Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-20 / 51. szám
KULTÜRA A tűznek nem szabad kialudni A közelmúlt napokban az 0] Szóban olvashattuk e hírt: Megalakult a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság. A társaságnak egyelőre 27 tagja van, de a gyűjtők köréből még minden bizonnyal többen Is belépnek a hagyományok feltárására alakult szervezetbe. Elnökké Marczel Bélát, a dunaszerdahelyi múzeum igazgatóját választották. Alelnök Dr. Csáji Bertalan lett, tudományos titkár pedig Äg Tibor, a CSEMADOK Központi Bizottságának dolgozója. Az alakuló gyűlésen jóváhagyták az alapszabályzatot, amely meghatározza a társaság sokoldalú feladatát. Az elmúlt évek során kibontakozó népművészeti tömegmozgalom sürgető Igénnyel fordult a néprajz-tudományhoz. A CSEMADOK berkeiben két év óta kezdtek a néphagyományok feltárása és érvényesítése terén behatóan tevékenykedni. Újból megállapították azt az igazságot, hogy az eredményes néprajzi munka megvalósításának egyik feltétele az önkéntes társadalmi gyfijtőcsoportok hálózatának a megteremtése. Ebből a célból a Járásokban néprajzi szakbizottságok alakultak, amelyeknek feladatai közé tartozik a gyűjtőhelyek felkutatása. Emellett központilag kérdőíveket adtak ki a már ismert gyűjtőknek, amelyeket a kitöltés után a CSEMADOK Központban összesítettek, s így áttekintést nyertek, hogy a gyűjtő hova, miért menjen. A néprajzi gyűjtőmunka szükségessége már régen megmutatkozott. A Magyar Népművészeti Együttes megalakítása előtt is kellett már az anyag. A szaporodó műkedvelő csoportok szempontjából feltétlenül szükséges volt a táncok, a szokások gyűjtése és feldolgozása. Akkoriban azonban a gyűjtés nem volt eléggé céltudatos, és keveset törődtek a gyűjtött anyag rendezésével. Most azonban valójában átgondolt munka folyik, s az elért eredmény azt igazolja, hogy néprajztlag valójában gazdag vidék Dél-Szlovákia. Eddig nem kevesebb mint 677 népdalt, 18 énekes-népszokást, 92 balladát, 91 lakodalmas rigmust, 8 népmesét és 13 mondát gyűjtöttek. A sok türelmes, hozzáértést igénylő munkába többen bekapcsolódtak, és a külső gyűjtők jelentősen hozzájárultak az elért eredményekhez. Az is sokat jelentett, hogy a Nő című folyóiratunk a gyűjtők rendelkezésére bocsátotta a „Bújj, bújj zöld ág“ címen hirdetett pályázat anyagát. Ebben az évben már több kiállítást is rendeztek az összegyűjtött anyagból. Csiffáron, Kéménden és Lédecen valóban értékes dolgokat láthattunk. A kiállított tárgyak szempontjából a kéméndi volt a legjelentősebb. Most a CSEMADOK lelkes vezetői azon fáradoznak, hogy állandó jellegű Garam menti tájmúzeum legyen náluk. Úgy látszik az elképzelésüket siker koronázza és a járási szervek hozzájárulásával megvásárolnak egy megfelelő épületet és rövidesen hozzáláthatnak a gyűjtött anyag elrendezéséhez. Náluk Is, mint más községekben, főleg tárgyi anyagokat gyűjtöttek. Ezen a téren Jelentősen segítettek a szemfüles iskolásgyerekek. De a lakosság megértése Is nagyon sokat jelentett, az, hogy többen anyagi ellenérték nélkül adták át a kiállításhoz, vagy az állandó néprajzi múzeumhoz szükséges tárgyakat. Az említett helyek mellett Kassa környékén, az Ipoly mentén, a galántai járásban s még több helyütt