Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-13 / 37. szám
CSALÁDI KÖR Elíoofztályofok Az Iskolaév kezdete fordulópont elsőosztályosaink életében. Ekkor alakul kf viszonyuk az Iskolához, a tanuláshoz, a rendszeres munkához. S hogy milyen lesz ez a viszony, az nagymértékben befolyásolja a tanulás további évelt Is. Ezért már az Iskolába Járás kezdetén komoly felelősség hárul a szülékre Is. Az első években — különösen az első év első felében — sok türelmet Igénylő gondoskodással kell Irányítani a gyermeket, mivel Ilyenkor sok ú] szabályt kell a gyermeknek megtanulnia. Ha a szülők ebben a korban nem segítenek megfelelően a gyermekeknek és az Iskolának, akkor bekövetkeznek a komoly nevelési problémák. Sokan azt gondolják ilyenkor, hogy az Iskola rontotta el a gyermeket. Valóban az Iskola a hibás? Nem az Iskola a hibás! Egyes szülők szeretnék gyermeküket továbbra Is kisbabának tartani. Félve eresztik iskolába, sajnálják gyermeküket, hogy annak tanulnia kell. A gyermek füle hallatára sóhajtoznak: „Vége a vidám gyermekéletnek!“ A tanulásra nem fektetnek nagy gondot, ha gyermeküknek nem akaródzlk írni, megírják helyette a házi feladatot. Viszont olyan szülők Is akadnak, akik gyermeküket „csodagyermeknek“ tartják. Ha Jól tanult az óvodában. Jól szerepelt egyes kulturális fellépéseken, azt hiszik, hogy az Iskolában Is jól megállja a helyét. Azután jön a csalódás ... Mert nem minden okos gyerekből lesz az iskolában kitűnő tanuló. Ha a tanító valamit kifogásol a gyermeknél, nem tetszik a szülőknek, sőt ezt a gyermekkel Is érzékelteti. így aztán a gyermek nem tanul rendesen, Inkább a tanítóra panaszkodik. Az Ilyen gyermek nem tud beleilleszkedni a közösségbe, nincsenek barátai. Mindez akadályozza a megfelelő fejlődésben. A becsvágyó szülő — a harmadik típus — nem tekinti gyermekét „csodagyermekeknek“, de elvárja tőle, hogy Jól tanuljon. Élesen kritizálja minden tettét, s ha nem sikerül a feladatot úgy megoldania, ahogyan azt ő elvárná, megbünteti, sokszor meg Is veri. A gyermeket már az Iskola megkezdése előtt megfélemlítették: — „Majd az Iskolában a tanító úr ellátja a bajodat! Lesz nemulass...“ Ilyenkor a gyermek félve megy Iskolába, természetes, hogy ott nem érzi Jól magát, fél a tanítótól, fél a társaitól, mert az Iskolát olyannak tüntették fel előtte, ami minden szabad percétől, minden szabad elhatározásától megfosztja őt. Az ilyen gyermek (mivel a szülők sokat várnak tőle) elveszti önbizalmát, hiszen mindig sikertelenség éri, mert soha sincsenek megelégedve a munkájával. Hogyan bánjunk elsőosztályos gyermekünkkel, hogyan segítsünk neki? Az egyik legfontosabb dolog, hogy meghatározott, pontos napirendje legyen a gyermeknek. Eleget aludjon, mert a fokozottabb munka több pihenést kíván. Fektessük, ébresszük mindig ugyanabban az időpontban, akár délelőttös, akár délutános. Legyen elég ideje a Játékra és a szabad szórakozásra Is. Ha a gyermek mozgásigényét nem elégítjük ki, akkor az iskolában nyugtalan, figyelmetlen lesz. Az első iskolai évben a szülő — hacsak módja van rá — tanuljon minél többet a gyermekkel. A kisgyermek ugyanis nem a tanulásért, a tanulmányi eredményért, az előmenetelért tanul, hanem érzelmi okokból. Ogy érzi, hogy a szülőnek és a tanítónak tanul. Ha pedig rossz a kapcsolat a gyermek és a szülő között, akkor nem tanul, bizonyos fokig mintegy büntetni akarja a szülőt. Fokozott érdeklődést kell mutatni a gyermek munkája Iránt, örüljünk sikereinek, de ne türelmetlenkedjünk, ha az első hetekben nem úgy halad, ahogy mi szeretnénk. A gyermek tanulási kedvét rontjuk el, ha összeszidjuk. Hiszen még azt sem tudja pontosan — ml Is az a szép munka? Magyarázzuk meg mindig a gyermeknek, mit miért nem tartunk Jónak. „Látod, ez a karika nem Jó, mert be van horpadva a teteje.