Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1969-09-20 / 38. szám

A házassági évfordulóról egy évben sem feledkeztek meg. Mindig magukban vannak ezen a napon, másképp már el sem tudják képzelni. Ilyenkor még nagyobb figyelmet akarnak szentelni egymásnak; bárki jönne hozzájuk, csak rontaná ezt a szigorúan családi ünnepséget. Az ajándékokat még reg­gel átadták egymásnak; Gyuszi egy aranykarkötőt, Márta pedig egy öltönyre való anyagot. Abból vett, amelyik a minap Gyuszinak nagyon megtetszett. Mindketten Igen örültek az ajándéknak. Ráadásul Márta még egy meglepetéssel szolgált: egy pipával. Gyuszi nyomban ki is próbálta. Pontban tizen­kettőkor ültek asztalhoz. Gyuszi nem győzte dicsérni az ebé­det. Igaz, — Jó férjhez illően — máskor sem felejt el egy-két elismerő szót ejteni felesége főztjéről. Persze az is Igaz, hogy Márta valóságos mestere a főzésnek. Alig várja a hétvégét, hogy az üzemi konyha után végre mindkettőjük kedvenc éte­leit saját kezűleg készíthesse el. Ma csirkét rántott ki, s az aprólékból levest főzött. És természetesen sütött édességet is — krémest. Ebéd után pedig pezsgőt ittak. — A további boldogságunkra! — emelte fel poharát Gyuszi szertartásosan. Észre is vette, hogy ez a koccintás kissé „hivatalosra“ sikerült; de nem volt ba], mert a gratuláció egy véget nem érő csókkal folytatódott. A pezsgő mindkettőjüknek nagyon Ízlett. Gyuszi nyelve gyorsan fel is oldódott. Márta gyönyörködve hallgatta kelle­mesen csengő baritonhangját. Nagyon tetszett neki férje hangja. Olykor úgy hallgatta, akár a zenét, a szavak tartal­mát nem is fogta fel, csupán a hang lágy simogatását érzé­kelte. Megismerkedésük emlékeit s a közösen eltöltött évek egy-egy állomását idézték fel Gyuszi szavai. Felelevenítette azt a kellemes élményt, amelyben akkor volt részük, amikor közölték velük, hogy megkapják az új lakást. Aztán a gyerek­ről beszélt. Arról, hogy csecsemőkorában hány éjszakát nem aludtak miatta ... Márta feküdt a heverőn és hallgatott. Olykor Gyuszi sze­mébe pillantott, mintha az elhangzó szavak oda lennének írva, s 6 figyelemmel kísérné, vajon férje szóról szóra ugyanazt mondja-e. Mintha könyvben kísérne egy elhangzó szöveget. — Nagyon boldog vagyok! — mondta Gyuszi, s megsimo­gatta az asszony haját. — Nagyon boldog férj vagyok — tette hozzá s hosszú csókot nyomott felesége szemére. Márta is akart valamit mondani, de sehogy sem tudta sza­vakba foglalni, amit érez. Csak hosszas hallgatás után szólalt meg. — Te vagy a legjobb férj a világon — mondta. A férj kö­szönetül csókkal zárta le a száját. Aztán hosszú csend lett, melyet hirtelen a szomszéd lakás­ból átszflrődő hangok törtek meg. Jól ki lehetett venni a szomszéd káromkodását. Majd felesége szitkozódása hallat­szott. — Már megint civakodnak — mormogta Gyuszi. — Igazán abbahagyhatnák már, hiszen maholnap úgyis elválnak. — Azt mondják, a közösen szerzett dolgaikon nem tudnak megegyezni — magyarázta Márta. — Állítólag a férfi mindent el akar vinni. — De hét hogy képzeli? — csodálkozott Gyuszi. — Szörnyen önző alak lehet. Persze, hiába gorombáskodik, a házasságban szerzett vagyon a törvény értelmében közös. — Ezért jobban tennék, ha békésen megosztoznának. Feles­legesen nehezítik egymás életét. Az asszony ts olyan... — Igen, ha csendben megosztoznának, akkor legalább ke­vesebb