Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1969-09-20 / 38. szám

A házassági évfordulóról egy évben sem feledkeztek meg. Mindig magukban vannak ezen a napon, másképp már el sem tudják képzelni. Ilyenkor még nagyobb figyelmet akarnak szentelni egymásnak; bárki jönne hozzájuk, csak rontaná ezt a szigorúan családi ünnepséget. Az ajándékokat még reggel átadták egymásnak; Gyuszi egy aranykarkötőt, Márta pedig egy öltönyre való anyagot. Abból vett, amelyik a minap Gyuszinak nagyon megtetszett. Mindketten Igen örültek az ajándéknak. Ráadásul Márta még egy meglepetéssel szolgált: egy pipával. Gyuszi nyomban ki is próbálta. Pontban tizenkettőkor ültek asztalhoz. Gyuszi nem győzte dicsérni az ebédet. Igaz, — Jó férjhez illően — máskor sem felejt el egy-két elismerő szót ejteni felesége főztjéről. Persze az is Igaz, hogy Márta valóságos mestere a főzésnek. Alig várja a hétvégét, hogy az üzemi konyha után végre mindkettőjük kedvenc ételeit saját kezűleg készíthesse el. Ma csirkét rántott ki, s az aprólékból levest főzött. És természetesen sütött édességet is — krémest. Ebéd után pedig pezsgőt ittak.

— A további boldogságunkra! — emelte fel poharát Gyuszi szertartásosan. Észre is vette, hogy ez a koccintás kissé „hivatalosra“ sikerült; de nem volt ba], mert a gratuláció egy véget nem érő csókkal folytatódott.

A pezsgő mindkettőjüknek nagyon Ízlett. Gyuszi nyelve gyorsan fel is oldódott. Márta gyönyörködve hallgatta kellemesen csengő baritonhangját. Nagyon tetszett neki férje hangja. Olykor úgy hallgatta, akár a zenét, a szavak tartalmát nem is fogta fel, csupán a hang lágy simogatását érzékelte. Megismerkedésük emlékeit s a közösen eltöltött évek egy-egy állomását idézték fel Gyuszi szavai. Felelevenítette azt a kellemes élményt, amelyben akkor volt részük, amikor közölték velük, hogy megkapják az új lakást. Aztán a gyerekről beszélt. Arról, hogy csecsemőkorában hány éjszakát nem aludtak miatta ...

Márta feküdt a heverőn és hallgatott. Olykor Gyuszi szemébe pillantott, mintha az elhangzó szavak oda lennének írva, s 6 figyelemmel kísérné, vajon férje szóról szóra ugyanazt mondja-e. Mintha könyvben kísérne egy elhangzó szöveget.

— Nagyon boldog vagyok! — mondta Gyuszi, s megsimogatta az asszony haját. — Nagyon boldog férj vagyok — tette hozzá s hosszú csókot nyomott felesége szemére.

Márta is akart valamit mondani, de sehogy sem tudta szavakba foglalni, amit érez. Csak hosszas hallgatás után szólalt meg.

— Te vagy a legjobb férj a világon — mondta. A férj köszönetül csókkal zárta le a száját.

Aztán hosszú csend lett, melyet hirtelen a szomszéd lakásból átszflrődő hangok törtek meg. Jól ki lehetett venni a szomszéd káromkodását. Majd felesége szitkozódása hallatszott.

— Már megint civakodnak — mormogta Gyuszi. — Igazán abbahagyhatnák már, hiszen maholnap úgyis elválnak.

— Azt mondják, a közösen szerzett dolgaikon nem tudnak megegyezni — magyarázta Márta. — Állítólag a férfi mindent el akar vinni.

— De hét hogy képzeli? — csodálkozott Gyuszi. — Szörnyen önző alak lehet. Persze, hiába gorombáskodik, a házasságban szerzett vagyon a törvény értelmében közös.

— Ezért jobban tennék, ha békésen megosztoznának. Feleslegesen nehezítik egymás életét. Az asszony ts olyan...

— Igen, ha csendben megosztoznának, akkor legalább kevesebb kellemetlen emlékük maradna a házasságból — erősítette meg Gyuszi felesége Igazát.

