Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1969-12-06 / 49. szám

TAPASZTALATOK I A Mezőgazdasági Djságfrők Klubjának hat tagja a bra­­tislavai AGROTURIST szervezésében a Német Szövetségi Köztársaság néhány mezőgazdasági intézményét látogat­ta meg. E tanulmányút alkalmával módunkban állt a Frankfurtban működő Német Mezőgazdasági Társaság vezetőivel, I h 1 e Hermann-Adolf fal, dr. G e c h t e r Heinzzel és Luckner Heinricchel találkoznunk és tapasztalataikról, intézményük feladatairól érdeklődni. ■Nyugat-Németországban négy nagy ” mezőgazdasági szövetség mű­ködik. Elsőként a Német Parasztszö­vetságet említhetnénk. Ez a szövet­ség mindenekelőtt agrárpolitikával foglalkozik (neve Deutsche Bauer­verband). További szövetség a Rei­­faisen—Verband, amelyet alapítójá­ról neveznek Így és ez a szövetség kereskedelemmel, adás-vételi problé­mákkal foglalkozik. A harmadik szö­vetség a mezőgazdasági kamarák egyesüléséből alakult ki, s önálló gazdasági egységet alkot. Hatásköré­be tartozik például az iskolaügy, a tanácsadói szolgálat szakkérdések­ben. A negyedik nagy szövetség a Német Mezőgazdasági Társaság (Deutsche Landwirtschaft Gesell­schaft), amelynek vezetőitől a tájé­koztatást kaptuk. Előbb talán mondjuk el azt, hogy mivel nem foglalkozik a Német Me­zőgazdasági Társaság, amelyre most figyelmünket irányítjuk. Tehát nem foglalkozik agrárpolitikával, továbbá nem foglalkozik kereskedelemmel, harmadsorban nem foglalkozik az ál­lam által előirányzott feladatok meg­oldásával, például társadalmi szem­pontból vett iskolaüggyel. A társaság azzal a munkakörrel törődik, ami e felsorolásból kimaradt, vagyis a technikai és gazdasági fejlődés prob­lémáit oldja meg. Néhány példával illusztrálnánk a Német Mezőgazdasági Társaság fel­adatait. Legnagyobb jelentőségű te­vékenységükhöz tartozik, hogy két­évenként hatalmas méretű mezőgaz­dasági kiállítást rendeznek, melyen a mezőgazdasági üzemek tájékozta­tása a lényeg, mert nagyobbrészt olyan mezőgazdasági szükségleteket, gépeket, felszereléseket, eszközöket, anyagokat állítanak ki, amelyek a közeljövő vásárlási lehetőségeit szem­léltetik. Vendéglátóink nem rejtették véka alá azt a tényt, hogy társasá­guk működéséhez szükséges pénzesz­közöket jórészt a kiállítások nyeresé­géből fedezik, egy részét pedig a to­vábbi kiállítások megrendezésére használják fel. Néhány szóban jó lenne Ismertetni a Német Mezőgazdasági Társaság egyes osztályainak feladatait és mun­káját. A dr. Gechter által vezetett osztály Szemgazdasági problémákkal, szakmai továbbképzéssel és szociális kérdésekkel foglalkozik. Ez az osz­tály ez évben egy nagy kongresszust rendezett, majd többek között a me­zőgazdaságból az iparba átkerülő személyek szakmai kiképzésével fog­lalkozott. Gyakorlatilag olyan tízeze­rig terjedő lakosságú községekről és kisvárosokról van szó, amelyek ipa­rosítása gyors ütemben folyik. Az állami irányzat az, hogy a mezőgaz­daságban a közeljövőben kevesebben dolgozzanak mint jelenleg, s a mun­ka a mezőgazdaságban intenzívebbé váljon a gépesítés, valamint a vegy­ipar készítményeinek alkalmazása se­gítségével. Az így felszabaduló mun­kaerőket azután az állam igyekszik az iparban elhelyezni. A mezőgazda­­sági társaság feladatkörébe tartozik ezeknek a személyeknek ipari szak­mára való átképzése. Nyugat-Németországban három me­zőgazdasági Üzemtípust különböztet­nek meg, mégpedig az ott dolgozók megélhetése szempontjából. # Az első csoportba azokat a me­zőgazdasági üzemeket sorolják, ame­lyek gazdái megélhetésüket teljesen