Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-09 / 32. szám
SZÖVETSÉGI SZEMLE Ä gépesítés és a munkaerő-gazdálkodás Déí-Szlovákiában PÁR ÉVVEL EZELŐTT részt vettem a répatermesztő mezőgazdasági üzemek országos konferenciáján, ahol az értékelés kritériumai közé tartozott a betakarítás gépesítése Is. Mindamellett, hogy a szlovákiai gazdaságok a répatermesztésben magasan túlszárnyalták a cseh mezőgazdasági üzemeket, a gépek használata terén bizony gyengén szerepeltek. Dél- Szlovákiában csak néhány gazdaság próbálgatta a répabetakarítő gépeket. Akadtak olyanok, akik a vitában már nem Is a termelésben elért sikereket méltatták, hanem szövetkezeteinket és állami gazdaságainkat szapulták a betakarító gépektől való Idegenkedés végett. Figyelmen kívül hagyták, hogy Dél-Szlovákia mezőgazdasági üzemelnek legtöbbjében — legalábbis az ökonómiai szempontból szilárd gazdaságokban — van elegendő munkaerő. S mivel az embereknek munkát kell adni, kénytelenek voltak eltekinteni egyes betakarítási vagy más műveletek, komplex vagy részleges gépesítésétől. Ezzel szemben a csehországi mezőgazdasági üzemek nagy része állandó munkaerőhiánnyal küzd. Ismeretes, hogy a múlt év februárjában megtartott VII. szövetkezeti kongresszuson több csehországi szövetkezet képviselője a munkaerőhiány sürgős megoldását követelte. A megoldást természetesen az egyes munkaműveletek gépesítésében látták még akkor Is, ha egyes gépek nyilvánvalóan kifogásolható minőségűek voltak. DÉL-SZLOVÁKIÁBAN MÁS A HELYZET. Amint említettem, nincs munkaerőhiány. Megvásárolták és kipróbálták ugyan a répabetakarító gépeket és más eszközöket, de amikor nem találták tökéletesnek, Inkább a kézi munkát helyezték előnybe. A be nem vált gépeket természetesen az ócskavasba dobták. Találkoztam olyan Jelenséggel is, hogy egyes dél-szlovákiai üzemek a mezőgazdaság új Irányítási rendszere bevezetése előtt több mint félmillió korona értékű, alig használt mezőgazdasági gépet selejteztek ki, írtak le leltárból és adtak az ócskavasba. A mezőgazdasági üzemek számára sokkal előnyösebb volt ha a silányminőségfl drága gépek helyett inkább a rendelkezésre álló élő termelőerőt használják. SENKINEK NEM ÄLL JOGÄBAN bírálni a termelőt csak azért, mert nem vásárolja a selejtes gépeket. Szövetkezeteink a betakarító gépek vásárlását — különösen az áremelkedés után — azért is mellőzik, mert használhatóságuk csak idényjellegű, így pl. a cukorrépa betakarítása esetenként legfeljebb egy hónapig tart, s a gép, az esztendő tizenegy hónapjában vagy a gépszínben vesztegel, vagy pedig a szabad ég alatt marja a rozsda. Szövetkezeteink és állami gazdaságaink mindenkor támogatják az észszerű műszaki fejlesztést. Leginkább olyan gépeket vásárolnak, amelyekre az év minden időszakában szükségük van. Érthető, hogy elegendő munkaerő esetén minden más gép vásárlását mellőzik. Azzal érvelnek, hogy az említett oknál fogva a nélkülözhető gépek pénzértékét inkább munkadíjakra fizetik ki. Lehet, hogy a termékegységre eső élő munkaköltségek így nagyobbak, mint a gépek használatánál lennének, de mégsem ítélhetjük el azokat a szövetkezeteket, amelyekben így gondolkodnak, hiszen a társadalom végeredményben nem károsodik. Az öszszeg, pedig, melyet a gépekért fizettek volna, valamilyen formában mégis csak a faluban, a szövetkezeti tagság tulajdonában marad. Azt tartják, hogy a gépesítés semmi esetre sem mehet a tagság Jövedelmének a rovására, s ebben igazuk van. Munkaerő hiányában a ml színvonalas szövetkezeteink is oda jutnának mint azok, ahol ugyan nagyobb műszaki bázissal