Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-02 / 31. szám
RIPORTOK Es Asszuán küldte északra a híreket a Nílusról, Elephantine szigetén látható az ősi nllométer, amely csaknem ötezer éve jelzi az áradás szintjét. A sziklába vágott keskeny lépcső két oldalán a mérce, először hierogll, azután görög, majd arab, végül francia Írásjelekkel (egy ország története dióhéjban!). Még alig fél évszázada létfontosságú volt, hogy a Nílus szintje 16 könyökkel (kb. 8 méter) emelkedjék a mércén, mert a parasztok csak akkor művelhették meg a parton túl fekvő völgyet. Ha az áradó Nílus nem érte el ezt a szintet, nem vetették ki a mezőgazdasági adót... Ha Asszuán szerepe ma Is arra korlátozódnék, hogy csak szemlélje a nllométer rovátkáit, az országban már tlzezerszámra halnának éhen az emberek. Asszuán a Dől Kapuja volt, az a szilárd pont, amelynek segítségével a szó szoros értelmében sikerült „kimozdítani sarkaiból a Nílust!“ A nagygátat az életbenmaradás törvénye parancsolta. A Nílus ugyanis szeszélyes folyó: évi átlagban 84 milliárd köbméter vizet szállít a Földközi-tengerbe, ebből Egyiptomnak és déli szomszédjának, Szudánnak mindössze 54 milliárdra van szüksége. Az átlag azonban csalóka: van esztendő, hogy csak 45 milliárd „csordogál“, s van hogy 1501 A gát mögött nőttönnövekvő Győzelem-tő — a Balaton ASSZUÄN VAD ES GYÖNYÖRŰ Mintha más világban Járnék — nyoma sincs a zöldellő, szelíd deltavidéknek, a békésen hömpölygő, sárgás Nílusnak. Riasztó, szürke sziklák tornyosulnak, a folyó szeszélyesen sziszegve tombol a kis szigetek közt, kavicsformájúra koptatva az emelet nagyságú szlrteketl Ez itt a szilaj Nílus, ez a vidék Joggal viselte a plramisépítő fáraók korában a Dél Kapuja nevet. Ezen a kapun túl csak kevesen merészkedtek, hisz’ délebbre vad népek éltek, akiknek kezéből könnyen kiröppent a félelmetes hajítóbot. Asszuán nem tűrte a gyávákat, s a folyó közepén fekvő Elephantine-sziget — nevét egy ősi törzstől nyerte, amely az elefántot választotta totemállatnak — nemesei „Dél Kapujának őrzői“, sziklába vésve hagyták hátra bátor tetteik emlékét. Megllletődve álltam Szabni és Mekhu sírja előtt. Csaknem négyezerötszáz éve annak, hogy Mekhut, az apát, aki expedíciót vezetett délre, tőrbe csalták és megölték a „Homoklakók“ azaz a beduinok. Fia, Szabni, „Herceg, a Királyi Pecsét Viselője, Egyedüli Társ és Rituális Pap1, engedélyt kért Menenré fáraótól, hogy nekivágjon az ezer halállal fenyegető útnak és visszaszerezze apja holttestét. Az ősi egyiptomi hit ugyanis rendkívüli fontosságot tulajdonít a testnek, azt vallotta, hogy a múmia, a bebalzsamozott holttest a halálon túli, örökké tartó élet kulcsa. Szabni herceg minden veszéllyel dacolva visszaszerezte apja holttestét a „Homoklakóktól“, de halálos seb érte, s egymás mellé temették el őket. Szerencsésebb volt Herkhuf, a híres utazó (teljes címén: „Herceg, Báró, a Királyi Pecsét Viselője, Dél Országainak Kormányzója, Egyedüli Társ, Rituális Pap és Karavánvezető“), aki többször is megjárta a rejtélyes déli országokat, tömjénnel, ébenfával, párducokkal és elefántcsonttal tért meg útjairól, s egy alkalommal gyorsfutárral küldte a szenzációs hírt Memphiszbe, a messzi északi fővárosba, II. Pepi, az új fáraó címére: „Magával hoz egy táncoló törpét, egyenesen a „Szellemek Országából“! Kőbe vésve fennmaradt a fáraó válaszlevele: „Amikor bárkára száll veled, megbízható szolgákat rendel] melléje, a bárka mindkét oldalára, nehogy beessen a vízbe. Amikor éjszaka alszik, ugyancsak megbízható És Herkhuf magával vitte Memphiszbe a táncoló törpét, azaz a közép-afrikai