Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-27 / 52. szám
ÉLETÜNKBŐL A mezőgazdasági szakoktatás sajátos problémái Üdvözlöm a Szabad Földműves olvasóit. Elöljáróban meg kell mondanom, számomra nemcsak megtiszteltetést, de őszinte örömet Is jelent, hogy lapjuk Is foglalkozni kíván a szlovákiai magyar tanítási nyelvű Iskolák fejlesztésének ügyével. Viszonzásul hadd kezdjem azzal, ami lapjukat a legközelebbről érinti: a mezőgazdasági szakiskolák kérdésével. Köztudott tény, hogy amikor ezek az iskolák létesültek, a szülők és a tanulóifjúság meglehetős Idegenkedést, tartózkodást tanúsított a mezőgazdasági szakiskolákkal szemben: a társadalom egyes rétegei kétkedéssel fogadták azt a gondolatot, hogy a mezőgazdasági szakiskolák éppen olyan fontos és nélkülözhetetlen középiskolák, mint a többi középiskola, s hogy elvégzésük, érettségi bizonyítványuk egyenlő értékű a többi középiskola érettségi bizonyítványával. Az idő, a tapasztalatok, de elsősorban a társadalmi és államgazdasági igények azóta már bőségesen bizonyítottak. Mégis, élénken emlékezünk még azokra az évekre, amikor — és ez nem Is volt olyan régen — az Üj Szó egyik sajtóértekezletén kénytelenek voltunk egyöntetűen megállapítani, hogy a mezőgazdasági szakiskolákba kevés a jelentkező, s az érdeklődő tanulók nagy részét sem Ihajlam, adottság, a szakma iránt érzett igazi érdeklődés, Ihanem a szükségszerűség taszítja, botlatja a mezőgazdasági szakiskolák felé: egyszerűen az a tény, hogy a szórványosabb érdeklődés következtében ezekbe a középiskolákba könnyebb bekerülni, mint a többibe. Örökölt előítéletek és tájékozatlanságok egész sorát kellett ledöntögetnünk, egy téves szemlélet vaskos falát kellett áttörnünk, amíg a társadalom szélesebb rétegei is megértették, hogy ezekre az iskolákra és erre a szakmára sürgető szükség van, s amíg végül maguk az említett iskolák is kivívhatták lelkes és kitartó munkájukkal a szülők és tanulók szeretetét és megbecsülését is. így történt, hogy aránylag rövid idő alatt megváltozott a felvételt igénylők színvonala is: ma már nem gyenge felkészültségű tanulók szolgáltatják az alapanyagot a mezőgazdasági szakiskolák számára, s a tanulókat sem a szükségszerűség taszítja, hanem a szakma szeretete és megbecsülése vonzza az említett iskolákba. Itt minden nemzetiségi elfogultság nélkül, de mégis bizonyos büszkeséggel Ihadd jegyezzem meg, hogy ez a folyamat a magvar nemzetiségű lakosság soraiban példamutató dinamikával és lendülettel ment végbe, ami természetes is, hiszen a köztársaság magyarlakta területei túlnyomó részben mezőgazdasági területek. Bizonyításul hadd szolgáljak néhány adattal: A tavalyi, tehát az 1968/69-es tanítási évben a magyar tanítási nyelvű mezőgazdasági szakiskolákat 1175 tanuló látogatta, s ez a magyar tanítási nyelvű iskolákba járó tanulók 14,6 %-ának felel meg. Ez a százalék összhangban áll a tanulók merítési arányszámával és Szlovákia lakosságának nemzetiségi összetételével Is. SZAKOSÍTÁS — SPECIALIZÄLÄS Engedjék meg, hogy ennél a pontnál szakemberek véleményére hivatkozzam. Az általános vélemény szerint, míg a mezőgazdasági szakiskolákba jelentkező tanulók létszáma kielégítő, nem lehetünk megelégedettek a mezőgazdasági szakiskolák szakosításával, szakmai rétegeződésével. Ezen a ponton abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az igények felmérésénél olyan szakemberek véleményére támaszkodhatunk, mint Németh Jenő mezőgazdasági mérnök, a mezőgazdasági miniszter helyettese. Tervbe vettük, hogy a közeli hetekben