Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-13 / 37. szám
KISÁLLATTENYÉSZTÉS Dália az őszi kert szépe Évelő szegfűk Az éveia szegfűk a napos helyet szeretik, de félárnyékban Is megélnek. A növények szárazságtűrő típusúak, de az öntözést nagyon meghálálják. A jé vízelvezetésről azonban gondoskodnunk kell, mert a gyökérnyak, vagy az alsó, elfekvő levelek könnyen elrothadnak. Az évelő szegfűk Jól felhasználhatók sziklakertekben, vegyes ágyúsokban, száraz falak beültetésére és szegélynövénynek. A hosszabb és keményebb szárúakat kisebb mértékben vágott virágként Is értékesítik. A szegfűket leggyakrabban dugványozással s magvetéssel szaporítjuk. Augusztusban, szeptemberben készítjük a dugványokat. A szaporltóládákat először töltsük meg ujjnyi vastagon porhanyós kerti földdel. Erre kerül a mosott, átrostált, ledöngölt folyami homok. A hajtásokat a csomó alatt vágjuk el, a leveleket felére kurtítsuk vissza. A 3—5 cm hosszú dugványok megfelelő érettségűek legyenek. A dugványokkal telt ládákat tegyük hidegágyba, világos helyiségbe üveg alá és ne engedjük kiszáradni. Ha korán készítettük a dugványt és időben meggyökeresedett, akkor még ősszel kiültethetjük. Legjobb azonban télire a ládákat mélyágyba — vagy ennek hiányában hűvös helyiségbe — tenni és tavasszal a megerősödött növényeket kiültetni. A tavasszal ládába vetett magvak 6—10 nap alatt kikelnek. Később ládába széttűzdeljük a fiatal növényeket, majd 4—6 leveles korukban a szabadba ültetjük. Egyöntetű állományt csakis azonos anyanövényekről szaporított dugványokból kapunk. Az ismertebb fajok közül a következők a legalkalmasabbak hazai kertjeinkbe: Dianthus arenarius. Európában őshonos 10—15 cm magas, gyepet képező, kékeszöld levelű növény. Rojtos szirmú fehér virágai májusban nyílnak olyan gazdagon, hogy csaknem eltakarják a leveleket. Sziklakertekbe, s szegélynövénynek ültessük, kissé párásabb környezetben fejlődik szépen. Dianthus carthusianorum. 30—40 cm magas, merev, négyélfl szárán a levelek laposak, szélesek. Sötétpiros virágai június—Júliusban nyílnak. A virágcsomók 3—8 virágból állnak, ritkábban több, vagy kevesebb virágú. Nagyon változékony faj. Közép- és Dél-Európa száraz, füves helyein él. Dianthus caryophyllus. Sok szegfűhibrid egyik őse. A faj a köztudattal ellentétben nem egynyári, hanem évelő. Az eredeti fa] tisztán már csak Dalmáciában él. Különböző hibridjei között nagy a különbség. Hazájában 80 cm-re is megnövő, szürkészöld növény. Hengeres szárán különböző színű nagy virágai egyesével állnak. Júniusban és Júliusban virágzik. Szegélynövénynek és sziklakertbe ültessük. A leggyakrabban ezt a fajt és keresztezését értékesítik vágottvirágként. Dianthus collinus. Terjedő tövű, 60 cm magas szegfű. Szára és lándzsás levele érdes szőrű. Rózsaszín virágai 2—8 virágú csomókban, szeptember-októberben nyílnak. Hazánkon kívül Erdélyben és Boszniában Is honos. Dianthus deltoides. Elterülő, 25 cm magas szára gyakran már az aljától elágazó. Sötétzöld levelei elliptikusán lándzsásak. Kárminvörös virágai május végétől augusztusig nyílnak. Van fehér és rózsaszín virágú változata Is. A nedvesebb helyeket szereti. Hazája Eurázsia és Észak-Amerika. Dianthus gratianapolitanus (syn. D. caesius). 10—30 cm magas, párnát képező, gyepszerű növény. Kékesszürke levelei érdesen fogazottak, árszerűek, íveltek. Nagy, piros virágai egyesével vagy kettesével Jelennek meg május—júniusban. Sok változata ismert, amelyek színben és magasságban eltérnek egymástól. Sziklakertekben, száraz, homokos-vályogos talajon jól felhasználhatók. Közép-Európában honos. Dianthus knappii. 40 cm-re is megnövő, egyetlen sárga virágú fa). Szára pelyhes, szőrös, zöld levelei szélesek. Júniusban virágzik, a csomók kevés virágúak. Könnyen kultiválható a nem túl száraz vályogtalajon. A Balkánhegységben él. Dianthus petraeus. 15—30 cm-es sűrű gyepet képez. Szára négyélú, kékeszöld, levelei egyenletesen keskenyedők, hegyesek. Fehér, Illatos virágai többnyire egyesével Jelennek meg Június—Júliusban. Napos, száraz falakra, sziklakertekbe ültessük. A Kelet-Balkán mészkőszikláin él. Dianthus plumarius. Gyepet képező, 15—25 cm magas. Kékeszöld színű a négyélú szára, s a kihegyezett, keskeny lándzsás levelek. Fehér vagy rózsaszín, rojtos szirmú (szakállas) virágait május—Júniusban hozza. Hazája a nyugati Alpok. Dianthus serotinus. 