Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-13 / 50. szám
FALVAINK Összefogásban az erő A betakarítás okozta mindig a legnagyobb gondot a mezőgazdaságban. Ebben az esztendőben különösen száraz volt az ősz és ez kedvezett a betakarításnál. Bármilyen Jő volt az időjárás, még november második felében is sokan szorgoskodtak a határban. A szőgyéniek ottjártunkkor kukoricatöréssel foglalatoskodtak. Emellett a nehéz traktorokkal végezték a keserves mélyszántást. Az egyesült Barátság elnevezésű szövetkezet elnöke elégedett az őszi munkákkal. Soha nem ment még ily kevés veszteséggel a betakarítás, és ez a közös jövedelmében is megmutatkozik. Slabák József mérnök arca csak akkor borul él, amikor a vetésre terelődik a sz'ó. A Barátság szövetkezetben,'mint sok helyütt másutt, rosszul kelt a búza, s vajmi kevés remény van arra, hogy az elkövetkező hetekben kibújik és megerősödik az elvetett mag. A szőgyéniek az utóbbi időben több magyarországi szövetkezettel kötöttek barátságot. Ezek a kapcsolatok nem formálisak. A közelmúltban például egy cukorrépa rakodó gépet küldtek Nádudvarra, mivel ott még több mint 100 hold cukorrépa vár betakarításra. Ök viszont alkatrészt és vetőmagot szereznek be a baráti téeszekben. Emellett a szerződésben lefektetett pontok alapján mindent igyekeznek megvalósítani. Perbetén a „vezérkart“ a szövetkezet székházában találtuk. Ügyes-bajos dolgokról tárgyaltak. Egy nagy szövetkezetben mindig akad valami boszszantó hiba melynek eltávolítása nélkül nem gurulhat zökkenőmentesen a közös kereke. A tanácskozást, amelyen résztvettünk, vendégek zavarták meg. Két szovjet tiszt érkezett, s hamarosan kiderült, hogy nem futó vendégekről van szó, hanem mindennaposakról, mivel a katonáik már hosszabb idő óta szorgoskodnak Perbetén. Nagy Ferenc, a szövetkezet elnöke informált, hogy a községrendezés mellet a szövetkezetben is dolgoznak a szovjet katonák. Egy röpke idő múlva kint jártunk a határban. Az egyik domboldalon Megérkeztek a betonoszlop-szállítmánnyal lint a kó, olyan kemény a föld, üe azért a markos fiatal szovjet katoiák aránylag hamar kiássák a gödröket az oszlopoknak. egyenruhások betonoszlopokat állítottak be a szőlőtelepítésen. Kemény volt a föld, mint a beton, s bizony a csípős szél ellenére is gyöngyöztek a homlokok, míg kiástak egy-egy gödröt. A szovjet katonák a délelőtti órákban a perbetei határba igyekeznek. Délutánra marad a gyakorlat, bizony már estébe haitik az idő, amikor véget ér a napi tennivalójuk. Keményen dolgoznak és így lesz belőlük edzett katona, akiken nem fog ki az időjárás és a legnehezebb munkát, s a gyakorlatot is könnyűszerrel végzik. Edzett fiúkat nevelnek a szovjet hadseregben, olyanokat, akik sokoldalúan felkészültek. Kemény a föld, mint a kő. A szőlőoltványok kiszántásához két traktort kell összekapcsolni. Varga eltvárs, a vincellér, már megette a kenyere javát, de nem igen emlékszik arra, hogy ilyen földből szedték volna ki a szőlővesszőket. Ugyanezt vallják azok is, akik az oltványokkal dolgoznak. Akkor éppen ebédeltek, erőt gyűjtöttek, hogy aztán az oltványokat előkészítsék a szállításhoz. Mert a perbeteiek nemcsak saját részükre készítenek oltványokat, hanem eladásra is. Amíg van rendelés, mondták többen is az idősebbek közül, érdemes oltványkészítéssel foglalkozni. Ottartőzkodásunk alatt befutott a betonoszlopokat szállító teherautó Is. A tehergépkocsi szintén katonai. A jzovjet legények egy-kettőre lerakták a kordonos műveléshez szükséges támaszokat, s ezzel végétért a napi tennivalójuk s máris indulnak a falu felé. Most különös örömmel mennek, mert a munkájuk ellenértékéként a szövetkezet vezetősége televíziót vásárolt, amelyet most szállítanak haza, s így este már a képernyőn keresztül élvezhetik az érdekesebbnél érdekesebb műsorszámokat. Két szövetkezetben jártunk a ködös őszvégi napokban. A (határban még nincs nyugalom, szükség van a munkáskézre, sőt még a segítségre is. A baráti kapcsolatok során két szomszédos ország szövetkezetei fognak össze, sürgetik a betakarítás elvégzését. Az összefogás eredménye, hogy semmi nem vész kárba, s