Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-22 / 47. szám
1890 tonna cukor terven felül • KEVÉS A SZÄLLlTÖESZKÖZ • A KAMPÄNY SIKERÉT VESZÉLYEZTETI A SZÉNHIÁNY # 1600 TONNA CUKOR SZAÜDARÄBIÄBA • SOK SZÖVETKEZETNEK NEM KELL A RÉPASZELET FALVAINK A Balt-Orient csattogó kerekekkel rohan Párkány felé. Izzadó emberek zsúfolódnak vagonjaiban, igaz a gőzfürdőt már előbb megkapták a bratislávái vasútállomás helyjegypénztárában, ahol egy jó órát kellett sorbanállni a jegyért, a vonatban mégsincs ülőhely. Így van ez már évek óta, semmit sem változik a helyzet. No, de végre megérkezünk Párkányba, ahonnan húszperces késéssel indul a személyvonat. Ehhez az utasoknak nincs csatlakozásuk. A 19.45 órakor induló személyvonat is késve indul, a régi mozdony bírja Zalabáig, majd kifolyik az olaj és visszatolat Csatára. Párkányból hoznak olajat és az utasok három órás késéssel érnek céljukba, már aki... Mert többjüknek nincsen csatlakozása. Többen Zalabáról gyalog idolnak el Pásztóra, szidják a vasutat, de aztán megelégelik, mert maguk is rájönnek, hogy nincs segítség, ebben a körzetben úgy mennek a vonatok, ahogy nekik tetszik. És aki nem akar gutaütést kapni, annak túl kell tennie magát ezeken a bosszúságokon. Az oroszkai vasútállomáson korom sötét fogad. Pedig jónéhányan váltásra igyekeznek a cukorgyárba és velem együtt botorkálnak. Ha valaki beleesne egy nyitott gödörbe, talán sose tudnák meg, hova lett. De Ihát errefelé ilyenek a viszonyok. Csak az elfa toronynál pislákolnak a villanykörték. Erős vízsugarak sodorják le a répát a csatornákba. Bajkai József előmunkással váltok néhány szót. — Hogyan tudnak dolgozni ilyen sötétben? ^ — Megszoktuk már a viszontagságokat. Hordják a répát, nincs megállás. — Egyébként hogy megy a szállítás? — Tíz éve dolgozom itt, még ilyen jó kampányunk nem volt. Van elég répa, 1500—2000 vagon tartalékunk van. Mehet a cukorgyár.Hatalmas teherautók jönnek-mennek, fénycsóvákat hasítva a szuroksötétbe, terhüket az elfasugarak sodorják le, vagy pedig a hidraulikus emelőszerkezetek által szabadulnak meg tőle. A nagy sürgés-forgás közepette találkozom Cslllaghy László mérnökkel, a cukorgyár igazgatójával. Régi ismerősként üdvözöljük egymást. — Miért nem pilhen, hisz már rég lejárt a munkaidő? — Amíg a kampány tart, így van ez. Nem tudok nyugodtart otthon ülni. Átmegyünk a szintén sötét gyárudvaron és körülnézünk az üzemben. Az igazgató csak akkor nyugszik meg, amikor Puskás Gyula a nemrég beépített kapcsolótáblánál újságolja, hogy minden rendben van, jól érkezik a felvágott répaszelet és a diffúzióval sincs baj. De azért ő is felsóhajt: x — Csak gőz lenne elég. Az már elég sok borsot tört az orrunk alá. A szénhiány bizony ebben a cukorgyárban is sok gondot okoz. Hő, illetve gőz nélkül pedig nem leihet cukrot gyártani. De reméljük, javul a helyzet. A gyárban mindenki nyugodtan dolgozik. Pásztor Gyula, az éjjeli műszak vezetője nem csoda, ha elégedett. Rövid jelentést tesz az igazgatónak: — Minden rendben, telnek az exportzsákok. A gyár Szaúdarábiába szállít 1600 tonna, eddig ritkán látott, nagykristályú cukrot. Állítólag, azért kérik így az arabok, mert a fogyasztóknak marékkel méri az eladó, s a nagy kristályok nem ragadnak a tenyérre. Hiába, a vevő kívánságát teljesíteni kell. A csomagolás sem egyszerű. Először polyetilén zsákokba teszik a cukrot és csak azután kerül rájuk a juta zsák. Más újdonság is van a cukorgyárban. A fogyasztók kívánságára úgynevezett mokka-cukrot is gyártanak, Bár a cukorgyár csomagolórészlege, eléggé elavult, mégis szívesen gyártanak