rendelkeznek, de hasonló termelési fettételek mellett sem érik el a dél-szlovákiai gazdaságok termelési szintjét. Ez arra figyelmeztet, hogy a gépesítés végeredményben nem lehet kényszermegoldás. Esetenként alaposan meg kell gondolni a dolgot. Esetleg új üzemágak létesítésével módot kell találni a rendelkezésre álló munkaerő foglalkoztatására. Aztán rá lehet térni egyes munkaműveletek komplex vagy részleges gépesítésére. Meggyőződhettünk róla, hogy mezőgazdaságunkban eddig a legésszerűbb megoldás a gabonatermesztés és betakarítás komplex gépesítése volt, mert kevés munkaerőt igényel. Az eredményességhez persze nagyban hozzájárult a Jobb minőségű vetőmag, a több műtrágya, a szakszerű talajművelés stb. Kézi erővel ma már el sem képzelhető a gabonabetakarítás. Igen ám, de valahol foglalkoztatni kellett a felszabadult munkaerőt. NAGYOBB MÉRTEKBEN rá kellett térni a munkaigényes ipari és kertészeti kultúrnövények termesztésére, vagy a nagyobb méretű szakosított állattenyésztésre. Az utóbbi azonban a saját takarmányalap függvénye. Nálunk, — főleg Dél-Szlováklában — a munkaerő állandó foglalkoztatását több gazdaság a szőlészet és a gyümölcsészet fejlesztésével oldja meg. Bár az így állandó foglalkoztatáshoz jutott munkaerők létszáma igen jelentős, mégsem általánosítható a jelenség, mert mégis csak többségben vannak azok a gazdaságok, amelyek termelési adottságaiknál fogva sem a gyümölcstermesztést, sem pedig a szőlészetet nem tekinthetik megoldásnak. Ennek következtében továbbra Is gondot okoz a rendelkezésre álló munkaerő teljes foglalkoztatása. Ezekben a szövetkezetekben részleges, vagyis csupán idényjellegű foglalkoztatásról beszélhetünk. így ellentmondások keletkeznek. A felsőbb szervek megkövetelik a termelés korszerű műszaki eszközeinek használatát, ami azonban nem kivitelezhető anélkül, hogy további munkaerőfelesleg ne keletkeznék. Erre azt mondhatná valaki, hogy a szabaddá tett munkaerőt át kellene adni az Iparnak. Igen ám, ha hasonló Jövedelmet biztosító megfelelő munka akadna a közelben. A szövetkezetekben ugyanis tekintélyes a munkadíj, a háztáji földből eredő külön Jövedelem, a természetbeni Juttatás, a szabad baromfitartás, a sertéshizlalás, a prémium, a haszonrészesedés, stb. Ugyan ki hajladnó ma otthonától 100 kilométerekre utazgatni kisebb Jövedelemért csak azért, hogy az Iparban dolgozhasson, hiszen ha egy mód van rá, az is hazamegy, aki eddig távol dolgozott, mert a szilárd ökonómiai alapokkal rendelkező szövetkezetek előnyöseb kereseti forrással kecsegtetnek. Ugyanakkor a szociális előnyök is elfogadhatóbbak mint néhány esztendővel ezelőtt voltak. NEM A VÉLETLEN MÜVE, hogy a dél-szlovákiai mezőgazdasági üzemek a munkaerő foglalkoztatás és a termelési lehetőségek több változatát próbálgatják. Egyes körzetekben a gazdaságok „összeházasításában“ látják a megoldást. Így könynyebben szakosíthatják a termelést. Akadnak- olyanok is, amelyek közös beruházással üzemközi vállalatokat létesítenek, mások több környező gazdasággal kooperálnak stb. A szakosított és az összpontosított termelésnek is végeredményben az az indítéka, hogy foglalkoztathassák a rendelkezésre álló munkaerőt. Sokszor hallottuk, hogy ugyan nagyüzemi gazdálkodásokat létesítettünk, de a legtöbb munkát még mindig hagyományos módon végezzük. Ez igazi Sajnos, a munkalehetőségek hiányával küzdő Dél-Szlovákiában ezen egyelőre aligha változtathatunk. Ebből pedig az következik, hogy a mezőgazdasági termelés műszaki fejlesztése egyáltalán nem a szövetkezeti tagság akarásának vagy nemakarásának a függvénye. A