Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-25 / 42-43. szám
A jobboldali erők taktikája és stratégiája Szlovákiában Irányvonal a szocialista államok közösségének szétbomlasztására Hogy az olvasó pontosabban megértse, mit ért a szerző a lázadás alatt és kikre gondol ezzel kapcsolatban, egy Idézetet közlök az említett cikkből: „Ügy látszott, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongreszszusa után széttörik ez a varázskör, de a neosztálinlsta visszaesés megújult, a történeti dilemma kisebb változtatásával." A „neosztállnizmus" kifejezést naponta olvashatjuk a külföldi sajtóban, és hallhatjuk a rádióban. Számunkra azonban elsősorban az érdekes, hogy milyen utat, milyen kezdeményező lépéseket javasol a pártnak és kinek a számlájára akarja megvalósítani ezt a kalandortervet. Ha mint mondja, a neosztállnizmus elleni kezdeményezésről van sző, meg kell kérdeznünk kinek a számláját terheli majd az erők egyensúlyában tervezett változás. A „neosztálinista" Szovjetuniótól való eltávolodás és elkülönülés irányvonala nem más, mint a szocialista közösség szétbomlasztásának irányvonala. Az erők egyensúlyának megváltozása csak a szocialista tábor meggyöngülésére vezethet. Ennek az irányvonalnak azonban semmi köze sincs a csehszlovák kommunisták politikai és gazdasági reformtörekvéseihez, mert ez a szocialista közösség megerősítését és nem annak meggyöngítését célozza. Ezt az igyekezetei mindig úgy fogtuk fel, mint saját problémáink megoldásának útját, amely ha eredményes, mindig új és értékes hozzájárulást jelent a szocialista országok tapasztalataihoz. Az egész világot „demokráciára és szabadságra“ tanítjuk A demokrácia Szlovákiában is a legtöbbet emlegetett és ragozott szó volt a jobboldal szótárában. Ez összhangban volt a hazai és a külföldi szocialista ellenes erők taktikájával. Január utáni törekvéseinkkel a hibák kijavításával és a szocialista demokrácia elmélyítésével kapcsolatban, ezek az erők visszaéltek. A jobboldal a szocializmus ellenségeitől támogatva, harcot hirdetett a minden jelző nélküli demokrácia megvalósításáért. A Jobboldal teoretikusai jól tudták, hogy a minden feltétel nélkül és minden osztálytartalom nélküli demokrácia sohasem létezett és nem is létezhet. És ezt abban az időben, amikor még a szocialista forradalom alapvető feladatai nem voltak teljesítve, amikor a szocializmus ellenségei az egész világon a szocializmus szétzúzására törekedtek, amikor ez az ellenség válságunk minden mozzanatát ki tudta használni, amikor körülöttünk olyan emberek éltek, akiket a szocialista forradalom megfosztott osztálykiváltságaiktől, és ezért el voltak telve gyűlölettel és haraggal a kommunista párt iránt, olyan ideális demokrácia bevezetését javasolták, amilyen még sehol és sohasem létezett. A szocializmusnak, a kapitalizmus felett aratott győzelmére vonatkozó marxista-leninista tanítással ellentétben, amely éppen a munkatermelékenység emelkedését feltételezi —, amikor kerestük, hogy miképpen lehet az új szakaszban alkalmazni a gazdaságirányítási rendszert — tagadták a társadalom osztályjellegét, és szemre tetszetős, de a szocializmusra veszélyes kalandor jellegű jelszavakat hangoztattak arról, hogyan mutathatunk példát az egész világnak, ha már nem a nemzetgazdaság szakaszán, akkor legalább a „szabadság“ és a „demokrácia“ terén. Vladimír Maflák a Kultúrny 2ivot 1908/17. számában, amikor a tényekkel ellentétben azt állítja, hogy a pártra rákényszerítették a Januárt, és amikor a pártot minden rosszal megvádolja (jót csak Maflák és társai cselekedtek), ugyanakkor