Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-25 / 42-43. szám
A közelmúltban négy munkatársunknak, e cikk írójának, valamint Sándor Gábor, Tóth Dezső és Kovács István szerkesztőknek lehetőségük nyílott, hogy ismerkedjenek a szomszédos Ausztria életével, hogy áttekintést nyerjenek az osztrák társadalom sajátos életéről és az ottani mezőgazdaság fejlesztésének tipikus jelenségeiről. A ma Induló cikksorozatban az említett munkatársaink igyekeznek reális képet adni az osztrák nép életéről azáltal, hogy megismertetik lapunk olvasóit azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket otttartózkodásuk nyolc napja alatt szereztek. Kritikus szemmel Kétségtelen, hogy Ausztria a természeti szépségekben bővelkedő országok közé tartozik. Bécstől nyugati Irányban egészen a svájci határig hatalmas hegyláncolatok váltogatják egymást, mfg a hegységek közé ékelt klsebb-negyobb terjedelmű, de festői szépségű völgyek korlátlan lehetőséget nyújtanak az Idegenforgalom fejlesztésére. Az osztrákok a Jelek szerint maximálisan kihasználják ezeket a lehetőségeket. Az úgynevezett penziók sokasága mellett, amelyek étkezési lehetőségek biztosítása mellett nagyobb számú üdülőt befogadnak, nagyon sok családi ház homlokzatán láthatjuk a „Zimmer“ feliratot is, ami azt hirdeti, hogy szoba van kiadó. S bizony ezek a „pensiők“ és „zlmmerek“, amelyeknek tulajdonosai a szezón idején családi házuk egyik szögletében meghúzódnak. Jő mélyre nyúlnak a turisták zsebébe. Egy éjszakai szállásért hatvan sllltnget, és gyakran még többet Is bezsebelnek. Tehát ez a „vendéglátás“ képezi a hegyvidéki lakosság legfőbb bevételi, Illetve Jövedelmi forrását. Az Idegenforgalomból származik a kereskedők jövedelmének Jelentékeny része Is. Persze az, hogy kinek mennyi Jut a kereskedelmi Jövedelemből, a kereskedő „rátermettségétől“ függ. Lényegében ahhoz az alapelvhez igazodnak, hogy nyúzd azt, aki nyúzható. S bizony ránk, akik már hozzászoktunk a szabott árakhoz, kellemetlenül hatott, amikor az ajándéktárgyak megvásárlása utáni nézelődés közben megállapítottuk, hogy sokkal olcsóbban Is vásárolhattunk volna, ha előbb egy kissé körülnézünk. Ausztriában tehát, mint általában minden kapitalista országban a kereskedő és a vásárló közötti kapcsolatok a spekulációra, a nyereséghajszára épülnek. A nyereség fokozásáért folyó hajsza azonban főleg a külföldi turisták Irányában és a szocialista államokkal szemben érvényesül a legszembetűnőbben. S nemcsak az egyes kereskedők részéről, hanem az állam Intézkedései folytán Is. Ugyanis az osztrák kormány pénzügyi szervei az idegenforgalom növekvő Irányzatának hatására a sillinget, amelynek belföldi értéke lényegesen alacsonyabb a ml koronánk vagy a magyar forint értékénél, a csehszlovák és a magyar pénznemek fölé helyezték és egyben lehetőséget nyújtottak arra Is, hogy a spekulánsok a magukkal ’„feketén“ kivitt koronát vagy forintot hivatalosan, de potomáron siUlngre válthassák. Száz csehszlovák koronáért csupán negyven sillinget, száz forintért pedig 42 sillinget adnak a valutacsempészeknek. A csehszlovák és a magyar valutával való üzérkedés legfőbb központja azonban Bécs egyik külvárosa, a Mexikó bazár és környéke volt. Itt minden üzletben elfogadták fizetési eszközül a csehszlovák koronát, a magyar forintot, de még a Jugoszláv dinárt Is. A kiszolgálók többsége csehül, szlovákul és magyarul Is beszélt a vevőkkel. Az persze igaz, hogy az osztrák árviszonyhoz mérten Itt lehetett a legolcsóbban vásárolni. Míg mondjuk egy női pulóver a belvárosi üzletekben 160 sillingbe került, addig ugyanazt a minőségű és hasonló kivitelezésű pulóvert itt 90 slllingért árulták. A huncutság azonban abban volt, hogy száz csehszlovák koronával csak harmincnyolc, a legjobb esetben pedig negyven sillinget lehetett törleszteni. Vagyis az aránylag olcsó pulóvert a csehszlovák vásárló drágán vásárolta meg, mert kilencven silling fejében kétszázhuszonöt koronát fizetett. Szemtanúja voltam, amikor az egyik csehszlovákiai, de előttem Ismeretlen turista azzal dicsekedett barátainak, hogy csehszlovák koronán tizennégy karátos aranygyűrűt vásárolt. Hatszáz slllingért, vagyis ezerötszáz koronáért sikerült megszereznie s