Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-25 / 42-43. szám
Nagy Októberi Szocialista Forradalom felszámolta Oroszországban a földesúri elnyomást, a föld társadalmi tulajdonba került. Az új feltételek között történelmi szükségszerűségnek mutatkozott egy olyan mezőgazdasági termelés létrehozása, amely alapját képezné a szocialista társadalmi berendezkedésnek. „Nem lehet már a régi módon élni, úgy mint a háború előtt — mondotta Lenin — tovább már tarthatatlan az emberi erőnek és munkának az a pazarlása, ami a kisüzemi gazdálkodásból adódik. Megkétszereződne és megháromszorozódna a munka termelékenysége és feleannyi munkára sem lenne szükség, ha az elaprózott kisgazdaságokat nagyüzemi gazdaságokká alakítanánk át.“ A proletariátus nagy vezére konkrét tervet dolgozott ki e feladat megvalósítására. A kommunista párt célul tűzte ki a parasztság bevonását a szocialista társadalom építésébe, egybehangolva a parasztság és a szocialista állam érdekeit. A szovjet munkásosztály és a kolhozparasztság már több mint fél évszázada vállvetve küzd e feladat megvalósításáért, a boldog holnapért. A szaratovi Kommunist napilap szerkesztőségének néhány tagjával és Kajtor Pállal, a csehszlovákiai Szabad Földműves szerkesztőjével ellátogattunk a szaratovi terület romanovszki járásában levő Uszty-Scserbegyinoba, hogy e település példáján felmérjük a parasztság által megtett félévszázados utat. A falu munkaszerető népével elbeszélgettünk a múltról, a kolhoz problémáiról és a további tervekről. A kolhoz gazdasági életében az utóbbi időben lényeges változásokra került sor, megváltozott az emberek élete és lelkivilága, nem véletlen tehát, hogy a faluban levő kolhoz a „Hűséges út“ nevet viseli. A falu keletkezése és múltja után érdeklődve megtudtuk, hogy a múlt század elején egy szökött jobbágy telepedett le a Karaj, a Mokrij Karaj és a Scserbegyino folyó hármas találkozásánál. Az utóbbi folyónak akkor még nem is volt neve, hiszen a folyót, valamint a települést erről a letelepedett muzsikról nevezték el. Az őslakoshoz további szökött Jobbbágyok csatlakoztak, így vetették meg az alapjait ennek a sík vidéken elterülő, ma már virágzó mezőgazdaságot folytató községnek. A községet északi irányból egy kis dombról közelítettük meg és itt elénktárult az egész település panorámája. Balra a Karaj folyót övező síkságon öntözőberendezések vízsugarai törik át a kék látóhatárt, arra terül el a kolhoz zöldségkertészete, de mint később az agronómustól, Viktor Makszimovics Korcsagintól megtudtuk, kukoricát és cukorrépát is öntöznek, sőt, az idei száraz Júniusban a gabonaféléket is öntözték. Az öntözőberendezésektől Jobbra a sárguló búzatáblát modern kombájnok acélcsapata járja, közelebb érve öt SzK—4-es kombájnt számoltunk meg, amint mértani pontossággal egymás mögött felsorakozva szedik a rendet. A kombájnhoz érkező és a gabonát elszállító teherautók útját porfelhő jelzi. A faluhoz közelítve először a gazdasági épületek tűnnek fel, Autónk lassítva halad el a gépesítő központ épületei és a gépipark mellett, a háttérben gabonaraktárak emelkednek a magasba. A gazdasági központot magas zöld növényzet választja el a falutól. A gazdasági udvar felől a falut nem is lehet látni, csak a kiemelkedő magas víztorony és a kultúrház teteje mutatja, hogy arra tovább, az erdőcske mögött emberek élnek. Az inkább parknak nevezhető erdőcskén áthaladva a falu közepére érünk. Kiszállunk az autóból, ismerkedünk a környezettel. / Előttünk a kultúrház emeletes épülete kimagaslik a többi lakóház közül, melyek szinte rendszertelenül töltik be a környéket. A lakóházak új épületek benyomását keltik, erről tanúskodnak a frissen meszelt falak és a szürkén csillogó palatetők. A lakóházakon csaknem mindenütt rádió és televízió atennákat látni, egyébként az egész falut és környékét, valamint a gazdasági épületeket a villanyoszlopok egész erdeje övezi. A kultúrház ajtajában megjelenik Lev Mihajlovics Koblov, a kolhoz elnöke és szívélyesen üdvözöl minket. Lev Mihajlovics frontviselt ember, hadirokkant, a háború befejezése után a helyi iskolában egy Ideig történelmet tanított — a kolhoztagok között számos volt tanítványa is akad — majd a járási pártbizottságon másodtitkári tisztséget töltött be. A kolhozelnökséget a tagok kérelmére vállalta. Jól ismerik őt itt a faluban, még mint tanítót