figyelmezteti és kitanítja, hogy „a kommunista pártnak igyekeznie kell bebizonyítani, hogy mostantól kezdve azokat az erőket fogja képviselni", amelyek őt kényszerítették, és a jelző nélküli demokráciára törekedtek. Tehát V. Maflák szerint a pártnak nemcsak jobboldali erők, hanem az összes antiszofcialista ellenzéki erők képviselőjévé kell válnia. Állami forradalom Szlovákiában Ebben az irányban kellett volna mennie az „állami forradalomnak és a demokráciának" Szlovákiában. Hogy ez miféle szocializmus lett volna, ezt Maflák azzal bizonyítja, hogy példaként állítja elénk a Literární listy-t, Mflaökót, és az írók IV. kongresszusát stb. Nehézségeink alapja a nemzetgazdaságban van, de Maflák mégis a legfontosabbnak a határtalan demokráciát tartja, mert akkor az emberek „nem fogják követelni a kapitalizmushoz való visszatérést még akkor sem, ha a hibák gazdasági következményei hosszabb ideig fognak tartani". A mi népünk ugyan nem követeli a kapitalizmushoz való visszatérést, de nem ért egyet Maflákkal sem, hogy szabad teret nyerjenek olyanok, akik a kapitalizmushoz való visszatérésért szállnak síkra. E. Löbl, aki szükségesnek tartja saját hírnevét növelni azzal, hogy könyvet ír arról, miként leplezték le Slánskyt és az ellenzéki erők ideológusának szerepét igyekszik átvenni, a tanácsadásban, hogy miként kell megreformálni a politikai rendszert, még tovább megy. Szerinte mi csak az eltorzult szocializmust vettük át, ezért „meg kell szüntetni a politikai monopóliumot és ki kell szélesíteni a konkurrenciát politikai téren is“. A pluralizmus és a politikai erők szabad játéka (természetesen bármilyen irányú erők) jelszavával ezután a Kultúrny íivotban és más folyóiratokban is igyekeznek összeötvözni a legszélesebbkörű jobboldali ellenzéket. A csehszlovákizmus plattformját, amely dicséri a régi republikát felváltják olyan cikkek, amelyek a politikai klerikalizmus „szenvedései“ alapján egyesíti a jobboldalt. A zsidó polgárok elhurcolásának vádjától is igyekeznek megtisztítani a katolikus klérust, bár (elgalább többségében) ez az akkori fasiszta rendszer gerince volt. Amennyire ez hasznos lehet számunkra, népszerűsítik a ludák emigrációt és igyekeznek az evangélikusok között is békétlenséget szítani. Hogy a kispolgári vezetést aktivizálja, Löbl egy másik cikkben javasolja, nemcsak a régi iparengedélyek megújítását, de az ötven munkáson aluli kapitalista vállalatok engedélyezését. Löbl vádolja a pártot Szlovákiában is a párt jobboldala áll az érdeklődés középpontjában. Löbl harcol a pártapparátus elszigeteléséért (bár elismeri, hogy semmilyen modern párt — még kapitalista sem — képes apparátus nélkül dolgozni). Nemcsak Maflák és Löbl, de mások is az elemzés minden kísérlete és a szocialista építés eredményeire való tekintet nélkül és tekintet nélkül a párt tevékenységére a hatvanas évekig, a pártot mint egészet a vádlottak padjára "ülteti. Roman Kaliskf a pártépítésnek és a párt első életének alapelvei ellen intéz éles támadást. Ebben látja minden rossz forrását és a „szovjet sztálinizmus lekopírozásának“ tartja. A január utáni fejlődés fő vonásaként emeli ki „a demokratikus centralizmus rendszerének érezhető meggyengülését11! Elég visszatérni Herman Kahn amerikai szocializmusellenes stratéga előfeltételeihez — amelyeket már említettünk —, hogy megértsük, mit akar Kalisky és miért használja ezeket a kifejezéseket a novemberi plénum után is. A párt és a társadalom szétbontására való igyekezet nélkül nem lehetett volna ezeket a célokat elérni. Kalisk^nak igaza van. A