kellemetlen emlékük maradna a házasságból — erő­sítette meg Gyuszi felesége Igazát. Csend lett néhány percre, de aztán egy-két csörrenés Je­lezte, hogy a szomszéd lakásban folytatódik a civakodás. — Min gondolkozol? — fordult hirtelen feleségéhez Gyuszi. Márta kissé zavarba Jött. Attól félt, Gyuszinak kedvét szegi, ha elárulja, ml jutott eszébe. — Hülyeség... egy ostoba ötletem támadt — nevetett Márta. Gyuszi azonban kiváncsi lett. — Halljam! — emelte fel fejét. Márta elhatározta, hogy nem titkolja el furcsa gondolatát. — Arra gondoltam, hogy vajon mi megtudnánk-e osztozni, ha elválnánk egymástól. Gyuszi Jót nevetett a valóban különös ötleten. Most már Márta is felszabadultan kacagott. — Hát én nem nyűgösködném, az biztos — mondta Gyuszi még mindig nevetve. — Én Is hagynám, hogy vidd el, ami téged Illet. Még a vá­lasztást is rád bíznám — tréfált Márta. — Nem, a választás Joga téged Illet; ezt az előnyt mindig megadtam — mondta Gyuszi, és egy pillanatra beleélte magát a „békés“ osztozkodásba. Nyomban meg is szólalt: — Játék­ból meg Is próbálhatnánk, hogy megy végbe egy Ilyen „va­­gyonelosztás“ — nevetett. Majd hirtelen elkomolyodva hozzá­tette: — Persze csak Játékból! Mártának tetszett az ötlet: — Szóval előbb mindig én választok? — sürgette máris a Játék megkezdését. — Igen — szólt Gyuszi. — Aztán egy hasonló értékű tár­gyat válaszok én. Re, ha nekeij az is kellene, akkog fisak szfilj. IRODALOM s én választok helyette valami mástl... Egész biztosan meg­egyezünk. Márta felült, körülnézett; látszott rajta, hogy nem akarja elhamarkodni a választást. Aztán hirtelen határozott: — Először Is az ebédlőbútort tartanám meg! — szegezte le kissé üzletieskedve, de azért kedvesen. — Jó — egyezett bele Gyuszi — ,enyém pedig legyen a hálóbútor. — De hiszen az olcsóbb volt — csodálkozott Márta, hogy férjének ez nem számit. — Ugyan, Ilyen kicsiség miatt Igazán nem veszünk össze — legyintett Gyuszi. — Nos, mit választasz másodiknak? — kérdezte udvariasan. — Ha már a bútornál tartunk — mondta Márta —, osszuk el a kis szoba berendezését Is! Én az asztalt és a két fotelt vinném. Meg a könyvszekrényt. — Marad tehát a heverő, az lesz az enyém — egyezett bele Gyuszi. Aztáu tapintatosan megkérdezte: — A könyv­­szekrényt könyvestől gondoltad? Márta kissé elszégyelte magát: — A fele könyv természetesen a tiéd lenne — mondta res­telkedve. — Nos, megint rajtad a sor — kínálta fel a választást Gyuszi. — Igen — szélt Márta, s hangja elárulta, hogy egyre na­gyobb Izgalom tölti el. Mintha félne a választás elhíbázásátél. — A zongorát választhatom? — kérdezte kissé habozva, mintha attól tartana, hogy Gyuszi megsokallja kapzsiságát. Gyuszi azonban kedvesen Így szőlt: — Hát ha neked az tetszik, miért ne?... Én meg elvinném a magnót. — Nagyjából meg is osztozkodtunk — állapította meg Már­ta. — A személyes dolgait kl-kl megtartja — ruhát, párnát és hasonlót. — Hátra van még a tévé és a rádió — kapkodott a homlo­kához Gyuszi —, tessék, válasszl — öh, én a rádiót sos9m hallgatom. Hiszen tudod — ma­gyarázkodott Márta. — Tehát a tévét választottad, — vágott a szavába Gyuszi. Aztán mindketten elhallgattak. Talán arra gondoltak, hogy megosztoztak-e már mindenen. — És a gyerekkel mi lenne? — kérdezte Márta némi szünet után. Gyuszi megrezzent. — A gyerek... Ja Igen, a gyerek — dadogta. — A