megszerették. Igyekvő, fejlődni és fejleszteni akaró ember az elnök. Még mint pártfunkcionárius jogi diplomát szerzett, később mint kolhozelnök megszerezte még az agronómusi diplomát is. Fáradságot nem ismerve fejleszti a közös gazdaságot, a tagok nagyon sokat köszönhetnek neki és saját szerencsés választásuknak. — Kolhozunk gazdasági fejlődésében hatalmas változásokra került sor az utóbbi időben — folytatja az elnök, miután az irodába érkeztünk és letelepedtünk a zöld posztóval borított asztal körül. — Az ember szinte a saját szeme előtt láthatja Lenin elvtárs elképzeléseinek valóraváltását. Az itteni munkaszerető nép a párt és az állam segítségével csodákra képes. Persze, voltak nehéz idők, gyakran felidézzük az emlékeket, ezekből okulunk, ezekből tanulunk még ma is. Megkértük az elnököt, meséljen el néhány számára is érdekes esetet, történetet a kolhoz életéből. — Nagyon szívesen, — válaszolt az elnök. — Gyakran viszszaemlékszem a napraforgó esetére. Ennek a növénynek tradíciója van már minálunk, jő ára is van, igyekeztünk tehát egyre növelni a vetésterületét. Mert a föld az van itt elég, csakhogy a megművelés, az okoz problémát. A sorba vetett táblákat a brigádok nem győzték bedolgozni, így aztán a táblák jórésze annyira begazosodott, hogy néha nagyobb volt a gaz mint a napraforgó. Azt vettük észre, hogy ahogy növeljük a vetésterületet évről évre, úgy csökken a hektárhozam. Ez pedig nem jó. Gondoltunk hát egyet, rendeltünk két négyzetesfészkes vetőgépet, ezek azonban egy évig kihasználatlanul he-Hűen- | a lenini !____úthoz vertek, mert a gépesítőknek nem sikerült pontosan beállítani azokat, és a magot újból sorba vetették. A növényápolással aztán ugyanúgy megjött a bajunk, mint azelőtt. A következő évben összebeszéltünk az agronómussal, Viktor Makszimovicscsal, hogy az egyik négyzetes vetőgépet elvállalja ő, a másikat pedig én, kialakítunk két gépesítő csoportot és a vetőgépeket üzembe helyezzük. Nem mondom, elég bonyolult alkotmány ez a vetőgép, a feladattal azonban mind a ketten megbirkóztunk. Akárhonnan néztük a kelő növénykéket, olyan katonás sorban voltak, hogy öröm volt rájuk nézni. így aztán könnyűszerrel elvégezhettük a gépi növényápolást minden irányban, és az elért hektárhozammal — 12 mázsán felül hektáronkínt — igazán elégedettek voltunk. A napraforgót azóta is négyzetesen vetjük, no persze megy az már elnök nélkül is — mondta Lev Mihajlovics, és jőízüt nevetett. Az elnöktől az agronómus, Viktor Makszimovics vette át a szót. — A fő tényező, ami a gazdálkodást megváltoztatta, az a kenyérgabonák termelése volt. Ezen a vidéken régebben a tavaszi szántás és a tavaszi gabonafélék termesztése volt elterjedve. Az őszi szántásra való áttérés alapjaiban megváltoztatta a kolhoztagok életét. Nagyobb gondot fordítottunk az idejében való talajelőkészítésre, a szántást, a vetést és a betakarítást két műszakban végeztük, sikerült a szalma betakarítását is megoldani. A legtöbb figyelmet a munkaszervezésre fordítottuk, és nem hanyagoltuk el az ellenőrzést sem. A munkacsoportokat szakosítottuk és elláttuk a szükséges speciális gépekkel. Mindez költségtöbbletet jelentett, ez a költségtöbblet azonban busásan megtérült a hozamok növekedéséből. Csak egy példát említenék. A cukorrépa hektárhozama a kolhoz első éveiben alig érte el a 100 mázsát, az utóbbi években öntözés nélkül is elértük a 250—300 mázsát hektáronkínt. Az idén kísérletképpen bevezettük a cukorrépa öntözését, kíváncsian várjuk az eredményt. Ha sikerül, jövőre az egész vetésterületet öntözni fogjuk. A továbbiakban azt is megtudtuk a vendéglátóktól, hogy eleinte két kolhoz működött a faluban, melyek 1959-ben egyesültek. Ez szükségesnek is mutatkozott, mert amíg ez egyiknek jő legelője de rossz szántóföldje volt, a másiknak fordítva, megvolt a jó szántóföldje, de hiányzott a szarvasmarha számára legfontosab takarmánybázis. Ezen kívül a gép- és traktorállomások átszervezése következtében lehetőség nyílott saját traktorok és gépek vásárlására, mindez tág teret nyújtott a gépekkel és a munkaerővel való célszerű gazdálkodáshoz. A „Hűséges út“ kolhoz jelentős gabona- és hústermelő üzemmé fejlődött. A terményfelvásárlás feltételei utat nyitottak az alkotó kezdeményezés számára. Az agrotechnika színvonalának emelése mellett a nagyhozamú növényfajták keresése és a vetőmagvak