szovjetellenesség és az anarchista elemeknek a politikai rendszerbe való becsempészése a legmegbízhatóbb módszer a szovjetellenes ellenzék programjának megvalósítására. A szocializmus felemelte a dolgozó embert Ezért a múlt évben, de az idén is, törekedtek a párt szétaprózására, vagy legalább kettéosztására. A jobboldal és az antiszocialista erők még az SZLKP rendkívüli kongresszusa, sőt a novemberi határozatok után is minden erővel harcolnak azért, hogy Csehország mintájára Szlovákiában is megosszák a pártot. Ez azonban nem sikerült nekik sem augusztus előtt, sem utána. Természetesen nem azért, mintha nem lettek volna elég harciasak, vagy ne lettek volna megfelelő képességeik. . Már rámutattunk arra, hogy a cseh-szlovák kapcsolatok helytelen irányzata volt a deformációk egyik főterülete. Érintették az államjogi rendezést, a gazdasági fejlődést, sőt a szlovák nép újkori és legújabbkori történelmét is. Az SZLKP, amelynek helyzetét ez nagyon meggyöngítette, 1963 után fokozatos gyógyulási folyamaton ment át. A nemzeti nihilizmus, amely sok tagot és vezetőt hatalmába kerített, fokozatosan megszűnt. Az SZLKP, amely a lenini nemzetiségi elvekből és a nép érdekeiből indult ki, tudatosította, hogy nemzeteink kapcsolatait meg kell javítani. Ez a kérdés azonban nem volt elszigetelt. Ki kellett harcolni a pártélet lenini elveinek felújítását, el kellett mélyíteni a szocialista demokráciát és ebben a légkörben megoldani az államjogi kérdéseket és a népgazdaság gyorsabb fejlődését. Az ilyen felada-4. tok megkövetelték a vezetésben keresztülvitt változásokat. A megoldások fő akadálya Novotny és csoportja volt. A párt volt egyike azoknak az erőknek, amelyek előkészítették Novotny elszigetelését és a politikai változások feltételeit. Ezért a legszélesebb tömegek támogatták és megnőtt a tekintélye. Ez a folyamat főleg arra támaszkodott, hogy Szlovákia népének abszolút többsége meg volt győződve a szocialista út helyességéről. Hiszen a szocializmus tette lehetővé Szlovákia gyors iparosítását és a mezőgazdaság korszerűsítését, a nyomor megszüntetését és a kisember felemelkedését. Ezért a torzulások ellenére sem volt Szlovákiában elég talaja a szocialista időszakasz tagadásának. Az a meggyőződés lett úrrá, hogy a társadalom gyorsabb fejlődésének érdekében ki kell javítani a hibákat, amelyek a nemzetek közti meg nem értést előhívták és az a tudat, hogy Szlovákia tartalékjainak felhasználása az egész ország szempontjából gyümölcsöző lesz. Az értelmiség alapvető része feladatát Szlovákia és az egész köztársaság fejlesztésének pozitív programjában látta. A nemzeti-felszabadító és a harcos forradalmi hagyományok, főleg a Szlovák Nemzeti Felkelésben vérrel megpecsételt szovjet barátság szilárd akadályt képezett az antiszovjetizmussal szemben. Fontos azonban az is, hogy a szocializmusellenes erők, amelyek Szlovákiában főleg a régi és az új ludákokból, valamint a legyőzött burzsoá elemekből regrutálódtak, a Szlovák Nemzeti Felkelésben szenvedett vereség után nem számíthattak arra, hogy régi programjukkal megnyerik az embereket és Szlovákia társadalmában megújíthatják régi tevékenységjket. Ezért szándékaikat álcázniuk kellett és ily módon becsempészni a tömegek tudatába. Tehát az objektív előfeltételek sem nyújtottak a szocíalizmusellenes és jobboldali erőknek nagy reményeket a sikerhez. A párt Szlovákiában jobban fel volt készülve a válságos jelenségekre. mint a cseh országrészekben. A nemzetek közti kapcsolatok torzulásai megszüntetésének programja, amely még január előtt formálódott ki, a