Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-25 / 42-43. szám
KISÁLLATTENYÉSZTÉS a háztáji baromfitartók többsége eddig nem fordított különösebb gondot állatai elhelyezésére, nem biztosított megfelelő ólat, berendezési eszközöket. Sok helyen nincs tyúkól, az állatok a fák ágain töltik az éjszakát. Ilyen helyen sok tyúknak télen lefagy a taraja a hidegtől. Nem egy helyen télen befagy a baromfi Ivóvize, nyáron pedig kiszárad az Itatóedény. Sokan a góré alól, a szalma tövéből, a Jászlakból szedegetik össze a tojásokat. Egyesek úgy gondolják, hogy fölösleges ólat építeni, mert megvan a baromfi a nagy állatokkal az Istállóban, alszik a padlásokon vagy a fészerekben. Nálunk a baromfi elhelyezése a lehető legrosszabb, s amíg e téren nincs változás, nem Is remélhetjük, hogy Javulnak a termelési eredmények. Nem Jó, ha a baromfi az egész udvart uralja, ha a rossz kerítésen keresztül az utcára, a szomszédba mehet. Legcélszerűbb, ha a baromfi számára kis udvarrészt kerítünk el. Ily módon tiszta, virágos lehet a ház eleje, zöldséget, gyümölcsöt termeszthetünk a kertben, s a baromfi sem érintkezhet másokéval. Ezzel az állomány elkorcsosodásának, betegségekkel való fertőzésének vehetjük elejét. A baromfiól tervezésekor, a régi Istállók átalakításakor gondoljunk arra, hogy egy-egy négyzetméteren 4—8 tyúknál többet nem helyezhetünk el. Ha ennél zsúfoltabban tartjuk, akkor verekszenek az ülőrúdért, a takarmányért, a vízért; nehéz, csípős, párás lesz az Istálló levegője, nem tudunk rendesen takarítani. Mindezt megsínyli a baromfi és állományunkban alacsony lesz a termelés, gyakori a megbetegedés, az elhullás. Ahány háztáji baromfitartó, annyiféle ólban tartja a tyúkjait. A góréaljak, a disznóólpadlások és a szűkös, sötét, egyéb helyek, ahol az ember nem tud kiegyenesedni, nem alkalmas a tyúknak, mert takaríthatatlanok, nem elég világosak, roszszul vllágíthatók, nem szellőztethetők megfelelően. Az Ilyen ólakat nem lehet úgy berendezni, hogy ott az állatok Jól érezzék magukat. Ugyancsak alkalmatlanok tyúkok tartására a földvermek, a deszkából készült ólak, mert ha ezekben elszaporodnak az élősdlek, nem lehet kiirtani őket. A tyúkok számára vagy ólakat kell építeni, vagy a korábban szarvasmarhák, lovak számára épített Istállókat átalakítani. Eléggé Jó tyúkólak alakíthatók ki tágas, nem tűzveszélyes padlástereken Is, ha a cserép vagy a palatető alá álmennyezetet készítünk, azt simára vakoljuk és bemeszeljük. A tyúkok ólja legalább két és fél méter magas légterű legyen. Az 61 alapterülete egyúttal az elhelyezhető tyúkok számát Is megszabja. Háztáji körülmények között Is az a legjobb, ha az 61 ablaka nagy. Az ablak lehetőleg kettős üvegű legyen Az ól falát simára, repedésmentesre kell vakolni, az esetleges fagerendákat, tartórészeket karbolineummal bekenni, hogy az élősködők ne telepedhessenek meg a repedések között. Az aljazat lehet téglából kirakott — ez esetben simára kell malteroznl — vagy beton. Ha döngölt agyag, akkor az időnkénti takarítás nagy gondot, sok fertőtlenítő anyagot igényel. Aki zárt rendszerű tyúktartásra rendezkedik be, ventillátort, szellőzőkürtöt kell, hogy beépítsen az ólba, mert az ablakon keresztül a szellőztetés nem mindig kielégítő. Az ajtók, ablakok Jól zárhatók legyenek, a