Csend lett néhány percre, de aztán egy-két csörrenés Jelezte, hogy a szomszéd lakásban folytatódik a civakodás.

— Min gondolkozol? — fordult hirtelen feleségéhez Gyuszi.

Márta kissé zavarba Jött. Attól félt, Gyuszinak kedvét szegi, ha elárulja, ml jutott eszébe.

— Hülyeség... egy ostoba ötletem támadt — nevetett Márta.

Gyuszi azonban kiváncsi lett.

— Halljam! — emelte fel fejét.

Márta elhatározta, hogy nem titkolja el furcsa gondolatát.

— Arra gondoltam, hogy vajon mi megtudnánk-e osztozni, ha elválnánk egymástól.

Gyuszi Jót nevetett a valóban különös ötleten. Most már Márta is felszabadultan kacagott.

— Hát én nem nyűgösködném, az biztos — mondta Gyuszi még mindig nevetve.

— Én Is hagynám, hogy vidd el, ami téged Illet. Még a választást is rád bíznám — tréfált Márta.

— Nem, a választás Joga téged Illet; ezt az előnyt mindig megadtam — mondta Gyuszi, és egy pillanatra beleélte magát a „békés“ osztozkodásba. Nyomban meg is szólalt: — Játékból meg Is próbálhatnánk, hogy megy végbe egy Ilyen „vagyonelosztás“ — nevetett. Majd hirtelen elkomolyodva hozzátette: — Persze csak Játékból!

Mártának tetszett az ötlet:

— Szóval előbb mindig én választok? — sürgette máris a Játék megkezdését.

— Igen — szólt Gyuszi. — Aztán egy hasonló értékű tárgyat válaszok én. Re, ha nekeij az is kellene, akkog fisak szfilj.

IRODALOM

s én választok helyette valami mástl... Egész biztosan megegyezünk.

Márta felült, körülnézett; látszott rajta, hogy nem akarja elhamarkodni a választást. Aztán hirtelen határozott:

— Először Is az ebédlőbútort tartanám meg! — szegezte le kissé üzletieskedve, de azért kedvesen.

— Jó — egyezett bele Gyuszi — ,enyém pedig legyen a hálóbútor.

— De hiszen az olcsóbb volt — csodálkozott Márta, hogy férjének ez nem számit.

— Ugyan, Ilyen kicsiség miatt Igazán nem veszünk össze — legyintett Gyuszi. — Nos, mit választasz másodiknak? — kérdezte udvariasan.

— Ha már a bútornál tartunk — mondta Márta —, osszuk el a kis szoba berendezését Is! Én az asztalt és a két fotelt vinném. Meg a könyvszekrényt.

— Marad tehát a heverő, az lesz az enyém — egyezett bele Gyuszi. Aztáu tapintatosan megkérdezte: — A könyvszekrényt könyvestől gondoltad?

Márta kissé elszégyelte magát:

— A fele könyv természetesen a tiéd lenne — mondta restelkedve.

— Nos, megint rajtad a sor — kínálta fel a választást Gyuszi.

— Igen — szélt Márta, s hangja elárulta, hogy egyre nagyobb Izgalom tölti el. Mintha félne a választás elhíbázásátél.

— A zongorát választhatom? — kérdezte kissé habozva, mintha attól tartana, hogy Gyuszi megsokallja kapzsiságát.

Gyuszi azonban kedvesen Így szőlt:

— Hát ha neked az tetszik, miért ne?... Én meg elvinném a magnót.

— Nagyjából meg is osztozkodtunk — állapította meg Márta. — A személyes dolgait kl-kl megtartja — ruhát, párnát és hasonlót.

— Hátra van még a tévé és a rádió — kapkodott a homlokához Gyuszi —, tessék, válasszl

— öh, én a rádiót sos9m hallgatom. Hiszen tudod — magyarázkodott Márta.

— Tehát a tévét választottad, — vágott a szavába Gyuszi.

Aztán mindketten elhallgattak. Talán arra gondoltak, hogy megosztoztak-e már mindenen.

— És a gyerekkel mi lenne? — kérdezte Márta némi szünet után.

Gyuszi megrezzent.

— A gyerek... Ja Igen, a gyerek — dadogta. — A gyereket a bíróság mindig az anyának ítéli oda... Az apa pedig fizet.