mielőtt Télapó megrázza szakállát, minden munkát elvégeznek a határban. -tt-Őszutó a határban A Lévai Járási Mezőgazdasági Társulás egy kedves ünnepségre küldött meghívót. A szövetkezetek megalakulásának 20. évfordulóján emlékérmet adtak azoknak, akik húsz évvel ezelőtt a szövetkezeti mozgalom úttörői voltak. A Szabad Földműves szerkesztőségéből ketten, a Rolnícke noviny-ból és a Pravdából egyegy mezőgazdasági újságíró vette át az emlékplakettet. Egy kicsit félszegen álltunk ott a pódium előtt a sok ismerős arcot szemlélve, akikkel annak idején gyakran találkoztunk a szövetkezetek alakításakor. Ott voltak a tőrei, az ipolyvlski úttörők, s több elsőként alakuló szövetkezetek veterán tagjai. Ahogy elnéztem a két évtizedes munkában megedzett arcokat, magamnak is feltettem a kérdést: vajon miért vállalták ezek az emberek ezt a többletmunkát? Hisz a házalás, az éjjelezés helyett otthonukban pihenhettek, szórakozhattak volna. A választ az ünnepség után Szebeilay Jánostól, a Lévai Vízgazdálkodási Üzem Igazgatójától kaptam meg. — A múltban bőrünkön éreztük a falusi gazdagok és a földbirtokosok nyomását, azt, hogy munkánkért nagyon keveset fizettek s nem is kaptunk mindig munkát Láttuk, hogy a falu forradalmi átalakulása nélkül nem lehet megoldani a szociális problémákat sem. Csakis a szovjet kolhozok mintájára alakult szövetkezetek ben érvényesülhetett az az elv, hogy a föld azé legyen, aki megműveli, és mindenki annyit kapjon a javakból, amennyi munkát végez. A szövetkezetesítés tehát elsősorban szociális okokból történt. Leginkább olyanok sürgették ezt, akik a múltban szociális szempontból el voltak nyomva. Tehát érdekük volt, hogy faluhelyen egy olyan nagyüzemi me-ÖNZETLENÜL zőgazdaság jöjjön létre, amelyben nem a vagyonjogi helyzet dönti el, kinek mennyi Jut a javakból, hanem az, hogy mennyire veszi ki részét a munkából. Ezért az elvért indultak harcba a volt földmunkások, zsellérek és az öntudatosabb középparasztok Is. Persze a forradalmi átalakulás nem ment simán. Sokszor az agitátoroknak minden furfangot elő kellett venni, hogy az egyéni gazda odakanyarítsa nevét a belépési nyilatkozat alá. A szünetben Szebellay elvtárs egy érdekes történetet mondott el. Inámban nehezen tört meg a jég. Már úgy látszott, sosem lesz ott szövetkezet. Az agitátoroknak különösen Bugyi bácsi okozott nagy gondot. De egyszer mégis beadta a derekát. Ügy történt, hogy Szebellay János elvtárs, az Ipolysági Járási Nemzeti Bizottság elnöke, leült vele poharazgatni, s úgy a harmadik pohár után azt mondja Bugyi bácsinak: — Jó ez a bor, bátyó. Csak egy kis keserűséget érzek utána. — Tán csak nem utóíz ... — Nincs ennek semmi hibája, csak azért érzem kesernyésrek, mert azt mondják, hogy a járási elnöknek még olyan tehetsége sincs, hogy egy belépőt szerezzen. Bugyi bácsi elgondolkozott, aztán színültig töltötte a poharakat és így szólt: — Hát azon ne múljék. Még hogy az én boromat keserűséggel igya?. . . Isten neki, aláírom! Hát így történt. Persze, az elnök nem úszta meg olcsón, mert még jő párszor össze kellett koccintani a poharat s a végén már tengerész módra távozott. Sztudva László, az Ipolysági Járási Nemzeti Bizottság mezőgazdasági osztályának vezetője meg annak idején felcsapott szakácsnak, 107 napig voltak Inámban. A falu lakói még akkoriban olyan konzervatívak voltak, hogy a fogyasztási szövetkezetbe sem léptek be. Tehát üzlet sem volt. így az agitációs csoport Is önellátó volt. Az osztályvezető készítette a finom paprikáscsirkéket, túrós csuszákat, és állítólag olyan jól főzött, hogy a csoport tagjai még most is megnyalják utána a szájukat. Sztudva elvtárs, amikor megemlítettem neki a szakácsművészetet, kissé elpirult, de aztán azt mondta, hogy olyan jól sikerült túróscsuszát még otthon sem készített. Farnadon is nehezen tört a jég. Oda Molnár Józsi, a Zselízi Járási Pártbizottság akkori titkára, Pásztor Lajos, a CSEMADOK járási titkárságának dolgozója járt egy tucatnyi agitátorral. Hét hétig beszélgettek türelmesen a földművesekkel, amíg végre Is megalakult az 1900 hektáros szövetkezet. — Nagyon nehéz volt — mondja Molnár Józsi, aki egyébként igen jó barátom és ismerősöm. — De azért nem bántam meg a sok éjszakázást. Annyi jó emberem van a faluban, hogy amikor odamegyek, mind vendégül akar látni. Hajdú bácsi sosem mulasztja el, hogy beinvitáljon egyegy jó falatra. Beszélgetés közben Sztudva elvtárs felsóhajtott: „Hej, micsoda lelkesedés volt akkori“ — Tényleg így volt. Lelkesedéssel, önzetlenül dolgoztak a szövetkezeti mozgalom úttörői, és ezért minden elismerést megérdemelnek azok is, akik emlékérmet kaptak, és azok Is, akik nem álltak ott a pódium előtt. Bállá József Hanyagság, vagy felelőtlenség ? A rimaszombati járásban levő Beje községben lakott szerény házacskájában a 85 éves özvegy Gyetvay Erzsébet. A múlt év decemberének egyik éjszakáján rémülten arra ébredt, hogy házának sarkát lerombolta egy figyelmetlen gépkocsivezető, aki az útkanyarban elvesztette uralmát a nehéz jármű fölött, s az úttestről letérve a háznak hajtott. Egy év telt el a baleset óta, s az idős özvegy asszony háza azóta is úgy áll lakhatatlanul, ahogy a gépkocsi megrongálta. Gyetvay Erzsébet pedig jószívű rokonoknál, barátoknál lakik, mert hisz nem élhet a szabad ég alatt. Pedig inkább szeretné öreg napjait a megszokott házacskájában tölteni. Bár a biztosító téríti a javítás költségeit, nincs az az építő vállalat, amely a számára kevés haszonnal járó munkát elvállalná. Hanyagság, vagy felelőtlenség az ilyen hozzáállás forrása? Nincs rá mód, hogy a nem zeti bizottság, vagy esetleg az EFSZ segíthetne a bajon? Vajon meddig marad még segítség nélkül az idős özvegyasszony? K. Z. —M—IIIIIIIWI IMII'Ilim HI—II VERES SÁNDOR általában elégedett A címben nem véletlenül említjük az „általában“ szót, mert Veres Sándor, a Jednota ekecsí raktára áruszállítási osztályának vezetője most, a karácsonyi vásár előtt, csak általában elégedett. Nagy eredménynek tartja, hogy lényegében az újdonságok is kijutnak vidékre, azonban van néhány hiánycikk is, ami miatt nem lehet teljesen elégedett. Kalauzolásával végignéztük a raktárt. A cukorka osztályon Molnár Géza raktárvezetőtől megtudtuk, hogy a választék lényegesen bővült a múlt éviihez képest és megláttuk azokat az újdonságokat, amit a bratislavai cukorka üzletekben is vásárolhatnak a vevők. Olyan hóembert, Mikulást és Max csokoládébábut mutatott, hogy még Bratislavában som találkoztunk különbbel. Ellenben kevés a desert-csokoládé. Pedig nagy utána a kereslet. Egyébként a cukorkaáru nagy részét már kiszállították az üzletekbe. Az Italáru raktárban jófajta bolgár burgundit kóstoltunk meg. Bor is van elég, csak a magyar borok hiányoznak. Viszont kevés a konyak. Pedig az utóbbi időben nagyon keresett cikk. Általában kemény italokban nem nagy a választék. A fűszer-részlegen kiderült, hogy nincs elég majoránna, pedig ez a házi disznóölések elmaradhatatlan kelléke. Úgy látszik mindig az hiányzik, amire éppen szükség van. Konzervekből bő a választék, de az ekecsi raktár ebből nem túl sokat szállíthat a falusi üzletekbe, mert faluhelyen, főleg a mostani Időszakban, nincs nagy kereslet konzervek után, hisz a falusi aszszonyok maguk tartósítják a zöldségféléket, nem beszélve a hízókacsa és hízólibai valamint a disznóölési idényről, amik természetesen csökkentik a húskonzervek keresletét. A raktár különben igyekszik mindent megtenni a falusi üzletek jobb ellátására. Persze ez sokszor nehézségbe ütközik. Nem csoda, hisz amíg 1957-ben havonta csak 3 millió korona értékű forgalmat csináltak, ma már 20—22 milliót. A mostani vásárlási láz idején a napi forgalom meghaladja a másfél millió koronát. Általában négy nap szállítják az élelmiszerféléket, de ha szükség van rá, szombaton is. A szállítási részleg kitünően működik. Amikor például veszélyeztetve volt a közellátás, a teherautók éjjel-nappal, még a távoli cseh országrészekbe is jártak, hogy megfelelő árut biztosítsanak a falusiaknak. Most is olyan Jól dolgoznak, hogy a vasútnak még nem fizettek fekbért. Veres Sándor tehát általában elégedett. Hozzátehetjük, hogy főleg a saját munkájukkal lehet elégedett, de egyes hiánycikkek miatt bosszankodik. (bállá)