a földműveléssel biztosítják. # A második csoportban a tulaj­donosok a mezőgazdaság, mint főfog­lalkozás mellett kiegészítő ipari fog­lalkozást is találnak. # A harmadik csoportban főfog­lalkozásként az iparban tevékenyked­nek a föld tulajdonosai, és csak mel­lesleg foglalkoznak földműveléssel. A mezőgazdasági társaságban kü­lönösképpen érdeklődnek a bevétel emelése iránt a mezőgazdasági üze­mekben. Két lehetőség kínálkozik er­re. Egyik a termények árának foko­zásában, másik mód pedig a külön­féle mezőgazdasági szükségletek árá­nak csökkenésében rejlik. További kérdéscsoport, amellyel foglalkoznak az úgynevezett menedzser kérdés, vagyis azon személyek problémája, akik nem földtulajdonosok, de bérbe­vett területen gazdálkodnak, illetőleg megbízásból vezetik a gazdaságot. Ezt a funkciót üzemvezetői foglalko­zásnak is nevezhetnénk. E probléma főleg a fejlettebb technikai és szer­vezési fokon levő mezőgazdasági üzemekben kerül előtérbe. Ilyen szempontból a mezőgazdasági üze­mekben nincsen lényegbevágó kü­lönbség az üzemet maguk irnyító tu­lajdonosok és az üzemvezetők vagy bérlők között, főleg tekintettel az üzemszervezési kérdésekre. Az üzem­vezetés egyik igen fontos ellenőrző eszköze a könyvelés, amelynek új, célszerű módszereinek alkalmazásá­val és kipróbálásával is foglalkozik a társaság. Az új ismeretekről folyó­iratok, röplapok, könyvek kiadásával adnak tájékoztatást az érdeklődők­nek. A továbbiakban három csoportba sorolható áruminőségi megfigyelése­ket végeznek. Az első csoportba so­rolható a takarmánykeverékek minő­ségének megfigyelése, a másodikba tartozik az élelmiszerek minőségének vizsgálata. Harmadsorban pedig a me­zőgazdasági gépek élettartamának, működésének, röviden minőségének értékelésével foglalkoznak. Ezen a három munkaterületen ellenőrzést végeznek és bizonylatot állítanak ki az egyes kétszítmények, gyártmányok minőségi fokáról. Egy jellegzetessége van a mezőgazdasági társaság ilyen­irányú munkájának, mivel nem úgy végzik ezt mint az állami szervek, hanem önkéntesen vállalják a tevé­kenységet. Például tervbe veszik, hogy egy bizonyos évben a szalámi minőségét fogják tüzetesen ellenőriz­ni. Kívánságukról értesítik az összes vágóhidakat, feldolgozóüzemeket, a­­melyek önkéntesen jelentkeznek erre az áruminőség próbára. Az ökonómiai és szociális kérdé­sekkel kapcsolatban technikai fej­lesztési kérdésekkel is foglalkoznak. Megfigyeléseket folytatnak például az állattenyésztés, a piackutatás vo­nalán. Továbbá egy mezőgazdaságban dolgozó nők problémáival foglalkozó osztályuk is van. Itt a háztartás legész­­szerűbb szervezési, gépesítési kérdé­seivel foglalkoznak. Ezenkívül egy külfölddel kapcsolatot tartó osztályuk is van, melynek feladata azokban az elmaradott országokban, ahol a me­zőgazdaság technikai fejlődése szá­mításba jöhet, figyelni a szükségle­tek alakulását és az áruelhelyezés lehetőségét. A már említett kiállítások rendezé­sére külön osztályt alakítottak. En­nek munkatársai állandó kapcsolatot tartanak a kiállító cégekkel és pro­­pagációval gondoskodnak a rendez­vények látogatottságáról. A Német Mezőgazdasági Társaság­nak, melynek központja Frankfurt-Egy gyorsan fejlődő szövetkezet Akik két évtizeddel ezelőtt vagy későbben közvetlenül részt vettek a szövetkezetek szer­vezésében, már akkoriban láthatták a kezdeti nehézségeket, kisebb-nagyobb hiányosságo­kat. Tény, hogy a földek tagosítása és a közös istállók felépítése után az állatok összpon­tosítása nem oldott meg mindent. A nagytáblás gazdaságok kialakításával