rendszeres felújítása Járt a legtöbb eredménnyel. A búza vetőmagját minden negyedik, a kölest és a napraforgót pedig minden évben cserélik. Tekintve, hogy a növénytermesztés már megküzdött az alapvető problémákkal, most az állattenyésztés technikai és szervezési feltételeinek javítására kerül sor. Három tejgazdálkodási farm van a kolhozban, mintegy 3000 fejőstehénnel. Elkészült már az 5000 férőhelyes sertéshizlalda is, teljesen automatizált etetőrendszerrel. Az állattenyésztést teljesen az ipari termelés színvonalára akarják emelni. Az automatizálás és a gépesítés következtében lényegesen megnövekedett a kolhoz termelési kapacitása. A tejtermelés megkétszereződött, a hústermelés csaknem háromszor annyi, mint öt évvel ezelőtt. Megmutatkozik ez a gazdasági eredményekben is, a kolhoz átlagos évi jövedelme 5 évvel ezelőtt 870 ezer rubel volt, most pedig eléri a két milliót. A gazdasági fellendülés alapját mindenesetre az állam részéről nyújtott támogatásban és segítségben Is keresni kell. A cári uralom idején a fő vonóerő például a szarvasmarha volt. Abban az időben egy földművelőre 0,3 lóerő jutott. A szovjetállam kezdetén Lenin rámutatott, hogy „a gazdasági versengésben az kerekedik felül, akinek fejlettebb a technikai felkészültsége, ahol szervezettebb a termelés, jobb a munkafegyelem és jobbak a gépek“. A kolhozban járva égé»* c«r traktor, kombájn, teherautó és különböző gépi felszereiesBfc kerülnek elénk, és ezt ma már természetesnek vesszük. Ma egy kolhoztagra 11 lóerő jut. így valósul ineg a lenini gondolat a gyakorlatban. A kolhoz aranyalapja a szakmailag jól felkészült munkaerő, itt van a kulcsa a feladatok sikeres megoldásának. Az usztyscserbegyinói kolhozgazdaságot olvasott és művelt szakemberek irányítják. Amikor az elnök jogi diplomájához megszerezte még az agronómusi diplomát is, az ő példáján fellelkesedve a többiek is kedvet kaptak a tanuláshoz, melyhez a kolhoz minden támogatást megad. A kolhoz költségén végezte el az iskolát a főagronómus, a zootechnikus és még sokan mások. Jelenleg 9 kolhoztag folytatja tanulmányait, ebből 7 főiskolán, kettő pedig technikumon. A gazdaságban eddig már 14 diplomás szakember gondoskodik a termelés színvonalának emeléséről. „A kapitalizmus alatt a földműves élt a legalacsonyabb színvonalon — írta Lenin. — Egy helységben élt az állatokkal és darócruhában járt.“ így éltek valamikor az itteni lakosok is. És hogyan élnek ma a kolhoztagok? Vegyük például a Druzsin családot. A családfő, Gavrll Gavrílovics és felesége Praszkovja Ivanovna már a kiérdemelt nyugdíjat élvezik. Négy fiuk van. Kettő kombájnos, egy sofőr és egy csoportvezető. A múlt évben az egész család átlagos havi keresete 842 rubelt tett ki. Hasonlóan keresnek a többi kolhoztagok is. A kolhoztagok keresetét jellemezve nem szabad figyelmen kívül hagyni azt az állandóan növekvő Jövedelmet sem, ami a közös alapokból származik, nyugdíjkiegészítés, különböző támogatások, szabadság alatti Járadék, tanítási költségek és orvosi szolgáltatások formájában. Amint a statisztikai adatokből megtudtuk, a század elején a falu házainak 94 százaléka szalmatetős volt, — \ ma viszont csaknem minden ház pala- vagy bádogtetős. A kolhoz évente háromszáz ezer rubelt költ termelési Jellegű építkezésekre. A kolhoztagok egymás közötti viszonyával kapcsolatban érdemes megemlíteni egy esetet. Jekatyerína Makszlmovna Átallna háza a múlt év augusztus közepén leégett, csak a puszta falak maradtak meg. Férje mint traktorista dolgozott a faluban, de már öt éve nem él, népes család maradt utána. A kolhoz a bajban nem hagyta magára az özvegy nyugdíjast. Rövid két hét alatt házat építettek neki, jobbat mint a régi volt. Ez a látszatra jelentéktelen eset is igazolja, hogy a kolhoztagok úgy élnek itt Uszty-Scserbegyinóban, mint egy nagy, közös család. IVAN MOSZKVICSEV A széles kiterjedésű gabonatáblák és az SZK—4-es kombájnok tökéletes szerkezeti felépítése lehetővé teszi a gépek egyidejű csoportos bevetését. A kombájnos brigád az aratással könnyen megbirkózik, a munkát az egyes táblákon az érés időpontja szerinti sorrendben, rövid idő alatt, a betakarítás agrotechnikai követelményeinek megfelelően végzi el. A kombájnok és a szállítóeszközök munkájának egybehangolása magas fokú szervezettséget és körültekintést igényel. 10 sZABAL) FÖLDMŰVES 1989, október 25.
