Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1969-08-16 / 33. szám

BEL- ES KÜLPOLITIKA

POLITIKA ES KUITŰRA

Lapjaink kulturális rovatait olvasva úgy tűnik, mintha különváltak volna mostanában a politikai és a kulturális élet útjai. A haragosdi talán a sematizmus rosszul értelmezett kritikájával kezdődött, amikor a művészietlen forma kritikája helyenként a szocialista tartalom kritikájába kezdett átmenni. Az eltávolodás azőta a kölcsönös bírálatokon keresztül eljutott egészen az elszakadás követeléséig. A kultúra egyes művelőinek ugyanis az a célkitűzése, hogy az irodalom legyen a „társadalom lelkiismerete“, mely hivatva van felülbírálni a politikai tevékenységet Is. A nézeteltérések kísérőjelenségeként sor került egyes kultúrális folyóiratok átmeneti felfüggesztésére Is.

Választ keresve a politika és a kultúra mai viszonyaira, vissza kell térnünk oda, ahonnan elindultunk, a kizsákmányoló kapitalista rendszerbe. Ebben a rendszerben a megélhetésért küzdő proletariátus kulturális kibontakozására fékezően hatott számos belső és külső körülmény. A parasztság legalsóbb rétegeinek öröklött népi kultúrája a városba költözés és a keveredés közben gyorsan felszívódott és nem válhatott általánossá. A szervezett munkásság kulturális törekvései csak a századfordulón kezdődtek és nem ölelhették már fel az egész egyetemes munkásosztályt. A második világháború után a proletariátus kivívta a politikai hatalmat, felszínre hozva és napirendre téve a megoldásra váró gazdasági és kulturális feladatokat. Hármas feladat került ekkor az ország lakossága elé. Első volt a kapitalista társadalmi viszonyok felszámolása, második pedig az igazságos szocialista elosztás elveinek az érvényesítése. Harmadik feladat volt az egyetemes szocialista kultúra kialakítása, melynek keretében az egész társadalom — a munkásosztály is — a kultúra hordozójává válik.

Az első és a második feladatot — alapjában véve — sikerült teljesíteni. Hátra van még a harmadik feladat

teljesítésének a kiértékelése. Húsz év távlatából végezhetünk már bizonyos felméréseket, hogy mit tettek a munkásosztály vezetői saját maguk és osztályuk kulturális felemelkedése érdekében, és mit tettek az értelmiségiek az általános szocialista kultúra és saját, történelmileg és erkölcsileg helyes világnézetük kialakításáért. A forradalmi átalakulásokban jelentős szerepet játszott ugyanis a kulturális életet élő és igénylő értelmiség is, amely — helyzeténél fogva — különösen 9 harmadik feladat teljesítéséből vehette — volna? — ki a részét.

Részletesebb elemzés nélkül is megállapíthatjuk, hogy az elmúlt húsz év legnagyobb lemaradása a kultúra területén volt tapasztalható. Minden jóakaratú próbálkozás ellenére a szocialista kultúra nem vált még közkinccsé. A munkásság vezetői és a humán értelmiség az eredménytelenség láttán ugyancsak szorgoskodhatnak, hogy a múlt hibáin okulva újrakezdjék ezt a fontos társadalomformáló munkát.

Az azonos politikai és kulturális célkitűzéseknek megfelelően meg kell ezért találnunk az összhangot a politikai és a kultúrmunkában, mert végtelenül helytelen lenne, ha a kultúra önálló ösvények keresésében fecsérelné el az erejét, kárörvendve figyelve a magárahagyott politikusok bukdácsolásait.

A szocialista társadalom ma nemcsak új utakat, de számos kérdésre megoldást is keres, e megoldások keresésében elengedhetetlen a közös alapokon való együttműködés. A legfőbb kérdés, ami ma megoldásra vár, egy olyan társadalmi berendezkedés kialakítása, amely lehetővé teszi az igazi emberi élet sokoldalú kibontakoztatását, maximálisan kielégíti az emberek egészséges ambícióit, vagyis mindenki számára megteremti az önrealizálás feltételeit. Ebben a viszonylatban a szocializmus a gazdásági mutatóktól függetlenül is többet nyújthat, mint a kapitalista társadalmi rend. Ugyanakkor tisztában

kell lennünk azzal, hogy ez a mi szocializmusunk, amit itt húsz év alatt felépítettünk, e célok eléréséhez csupán kiindulópontot, bázist jelent. Az elmúlt két évtizednek voltak ugyanis nagyszerű eredményei és voltak súlyos hibái is. Az eredményeknek köszönhető, hogy van miből kiindulni, hogy rendelkezünk egy olyan társadalmi rendszerrel, amelyik a fejlődés követelményeinek megfelelően alakítható, formálható, tökéletesíthető. Elkerülhetők lettek volna a hibák, de ha már előfordultak, legalább tanulni kellene belőlük.