tyúk nem szereti a huzatot, menekül előle. A tyúkól rendbentartására kevesebb gondot kell fordítani, ha almozott. A tyúkólba 15—25 cm vastagon elterített tört, penész és pormentes kukoricacsutka, puha gyaluforgács való leginkább, esetleg fűrészpor, szalma. Trágyájuk nagy részétől távoltarthatjuk az állatokat, ha trágyaaknát készítünk az 61 alapterületének 50—00 %-a fölé. A trágyaakna 70—90 cm magas emelvény, amelynek tetejét léckeretre kifeszltett, sűrűszemű, vastag drótból készült háló fedi. Fölötte — lehetőleg a falra merőlegesen — helyezhetjük el az ülőrudakat. Ha szakszerűen készítettük el a trágyaaknát, megfelelő formá- Júak, legömbölyítettek az ülőrudak, akkor a tyúkok szívesen ülnek rajta, és trágyájuk nagy része az aknába hull. Sok tenyésztő tudja már, hogy az ülőrúdra szüksége van a tyúknak, s ezéít egyet-kettőt betesz az ólba. Ezek az ülőrudak azonban rendszerint csupán rossz formájú görbe husángok, hosszuk nincs arányban a tyúkok számával, nehezen Is tisztíthatók. Egy tyúknak 20 cm hosszú ülőrüd szükséges. Formája olyan legyen, hogy az állat kényelemesen ülhessen rajta, ne legyen tehát teljesen gömbölyű, sem szögletes, hanem félig gömbölyített. Az ülőrudakat — ha trágyaaknát nem készítünk — ne Fordítsunk nagyobb gondot a tyúkok elhelyezésére helyezzük egymás fölé, hiszen a tyúk mindig a felsőre törekszik, s bepiszkítja a másikat, összetöri magát. A faltól legalább 40 cm-re húzódjék az első ülőrúd, egymás közötti távolságuk 30—40 cm legyen. Az ülőrudakat az ólnak az ablakokkal szembeni oldalán helyezzük el. A baromfiól egy részében alomnélküll kaparó- és fürdőhelyet is hagyjunk és ott kénporral, fahamuval kevert homokot tartsunk. Az ól berendezési eszközeinek egyik legfontosabbika a tojófészek, amely akkor tekinthető Jónak, ha az állatok szívesen használják és a tojás tiszta marad benne. A tyúk szeret csendes, sötét helyen tojni, ezért a tojófészkeket — 6—8 tyúkra számolva egyet — az ól sötétebb részén helyezzük el. A legegyszerűbbek az almozott fészkek. Ha ezekben tisztán tartjuk a szénát, szalmát vagy a faforgácsot, nem törik és tiszta maradi b''""ük a t®»ás Az a legjobb, ha ősztől tavaszig, a rövid, borús nappalodon világítunk. A világításra egyszerű vlllanyégőt használjunk Törekedjünk arra, hogy a fény arányosan érje az 61 minden részét. Általában Jónak tekinthetjük, ha 1 m2-re 4W villanyfény Jut. Egy 40W-os égő tehát egy 5X2 m-es. vagyis kisebb 61 megvilágítására, 40—50 tyúk számára elegendő. Etető- és Itatóedényekre is szükség van a baromfiólban. Akik zártan, kifutó nélkül tartják tyúkjaikat, az ólban etetnek és itatnak, de ha kifutót készítünk, akkor Is Jó, ha a tyúkok az ólban ehetnek, Ihatnak. Télen a nagy hidegek idején ki se engedjük állatainkat a szabadba. Milyenek legyenek a baromfi etető- és itatóedények? Azt talán nem szükséges különösen magyarázni, hogy milyen helytelen, ha a baromfitartó az udvar sarába, porába, a hóba szórja az eleséget, hiszen abból így sok elpocsékolódik és erősen szennyeződik. Az is helytelen, ha valamilyen régi, lyukas edényt, lavórt „nevezünk ki“ Hatónak, amelyből más állatok Is ihatnak, vagy kifolyik belőle a víz. Az üzletekben eléggé Jó edények vásárolhatók, köztük a különböző nagyságú önetetők, önitatók. A legismertebbek a kúpos