969 Átlag 1970 Növekedés 67/69 a) vetésterület 30 20 34 28 35 + 7 b) eladás q 450 240 510 400 620 + 220 A PRÉMIUM ÉS AZ ARPÖTLÉK KISZÁMÍTÁSA a) A vetésterület növekedésére adott prémium 1000 korona X 7 ha 7 000 Kis, b) A felvásárlási ár 50 %-ának összege 200 korona X 220 q 44 000 Kčs, (az alapminőségű repce ára 100 kg után 400 korona) összesen: 51000 Kčs. Ez azt Jelenti, hogy az Ilyen üzem eddigi bevételein felül további 51 ezer korona Jövedelemtöbbletre tesz szert. A felvásárlási ár 50 %-át kitevő felárról azonban meg kell mondani, hogy azok a mezőgazdasági üzemek, amelyek az előző három esztendő (1967—1969) egyikében sem termeltek őszi repcét, erre a felárra nem tarthatnak igényt. E prémium és felár elnyerésének lehetőségéről földműveseink már az őszi repce vetése előtt tudomást szereztek. Az 1970-es évre ösztönző célzattal bevezetett ármódosításokkal kapcsolatban említést érdemel, hogy új árpótlékot készítenek a komló felvásárlási árához is annak ellenére, hogy e növény Jelentősége Szlovákiában nem Is oly döntő. Az eddigi árpótlékot — 1960-re 100 kg után 600 koronát fizettek ki a termelőnek — csak az exportra kerülő komlóért számolták el. Az 1970-es évre a komló felvásárlási árához számított pótlékot előreláthatólag az egész kitermelt komlómennyiségre is kiterjesztik, tekintet nélkül arra, hogy exportra vagy hazai feldolgozásra kerül-e. Az árpótlék nagyságát a leszállított komló minősége szerint állapítják meg. Reméljük, hogy ez a magyarázatunk az előző hasonló tárgyú cikkekkel együtt földműveseinknek kellő segítséget nyújt, és Jobb áttekintést ad az 1970-es évben a termelés fokozását elősegítő gazdasági ösztönzőkről. PETER HABCÄK, mérnök, MIROSLAV MIŠTINA Az 5. ötéves terv küszöbén Már némileg türelmetlenül vártuk a CSKP Központi Bizottságának sarkalatos gazdasági kérdésekről tárgyaló januári ülését, amelynek eredetileg — és ez nem titok — a múlt év derekán kellett volna napirendre kerülnie. Akkor azonban még nem volt kellőképpen előkészítve a tárgysorozat két nagyon fontos pontja, úgyhogy a KB nem tárgyalhatott volna népgazdaságunk 1975-ig Javasolt fejlesztése irányelveinek alapfeltételeiről s a gazdasági reform további érvényesítésére, illetve módosítására vonatkozó indítványokról sem. Talán túl korai lenne, ha már e cikkünkben tájékoztatnánk lapunk olvasóit az 1975-ig szóló tervelőirányzat kidolgozását megalapozó irányelvek tartalmáról, amelyet a sajtó később minden bizonnyal részletesen ismertethet. Ezért egyelőre csak az előkészítési munkálatokban alkalmazott tervezési módszerek s az általuk elért vagy kieszközölhető eredmények ismertetésére szorítkozunk. Csehszlovákia ötéves terveinek nem kedvezett a szerencse. Az eddigi négy 5-éves terv közül egy sem sikerült úgy, hogy ne szorult volna alapos, sőt elvi jelentőségű átdolgozásra. Vitathatatlan, hogy tervgazdaságunk mindenkor érzékenyen reagál a külső befolyásokra. Gazdasági viszonyaink túl egyoldalúak — és aránylag korlátozott, s ezenfelül kiegyensúlyozatlan az ország nyersanyag- és anyagbázisa is. A társadalmi termék mennyiségi és minőségi alakulása ezért főképpen külkereskedelmünk eredményeitől függ. Mindez, ami ezeket az eredményeket befolyásolhatja, szinte önműködően s egyben kedvezőtlenül befolyásolja terveink maradandóságát. Vegyük tehát legalább futólag szemügyre azokat az okokat, amelyek terveink gyakori módosítására késztetnek. Első ötéves tervünk a kezdeti átszervezés és az országépítés terve volt. Számításba vette a szocialista országok fokozódó iparosítását, köztársaságunk s más szocialista országok védelmi képességének növelését, stb. Ezért a tervet már 1951-ben átdolgozták, hogy lehetővé váljék a nehézipar és néhány különleges rendeltetésű termelési ág előnyben részesítése. Amikor véget ért a koreai háború és ennek következtében 1953- ban megváltozott a világpolitikai helyzet is, újfent meg kellett változtatnunk első ötéves tervünket. Tervgazdaságunk ily hirtelen átszervezésének következményeként két évig — 1954-ben és 1955-ben — csupán évi tervekhez igazódott köztársaságunk gazdasági élete. Az eredetileg 1960-ig érvényes második ötéves terv pedig az 1956-ban lezajlott események következtében ugyancsak lényegbevágó módosításokra szorult. Gyökeresen megváltoztak a tervfeladatok és a termelésnek 1958 és 1960 között ú] irányelvekhez kellett igazodnia. A harmadik ötéves terv alapján 1965 végéig kellett volna népgazdaságunk végre kiegyensúlyozottabb fejlődését biztosítanunk. Két előre nem látott körülmény — a kereskedelmi kapcsolatok megszakítása a Kínai Népköztársasággal és a berlini válság következményei — azonban már e tervidőszak elején, pontosabban az 1960—1961 években megbillentették, majd a szó szoros értelmében megrengették a fejlődés remélt egyensúlyát. A legutóbbi — 1970-ig érvényes — tervidőszak végén ismét miás feladatok s problémák maradtak rendezetlenül, mint amelyeknek megoldását a 4. ötéves terv teljesítésével kellett volna szorgalmaznunk. Fölösleges szófecsérlés lenne, ha magunkról minden hibát elhárítva és csak az ún. objektív külső befolyásokra hivatkozva mentegetőznénk ehelyett, hogy az időközi tervek kidolgozása során elkövetett hibákat elemeznénk. Elsősorban minden terv alapos kidolgozására, egyes részeinek kellő összehangoltságára, a tervszerűséggel összeegyeztethetetlen véletlenség és kockáztatás előrelátó kirekesztésére s megfontoltan tárgyilagos számvetésre kellene ügyelnünk. Mindez talán sohasem volt annyira fontos, mint mostanában. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy népgazdaságunk fejlődésének extenzív, vagyis kifelé irányuló fázisa már lezárult, s emenynyiben nem sikerül megtalálnunk a számunkra létfontosságú intenzív, tehát tartalmilag hatékony fejlődés nyitját, úgy teljesen megrekedne tervgazdaságunk fejlődése. Ez a feltételezés nem szorul bővebb magyarázatra. Elegendő, ha néhány közismert, de mindenkit mégis meghökkentő tényre utalunk. Köztudott, hogy Csehszlovákia azoknak az országoknak egyike, ahol a tüzelőanyag termelése s fogyasztása személyenként Jóval átlagon felüli. Tüzelőanyaggazdálkodásunk tavaly s ezidén ennek ellenére súlyosan válságos helyzetbe Jutott. Világviszonylatban is élvonalbeli hazánk acél- és hengereltáru-gyártása, még sincs elegendő acélárunk. Az egyszerű szeg és csavar éppolyan hiánycikk, mint a betonacél vagy a legbonyolultabb acélváz. Ha pedig a nálunk gyártott cementről beszélünk, ugyancsak élvonalat, stb. emlegethetünk, csakhogy akinek szüksége van erre az építőanyagra, az hiába kiáltaná: „Királyságomat egy lóért!“ (azaz: nem bánom, bármibe kerüljön is, de hol kaphatok néhány zsák cementet?). Tény és való, hogy eddig minden 5-éves terv tartalmazta az ilyen viszszásságok kiküszöbölését célzó feladatokat, de sajnos sohasem került sor maradéktalan teljesítésükre. A gyárakban legjobb esetben nagyobb mennyiséggel pótolták a tervben előirányzott minőséget. Tervfeladat volt például a hengereltáru, a szén és a cement fajlagos felhasználásának korlátozása is, de ez nem sikerült: Ez a csekélység „szóra sem volt érdemes“, hiszen volt kitől s miből, tehát lehetett is több acélt, szenet, villamosenergiát, cementet stb. kicsikarni. Országszerte nem teljesítették az ipart munkatermelékenységgel kapcsolatban előírt feladatokat? Sebaj! Akadt még munkaerőtartalék a mezőgazdaságban, a kereskedelemben, a szolgáltatóüzemekben stb. Ott is volt munkaerőigény? Persze, hogy volt, de azért tovább ment minden, ha nem is szépszerével. Csakhogy ma már így nem mehet! S ma már nem próbálkozhatunk azzal, hogy hol és miből préseljünk ki félmillió tonnával több acélt, egymillió tonnával több cementet, további egymllliárd kWó villamosenergiát! Ellenkezőleg: most arra kell törekednünk, hogy minőségi fordulatot biztosítsunk a fajlagos anyagfelhasználásban, hogy az azonos mennyiségű anyag s nyersanyag Juttatása legalább azonos, de ahol lehet, ott kétszeres mennyiségű végterméket eredményezzen. Ennek kieszközlése persze el sem képzelhető, ha csupán a központi tervezésre hárulna. Ez csak akkor válhat lehetővé, ha az ötéves terv mélyreható részletezésével összefüggő teendők elvégzése a vállalatok szférájába kerülne. Más szóval a vállalati szférának is meg kellene állnia a helyét az ötéves terv kidolgozásának sodrában, hogy így a közös felelősség részese legyen, s ne kényszerüljön csupán az erőszaknak engedő, de azt minden alkalommal bíráló fél szerepére. Vegyük például szemügyre a villamosenergia-ipar és a tüzelőanyag-ellátás összefüggését, amely a központi s a decentralizált intézkedések mellőzhetetlen összehangolásának iskolapéldája. A nagy villamos-erőművek építése elsősorban központi intézkedésektől függ. Ha az ilyen erőművekben elenyésző mennyiséggel, csupán 100 grammokkal csökkentik a tüzelőanyag fogyasztását, végső fokon már ez is sok százezer tonna szén megtakarítását eredményezheti. E problémák megoldására ezentúl a vállalatok lesznek illetékesek. Magától értetődő, hogy e tevékenységük nem lehet korlátlan, hanem bizonyos gazdasági keretekhez, reális adottságokhoz kell igazodnia. Most pedig végre az egyetlen, igazán célra vezető útra kell lépnünk. El kell érnünk, hogy az 5-éves terv gazdasági életünknek valóban reális és progresszív programja legyen, amely nem jut elődei sorsára, hanem hovatovább szilárduló népgazdaságunk kiegyensúlyozott fejlődésének megbízható útjelzője lesz. Dr. J. V. A nyitrai mezőgazdasági gépkiállításon sokan megcsodálták az UNIFRUCT 4 jelzésű gyiimölcsnsztályozót. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat gyártja. Óránkénti teljesítménye 20—25 mázsa gyümölcs osztályozása. Hétféle osztályozásra állítható be, a méreteknek megfelelően. A gép hoszszúsága 7 méter, szélessége 1,9 méter, magassága pedig 1,3 méter.