A januári út megtette a feltételeket a hibák eltávolításához. Éppen itt kell keresnünk a Januári út lényegét, nem pedig csodatevő gazdasági és politikai reformintézkedésekben. A januári gondolat megmutatta az önértékelés szükségességét és megnyitotta a külső kritika zsilipjeit is. Sajnos, a zsilipkezelők elhanyagolták a munkájukat, a szerkezet elromlott, és amikor már fertőzött víz tódult ki rajta, nem tudták azt idejében lezárni. A generáljavitás után a zsilip továbbra is nyitva áll, de csak a tiszta vizet engedi. Kell, hogy az egészséges kritika továbbra is éltesse a társadalmat, mint az öntöző víz a mezőt.

Január szellemében teremtsünk igazi kultúrát falvainkon is. Ne legyen fehér holló a Bodrogszerdahelyi Állami Gazdaság, övezzék máshol Is rózsakertek a sertésólakat, legyen a gondozónak máshol is tiszta, berendezett pihenőszobája, lógjon ott a fogason a napisajtó és a folyóiratok, találjon abban alkalomadtán szellemi felüdülést és okosodjon. A kultúralapot ne merítsük ki fárasztó és céltalan barangolásokkal heted-hét országon át, tegyük szebbé először otthonunkat, munkahelyünk környékét, váljunk igazi kultúremberekké és akkor nagyon könnyen megy majd a kölcsönös megértés is. Tanuljuk meg környezetünkben is felismerni és értékelni a szépet és a jót, hogy életünknek gazdag tartalma legyen.

Makrai Miklós

Néhány gondolat a párt eszmei és akcióegységéhez

(Folytatás az 1. oldalról.]

A demokratikus centralizmus értelmében a felsőbb pártszervek határozatai kötelezőek az alsóbb pártszervekre és a párt minden tagjára. A demokratizmus tehát nem abban jut kifejezésre, hogy a határozatok bírálata céljából végeláthatatlan vitát folytatunk, hanem abban, hogy a pártszervek és szervezetek tagjai a határozatok megszületése előtt alapos elemzés tárgyává teszik a megoldásra váró kérdéseket, s ezáltal elősegítik azt, hogy a nagyobb Jelentőségű határozatok minden esetben a párttagság többségének álláspontját, illetve akaratát tükrözzék.

A múlt évben iskolapéldáját kaptuk annak is, hogyan nem szabad értelmezni a demokratikus centralizmust, illetve hogyan lehet azt megszegni s e rossz módszer milyen káros következményekkel jár. Kétségtelen, hogy a politikai válság kirobbanásának egyik legfőbb oka az volt, hogy még a legfelsőbb pártvezetésben lévő elvtársak sem tartották kötelességüknek saját határozataik teljesítését (tisztelet a kivételnek) nem beszélve az alsóbbfokü pártszervekről és a párttagság jelentékeny részéről, akik a párton belüli demokrácia elmélyítésének ürügyén nem a határozatok teljesítésének módját keresték, hanem a határozatok felett nagyon gyakran csupán meddő vitát folytattak és még a legjobb határozatok ésszerűségét Is gyakran kétségbe vonták.