önitatók és a vályúetetők. A legtöbb háztáji tenyésztő nem vásárolja, hanem maga állítja elő az etető- s itatóedényeket, melyek sokféle anyagból készülhetnek. A legjobbak azok, amelyek sima felületűek, nem rozsdásodnak. A fából készült etetőkből a baromfi szívesen fogyasztja a takarmányt, de tisztántartásuk gondosságot igényel. Háztáji baromfitartóknál leggyakrabban deszkavályúk találhatók. Ha laposak, tepsiszerűek, sok takarmányt kipocsékolnak belőlük. Az állatotk beleállnák, piszkítanak. Ha V-alakúek, akkor mindig marad bennük takarmány, s a kellő magasságot is nehéz eltalálni. A legmegfelelőbbek az U-alakú etetők, itatók, különösen akkor, ha peremük is van és az befelé hajlik. Külön etetőre van szükség, ha száraz és ha nedves keveréket akarunk etetni állatainkkal. A száraz keveréket úgynevezett önetetőből, tetszés szerinti mennyiségben fogyasztják az állatok, tehát több napra elegendőt is önthetünk az etetőbe, a nedvesített takarmányt kisebb edényből kell adni, mert egyszerre csak annyit nedvesíthetünk, amennyit az állatok rövid idő alatt el is fogyasztanak. Az edény mélységének megállapításakor — ha nem önetetőről van szó — gondoljunk arra, hogy az edénybe — harmadáig, feléig töltve azt — egyszeri etetésre elegendő takarmányt önthessünk. Ne takarékoskodjunk az etető- és itatóedénnyel, inkább több legyen belőle, mint kevesebb. Egy tyúk részére 12—15 cm hosszú etető- és 2—3 cm hosszú itatóedény szükséges. Az etető- és Itatóedények között 2 m-nél nagyobb távolság ne legyen. A vályúitatót-, etetőt két oldalról érik a tyúkok, a köretetőt, itatót pedig körbeállják, ezért a vályú hossza kétszeresen kihasználható, a kör alakú edények esetében pedig a kerületének hosszát vegyük alapul, amikor ki akarjuk számítani, hány cm-re van szükségük állatainknak. Tekintsük szabálynak, hogy az etető- és itatóedény felső pereme az állat hátával legyen egymagasságban. A tisztaság természetesen igen fontos. A Jó etetőbe, itatőba az állat nem tud belelépni. Ha a vályúk fölé akárcsak egy vékony rudacskát vagy drótot feszítünk ki, már megakadályozhatjuk a víz, a takarmány piszkolódását és a takarmány kikaparását. Ha ólban helyezzük el az etető- és Itatóedényeket, sűrű szövésű dróthálóval letakart tepsire, lapos favályúra helyezzük, hogy a takarmány ne keveredhessék az alomba s a kiszórt víz ne nedvesíthesse azt. Munkát takaríthatunk meg, ha a napi ivóvizet, eleséget egyszerre tesszük az állatok elé, ha önetetőket, önitatókat használunk. Az önetetők használatakor arra kell vigyáznunk, hogy a takarmány ne akadjon fenn, a sarkokban ne ülepedhessen meg, mert ott romlásnak indulhat. Házilag, deszkából is készíthetünk praktikus önetetőket, s nagyméretű virágcserépből, használt edényből, befőttes üvegből önitatókat. A házilag is készíthető önitató két részből áll: az alsó rész mélytányérhoz hasonló, a felső szájával lefelé fordított edény vagy üveg. Ha a felső részt teletöltjük vízzel, ráborítjuk az alsót s az egészet egy hirtelen mozdulattal megfordítjuk, a felső edény oldalán — a megfelelő magasságban fúrt lyukon keresztül — folyni kezd a víz az alsó részbe. Az önítató kúpos, felső részének oldalára olyan magasságban fúrjuk a lyukat, amilyenben a víz szintjét akarjuk tartani. A fúrott lyukon keresztül annyi víz