megoldást természetesen Dél-Szlovákiában kell keresni olyan munkalehetőségek megteremtésével, hogy mód nyílhasson a mezőgazdasági termelés korszerűsítésére. Ez pedig egész társadalmunk ügye. Már megtanulhattuk volna, hogy a munkaerőt ott kell foglalkoztatni ahol található, ökonómiai szempontból a társadalom és az egyének számára is ez a leggazdaságosabb megoldás. NÉHÁNY szövetkezetben olyan esettel is találkoztam, hogy a dírektív irányítási rendszerben felső parancsra pl. fejőgépeket vásároltak, aztán ahogy a gépek megérkeztek, a raktárba kerültek. Megvásárolták mert utasítást kaptak rá, de nem használták, mert a fejők nagy része munka nélkül maradt volna. Tehát nem a tartalom, hanem a forma volt a lényeges. Teljesítették a parancsot, de továbbra is kézzel fejtek. Tudatosítanunk kell, hogy a műszaki fejlesztés nem oldható meg parancsszerűen. Esetenként figyelembe kell venni a helyi körülményeket. Máskülönben semmi értelme az egésznek. A műszaki berendezések vásárlásának küldetése az ember életének könnyebbé tétele, nem pedig az, hogy elvegye kenyerét. A, dél-szlovákiai szövetkezetek és állami gazdaságok évről-évre fejlődnek. Ez elsősorban az emberek érdeme. Azoké az embereké, akiket becsületes munkájuk után sokszor elmarasztalunk. Már szinte frázissá vált a mondás, hogy „legnagyobb érték az ember“. Bárhogy is van, mégis igaz a mondás. Az ember valóban a legbonyolultabb műveletekre képes. A világűrt kutatja, s már a Holdra is eljutott, de itt lent a Jó öreg Földön a magától értetődő dolgok megoldására — mint pl. a dél-szlovákiai munkaerőfölöslegnek a helyszínen történő foglalkoztatása — képtelen? Hogy csak később történtek erre intézkedések, ez bizony nagyon furcsa Jelenség. HOKSZA ISTVÁN Gabonabetakarítás alkalmával az újságíró rendszerint azt kérdezi az illetékesektől, hol raktározzák a felvásárolt gabonát. A kérdés szinte évenként megismétlődik, s a válasz majdnem mindig hasonló: — kevés a rakterűiét. Ezzel semmi újat nem hallottunk, legfeljebb annyit, hogy megint problémák vannak a gabona elhelyezésével. Ismeretes előttünk a kormány gazdasági irányelve, mely a tervezett mennyiségnél Jóval több gabonafelvásárlással számol. A szövetkezetek a Jó terméseredmény következtében abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy terven felül is eladhatnak gabonát anélkül, hogy saját takarmányalapjuk megsínylené. Bárhol is kérdezősködik az ember, mindenütt azt a választ kapja, hogy teltek a raktárak. Ezt nem valami nagy örömmel, hanem inkább bizonyos lehangoltsággal mondogatják, mintha ennek az ellenkezője előnyösebb lenne számunkra. A raktárak a külföldi behozatalból állítólag már aratás előtt is tele voltak. Most úton-útfélen erről panaszkodnak. Valóban gondot okozó jelenség, mely ki tudja miért, felkészületlenül érte a felvásárlókat. Mégsincs különösebb ok a csüggedésre. Inkább tenni kellene valamit. Hiszen azért van az embernek esze, hogy gondolkodjék. Számos mezőgazdasági üzem és felvásárló vállalat a szabadban is tárolja a gabonát. Ideiglenes megoldásnak Jó, hiszen valahová el kell helyezni a termést. Akadnak itt azonban furcsa esetek is. Kevés a rakterűiét Jóval aratás előtt a Lévai Járási Termelési Igazgatóságon Pavel Jamárik elvtárs, az igazgatóság vezetője megjegyezte, hogy közeleg az aratás, de a lévai gabonasziló építése huzamosabb ideje megrekedt. Alig lézeng néhány ember az építkezésen, pedig idén nagy szükség lett volna legalább az egyik rész befejezésére. Valóban így van. Szlovákia Járásaiban úgyszólván mindegyik gabonasziló építése félbe maradt, mintha nem