Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-02 / 31. szám
BEL- ÉS KÜLPOLITIKA Az élelmiszerpiac mai helyzete Termék mértékegys. 1968 I. Q 1969 I. Q Index Hústermékek t 25183 27 459 109,0 Vágott baromfi t 2 303 2 989 128,9 Halféleségek t 2 092 2 275 108,7 Vaj t 2 555 2 829 110,7 Sajtok t 1835 2153 117,3 Csokoládés cukorka t 1401 1735 125,1 Szeszesitalok hl 5 571 78 814 141,8 Bor hl 99 063 120 600 121,7 Az élelmiszerellátásban előforduló hiányosságok okait vizsgálva Ing. Ladislav Spaéinsk^ CSc. érdekes adatokat tesz közzé a „Plánované hospodárství“ egyik cikkében. Az alábbiakban kivonatosan közöljük L. Spaőinsky írását. Az 1968-es év az élelmiszerellátást öj jelenségekkel lepte meg. Az elmúlt évnek különösen a második felében az alapvető élelmiszerek iránti kereslet a megelőző évek átlagos évi növekedésének mintegy kétszeresére emelkedett. E rendellenes helyzetnek több oka is volt. Első helyre tehetnénk a lakosság jövedelmének gyors megnövekedését, melynek jelentős része az élelmiszerpiac felé orientálódott. Második helyre a mezőgazdasági termelés eredményességét tehetjük, ami lehetővé tette a megnövekedett igények kielégítését. Harmadik helyre tehető a politikai események kihatása, amely sok esetben az élelmiszerek lázas felvásárlásához vezetett. Negyedik helyre tehetjük az ökonómiai eszközök raktárkészleteket csökkentő hatását, melynek következtében a váratlanul megnövekedő kereslet átmeneti áruhiányokat okoz. Gyakran hosszú időbe telik, amíg a kereskedelem a termelő és a fogyasztó közötti mérleget helyreigazítja. Az említettek alapján érdekes megfigyelni a fő élelmiszerek felvásárlásának alakulását az 1967-es és az 1968-as években. Index Élelmiszerek mértékegys. 1967 1968 1967/68 Hústermékek t 115 923 126 240 108,9 Vágott baromfi t 9 314 12 832 137,4 Vaj t 11689 12 614 107,9 Sajtok t 8 378 9150 109,2 Szeszesitalok hl 205 929 228 822 111,1 Bor hl 360 778 380 683 105,5 Tartós sütemények t 13 607 16 356 120,2 Egészséges barátságért Rohamosan közeledik a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulója. Az ünnepségre többszáz szovjet partizánt hívunk meg, akik a háború vérzivatarában együtt küzdöttek a szlovák harcosokkal a német fasiszták ellen. Nehéz küzdelemben született a barátság, a testvériség, amelynek szálai negyed évszázad távlataiból is még mindig összetartják a régi Internacionalista harcosokat. Most az évforduló előtt gyakran találkozom szlovák partizánokkal, akik tevékenységüket már a Szovjetunióban elkezdték a második világháború Idején. Nemrég megtekinthettem a krími területen elesett szlovák partizánok emlékművét. Hosszan elbeszélgettünk a volt krími partizánokkal, akik mérhetetlen szeretettel emlékeztek meg szlovák fegyvertársaikról és aggódva kérdezték: ml történt, miért romlott meg az a barátság, amit két évtizeddel ezelőtt a közösen kifolyt vér pecsételt meg? A beszélgetés után sokáig elgondolkoztunk, mi is történt valójában és milyenek is legyenek a jövőben a csehszlovák—szovjet kapcsolatok. Tanulmányutunkon is tapasztaltam, hogy a szovjet emberek egyáltalán nem akarják ránk kényszeríteni az ő akaratukat, sőt nagyon is elítélik az olyan eseteket, amikor sokszor az úgynevezett szovjet tapasztalatokat nálunk vagy más szocialista államban a helyi viszonyok figyelembe vétele nélkül alkalmaztak. Sokszor