plgmenust, ahol az dobszóra perdült-fordult a fenséges fáraó előtt. II. Pepi nagy kíváncsisága némi magyarázatot ad, hogy a levél diktálásakor kereken nyolcesztendős volt... ASSZUÁN NEMCSAK TÄNCOLÖ TÖRPÉT KÜLDÖTT Több mint háromezer éven át itt fejtették a híres gránitot, a piramisépítő fáraók sírkamráinak anyagát. Ma Is látható egy csaknem 1200 tonnás, félbehagyott obeliszk, amely 45 méter magas lenne, ha felállítanák! A gránitfejtők fanyélbe foglalt, a gyémántnál is keményebb doleritgolyókkal addig ütögették a fejtésre kiszemelt tömb körül a követ, amíg mély vájat keletkezett. A vájatokba réseket fúrtak, ezekbe fémékeket feszítettek. így választották le a tömböt, amelyet végül kőszerszámokkal reszeltek és simítottak. Kőkorszakbell technika, de az eredmények előtt ma is kalapot emelünk! libaúsztatő mellette — biztosítja az állandó vízellátást, egycsapásra megszüntetve az aszály és az árvíz veszélyét. A megművelhető új földekkel lélegzetvételnyi szünethez jut a túlnépesedés által fojtogatott ország, a vízierőmfl áramtermelése pedig „SZALAS“ AVAGY CSÁRDA? Szép, mindig szép volt Gömör romantikus világa. Most a betonút két oldalán hatalmas dombhátokon kévekötözőgépek kergetik egymást, hogy minél előbb magtárba kerüljön a mindennapi. Aztán változik a táj. Zöldlombos erdő vet árnyékot az autóra, s kellemes, hűvös levegő simogatja az arcunkat. Bármilyen jó is a tízperces árnyéksimogatás, a rekkenő júliusi hőségben mégiscsak megszomjazik a halandó. Ezidáig Rimaszombattól Tornaijáig nem igen volt rá alkalom. Amíg a Duna-menti csárdát csárda ér, addig Gömörben nem Igen akad vállalkozó szövetkezeti vendéglátó megnyitására. De úgy látom, mégis megtört a Jég, mert egy tabló figyelmeztet, hogy a közelben „szalas“ van. Amint megtudtuk, a bárcai közös vezetősége szánta rá magát, hogy az erdő közelében vendéglátót építsen. Hogy miért lett szalas és nem csárda, senki nem ad rá érdemleges választ. Különben mind a két név ráillene, mert mind az egyikben, mind a másikban jellegzetes ételek kaphatók. Persze italfélékben is nagy a választék. A borkedvelő ember azt is észreveszi, hogy a zamatos nedű szőlője a kelet-szlovákiai domboldalakon termett. Székest András, a szövetkezet elnöke ezt be is ismeri, mivel az ő határukban nem igen terem meg a nemes gyümölcs. A vendéglátót talán nem is annyira kereskedelmi szempontból építették annakidején. Gondolták, lesz hol szórakozni a helybeli, esetleg a környékbeli fiataloknak. Nehezen indultak. Jó ideig nem találtak megfelelő vezetőt. Végül ráakadtak egy ügyes, hozzáértő aszszonyra. A tűzrőlpattant menyecske rendet teremtett a vendéglátó házatáján, s valóban igyekeznek, hogy a vendég, aki sok esetben külföldi, vagy messzi tájak lakója, elégedetten távozzon. A nehéz kezdeten már túlvannak. A szövetkezet ökonómusa már a Jövő tervét ecseteli. Megnagyobbítják a vendéglátót és szállási lehetőséget teremtenek. Természetesen sportlétesítményekre is gondolnak, ahol majd kedvük szerint mozoghatnak a vendégek. A bökkenő ott van, hogy a Járás „beleszólt“ és az ő elgondolásukat szeretnék érvényesíteni. A szövetkezet irányítói szívesebben vennék, ha a sok tanács helyett anyagiakkal segítenék az elgondolások megvalósítását. Ma még vitáznak, de minden bizonnyal rövidesen megegyeznek, és akkor egy nyaralóhellyel több lesz Gömörben. -tt^ SZABAD FÖLDMŰVES A képen a szövetkezet elnöke és a személyzet látható megkétszerezi Egyiptom eddigi energiatermelését. A számok fárasztóak: 43 millió köbméter sziklát, betont és homokot mozgattak meg, a gát volumene tizenhatszor nagyobb a Kheopsz-piramisénál — és így tovább. Nekem minden számnál többet mond a látvány. Asszuán ma már olyan, mint egy nő, aki éppen végez a kozmetikusnál — az asztalkán még ott hevernek a szépészeti eszközök, tégelyek, csipeszek, vattadarabok, hátra van a szemöldök kihúzása és a rúzs, de látni, hogy a művelet nagyon is eredményes. Hogy a hasonlatot tovább folytassam, óriás hölgyről van szó, a szemöldökcsipesz funkcióját a szovjet Ulansev-exkavátorok látják el, csekély 180 tonna a súlyuk, egy markolással 0 tonnát csippentenek fel, s két percnél rövldebb idő alatt rakják meg a 25 tonnás teherautót! Ez a kozmetikai művelet még Jó néhány évet vesz igénybe, hisz kőlapokkal burkolják a roppant gáttestet, s a hófehér erőműnél, ahol Niagaraként tör fel a gátkapukből a roppant vlzsugár, páratlan kilátású vendéglő nyílik a turisták számára. És épül az új nílusi kikötő, s lassan távoznak azok, akik éveken át, nappal a pokoli hőségben aszalódva, éjszaka a sivatagi fagyban dideregve építették az óriást, s olyan büszkén beszélnek róla, mintha tulajdon gyerekük szépségét, eszét méltatnák. TÁVOZIK JURIJ PASA azaz Jurij Bogdanov vízépítő mérnök, aki Volgográdból Jött, 1965 májusában. Folyékonyan beszél arabul, s csak világosabb bőrével üt el a helybeliektől. Jurij „pasa“ megszerette az országot, munkatársait, kicsit fáj a szíve a búcsúzástől, de fennmarad a levelezőkapcsolat, Volgográdban is értesül majd „fia“ további sorsáról. Távozik Mohammed Favzl el Kasszar építészmérnök, aki 1961-ben költözött ide. Legrosszabb emléke: hat évvel ezelőtt húsz embert temetett maga alá egy hegyomlás. A szerencsétlenség közvetlen közelében tartózkodott, ma is borzong, amikor arról beszél, hogyan ásták ki az áldozatok maradványait. Legszebb emléke: hét évvel ezelőtt váratlanul megrepedt az egyik folyóelzáró homokgát. Az a veszély fenyegetett, hogy a Nílus áttört a repedésen. Az emberek megtáltosodtak: mérnökök, könyvelők ugrottak a dömperekbe, vödörben, szalmakalapban, puszta kézzel hordták a homokot, követ, s minden szervezés, irányítás nélkül, rekordidő alatt betömték a rést. — Itt tanultunk meg együttélni a munkásokkal, itt tanultuk meg az igazi szervezést. Asszuán többet jelentett nekem tíz egyetemnél! — mondja. Távozik Galal Hammada, a gátépítés minisztériuma műszaki osztályának vezetője. A minisztérium munkáját fokozatotsan átveszi az erőművek minisztériuma és az öntözési minisztérium. Legszebb emléke: 1964 májusa, amikor új mederbe terelték a Nílust. Legrosszabb emléke: amikor izraeli repülőgépek bombázták Nag Hammadit, az Asszuánt Kairóval összekötő távvezeték egyik legfontosabb állomását. A Dél Kapuját annak idején erődrendszer védte a „Homoklakóktól“ és más ellenségtől. Az erődökből be lehetett látni és lőni a folyó bármely pontját. A nagygátat ma dróthálók' védik az esetleg odasodródó folyami aknáktól, a régi, kisebb gát mellvédjén ismerősként köszöntöttem a Vietnamban oly gyakran látott 37 milliméteres légelhárító ágyúkat. Csövük homokszínűre van festve a repülőtér közelében szürkés-sárgán olvadnak a homokba a MIG-típusú elfogó vadászgépek. A gátat tilos fényképezni, az erőmű csarnokába még magas rangú külföldi vendégeket sem eresztenek be. Dél Kapujának Őrzői, Szabni és Herkhuf kései utódai ma az ország ütőerét védik, az Elet Piramisát, a Biztos Vizek Forrását a Nagy Tóval, amely a természetet lebíró szovjet és egyiptomi erőfeszítés nyomán valóban kiérdemli a Győzelem Tava nevet. MAKAI GYÖRGY Dózsára emlékezünk 1514. július 20-án koronázták meg Dózsa Györgyöt, a parasztok vezérét. Fejére azonban nem aranykoronát, hanem izzó vaskoronát helyeztek. Nem hallottátok Dózsa György hírét? Izzó vastrónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égető meg, Mert az maga tűz, úgy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok. ’(Petőfi: A nép nevében.)’ Dózsa György unokája vagyok én, Népért síró, bús, bocskoros nemes. Hé, nagyurak, Jó lesz tán szóbaállni Kaszás népemmel, mert a Nyár heves. A nyár heves, s a kasza egyenes. Hé, nagyurak: sok rossz fehér ököl, Ml lesz, hogyha Dózsa György kósza népe Rettenetes, nagy dühvei özönöl. (Ady: Dózsa György unokája) A magyar történelem legnagyobb arányú, úgyszólván az egész országra kiterjedő parasztháborúja a paraszti sors általános megromlásának a következménye volt. Bakócz érsek a belső forrongást és az egyre sűrűbb török támadásokban rejlő veszélyt úgy próbálta egyszerre levezetni, hogy 1514-ben keresztesháborút hirdetett a török ellen. A paraszti tömegek lelkesen vonultak a Pest melletti táborba, amelynek vezetését egy vitéz végvári kapitányra, Székely (Dózsa) Györgyre bízta az Arsek. Városi szegények, kézművesek, falusi papok, kisnemesek csatlakoztak a parasztokhoz. A bárók, akik kezdettől fogva bizalmatlanul fogadták a keresztes háború tervét, megrémültek a fegyveres parasztok ezreitől, és rávették az érseket, hogy tiltsa be a további toborzást. A keresztes hadjárat felfüggesztésének a híre és a földesurak ellenséges magatartása lángra lobbantotta a parasztok elkeseredését, amelyet a táborban már amúgy is szítottak azok a vezetők, akik a török elleni háborút össze akarták kapcsolni a parasztság sorsának megjavításával. Dózsa magáévá tette a parasztság ügyét, és elhatározta, hogy a keresztes háborút akadályozó urak ellen vezeti seregét. Pestről az alföldi mezővárosokba vonult, és meghirdette a népnyúzó uralkodó osztállyal való kérlelhetetlen leszámolást. Ugyanakkor alvezérel az ország különböző helyein gyülekező parasztokhoz siettek, hogy megszervezzék és a fősereghez vezessék őket. A parasztsereg átkelt a Tiszán, és sorra elfoglalta a dél-tiszántúli várakat. A nemesi védekezést Báthory István temesi ispán szervezte, aki a győzelmesen előnyomuló parasztok elől Temesvár várába zárkózott be. Dózsa ostrom alá vette Temesvárat, de megérkezett felmentő seregével Zápolyal, aki az egész uralkodó osztályt fenyegető veszéllyel szemben félretette Báthoryval fennálló ellentétét és a segítségére sietett. Dózsa szembeszállt Zápolyaival, de a sokkal jobban felfegyverzett, gyakorlottabb nemesi lovasság véres küzdelemben legyőzte a parasztokat. A nemesség kegyetlen bosszút áll! a fe'kp'ökön Dóz it tüzes trónusra ültették, fejére izzó vaskoronát tetn1. <S e : , )pen megégették. A parasztokat ezrével gyilkolták, akasztottuk. Az országgyűlés utólag szentesítette a felkelés vezetőire kirótt halálbüntetéseket, és a parasztságot egyetemlegesen az örökös földhöz kötöttség és birtokképtelenség büntetésével sújtotta. A Jobbágyság röghözkötése és a parasztfelkelés leverése az ország politikai és katonai meggyengüléséhez vezetett, és jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország a törökök ellen folytatott háborúban vereséget szenvedett, majd p< dig három részre szakadt. 1969. augusztus 2. szolgák aludjanak mellette, és keressék fel tízszer is az éjszaka folyamán. Fenséges személyem ugyanis Jobban óhajtja látni ezt a törpét, mint Színál és Punt adóját. Ha eléred fővárosomat, s ez a törpe veled lesz, életben, egészségesen és elégedetten, akkor fenséges személyem többet tesz érted, mint amennyit Assza király tett Ba-ur-tet-ért, az Isten Tanácsosáért, olyannyira óhajtom látni ezt a törpét...“