megkezdték a gyűjtést, és az elkövetkező időszakban több kiállítás, esetleg állandó jellegű múzeum nyílik. A gyűjtött anyag írásban való publikálása szintén nagyon fontos feladat. A közeljövőben már megjelenik Ág Tibor Csallóközi népdalok című gyűjteménye. A társaság tagjai helyesnek tartanák egy évkönyv mielőbbi kiadását, ahol a legjelentősebb anyagokról írásban is tudomást szerezhetne a nagyközönség. A Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság jövőbeli fontos feladatai közé tartozik majd, hogy az illetékeseken keresztül megoldják az összegyűjtött értékes anyagok kiadását. Újból gazdagodtunk hát egy intézménnyel, amely fontos feladatot lát el, mert összegyűjti a veszendőbe menő hagyományokat, amely a nemzeti lét megmaradása szempontjából nagyonis jelentős. -tt-Karácsonyi baboaák a Zobor alfán A legtöbb babonás szokás a karácsonyi ünnepek alkalmával dívik. A babonákban hívő lélek szerint karácsonyvárás napjai jelentik azt az Időszakot, amikor a babonának hódoló lélek bepillantást nyerhet a reá váró jövő könyvének titkokat rejtő lapjaiba. Karácsony este a leány kitép egy szálat a hajából és annak a széknek a lábához köti, amelyiken a család legidősebb tagja ül a vacsora alatt, mert amilyen foglalkozást említ legelőször a beszéde során, olyan foglalkozása lesz a leány jövendő életpárjának. Az eladó leány arcát karácsonyeste mézzel kenik be, hogy kapós legyen, és az elkövetkező évben főkötő alá kerüljön. A karácsonyesti mákosgubából a házőrző kutyának is adnak az eladósorban levő lányok, majd ráijesztenek és kikergetik a házból. Abból az Irányból várják a vőlegényt, amerre a kutya futott. Az eladósorban levő leány az ünnepi vacsora alatt kiszalad a pitvarba, és a sötétben felnyalábol egy köteg vékonyra aprított fát. Szívszorongva számolja meg a Ihasábkákat. Azt tartja, ha páros számú fa került a kezébe, a következő karácsonyig menyasszony lesz belőle, ellenkező esetben leány marad. Ha a fahasábkák szép simák, akkor biztosra veheti, hogy szép szál ember lesz az ura, mint a „mártott“ gyertya, ha ellenben görcsösek a fadarabkák, akkor bizony „se deli, se nem szép“, hanem hórlhorgas, félig-meddig ifjú, vagy özvegyember, esetleg „hátul púpos, elől ragyás, a bajusza is felemás“féle lesz a jövendő élettársa. Húnynl küldik a leányt, és pénzt, kulcsot, fésűt takarnak le. A leány a szobába visszatérve választ a letakart tárgyakból. Ha a pénzt választja, módos ember lesz a jövendőbelije, ha a kulcsra esik a választása, olyan gyengéd lesz az életpárja, hogy csupa öröm lesz az élete, ha azonban a fésűt, akkor bizony veszekedős, kocsmajáró ember lesz a férje. Puhára főtt borsót hánynak falra a lányok. Amelyiké ott ragad, az a következő évben biztosan férjhez megy. Akit a leány karácsonyeste farkasfoggal megérint, az úgy bele fog habarodni, hogy se éjjele, se nappala nem lesz addig, míg feleségül nem kéri. Ha azt akarja a leány, hogy szíve választottjának szerelmi lángja soha ki ne aludjék, hanem változatlan hévvel lobogjon, annak borába hamuvá égett hajszálat tesz, mert annak varázsereje a szerelem tartósságának biztosítéka. Karácsony este a leány az udvar közepén szakajtóra áll. Amerről kakasszőt hall, abban ez irányban lakik a