gyere­ket a bíróság mindig az anyának ítéli oda... Az apa pedig fizet. Bár mindketten tudták, hogy csak Játszanak, mégis meg­zavarta őket ez a szokatlan párbeszéd. Kivált a gyerek emlí­tése. Márta igyekezett is feloldani a feszült hangulatot: — De hát ez a téma számunkra nagyon elvont. Eszünk ágá­ban sincs elválni egymástól — mondta tettetett nyugalommal, da nem ismert a saját hangjára. Gyuszi Is igyekezett leplezni, hogy megváltozott a hangu­lata: — Ugyan, hogy is juthatna eszünkbe ilyesmiről beszélni? — Csakugyan, még sosem veszekedtünk — szólt elmereng­ve Márta. Látszott, hogy gondolatban emlékei közt keres. — Ugye, te sem emlékszel rá, hogy valaha is veszekedtünk vol­na? — Mindezt szinte hihetetlennek találta. — Nem, nem tudok róla — villant át Gyuszi gondolatban az elmúlt hat év emlékein. Aztán megjegyezte: — El sem tudom képzelni, hogy mi civakodnánk. Egyszerűen nem tudom, miért tennénk — bár igazat mondott, mégsem volt benne bizonyos, hogy szavai elég hitelesen hangzanak, sőt egyszeri­ben valahogy saját maga Is kételkedett Igazában. De sehogy sem értette, miért. — Ezt én sem tudom elképzelni — mondta Márta, s talán e pillanatban sajnálta is, hogy még sohasetp volt köztük per­patvar. Minden kertelés nélkül meg is jegyezte: — Azt mond­ják, sok házasságot éppen az örökös civakodás teszi vonzóvá. Gyuszi semmit sem válaszolt. — Mit szólsz, igaz lehet? — firtatta a kérdést Márta. — Meglehet — hagyta rá Gyuszi. — Nagyon sokféle ember él a világon. Megint elhallgattak. A csendet újra Márta törte meg: — Próbáljuk meg azt Is, hogyan veszekednénk! — kérte Márta gyermeki kíváncsisággal. — Persze, azt Is csupán játék­­béli — tette hozzá ezúttal Is. — Játékból mindent megtehetünk — nevette el magát Gyuszi. Márta máris égett a Játék hevétől: — Tehát összevesztünk — változtatta el a hangját. — Igen, haragszunkl — válaszolta Gyuszi ugyancsak morgó hangon. — Mondjuk, már három napja. — Persze, te vagy a hibás! — vágott szavába Márta. Gyuszi is beleélte magát a különös Játékba és szinte meg­lepődött, minő Jó ötletei támadnak egy igazán paprikás csa­ládi perpatvar előidézéséhez. Nem is váratott a válaszra: — Hát ki más lenne a hibás, mint én? Ez másképp nem lehet. De csak azért, mert halvány sejtelmed sincs az ön­kritikáról. Ellenkező esetben rájöttél volna, hogy viselkedé­sed kibírhatatlan. Vártam, mikor döbbensz rá magadtól. De erre hiába vártam, ezért végre meg kellett mondanom. — Te vártál? — kérdezte Márta gúnyosan. — Én vártam, mikor szállsz magadba! Itt az ideje, hogy közöljem veled: nagyon ocsmány Jellem vagyl Gyuszi „eleget“ akart kiáltani, de felesége megszakítás nélkül folytatta: — Azt hiszed, hülye vagyok, s nem látok át a szitán: nem szeretsz! — Ugyan, drágám, egy kicsit túlzásba viszed — igyekezett őt csitltanl Gyuszi. Márta azonban figyelembe se vette férje közbeszőlását. — Tudom, hogy megcsalsz! — Abbahagyhatnánk a clvakodást — szólt higgadtan Gyuszi. . Am Márta még harciasabb lett: — KI akarsz térni a beismerés elől? — nézett a szemébe. — Nem, Jobb lesz, ha végre átesel rajta! Gyuszi Igyekezett visszaváltani a Játék kezdetén felvett hangnembe: — És mire építed gyanúsításod? — kérdezte bosszantó nyu­galommal. Márta egy pillanatra kissé meghökkent. Úgy érezte, valóban nehéz kérdésre kell válaszolnia. Most csak pontos választ adhat, pedig