olyasmire is ráfogták, hogy szovjet módszer, ami nem is tőlük eredt. Ha már a szovjet tapasztalatoknál tartunk, természetesen nem mondhatjuk azt sem, hogy nincs mit tanulni tőlük. Például a mezőgazdaságunkban a múlt évben csakis azért érhettünk el a búzatermesztésben világszintet, mert szovjet búzafajtákat termesztettünk. Vagy bizonyos módosításokkal átvettük a mezőgazdasági nagyüzemi termesztés tapasztalatait. Azonban amint már említettük, átvettünk olyan tapasztalatokat is, ami lényegében náluk sem vált be, vagy hogy a mezőgazdaságnál maradjunk, kitűnően bevált gépek mellett olyan gépeket Is, amelyek nem ütötték meg a kellő szintet. Ilyesmik rontották kapcsolatainkat és gyakran hangoztatták a mi szakembereink, hogy egyes szakaszokon nem valami egészséges a gazdasági kapcsolatunk. Tény, hogy ilyesmire a múltban néhány esetben sor került. Azonban ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy a Szovjetunióval való kereskedelmi kapcsolat országunk részére nagy mértékben előnyös volt. Amikor a Szovjetunióban jártam, találkoztam cseh mérnökök csoportjával, akik gépvásárlás ügyében jártak ott. Elmondották, hogy egyelőre nem veszik át az SZK—4-es kombájnokat, mert aránylag elég nagy szemveszlegét már komolyan veszélyezteti. Az 1968-as és az 1969-es év első negyedévének élelmiszerfogyasztását összehasonlítva az alábbi képet kapjuk: Az állattenyésztési termékek, főleg a hús tavalyi fokozottabb felvásárlása az állományok jelentős csökkenéséhez vezetett. A szarvasmarha-állomány 1969. január 1.-hez egy év alatt 97 ezerrel, a sertésállomány 158 ezerrel csökkent. A húsipari termékek utáni megnövekedett kereslet továbbra is tart, és a jövőben is számolni kell vele. Az előzetes számítások alapján például a sertéshús megnövekedett szükségletét a tervezett behozatal (csak Szlovákiában 7,6 ezer tonna) mellett sem tudjuk biztosítani. Ezért további intézkedésekre van szükség mintegy 14 ezer tonna sertéshús előállítására, amit a Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium az illetékes szervekkel szerződéses akciók keretében készül megoldani. Hasonlóan kedvezőtlen a helyzet a tojásellátásban, ahol a jelenlegi hiányt a szövetkezetek-közötti kooperációs vállalatok gyors megvalósításával lehetne pótolni. A tejtermelés viszont növekedő tendenciát mutat. Az 1968-as 787,5 millió liter 1969-ben 820 millió literre emelkedik, és az eddigi eredmények szerint ez a szám reális. A fokozott tejtermelés pozitívan befolyásolja a tejtermékek forgalmazását, ezért továbbra is biztosítani tudjuk a vajszállítást Csehországba 6,5 ezer tonna mennyiségben. Az élelmiszeripar stabilizálása érdekében két irányban van szükség gyors és határozott intézkedésekre. 1. Emelni a hazai termelést, főleg az állattenyésztés terén. 2. Behozatal által gondoskodni az élelmiszeripar szükségleteknek megfelelő nyersanyag-ellátásáról. Ami a hazai termelés növelését illeti, elsősorban sertésekről van szó. Szlovákiában további 15—20 ezer tonna vágósertés előállítása jön számításba, amihez meg kell teremteni a szükséges feltételeket, gondoskodni a biológiai alapanyagról és a takarmánykomponensekről. Az élelmiszeripar további fejlesztése szükségessé teszi a közvetlen és közvetett ökonómiai eszközök haladéktalan rendezését, úgy a termelés, mint a feldolgozás és az értékesítés vonalán. Az említett