Bár mindketten tudták, hogy csak Játszanak, mégis megzavarta őket ez a szokatlan párbeszéd. Kivált a gyerek említése. Márta igyekezett is feloldani a feszült hangulatot:

— De hát ez a téma számunkra nagyon elvont. Eszünk ágában sincs elválni egymástól — mondta tettetett nyugalommal, da nem ismert a saját hangjára.

Gyuszi Is igyekezett leplezni, hogy megváltozott a hangulata:

— Ugyan, hogy is juthatna eszünkbe ilyesmiről beszélni?

— Csakugyan, még sosem veszekedtünk — szólt elmerengve Márta. Látszott, hogy gondolatban emlékei közt keres. — Ugye, te sem emlékszel rá, hogy valaha is veszekedtünk volna? — Mindezt szinte hihetetlennek találta.

— Nem, nem tudok róla — villant át Gyuszi gondolatban az elmúlt hat év emlékein. Aztán megjegyezte: — El sem tudom képzelni, hogy mi civakodnánk. Egyszerűen nem tudom, miért tennénk — bár igazat mondott, mégsem volt benne bizonyos, hogy szavai elég hitelesen hangzanak, sőt egyszeriben valahogy saját maga Is kételkedett Igazában. De sehogy sem értette, miért.

— Ezt én sem tudom elképzelni — mondta Márta, s talán e pillanatban sajnálta is, hogy még sohasetp volt köztük perpatvar. Minden kertelés nélkül meg is jegyezte: — Azt mondják, sok házasságot éppen az örökös civakodás teszi vonzóvá.

Gyuszi semmit sem válaszolt.

— Mit szólsz, igaz lehet? — firtatta a kérdést Márta.

— Meglehet — hagyta rá Gyuszi. — Nagyon sokféle ember él a világon.

Megint elhallgattak. A csendet újra Márta törte meg:

— Próbáljuk meg azt Is, hogyan veszekednénk! — kérte Márta gyermeki kíváncsisággal. — Persze, azt Is csupán játékbéli — tette hozzá ezúttal Is.

— Játékból mindent megtehetünk — nevette el magát Gyuszi.

Márta máris égett a Játék hevétől:

— Tehát összevesztünk — változtatta el a hangját.

— Igen, haragszunkl — válaszolta Gyuszi ugyancsak morgó hangon. — Mondjuk, már három napja.

— Persze, te vagy a hibás! — vágott szavába Márta.

Gyuszi is beleélte magát a különös Játékba és szinte meglepődött, minő Jó ötletei támadnak egy igazán paprikás családi perpatvar előidézéséhez. Nem is váratott a válaszra:

— Hát ki más lenne a hibás, mint én? Ez másképp nem lehet. De csak azért, mert halvány sejtelmed sincs az önkritikáról. Ellenkező esetben rájöttél volna, hogy viselkedésed kibírhatatlan. Vártam, mikor döbbensz rá magadtól. De erre hiába vártam, ezért végre meg kellett mondanom.

— Te vártál? — kérdezte Márta gúnyosan. — Én vártam, mikor szállsz magadba! Itt az ideje, hogy közöljem veled: nagyon ocsmány Jellem vagyl

Gyuszi „eleget“ akart kiáltani, de felesége megszakítás nélkül folytatta:

— Azt hiszed, hülye vagyok, s nem látok át a szitán: nem szeretsz!

— Ugyan, drágám, egy kicsit túlzásba viszed — igyekezett őt csitltanl Gyuszi.

Márta azonban figyelembe se vette férje közbeszőlását.

— Tudom, hogy megcsalsz!

— Abbahagyhatnánk a clvakodást — szólt higgadtan Gyuszi.

. Am Márta még harciasabb lett:

— KI akarsz térni a beismerés elől? — nézett a szemébe.

— Nem, Jobb lesz, ha végre átesel rajta!

Gyuszi Igyekezett visszaváltani a Játék kezdetén felvett hangnembe:

— És mire építed gyanúsításod? — kérdezte bosszantó nyugalommal.