természetesen számos nehézséget leküzdöttünk. Például a közélelmezés és a feldolgozó ipar szempontjá­ból fontos áru rugalmas, közös felvásárlását, de a termelés továbbra is a régi, kisüzemi módszerekkel folyt. így csak a forma változott, a módszer maradt a régi. Ez az állapot sajnos számos gazdaság állattenyésztésében még ma is fennáll. Jó ideig hasonló volt a helyzet a nagydaróci szövetkezetben Is. Sok mindennel kellett foglalkozniuk, s ez­által a munkafolyamatok közül úgy­szólván egyik sem lehetett tökéletes. Így, amikor a kalondai Tóth János odakerült elnöknek, alaposan körül kellett néznie, és csak azután fogha­tott hozzá a dolgok ésszerű rende­zéséhez. Szerencse, hogy volt kikre támaszkodnia, mert hiszen a nagy­­daróci szövetkezet tagjai dolgos em­berek, akik szívesen hallgattak az okos szóra. A termelés hatékonyságának növe­léséről kellett dönteni, s ezt a régi eszközökkel és módszerekkel aligha lehetett volna valóra váltani. Korsze­rűsíteni kellett a folyamatokat. Az első jelentős cselekedet a környező gazdaságokkal való kooperációs kap­csolat felvétele volt, ami lehetővé tette a meghatározott irányú beliize­­t i szakosítás bevezetését, a nagyüze­mi borjúnevelést. A nagydaróci szövetkezet, a felbe­csülhetetlen törekvés értelmi szer­zője, tizenhat gazdasággal kötött szerződést. A vele kooperáló partne­rek adás-vételi viszonyban tíznapos borjak eladására, illetve átvételére szerződnek. Eleinte nem minden si­került úgy, ahogyan Nagydarőcon ki­tervezték. Nem titkolják azt sem, hogy amíg sok utánjárással kihar­colták a Mix-Tuk elnevezésű tömény marhafaggyú leszállítását, bizony eléggé nehéz körülmények mellett folyt a borjúnevelés. A Mix-Tuk-ot 1:10 arányban keve­rik a borjak fölözött tejeledelébe, s elérik a 0,79 kg-os napi súlygya­rapodást. Ez az átlag természetesen nem egy-két hónap eredménye, ha­nem egész évre szól, és az előző bo­nyodalmak figyelembe vétele mellett kielégítőnek minősíthetjük. Tény, hogy a marhafaggyú nagyban hozzá­járult a hiányosságok kiküszöbölésé­hez, s ez a lényeg. Mindig megtalálni a legmegfelelőbb módot, mely hatékonyabbá teszi a termelést. Ez látszólag könnyű dolog, magától értetődőnek tűnik, mégis bonyolult. A szakembernek alapjában véve az a feladata, hogy a gazdaság javára gondolkodjék. Hogyan lehetne job­ban, eredményesebben, kisebb élő­munka ráfordításával s olcsóbban termelni. Aki így tesz, az jó vezető. Aki pedig gondolkodás helyett mond­juk répát egyel, vagy teszem azt ku­koricát tör, semmi esetre sem lehet jó vezető. A vezető feladata, megszervezni a munkát, úgy hogy például az üres­járat, a betakarítási veszteség mini­mális, a végeredmény pedig minél nagyobb legyen. Tulajdonképpen min­denütt ebből a szempontból értékein? a vezetőt. További ésszerű cselekedet a nagydarőcl szövetkezet részéről — mely mások számára is útmutató — hogy a tehénállomány hasznosságát a legkorszerűbb technológiával kí­vánják növelni. Arról van ugyanis sző, hogy 1 mil­lió 800 ezer koronás beruházási költ­séggel fölépítik a környék első Mo­­rávia silótorony rendszerét. Azt akar­ják, hogy a belé töltött fonnyasztott­­szecskázott zöldanyag etetésével ma­ximális hasznosságot érjenek el a teheneknél. A gondosabb takarmánytermesztés és az okszerű etetés következtében eddig is figyelemreméltó eredményt értek el a tehenek tejhasznosságának növelésében. Négy esztendővel ezelőtt például csak 1500 liter tejet fejtek tehenenként, idén pedig (eddig) 2500 liter az átlagos hozam. A jobb, ésszerűbb gazdálkodás kö­vetkeztében pár éven