Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-13 / 50. szám
KÖZGAZDASÁG____ Két héttel ezelőtt megjelent november 29-i 4B-as számunkban „Miért szüntették meg a súlygyarapodási prémiumokat“ cím alatt cikket közöltünk a mezőgazdaságban rendszeresített gazdasági ösztönzők módosításáról. E bevezető cikkhez kapcsolódik a szerzők egy további írása, amelyben tovább fejtegetik azokat a formákat, módszereket és utakat, amelyek elősegítik mezőgazdasági üzemeink számára a nagyobb bevételek elérését a jövő évben az eddig alkalmazott prémiumok eltörlése után is. Kiküszöbölni az állattenyésztésben mutatkozó gyenge pontokat A mezőgazdaság ökonómiai ösztönzői terén az 1970-es évre kidolgozott módosítások magyarázata Nehogy hibát kövessünk el már a bevezetőben, meg kell mondani, hogy a többtermelési prémiumok megszüntetésével felszabadult pénzösszegekkel nem fogják csökkenteni a mezőgazdasági üzemek bevételeit. Éppen ellenkezőleg, az erre a célra megszabott anyagi összegeket és a többi pénzeszközt földműveseink egyrészt a mezőgazdasági termékek étvételi árához számított pótdíjak formájában és esetenként megítélt célprémiumokként kapják vissza, esetleg más módon — az árképzés gazdasági eszközein kívül álló (állami hozzájárulás, szubvenció stb.) formájában. Ezek a felszabadult gazdasági eszközök a földművesek szempontjából n%m elhanyagolandók. Ez tulajdonképpen olyan kiegyenlítés lesz, melynek feladata fedezni a termelőeszközök eddigi árai és feltételezett áremelkedése közötti különbözetet (ide tartoznak az építőanyagok, gépek, műtrágyák és a mezőgazdaság egyéb szükséges kellékei), amit'a mezőgazdasági üzemeknek feltétlenül be kell szerezniük. Az anyagi eszközök további forrását képezik azok az összegek, amelyekkel a mezőgazdaságban foglalkoztatott személyek egyéni bevételét igyekeznek majd a népgazdaság többi ágazatában foglalkoztatottak jövedelmének színvonalára emelni. Itt elsősorban az iparban elért jövedelmek magasságát tartják szem előtt. Ez azt jelenti, hogy a megszünteti többlettermelési prémiumok fennmaradó pénzeszközein kívül a mezőgazdaság az említett célokra a jövő évben további komoly összegeket, hozzávetőleg 580 millió koronát kap. Az ökonómiai jellegű és eddig jóváhagyott intézkedések elsősorban közvetlen hatást kívánnak elérni felkeltve a termelők érdekeltségét a mezőgazdasági cikkek termelésének és piaci árutermelésének fokozása iránt. Az 1970-es évre járható útként elsősorban az átvételi árakhoz számított órpótlékok elismerésének formáját tartják. Ez ugyan nem a legjobb megoldás, mert az átvételi árakhoz számított pótdíjak ideiglenes jellegűek, eltekintve attól, hogy lélektanilag különféleképpen hat az ár és az átvételi árhoz számított pótdíj. A tapasztalatok szerint földműves nagyközönségünk általában ideiglenes, rövid lejáratú intézkedésnek tartja az árakhoz számított pótdíjak adását, amely nem nyújt kellő biztosítékot a termelés hosszabblejáratú távlati céljainak megvalósítására. Ennek ellenére azonban ezt az intézkedést meg kellett hozni tekintettel arra, hogy mélyrehatóbb módosításokat és változásokat készítünk elő az árpolitika terén is az 1970-es évet követő időszakban. Tárgyilagosan be kell ismernünk, hogy ezek a részleges és ideiglenes módosítások lényegükben már most magukban hordozzák az eljövendő és maradandóbb értékű megoldás csíráit. Az élelmiszerpiacon jelenleg fennálló helyzet és az elkövetkezendő évre kilátásban levő nem a legjobb előirányzatok azt a döntést tették szükségessé, hogy elsősorban azokat a mezőgazdasági termékeket és cikkeket kell gazdaságilag