igények csak a termelés és az értékesítés közvetlenebb integrált fejlesztésével elégíthetők ki és ezen a téren — a fejlettebb országok helyzetéhez viszonyítva — hazánkban még nagyon sok a tennivaló. teséggel dolgoznak. A kelet-német E—512-es kombájn például már sokkal kisebb szemveszteséggel dolgozik és annyira kitisztítja a gabonát, hogy azt már nem kell utána tisztítani. A szovjet mezőgazdasági géptervezők ígéretet tettek, hogy az SZK—4-es kombájnokon bizonyos javításokat eszközölnek és majd csak azután küldik el csehszlovák partnereiknek. Az egész esetet pedig csak azért említem meg, hogy amint a példa is bizonyítja, egészségesebb kereskedelmi politika bontakozik ki. A szovjet—csehszlovák politikai kapcsolatok terén is voltak egészségtelen jelenségek. Mégpedig nagyon sok esetben a helytelen propaganda csökkentetté országunk lakossága egy részének bizalmát a Szovjetunióval szemben. Volt olyan idő, amikor teljesen idealizáltuk az ottani helyzetet. Amikor aztán számos küldöttség ellátogatott a Szovjetunióba, látta, hogy bizony sok probléma vár még ott is megoldásra. Le kell szögeznünk, hogy a Szovjetunióban is folyt és folyik a harc az egészséges kibontakozásért úgy politikai, mint gazdasági téren. Hisz ők is nemrégiben vezették be az ipari üzemek döntő többségébe az új irányítási rendszert, amely lényegében az anyagi érdekeltség elvére alapul. Számos mérnökkel beszélgettem erről a problémáról, nagyon dicsérték az új gazdaságpolitikát, mert szabadabban rendelkezhetnek bizonyos összegekkel, jobban megfizethetik dolgozóikat. A mezőgazdaságban már aránylag elég jó úton halad az az irányzat, amiről mi is sokat beszélünk, hogy a mezőgazdasági termelő üzemeknek legyenek kisebb-nagyobb terményfeldolgozó üzemeik is. Több kolhozban meggyőződtem, hogy elsősorban a gyümölcs- és zöldségfeleslegüket saját mélyhűtéses raktáraikban tárolják vagy feldolgozzák. így kevés a veszteségük és újabb munkabefektetéssel több pénzt kapnak ugyanannyi áruért. A szovjet ökonómusok a jelenlegi gazdaságpolitikát általában helyesnek tartják, és egyöntetűen elítélik a múlt túlkapásait, szélsőségeit, amelyek mérhetetlen károkat okoztak a népgazdaságnak. Mindezeket a gondolatokat pedig azért vetem fel, mert tudatosítanunk kell, hogy a szovjet embereknek éppúgy meg kell küzdeni az életért, az aránylag elég magas életszínvonalért, mint nekünk. Vannak sikereik és kudarcaik, világszintű eredményeik. Az utóbbi időben főleg az iparban értek el nagy sikereket. A külföldiek például szinte megrohamozzák az ipari cikkeket árusító üzleteket, mert olcsón és jó minőségű áruhoz juthatnak. A Szovjetunió hatalmas, igen gazdag állam, amit már világméretben Is elismernek. Ez tény, amit nem lehet megmásítani. Ilyen gazdag állammal pedig ahol egyébként is a csehszlovák áruk számára nagy piac van, csakis előnyös lehet politikai és kereskedelmi kapcsolatunk, természetesen, ha a jövőben még jobban a kölcsönös előnyök alapján fejlesztjük ezeket. A régi barátságot csakis Ilyen alapon lehet tovább ápolni, amely a népek szabadságáért folyó harcban született. Balta jézsef A kánikulában sem csökkent a gabona begyűjtésének üteme (Folytatás az 1. oldalról.) hozamot, mint a galántai vagy a dunaszerdahelyi járásban, de lehet, hogy még túlszárnyalják azokat. Pavel Bukoven járási főagronómus 36— 37 mázsás