nagyon boldog volt éppen úgy, mint azok, akik egy női szvetterért ötszáz koronát fizettek, foggal feltehetjük a kérdést: vajon kik nyertek az Ilyen esetekben, a csehszlovák turisták, avagy az előzékenységükről híres osztrák kereskedők? A híres Belveder palota kertjének egyik furcsa, de érdekes látványossága. Véleményem szerint a csehszlovák turisták nem nyertek, sőt ml több: nagyon drágán vásároltak, mert hasonló árut annyi koronáért, mint amennyit az osztrák áruért adtak Itthon Is vásárolhattak volna. S ugyanakkor mentesültek volna a csempészettel Járó Izgalmaktól és nem segítették volna elő a gazdasági életünkre károsan ható valutaspekuláció kibontakozását. De valakik azért nyertek és nem is keveset ezen az üzleten. Nyertek egyrészt az osztrák kereskedők és nyertek az osztrák turisták, akik a kereskedőknél felhalmozott csehszlovák koronát a kereskedelmi haszon biztosítása mellett, de a mi árrendszerünkhöz viszonyítva nyílván olcsón megvásárolták és elözönlötték hazánkat főleg azért, hogy a beszerzett csehszlovák koronájukért olcsón vásároljanak. Bizonyításul csak egyetlen példát ismertetek: Ausztriában például egy közönséges kétfogásos ebéd — az értermekben — 70 sillingbe kerül, csehszlovák pénzre átszámítva 175 koronába. Nálunk az osztrák turista húsz koronából kifogástalanul megebédelhetett. Tehát ha sikerült neki a 40=100- hoz alapján koronát vásárolni, akkor — slllingben számolva — ez ausztriai hetven stlllnges ebédért nálunk csak nyolc—tíz sillinget fizetett. A helyzet Ismeretében az ember nem csodálkozik tehát azon, hogy kormányunk korlátozta a kapitalista világba Irányuló turista forgalmat. Azt Is mondhatjuk, hogy éppen ideje volt már annak, hogy az illetékes szerveink közbelépjenek, vagyis gátat vessenek a hazánk kifosztására irányuló törekvéseknek. Az ausztriai idegenforgalomnak még van egy érdekes kísérő Jelensége. Ez abból ered, hogy az üdülő központok és a különböző nagyságú „penslók“ képtelenek befogadni és ellátni — főleg szezon idején — az ország természeti szépségei iránt érdeklődő külföldieket. Ezért a mezőgazdasági kamara az Idegenforgalomban igyekszik érdekelté tenni a parasztságot is. Persze a parasztság bevonásának egyéb okai Is vannak. Erről meggyőzött bennünket a mezőgazdasági kamara egyik vezető dolgozója is, aki nyíltan megmondta, hogy Ausztriában a tíz hektárnál kevesebb földön gazdálkodó parasztcsalád nem tud megélni a mezőgazdaságból. Ezért ezek a családok egyes családtagtaikat az Iparba küldik, hogy ezáltal létrehozzák a létfenntartásukhoz szükséges anyagi eszközöket. Az említett osztrák vezető dolgozó szerint azonban nem minden parasztcsaládnak adatott meg az a lehetőség, hogy az Iparban végzett munkáért Járó munkabérrel is gyarapítsa jövedelmét. S az ilyen családokon Igyekszik segíteni a mezőgazdasági kamara azáltal, hogy beszervezi őket az Idegenforgalomba. mint szállásadókat. De vajon kik ezek a beszervezett szállásadók? Azt is megtudtuk akkor, amikor meglátogattuk a Millakenben lakó Rabader Jozefet, mint a beszervezett „rászorulók“ egyikét. Megtudtuk, hogy Rabader, aki ténylegesen elégedett helyzetével, nem azok közé a parasztok közé tartozik, akik nem tudnak megélni a földből. Rabadernak, mint a falu egyik leggazdagabb parasztjának tíz hektárnál Jóval több földje, nyolc szarvasmarhája, traktora és gabonakombájnja Is van, s az utóbbival nemcsak a saját gabonatermését, hanem másokét Is learatja, miáltal szép Jövedelemhez Jut. S lényegében csak azért tudott, mint szállásadó bekapcsolódni az Idegenforgalomba, mert volt elég pénze ahhoz, hogy az egyébként is nagy lakását — több ezer silling befektetése mellett — további öt szobával kibövítse. E példa arra hagy következtetni, hogy a mezőgazdasági kamara Jószándékú intézkedései — akarva, akaratlan — a falusi gazdagok további gyarapodását szolgálják, míg a ténylegesen segítségre szoruló szegényebb parasztcsaládok maguk kénytelenek létrehozni az emberséges életkörülmények előfeltételeit. Szép Jelenség Ausztriában, hogy mind a városokban, mind pedig a falvakban rendezettség és tisztaság uralkodik Persze ez részben azzal is magyarázható, hogy nagyon korlátozott méretű az építkezés. Számtalan falut láttam, de