lenne gazdája, pedig év elejétől még más létesítmények félbehagyása árán is módot lehetett és kellett volna találni néhány gabonasziló befejezésére. A gabona szakszerű raktározásával együtt egész népünk kenyeréről van szó. Itt semmiféle siránkozás vagy kimagyarázkodás nem használ senkinek. Inkább konkrét tettekre lenne szükség. Sajnos, erről éppen most, betakarítás közben kell beszélnünk. Segít ez valamit? Több gabonát tudunk így elraktározni? Ami azt illeti, mindet el kell helyeznünk, még azt a mennyiséget is, amely a szabad ég alatt van. Ezért szükséges lenne az újonnan készülő szilók némelyikének gyors befejezése. Akadnak azonban leleményes szövetkezetek is, melyek okultak az előző raktározási problémákból. A palásti szövetkezet is ezek közé a gazdaságok közé tartozik. Amikor ugyanis gabonaraktárat akartak építeni, nem kaptak hozzá beruházási keretet, és későbben sem kerülhetett rá sor, de amikor bőven termő esztendők következtek, az istállók padlásait is roskadásig rakták gabonával. Félő volt, hogy az állatokra szakad. így született meg az ötlet a Szlovákiában egyedülálló gabonatisztító és tároló rendszer megépítésére. A rendszer tizenöt, egyenként 4,5 vagon gabonát befogadó tartályból és a tisztító-szárító szerkezetből áll. A tartályokban közel 70, a tisztító fölött pedig 10 vagon gabona fér el. A szövetkezetnek idén előreláthatólag 210 vagon gabonatermése lesz, s a szerződéses eladás után az egymillió koronás beruházással készült tároló elegendőnek bizonyul a saját készlet nagy részének tárolására. Hasonló tisztítógéppel egybehangolt tárolót más üzemekben is építhetnének. Nem ártana, ha a felvásárló vállalatok körzeti telepeiket ilyen vagy hasonló tárolókkal felszerelnék. Ez azért is Jó lenne, hogy a Jövőben ne kelljen ugyanazt konstatálni, amit az idén: — kevés a rakterűiét. -hal-SZÖVETSÉGI HÍREK 9 Václav DobeS, a Cseh Parasztszövetség elnökhelyettese és a Nőszövetség képviselője tárgyalást folytatott a két szövetség együttműködéséről. A két fél véleménye egyezett abban, hogy javítani kell a mezőgazdaságban dolgozó nők helyzetén. 9 A közelmúltban a brnói sportcsarnokba 500 példás mezőgazdasági dolgozót hívtak meg, hogy méltó módon megünnepeljék a szövetkezetek megalakításának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból a jelenlevők közül 240-en emlékérmet, 93-an pedig miniszteri kitüntetést kaptak. Ezenkívül 60 nő mellére kitűzték a Nőszövetség emlékérmét. 9 Gajdoá mérnök, a sládeökovcei szövetkezet elnöke a Szlovákiai Parasztszövetség elnökségi ülésén kifogásolta, hogy a közeljövőben bevezetésre kerülő ökonómiai rendszer alapelveit előkészítő bizottság ezzel kapcsolatosan nem kéri ki a termelők véleményét, pedig a földművesek segíthetnének az új elvek megformálásában. Aktivizáljuk a parasztszövetség járási bizottságait! A Parasztszövetségen belül a Járási szövetségek két fontos feladat teljesítésére hivatottak. Az egyik oldalon szoros kapcsolatot kell tartaniuk a Központi Bizottsággal, a másikon pedig az alapszervezetek tevékenységét irányítják. Főképpen az utóbbi képezi feladatuk Jelentős részét. A Szövetség tagjainak tudniuk kell, hogy a központi szerv irányelveinek teljesítése a szervezeti élet minden szakaszán az alapszervezetekre is vonatkozik. A szociális és kulturális szükségletek ökonómiai és gazdasági feltételeit maguk a mezőgazdasági üzemek teremtik meg. Szükséges, hogy az alapszervezetekben a szociális és a kulturális ügyeket hasonló lelkesedéssel intézzék, mint a termelési kérdéseket. Tárgyalják meg a vezetőségi és a tagsági gyűléseken. Az