Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-04 / 40. szám
Saabod Bratislava, 1969. október 4. Ara 1.— KEa A jelenlegi helyzet és a párt további feladatai Véget ért a CSKP Központi Bizottságának plenáris ülése Szombaton a hajnali órákban véget ért Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kétnapos plenáris ütése. Az ülésen a párt jelenlegi helyzetével és további feladataival, valamint szervezeti és káderkérdésekkel foglalkoztak. A CSKP KB elnökségének beszámolóját mindkét napirendi ponttal kapcsolatban Gustáv H n s á k elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának első titkára terjesztette elő. A vitában a CSKP KB tagjai és póttagjai, valamint az ülés más résztvevői közül a megtárgyalt kérdésekhez 25-en szóltak hozzá. A Központi Bizottság Jóváhagyta a CSKP KB elnökségének a párt jelenlegi helyzetével és további feladataival foglalkozó beszámolóját és ezzel kapcsolatban határozatot fogadott el. Ezenkívül határozatot hozott szervezeti és káderkérdésekkel kapcsolatban is. / A CSKP Központi Bizottsága plenáris ülésének határozata A CSKP Központi Bizottsága 1969. szeptember 25—26-án megtartott ülésén megtárgyalta a CSKP KB elnökségének jelentését a párt Jelenlegi helyzetéről és további feladatairól, amelyet Gustáv H u s á k elvtárs, a CSKP KB első titkára terjesztett elő. A CSKP Központi Bizottsága megállapítja hogy: 1. A CSKP KB 1989. májusi plenáris ülését követő időszakban, hála a pártfunkcionáriusoknak, párttagok ezrei, valamint a vezetőség fáradtságot nem ismerő munkájának, a párt a társadalom minden területén jelentős előrehaladást, sikereket ért el és megvalásltotta a konszolidáció első szakaszát; — politikai és közéletünkben, valamint külpolitikai kapcsolatainkban blsonyoa megnyugvás állt be, és áthidaltuk ai ismert válságos állapotot. Az ösztönös és anarchikus fejlődést felváltja a pártélet és a társadalom céltudatos irányítása. A párt — legalábbis egészséges magva — újra visszanyeri akciőképességét, harci szellemét és folyamatosan érvényre juttatja vezető szerepét társadalmunkban; m I CSKP Ki 1969. májasában magtartott plénumán elfogadott Irányelvek Valóra váltásának pozitív eredményei bizonyítják azoknak helyességét. Ezek az Irányelvek továbbra la a problémák megoldázának és a válságos állapot áthidalásának konkrét programja; I. X CSKP Központi Bizottsága jóváhagyja Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tevékenységét az 1989. májusában lezajlott plenáris ülés óta eltelt Időszakban és a párt jelenlegi helyzetéről, valamint további feladatairól, beterjesztett jelentését, mint a pártszervek, pártszervezetek és párttagok további tevékenységének Irányelvét életünk minden szakaszán. f. A CSKP Központi Bizottsága teljes terjedelmében hatálytalanítja az 1968. július 19-én hozott döntést, amely visszautasította a CSKP részvételét az öt kommunista párt varsói értekezletén, mert ez a döntés a jobboldal fokozott lélektani és erkölcsi nyomása alatt történt. Ez a visszautasítás komoly politikai hiba és olyan lépés volt, amely ellentmond hazánk szocialista érdekeinek és internacionalista hagyományainak; 4. A CSKP Központi Bizottsága hatályon kívül helyezi a CSKP KB elnökségének 1988. angnsztns 21 én kelt határozatát, mert az nélkülözi az osztályszempontot, nem marxista, ét alapjában helytelen. A szövetséges hadseregek bevonulását az 1988-ban kialakult helyzetben n szocializmus érdekeinek védelme, a szocialista tábor biztonságának közös érdekel, valamint a munkás- és kommunista mozgalom érdekel motiválták a Csehszlovákiában formálódé jobboldali, anttszociallsta és ellenforradalmi erők ellen. Semmi esetre sem volt sző a nép elleni agresszióról, ■ csehszlovák terület megszállásáról és országunk szabadságának, szocialista rendjének elnyomásáról; x 8. Ä CSKP Központi Bizottságé visszautasltja as dn. Vysoöany-1 kongresszust, annak dokumentumait és eredményeit pedig érvénytelennek nyilvánítja. As Illegális, ún. Vysoíany-1 kongresszus a CSKP KB, a CSKP