az ő segítségével és szakmai irányításával készítjük el a mezőgazdasági szakiskolák hálózati feilesztésének és célszerű szakosításának távlati tervét, és bízunk benne, hogy az adott — elsősorban anyagi — lehetőségek keretein belül ezen a téren is sikerül majd megnyugtató eredményeket elérnünk. FŐISKOLÁK KÉRDÉSE Örülök, hogy ez a kérdés is szőnyegre került: egy felületes és téves szemlélet tisztázására nyújt számomra alkalmat. Kétségtelen, hogy minden tanulni vágyó egyén — akár gyermekről, akár felnőttről van szó — számára a legelőnyösebb, leggyorsabb és leghatékonyabb tanulási lehetőségeket az anyanyelven történő tanulás nyúítia. Ez általános értelmezésben a főiskolai tanulmányok területére is érvényes. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról sem, hogy a főiskolai tanulmányok értelmiségünk élgárdáját készítik elő a szakmai vezetésre — a politikai és társadalmi vezetésre is! — és ezért ezen a szinten már nem kizárólag az anyanyelvi oktatás, hanem a színvonal az elsődleges tényező és követelmény: gondoljunk „külország! univerzitásokon“, ama Göttingában, Pádovában, Rotterdamban tanult nagy tudósainkra, államférfiainkra! Ez természetesen nem jelenti azt, hogy csak a külföldi főiskolák lehetnek jók, sőt azt sem, mintha egy adott ország határain belül a nemzetiségi kisebbségek nyelvén eleve csak alacsony színvonalú főiskolákat lehetne létesíteni: gondoljunk az első köztársaság szakmai képzés szempontjából nagyon magas színvonalú német tanítási nyelvű egyetemeire. Itt természetesen azt is meg kell jegyeznünk, hogy az első köztársaság német tanítási nyelvű egyetemeit a folyamatosság jellemezte: előadói karuk lényegében régi főiskolai hagyományokkal rendelkező főiskolák régi főiskolai tapasztalatokkal rendelkező előadói kara volt. Ezzel természetesen korántsem szeretIrta: RÄCZ OLIVÉR, a közoktatásügyi miniszter helyettese. ném azt állítani, mintha a magyar tanítási nyelvű főiskolák létesítését nálunk az adott helyzetben kizárólag a szükséges előadói kar hiánya akadályozná meg: minden hagyománynak megvoltak a maga kezdetei, s kezdetben minden főiskola új és minden előadói kar úttörő volt. Nem hiszem és nem állítom, hogy ezt a kérdést a szlovákiai magyar szakértelmiség igényes sorompóba állításával és vendégelőadók kezdeti segítségével ne lehetne megoldani. Csakhogy a kérdés lényege nem itt gyökerezik. Vannak főiskolák, amelyeknek a jellege kifejezetten megkívánja, megköveteli az anyanyelven történő oktatást: ilyenek például a pedagógusokat képző főiskolák és egyetemek. Elképzelhetetlen, hogy a pedagógus, aki az anyanyelvén fog tanítani, ne az anyanyelvén sajátítsa el szakmája alapvető tételeit, szókincsét, kifejezési formáját, módszertanát — emellett szükségszerűen el kell sajátítania választott tantárgyai szlovák nyelvű szakterminológiáiát, s egyes természettudományi szakokon, a cél érdekében, a nemzetközi szakterminológiát is. Hasonlókénpen elképzelhetetlen, hogy csak néhány kiragadott példát soroljak fel, a nem anyanyelven történő újságíró, színész, néprajzkutató, népművészeti dolgozó szakmai képzése is. Szakemberek véleménye szerint célszerű lenne, hogy a nemzeti kisebbségek számára mezőgazdasági szinten is nemzetiségi tanítási nyelvű főiskolák létesüljenek, hiszen a mezőgazdaság meglehetősen zárt, lényegében az etnikumok területével azonos területre utalt szakma: a cseh, morva, szlovák, magyar mezőgazdasági szakember általában a cseh, morva, szlovák, magyar nyelvterületen helyezkedik el, végzi munkáját — a termőföldet nem