Ha valóban és mielőbb javítani akarunk társadalmunk politikai és gazdasági helyzetén, ha nemcsak jelszavakban, hanem ténylegesen akarjuk a párt vezető szerepének elmélyülését, akkor kötelességünk, tehát minden kommunistának kötelessége, a párt eszmei egységének megteremtéséért síkra szállni, a demokratikus centralizmus elveit a mindennapi munkában betartani, s ezáltal a párt akcióegységét fokozni. Természetes, hogy mindez a kommunistáktól pártos helytállást, illetve szellemi felkészültséggel párosuló önfegyelmet követel. Tudatosítanunk kell egyszer és mindenkorra, hogy csak a marxizmus-lenipizmus alapeszméihez hű és a pártfegyelmet következetesen betartó párttagok alkalmasak arra, hogy a szocialista társadalom fejlesztésével járó bonyolult gazdasági, politikai és kulturális kérdéseket — az egész társadalom aktív közreműködésével — sikeresen megoldják. PATHÖ KÁROLY

A halál az utcán

leselkedik

A napi sajtó hasábszámra hozza a híreket a tragikus és kevésbé tragikus, esetleg szerencsés kimenetelű közlekedési balesetekről. A vétkesek és áldozatok között meglehetősen gyakran szerepelnek gyermekek, Illetve tanköteles fiatalok nevei. Ez alkalomból közöljük munkatársunk beszélgetését Michal Laco őrnaggyal, a közbiztonsági szervek főparancsnokságának dolgozójával a balesetekről, balesetvédelemről.

ajánlani, hogy ne nagyon bízzák csemetéiket az idősebb testvér vagy a nehézkesen mozgó nagyszülők felügyeletére. A gyermek tapasztalatlan, nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól. Elég egy óvatlan pillanat és kész a baleset. Előfordult már az is, hogy a gyermek kiszakította magát anyja kezeiből és egyenesen az arra haladó autó kerekei alá ugrott. Az anyja szeme láttára halt meg. Az anya az elmegyógyintézetbe került.

telkeretek tágítása révén elért „túlhevített“ gazdaság. Minden pozitívum ellenére azonban nem szűnt meg továbbra sem teljesen a frank szilárdságával szemben fennálló bizalmatlanság. De Gaulle köztársasági elnök emlékezetes visszalépése új rohamra buzdította a spekulánsokat, akik tőkéiket nagy sietséggel váltották át nyugatnémet márkára, abban a reményben, hogy ennek bekövetkezik a felértékelése s így búsás nyereséget vághatnak majd zsebre. A nyugati Jegybankok korifeusainak tárgyalásai után azonban újból megnyugodott a helyzet és a spekulációs tőkéket — legalább is részben — visszavonulásra lehetett bírni. De a frank „becsületét“ mégsem sikerült teljesen helyreállítani. Nem is sikerülhetett! Hiszen nem más, mint maga Giscard d’Estaing pénzügyminiszter pénteki televíziós beszédében leszögezte, hogy a frank leértékelése csak hivatalos elismerése annak a ténynek, hogy a franknak a többi valutához viszonyított egyenértéke mesterséges volt. Nem volt meg tehát a megfelelő vásárlóereje. Pompidou köztársasági elnök is megerősítette nyilatkozatában, hogy 1968 májusa óta csökkent a frank értéke. „Tanúi vagyunk, — mondotta — hogy a frankot a külföldi beváltóhelyeken jelentősen az árfolyam alatt váltják be. Ennek a hátránynak a megszüntetésére törekedve, olyan brutális deflációs politikát kellene választanunk, amely elviselhetetlen áldozatokat és tömeges munkanélküliséget róna az orczágra és amely ezen felül veszélyeztetné beruházásainkat, tehát jövőnket.“

A kapitalista világ sajtója általában véve megértéssel fogadta a francia kormány elhatározását, de nem egy helyütt vetik fel a kérdést, kivált-e a leértékelés láncreakciót? Egyelőre csak a frank-övezethez tartozó 14 afrikai ország devalvált. Algéria és Tunis tartózkodik a leértékeléstől. A nyugat-német kormány egyelőre

gekkel küzdő francia ipar idejében, tehát viszonylag igen rövid időn belül, kihasználni ezt az alkalmat, hogy igényes új nagy beruházások nélkül lényegesen bővítse a termelést. Ezirányban túl sok az ismeretlen mozzanat, semhogy ne fűződhetnének a legjogosabb kétségek a francia kormány célkitűzéseinek sikeréhez.

A legnagyobb francia szakszervezeti szövetség, a baloldali befolyás alatt álló CGT máris élesen támadja a leértékelést. Ugyanúgy a kommunista Humanitő hírmagyarázója Francois Billoux a kormány katasztrófális gazdasági és szociális politikája következményeként értékeli a devalvációt, amely a fizikai és szellemi dolgozókra, a városok és a falvak kisembereire igyekszik áthárítani a nehézségeket. Népellenes intézkedésként bélyegzi a moszkvai Pravda is a leértékelést, amelyből tudvalevőleg csak a kiváltságos nagyvagyonúak húznak hasznot.

