Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-27 / 52. szám
1969-re Hagyományossá vált, hogy az év végén ismét felidézzük az elmúlt időszak eseményeit, búját-baját, örömeit, kudarcait, sikereit. A most eltelt esztendőre még a legjobb akarattal sem foghatjuk rá, hogy szürke, egyhangú volt. Történelmi jelentőségű eseményeknek lehettünk tanúi. Hazánk belső életében számos olyan új intézkedést kellett foganatosítani, amelyek a helyzet konszolidálását voltak hivatva elősegíteni. A párt központi bizottsága és az állami szervek a politikai élet normalizálása mellett gazdasági helyzetünk lényeges javulását is igyekeztek elérni. A foganatosított intézkedések között a lakosság nagy tömegei szempontjábúl igen sok nem éppen a legnépszerűbbek közé sorolható. Gondolunk itt a gazdasági életben szükségesnek mutatkozó szigorításokra, a leromlott munkafegyelem feljajavítását célzó intézkedésekre, a külföldi utakat korlátozó rendelkezésekre és más, elég kemény, de mindamellett nagyon is szükséges beavatkozásokra. Ezek közül egyesek átmeneti jellegűek, s módosításuk, megszüntetésük folyamatban van. Várható, hogy a normális helyzet bekövetkezése után e szigorító intézkedések hatályukat veszítik. Az élet azonban egyre újabb problémákat állít elénk, amelyekkel meg kell küzdeni. S bízunk abban, hogy a jövő évben közös igyekezettel a nehézségeken is úrrá leszünk. A világ eseményei közül szintén igen sok említést érdemelne, mindegyikre azonban képtelenség kitérni. Illetve csak egy-egy mondatban tudnánk róluk megemlékezni. S ezt kevésnek tartjuk. Ezért inkább talán nem is a leglénygesebbet ragadtuk ki s ezekből igyekszünk az események viszszapillantó tükrébe nézve néhányat olvasóink emlékezetébe idézni. Tehát ismételjük, a közűiteken kívül rengeteg jelentős esemény zajlott le az elmúlt évben, amelyek mindegyike megérdemli, hogy ismét visszatérjünk rá. Viszont a korlátozott hely nem nyújt tágabb lehetőséget, s ezért ezt a megoldást kellett választanunk. S most, hogy újra visszapillantunk a mögöttünk maradt esztendőre, mindannyiunk kívánsága, hogy az elkövetkező év meghozza vágyaink teljesülését s ha majd a jövő évre tekintünk vissza, elmondhassuk, több sikert hozott, kevesebb bajjal-gnnddal kellett megküzdeni és minden téren jobb eredménnyel zárult, mint az előző. Ennek reményében búcsúzunk az óévtől és köszöntjük a még előttünk álló 1970-es évet. (—uk— 1 2 SZARAI) FÖLDMŰVES A romba dőlt város Habár az ember nem újkeletű igyekezete és célja, hogy a természet őserőit megzabolázza, az elemi csapások, katasztrófák még ma is igen gyakran sújtják földünket. Szökőárak, forgószelek, árvíz, aszály, hegyomlás, földrengés, — hogy csak néhányat említsünk. Az 1969-es évben szintén több elemi csapást értünk meg, amelyek között az egyik a jugoszláviai földrengés volt. Ez a katasztrófa csaknem teljesen elnnsztította Banja T.iika városát. Így laknak ina 30 ezren. Masárnap volt — október hu® szonhatodika. A hetvenöt ezer lelket számláló város nyugodtan élte megszokott életét. A gazdasszonyok megfőzték a vasárnapi ebédet és a családok asztalhoz ültek. Akkor még nem sejtették a veszélyt... Délután 10 óra 34 perckor kezdődött. A város alatt megmozdult a föld! Repedeztek a falak, több épület romba dőlt... Az emberek