“ „Ez a vonal azért nem Jó, mert kimentéi vele a sorból“. Ha akad egy-egy Jobban sikerült vonal, vagy köröcske — és ez mindig akad, még a legcsűnyább leckében Is — mondjuk meg: „Ezt nagyon jól csináltad, ha sokat gyakorolsz, majd mind ilyen lesz.“ Minden nap nézzük meg, hány sikerült hibátlanul! Segítsünk előkészíteni á gyereket az iskolába, hogy ne maradjon otthon semmi. Ügyeljünk arra, hogy mindig minden holmija a legnagyobb rendben legyen. Ezt a rendet a gyermek megszokja és egész életére kihatással lesz. Sok türelmet, gondosságot igénylő nevelőmunkánk meghozza a gyümölcsét: fél év után gyermekünk már örömmel, magáért a tudásért, az eredményért fog tanulni. így olyan emberré lesz, aki a jövő társadalmában majd híven megállja a helyét. Veress Vilmos, okleveles tanító Ml IS MEGÖREGSZÜNK MOTTO: Békesség kell és békesség kell nemcsak nekem és nemcsak nektek békesség kell itt mindenkinek, békesség kell az embereknek. Félve gyűjtöm magamban az erőt arra, hogy gondolataimat le tudjam Írni, mert annyira meghatott az a látvány, amelyet egy gyermekeitől elhagyott, haldokló édesapa hagyott az emlékezetemben. A közelmúltban történt. A kovácspataki aggok házában tettek látogatást a Nőszövetség elnöknői. Az 1969- es évet, amelyet a „nagymamák évének“ szentelünk, elsőnek itt ünnepeltük meg, azok között a nagymamák között, akikről társadalmunk gondoskodik. A kis csomagok átadása után meglátogattuk azokat az öregeket, akik fekvő betegek, és szobáikban töltik napjaikat. Az egyik szobában három ágy volt, rajtuk tehetetlenül fekvő betegek. Az egyiken haldokló édesapa, aki már heteken keresztül leányait várja, óhajtja, mert ahogy a kísérő nővérke elmondotta, az öreg Reményi bácsinak három leánya van. Ezek közül egyiknek sem jutott eszébe öreg édesapjuk még akkor sem, mikor értesítették őket súlyos betegségéről. Láztól sebzett szájjal neveket emlegetett: „Hanka, Marka“. Beszéltem hozzá, de megüvegesedett szemével, csak a semmibe nézett. Ahogy néztem a szenvedő öreg bácsit, ezer és ezer gondolat szövődött bennem, hogy milyen kegyetlenség is azoktól a gyermekektől, akik nem látogatják szüleiket. Kegyetlenség... — ez a szó talán nem is egészen megfelelő kifejezés. Megtudtam, hogy Reményi bácsi azon az éjjelen meghalt. Soha nem fogom elfelejteni az öreg bácsit, és azt szeretném, ha ilyen esetek nem fordulnának elő. Jusson eszünkbe az, hogy a szülői szeretet olyan forrás, amely soha ki nem apad. És ezt illik viszonozni. Száraz Mária MESS Ül kovács jött a faluba. A fa hír már megelőzte érkezését s így az egész falu várta, hogy milyen ember ts lesz az új mester. Az öreg Ferkó bácsi, akit a környéken ts híres mókamesterként emlegettek, egyszer kipróbálta az új kovácsot. Aprtlls elsején üzent érte, hogy betegek a lovat, fajfan segíteni. A mester mit sem sejtve beállított Fért bácsi portájára. A lovak már be ts voltak fogva, szántant készült a gazda. A -— Adjon Isten, gazduraml — közönt Illedelmesen a kovács. — Előttem, mert hívatott. Ml a baj? — jó reggelt, mesteri Ogy hallotam, hogy maga ért a lovakhoz. Hát 'zekkel meg baj van. Tudna-e segíent? — Attól függ, ml van velük? — Zab kellene nekik, mester, zab. — Hát mit gondol kend, ml vagyok ín? Földbirtokos? Honnan adlak én :abot? — No, hát nem azért mondtam, wgy az kell! Hanem tudja-e kend, nilyen nap van ma? — Hát... várjunk csak... hü azt i kaporszakállú ... április elseje. — No, hát ezért kellett ma a zab — júzta szét a szálát Ferkó bácsi. A mester szó nélkül kifordult Feri iácst udvarából. Pár nap elteltével Ferenc gazda latkoltatnl ment a kovácshoz. Patkó-Rajzoljunk! lás