folyik az itató alsó, lapos részébe, amennyit az állatok elfogyasztanak belőle. — g— MIRE ÜGYELJÜNK Milyen követelményeket támaszt a áziasszony a húsnyúl iránt? Elsősoran frissnek látszó, halvány rózsazínű húst kíván. A vesetáji zsírfelakódás az altesten vékony és fehér 3gyen, legfeljebb halvány rószaszíne Játsszék. Zömöknek látszó, húsos, :iálló csontok nélküli testhez, érett, dbátlan májhoz ragaszkodik a vevő s nem utolsósorban más húshoz vizonyítva elfogadható árat kíván. (A rancia háziasszony az 1,2—1,4 kg úlyú állatokat keresi leginkább.) A hús aromája csak elkészítés után lerül ki, de ha a vágott állat ráfüg;esztett nevet, vagy márkát tartalmaié tikettel kerül forgalomba, a kedvező tapasztalat arra indítja a házlisszonyt, hogy máskor Is az ilyet reresse. és zsír minősége gyengébb. Nagyon jó eredményeket érnek el az óriás és közepes súlyú fajták keresztezésével, különösen ha a kereskedelem 2,5 kg-nál nehezebb vágott állatot kíván. A nyúl szaporaságának sok gátló tényezője akad (szerencsétlen véletlenekből eredő elhullás 25 °/o, betegség 10 °/o, ezek között nem mellékes a nem megfelelő környezet kedvezőtlen Másfél éves bécsi kék nyúl Egyéves német világos nagyeziist baknyúl hatása). Egy anyára 8 fiókát számítsunk ellésenként, s ennek megfelelő anyagot szerezzünk be. A tejelőképesség szintén fontos szempont. A fiókák felnevelhetőségét, hús-alakulását a keresztezéssel kedvezően befolyásolhatjuk. Az elhullási veszteség csökkentése erősen befolyásolhatja a húsnyúltenyésztés gazdaságosságát. ÍFranciaorszáebnn ezen a réven 70 ezer tonnával több húst lehetne nyerni évenként, ha a meglevő állományban elérnék a nyolc fióka felnevelését almonként.) Az eddigi tenyésztési munka révén a három súlykategóriában (könnyű, közép- és nehéz fajtákkal) egyformán Jó eredményeket mutató fajtákat találhatunk. A tiszta fajták egyöntetű és kedvező alkatot mutatnak. A keresztezésben általában Jó növekedést erélyt és szaporaságot találunk. Az állomány beszerzésénél a tenyésztő kerülje a szoros vérrokonságú egyedeket. Ez ott, ahol az ismert fajtával intenzíven foglalkozó tenyésztőtől kapják az állatokat, könnyen elkerülhető. A szfllőállomány egészsége, azonos korú szülőktől származó nőstények, amelyek képességei már ismeretesek, hozzájárulnak a reális termelési számítás elvégzéséhez, amely a tenyésztés gazdaságosságának fontos tényezője. A hústenyésztő számára 4—5 kg súlyú érett szülők alkalmasak. Ebben a kategóriában a színes fajták közül a következők alkalmasak: burgundi vadas, sampányl ezüst, bécsi fehér, vagy kék, burbon szürke, csincsilla, normand, új-zélandi, színes, közönséges szürke óriás. A fehérnek tekintett fajták közül az új-zélandi, orosz óriás, kaliforniai fehér, közönséges fehér stb. A fehér buszkát szapora, nőstényei Jó anyák, alkalmas nem túl nehéz törzsek keresztezéses előállítására. A nem húsfajtájú nyúl vágási súlyaránya (az élősúlyhoz arányítva) 55—57 százalék, amellett a hús-csont aránya is kedvezőbb. Ez azonban az óriásfajtáknál csak akkor jelentkezik, ha az 1,2—1,3 kg-os testsúlyt körülbelül 70 nap alatt érjük el, növekedési arányuk olyan mérvű lehet, hogy a jelzett súly már 55—60 napos korban meghaladja, de így húskihozataluk kevesebb (58 % alatti) s a hús a tenyésznyulak kiválasztásakor
