Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-27 / 39. szám
FALVAINK Stromp József elvtárs, a ]ánokl Egységes Földművesszövetkezet elnöke szeptemberben ünnepelte 60. születésnapját. Már 18 éve áll a közös gazdaság kormánykerekénél és a tagság között nagy népszerűségnek örvend. Elnöki tisztsége bár eléggé lefoglalta, ennek ellenére kivette részét a társadalmi munkából ts. Két választási Időszakban a Nemzetgyűlés képviselője volt, de mint a Kassai Nemzett Bizottság képviselője ts érdemdús munkát fejtett ki. Stromp elvtárs megalkuvást nem ismerve támogatta a falu szocializálásának gondolatát, és maga Is részt vett a szövetkezeti gazdálkodás szervezésében. A személyi kultusz Idejében őrizkedett a túlkapásoktól és ezért polgártársat ma is sokra becsülik. Mindig hűen követte pártunk politikáját, s összes energiáját a szövetkezet és a falu fejlesztésére fordította. Vezetésével a jánokl szövetkezet sokat fejlődött. Ma már a közös család szép eredményeket ér el. Hogy csak néhány példát említsünk, a búza átlagos hektárhozama 33.6 mázsa, az árpáé 30,9, a zabé pedig 27,9 mázsa volt. Ilyen terméseredményekkel a szövetkezet eddig még nem dicsekedhetett. Mint jó családapa, embert érzéssel és szeretettel vezeti a gondjaira bízott szövetkezeti családot. A hófehér hajú, jóságos tekintetű elnök mindenkiben jó benyomást kelt. Hatvanadik születésnapjára szép ajándékot kapott, mert a köztársasági elnök az „Építésben szerzett érdemekért“ című kitüntetést adományozta neki. A. S. A budapesti Rádlő mikrofonjával és kocsijával hét évvel ezelőtt Jártam ezen a tájon. Azelőtt nem volt szokásban minálunk, hogy csak ügy átjárjunk az országhatáron és körülnézzünk, ml újság a szomszédban. Ügy kezdődött a dolog, hogy hétfőn levelet kaptam a Falurádió szerkesztősgében Csehszlovákiából, Ipolyszakállasről, hogy szombat délelőtt, az ottani termelőszövetkezet felveszi a „Csehszlovák Magyar Barátság“ nevet, és az ünnepélyre meghívták a magyarországi érsekvadkerti „Magyar Csehszlovák Barátság“ nevű termelő szövetkezet tagságát is. Ott lesz a prágai magyar nagykövet, a budapesti csehszlovák nagykövet, a CSKP Központi Bizottságának képviselője, magyar és csehszlovák újságírók, rádióriporterek. Első gondom az volt, hogy tudom hétfőtől szombatig elintézni azt útlevelet. Második: — miről tudok majd beszélni a rádióban. (Én ugyanis nem szeretem a nemzetközi kapcsolatokban szokásos udvariaskodó, frázisos, körmönfont diplomata nyelvet. Mindig is az őszintén kimondott szó erejében hittem, és ha rádióriportjaim a hallgatók szívéhez és füléhez megtalálták az utat, az csakis ennek köszönhető.] Szinte véletlennek tűnt előttem, olyan gyorsan megkaptam az útlevelet, amit máskor két hónap alatt sem állítanak ki. Már annak idején beszámoltam a budapesti Rádióban az akkori egész utunkról. Most csak annyit, hogy szombaton ott voltunk Ipolyszakállason gépkocsivezető kollégámmal, Török Pista bácsival együtt. Ott találkoztunk Tóth Istvánnal, aki szintén Magyarországról jött át. ö az érsekvadkerti Magyar Csehszlovák Termelőszövetkezet elnöke. És Németh István fogadott minket, aki akkor főkönyvelője, most pedig elnöke az ipolyszakállasi szövetkezetnek. A népek barátsága Török István, Német István és Tóth Isvtán: — Lám a nevek is milyen sokatmondóan jelzik azt a nagy kavarodást, amelyben Európának ezen a részén élnek a népek egymás mellett már évszázadok óta. Ott, az ipolyszakállasi ünnepségen találkoztam először a Szabad Földműves munkatársaival is. És most ezúttal is hadd gratuláljak nekik a húszéves munkásságuk elismeréseképpen megkapott kitüntetéshez. Mert éppen róluk és minden újságíróról, az írástudók