átlagos hektárhozamra számít, de persze a végső adatot majd csak az elkövetkezendő napok hozzák meg. Járási méretben is eltérőek az eredmények. Ziduliak József, az egegi szövetkezet elnöke elmondotta, hogy a búza átlagosan 38 mázsás termést adott. Nagyölveden búzából 40—45 mázsás átlagos hektárhozamról beszélnek. Ipolyvisken az árpa 43 mázsát hozott, a búza valamivel kevesebbet. Változóak az eredmények, egyes gazdaságokban az árpa, másutt a búza hozott kellemes meglepetést. Általában a gabona minőségére nincs panasz, a felvásárló szervek pl. a búzáért az Ipolysági körzetben a legmagasabb árat 188,— koronát fizetnek mázsánként. Agárdi bácsi ipolyviski felvásárló szerint, ilyen jó minőségű búzát már régen nem vásárolt fel. A fajsúly eléri még a 82 dekát is. Kádasi elvtárs helyi raktáros szintén nagyon elégedett a gabonafélék minőségével. A rendkívüli kánikula némileg enyhített a raktárgondokon is. A gabona eléggé száraz a betonozott tárolóhelyeken, és nagyon jól beváltak a kevés költséggel épült gabonaszárító színek is. Ilyennel találkoztunk az egegi szövetkezetben, ahol a szövetkezet 30 tagú építkezési csoportja három hét alatt készített el egy olyan gabonaszárítő színt, amelyben egyszerre 38—40 vagon gabonát lehet tárolni és szárítani. Ebben a szövetkezetben rendkívül ügyesen megoldották a szalma begyűjtését is. A szalmát nagy befogadóképeségű pótkocsikkal hordják a tarlóról a -kazlakba. Ziduliák elnök elmondotta, hogy ha hálóznák a szalmát, 50 ezer koronát kellene kifizetni csak a kötőanyagért. Ezt az összeget ezzel a módszerrel megtakarítják. A bérezés is gyorsabb begyűjtésre ösztönöz. A szalmagyűjtők 7,50 koronás órabért kapnak, azonban 10 óra alatt 12 térés szalmát kell behozniuk, tehát lényegében ez is akkord rendszer és megfelelő teljesítményre serkent. Az idei aratás a nagy forróság miatt sok izzadságba kerül, de sok örömet is hoz. Először, hogy általában kevés veszteséggel kerül a gabona a raktárakba, másodszor, a rendkívüli jó munkaszervezés lehetővé teszi, hogy a földművesek is élvezzék a nyár örömeit. Több szövetkezetben hallottam, hogy egy-egy kisebb csoport a tengerparton, vagy a Balatonnál üdül. Az ipolyviski szövetkezetből pl. több váltásban száznyolcvanán üdültek a Balatonnál. A szövetkezet elnöke, és a többi vezető szerint, az üdültetés egyáltalán nem hátráltatta a begyűjtést, ezt bizonyítja az a tény is, hogy már a múlt hét szombatján pontot tettek az aratásra, ami megcáfolja azt a felfogást, hogy a földműves csak télen üdülhet. Szép volt tehát az idei aratás és örömünk még csak akkor lesz teljes, ha megtudjuk a végeredményt. (bállá) A Fehér Ház ázsiai politikájáról Q Suharto törekvései © Indonéz gazdasági és szociális problémák © Harc a belső konszolidációért Nixon elnöknek sikerült még e héten lezárni az ázsiai maratoni. Mindössze egy-egy napot töltött el a Fülöp-szigeteken, Manilában, valamint Indonézia fővárosában Djakartában. Még egy egész nap sem jutott Dillíre és Lahoréra, Indiaill. Pakisztán fővárosára. Csupán Bangkoknak, a thaiföldi kormány székhelyének szentelt Nixon három napot. Nem szabad elfelejteni, hogy éppen Thaiföldön tart fenn az Egyesült Államok számos támaszpontot, melyek a Vietnam ellen irányított B 52-es nehézbombázők kiinduló pontjai. Az amerikai elnök egyébként Bangkokban