Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1969-10-04 / 40. szám

Látogatás az NDK egyik földművesszövetkezetében Aki régebben le ismerte a trlnwlllershagenl földművese­ket és ma portájukon kordi­néi, azt hiszi hogy a mesék birodalmába került Az itteni földművelők ugyanis éppúgy ragaszkodtak' a földosztásnál tulajdonukba került földjeikhez — amit as új államtól kaptak —, mint általában as egyéni gazdák bárhol az országban, és nem nagyon lelkesedtek a közös gazdálkodás ügyéért. Fiaik azonban megértették az új Idők szelét és közös akarat­tal felépítették az ország egyik legfejlettebb termelőszövetke­zetét Ma as NDK-ban IS 073 mező­gazdasági termelőszövetkezet van (LPO — Landwirtschaftli­che Produktionsgenossenschaft) ebből 6944 III. típusú, mint amilyen a trlnwlllershagenl Is a rostocki Járásban, amelyik kétségtelenül a legmlntaszerflb­­bek közé tartozik. Az Itteni szövetkezet 8000 hektár sík termőterülete mint­egy 1000 szövetkezeti tagnak nyújt megélhetést. A szövetke­zetei 1953 elején alapították meg, az alapítás évében 1000 hektáron 200 szövetkezeti tag gazdálkodott. Ma már azt Is tudják, hogy 1980-ban a szövet­kezeti dolgozók száma 800-ra csökken a növekvő munkater­melékenység következtében. X látogató megtudja továbbá, hogy a szövetkezeti fiatalok nem kívánkoznak' el Innen, jól­lehet két Igazán vonző nagy­város fekszik a közelben. Itt van S Járás nevezetes székhe­lye Rostock, forgalmas kikötő­jével, hajógyárával, valamint Itt van Európa legnagyobb hal­­feldolgoző üzeme Is. Hasonló távolságra fekszik' keleti Irány­ban Btralsund, mely hasonlóan á hajóépítők városa. trlnwlllershagen olyan ter­melőszövetkezet, melyet a láto­gató első pillantásra Jól gon­dozott nyaralótelepnek vél. A munkanap Itt nyolcórás, ötna­pos a munkahét és minden tag számára biztosítva van a 12 napos évi szabadság. A tagok Jól keresnek, a legjobban kere­ső 250 tag havi 1000 márkánál kevesebbet sosem visz haza. A szövetkezet azt Is megenged­heti magának, hogy évente re­pülőgépet rendeljen a tagok számára az erfurti kertészeti világkiállítás megtekintésére. A szövetkezeti tagok autóbuszo­kon látogatják a rostocki és a stralsundl színházak műso­rait, nyáron pedig a tenger­parti üdülóket. A szövetkezet­nek 600 hektár erdőterülete Is van, ahol saját szövetkezeti vadászegyesülete gazdálkodik. Ds menjünk' csak sorjában. Mint már említettem. a szö­vetkezetnek 1000 tagja van. A szövetkezeti tagok átlagos élet­kora 40 év, A tagok 37 százalé­ka mezőgazdasági szakiskolát végzett, és a nagy gazdaságot hat diplomás ember vezeti. A szövetkezet tejtermelésre és sertéshlzlalásra szakosított. Jelenleg mintegy 3000 tehén termeli a tejet, az átlagos évi tejhozam közel Jár az 5000 li­terhez. Kiszámították, hogy a szövetkezet megalakulása óta összesen 9 millió tonna tejet állított elő a társadalomnak. Az állomány felújításáról ma­guk gondoskodnak, a hizlalásra szánt anyagot azonban Seme­­lowba szállítják. Az Itteni szö­vetkezet a trlnwlllershagenlek egyik kooperációs partnere és szerződéses szarvasmarha-hiz­lalásra szakosított. Az Óriási sertéshizlaldában — amely kívülről olyan, mint valami hatalmas alumínium­szerkezetű filmstúdió — 15 000 sertést helyeztek el. Ebben a teljesen automatizált Istállóban egyébként 16 400 sertés számé­ra van hely, amelyekről 9 sze­mély gondoskodik. A tehenek és a sertések takarmányozása sem okoz gondot, a takarmány­ról szerződéses formában Euró­pa legnagyobb állami takar­mányszállító vállalata gondos­kodik. A szövetkezei jövedelmező gazdálkodását a többi szomszé-Trlnwlllershagunl utcarészlet, háttérben az Iskolával. dós termelőszövetkezettel velő kooperációs együttműködés te­szt lehetővé. Ennél az együtt­működésnél minden résztvevő számára arányosan biztosítot­ták a kedvező feltételeket. így lehetővé válik a szakosítás és a nagyüzemi technika alkalma­zása. A trtnwlllershagenleknek 100 