belül az alapo­kat is feltöltőtték. Négy évvel ezelőtt bizony elég szegényes volt a szövet­kezet szociális alapja, ma pedig kö­zel 300 ezer koronát tartanak szá­mon. Az üzembiztosítási alapon pedig 900 ezer koronája van a szövetkezet­nek. Idők folyamán az emberek életkö­rülménye is nagyban javult. Ezt a munkaegységekre kifizetett összeg is bizonyítja. Például 1966-ban mindösz­­sze 1 millió 200 ezer koronát fizettek a tagoknak, a múlt évben pedig már 2 millió 387 ezer koronát, az idei terv pedig 3 millió korona kifizetését feltételezi. Az életszínvonal' emelke­dése a fentebb említett valósághoz viszonyítva tehát jócskán túlhaladja a száz százalékot. Szükség is van a nagyobb pénz­összegre, hiszen a szövetkezetből nemcsak az ott dolgozóknak, hanem azok családtagjainak is élniük kell, akik bizony a falu lakosságának je­lentős hányadát képzik. Külön meg kell említenem, hogy a nagydaróci szövetkezet mi­lyen bensőséges kapcsolatra lépett a Rimaszombatban állomásozó szov­jet katonai alakulattal. A kapcsolat fölvétele a szövetkezet kőbányáján keresztül történt. Ogy kezdődött, hogy Sztyefan Iva­­novics Danielko elvtárs — akit a közelmúltban magam is megismer­hettem — fölkereste a szövetkezetei és fölkínálta a szovjet katonaság se­gítségét. Helyében törmelékkövet kért szálláshelyük udvarénak rendbetéte­lére. A katonák azóta egyéb segítsé­get is nyújtottak a szövetkezetnek. Olyan családias kapcsolat jött létre köztük, hogy közös ünnepségeket is rendeznek. A szövetkezet vezető­sége hívásra meglátogatta Danielko parancsnokot és katonai egységét. A fogadtatás olyan volt, mintha a két fél már évtizedek óta ismerné egy­mást. így helyes ez, hiszen a szovjet csapatok szabadítottak fel bennünket a fasiszta járom alól, és tavaly au­gusztusban is segítségünkre siettek. Idén május 9-én pedig a szövetke­zet hívta meg a parancsnokot és törzskarát. A csoport 18 tagú kultúr­­együttessel érkezett. A szovjet kato­nák telt kultúdház mellett mutatták be tartalmas műsorukat, ami nagyon tetszett a jelenlevőknek. Az örök barátság jegyében a szö­vetkezet ajándékokkal köszönte meg a szovjet katonai alakulat tagjainak a szép szereplést. Nem nagy dolog, mások is így cselekedtek volna. Mégis lényegbevágó, mert a nagydaróci szö­vetkezet komoly lépést tett azon az úton, melyen országunknak a továb­biak folyamán haladnia kell. Hoksza István Ezt az altalajlazltót a Budapesti Ipari Vásáron láttuk» Nálunk is egyre több mezőgazdasági üzemben alkalmazzák, és az altalajlazítás jelentős terméstöbbletet hoz, természetesen csak ntt, ahol mély a termőtalaj. Bállá felv. ban működik, a kihelyezett dolgo­zókkal együttvéve száznyolcvan mun­katársa van. Továbbá, ami pedig na­gyon fontos, hozzávetőleg háromezer külső munkatárssal működnek együtt, akiknek funkciója tiszteletbeli, tehát nem tartoznak a fizetett alkalmazot­tak sorába. A külső munkatársak kö­zött mezőgazdasági, gépesítéssel és kereskedőimmel foglalkozó szakem­bereket találhatunk. A szakismeretek terjesztését a kö­vetkezőképpen végzik. Látogatásunk hetében például Münster mellett egy nyilvános előadást rendeztek, mely­nek témája jelszóban kifejezve a kö­vetkező volt: több húst, keve­sebb tejet. Náluk ez az irányzat azért fontos, mert túlságosan sok a tej, jóformán nem tudnak vele mit kezdeni. A kérdés az, hogy az egye­dülálló mezőgazda mit tud ennek a kérdésnek a megoldása érdekében tenni. A Német Parasztszövetségnek politikai megoldást kell keresnie. A mezőgazdasági társaság dolgozói szerint, a tejtermelő gazdaságok egy