munkájának felelősségéről szeretnék néhány gondolatot tovább adni. Akkor Ipolyszakállason, mi újságírók (ugye emlékeztek rá kollégák!) a Török, Németh és Tóth Istvánok nevének magyarázatából kiindulva eljutottunk odáig, hogy bár a történelem folyamán sokszor marta egymást itt a külön nyelven beszélők tömkelegé, e népeknek a sorsában és bent az egyének életében mégis sokkal több a közös, mint az elválasztó. Mit tehet hát a falvakat járó és most már az országhatáron is átnéző újságíró, aki felelősséget érez annak a népnek életéért, sorsáért, amelyből maga is Jött, amelyben benne él és amelyről ír, beszél?! Azt teheti — amit azóta tettünk is mindannyian — bele kiáltjuk a világba, bele írjuk az újságokba, mindig és szüntelenül: — korszerűtlen dolog ma, a XX. század harmadik harmadában, két világháború után, a népeket percek alatt elpusztítani képes fegyverek feltalálása és tömeges gyártása idején azt nézni, azt lesni, miben különbözik egymástól két nép. Mert a különbség túlhangsúlyozása előbb-utóbb szembeforduláshoz is vezet. Ma már az a korszerű, az a kor követelménye, hogy azt keressük: — mi az ami összeköti és mégjobban összekötheti a népeket. Mondom: — erről beszélgettünk hét évvel ezelőtt, pozsonyi és pesti újságírók Ipolyszakállason. És nem akarom önmagunkat dicsérni, vagy a sajtó és rádió szerepét túlbecsülni, de bárki megállapíthatja: — azóta sorra jelentek meg és hangzottak el cikkek, riportok, határon innen és túl, amelyek már nemcsak szavakat, de tetteket is jelentettek a két nép fokozódó barátságában. „Fokozódó“ — mondom, mert azóta már többször is jártam ebben a szép országban és látom, a vak is látja, hogy az Ipolyszakállason kezdődő barátság, a két ország falvainak, a falvak népeinek, szövetkezeteinek egymáshoz való közeledése mostanra úgy kiszélesedett, hogy példa lehetne más oldalakon is: — így kell barátkozni, így kell kezetfognl egymással az országhatárok felett. Szinte megható volt hallani a dunaszerdahelyi, a nagykürtösi, a lévai járásokban és mindenütt, — milyen gyakran és milyen gátak nélkül, szabadon járnak innen oda és onnan ide az emberek. És ma már nem is csak tapasztalatot cserélnek, nem is csak borospoharakkal koccintanak egymással, hanem a gazdálkodásban is szinte közös akciókat kezdenek. Nemesített vetőmagot, szaporító anyagot, újfajta állatállományt (például hibridbaromfit) adnak-vesznek közvetlenül egymástól és egymásnak. Nyaralni járnak onnan ide és innen oda, személyes barátságok születtek, virágzanak százával. No persze a múltat, az évszázadok viszályait, a rossz hagyományokat nem olyan könnyű elfelejteni. Éppen az utolsó év eseményei bizony sok gondot jelentettek a határ mindkét oldalán. Bonyolult korszakunkban azonban gyorsan egyszerűsödnek a problémák is: ma már (legalább is tíznapos dél-szlovákiai kőrútunk alkalmával ezt láttam) újra jó mederben halad barátságunk. Ezt legjobban éppen azoknak szavával lehet kifejezni, akik sorsát ez a barátkozás (vagy nem-barátkozás) közvetlenül jobbítja, szépíti: — a falvak lakóinak szavával. Ipolyszakállason mondta magnószalagra egy magyar asszony, akinek szlovák a férje és tehenész a szövetkezeiben: — Nekünk nem is lehet másképpen élni, csakis úgy, hogy külön nyelven beszélve is minden módon meg akarjuk érteni egymást. Befejezésül még csak annyit: — a Szlovák Üjságíró Szövetség meghívására Ittjárt magyar mezőgazdasági újságíró szövetség útjának befejezésével most elkezdődik egy olyan folyamat (pontosabban: tovább szélesedik), amelyben egyrészt a budapesti lapokban és rádióban, másrészt a szlovákiai lapokban és rádióban közösen számolhatunk be a határ mindkét oldalának életéről, közős