föúeralizáció célkitűzéseiben érte el csúcspontját. Ez lehetetlenné tette a jobboldali és szocialista ellenes erők számára, hogy a leleplezés veszélye nélkül a nacionalista program bármilyen változata mellett lépjenek fel. A körülményekre való tekintettel a jobboldal Szlovákia valamiféle „elmaradását" érzi és mindent megtesz, hogy „fejletté“ váljon. Teljes erőbevetéssel azon munkálkodik, hogy a szlovákiai társadalom a cseh társadalomhoz hasonlóan, szétessen. A csehországi jobboldali erőkre támaszkodik, felhasználja a cseh jobboldali erők eszmei fegyvereit és azt az asszimetriát, amely a sajtóban, főleg a televízióban jelentkezett. Sok szlovák lapban programszerű és uszító cikkek jelennek meg a prágai jobboldali központ anyagából. A jobboldal viszszsaél sok szlovák sajtóorgánum, a rádió és a televízió publicitásával, és megerősíti pozícióit a szerkesztőségekben. Fő orgánumuk a Kultúrny 2ivot. Ebben formulázzák taktikájukat. Visszaélnek a fiatalok politikai tapasztalatlanságával A jobboldal nálunk félig az értelmiségre támaszkodott, de nagymértékben felhasználta a fiatalok tapasztalatlanságát is, akik nem ismerték a mai állapot lényegét és az értelmiség helyzetét a régi köztársaságban, nem élték át a ludák állam erkölcsi süllyedését, amely a szlovák népet a szakadék szélére sodorta. Fiatalok lévén, nem élhették át a fasizmus elleni harc hősies időszakát a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Nem értékelem le a jobboldal sikereit, de nem is túlzóm el. Az értelmiség és a párt közötti kapcsolatok, amelyek a felkelésben alakultak ki, és 1963 után megerősödtek, lehetetlenné tették, hogy az értelmiség irányvesztése elmélyüljön. Szándéktalan segítséget nyújtott ehhez a Csehországban fellendült jobboldali áramlat is. A fennhéjázó nacionalizmus, amely Szlovákiával szemben főleg a Literárné listy-ben, a Reportér-ben, a Student-ban és más lapokban nyilvánult meg, világosan elárulta, hogy mire lett volna képes ez az irányzat Szlovákiában, ha győzelmet arat. A szlovák értelmiség egészséges erői támogatják a pártot Döntő momentum volt, hogy az értelmiség egészséges erői, amelyek a föderalizált, de szocialista köztársaságban a problémák pozitív megoldását keresték, legktpróbáltabb vezetőiket állították sorompóba, akik közül sokakat a torzulás ideje alatt üldöztek. Ezek a kiválóságok kellő időben és határozottan a szocialista alapelvek védelmére ke'tek. A legvilágosabban ezt Novomesky fejezte ki a már klasszikussá vált formulációban a jobboldal címére a szlovák írók márciusi értekezletén: „A szocializmus likvidálása nem fog sikerülni, bármilyen demokratikus lármával is álcázzák ezt a dicstelen szertartást.“ Az Írószövetség kettéosztódása, Novomesky és más vezető írók fellépése, az újonnan alakult Nővé slovo nyílt harca a Kultúrny üivot és más lapok szerkesztőségeiben működő jobboldaliak ellen, az értelmiség és a többi dolgozók helyesebb tájékozódását szolgálta, akik meggyőződhettek arról, hogy kik játszanak Szlovákia sorsával, és milyen kalandos irányba akarják terelni a fejlődést. Husák elvtárs a Dimitrov gyárban és más fellépésein a legsúlyosabban elítélte azokat az újságírókat, akik akár meggyőződésből, akár pedig azért, hogy múltjukat feledtessék, vagy pedig hogy el ne maradjanak a többitől, felléptek a párt ellen és befeketítették a szocialista építés időszakát és annak becsületes vezetőit. Nagy segítséget nyújtott ez a Központi Bizottságnak, amely Vasil Bifakkal az élén folytatta a januári célokért való küzdelmet. A hibák eltávolításáért folytatott politikájában két