20—30 magas, gyepet alkotó, kékesszürke növény. Elágazó szára hengeres, egy vagy kevés Illatos fehér virágú. Júliustól októberig nyílik. Hazai faj, ezenkívül Ausztriában és Romániában él. Száraz, homokos talajra és sziklakertbe való. (Ti) jácinthajtás mííanyagcseréplien, vízkultúrában A vízkultúrás jácintnevelés nemcsak szép és egyszerű, de teljesen higiénikus is: nem kell hozzá földet használni, ezért lakások, irodák, éttermek, iskolák díszítésére egyaránt alkalmas. A háromszög alapú, színes átlátszö műanyagból készült dobozokban szemünk előtt fejleszt gyökeret a jácinthagyma, s ültetés után 40—50 nap múlva szobahőmérsékleten is kivirágzik. A hajtalás módja: a dobozt megtöltjük tiszta vízzel, ráhelyezzük a 0 JZABA'V FÖLDMŰVES 1060. szeptember 13. tetejét. A doboztető rögzítővel ellátott mélyedésébe helyezzük a virághagymát úgy, hogy a gyökérknszorú érintkezzék a víz felszínével. Ezután sötét, hűvös (8—9 C fokos) helyiségben helyezzük el a dobozokat. Ajánlatos fekete papírból tölcsért borítani a virághagymára, mindaddig, amíg a levelek és a virágszár kifejlődik. Ha már megjelentek a virágbimbók, a süveget levesszük, és a növényt világos, meleg helyre állítjuk, hogy a virágok kinyíljanak. ( Az elvirágzott jácinthagymát nem kell eldobni, földbe ültetve a visszahúzódásig tovább neveljük és kertben, szabadföldben a következő tavaszon újból kivirágzik. Az edényben azután új hagymát virágoztathatunk. A „Bonsai11- a törpefák nevelésének művészete Az „Ikebana“, „kenzan“, „héka“ szavak után Ismét új japán kertészeti szó értelmével kell megismerkednünk. A Bonsal magyar jelentősége: természet a cserépben, vagyis törpefák előállítása. A kelet-ázsiai virágkötészet európai térhódítása után a Japán törpefák lránt Is egyre nagyobb az érdeklődés. Nevelésükkel először a kínaiak foglalkoztak, de a Japánok tökéletesítették. Könyvek tömege gazdag illusztrációkkal ad betekintést e távolkeleti s a mi számunkra elég idegen életről és gondolkodásról. A japánoknál mintegy 1000 éve dívik a törpefák nevelése. Ezek néha teljesen bizarr alakot mutatnak, de gyakran a növényfaj, a fajta hű és kedves, kicsinyített mását látjuk. A szabadban álló fák, amelyek elérik a 15—25 m magasságot és a méteres törzsmérőt, e módszerrel mindössze 25—90 cm magasak, törzsük pedig csak 8—10 cm átmérőjű lesz. A növényeket a legkülönbözőbb alakú edényekben (cserepekben) nevelik. A díszfák közül a fenyőfélék, különösen a Pinus pentaphylla, a Larix leptolepis, a pikkelyes levelű Thuják, Juniperusok, Chamaecyparisok váltak be legjobban. Jól alakítható a Japán Juhar (Acer Japonicum) is. Különösen kedvelik a Pinus-fajokat, mert ezek Kelet-Azsiában szívósságuk miatt a hosszú élet Jelképei. Megélnek a nagy hegyek szikláin és a tenger kiemelkedő szirtjein egyaránt, meghajolva, de ellenállva a oü cm magas, 45 éves Thuja viharok és a természet minden viszontagságának. A díszfák mellett gyümölcsfákkal is foglalkoznak, az utóbbiakat virággal, vagy terméssel értékesítik. Sok türelmet és ügyességet igényel a törpefák nevelésének művészete. Éveken át — legalább 10 évig — kell a növényekkel foglalkozni, hogy a kívánt alakot megkapják. A törpenövést részben a gyökerek módszeres csonkításával érik el. Ehhez kis drót-, bambusz- vagy fűzkosarakba töltött földbe szükséges vetni a magvakat. A növényeket mindaddig zavartalanul hagyják fejlődni, amíg a gyökerek a kosarat át nem törték, majd mindazokat a gyökérrészeket, amelyek a földből kibújtak, azonnal levágják. A növények tápanyagfelvételét ezáltal állandóan gátolják, s ez a növekedés csökkenésével jár. Az idősebb növényeket cserépben nevelik tovább. A föld sovány legyen — ne tartalmazzon sok tápanyagot — s a tápanyagutánpőtlás is elmarad. Vizet elegendő mennyiségben kell adni. A növényeket nyáron a szabadban, télen hidegházban tartják. A föld feletti részeket tavaszi, őszi metszéssel, a vesszők, hajtások egyszeri vagy többszöri hajlításával alakítják a kívánalmaktól függően, de legszebbek azok a törpefácskák, amelyek eredeti — a fajra, fajtára Jellemző — alakúak. A