Minthogy a behozott árucikkek és üzemi berendezések, illetve felszerelések beszerzési árai most magasabbak lesznek, szükségszerűen emelkednek majd belföldi áraik és ezt a dolgozók sínylenék meg elsősorban, ha erejük egyesítésével, bérharcukkal nem hiúsítanák meg életszínvonaluk leromlását, amely egyébként á múlt év májusában kiharcolt vívmányok óta sajnos az inflatiós irányzat következtében bizonyos mértékig már bekövetkezett. A devalváció vajmi kevéssé jogosít optimizmusra Franciaországban, ahol ősszel, amikor már nemzetközi viszonylatban is tisztultabb kép alakul ki a frank leértékelésével kapcsolatban, éles szociális konfliktusok hullámai csaphatnak magasra. És talán ősszel kapunk feleletet arra is, elmaradnak-e igazán további láncreakciók, nem környékezik-e meg a frankot további veszélyek és spekulációs manőverek, nem áll-e fenn a növekvő infláció kísértete. Szírt

Milyen irányzatot mutat a gyermekek Kerékpárosokról még nem tettünk és a tanulóifjúság említést, holott úgy hiszem ők is

baleseti statisztikája? sok bajt és bosszúságot okoznak.

— Sajnos, felfelé ívelő Irányzatot negatív értelemben. 1965-ben például Szlovákiában 108 gyermek esett a közúti baleset áldozatául. 1966-ban ugyan 99-re csökkent a halálesetek száma, ám a következő esztendőben már 121, sőt tavaly 137 gyermek vesztette életét az utakon. A múlt év teljes statisztikáját 798 sérülés febből 292 súlyos sérülés) egészíti ki. Nem beszélve arról, hogy ez a statisztika csupán a közbiztonsági közegek által kivizsgált eseteket rögzíti. Számtalan esetben azonban eltitkolják a balesetet. Még akkor is, ha tragikus kimenetelű. Az év első hónapjairól még nincs pontos statisztikánk. A hozzávetőleges becslések szerint azonban az első félévben ismét szaporodott a közlekedési balesetek száma.

Melyek a balesetek leggyakoribb okai?

— Úgyszólván minden esetben a figyelmetlenség, meggondolatlanság és a pajkosság.

Melyek a leggyakoribb kihágások?

— Első helyen szerepelnek azok az esetek, mikor a gyalogos alapos körültekintés nélkül kilép a jármű mögül az úttestre. Különösen az autóbuszból vagy más tömegforgalmi eszközből történő leszállás után fordul gyakran elő, hogy a jármű mögül kilépő figyelmetlen utas keresztezi egy arra haladó gépjármű útját és kész a baleset. Sajnos a felnőttek is így viselkednek, és ezzel rossz példát mutatnak a gyerekeknek. Ezt a kihágást a jövőben az eddiginél szigorúbban sújtjuk. Faluhelyen viszont a legtöbb bajt a traktorra, lovasfogatra és más járműre fel- és leugráló pajkos gyerekek okozzák. Tudok olyan esetről, hogy a traktoros apa „jószándékúlag“ magával vitte gyermekét, aki a hepe-hupás mezei úton leesett és a pótkocsi kerekei halálra gázolták. Sajnos, tucatszámra sorolhatnám a szomorú történeteket. S mint az elmondottak bizonyítják, többnyire a felnőtteket terheli a felelősség. Nem kellene megengedniök, hogy a gyerekek felkapaszkodjanak a traktorra vagy lovasfogatra. A legkisebbek szüleinek még szeretném a figyelmébe

— A kerékpárosok valóban sok bosszúságot okoznak. Ezért viszont megint csak a felnőtteket hibáztatom. Egyik-másik szülő talán nem is sejti, hogy amikor szeretett fiának a jó bizonyítványért kerékpárt vesz, egyúttal a halálba kergeti. A gyerek a közlekedési rendszabályok legelemibb Ismerete nőikül felül a kerékpárra, és a legelső útkereszteződésen egy a főúton haladó jármű kerekei alá hajt.

Mivel járulhat hozzá a tanulóifjúság közlekedési kiképzéséhez a közbiztonság és az iskola?