előnyben részesíteni, amelyek esetében a kínálat és a kereslet között jelentős ellentét, disszharmónia mutatkozik. Ezért fontos helyet kaptak e kérdésben az állattenyésztés egyes termékei. A mezőgazdasági üzemek legfőbb igyekezetét a termelés és a húsfelvásárlás tervezett terjedelmében való biztosítására kell összpontosítani, hogy a jövő évben élelmiszerpiacunkat folyamatosabban láthassuk el a szükséges cikkekkel. A termelés fokozását célzó igyekezet anyagi érdekeltségének növelésére 1970. január 1-től az átvételi árakhoz számított árpótlékok terén a következő intézkedéseket teszik: A vágósertések esetében a termelő a 70-től 120 kg súlyig terjedő eladott sertésért az érvényben levő átvételi árhoz további árpótlékkal számolhat, éspedig 2,30 koronával az élősúly minden kilogrammja után. Ez az árpótlék tehát az 1969-ben kifizetett árpótlékkal összehasonlítva az élősúly minden kilogrammja után egy koronával emelkedett. Abban az esetben, ha a mezőgazdasági üzem elhatározza, hogy vágósertését szilárd húsmennyiségben értékesíti, úgy ezt az árpótlékot a vágási húsmennyiség minden kilogrammjára (az I. és II. minőségi osztályban) kifizetik, éspedig 2,90 korona összegben az eddigi 1,60 korona helyett kilogrammonként. Á vágószarvasmarha esetében az átvételt árakhoz 1,30 korona árpótlékot fizetnek ki az élősúly minden kilogrammja után az összes minőségi osztályban és kategóriában, vagyis az ökrök, bikák, üszők és tehenek eladásakor. Ezt az árpótlékot eddig egyáltalán nem fizették ki, ami tehát azt jelenti, hogy megnövekedett a termelés ezen ágának rentabilitása. A húsmennyiségben szilárdan lekötött értékesítéskor azonban az árpótlék 2,50 korona a vágás utáni hús minden kilogrammja után. Hogy megszüntessék az eddig helytelennek mutatkozó gyakorlatot, mely az első laktáció után kiselejtezett tehenek fölvásárlási áraiban mutatkozott az üszők árával összehasonlítva, az állatot eladó kiegyenlítő pótlékot kap az elsőborjas eladott tehén után, éspedig: az A minőségi oszályban 2,50 Kős/kg az Ai, B, Bi minőségi osztályban 2,— Kős/kg az élősúly minden kilogrammja után adott 1,30 koronás árpótlékon kívül. Az elsőborjas tehenek kiselejtezésének különleges ellenőrzése ugyanis megmutatta, hogy húsuk legalább annyira jó minőségű, mint az üszők húsa. Ezzel az intézkedéssel ugyanakkor gyorsítani kívánják a kellő hasznot nem hajtó tehenek kiselejtezését az első laktáció után, másrészt pedig felkeltik és támogatják az érdeklődést aziránt, hogy minél több üszőt folyassanak be és így kellő borjúállományt érhessenek el. A vágóborjak esetében a felvásárlási árak 1970-re az eddigi színvonalon továbbra is érvényben maradnak, mivel semmi szükség nincs arra, hogy az esetleges árkedvezmény a könnyebb testsűlyú borjak nagyobb mértékű kiselejtezését eredményezze, ami még súlyosbítaná a szarvasmarha-állomány eddigi kedvezőtlen fejlődési irányzatát. Emellett azonban a nagyobb testsúlyú borjak tejjel történő felhizlalása mellett, amely esetben a szükséges rentabilitás biztosítva van, továbbra is kifizetik az élősúly minden kilogrammja után a 3 koronás árpótlékot, feltéve, hogy a borjak az A minőségi osztályba kerülnek és legalább 155 kg súlyúak. Az árpótlékot nemcsak a kivitel céljaira eladott borjakért fizetik ki, hanem azokért a borjakért is, amelyeknek húsa a hazai piac céljait szolgálja majd. A piaci árutermelésben az anyagi érdekeltség előbb említett módozatain kívül az ökonómiai ösztönzők kialakításának módozataiban gondolnak az állattenyésztésben az optimális adottságok és feltételek kialakítására, különösen ami a