olyasmit, ami a piacon újdonság, vagy ritkaság. Az igazgató kissé fellélegzik, amint végigjárjuk a gyárat és megállapítja, tjogy minden a legnagyobb rendben van. Utoljára még Gergő János, az előgyártórészleg vezetője jelenti,,bogy nála sincs semmi hiba, nyugodtan, dolgozhat az éjjeli műszak. Csak a szén miatt aggódik, meg a szállítástól fél. Mert kevés teherautót kapott. Már a mezőgazdasági üzemekhez fordult segítségért. A közeli gép- és traktorállomástól máris 15 traktort kapott, a lekéri szövetkezet pedig 3 traktort ajánlott föl. Reméli, hogy még több segítséget kap és nem lesz baj a szállítással. Egyébként a termelőkkel nagyon jó az összhang, betartják az időtervet. Mikor sok répa felhalmozódott, a gyár kérésére leálltak a szállítással, nehogy a nagy halmokban megfülledjen és hasznavehetetlenné váljék. Szőbakerül a répaszelet is, helyesebben annak viszszajuttatása a termelőhöz. Ezen a téren sincs baj. Sőt... Megfordult a kocka. Amíg azelőtt a termelők mindig a répaszelet miatt szidták a cukorgyárat, most nem akarják elvinni, több szövetkezet még el is adja a neki járó répaszeletet. A szőgyéníek már 100 vagon répaszeletre kötöttek szerződést a cseh országrészek szövetkezeteivel. A cukorgyár viszont vigyáz, hogy nagyobb károk ne legyenek, ezért 2500 tonna szeletet szárítanak. Néhány szót váltunk még a földproblémáról. Több szövetkezet ugyanis a jótermő földet a cukorgyárba hordja. A rakodógépek ugyanis felszedik az egyenetlen talajt. Ezen viszont a százdi és más szövetkezetek úgy segítenek, hogy a répahalmok alját lehengerelik. így nem kerül föld a teherautókra. Búcsúzás előtt még megkérdezem az igazgatótól, milyen az új cukor, mennyire elégedett a kampánnyal? — Bár kevesebb a répa, de a tervezettnél egy százalékkal édesebb, ezért a párt felhívására válaszul 1980 tonna cukorral többet gyártunk és emellett a túlórák számát 5 százalékkal sikerült csökkentenünk a múltévihez képest. Még megszemléljük az elfatorony környékét, aztán felkapaszkodom Török Sándor Tat'ra 111-es teherautójára. Kúrál felé robogunk. Szembe jönnek velünk a répával rakott teherautók, trakior.-vontatta pótkocsik. Megy a munka éjjel-nappal. Sok fáradozással születik a fehér aranv. BÁLLÁ JÓZSEF Végre teljesült . az ipolyviskiek régi vágya # Tizenegy millió költségráfordítással új hidak és bekötő utak A Harminckét km-es út kilencre rövidül A A hidak és bekötőutak építésének hosszú a története. Így hát egészen rövidre fogom. Az Ipolyság—Ipolyvisk közötti út építését még az ötvenes évek elején kezdték Ipolyságnál, amelyet azonban Pereszlény és Ipolyvisk között abbahagytak. Az 1959-ben továbbfolytatott munkálatokat a területi átszervezés miatt ismét félbeszakították. 1967 augusztusában olyan határozat született, hogy felépül az új híd, s a szóban forgó bekötőút is végre elkészül. E munkálatok vezetőjével, Kriza Karol mérnökkel beszélgettünk arról, mikorra készül el az új híd a bekötőút akkal együtt? — Az átadási határidő november vége. A munkálatok jó ütemben haladnak. Remélhető, hogy november közepén átadjuk rendeltetésének a két állandó és egy ideiglenes új hidat, valamint a bekötőutat, amelyek nem kevesebb, mint 11 millió koronát Húszéves a bratislavai zöldségtermelő EFSZ Húsz évvel ezelőtt, 1949. szeptember 1-én egyesültek a bratislavai, főleg zöldségtermeléssel foglalkozó földművesek. Nem volt könnyű a kezdet. Egyesek nehezen léptek be a szövetkezetbe, mások a jövőtől féltek, de Bratislava-Trnávkán mégis megindult a zöldségtermelő szövetkezet. Mindössze 36-an adtak össze 32 hektár földet, többnyire