különböző típusú traktoruk, továbbá 20 teherautójuk, és 15 darab E—512-es aratócséplö­­gépjük van, az utóbbi a maga nemében az NDK legmodernebb gépe. A szövetkezet továbbá saját mütrágyaszórő repülőgép­pel Is rendelkezik. A modern gépi felszerelés együttes érté­ke 3,5 millió márka. A szövetkezet tagjai komfor­tos családi házakban, vagy többlakásos, modern lakótöm­bökben laknak. A gyermekek korszerű, tízosztályos, politech­nikai Irányzatú Iskolába Jár­nak. Van .Itt a szövetkezetben saját orvosi rendelő Is, ahol egy orvos és egy fogorvos rend­szeres szolgálatot tart. A leg­fiatalabbak részére bölcsőde és Játszótér Is van. Mindennemű szolgáltatásról a szövetkezeti kombinát gondoskodik. A rózsakert közepén egy köf alakú, pavilonszert! épületben Ízlésesen berendezett kávéházat és kultúrtermet találunk. Egyéb­ként egy nagy kultúrháznak már elkészült a terve. Egyelő­re komoly gondot okoz a teljes létszámú taggyűlés megtartá­sa. Ezer személyt befogadó üléstermük még nincsen, ezért csak a delegált tagokat szok­ták egybehívni. Azonban — és ez tipikus az Itteni előrelátó emberekre — az építendő kul­­túrházhoz tartozó üzemi kony­ha már készen áll, és a szor­galmas szakácsnők naponta ezer ebédet készítenek el. A Jövendő kultúrházat, csakúgy, mint az eddig felépített gaz­dasági és közös épületeket, a szövetkezet saját épltöbrlgádja építi fel. A szövetkezeti tagok átlagos évi Jövedelme 7000 márka. Az új szövetkezeti tagok és az új házasok berendezkedés céljá­ból egyszeri kamatmentes köl­csönt kapnak a szövetkezettől, amit a szövetkezetben végzett Jó munka esetében nem kell visszatéríteni. Betegség alkal­mával a tagoknak táppénz Jár, és a nyugdíjasok az állami nyugdíj mellett a tagsági vi­­seony tartalmától függően 80— 120 márka kiegészítő nyugdijat kapnak a szövetkezettől. A modern technika azonban nemcsak örömet, de egész sor előre nem látható problémát Is okoz a tagoknak. A korsze; rfl sertéshizlalda felépítésével például számos női munkaerő fölöslegessé vált, akiknek mun­kát kellett találni. Ekkor fogtak hozzá a csiperkegomba-tenyész­­téshez, ami 50 nőnek adott egész évi munkalehetőséget, akik évente 1000 tonna gom­bát állítanak elő. A gombát most csak nyersen tudják érté­kesíteni. Terveznek azonban egy kis gombafeldolgozó kon­zervgyárat, ahol majd tejfölös cslperkekonzerveket készítenek. A trinwillershagenieknek né­hány hobbyjuk is van. Ilyen például a rózsa- és a szegfű­­termelés, amely bizonyára jöve­delmező Is. Továbbá mintegy 300 mecklenburgl tellvér nyü­zsög a karámban, ezeket mint hátaslovakat és ügetőket te­nyésztik, sőt, a Jövőben félvé­rek tenyésztésével akarják bő­víteni az állományt. A mezőgazdasági termelés gépesítése és automatizálása kvalifikált munkaerőt Igényel. Nagy Jelentőséget tulajdoníta­nak ezért a szövetkezeti tagok szakmai továbbképzésének. So­kan most ültek az Iskolapadok­ba, hogy szakmunkás bizonyít­ványt, vagy mesterlevelet sze­rezzenek, 15 szövetkezeti tag pedig főiskolán tanul. Azok a fiatalok, akik apáik foglalkozását választják, a 8. osztály befejezése után további két évig a helyi politechnikai középiskolába járnak. Ha a ta­nuló bizonyítványa jó és a 8. osztály megkezdése előtt szer­ződést köt a szövetkezettel, akkor a 8. osztályban havi 20 márka, a 9.-ben 40 márka, a 10. osztályban pedig 90 márka zsebpénzt kap. Ha a tanuló a szakmában tovább tanul, a szövetkezet további kiegészítő " ösztöndíjat Juttat neki. Mind­ezért a tanulmányai befejezése után köteles öt évig azon a munkaszakaszon dolgozni, ame­lyiken a szövetkezet érdeke megkívánja. Így válnak a fiúk és lányok szüleik művének to­vábbfejlesztőivé, és ezért nem kívánkoznak el Innen. VAT.WSKA HITT. A A kör alakú kávé­ház a települéa kultúrközpontja. Az automatizált sertéshizlaldában 18 400 sertés fér el. A szarvasmarha' takarmányát pneu­matikus szállító viszi a tárolóhelyi­­ségba.

Next

/
Thumbnails
Contents