Márta egy pillanatra kissé meghökkent. Úgy érezte, valóban nehéz kérdésre kell válaszolnia. Most csak pontos választ adhat, pedig erre a kérdésre pontosan válaszolni még saját magának sem tudott volna. Ám, ha át mondott, akkor a bét

is ki kell mondani:

— Tudom..., mert érzem, mert egy asszony megérzi, ha megcsalják. A szerelemben nem lehet farizeuskodnil... — mondta meggyőző biztonsággal.

Gyuszi úgy érezte, egy hatlamas kő esett le a szivéről. Egészen megkönnyebbülten válaszolta:

— Tudtam, hogy valami badarságot fogsz mondani.

Márta azonban nem érte be ennyivel:

— Ezzel semmit sem cáfoltál meg! — mondta biztonságban érezve magát támadó állásában.

Gyuszi továbbra is Józan maradt:

— A tények mindent megcáfolnak. A hat közösen eltöltött év. Harmonikus családi életünk. — Majd kissé patetikusan hozzátette: — Példás házasságunk.

Márta sohsem hallott hangon felnevetett:

— Túl példás a házasságunk! — hahotázta.

Gyuszi Idegesen pipára gyújtott. Amikor észrevette, hogy a ma kapott ajándékpipa van a kezében, indulatosan félredobta, s helyette egy cigarettát vett elő.

— Igen, példás fér] vagy. Haza adod a kereseted, sosem durváskodsz. Sőt, túl kedves vagy hozzám. Mindenben Igazat adsz, de én mégis érzem, hogy már nem szeretsz. Igaz, hogy házasságunk nem felháborodott tengerre hasonlít, hanem egy csendes tóra, ám az örökké csendes felszín alatt bűzlik a víz. Nem érzed ezt az áporodott szagot? Kérlek, nem érzed?!

Gyuszi elnyomta a félig égett cigarettát, de nyomban egy másikra gyújtott. Nagyot szippantott, majd látszatra megnyugodva ezt válaszolta:

— De érzem.

Márta megrémült a választól, pedig minden áron ezt akarta hallani.

— Igazad van — folytatta Gyuszi, most már egészen nyugodtnak látszva. — Talárnnincs Is értelme, hogy tovább keserítsük egymás életét. — Aztán elhallgatott, s várta mit szél Márta.

Márta azonban hallgatott. Pedig nagyon szeretett volna szólni. Valami okosat. De semmi sem jutott eszébe.

— Nem, ez nem lehet Igaz! — villant át az agyán, de Gyuszi következő szavai ismét hideg zuhanyként hatottak rá.

— Váljunk el!... Ez lenne a megoldás mindkettőnk számára. Az igazat megvallva, én már régebben gondoltam erre.

Márta félve odalépett a férjéhez és megfogta a kezét.

—■ Látom, nagyon okos vagy — mondta Gyuszi bosszúsan.

— Esküszöm, az okosságod nem felejtem... De miért is válnánk el haraggal? Ráadásul nekünk már az osztozkodás miatt sem kell összevesznünk. Mi békésen megbeszéltük, ki mit visz magával. Bár te akkor Is megmutattad, milyen önző vagy. De ez most már mindegy ...

— De hiszen csak játszottunkl — mondta ijedten Márta, s aztán zokogni kezdett.

Gyuszi csak nézte, nézte szótlanul. Szerette volna megvigasztalni, de nem tudta, miként tegye. Attől tartott, nagyon ügyetlen Játéknak tűnne, ha átölelné Mártát, és szép szavakat suttogna a fülébe.

TÖRÖK ELEMÉR:

Szülőföldem

Indul felém szülőföldem vén jegenyék közt ballag boldogan biztos menedékem a mlndenségben e tenyérnyi hely a megújuló viharokban

Alkony

Vérző szemüreg az ég

lent fönt

tlkkadt

növényi csönd környékezi az eget az éj s kitűzi rá a csillagokat

KOMLÖSI LAJOS:

Ketten az estben

Az opál-lombú égen csillag-nefelejcsek rőzsafüzére ragyog

Az est álomra készül

A nádas között halkan lépked a Hold A víz ragyog csőnak-vágta sebeit gyógyítgatják az ezüst fény-tapaszok

Az est hűs köpenye ránk terül

Ha fázol

ne a protubenciákra — csókjainkra gondolj s felhevülsz

!

W

í

m

Ck

O

kJ

S3

Ut