ekkor már sejtették, ez csupán a kezdet. A hatóságok ezért azonnal Intézkedtek: Felihívták a lakosságot, hogy éjszaka ne tartózkodjanak az épületekben. Rövidesen több mint tízezer sátrat állítottak fel. Az éjszaka folyamán több mint tizenöt ezret építettek. A hét sem kezdődött úgy, mint máskor. A rendeletek alapján Ihétfőn reggel csupán a legfontosabb üzemekben kezdődött meg a munka. Az Iskolák zárva maradtak ... Ezek az elővigyázatos intézkedések Indokoltnak bizonyultak. Hétfőn reggel 9 óra 13 perckor bekövetkezett a katasztrófái Nyolcas fokozatú tektonikus rengés érte a várost, melynek epicentruma mintegy tizenöt kilométerre volt. Banja Luka romba dőlt. Tizenhárom másodperc alatt... De nemcsak a város, hanem környéke is. ötven kilométeres körzetben 550 ezer lakost sújtott. Az anyagi károk szinte felmérhetetlenek. A károk felbecsülésére alakult bizottság jelentéséből a következő összegezhető: Banja Lukénak 20 490 lakása volt. Az épületeket három színű keresztekkel jelölték meg. A sárga keresztes épületek részben összeomlottak, részben annyira megrongálódtak, hogy le kell őket bontani. Ezekben az épületekben 4980 lakás volt. A piros kereszttel jelölt épületeket újabb bizottságok vizsgálják felül — hányat kell ezekből lerombolnl, és mennyi a megjavítható majd csak később derül ki. Ez mintegy 8750 lakást érint. És végül zölddel jelölték azokat az épületeket, amelyekbe a lakók kisebb-nagyobb javítások után beköltözhetnek. E jelzésekből volt a legkevesebb, s ezek többségében már laknak. (Mintegy 5500 lakást tettek eddig lakhatóvá.) A Vrbas folyó két partján elterülő városban tizenhét üzem működött, tizenhárom elemi iskolája, gimnáziuma, zeneiskolája, tanítóképzője és több középiskolája volt. De csak volt... Valamennyi tönkrement, s a gyerekeket el kellett vinni a városból Jugoszlávia más területeire, ahol gondoskodnak ellátásukról és oktatásukról. Több mint tízezer gyermek hagyta el a várost. Az üzemekben szünetel a termelés. A legnagyobb veszteség a cellulózgyárat érte, mely 2500 embert foglalkoztatott. Ez volt az ország legkorszerűbb cellulózgyára. Hónapokba kerül, míg eltakarítják a romokat és az üzem ismét megkezdheti a termelést. A városban Jelenleg több mint harminc ezer en bér él utánfutók, de főleg sátrak a att. Ezeknek mindenük a romok alatt veszett. Sorsuk nem irigylésre méltó — gondoljunk csak a télre .., Mégsem csüggednek, mert nincsenek magukra hagyatva. Az egész ország és a külföld is segíti őket. A jugoszláv kép viselőház többek között százmillió dinárt utalt ki a szövetségi tartalékalapból, visszafizetési kötelezettség nilkül. Tetemes összegeket tesznek íi a különféle segélyek, s intézkedtek a Bosznia-Hercegovina! Köztársaság szervei is. A város és környékének lakossága már azon fáradozik, hogy a romok helyén újjáépítse otthonát, hogy öthat év múlva szebb legyen, mint a katasztrófa elő t... A katasztrófa azonban emlékezetükbe vésődött... Mert a romol: alatt a város tizenhárom polgára vesztette életét... K. I. Ruhaüzlet az utcán (A szerző felvételei] A vértelen puccs után A fejlődésben levő államok csaknem mindegyikére jellemző, hogy politikai és gazdasági életükben állandó forrás, erjedés észlelhető. Tulajdonképpen ez a legjárhatóbb út keresését tükrözi. Számos