jövendőbelije. Karácsonykor a leány senki fiának nem adna csókot, mert a karácsonyi leánycsók árt a leányszépségnek, és sok bajnak kútforrása. Amikor a leány aludni készül, háttal áll az ajtónak, azután lehúzza hal lábáról a papucsát és balkézzel elhajítja a bal válla fölött az ajtó irányába. Ha a papucs orrával esik az ajtó felé, akkor kifelé áll a rúdja a szülői házból, ami férjhezmenést jelent. Az eladósorban levő leány karácsony napját átböjtöli, a karácsonyesti vacsora alatt pedig kioson a szobából, és figyelmesen hallgatőzik. Ha a szobában levők beszéde során „igent“ hall, boldogan jön vissza, mert az ilyen „igen“ szerinte azt jelenti, hogy egy éven belül férjhez megy. Ha az első szó, amit hallott, a „nem“ volt, szomorúan kullog vissza, mert ez azt jelenti, hogy az elkövetkező évben nem kérik feleségül. Az általánosan ismert karácsonyi babonákon kívül nagy számmal vannak olyan helyi jellegű babonás szokások Is, melyek csak egy-egy faluban maradtak fenn. Dallos István Kincsek háza Lédecen Szlovákia magyarlakta vidékei közül Zoboralja és környéke páratlanul gazdag népművészeti kincsekben. Míg másutt elszórtan egy-egy falu lakói őrizték meg mindmáig, nemzedékről nemzedékre elődeik örökbecsű néprajzi sajátosságait, szellemi hagyatékait, régi használati eszközeit, itt ezen a szlovákságtól körülzárt magyar etnikai szigeten — Lédec, Kolon, Menyhe, Zsére, Ghímes, Egerszeg, Nyitragerenesér stb. — még teljes eredetiségében és bőségében fellelhetők a modern életszemlélet által kallódásra ítélt, megmentésre váró értékek, kincsek. Nem véletlen, hogy a csiffárl, majdpedig a kéméndi néprajzi kiállítások, — amelyek megrendezésére ugyanebben az esztendőben került sor — tiszavirágéletük ellenére termékenyítőén hatottak. A zoboralji falvakban olyan hasznos kezdeményezést indítottak el, amely Lédecen tájmúzeum létrehozását eredményezte. Ám hiába pattant ki a kezdeményezés szikrája, ha a szikra a meg nem értés talajára hull. A CSEMADOK helyi szervezete, a közös gazdaság és a HNB vezetőinek szoros együttmű ködése tette lehetővé, hogy a szívós következetességgel végzett, szorgalmas gyűjtögető munkának beérett a gyümölcse. Lám a helyi összefogás, az értelem mily nemes szerepet szánt a lédeci öreg iskolának? Ettől méltóbbat nem is tölthetne be. 8 SZABAD FÖLDMŰVES 1969. decembei; 20. És most hadd vonjak rövid párhuzamot a múlt és a jelen között. Vajon az öreg Iskola falai közül hány tehetséges fiatal sóvárgott a továbbtanulásra? S legtöbbjük nem jutott túl a szülőföld határain. Az évszázados elnyomatás az ekeszarvához láncolta őket. S mit tükröz a tájmúzeum? Ha részleteiben nem is, de főbb vonalakban megmutatja Zoboralja és vidéke magyarjainak a népi művészet Iránti rajongó szeretetét, alkotókészségét és tehetségét, szellemi fejlettségét, borúját, derűjét, ruházkodását, talpraesettségét — a nincsből valamit teremtését stb. S ugvanakkor a ma kulturális igényességének mércéié is ez a lédeci kincsesház. Azonfelül nevelő hatása vitathatatlan. Megtanít becsülni a ma rendszerét, s annak vívmányait. S már a puszta létezése is sarkallta más vidékek kincsmentőit hasonló múzeum létesítésére. Mert a „hogyan tovább“? vitájában sok érdekes és értékes elképzelés született, a jogos panaszoktól függetlenül. A sok közül megemlíteném Csepreghy Ernőnét, aki a kéméndiek üdvözletét tolmácsolta, majd elismerően nyilatkozott: „Szép kezdeményezés, őszinte köszönet jár a fáradságos munkáért“... A kérdőjel, úgy látom itt is a „hogyan tovább?