általában olyanokat, ahol csak a múlt uralkodik. Nem épülnek sorra az ú) házak, mint a mi falvelnkon. Pedig feltételezhető, hogy némi népszaporulat ez osztrák falvakon is van. S ha annyira Jól menne a sorsa az osztrák parasztnak, mint azt egyes „lelkes“ turisták állítják, akkor a lakáskultúra korszerűsítésére és új Iakóhá-A mlllakenl Rabader Jozefnek, a „támogatásra szoruló“ gazdálkodónak háza. Előtérben szlovákiai újságírók. zak építésére is áldozna legalább annyit, hogy az Idegen Is észlelhetné a falvak arculatának módosulását, s persze a televíziós antennák is nagyobb számban — nemcsak ltt-ott — díszítenék .a házak tetejét. Dicséretes az is, hogy az üzletek, főleg a városiak, tömve vannak 'mindenféle kívánatos áruval. Annak azonban feltétlenül van valami oka, hogy a kiszolgálóknak — főleg turistahiány idején — nagyon kevés dolguk van. Nyilván nem azért kevés a vásárló, mert sok az áru, hanem azért, mert az osztrák polgárnak, annak, aki a saját munkájából él — még az állítólagos háromezerötszáz slllinges átlagkereset mellett Is — a nagy drágaság miatt nagyon meg kell fognia a garast. Feltételezhető, hogy a korszerű és fényes éttermek, valamint kávéházak azért kongnak az ürességtől még az esti órákban is, hogy a hetven sillinges vacsora vagy a tizenöt sillinges kávéadag élvezését az egyszerű osztrák polgár csak nagyon ritkán engedheti meg magámunknak mielőbb felelősségre kellene vonni azokat, akik nap mint nap megsértik a szocialista munkaerkölcsöt, mert ha ezt nem teszszük, akkor nagyon nehezen küzdjük le a felgyülemlett gazdasági problémákatl Ausztriai utam előtt úgy vélekedtem, hogy az Ifjúságunk körében észlelhető huliganizmus a csehszlovák—osztrák turistaforgalom nagymértékű kibontakozásának következménye. Tehát, hogy egyes fiataljaink a szomszédos Ausztria ifjúságától sajátították el a botrányos viselkedést. Az ausztriai városokat járva azonban rájöttem, hogy következtetésem helytelennek bizonyult. Pedig Ausztria városaiban — Bécsben, Linzben, Salzburgban és Innsbruckban — szinte kerestem a huligánokat, őszintén megmondom, hogy a négy nagyvárosban eltöltött nyolc nap alatt sokkal kevesebb huligánnal találkoztam, mint találkozók Pozsony utcáin egyetlen nap alatt. Ezek után érthető, hogy az Ausztriában észlelhető kedvező Jelenségek okai iránt is érdeklődnek, éppen úgy mint azt, hogy ha szükséges, ha nem — villamossal járjon. Bizony a bécsi villamosokon „elegánsan“, tolakodás nélkül utazhat az ember. Az öt silling nagy pénz még a Jól keresők szemében Is, s ezért úgylátszik nagyon meggondolják, hogy villamosra üljenek. Az ottartózkodásom alatt még két érdekes Jelenségre figyeltem fel. Meglepett például, hogy munkaidőben még Bécs utcáin Is nagyon kevés embert látni. Gondolkoztam: vajon mi lehet ennek az oka? — s arra a következtetésre Jutottam, hogy Ausztriában a munkások és alkalmazottak a munka idő alatt valószínűleg dolgoznak, nem pedig személyes ügyeiket Intézik, vagy baráti eszmecserét folytatnak a kávéházi vagy kocsmai asztalok körül, mint az egyes hazai városainkban már szinte szokássá vált. Bizony az osztrák munkást és alkalmazottat a munkaadója csak addig becsüli, míg lelkiismeretesen dolgozik. Ezt a külföldi tapasztalatot nálunk sem ártana gyümölcsöztetnl. Társadaltem. A választ a meglátogatott négy középiskola tanárai adták meg. Elmondták, hogy Ausztriában a tanítók és tanárok — a szülőkkel való teljes egyetértésben — mindent elkövetnek a huliganizmus terjeszkedésének megakadályozása céljából. Ha más megoldást nem találnak, tehát ha a nevelő módszereik csődöt mondanak, akkor a huliganizmus felé sodródó tanulót kitiltják az iskolából. S mivelhogy Ausztriában a taníttatásért fizetni kell és az internátusl ellátás is sokba kerül, nagyon meggondolják a fiatalok, hogy megsértsék-e az Iskola fegyelmi szabályait. Az osztrák tanárok fejtegetése alapján arra a következtetésre Jutottam, hogy eredményesebben tudnánk ml is harcolni a huliganizmus ellen, ha a fegyelmi szabályok megsértőivel szemben iskoláink határozottabban fellépnének, s ha a tanítók és tanárok nemes törekvéseit a szülők mindegyike támogatná. Pathó Károly Egy érdekes szoborcsoport Salzburg egyik parkiában.