gondjainkról, örömeinkről. Én a magam részéről bízom abban, hogy ez az elhatározásunk valóra is válik, és a mi munkánk is hozzájárul népeink barátságának továbbfejlődéséhez. Kisspista István Utazzon autóbusszal! A toliforgatók végig kísérték a Csehszlovák Állami Autőforgalmi Vállalat fejlődését. Ott voltunk a születéskor is, amikor szinte járhatatlan utakon jutottunk el autóbuszokkal a legeldugottabb falvakba is. Bizony ma, amikor gyorsan robogó express autóbuszokon juthatunk kényelmesen és aránylag rövid idő alatt a kitűzött célhoz, nem szívesen gondolunk vissza a születési nehézségekre. De egyben köszönetét is mondunk az úttörő gépkocsivezetőknek, akik a nehéz körülmények között is igyekeztek a személyforgalom lebonyolítására. Az autóforgalmi vállalat nemrég ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. Sok-sok olyan arccal találkoztunk, akit ott voltak az indulás-! nál. Vannak, akik még bírják szusz-| szál, mások már nyugdíjasok. Nehéz, de eredményes volt az eddig megtett út, annál is inkább, mivel a háború után szinte mindenki fel akart kerekedni világot látni. Eleinte ez nem ment könnyen. Sokan az „apostolok lován“ jutottak el céljukhoz, mások zötyögős lovasszekereken vitették magukat. Még az 1946-os évben is sok ponyvával födött teherautó — többnyire „UNRA“ kocsik — szállította az embereket, hosszabb távolságokra is. 1945 után még bizony gyéren közlekedtek autóbuszok. Eleinte nem is nagyon vették igénybe a lakosok, mert azt gondolták, hogy olyan drága a jegy, mint a régi köztársaságban, amikor egy 20 kilométeres útért majdnem egy napi napszámot kellett fizetni. Sokan úgy gondolkodtak, hogy inkább gyalog mennek a városba vásárra és megisszák a jegy árát. Miért nincsenek heremagfejtö cséplőgépeink? A gazdag gabonatermés begyűjtése után újra aratunk, mégpedig hereféléket kaszálunk és csépelünk. Szövetkezetünk részéről nem rossz az elgondolás, hisz a heremagért nagyon jó árat fizetnek, tehát a közös pénztárába komolyabb összeg kerülhet. Azonban az örömbe üröm is vegyül. Olyasmi miatt bosszankodunk, amit mezőgazdasági gépiparunk megoldhatna. A heremag cséplését nem tudjuk kellő időben elvégezni, mert nincs megfelelő cséplőgép. Azelőtt, főleg a dél-vidéken, külön herecséplésre gyártott kis cséplőgépek voltak az ún. monitorok, amelyek kiváló munkát végeztek és a teljesítmény is megfelelő volt. Szövetkezetünk most viszont belefúlt a munkába, mert a 30 hektár lucernát és 15 hektár gombosberét csak hosszadalmas munkával csépelhetjük ki. Próbáltunk megfelelő cséplőgépet szerezni, de érdeklődésünket nem kísérte siker, ezért kénytelenek voltunk az automata cséplőgépet átalakítani berernagcséplésre, azonban ezen gyenge a teljesítmény. Hogy a jövőben szövetkezetünk és a többi közös gazdaságok ne küzdjenek ilyen nehézségekkel, javasolnám, hogy a mezőgazdasági gépgyárak régi mintájú, esetleg korszerűsített heremagcséplésre alkalmas cséplőgépeket gyártsanak. Imre Lajos, Tild A legkorszerűbb autóbusz Nyitra utcáján Megérett, megérett... Legízletesebb gyümölcs a szőlő. Foto: -tt-A személyszállítást egyének, gépkocsitulajdonosok is végezték eleinte. A Csehszlovák Állami Autóforgalmi Vállalat csak 1948-ban alakult meg. Ettől fogva viszont olyan fejlődésen ment át, hogy a vállalatok életében talán nincs is rá példa. Már az első évben kétszer annyi autóbusz közlekedett, mint 1938-ban. A kétéves terv nagyot lendített, különösen a személyszállítási forgalmon, mert 1948 végén már 200 autóbuszvonal volt, több mint 6000 km-es hosszúságban, ami 5,5-szer haladta meg a burzsoá köztársaság autóbuszútjainak hosszát. Az ötéves terv pedig olyan óriási fejlődést hozott, hogy szinte hihetetlen. Az autóbuszvonalak hossza már 18 ezer kilométerre növekedett, 479 autóbuszvonalon. A fejlődés évről évre nagyobb ütemű lett annak ellenére, hogy a vállalat nem minden évben kapta meg a szükséges gépkocsi mennyiséget Ennek ellenére ma örömmel mondhat-1 a Szovjetunióba és 1 Olaszországba. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a járatok nagy népszerűségnek örvendenek, és nagyon sok esetben nem lehet elég jegyet kapni a külföldi vonalakra. Az autőforgalmi vállalat persze egyre tökéletesíti járműveit. A legújabb autóbuszok már megfelelő kényelmet biztosítanak az utazóknak. Mivel a pótkocsik nem elég biztonságosak, ezért a jövőben ezeket fokozatosan ki akarják vonni a forgalomból, és inkább nagyobb befogadóképességű autóbuszokat vagy pedig sűrűbb járatokat állítanak be. ' Nagy utat tett meg tehát a két évtized alatt a Csehszlovák Állami Autóforgalmi Vállalat és nem rajta múlik, hogy több esetben nem tud eleget tenni a szükségleteknek. Ballt József Három Aranykalász A kassai járásban idén 31 000 hektáron átlagosan 32 mázsás hektárhozamot értek el gabonafélékből. Nagy haladás ez, ha figyelembe vesszük, hogy az 1961—65-ös években az átlagos hektárhozam évenként csak 17,7 mázsa volt. Ebben az évben még a Kecel völgyében sem értek el 25 mázsánál alacsonyabb hektárhozamot gabonafélékből, ahol néhány évvel ezelőtt csak 16 mázsás hektárhozamról beszélhettek. A mostani hektárhozamok elsősorban a jó agrotechnikai módszereknek köszönhetők és nem utolsósorban a „Két kalász“ című mozgalomnak, Illetve cikksorozatnak. amely nyolc évvel ezelőtt indult meg. A cikksorozat szerzője Jozef Kytka mérnök, a Kassai Mezőgazdasági Ellenőrző és Kísérleti Intézet dolgozója, aki ma a Járási Mezőgazdasági Társulás fóagronómusa. Cikkeiben részletesen beszélt a gabonatermesztés módszereiről és bizonygatta, hogy az öszszes tartalékok feltárásával lényegesen magasabb hektárhozamok érhetők el. A „Magasabb termésért“ című mozgalomban több EFSZ és állami gazdaság agronómusa vett részt, ezek közül kiemelhető Kenyhecről Pataky Gyula, az Aprófalvai Állami Gazdaságról L. Istók mérnök, Stretávkáról J. Sabovík és sokan mások. A mozgalom lassan érlelte gyümölcsét és a hektárhozamok grafikonja egyre jobban felfelé ívelt. Végre elérték és túl is szárnyalták az átlagos 30 mázsás hektárhozamot. Ekkor a járási Mezőgazdasági Társulás elindította a „Három aranykalász“ című versenyt. Ezt az értékes címet az a mezőgazdasági üzem kapja meg, amely három éven át több mint 30 mázsás hektárhozamot ér el gabonafélékből és szemestakarmányböl teljesen önellátó lesz. Idén hat mezőgazdasági üzem jutott ehhez a címhez, fejenként tíz ezer koronás prémiummal. Az okleveleket és a pénzjutalmakat a járási aratóünnepélyen kapták meg a győztes mezőgazdasági üzemek agronómusai. A. S. Megérdemelt elismerés Ijuk és írhatjuk, hogy Szlovákia 3845 községéből már 3298-ba Jár autóbusz, tehát ha számítjuk a kisebb településeket is, a községek, tanyák 90,5 százalékát érintik az autóbuszok. Amikor az ember zsúfolt vonaton utazik, azt hinné, hogy a személyszállítás oroszlánrészét a vasút oldja meg. Pedig nem így van. A múlt évben az autóbuszok megközelítőleg háromszor annyi személyt szállítottak, mint a vasút. A jelenlegi időszakban az autőforgalmi vállalatnak már 1700 autóbuszvonala van, 72 000 km hosszúsággal, és ezeken munkanapokon 46 000 járat közlekedik. Eleinte csak vasúton jártunk külföldre, de ez sok esetben elég nehézkes. Ezért újabban már autóbuszokkal is átroboghatunk a szomszédos országokba, összesen 19 járat közlekedik Magyarországra. 3 Jugoszláviába, 3 Ausztriába, i 2 Lengyelországba,