gazdasági állatok állományainak további fokozását illeti. Ezt külön célprémiumok megítélésével kívánják elérni. A kocák állományának folyamatos csökkenése (Szlovákiában az 1966-os évvel összehasonlítva 20 100 kocával, tehát 13 százalékkal van kevesebb) és az ebből eredő választott malachiány egyik legfőbb oka annak, hogy Jelenleg sertéshúshiány mutatkozik hazai piacunkon. A szopósmalacok felnevelésében az önellátás biztosítása érdekében, továbbá az eddigi állománycsökkenés meggátlására, valamint a kocák állományának további növekedését elősegítő feltételek kialakítása érdekében már ez évben minden Járásban megtették a szükséges intézkedéseket. A járási mezőgazdasági társulások (Mezőgazdasági Termelési Igazgatóságok) a mezőgazdasági üzemekkel megtárgyalták a kocák fokozottabb bebúgatásának konkrét feladatait. A kocákat olyan elődöktől nevelik fel, amelyeknek hasznossága bizonyíthatóan jó, egészségi állapotuk megfelelő és a bebúgatást legkésőbb 1969. november 15- lg elvégezték. Ebben az akcióban Szlovákiára 30 ezer fiatal koca bebúgatását tervezik. Minden mezőgazdasági üzem, amely a kocák állományát megnöveli az előbbiekben vázolt feltételek mellett bebúgatott kocák számával és egyúttal 1970 első negyedévében az előző év ugyanezen időszakával összehasonlítva nagyobb malacelválasztási arányt ér el, úgy 800 korona prémiumot kap az állomány minden terven felüli kocája után az 1970. április 1-1 állapotot összehasonlítva az 1969. január 1-i állapottal. (Folytatjuk.)' Miroslav Migtina, _* Peter Habéák mérnök. Ladislav Spacinsky mérnök, CSc.: Az agrokomplexum külkereskedelmi kapcsolatainak problémái (7.) c) Az árengedmények és az árpótlékok rendezése a szocialista országokból való behozatal esetén Az alapfontosságú nyersanyagok, félkész áruk és kész gyártmányok behozatala esetén, 1970-ben az átszámítási árfolyam 18 KCs lesz egy rubelre, amelyhez 11 százalékos árpótlékot számíthatnak az olyan behozott cikkeken kívül, amelyeknek árát egységesen állapították meg, akár a szocialista, akár a kapitalista országokból importáljuk. d) Behozatalunk a kapitalista országokból és jugoszláviából A kapitalista országokból és Jugoszláviából behozott árucikkeket elvileg 27 koronájával egy amerikai dollárért árfolyamban számolják el és egységes, 15 %-os árpótlékot alkalmaznak. A megtérülő devizahitel esetében, amikor a devizák eladását csupán üzemen belüli elszámolással végzik, a behozatalt intéző szerv köteles az állami költségvetés céljaira 15 %-os egységes árpótlékot leadni. Az 1970-es évre érvényben marad a vámbizonylat ellenében történő behozatal, ha ellenértékét kivitellel egyenlítik kt a kapitalista országokkal, illetve Jugoszláviával. Ez azonban az élelmiszeripari üzemek esetében nem jön számításba. e) A kereskedelem csereakciói — ha ezt az állami, illetve szövetkezeti kereskedelmi szervezetek végzik, melyek bizonyos árucikkeket szállítanak külföldre s ezek az áruk nálunk forgalmiadó alá esnek, az ügyletek a következő feltételek mellett folynak: 1. a belföldi szervezet, amely a szóbanforgó árucserét végzi, az illető nemzeti pénzügyminisztérium engedélye alapján a kivitelre kerülő áru adóját megfizeti: 2. a csereakció keretében behozott áru megadóztatásakor a belföldi szervezet á belföldi piac fogyasztási cikkeinek behozatalakor szokásos rendelkezések értelmében jár el; 3. a csereakciót megvalósító belföldi szervezet kötelessége megegyezni a bankkal a csereakció devizakeretében még az árucsere szerződés megkötése előtt. f) A szocialista tábor országaival folytatott kiviteli és behozatali ügyletek, amelyeket szabadon beváltható valutákkal egyenlítenek ki, ugyanolyan elbírálás alá esnek a gazdasági ösztönzők kérdésében, mint a kapitalista országokkal folytatott külkereskedelem. F. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelmének távlatai A mezőgazdasági és élelmiszeripari szakágazatban számolni kell azzal, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari gyártmányokkal folytatott külkereskedelmi részleg mérlege passzív marad, s várható az is, hogy ezek az aránytalanságok a jövőben még megnövekednek. Ezt a nézetünket a következő tények támasztják alá. Az 1967- es évvel végződő ötéves időtartamban a mérleg hiánya hozzávetőlegesen 2,8 milliárd korona volt. Ettől az időponttól kezdve a helyzet még rosszabbodott. A Külkereskedelmi Kutató Intézet számításai szerint ez a passzívum 1970-ben eléri a 3,4 milliárd koronát, sőt 1980-ra az előirányzat ez eddigi fejlődést figyelembe véve elérheti a 3,8—4,4 milliárd devízakoronát is. A mezőgazdasági-élelmiszeripari szakágazat közvetlen érdekének szemszögéből elbírálva az export eddigi mértékét továbbra is fenn kell tartani, sőt fejlesztésén, bővítésén kell igyekeznünk. Emellett szükséges lesz a kivitelre kerülő mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkek kivitelének hatékonyságát Is mérlegelni. Az élelmiszeripari termékekből a hazai piacon mutatkozó és már hagyományossá váló kilengéseket csupán a legutolsó esztendőkben sikerült úgy-ahogy kiegyenlíteni, elsősorban a kedvező éghajlati adottságok alapján elért rendkívüli Jó terméseredmények következtében, valamint a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum hatékonyságának és munkaeredményei feljavulásának, s nem utolsó sorban a mezőgazdaságba fektetett komolyabb beruházásoknak köszönhető. Az utóbbi időben az egyre erősödő inflációs nyomás hatására az élelmiszerek piacán a komolyabb kilengések ismét érezhetőek. Kiviteli tételeink között szerepelnek az olyan hagyományos árucikkek mellett, mint amilyen a komló, a sörárpa, a maláta és a cukor után a negyedik helyen a hús, a hústermékek és szarvasmarha kivitel, amelyet a legutolsó három esztendő alatt építettünk ki és legnagyobb piacaink ezekben az árucikkekben a szabadon beváltható fizetőeszközzel rendelkező kapitalista országok. E cikkek legjelentősebb vásárlói Olaszország és az NSZK. Hasonló jellegű tojáskivítelünk is, amely ugyan már hagyományos, de nem mutat fel olyan eredményt s nem is olyan jelentős, mint húskivitelünk. A legfőbb piacokon (Európai Gazdasági Közösség) foganatosított intézkedések következtében tojásklvitelünk csökkenő irányzatot mutat. Az élelmiszeripari piacon mutatkozó erős nyomás következtében jelenleg felmerül a kérdés, hogy célszerű-e ilyen árucikkeket exportálni, avagy helyesebb-e ezeknek az árucikkeknek kivitelét beszüntetni. A kérdés megvilágítása érdekében vessünk behatóbb pillantást a kivitel jelentőségére és az ezzel kapcsolatos véleményekre. A hús és hústermékek, valamint a szarvasmarha kivitele az élelmiszeripari és mezőgazdasági cikkeit kivitelének 18 %-át képezik. Természetesen ez a kapitalista országokba irányuló kivitel. A deviza hitelből ez a kiviteli cikk 19 %-ban részesül. Nem közömbös tehát, sőt igen fontos az, milyen álláspontra helyezkedünk a hús kivitelének kérdésében. Az ötvenes évek elején a maihoz hasonló helyzetben megszakítottuk a Nagy- Britannlába irányuló húskonzerv éá húsáru kivitelünket. E kivitel abban az Időben az összkivltel mérlegét tekintve nem játszott fontosabb szerepet. A piac fontosságának helytelen értékelése azt eredményezte, hogy a