buktatója van, s ezek egyike az egyes érdekcsoportok késhegyig menő harca a hatalomért, amely az országot esetleg súlyos válságba is taszíthatja. Csaknem egész Dél-Amerika ilyen forrongó, puccsokkal és kormányválságokkal küzdő földrész. A gazdasági válságokat politikai problémák teszik súlyosabbá és a hatalomért folyó harc sokszor véráldozatokat kíván. A Bolíviában 1969-ben bekövetkezett államcsíny és hatalomátvétel azonban kivételesen vértelen volt. A szeptember 26-1 vértelen ** puccs, amelynek segítségével a hadsereg főparancsnoka, Alfredo Óvandó Candia tábornok Bolívia államelnöke lett, egyelőre az utolsó a több mint száz sikerült, vagy kudarcba fulladt, többnyire véres „forradalom“ láncolatában, amelyet ez az állam 114 esztendős története során eddig átélt. Ez idő alatt Bolivia 54 kormányt, 34 polgári és 25 katonai elnököt, valamint 5 juntát „koptatott el“. Az elnöki szék nem ritkán gyilkosság útján vált szabaddá. Ez megvilágítja egyik fő okát annak, hogy Bolívia Dél Amerika második legszegényebb országa, jóllehet a természet gazdag kincsekkel és termékeny főiddel áldotta meg. Most ennek meg kell változnia, legalábbis ezt mondta az új államelnök közvetlenül hivatalba lépése után. Már hoszszabb idő óta senki előtt sem volt kétséges, hogy Ovendo veszi át a hatalmat; a kínos Arguedas-ügy óta erre minden órában számítani lehetett. Atonio Arguedas, Bolívia belügyi, igazságügyi és bevándorlásügyi minisztere, ezenkívül René Barrientos egykori elnök bizalmasa, múlt év július közepén hirtelen Chilébe utazott. Ott meggyőződéses marxistának vallotta magát, aki becsületbeli ügyének tekintette, hogy 1967 októberében agyonlőtt Ernesto „Che“ Guevara, kubai forradalmár államtitoknak nyilvánított naplóját Fidel Castronak átadja. Arguedas főként a CIA amerikai titkosszolgálat ellen emelt súlyos vádakat, mondván, hogy ez utóbbi a bolíviai politika spiritus rectora. A hatalom átvétele után az új tábornok-elnök mindjárt feltűnést keltő intézkedésekkel lepte meg a világot: a nemzeti gazdasági program meghirdetésével egyidejűleg első hivatalos aktusként érvénytelenítette az amerikai Bolivian Gulf Oil, Co olajtársaság jogait. (Nem bizonyos, hogy a társaságot kisajátítják. Mindenesetre több adót és a jövedelemnek nagyobb százalékát kell a kormánynak beszolgáltatnia.) Ezenkívül Óvandó ígéretet tett, hogy végreha tja az 1953- ban megkezdett mezőgazdasági reformot, fokozza a bányászat teljesítőképességét, fejleszti a nehézipart és kiépíti a szociális ellátás rendszerét. A legnagyobb figyelmet érdemli az a tény, hogy Óvandó hitet tett az Alvarado tábornok által vezetett perui rendszer mellett. Köztudon ás szerint (Kubán kívül) Peiu volt az első dél-amerikai Lilám, amely a nagy külföldi — elsősorban észak-amerikai — és hazai iparvállalatokat, földbirtokokat kisajátította. Az Egyesült Álfamok ezt az új minőségű „nemzeti“ politikát még nem értette meg. Csak az őt érdeklő külpolitikai következményekre reagál. Az Egyesült Államok Bolíviával is megszakította a diplomáciai kapcsolatot, ami a Latin-Amerikával szemben elkövetett politikai hibák sorozatában további rövidlátó döntésnek tekinthető. 1969. december 27. a o u m la A m M o u 3 0) « C 3 íi _ '03 :S 2J N 03 :0 ^ * s (0 N 3 o 2 'IS a o u '(d A a « N "■4-1 <