egymástól elválaszthatatlan alapvető szemlélet uralkodott: a szocialista demokrácia elmélyítése, amely a nemzetiségi kérdés sikeres rendezésének is előfeltétele, és minden szocialista vonás elmélyítése társadalmi-politikai rendszerünkben. Ezt a tevékenységet akadályozta a csehországi társadalomban és a pártban végbemenő bomlási folyamat. A szlovákiai jobboldal nagy tévedése A Jobboldalnak Szlovákiában nem volt ugyan olyan széles bázisa és pozíciója, mint Csehországban, de mégis fokozódó merészséget és szemtelenséget tanúsított. Főleg azzal élt viszsza, hogy az SZLKP KB-nak és személyiségeinek a 60-«s években az elfogadott taktika elveivel összhangban kellett tevékenykedniük. De sokan, éppúgy, mint Csehországban, hogy saját vétkeiket feledtessék, mások hibáit nagyították fel. Sőt, bár Novotn^ híveit Szlovákiában lényegében már elszigetelték, a jobboldaliak kihasználták azt, hogy ezek még nem voltak véglegesen eltávolítva. De Novotny vezetése idején nem is lehetett sok szükséges káderváltozást megvalósítani. A pártban folyamatban lévő megosztódás azonban sohasem érte el azt a fokot, hogy a jobboldal ujjonghasson a párt felbomlása felett. Ez volt az alapvető különbség a szlovákiai és a csehországi helyzet között. Ha néhány jobboldali azt hitte, hogy sikerül szétverniük a pártot azzal, hogy támadják a pártot és képviselőit, főleg Bilakot és látszólag támogatják Husákot és Novomeskyt, súlyosan tévedtek. Husák és Novomesky nem voltak hajlandók a személyekkel űzött manipulációkba belemenni. Sőt, ők maguk utasították vissza a párt, a Szovjetunió és a szocializmus ellen intézett támadásokat. Rosszul jártak azok, akik a párt egészséges erőinek igyekezetén akartak élősködní. Viszszautasításra találtak és később lelepleződtek. Az SZLKP eltérő helyzete, amelyben a jobboldali irányzatokat elnyomták, lehetővé tette a szocializmus ellenes erők elleni hatékonyabb harcot. A politikai klerikalizmus, amely a vallási álarc alatt aktivizálta a hívőket, fokozatosan erősítette a helyzetét, a szlovák nemzeti ügy leple alatt be akarta csempészni a ludák emigrációt az emberek tudatába és megerősíteni pozícióit a lapok szerkesztőségeiben s más intézményekben. Sikerült ez például a Matica egyes szervezeteiben, de be akart hatolni a nem kommunista pártokba is. Fő fegyvere a nacionalizmus volt. Furcsán hatott azok számára, akik átélték az első köztársaságot, hogy a ludákok mítoszt faragtak Stefánik személye körül, tekintet nélkül qnnak csehszlovakizmusára. Mivel a jobboldalnak nem sikerült válságot előidézni a pártban, a klerikálisok visszarettentek a nyílt fellépéstől, de akadtak előharcosalk, akik igyekeztek megtéveszteni a tanuló ifjúságot. Az SZLKP — a konszolidáció ereje A január utáni időszakban a szlovákiai párt volt a konszolidációs elem (amiért el is nyerte a „konzervatív“ jelzőt), felkészült saját belső problémáinak megoldására, képes volt megállítani az ellenforradalom felvonulását, és végezni a jobboldali irányzattal. Mondhatjuk azt is, hogy a szovjeíellenességgel, amely az összes reakciós erők összetartó plattformja. A szovjetellenes izgatás a jobboldalnak a csehszlovák—izraeli kapcsolatok megújítására irányuló igyekezetével Összefüggésben, amelynek zászlóvivőjévé Möaflko jelölte ki magát, lényegesebb visszhang nélkül maradt. De Szlovákiában nagyon rosszul hatott a varsói gyűlésről történt távolmaradás. Ez nagyon megtévesztette a szlovák nyilvánosságot, főleg a fiatalságot, amely azt hitte, hogy a vezetés támogatásával hazafias érzelmeit fejezi ki. A csernőí tárgyalásokra adott mandátum kampánya, melyet a Literárné listy indított el, és amelyhez csatlakozott a Kultúrny 2ivot és több folyóirat, ezt az irányvesztést még jobban elmélyítették. Ezért sikerült a jobboldalnak és a szocializmus elleni erőknek augusztusban és utána a nemzeti szenvedélyeket kihasználni a nyílt szovjetellenes fellépésekre. Az a következetes kommunista álláspont, amelyet az SZLKP rendkívüli kongresszusa elfogadott a moszkvai jegyzőkönyv teljesítésére, eltemette a jobboldal reményeit. Annak ellenére, hogy a bonyolult helyzet rányomta bélyegét a kongresszus légkörére, és hogy történtek, a sikertelen kísérletek Prága részéről a tárgyalások befolyásolására, igazság marad az, hogy - megindult a sikeres irányzat a viszonyok konszolidálódására Szlovákiában és az egész köztársaságban, a szövetségesekhez fűződő viszony megjavítására. Bár más körülmények között a Központi Bizottság összetétele is más lett volna, Bilak és más elvtársak is tagjai lettek volna, a KB további tevékenységét Szlovákia és az egész köztársaság szempontjából sikeresnek, sőt érdemdúsnak lehet nevezni. Ha az SZLKP nem követett volna ilyen világos és egyértelmű irányvonalat, augusztus után katasztrófába sodródhatott volna az ország. Kétszínű harc a „szabadságért“ A jobboldal és a szocializmus ellenes erők még abban az időben is, amikor problémáinkat nem bírtuk saját erőinkkel és eszközeinkkel megoldani, amikor sok embert elvakítottak a nacionalista szenvedélyek, amikor sok becsületes kommunistát bemocskoltak, még akkor is teljesítették az imperialisták stratégiai tervét és a szovjetellenesség zászlaja alatt igyekeztek csalfa módon harcolni a „szabadságért“ és a „függetlenségért“. Az SZLKP KB azonban helyesen abból indult ki, hogy a szenvedélyek lecsillapodnak, de a Szovjetnióhoz és a többi szocialista államhoz fűződő barátságunk erős gyökerei olyan szilárd alapot képeznek, amelyen megújíthatjuk és megerősíthetjük elvtársi kapcsolatainkat. A Központi Bizottság ebben az igyekezetében a párt január előtti és utáni eredményeire támaszkodhatott. Azokat a jobboldaliakat, akik még ebben az időben is igyekeztek megtéveszteni a népet, már leleplezték. Lehetővé válik azokat is leleplezni, akik úgy rejtették el szándékaikat, hogy szóval a párt elvi politikája mellett foglaltak állást, de nem akarták és ma sem akarják ezt védelmezni és megvalósítani. Ha hangsúlyozzuk, hogy Szlovákiában a jobboldali erők elleni harcot teljes győzelemmel kell befejeznünk, nem siklunk át szektás álláspontra. Ha a jobboldali erőknek nem sikerült augusztus előtt, sem utána az SZLKP akkori vezetőségét és Bilak elvtársat Novotn^-hívőnek és konzervatívnak beállítani, éppúgy nem fog sikerülni senkit sem jobboldalinak nyilvánítani, aki becsületesen kereste a torzulások eltávolításának és társadalmi- politikai légkörünk felgyógyulásának útját, aki fel mert .lépni a revizionizmus ellen a marxista-leninista tanítások védelmében, aki nyíltan bírálni merte a bel- és külpolitikában, valamint a nemzetgazdaságban jelentkező jobboldali irányzatokat. A legutóbbi időszakasz eléggé leigazolta a kommunistákat. A párt egészséges erőivel, megtisztulva a jobboldali erőktől és a revizionista hordaléktól, a múlt türelemre és megértésre intő tapasztalataival gazdagodva, de mindenekelőtt kommunista elvi szilárdsággal, elő kell készülnünk az új időszakra, amelyben sok mindent kell kijavítani, amely azonban ígéretes előfeltételeket nyújt a Szlovák izocialista Köztársaság fejlődésére a csehek és szlovákok államában, és az erősödő szocialista közösségben. Oto Onöák (Vég e.)