lehet zsákokba rakni, s egyik helyről a másikra szállítani. Azt is meg kell azonban mondanom, hogy az ilyen jellegű főiskolák elengedhetetlen feltétele az azonos színvonalon kívül — ezt pedig a jelentkezők természetszerűen alacsonyabb létszáma is befolyásolja, s befolyásolja az ezzel kapcsolatos anyagi ellátottság mértéke is — főiskolai szinten a szakterminológiának olyan mértékű elsajátítása lenne, amely már-már határos a nem anyanyelven történő tanulással, hiszen a zárt mezőgazdasági és etnikai területek végső fokon mégis közös tervgazdálkodás, közös tudományos irányítás, szakmai vezetés alatt állanak. Nyíltan meg kell tehát mondanom, hogy bármilyen rokonszenvesnek, s fiataljaink számára bármilyen tehermentesítőnek tartom is az anyanyelven történő főiskolai oktatást, míg a középfokú oktatás területén egyértelműen elengedhetetlennek tartom az anyanyelvi oktatást, főiskolai szinten ezt a kérdést egy nagyon mélyreható szociológiai és társadalmi felmérésnek kell megelőznie, figyelembe véve ezt a tényt is, hogy míg a középiskolák az érvényben lévő kiválasztási kritériumok ellenére is alapjában véve általános jellegűek, a főiskolai hallgatóknak az érettségizettek legkiválóbb, legszínvonalasabb rétegéből kell kikerülniük, s itt a nem anyanyelven történő oktatás nem játszhat kizárólagosan gátló szerepet. Illetve játszhat: egy bizonyos százaléknál, amelynek szubjektív nyelvi nehézségei vannak. Eltekintve a középiskolai nyelvoktatás minőségétől, tehát attól az objektív körülménytől, hogy egyes középiskolák kitűnően, mások kevésbé színvonalasan tanítják meg tanulóikat a szlovák nyelvre, nem kívánhatjuk kivétel nélkül minden tanulónktól, hogy azonos szinten sajátítsa el a szlovák nyelvet, vagy bármelyik más élő nyelvet: mindig akadnak, lesznek közöttük olyanok, akik a szaktantárgyak területén kiváló eredményeket tudnak felmutatni, a humán tantárgyakat, s közöttük kifejezetten a nyelveket pedig csak egy bizonyos fokig képesek elsajátítani. Ezek számára — akár mezőgazdaságról, akár egyéb hivatásról van szó — kín és vergődés, terhes és igazságtalan kényszer lenne az idegen nyelven történő tanulás, s mi éppen ezek számára akarjuk biztosítani azt, hogy tanulmányaikat a Magyar Népköztársaság főiskoláin végezhessék. Itt azonban máris rátérnék egy újabb tisztázatlan kérdésre. Célunk, hogy a közeli hetekben részletesen kidolgozzuk és megszövegezzük azokat a feltételeket, amelyek alapján megvalósulhatnak a magvarorszégi fiatalok csehszlovákiai főiskolákon történő tanulási lehetőségei és viszont, s ezt nem a számszerű kölcsönösség, hanem a gyakorlati igények alapján akarjuk megoldani, úgy, hogy ezáltal minden Jogos, megokolt és szükséges, mindkét állam szempontjából hasznos igénynek eleget tegyünk, beleértve a már említett specifikus szakmák, felvétel! előírások, ösztöndíjak, csereelőadók, anyagi ellátottság stb. kérdéseit is. Személy szerint nem tudnék azonban beleegyezni olyan megoldásba, hogy fiatal értelmiségünket teljes egészében kiengedjük az országból: ezzel a csehszlovákiai magyar értelmiség gyökereit vágnánk el, hiszen az értelmiség számottevő és nagyon aktív rétegét éppen a fiatalok alkotják, s a csehszlovákiai magyar kultúra. a csehszlovákiai magyar értelmiség élete nem korlátozódhat a téli szünidei napokra és a nyári nagyvakációra, amikor fiataljaink visszatérnek — ha visszatérnek — szülőföldjükre. SZAKISKOLÁK — SZAKMINISZTÉRIUM Ma is vannak olyan szakiskoláink, amelyek a szakminisztériumok hatáskörébe tartoznak, pl. az egészségügyi és a