a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai haderők főparancsnokával és Bunker nagykövettel is tanácskozott. Turnéjának egyes állomáshelyein Nixon nem győzte eléggé hangsúlyozni, mennyire szívén fekszik az ázsiai szövetségesekkel való együttműködés, egyben azonban leszögezte, hogy ezeknek elsősorban saját erejükre kell támaszkodniuk. Nixon nem keltett illúziókat az amerikai „segítő-2 SZABAD FÖLDMŰVES 1969. augusztus 2. készség“ méretei tekintetében. Szövetségesei nyilván többet vártak tőle. A manilai, de a bangkoki potentátokat egyes hírek szerint nem nyugtatta meg túlságosan az a kijelentés, hogy az USA nem hagyja cserben szövetségeseit, a Dlékelet-ázsiai paktum tagállamait. Nem lehetetlen, hogy Nixon óvatos ígéreteit — főleg Thaiföldön — az a körülmény magyarázza, hogy a guerillák növekvő harci tevékenysége következtében mégsem látja elég biztosítottnak az ottani támaszpontokat és ezen a címen nem óhajtotta magát bármily kockázat esetére túlságosan elkötelezni. Suharto tábornok, Indonézia elnöke, mint egy elnemkötelezett ázsiai állam feje, ugyancsak kidomborította az együttműködés szükségességét. Minden bizonnyal megelégedéssel töltötte őt el, hogy Nixon ellátogatott Bjakartába és ezzel erősítette az indonéz rezsim tekintélyét, amelyet még a Nyugat demokratikus táborában is megtépázott az a kegyetlen hadjárat, amelyet Nasution tábornok vezetésével folytatott a reakció, Indonéziának kommunista pártja és az ország egyéb harcos haladó erői ellen. Djakarta szívesen látná, ha az USA a vietnami háború után is ellenőrzése alatt tartaná Délkelet-Ázsiát. Emellett Indonézia hivatalos külpolitikai koncepcióját igyekszik fenntartani. így például egy angol félhivatalos lap szerint Suharto ugyan kész indonéz egységeket felajánlani a „vietnami békefenntartás céljaira", de „csakis az ENSZ égisze alatt“. Nem zárkózik el a két Vietnam elismerése elől sem. Másrészt egy djakartai lap, az „El Bahar“ szerint az indonéz kormány — a nyugati pénzügyi segélykonzorcium nyomására — állítólag latolgatta egy egészen Indiáig, sőt Pakisztánig menő „laza paktum“ még kiforratlannak mutatkozó gondolatát, amiről azonban India miniszterelnöke, Indira Ghandi asszony eleve sem akar hallani. Hiszen ez csak még inkább lerontaná az ázsiai helyzetet. Nehéz volna megmondani, mi igaz a mende-mondákból, de semmiképpen sem zárható ki az imperialisták fondorlata és azon törekvése, hogy hatékony befolyást gyakoroljanak Indonézia külpolitikájára. Egyébként az ország gazdasági életében mind nagyobb szerepet játszik a külföldi tőke. Úgyszólván nap mint nap érkeznek hírek Indonéziából külföldi üzemnyitásokról, a külföldi vállalatokkal kötött koncessziókról. Nem egy Jel vall arra, hogy Indonézia kezd kikecmeregni rendkívül nehéz gazdasági helyzetéből, amelyet 2 milliárd 400 millió dollárra rúgó adósság jellemez, melynek több mint fele a szocialista országokat érinti. Még nemrégiben valósággal dühöngött az infláció, amelyet azonban az utóbbi hónapokban sikerült jelentősen lefékezni. És ha Indonézia még távol is van a sok millió főre rúgó teljes és részleges munkanélküli-tábor komoly leapasztásától, a tönkre vert utak, a súlyos helyzetbe került vízgazdasági rendszer, a villany- és telefonhálózat rendbehozatalától, a nagy méreteket öltő korrupció leküzdésétől és az egészséges gazdasági vérkeringés