zöldségkerteket. Az előkészítő bizottság elnöke Karel Simek 1949. november 17-én az elnökségbe Jozef Kasaiét, Karol Simeket, Varjú Ferencet, Ján Salgoviöot, Stefan Melichert javasolta. Elnökké Jozef Strost választották. Az ellenőrző bizottságba Karol Baroií, Juraj Novák, Ján Pecha, Gustáv Simek és Stefan Trenöík tevékenykedett. A szövetkezet elég jó hírnévre tett szert, úgyhogy 1950-ben már 54 tagja volt, akik 71 hektár földet társítottak a szövetkezetbe. A szövetkezet vezetősége, valamint az ellenőrző bizottság egészen 1955-ig olyan összetételben működött, mint az alakuláskor. Akkor a kormánykerékhez Pavel Galo került, és a vezetőségbe több bolgár nemzetiségű polgár került, akik Bratislavában dolgoztak és nagy zöldségtermesztési tapasztalatokkal rendelkeztek. A szövetkezet vezetőségét 1967-ben szervezték át a követelményeknek megfelelően. A zöldségtermelő szövetkezet azért is fejlődött olyan eredményesen, mert eléggé állandósított vezetőség volt az élen. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy húsz év alatt csak három elnökük volt. A zöldségtermelő szövetkezetnek az alakulástól kezdve jó eredményei voltak. A városi szövetkezetek közül ez a közös gazdaság kapta meg legtöbbször a vándorzászlót és 1960-ban az „Építésben szerzett érdemekért“ című állami kitüntetést. A szövetkezet azonban nemcsak gazdaságilag szilárdult meg, hanem sokat törődött a tagolj társadalmi, szociális és kulturális körülményeinek Javításával is. Ezen a téren országos méretben is az elsők közé került. A tagoknak már régen fizetett szabadságot adtak, volt saját óvodájuk, kevés díj ellenében jó minőségű étkezést adtak a tagoknak és más hasonló szociális dolgokkal könnyítették a közös gazdaság dolgozóinak életét. Hosszú évekig a szövetkezet a tagok bérezésében is az elsők között állt. A jó kereset jobb munkára is serkentette a szövetkezeti tagokat és Így évente mintegy 200 vagon friss zöldséget adtak a bratislavai piacok részére. A jólmenő szövetkezet később mégis rossz helyzetbe került, mégpedig akkor, amikor a város terjeszkedése miatt építkezés céljaira elvették tőlük földjeik nagy részét. A jó, humuszgazdag kertészet céljára nagyszerűen megfelelő földek helyett tápanyagszegény parcellákon kellett újra kezdeni. Ezen a földön csak nagyobb beruházással lehetett annyit termelni, mint a régin, nem beszélve arról, hogy közben a gépek és más termelő eszközök ára is emelkedett. Aztán jött az adózási rendszer, ami szintén nagyon sújtotta a tagokat. Amíg 1967-ben a zöldségtermelésben 500 ezer koronás veszteség mutatkozott, idén már ez az összeg 700 ezer koronára emelkedett. Az új helyzet, új embereket is követelt. Olyanokat, akik tudták, hová kell fordulni segítségért, vagy hogy merre kell vezetni a közösség útját. Mivel a szövetkezet vezetősége zöldségtermeléssel nem tudta biztosítani a közös gazdaság pénzügyi helyzetének szilárdságát, vagyis a kifizetődő termelést, más mezőgazdasági termeléssel is kezdtek foglalkozni. Az kiegészítette a zöldségtermelés veszteségét és így megfelelően tudták bérezni a tagokat. Persze, egyeseknek nem tetszett, hogy a szövetkezet más irányú tevékenységből is szerez pénzt, azonban a vezetőség nem csinál fekete munkát, mert már többször kérte az illetékes szerveket, hogy ellenőrizzék a melléktermelésüket. A szövetkezetben ma a kőművesek átlag keresete 2000—2600 korona körül mozog, a segédmunkások pedig 1600—2000 koronát keresnek. A szövetkezet nyugdíjasoknak és fiatal diákoknak is ad kereseti lehetőséget, mégpedig a parkok karbantartásával. Fiatalok és öregek keresete 