közben a mester úgy az orra alatt odavetette az öregnek: — Gazduram, azt hallottam, hogy kend nem tud írni. — Micsoda? — pattant fel Feri bátyánk. S nagy mérgesen a ló lábát Is leejtette. — Azt hallottam magáról.., — Kitől? — Hát én még alig Ismerek Itt valakit, nem tudom, hogy hívják azt, akt mondta. — No, adjon kend egy papírt, meg plajbászt, majd megmutatom, hogy tudok. A kovács márts ment a műhelybe s papírral meg ceruzával jött vissza. Letette az öreg elé, akt komótosan odaftrkantotta a cetli aljára, hogy Kapóst Ferenc. Azzal hetykén odanyújtotta a kovácsnak: — No, mtt szól ehhez? Igaz-e hogy csak rágalmaztak? — Hát Igen — szólt a kovács, és vtsszavttte a cédulát a plajbásszál együtt a műhelybe, majd tovább folytatták a patkolás műveletét. Még készen sem voltak, amikor jött az inas, egy literessel. — Tessék, mester úr, itt a pálinka! — Jól van ftam, tedd le! Amikor aztán végeztek a patkolással, a mester behívta a műhelybe Feri bátyánkat, megkínálta egy kupicával. Addlg-addtg szopogatták, hogy a fiaskó kiürült. Majd békességben elváltak. Feri bátyánkat azonban aznap este kellemetlen meglepetés érte a kocsmában. Amikor betért egy féldecire, a kocsmáros elébe tett egy cédulát, hogy egyenlítse ki. Az öreg kezébe vette a cédulát s egyszerre a homlokára csapott: — Hej, az a betyár jól megkontrázott a zabért! S kifizette a számlát. Azóta járta a környéken: „Ez ts kontráz, mint a kovács a zabot.“ Budai József, Múlyad Osztálytársnőm Kovács Éva 8. oszt. tanuló, ceruzarajza VASVÄRI ISTVÁN: Miáú Nyitva van a nagykapu, kifut rajta a Cirmos farka billen: miáú! Háróm kutya arra leffen. Kártevő az egerekben nekik ugrik, oda fű: miáúl Mi az?... kérdi a vén Bodri, hogy merészelsz kódorogni? Hát a Cirmos — fel a fára, onnét prüszköl a kutyákra. Estig tart a háború Mikor kutya, a bölcs három összenéz, hogy tovább álljon, azt se mondják: fakapu. Miá ... Miá ... Miáú! Megfejtések — dicséret Dupla vagy szimpla: Kétszer szerepel a rajzon az ébresztőóra, az amfóra, a könyv, a szék, a facipő és a tintatartó. Mini-krimi: Pille úr azt állította, hogy nem volt érdemes segítségért kiáltania, mert a rádió erős muzsikája úgyis elnyelte volna a hangját. De a lámpás készülékek csak akkor Ki találja el? OZSVALD ÄRPÄD VÍZSZINTES SOROK: 1. Ozsvald Árpád kedvelt szlovákiai magyar író, költő egyik verseskötetének címe. 5. Angolna németül. 6. Ütőkártya. 7. Tágas közlekedést hely. 9. Kötőszó. 10. Tova. 11. Folyó a Dunántúlon. 12. Fogoly. 13. Azonos betűk. 15. Olasz király. 16. Gyilok. 18. Angol tenger. 19. Jam. 21. Az atom központi része. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Növény. 2. Gyilkolt, 3. Szlovák ajándék (é. h.) 4. Kés szélei. 5. Ozsvald Árpád ismert ifjúsági regénye. 8. Patakocska. 9a. Hangszer. 10. Kevert era. 14. Fegyverét használja. 16. A hét vezér egyike. 17. Verskellék. 20. Névelő (ford.). Beküldendő a vízszintes 1. és függőleges 5. számú sorok megfejtése. kezdenek működni, ha a lámpák bemelegedtek, így tehát Pille úr állítása valótlan volt. A hibátlan megfejtésért dicséret illeti a nagykéri Tyapus Józsefet, a komáromi Benedek Istvánt, a somorjái Láng Évát, a pnzsnny ligetfalusi Nagy Ilonát és a kassai Berek Máriát. SZABAD FOI.DMÜVES 1969. szeptember 13. 2 512*3 % e' Sc ^ . 5«a«as I 1 « g, S b « I ■° <o >a g v X XI pH •5 « w, 5 cn i S<Hsí0 f-i QJ 2 05 P • * cd I 3 33 J O SS 1 "E 2 o (fi , Cxj 2 2 »Sh 00 £i M ,8 a B B « S 1:2 ü I 8 g I oi 1 hJ tí U • jz E g s >• U 03 _ o 5 x «- i'« > .s -w N ts a api" « « | g 5 5 EX ** 'í8 ^X * cd > .3 S!'“ í’5 u o n 5 — = 2 6 § .2 ><3 -r so M 7a r » N c/j DO W .2 '« X 'S X :a 3 (0 aSff« idlH 'O JS '2 a '38 a (8 X (fi '«S N 'CD X *3 s (fi a x X <8 u cu