megteremtésétől, nem becsülhetők le bizonyos konszolidáció kezdetei. Erre mutat az is, hogy a külföldi beruházóknak nyújtott kedvezmények folytán növekszik az ilyen beruházások mérve. A hollandiai Scheveningenben 1969-re megszavazták a Djakarta által kért 500 millió dolláros kölcsönt, aminek 40 százalékát az USA adja. Indonéziának sikerült tavaly aktív külkereskedelmi mérleget elérnie és most először egyensúlyban levő költségvetést teremteni. Terv készült a hosszú lejáratú adósságok törlesztésére. Ügy az amerikai bankok, mint a németek és franciák részéről behatóan tanulmányozzák a különféle beruházási lehetőségeket. Japán, Singapúr, Hongkong, Ausztria és egyéb államok gazdasági missziókat küldtek az országba. Az indonéz gazdaság finanszírozásába bekapcsolódott a Világbank és az Ázsiai Fejlesztési Bank is. A külföldi tőke behatolása a gazdaság fejlesztésére kedvezően éreztetheti hatását, de árnyoldalairól sem szabad megfeledkezni és a vele járó veszélyekről. És hogy Indonézia mennyire nem közömbös az idegen ellenőrzéssel szemben, azt az országban élő 3 millió kínaival szemben megnyilvánuló hivatalos magatartás is tanúsítja. A kínaiak ugyanis nagy szerepet játszanak az ország gazdasági életében. Kereskedő-rétegük az ország gazdaságának túlnyomó részét ellenőrzi és most Djakartában különleges adókedvezményekkel akarják a kínai üzletembereket rábírni, hogy vállalkozásukba vegyenek be indonéziai polgárokat. Másrészt az Indonézia és a népi Kína közt fennálló fagyos diplomáciai kapcsolatokat bizonyára pozitívumként értékeli az USA a maga ázsiai stratégiája szempontjából. A legújabb hírek szerint egyébként Nixon Djakartában három fő kérdésről folytatott megbeszéléseket Suharto elnökkel, éspedig az ún. ázsiai kollektív biztonság rendszeréről, egy ázsiai országokból álló bizottság létesítéséről, amely felügyelne a tűzszünet betartására és a Dél-Vietnamban megejtendő általános választásokra és természetesen tárgyaltak az amerikai gazdasági segítségről, melynek Suharto a folyamatban levő ötéves indonéz terv megvalósítása miatt nagy Jelentőséget tulajdonít. Csak a jövő mutatja meg Nixon ázsiai stratégiájának életképességét, illetve lehetőségeit, amelyek útjában mindenekelőtt Ázsia nemzeti függetlenségre törekvő népeinek törekvései állnak. Szírt Indonézia és az USá gyobb mértékű az élelmiszerek felvásárlása, az csupán az elégtelenül kiépített vidéki üzlethálózatnak köszönhető. A mezőgazdasági termelés így is jelentős mértékben hozzájárult a terven felül kiadott pénzeszközök felhasználásához és így hozzájárult az infláció veszélyének csökkentéséhez. Szükségesnek mutatkozik azt is megvizsgálni, hogyan alakul az élelmiszerellátás az 1969-es évben. Az 1969-es év első negyedének az ada-A kiskereskedelemben értékesített élelmiszerek együttes értéke 1967-ben 14 382 millió korona volt, 1968-ban viszont 15 545 millió korona, ami 8,1 százalékos növekedési tempót jelent. (A szomszédos Magyarországon ez a növekedés 2 %-ot tett ki ugyanebben az időben. — Szerk. megj.) A feltüntetett adatok arról tanúskodnak, hogy a mezőgazdasági termelés rendelkezik bizonyos tartalékokkal a megnövekedett kereslet kielégítésére. Hogy nem volt még natait figyelve megállapíthatjuk, hogy az élelmíszerfelvásárlás még nagyobb ütemben gyorsul mint az előző évben, ami a kereslet és a kínálat mér-