későbbi esztendőkben igen nehezen tudtuk visszaszerezni a könnyelműen elvesztett piacot. Nemcsak a piac megtartása fontos, hanem gyártmányaink és elsősorban az USA-ba, az NSZK-ha és Nagy-Britanniéba szállított gyártmányaink jó hírnevének és márkájának fenntartása is fontos. Ami a kivitel hatékonyságát illeti, a legfontosabb értékmutatónak tartjuk azt, mennyiért, hány koronáért sikerül egy amerikai dollárt szereznünk. Az egyes húsáruk és a szarvasmarha kivitel célszerűségének elbírálásakor az egyes árucikkek következő sorrendjét kapjuk: 1 dollár elérése szarvasmarha, hús és nyúzott borjak 17,40 Kős vesepecsenye 17,90 Kős élő borjú 20,59 Kős élő választott borjak 22,96 Kős rostélyos 23,30 Kős különféle húskonzervek 30—33 Kős Az export terén szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy az Európai Gazdasági Közösség országaiban az árak változékonyabbak a kiegyenlítő illetmények változása szerint, s ez elsősorban a vágómarha szállítmányokra érvényes. Legnagyobb piacunk Olaszország. Tekintettel arra, hogy Olaszország az év folyamán húsra átszámítva csaknem 450 ezer tonnát importál, kitűnik, hogy az általunk szállított tételek az olaszországi importnak csupán egy töredékét Jelentik. Ebből világossá válik, hogy ha a piacot és szállítmányaink folyamatosságát fenn akarjuk tartani, kivitelünket nem korlátozhatjuk, mert a konkurrencia azonnal helyünkre lép és nagyon nehéz lesz erre a piacra ismét bejutni. Minden esetben látni kell azt, milyen versenytársat jelent a dél-amerikai jő minőségű fagyasztott hús. Tény és való, hogy kivitelünk minden kilogrammjának ellenértékéből két kg fagyasztott húst vásárolhatunk. Nézetünk szerint éppen a Jelentős húshiány időszakában kellene ezt azt adottságot kihasználnunk úgy, ahogy azt már néhány éve a Magyar Népköztársasában végzik. Meg kell azonban Jegyeznünk, hogy a dél-amerikai fagyasztott hús — különösen az Argentínából behozott hús — különleges kezelést és feldolgozást követel, mivel fertőzés, az állatok száj- és körömfájás ‘ fertőzésének, esetleg más fertőző kórokozók fellépésének veszélye állhat elő. E behozatali ügylet előnyét igazolja az a tény, hogy Dél-Amerikában egy tonna húst 400 dollárért, kicsontozott húst 600 dollárért vásároltunk, míg ez általunk exportált friss sertéshúsért tonnánként 1200 dollárt is kapunk. Az előbb felsoroltakból azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a húspiacon mutatkozó jelenlegi nehézségeink közepette sem szabadna feladnunk a külföldi piacok fenntartását, hanem bizonyos korlátozás mellett továbbra is* fenn kellene tartanunk a már meglevő külföldi piacokat. Kivitelünk fejlesztését célzó elgondolásaink szerint 1975-ig számolunk azzal, hogy exportunkat a jelenlegi színvonallal összehasonlítva 25—30 százalékkal emeljük. Az export fejlesztését elsősorban a kifizetődő gyártmányok és árucikkek terén kívánjuk elérni, tehát olyan cikkekből, amelyeknél egy dollárt 34 koronáért érünk el. A kiviteli mennyiség ilyen növelésének feltétele, hogy a gazdasági ösztönzőket a külkereskedelemben tovább már nem szilárdítjuk, ellenkezőleg: a kifizetődőbb árucikkek kivitelekor az ösztönzők valóban elősegítik a kivitel fejlesztését. A mezőgazdasági-élelmiszeripari termékek kivitele az országos kivitel színvonala mögött marad. Szlovákia az országos mezőgazdasági termelésből 32 %-ban veszi ki részét, azonban az országos kivitelből csupán 18—20 százalékban részesül. A Szlovákiából eredő kivitel lemaradását a mezőgazdasági termelés színvonala mögött több tényező okozza. (Folytatjuk.) SZAPAn FfrniMÜVES 1969. december 13.