részének hústermelő gazdaságokká való átcsoportosítása lenne lehetsé­ges. A hústermelés területén bizo­nyos hiányosságaik vannak, amelyek egy kismértékű húshiányban mutat­koznak a piacon. A termelés irányá­ról természetesen a gazdák maguk döntenek, azonban ha tanácsukat hajlandók meghallgatni, úgy a társa­ság alkalmazottai segítséggel vannak az egyes gazdaságok termelési struk­túrájának megváltoztatásával kapcso­latban. Döntés előtt a gazdának pél­dául ismernie kell a piaci helyzet alakulását, tudnia kell továbbá hol szerezheti be a hústermeléshez szük­séges hústípusú borjakat. Harmadsor­ban tudnia kell azt is, hogy miként szükséges takarmányoznia a húster­melésre beállított állatokat. Negyed­szer ismernie keli a legalkalmasabb istállótechnikát, a padlőanyagg.al szembeni kívánalmakat, a trágyaros­tok elhelyezését és azt is tudnia kell, hogy szabad tartással avagy bekötős módszerrel legalkalmasabb-e a te­nyésztés. Ötödször pedig ismernie kell a termelés rentabilitását, vagyis azt, hogy mennyiben érdemes foglal­kozni a hústermeléssel. Az említeti előadáson erről az öt kérdésről nyúj­tottak szakembereik áttekintést. Min­den témával huszonöt percig foglal­koztak. Az előadások délelőtt hang­zottak el. Ebéd után az öt kérdésre A Német Mezőgazdasági Társaság frankfurti székházában vonatkozó munkacsoportok alakultak ki, amelyeken belül vitát folytattak. A vitacsoportokat az egyes témacso­portokban jártas előadók vezették. Az előadáson hatszázötven személy vett részt. Ezzel a látogatottsággal igen elégedettek voltak a szervezők, de azt is tudják, hogy ezek iránt a kérdések iránt az egész Német Szö­vetségi Köztársaság területén érdek­lődnek a mezőgazdák, ezért sajtó­­osztályuk kapta feladatul, hogy az előadások anyagát, valamint a vitá­ban kialakuló nézetek megvilágítását brosúra formájában kiadják és ter­jesszék. A Német Mezőgazdasági Tár­saságnak saját könyv- és lapkiadó vállalata működik Frankfurtban. A mai parasztság már nem olyan, mint húsz évvel ezelőtt, hanem nagyon nagy tudással rendelkezik és tovább­képzésüket szinte tudományos fokon kell továbbvinni. Ezért nem lehet bár­milyen információkat közölni velük, hanem azoknak teljesen pontos, szak­szerű ismereteknek kell lenniük. A Német Mezőgazdasági Társaság­nak tizenhétezerötszáz tagja van, akik tagsági díjat fizetnek. Tagok­ként szerepelhetnek az egyes gazdák, vagypedig gazdasági szövetkezetek, esetleg szövetségek, például a borjú­tenyésztők szövetsége, vagy a mező­­gazdasági gépesítők szövetsége stb. További pénzbevétele a társaságnak a már említett kiállításokból, vala­mint a gép-, élelmiszer- és takar­mányminőség elismerési eljárás foly­tatásából van. A magánszemélyek évi húsz márka tagsági díjat fizetnek. A cégek, szövetkezetek, szövetségek egyszóval az intézmények külön meg­szabott tagsági díjat fizetnek, ami le­het évi ezer márka, vagy ennél is több. Az intézmények tagsági díját maguk az intézmények szabják meg. A legkisebb összeg ezekben az ese­tekben évi ötszáz márka. A mezőgaz­dasági gépek minőségvizsgálatának munkájához és költségeihez az állam is hozzájárul. Ez azért van, mert ha az állam saját intézményeivel végez­teti a munkát, akkor sokkal drágáb­ba jönne. így viszont csak a különbö­zeiét kell megtéríteniük, mert az alapösszeget az egyes gyártó cégek fizetik. Az ismertetés befejezéseképpen vendéglátóink a hattagú újságíró­­csoport feltett kérdéseire válaszol­tak, amelyekről más alkalommal számolunk be. KUCSERA SZILÁRD

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents