Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-11 / 41. szám
BEL- es KÜLPOLITIKA Dr. Bohdanovsky Tibor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese adja át Pathó elvtársnak a kitüntetést. Az „Építésben szerzett érdemekért“ elnevezésű állami kitüntetést kapta az 50 éves Vitek Viliam (balról az első), a Rolnícke noviny szerkesztője. Vitek elvtárs egyik legrégebbi dolgozója a mezőgazdasági napilapnak, jelenleg a belpolitikai rovatot szerkeszti. Emellett már nyolcadik éve elnöke az üzemi szakszervezetnek. A kitüntetéshez gratulálunk és a további újságírói tevékenységéhez erőt, egészséget kívánunk! Nyíltan, becsületesen Egy fél évszázad elég ahhoz, hogy egy ember életútját mérlegre tegyük. Pathó Károly, a Szabad Földműves főszerkesztője elérte ezt a kort, s ez év október 9-én betöltötte 50. életévét. Pathó Károly a Párkány melletti Muzslán született. Zsellércsaládban cseperedett emberré, s ott tanulta meg, hogy ha a szegény parasztság összefog a munkássággal, nagy tettekre képes. Mint kommunista szülők gyermeke már fiatal korában tagja volt a kommunista ifjúsági szervezetnek, majd 1948-tól a kommunista pártnak. 1949 tavaszán lelkes társaival megalakították a CSEMADOK első falusi szervezetét, amelynek elnöke lett. A sokoldalú kultúrmunkásra hamarosan felfigyeltek az egyesület központi irányítói és megnyerték, legyen a központi titkárság dolgozója. Pathó elvtárs 1949-ben szervező titkári funkciót töltött be. Az ő nevéhez fűződik sok-sok CSEMADOK helyi csoport megalakítása. Rövid időn belül Pathó Károly lett a CSEMADOK vezető titkára. Tevékenységéhez nem kell sok kommentár. Csaknem minden CSEMADOK szervezetet meglátogatott, kitűnő szónoki tehetségével lelket öntött a vezetőkbe, tagokba a további munkára. Egy évtizeden át töltötte be e szép, de nem könnyű funkciót. Bár gyakran volt kitéve támadásoknak, becsülettel állta a harcot és bátran kiállt a marxista-leninista nemzetiségi politikáért. 1960-ban továbbképzésre központi politikai iskolába került, melynek sikeres elvégzése után a tragikusan elhunyt Major Sándor utódaként kinevezték a Szabad Földműves főszer-Gratulálunk! FRANTISEK BARANOVSKY, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium titkárságának vezetője, szintén e napokban ünnepelte 50 éves születésnapját. Szerkesztőségi kollektívánk ebből az alkalombői szívből gratulál, jó erőt és egészséget kíván a minisztérium sokoldalú dolgozójának. kesztöjének. Már nyolcadik éve irányítja a mezőgazdasági dolgozók lapjának tevékenységét. Pathó elvtárs, bár kivált a CSEMADOK apparátusából, mint a Központi Bizottság tagja, továbbra is résztvett a szervezet tevékenységében. A kommunistákat a politikai eseményekben gazdag múlt év igazolta a legjobban. Pathó Károly azok közé tartozott, akik örömmel üdvözölték a megújhódás gondolatát. Remélte, hogy az új feltételek között a nemzetiségi kérdés is megoldást nyer. Aktívan bekapcsolódott a CSEMADOK elnökségében folyó elvi vitákba, józan mérlegelése, kommunista helytállása sokat jelentett a helyes állásfoglalások kialakításában. Felelősségérzete tovább fokozódott, amikor látta, hogy a helyzetet kihasználva egyesek helytelen irányba akarják terelni a társadalom fejlődését. A helyzet tisztázásáért Pathó elvtárs, mint a Szabad Földműves főszerkesztője minden tőle telhetőt megtett. Az augusztus előtt s augusztus után közölt cikkei a marxizmusleninizmus szellemében íródtak, bátran síkra szálltak a helyes útért. A Szabad Földműves azok közé a lapok közé tartozott, amelyek a szövetkezeti parasztság helyes útját hirdették. Pathó elvtárs mindig, a nehéz időkben is átgondoltan, kommunista becsülettel állt helyt és áll helyt a jövőben is. Erről tanúskodik az ötvenedik életévét betöltött Pathó Károlynak a jelszava: „Nyíltan, becsületesen.“ Szerkesztőségünk őszintén és szeretettel köszönti őt és gratulálunk az ebből az alkalomból kapott „Építésben szerzett érdemekért“ című állami kitüntetéséhez. nill/IA az örök csehszlovák-szovjet UlmLn ~ barátság jelképe A duklai hadműveletek 25. évfordulójának ünnepségei október 4-én a svidníki katonai múzeum megnyitásával kezdődtek. A párt és kormányküldöttséget Ludvík Svoboda köztársasági elnök vezette. Részt vettek Oldíich Cerník miniszterelnök, Josef Pelnáí belügyminiszter, Peter Colotka, az SZSZK miniszterelnöke, Stefan Sádovsky, az SZLKP KB első titkára és más vezető személyiségek. Megjelentek a Varsói Szerződés államainak küldöttségei is, köztük A. A. Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. A köztársasági elnök érkezésekor hatalmas taps zúgott fel és a résztvevők a Szovjetuniót és a köztársasági elnököt éltették. Az ünnepi nagygyűlést Peter Colotka miniszterelnök nyitotta meg. Emlékeztetett arra, hogy itt, Duklánál kezdődött meg hazánk felszabadítása és hogy ebben a hadműveletben a szovjet és csehszlovák katonák vállvetve harcoltak. A csehszlovák egységeket Ludvík Svoboda tábornok vezette, aki nemcsak a harcban, hanem az elmúlt súlyos két év folyamán is nagyszerűen megállta a helyét. Viharos taps és éljenzés közepette a köztársasági elnök emelkedett szólásra. Köztársasági elnökünk beszéde elején vázolta az I. Csehszlovák Hadseregcsoport történetét, Kárpátokon túli harcait, és megemlékezett arról, hogy 1943-ban néhány ezer szlovák katona csatlakozott a hadseregcsoporthoz. Mindnyájan egy akarattal közös céllal, egységgé kovácsolódtak. Ez a harci közösség például szolgálhat a békés időkben is. A Kárpátduklai hadművelet és a Szlovák Nemzeti Felkelés két egymástól elválaszthatatlan nagy történelmi esemény. Ezen a napon ünnepeljük a Csehszlovák Néphadsereg Napját is, mert hadseregünk Dnkla hagyatékából nőtt fel. fis ez a hagyaték arra kötelez, hogy hadseregünk, a nép szocialista vívmányainak hűséges őre, a szocializmus határainak, annak legnyugatibb részén, szilárd védelmezője legyen. Dukla legjelentősebb hagyatéka a Szovjetunióhoz fűződő barátság. A hősök véráldozata az internacionalista segítség felejthetetlen példája. A nyugat-német választások után politikai megfigyelők szerint r Nyugat-Németországben még sohasem zajlott le oly politizált választási kampány, mint ezúttal. Ugyanakkor forró is volt a küzdelem, amelyben élesebben állt előtérben a demokrácia alapkérdése, mint valaha. Hogy a helyzet így alakult, arról nem kis mértékben gondoskodott Thadden újfasiszta pártja az NPD, melynek éltető talaja a monopóltőkések által felkarolt militarízmus és revansizmus. Hangsúlyozottabban jelentkeztek a választási küzdelemben az osztálykérdések is, amiről a nagy ipari központokban fellángolt sztrájkok tanúskodnak. A Kiesinger kancellár vezette koalíciós kormányt alkotó keresztény-demokrata unionlsták és a szociáldemokraták közt különösen a gazdaság-, és pénzpolitikai problémák alkottak ütközőpontot. Ám ezeket a pusztán belpolitikai jellegűnek látszó kérdéseket szinte beárnyékolta Nyugat-Németország külpolitikájának problémája, melynek Európa fennálló határainak és biztonságának szempontjából elsőrendű fontossága van. Érthető tehát, hogy a külföld, mindenekelőtt a Német Szövetségi Köztársasággal határos országok sajtója tartósan mély figyelmet szentelt a vasárnap lezajlott választásoknak. A SZAVAZÁS EREDMÉNYEI csak jelentéktelen, elhanyagolható változást hoztak. Az unionists pártok (tehát a kereszténydemokrata és a bajor keresztény-szocialista ikerpártok) mintegy 15 "millió egyszázezer szavazattal 242 mandátumhoz jutottak. A szociáldemokraták némileg előretörve több mint 14 millió szavazatot nyertek el és 224 képviselőt küldenek a parlamentbe, míg a hanyatló Szabad Demokrata Párt mindössze 30 mandátummal kénytelen beérni. Örvendetes tény, hogy Thadden neofasiszta pártja, melynek vezetősége azt a látszatot igyekezett kelteni, hogy legalább 40 mandátum megszerzésével számolhat, a szavazatok 5 százalékát sem kapta meg, vagyis azt a minimumot, melynek elérése nélkül Nyugat-Németországban nem lehet parlamenti mandátumhoz jutni. Igazán nem az aktivitás hiányán múlt az a csúfos vereség. Hitler politikai örököse, von Thadden, akit ellenségei szellemesen II. Adolfnak kereszteltek el, nyakrafőre rendezte a választási gyűléseket. Ahol csak — bőkezű mecénásai segítségével tehette — ágált. Választási gyűlései mindenütt ellentüntetéseket provokáltak. Így volt ez Kasselben, Essenben, Nyugat- Berlinben és másutt. Thadden beszédei hemzsegtek demagóg hitleri szólamoktól, tele voltak vad antikommunista. nacionalista és revansiszta frázisokkal. A neofasiszta „rendfenntartók“, az „ordnerek“ nap-nap után adtak ízelítőt a hitleri brutalitásból. De sehol sem maradt el a tömegesen felsorakozott baloldali erők, a demokraták, a haladó szellemű főiskolai diákok és szakszervezeti tagok, valamint az értelmiségiek ellenakciója. Kétségtelen pozitívum, hogy Thadden — aki annak alapján, hogy pártjának 7 tartományi parlamentben van képviselete, nem egészen ok nélkül bizakodott, hogy a Bundestagban is tért hódít — ezúttal csúnyán elszámította magát. Másrészt felfigyeltető szomorú valóság, hogy mégiscsak elhalászta a szavazatok 4,6 százalékát — vagyis mintegy másfél milliót — és ez mindenekelőtt a nyugat-német demokráciát figyelmezteti, mennyire sürgető a neofasiszta pestis elleni harc. A publicitás és a reklám példátlan méreteivel folytatott és gyakran rendkívül alacsony szinten folyt — személyeskedésekkel teli — választási kampány eredménye következtében Kiesinger kormánya október második felében lemond és ÜJ GARNITÚRA lép helyébe, melynek jellegére és összetételére ma még nagyon is korai volna következtetéseket levonni. Még kevésbé lehet tudni, mi lesz az új kormány programja. A Kiesinger által gyakran hangoztatott biztonság és stabilitás ugyan jól hangzó szólam, melyből azonban nem olvasható ki a gyakorlat. Az unionista pártok szótárában mi sem változott. Az NDK és az Odra—Nisa határ elismerése, a müncheni diktátum elejétől való érvénytelenségének kinyilatkozatása, az atomfegyverekről való egyértelmű lemondás, az európai határok elismerése stb. megannyi nyitott kérdés, amelyekre Kiesingerék még továbbra is vonakodnak igent mondani. Ami a stabilitást illeti, az unionista pártok a márka revalvaciójának (felértékelésének) elkerülésével vélik biztosíthatni a nyugat-német gazdaság további prosperitását. Kiesinger kancellár ennek érdekében hajtotta keresztül a frankfurti devizatőzsde átmeneti szüneteltetését, amihez sikerült elérnie Schiller szocialista gazdaságügyi miniszter hozzájárulását. Nem tudta azonban rábírni a szociáldemokratákat, hogy 6 hónapra függesszék fel a felértékelést, melyért Schiller az infláció eredményes leküzdése címén kardoskodik. Érdekében állna a márka felértékelése Franciaországnak és Nagy-Británniának is, mert ez lehetőséget nyújtana kivitelük növelésére, fizetési mérlegük — legalábbis átmeneti — feljavítására. A nyugat-német márka felértékelése kihatásainál fogva tehát messze túl megy az NSZK határain és a Wilson-kormánynak legkevésbé sem szolgálna örömére, ha újból Kieslnger ülne nyeregbe. Nem kis főfájást okoz ez a probléma Pompidou kormányának is. Elméletileg KÜLÖNFÉLE KOMBINÁCIÓK jöhettek volna számításba, így például a nagykoalíció felújítása a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták részvételével, amelyet azonban mindkét fél visszautasított. Egyetlen lehetőség maradt: valamelyik nagy párt koalíciója a Szabad Demokrata párttal. Ez pedig a szociáldemokratáknak sikerült. Tehát Willy Brandt ül majd az általa hőn óhajtott kancellári székbe és ha választási ígéreteit betartja, komolyabb esélyek kínálkoznak a szocialista országokkal való kapcsolatok feljavítására, egy reálisabb külpolitikai irányvonal bevezetésére. Bármint is legyen, Nyugat-Németország új fejlődési szakaszba lép, melyben a leendő kormánynak nehéz és kényes problémákkal fog kelleni megküzdenie. Egyelőre azonban még csak az új kormány megalakítása van napirenden, amely feltehetőleg még hosszas tárgyalásokat fog igényelni ... Nem volna a választási kampányról adott beszámoló teljes, ha nem említeném meg a Demokratikus Haladást Szolgáló Akció nevű baloldali szervezetet, amely a kommunista párt támogatásával lépett porondra. Sajnos azonban egyelőre csak mintegy 250 ezer szavazatra tudott szert tenni, ami főleg küzdelmének rendkívül kedvezőtlen feltételeiben leli magyarázatát. SZÍRT 3. A jobboldali erők taktikája A PARTELLENES ERŰK KÖZVETLENÜL A PÁRTBAN TEVÉKENYKEDNEK A politikai jobboldal a szocializmus ellenes erők malmára hajtotta a vizet és mindig bátrabban hódította meg a politikai funkciókat. Reményeiket nemcsak a polgári pártokba és a különféle klubokba fektették, hanem magába a kommunista pártba, ahol sok párttag pártellenes álláspontot foglalt el. A REAKCIÓ SZOVJETELLENESSÉGET TERJESZTETT A jobboldal és a szocializmus ellenes erők közös plattformját legjobban külpolitikai irányvonaluk tükrözi: a szovjetellenesség, amely minden pártellenes erő egyesítő elemévé vált. A hibákat már nemcsak Novotnyra, de mindig nyíltabban a Szovjetunióra is ráhárították. Szerintük a Szovjetunió ránk kényszerítette saját gazdaságirányítási modelljét. (Ezt az elméletet még Tito is visszautasította a jugoszláv párt legutóbbi kongreszszusán). A Szovjetuniót vádolták azzal is, hogy külkereskedelmünk sikertelen és nemzetgazdaságunk szerkezete elavult. Nem becsüljük le a szocialista államok gazdasági integrációjának problémáit, ezt a kommunista pártok legutóbbi moszkvai értekezlete is megállapította. De ha értékeljük az összes cikkeket, kijelentéseket és kirohanásokat, ez az álláspont nemcsak nem tükrözi a valóságot, hanem ránk nézve, tartós életfontosságú érdekeink szempontjából, nagyon veszélyes is. A Szovjetuniót azért kellett megvádolniuk, hogy a jobboldal Nyugat-Németország felé irányuló orientációjára ne essen rossz fény. Éppen Nyugat- Németországból, amely kölcsönt ígért, szervezték azt a kampányt, amely hazánk bekapcsolódását a Nyugat gazdasági közösségébe nagyon előnyösnek hirdette. A kölcsön feltétele természetesen az volt, hogy a belpolitikai fejlődés jobbfelé irányításával náluk bizalmat keltsünk. Ahogyan fokozódott a szovjetellenesség, úgy javultak a jobboldal és a szocializmus ellenes erők pozíciói. Elég, ha rámutatunk arra a változásra, amely a jobboldal javára mutatkozott abban a pillanatban, amikor elutasítottuk a varsói tanácskozáson való részvételt. Most már a jobboldali erők hazafiság dicsfényével a fejük körül törhettek előre, amit szentesített maga a párt is. „ÁRTATLAN“, DE ALATTOMOS AKCIÓ A csernői tanácskozások előtt a jobboldali központ a „hazafiság“ szempontjából „ártatlan“, de alapjában véve nagyon alattomos aláírási akciót szervez, amelyben megbízást ad a pártvezetőségnek és a küldöttségnek, amely szerint „nem szabad elárulni“ az ügyet. Dubcekkel és a vezetőkkel történő manipuláció minőségileg teljesen megváltozott. A széleskörű tagság megtévesztése, amelyet a „függetlenség“ hamis védelmével maga a pártvezetés teremtett meg, a Jobboldal és a szocializmus ellenes erők helyzetét példátlanul megerősítették. Harcot folytathattak a pártvezetés minden törekvése ellen, folytathatták pozíciójuk megerősítését és fokozhatták a nacionalista szenvedélyek felkeltését a legszéleseb tömegbázison. A jobboldal taktikája — a csernői kötelezettségeket elfogadni, de be nem tartani és a XIV. kongresszuson elutasítani — a legkedvezőbb feltételeket kapott. Ezek a tények és a vezetés határozatlansága segített a szocializmus elleni erőknek kialakítani a legbonyolultabb feltételeket a szövetségesek esetleges beavatkozásának esetére. Senki se higgye, hogy a reakció ezzel nem számolt. A szocializmus ellenes front bel- és külföldi kapitányai, a hazafias szóvirágok között azt hirdették, hogy „a nemzet arculatának megóvására a történelem előtt“, jobb lesz ha az országot okupálják, de Csehszlovákiát senki se vádolja majd kollaborálással. I. Liehm még augusztus 17-én a pártelnökség néhány tagjával folytatott tanácskozáson, amelyen az újságírók felelősségére hivatkoztak és rámutattak az esetleges következményekre, emelt hangon kijelentette, hogy az újságíróknak (főleg neki) több gondja van a felelősségre, mint az elnökségnek. A szocializmus ellenes erők a világ-imperializmus stratégiájából indultak ki, amely, mikor látta, hogy Csehszlovákiában nem sikerül elérni optimális céljukat, és a szövetségesek a közeli időben beavatkoznak, már az ezzel való legnagyobb mértékű visszaéléssel is számoltak. A hamis hazafiasságon és a szovjetellenességen alapuló nacionalizmus volt és maradt a szocialista rendszer szétbomlasztását célzó taktika főeszköze. A Szovjetunió ellenes „nemzeti felszabadító harc“ akart lenni a szocialista táborban előhívott feszültség bázsia.