“ Miként megmenteni azt a sok szép értéket, amely bizony hnva-tovább elkallódik, ha .. . A ml vidékünkön is őrzik, babusgatják, a láda mélyére dugják — vagy a padlásra kerül lim-lomnek — a sok-sok kincs. Létre lehetne hozni a Garamvölgyi Tájmúzeumot, ha az ígéreteket tettek követnék ... Anyagi támogatással és sokkal több megértéssel a közbeeső kisebb akadályok eltávolíthatők.. Hát Igen! A terem hiányában ládákba kényszerített kincs csak úgy válhat valóban közktnccsé, a nép kulturális tőkéjévé, ha a maradi nézetek, káros előítéletek várfala ledől. S ennek a várfalnak a ledöntéséhez nem elegendő egy-két fáklyahordozó. Menyhéről Fülöp elvtárs felszólalásából az érződött ki, hogy náluk is nagy a lelkesedés. Szerényebb keretek, nehezebb gyűjtési viszonyok közepette valami hasonlót szeretnének, mint a lédeciek. Egy segíteniakarás diktálta ajánlat is elhangzott, mégpedig a lédeci tájmúzeum „menyhei“ és „lédeci szobájának“ kiegészítésére. Ahogy mondották, úgy lenne teljes, ha kemence előtt tűzhely s nyitott kémény lenne, a szobában pedig a kemence foglalna helyet. Ilyen elgondolás a helybeliekben is megfogamzott, csupán kivitelezésre vár. * S végül hadd tolmácsollak egy lédeci kívánságot: a tájmúzeum kölcsönkapott kiállítási tárgyainak viszszaszármaztatása megbontaná annak már kialakult struktúráját. Így lényegében a tájmúzeum látogatni rövidülnének meg. Ezúton kérik a szomszédos falvak kölcsönzőit, ha csak egy mód van rá, a tulajdonjogot ruházzák át a tájmúzeumra. Itt a múzeumi tárgyak tartósításának, szakszerű gondozásának előfeltételei hamarosan megteremtődnek, s Zoboralje és környéke jövő nemzedékeinek műveltségét összességükkel szemléltetően gyarapíthatják. Váljék a lédeci tájmúzeum valóban a Zoboralja népművés -»ti értékeinek igazi klncsesházává, a nép közkincsévé! N. -KOVÁCS ISTVÁN Ipoly menti népszokások 1. AZ OSTYASZÉTHORDÁS A karácsonyi ünnepi vacsora nélkülözhetetlen tartozéka az ostya. Az ostyakészítés módját azonban mindenki nem ismerte. Ipolyság környékén a 30-as évek elejéig a tanító családja látta el ostyával felekezetének minden tagját. Minden család számára átlag 10—12 ostyát készítettek, s az ünnepek előtt egy héttel gyerekek által küldték szét. E szerény ajándék fejében megtelt a tanító asztala is: tojást, kolbászt, szalonnát, babot kapott cserébe. Az ostyát a gyerekek verskísérettel adták át, s ha a gazdasszonyt jókedvében találták, pár krajcár az ő markukba Is került. Falunként különbözött az ostyahordó-vers szövege. A legtartósabb kis verset Szetén hallottam: Amint hajdanában a jámbor pásztorok sietvén Jézushoz vittek ajándékot. Ml ezt megújítjuk dicső emlékére, hoztunk egy kis ostyát a tiszteletére. Fogadják szívesen fogyasszák örömmel Jézus születése áldjon minden embert. Ezzel a gyerekek letették az ostyát. Megvárták, míg a gazdasszony becsomagolja a tanítónak szánt ajándékot, s indultak tovább. A következő háznál minden kezdődött élőiről. 