erre a kérdésre pontosan válaszolni még saját magának sem tudott volna. Ám, ha át mondott, akkor a bét is ki kell mondani: — Tudom..., mert érzem, mert egy asszony megérzi, ha megcsalják. A szerelemben nem lehet farizeuskodnil... — mondta meggyőző biztonsággal. Gyuszi úgy érezte, egy hatlamas kő esett le a szivéről. Egészen megkönnyebbülten válaszolta: — Tudtam, hogy valami badarságot fogsz mondani. Márta azonban nem érte be ennyivel: — Ezzel semmit sem cáfoltál meg! — mondta biztonságban érezve magát támadó állásában. Gyuszi továbbra is Józan maradt: — A tények mindent megcáfolnak. A hat közösen eltöltött év. Harmonikus családi életünk. — Majd kissé patetikusan hozzátette: — Példás házasságunk. Márta sohsem hallott hangon felnevetett: — Túl példás a házasságunk! — hahotázta. Gyuszi Idegesen pipára gyújtott. Amikor észrevette, hogy a ma kapott ajándékpipa van a kezében, indulatosan félre­dobta, s helyette egy cigarettát vett elő. — Igen, példás fér] vagy. Haza adod a kereseted, sosem durváskodsz. Sőt, túl kedves vagy hozzám. Mindenben Igazat adsz, de én mégis érzem, hogy már nem szeretsz. Igaz, hogy házasságunk nem felháborodott tengerre hasonlít, hanem egy csendes tóra, ám az örökké csendes felszín alatt bűzlik a víz. Nem érzed ezt az áporodott szagot? Kérlek, nem érzed?! Gyuszi elnyomta a félig égett cigarettát, de nyomban egy másikra gyújtott. Nagyot szippantott, majd látszatra megnyu­godva ezt válaszolta: — De érzem. Márta megrémült a választól, pedig minden áron ezt akarta hallani. — Igazad van — folytatta Gyuszi, most már egészen nyu­­godtnak látszva. — Talárnnincs Is értelme, hogy tovább ke­serítsük egymás életét. — Aztán elhallgatott, s várta mit szél Márta. Márta azonban hallgatott. Pedig nagyon szeretett volna szólni. Valami okosat. De semmi sem jutott eszébe. — Nem, ez nem lehet Igaz! — villant át az agyán, de Gyuszi következő szavai ismét hideg zuhanyként hatottak rá. — Váljunk el!... Ez lenne a megoldás mindkettőnk szá­mára. Az igazat megvallva, én már régebben gondoltam erre. Márta félve odalépett a férjéhez és megfogta a kezét. —■ Látom, nagyon okos vagy — mondta Gyuszi bosszúsan. — Esküszöm, az okosságod nem felejtem... De miért is vál­nánk el haraggal? Ráadásul nekünk már az osztozkodás miatt sem kell összevesznünk. Mi békésen megbeszéltük, ki mit visz magával. Bár te akkor Is megmutattad, milyen önző vagy. De ez most már mindegy ... — De hiszen csak játszottunkl — mondta ijedten Márta, s aztán zokogni kezdett. Gyuszi csak nézte, nézte szótlanul. Szerette volna meg­vigasztalni, de nem tudta, miként tegye. Attől tartott, nagyon ügyetlen Játéknak tűnne, ha átölelné Mártát, és szép szavakat suttogna a fülébe. TÖRÖK ELEMÉR: Szülőföldem Indul felém szülőföldem vén jegenyék közt ballag boldogan biztos menedékem a mlndenségben e tenyérnyi hely a megújuló viharokban Alkony Vérző szemüreg az ég lent fönt tlkkadt növényi csönd környékezi az eget az éj s kitűzi rá a csillagokat KOMLÖSI LAJOS: Ketten az estben Az opál-lombú égen csillag-nefelejcsek rőzsafüzére ragyog Az est álomra készül A nádas között halkan lépked a Hold A víz ragyog csőnak-vágta sebeit gyógyítgatják az ezüst fény-tapaszok Az est hűs köpenye ránk terül Ha fázol ne a protubenciákra — csókjainkra gondolj s felhevülsz ! W í m Ck O kJ S3 Ut

Next

/
Thumbnails
Contents