— Lehetőségeinkhez mérten beszélgetéseken, előadásokon veszünk részt. Az iskolákban — tudomásom szerint — a polgári neveléstan keretén belül foglalkoznak a közlekedési rendszabályokkal. Sajnos, szűk terjedelemben. Ezt az oktatást feltétlenül ki kell bővíteni. A magunk részéről füzetecskéket és különféle segédanyagot adunk ki. A következő iskolaév megnyitásáig például kiadunk egy füzetecskét a kerékpározóknak, a legfontosabb közúti forgalmi szabályokkal és jelzőtáblákkal, szlovák és magyar nyelven. Aki vizsga vagy verseny formájában igazolja, hogy Ismeri a szabályokat, kerékpáros igazolványt kap. A 6—10 évesek csak ennek az igazolványnak a birtokában ülhetnek kerékpárra.

Talán szorosabb együttműködésre lenne szükség a közbiztonsági és iskolaügyi szervek között?

— Egy 1966. évi kormányrendelet megszabja az iskolaügyi minisztériumnak, hogy biztosítsa a tanulóifjúság kiképzését. Ugyanaz a rendelet az egyes korosztályoknak megfelelő tankönyvek kiadását is előírja. Tudomásom szerint a kormányrendeletet nem teljesítik. Mt a legszorosabb együttműködésre törekszünk az iskolaügyi szervekkel, csakúgy mint a tömegszervezetekkel, elsősorban a Csehszlovák Vöröskereszt szervezettel. Jó lenne, ha mindenki szívügyének tekintené a gyermekek oktatását, és elsősorban a szülők megszívlelnék a fenti sorokat.

Feljegyezte: Palágyi Lajos

á francia frank fekete pénteké

továbbra sem értékeli fel a márkát és Kari Schiller gazdaságügyi miniszter a valuta-egyenértékek egészséges kialakítását célzó lépésként értékelte a frank devalválását. Az angol „Times“ joggal tart attól, hogy a francia valuta leértékelése nagy bonyodalmakat fog okozni főleg a mezőgazdasági termékek és élelmi cikkek ármegszabásánál az Európai Gazdasági Közösségben, amelynek hangadói azonnal tanácskozásra gyűltek össze, hogy állást foglaljanak a devalvációhoz és mérlegeljék annak kihatásait...

A leértékelés önmagában mit sem oldana meg és csak a szociális feszültségeket növelné, ha nyomában — és bizony ez a veszély nagyon is reális! — áremelésekre kerülne sor. Ezért a francia kormány bejelentette, hogy szeptember 15-ig tilos az iparcikkek árának és a kiskereskedelmi nyereségek emelése. Addig ugyanis a kormány meg akarja valósítani mindazon gazdasági Intézkedéseket, amelyek a 12,5 százalékos devalváció „megalapozásához“ szükségesek.

Chaban-Delmas kormánya a leértékeléstől várja a francia gazdaság felmenő vonalának biztosítását, a francia iparcikkek versenyképességét a külföldi piacokon, továbbá a fizetési mérleg hatékony feljavítását. Nagy kérdés azonban, tudja-e a strukturális nehézsé-Meglepő döntés — A leértékelés indokolása — A nemzetközi sajtó visszhangja — Stabilizációs intézkedések előtt — Remények és aggályok

Franciaország kormánya múlt hét péntekén elhatározta, hogy a francia frankot 12,5 százalékkal leértékeli. A frank új aranyparitása (egyenértéke) tehát már nem 0.18 gramm finomarany, hanem csupán 0,16 gramm finomarany lesz, aminek közvetlen gyakorlati következménye, hogy ennek megfelelően megdrágulnak a Franciaországba behozott áruk és üzemi berendezések, viszont olcsóbbak lesznek az onnan kivitt ipari és egyéb termékek.

Nem mondható, hogy váratlanul került sor a leértékelésre. Hiszen az egész világ már a múlt esztendő novemberének végére várta a frank devalvációját. Ám az ipari termelés növekedésének felújítása, a kereskedelmi mérleg viszonylag kedvező fejlődése és az állami költségvetés hiánya, amely tavaly a kiadások 10 százalékát sem múlta felül, elhárította a devalváció közvetlen veszélyét. Az árak ugyan emelkedtek, de nem mutatkoztak elviselhetetlennek. Kedvezőtlenebb tünet volt a hi-