alapszervezeteknek ebben segítséget kell kapniuk a Járási szövetségektől. Csakis így lehet jól irányítani és mozgalmassá tenni az alapszervezeti társadalmi életet. A központi bizottság kötelességének tekinti a Járási szövetségek megszilárdítását, s a szervezeti munkastílus kialakítását. Továbbá fontosnak tartja, hogy a járási szövetségek káder, pénzügyi és anyagi ellátottság tekintetében hiányt ne szenvedjenek. A központi bizottság gyümölcsöző együttműködést teremtett a járási mezőgazdasági állami szervek és a szövetség járási bizottságai közt. A kivitelezés módja már ismeretes. A szövetség társadalmi ügyeit a termelési igazgatóságokból és a Járási mezőgazdasági társulásokból kialakított munkacsoport intézi. De még mindig akadnak Járások, ahol a Földművelésügyi Minisztérium és a Parasztszövetség Központi Bizottságának együttműködéséről szóló egyezményt nem tartják be. Talán a Jószerencsére várnak? Köztudott, hogy a Jelenlegi mezőgazdasági Járási irányítás még jó ideig, vagyis mindaddig fennmarad, amíg ki nem alakítják és a gyakorlatban be nem vezetik a mezőgazdaság irányításának tökéletesebb rendszerét, s azon belül körvonalazzák az állami és az önigazgatási szervek — köztük a Parasztszövetség hatás- és feladatkörét. Természetes, hogy a feladatok teljesítése nemcsak a szövetség Járási elnökségeire és bizottságaira, hanem a hozzájuk beosztott munkacsoportokra is vonatkozik. Szükséges azonban, hogy ezeket a Járási termelési igazgatóságokon és társulásokon belül megalakítsák. Ilyen csoporttal a szövetség Járási bizottságai nemcsak hogy rendelkezhetnek, hanem egyben Joguk is van megkövetelni a Járási állami szervektől a csoportok megalakítását, melyek minden választott szerv tevékenységének végrehajtói. Nem helyes, hogy az ügyintézést sok helyen tudatosan elnapolják. Tán kétségbe vonja valaki a földművesek jogait? Ne csodálkozzunk, ha ilyen körülmények mellett az alapszervezetekben nem érzik a Járási szövetség támogatását. Ugyanis az alapszervezeteknek bizonyos tanácsokra lenne szükségük. A nemtörődömségből ki kell vetkőzni. Tudomásul kell venni, hogy a Parasztszövetség mindenképpen teljesíteni akarja célkitűzéseit. Ha az alapszervezetek látogatásához nem elegendők a kijelölt munkacsoportok tagjai, szükséges, hogy a Járási szövetségek és ellenőrző bizottságok tagjait is bekapcsolják ebbe a munkába. Azt az elvet kell érvényesíteni, hogy a tapasztaltabbak segítsék a gyengébbeket, vagyis a tapasztalatlanabbakat. A pénzügyi lehetőségek megvannak. Minden egyes Járási szövetség kellő pénzforrással rendelkezik. Csupán az a fontos, hogy teljesítse a központ irányelveit. Járásainkban a bizottságok tevékenysége is különféle. Egyes helyeken két, másokon pedig hat vagy hét bizottság tevékenykedik. A példás járások bizottságai önálló munkatervet készítettek, törekednek a célkitűzések megvalósítására. Ezzel szemben másutt ugyan készítettek terveket, de teljesítésüket senki nem ellenőrzi. Akadnak gyenge Járási szervezetek is. Véleményem szerint nagyobb gondot kellene fordítani a bizottságok aktivizálására. Jelenleg felelősségteljes feladat hárul például az adásvételi kapcsolatok albizottságaira, hiszen teljes ütemben folyik a gabona felvásárlása. Megoldásra vár a raktározás s tudjuk, hogy a mezőgazdasági termékeket nem mindig a gazdasági szerződések értelmében veszik át a felvásárlók stb. A tagüzemek vezetői tanácsra várnak. Segíteni kell őket, sokszor harcolni érdekeikért. Ki más végezhetné mindezt, ha nem a Parasztszövetség Járási bizottságai? (M. D.) SZABAD FÖLDMŰVES 3 1989. augusztus 9.