2. A PÁSZTOROK JÁRÁSA A régi karácsonyok kedves színfoltja volt a falu pásztorainak házalása. A kanász, juhász, tehenész cifra szűrbe öltözve, bojtáraik kíséretében járták a falut. A pásztorok minden állatot tartó családhoz bekopogtak, a bojtárok csak a gazda hívására mehettek be. Rendszerint a ház előtt várakoztak parancsolójuk cipós zsákját tartva. A pásztorok a széles szűrujjakba üvegeket rejtettek el borra és pálinkára, mert a tehetősebb gazdáknál a kijárí cipóhoz „egy kis szesz is járult“. Rendszerint a kanász vott a vezér, mert a faluban legtöbb volt a sertéstartó gazda. Öt követte a juhász és a tehenész. A háziasszony első dolga az volt, hogy köténybe csavart kezével kivegye az első pásztor csizmaszárába rejtett sokágú barkavesszőt (a sok ágú vessző kedvezően befolyásolta az állatok szaporodását). Játékoson az állatok [sertés, juh, tehén 1 hangját utánozva végigverte a pásztorokat, akik egy-két tánclépést tettek. E rövid kis „üdvözlés“ után megkapták az előre elkészített cipót, s boldog karácsonyt kívánva, elbúcsúztak a gazdától s a ház előtt várakozó bojtár zsákjába tették a cipót. Mocsári Mihály 83 éves százdi lakos, aki a 20-as években községi pásztor volt, visszaemlékezéseiben gyakran kitér a cipókra is. — Évente rendszerint 80—90 cipót kaptam — mondja. — Mindig megfeleztem a bojtárommal, mert ő is szegény családhoz tartozott. — Még így is 40 cipó maradt. Mit csinált ennyi sok kenyérrel!; — kérdeztem kíváncsian. — Felraktuk a padlásra. Átjárta a fagy, s ezután már nem fogta a penész. Rendszerint farsangig eltartott. Ezután még sokat beszélt a kenyérről. , — Bizony, abban az időben becsülték a kenyeret, még a morzsáját is megették... nem úgy, mint most... mondta végezetül — s egy nagyot sóhajtott. S e sóhaj a szívemig hatott. 3. A BETLEHEMESEK A szomszéd falvakból jártak, rendszerint hárman egy csoportban. Házilag készített Betlehemet hordtak. A csoport központi személye rendszerint tréfához értő, mókásan öltözött ember, a GUBO volt. (Kenderből bajuszt és szakállat készített, báránybőr sapkát tett a fejére, s kifordított szűrt vetett a vállára). Minden családot meglátogattak. Először az ablak alatt énekeltek, s ha a háziak ajtót nyitottak, bementek, csak a GUBO maradt kint. Szerény megvendégelés után (rendszerint pénzt és diót kaptak) társai szólították: — Gyere be GUBO, van dió! GUBO rejtekhelyéről válaszolt: — Nem tudom megrágni, jobban szeretem a bortl Erre a gazda szólt ki: — Jöjj csak, lesz az is. GUBO előbújt, s mókázva beköszönt. A háziasszony záporozó kérdéseire kellett válaszolnia: .Komoly kérdésekre tréfás válaszokat adott. Például: — Tudsz keresztet vetni? — Tudok ... perecet enni! A mókázó GUBO kellemessé tette az estet. Rövid viccelődés után énekelve búcsúztak: Margit asszony, jó gazdasszony Kelj fel az ágyadból! Eladó szép lányodat is Serkentsd fel álmából, Siessetek túrós, mákos Szilvás lepényt sütni, Hogyha velünk Betlehembe El akartok jutni. Majd így folytatták: Eljött már órája búcsüzásunknak Tőled édes gazdám elválásunknak Hálásan köszönjük a sok ajándékot Áldja az Or érte e kedves hajlékot. Most már elmegyünk. Elköszönve tovább mentek s a következő háznál minden kezdődött újra. A kéméndi kiállítás egyik részlege