prágai városi bizottsága egyes tagjai, valamint más Jobboldali opportunista erők meg nem engedett, szakadár tevékenységének az eredménye, melynek szervezésében a szervezeti szabályzatot megszegve félrevezették a CSKP rendkívüli XIV, kongresszusénak küldötteit. Az dn. Vysoőany-1 kongresszus kezdeményezőinek és szervezőinek tevékenységét úgy értékeli, mint a Központi Bizottság jogának és jogkörének törvénytelen és körmönfont kisajátítását, és mint a pártvezetés megszerzésére tett kísérletet abbéi a célból, hogy a pártot és az országot kiszakítsák a szocialista nemzetek közösségéből és felszámolják a nép szocialista vívmányait. Tekintettel a jobboldali erők által gyakorolt nyomás következtében kialakult légkörre, amelyben a XIV. kongresszus küldötteit megválasztották, a Párt Központi Bizottsága hatálytalanítja mandátumukat. A rendes XIV. kongresszns küldötteit a CSKP KB által kijelölt mádon, a párt szervezeti szabályzatának megfelelően választják majd meg a kongrasszni előtti kampányban. A Központi Ellenőrző éz Kevfzlős Bizottság befejezi a pártban kialakult „második központ", valamint a Vysoöany-1 Összejövetel kezdeményezői és szervezői tevékenységének kivizsgálását ét ellenük fegyelmi eljárást indít. 8. A CSKP Köspontl Bizottsága megbízza a CSKP KB elnökségét, hogy a párt- ás állami politika következetes megvalósítása árdekában az elkerülhetetlen eaetekban döntsön a pártszervekben, az állami szervekben ét n társadalmi szervezetek szerveiben áa a társadalmi szervezetek szerveiben' foganatosítandó káderváltozásokat Illetően, amelyekről a döntés különben a CSKP KB plénumának hatáskörébe tartozik, X végrehajtott változtatások tüdőkéiről a CSKP KB elnöksége köteles jelentőst tenni a CSKP KB legközelebbi plenáris ülésének. 7. A CSKP Kflzpontt Bizottsága jóváhagyja a köztársaságnak a szovjet hadsereg által történt felszabadítása 2S. évfordulója alkalmából tett felhívást a mnnkakezdeményezás kibontakoztatására. 8. X CSKP Központi Bizottsága jóváhagyja a CSKP 1968. évre szőlő gazdasági tevékenységéről elhangzott jelentést, valamint az 1989. évre szóló költségvetést, beleszámítva a javasolt intézkedéseket is. Ezelőtt egy negyed évszázaddal, október 6 dn, lépték at a csehszlovák és szovjet egységek országunk határát. A Duklánál felállított emlékmű hostsz'ü évtizedekig őrzi e nagy napnak az emlékét. —tt— Mai számunk tartalmából: őszi örömök és gondok — Bállá József színes írása Híres bűzatermesztők — Sándor Gábor riportja a zslgárdl szövetkezetből Trinwillershagenl rózsák — egy földműves szövetkezet élete a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő NDK-ban Termelési tapasztalatok, hasznos tanácsok, sport és még sok más érdekes olvasmány Lemondott a CSSZSZK kormánya Köitőrsaságunk elnöke kinevezte nz új kormányt 8zombaf délelőtt Oldflch Cerník miniszterelnök vezetésével ülést tartott a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya. A csehszlovák föderációról szóló alkotmánytörvény 71. paragrafusa első bekezdésének értelmében a kormány egyöntetűen elhatározta, hogy benyújtja lemondását. Ludvfk Svoboda, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke a prágai várban szombaton fogadta Oldflch Cernlk miniszterelnököt. A kormányelnök tájékoztatta az államfőt a kormány lemondásáról. A köztársaság elnöke a kormány lemondását elfogadta és egyidejűleg megbízta Oldflch Cernfket, hogy terjessze elő javaslatát az új kormány összeállítására. A CSKP Központi Bizottságénak határozata szervezeti kérdései A CSKP Központi Bizottsága kizárja a CSKP KB tagjainak sorából Josef Smrkovsky, Maria Mlková, Milan Hübl, dr. Zbyüek Vokrouhllcky, Zdenek Mlynaf, dr. Jifí Hájek elvtársakat, a CSKP KB póttagjai sorából pedig dr. Frantiäek Vlasák elvtársat. A CSKP Központi Bizottsága utasítja a Szövetségi Gyűlés és a Népi Kamara kommunista képviselőit, hogy Josef Smrkovsky és Maria Mlková elvtársakat hívják vissza azokból a tisztségekből, amelyeket Csehszlovákia Kommunista Pártja képviselőiként