14Ó0—1600 korona között mozog." A szövetkezet új vezetősége tehát a zöldségtermesztés mellett ilyen új lehetőségeket is kihasznál, s ezért nem lehet őket elítélni. Figyelembe kell venni azt is, hogy a Bratislava-Trnávka-i zöldségtermesztő szövetkezet bizonyos kényszerűség következtében hajlott a melléktermelési ág felé, és azért is, mert földjük minősége rosszabb lett és egyre jobban összezsugorodott. A Bratislavai Járási Mezőgazdasági Társulásnak és a járási nemzeti bizottságnak többet kellene törődni ezzel a szövetkezettel, hogy megfelelő földterületet kapjon és több zöldséget adhasson Szlovákia fővárosának. Pár évvel ezelőtt még 300 vagont adtak a zöldségüzletekbe, mostanában már csiak 200 vagont évente. Ha figyelembe vesszük, hogy a zöldségfogyasztás emelkedik, akkor tényleg megérdemelné ez a szövetkezel a hathatósabb támogatást. A szövetkezet 20. évfordulójának ünnepségén sokan kaptak kitüntetést. Az Egységes Parasztszövetség Központi Bizottságától többen megkapták a szövetkezetek 20. évfordulójára kiadott emlékérmet. Köztük Andres Bohumil, Agalárov Peter, BoZec Bemard, Bojőev Todor, Gigáé Ján, Danev Nikola, Hruéovsk? Augustin, Jalamov Dimiter, Kicikolev Martin, Kuták Ladislav, Madíunkov Bores, Madíunkov Krum, MadäSunkov Ondrej, Miröev Andrej, Nackin Nikola, Novakov Dimiter, Penev Jordan, Rischer Alfred, Sovková Alzbefca, Stojo Stojev, Simek Karol és Trenöík Setfan mellére tűzték ki az elismerő érmet. Ez az elismerés az új tagokat is, a fiatalságot is jobb munkára kötlezi.1 M. Öurdiak igényeltek. Ezen kívül az Ipoly vizét 1500 m hosszan új mederbe tereltük. Ez az Ipoly további szabályozása távlati tervének egy része, amellyel úgymond előre „ugrottunk“ — újságolta az építésvezető mérnök. Azt is megtudtuk, hogy mintegy 2400 méter hosszan magas töltést kellett építeniük, amely a bekötőút alapja. Kár, hogy ez az út csak hat méter széles, amelynek legalább két méterrel szélesebbnek kellene lenni, hogy az állandóan növekvő közúti forgalom folyamatosan lebonyolódjék. — Milyen munkák elvégzése van még hátra? — Az utakat és a hidakat már elkészítettük. Csupán a töltés simítása és bevetése, valamint a terepegyenlítés az ami elvégzésre vár. Ez mintegy 10—15 napot igényel. Az építkezés dolgozói — a mérnök szavai szerint — elégedettek az ipolyviskiekkel, ami a munkakörülményeket és a szállást illeti, kivételt csak a vendéglői étkezés képez, amely nem volt választékos. S mi, ipolyviskiek is nagyon örülünk annak, hogy két és fél esztendő kemény munkája eredményeként (nem kevesebb mint 96 ezer köbméter földet kellett megmozgatniuk!) mégis csak elkészültek a bekötőutak és az új hidak. így most már az Ipolyságra igyekvő viski, százdi, szetei és ipolyszakállasi lakosoknak nem kell a 32 kilométer hosszú utat megtenniük, csupán kilenc kilométert. Régi vágyunk teljesült ezáltal. Köszönjük mindazok fáradozását, akik a régóta vajúdó kérdést szorgalmas munkájukkal megoldották, valóra váltották. NYUSTYIN FERENC, Ipolyság Koszoniuk a gondoskodást A kassai Aggok Háza lakója, Tóth Pál az alábbi két hírt küldte szerkesztőségünkbe: # Otthonunk nyolc nővére és varrónője a reggeli feladatát elvégezve, önként jelentkezett társadalmi munkára. Mintegy négy-öt órán át burgonyát válogattak a pincében. A további burgonya-szállítmány érkezésekor ismét kiveszik részüket az említett munkából. 0 A múlt hónap második felében otthonunk Vörösrákon ünnepséget rendezett. A nővérek kulturális műsort rögtönöztek. Ez alkalommal frissítő italokat és csokoládét kaptunk. Köszönjük a rólunk való gondoskodástl T. P., Kassa V