katonai szakiskolák. A múltban voltak olyan korszakok is, amikor a többi szakiskola is a megfelelő szakminisztérium irányítása alá tartozott. Véleményem szerint azonban az egységes pedagógiai irányítást éppen az oktatásügyi minisztérium biztosíthatja a leglobban, feltéve, hogy a szakközépiskolák is megfelelő szakmai ellenőrzésben (szakfelügyelők, tanfelügyelők káderkérdései I részesülnek, s erre minden lehetőségünk megvan. Emellett a Közoktatásügyi Minisztérium a szakiskolák hálózatának megállapításakor minden esetben figyelembe veszi a szakminisztériumok javaslatait, elképzeléseit, s az esetleges változásokat, bővítéseket, új létesítményeket az Országos Tervhivatal észrevételeivel összhangban valósítja meg. TANKÖNYVEK Előbb hadd mondom meg általánosságban: szakiskoláink tankönyvellátása a nehézségek ellenére is kielégítőnek mondható. A nehézségek áthidalása céljából a jelen tanítási év kezdetéig 120 fajta tankönyvet hoztunk be a Magyar Népköztársaságból, összesen 50 ezer példányban. Tankönyv-ellátásunkat elsősorban az a körülmény nehezíti meg,hogy kevés a szakiskolánk, következésképpen a kis példányszámú tankönyvek kiadása ráfizetést jelent. (Meg kell jegyeznem, hogy ez nem nemzetiségi probléma: a monotípusú szlovák tanítási nyelvű szakiskolák tankönyvkiadása is ráfizetéssel jár.) A jövőben ezt a kérdést is a Magyar Népköztársasággal történő közös könyvkiadás keretén belül szeretnénk megoldani, csakhogy ez nem minden esetben lehetséges, ehhez a két ország tanterveit is össze kellene hangolnunk, mert az érvényben lévő tantervek nem fedik egymást. Ennek ellenére ezen a téren is bizakodással tekintek a jövőbe, bízom benne, hogy józan és következetes munkával ezeket a nehézségeket is sikerül megoldanunk. Általában bízom a jövőben, mint ahogyan bizakodással tekintek mezőgazdaságunk és mezőgazdasági szakiskoláink jövőjére is. Tagadhatatlan, hogy vannak nehészségeink, de pozitív hozzáállás, t mindig is megvolt. DRÄFI MÁTYÁST, a Magyar Területi Színház igazgatóját, főleg jó színészként ismeri a közönség. Mint színház fejét, azért kevésbé, mert nem régen gyakorolja ezt a funkciót. Egészen fiatalon vette át a színház „gyeplőjét“, s méghozzá olyan időben, amikor megszaporodtak a gondok, megalakult a kelet-szlovákiai részleg, és ez mind művészi vonalon, mind gazdasági téren új feladatok elé állította. Hogyan vélekedik erről az igazgató, és általában mit vár az 1970-es esztendőtől? — Akadnak olyanok, akik azt állítják, hogy ferde szemmel néztem a kassai részleg szervezését. Ezt persze inkább a rosszmájúak beszélték, olyanok, akik kevésbé ismerték, vagy nem akartak tudni a színház lehetőségeiről. A valóság az, hogy a Thália Színház megalakulása komoly anyagi gondot jelent, s úgy érzem, ez a kérdés még a mai napig sem megoldott. Eddig egy darab kivitelezéséhez 30 ezer korona állt rendelkezésünkre, s ez az új körülmények között mintegy 30 százalékkal csökkent. De más okból is megnehezült az anyagi helyzetünk. Ami a színészgándát illeti, a lehetőségekhez mérten megoldódott. A Thália Színház első bemutatója igazolta, hogy a régiek mellett a fiatal tehetségek is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az utánpótlás nálunk nehéz kérdés, mert fiataljaink nem a színművészeti főiskoláról kerülnek ki. Bizony ezen a téren elég rosszul állunk, 34 művészünk közül csak négyen végeztek főiskolát. — Mi lenne a megoldás? — Azt hiszem a leghelyesebb lenne az utánpótlás szempontjából, ha a tehetséges fiatalok a Színművészeti Főiskolán tanulnának. Pillanatnyilag talán magyarországi vendégszereplőkkel frissíthetnénk a színházat. Ezt azonban a jelenlegi gazdasági helyzetünkben aligha tudjuk megoldani. — A rendezőkkel nincs nehézség? — Az sokkal jobban megoldott kérdés. Amellett, hogy vannak tehetséges rendezőink, időnként vendégrendezőket is meghívunk. A győri színházzal jó a kapcsolatunk, és már onnan is, más helyről is kaptunk rendezőt. A nemsokára bemutatásra kerülő Anna Kareninát Jozef Felbaba, az Eperjesi Ukrán Nemzeti Színház művészi vezetője rendezi. Ilyen szempontból az újvidékiekkel Is szeretnénk kapcsolatot teremteni. — Hány bemutatót terveznek jövőre? — A dramaturgiai terv nyolc drámát irányoz elő. Az anyaszínház négyet, és a kassai részleg ugyannnyit tűz műsorra. Reméljük azonban, hogy marad pénzünk és lesz módunk egykét terven felüli előadás megrendezésére is. — Jelenleg egy színházuk van — két társulattal. Remélhetőleg 1970-ben több lesz az előadás, mint az elmúlt esztendőben. — Ez természetes. Eddig 240 előadást terveztünk évente, most pedig egyenként 150-et—150-et, s ezt több mint valószínű, túl is lépjük. Úgy gondoljuk, a két társulat közt, a látszólagos határ Losonc lesz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyik vagy másik társulat ne szerepeljen Losonctól keletre vagy nyugatra. Emellett arra is gondoltunk, hogy cserefellépéseket szervezünk a győri vagy esetleg más hivatalos színházakkal. — Lesz valami újdonság a színház berkeiben? — Valami új mindig van a nap alatt. A régi színház épületében — hála a Járási Nemzeti Bizottság /és a Járási Pártbizottság megértésének — rádióstúdiót létesítünk. Ez azt jelenti, hogy a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége Komáromban veszi majd fel a művészi adásokat. Ez nagyon ideális a színészek számára, mert nem kell Pozsonyba utazgatni, másrészt nem lesz olyannyira időhöz kötve a felvétel, s ez csak minőségi javulást eredményezhet. — Mit vár a közönségtől, a szervezőktől, és a sajtótól? — Elsősorban azt, hogy ha már valamelyik üzem, főleg EFSZ vagy állami gazdaság rendszeresen megveszi a jegyeket, azzal is törődjenek, hogy az alkalmazottaik jöjjenek el az előadásokra. Másrészt azt szeretnénk, ha a tömegszervezetek, főképp a Nőszövetség és a CSEMADOK, s természetesen a nemzeti bizottságok, sokkal jobban propagálnák ez előadásokat. Ne várják, hogy ezt a feladatot csak a színház vezetője végezze. Ahol vannak lelkes emberek, és nem várnak csak a színházra, ott rendszerint telt ház van, és télidőben jól fűtött helyiség vár bennünket. A kellemes hőmérséklet, egyaránt fontos a közönség élvezete és a színészek teljesítménye szempontjából. Akik estéről estére úton vannak és éjfél után hajtják nyugovóra a fejüket, bizony sokszor több megbecsülést érdemelnének. A sajtó pedig írjon többet, és amennyiben lehetséges, reálisan a munkánkról. Mert a színész munkája után nem marad más, csak az elismerést kifejező taps és a sajtóban megjelent kritika. Az újságírók, a rádió dolgozói ismerik lehetőségeinket, s annak alapján mérlegeljék teljesítményünket, és valóban tekintsék magukénak az elég nehéz körülmények között tevékenykedő színházunkat. Még azt is szeretném, ha azok, akik olyan nagyon szívükön viselték a keleti részleg ügyét, azok most segítsenek a propagálóban, hogy a Thália Színház mindig telt ház előtt játsszon. — Mit kíván a színházszerető közönségnek? — Elsősorban erőt, egészséget, és azt, hogy az 1970-es évben jó előadásokat lássanak és sokszor tapsolják vörösre a tenyerüket. _tt— Sok tapsot, megértést várunk