töltenek be. A CSKP Központi Bizottsága kizárja a CSKP KB és Csehszlovákia Kommunista Pártja tagjainak sorából Václav Prchlík, Václav Slavtk és dr. Alfréd Cerny elvtársakat. A CSKP, Központi Bizottsága sa]á( kérésükre felmenti a CSKP Központi Bizottsága tagjának tisztsége alól Jlfí Judl, Vladimir Kabrna, Josef Hauer, Antonin Hrotka, Zdenek Smolík, Jaroslav Belaj, MiluSa Fléerová, Llbuéa Hrdlnová, Ludmila Jankovcová, Bedflch Králik, Ivan Málek, FrantiSek Sorm, dr. Jlflna Zelenková, Józef Zuda, Josef Borövka, Josef Svoboda, dr. Josef SpaCek, Bohumll Simon és Martin Vacullk elvtársakat. A CSKP Központi Bizottsága Alexander DubCek elvtársat visszahívja a CSKP KB elnökségi tagja tisztségéből és meghagyja a Szövetségi Gyűlés képviselőinek, hogy nevezettet hívják vissza abból a tisztségből, amelyet a CSKP képviselőjeként tölt be. A CSKP Központi Bizottsága Stefan GaSparlk elvtársat pártbüntetéskőnt megróvással és figyelmeztetéssel sújtotta. A CSKP Központi Bizottsága felmenti a CSKP KB cseh Irodája tagjainak tisztsége alól Oldflch Cernlk, Dr. Cestmír Clsaf, Jaroslav Karhan, Vojtéch MateJCka és Karol Stmka elvtársakat, Václav Höla elvtársat, pedig tekintettel más tisztséggel történt megbízatására, felmentette a CSKP KB cseh Irodája titkárának tisztsége alól. A CSKP Központi Bizottsága titkos választások eredménye alapján felvette a CSKP KB tagjai közé dr. Dallbor Hanes, FrantlSek Hamouz, Václav Hüla, Josef Kempny, dr. Ján Marko, Miroslav Moc és dr. Sofia Pennlgerová elvtársakat. A CSKP Központi Bizottsága titkos szavazás eredménye alapján jóváhagyta Josef Kempny elvtárs beválasztását a CSKP KB elnökségébe, s egyidejűleg más tisztségbe történt kinevezésével kapcsolatban felmentette a CSKP KB titkársága tagjának, valamint a CSKP Ideológiai bizottsága elnökének funkciója alól. A CSKP Központi Bizottsága titkos szavazás eredménye alapján jóváhagyta a kővetkező elvtársak beválasztását a CSKP KB cseh Irodája tagjainak sorába: Josef Kempn?, Josef KorCák, Drahomír Kolder, Oldflch Svestka és Antonín Kapek. A. Kapek elvtársat egyidejűleg kinevezte a CSKP KB Irodája titkárává. A Központi Bizottság ezenkívül több változást hagyott hátra a CSKP funkcionáriusaira vonatkozóan állami és kormánytisztségek betöltésével kapcsolatban. AZ Oj SZÖVETSÉGI KORMÁNY Ludvfk Svoboda köztársasági elnök 1969. szeptember 27-1 döntésével a csehszlovák föderációról szóló alkotmánytörvény 61. paragrafusa első bekezdésének értelmében a következő összeállításban kinevezte a Csehszlovák Szocialista Köztársaság új kormányát: Oldfich Cernlk miniszterelnök, Josef Kempny miniszterelnök-helyettes, dr. Peter Colotka miniszterelnökhelyettes, Frantiáek Hamouz miniszterelnök-helyettes, külkereskedelmi miniszter, Václav Hűla miniszterelnök-helyettes, tervezésögyl miniszter, Miroslav HruSkovifi miniszterelnökhelyettes, a Műszaki és beruházási Fejlesztési Bizottság elnöke, dr. Karol Laco, miniszterelnök-helyettes, Ján Marko külügyminiszter, Martin Dzár vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter, Jan Pelnáf belügyminiszter, Rudolf Rohlföek pénzügyminiszter, Mlchal Stance! munkaügyi át népjóléti miniszter, dr. Ignác Rendek miniszter, az árbizottság elnöke, Josef KrejCf miniszter, a Szövetségi Iparügyi Bizottság elnöke, dr. Kólómén Botfa miniszter, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Bizottság elnöke, Jaroslav Knifka miniszter, a Közlekedésügyi Bizottság elnöke, Karel Hoffmann miniszter, a Postafigyl és Távösszeköttetési Bizottság elnöke, dr. Bohnslav Kuliéra miniszter, Jan Pauly miniszter, Václav Dvofák altábornagy, a Nemzetvédelmi Minisztérium államtitkára, dr. Jan Ma- Jer ezredes a Belügyminisztérium államtitkára, Andrej Baröák, a Külkereskedelmi Minisztérium államtitkára, dr. Vlasta Brabicová, a Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium államtitkára. A Külügyminisztérium, a Tervezésügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium államtitkárait később nevezi kL XX. évfolyam, 40. szám.