kívánt forma elérése érdekében gyakran drőtváz mellett — valóságos fémfűzőben — kell a fácskákat nevelni. Amikor a törzs, valamint az ágak, vesszők a kívánt alakban kellőképpen megerősödtek, eltávolítják a támasztékot. Célunkat elértük, ha a kis „minifa“ a szabadban fejlődött növény hű mása, aprő, de kéreggel ellátott törzse, ágacskái és kis levelei Kelet- Azsla világát varázsolják elénk. A cserepes törpefák gyakoriak a Japán és a kínai kiskertekben is. Ezeket — ahogyan ők nevezik — a „kerti tájakat“ — a törpe növényzet mellett kicsinyített hidakkal, hegyekkel-völgyekkel, kődarabokkal (sziklákkal) teszik változatossá. Ez az európai szemnek talán glccsként hat, de a kelet-ázsiaiak így viszik a hazai táj egy-egy szép részét otthonukba. Érdekes volna e nálunk még ismeretlen eljárással kísérletezgetni; a törpe fácskák ú], érdekes színt adhatnának lakásunk és házunk környékének díszítéséhez. Illésné Ticsénszky Marianna Almatárolás fóliazacskóban A fóliában tárolás igen eredményes lehet, ha eleget tudunk tenni néhány feltételnek. Az első, hogy friss, teljesen ép, tárolásra alkalmas gyümölcsünk és tárolásra egyébként is alkalmas helyiségünk legyen. A fóliazacskó méretétől nem függ a tárolás sikere, annál inkább a vastagságától. Ennek pontosan 0,03 milliméternek kell lennie. Emiatt a túlnagy zacskók használata veszélyes, legjobb az 1—3 kg befogadására alkalmas. A fóliazacskót vizsgáljuk meg: teljesen ép-e, rakjuk be az almákat, és kössük le légmentesen. Utána nincs más tennivaló, mint lécrácsos tárolóállványon elhelyezni úgy, hogy minien oldalról levegő érje. A gyümölcs minőségét így jobban megőrizhetjük, mint a régi módszerrel. A leszedett gyümölcsben nem szűnik meg az élettevékenység, tovább érik, ami az eltartásnál nem mindig kívánatos. A fóliazacskúban az éréshez, illetve a túléléshez szükséges oxigén lecsökken, megnövekszik a széndioxidtartalom, a gyümölcs állapota az eredetihez képest csak igen lassan változik, nem ráncosodik, tovább tartható el, íze sem változik. TANiCS&DÖ Elérkezett a dlőverés Ideje. Nem árt tehát, ha néhány mondatban szólunk a szüret helyes végrehajtásáról. Ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, hogy számos termelő nem Ismeri a dióverés szabályait. Általánosan bevett szokás, hogy a dió termését erőszakkal, hosszú rudakkal verik le az ágról, tekintet nélkül a termés érettségi fokára. Ugyanis a dió nem érik egyszerre, mivel a diófáink kivétel nélkül magról nyert csemetékből származnak, így tulajdonságaik változók. Tehát ugyanazan fajtánál sem következik be egyidőben az érés. A dió érése évenként is nagy kilengést mutat. Hol későbben, hol korábban érik. Az érési időt és a dió minőségét a Július, augusztusi esős Idő, vagy a száraz, forró Időjárás nagyban befolyásolja. Esős időben például mint Idén, a zöld burok könnyebben felreped, míg száraz időjárás esetén a zöldburok nehezen reped, rászárad a dióra. A szüret fő tényezője, hogy akkor fogjunk munkához, amikor a termés már beérett. Ez azért is fontos, mert az éretlen dió nehezen válik el a fától, csak erős ütésekkel lehet leverni. S mivel a diófa az ágvégeken hozza termését, az erős ütések következtében nemcsak a gyümölcs hullik le, de megsérül, letörik sok termőrügy, ami a következő évi termést hozná. A helytelen dióverés következtében tehát a jövő évi termés is csökken. A dió termését lehetőleg szakaszosan szedjük, aszerint, ahogy a termés beérik, vagyis a zöld burok repedezik s könynyen leválik. A fán maradt éretlen dió szedését későbbre halasszuk. A dióverés második fontos tényezője, hogy a termést ne rudakkal verjük le, hanem kampős rudakkal rázzuk. Jó minőségű diót csak így szüretelhetünk s a fák sem vallják kárát a dióverésnek. Amennyiben a dió egy részét értékesíteni akarjuk, osztályozzuk, mert emeli értékét. A magától lehullott vagy a zöld burokból kiszedett diótermést válogassuk ki s a hibás, férges gyümölcsöt távolítsuk el. A földre hullott diót mielőbb szedjük fel, mert az otthagyott termés hamar megbámul. A zöldburokban lévő diót rakjuk külön utóérlelés céljából kupacokba és zsákokkal takarjuk le. Néhány napi állás után a burok felreped és belőle a termés kiszedhető. A kupacokba rakott diót és a fedőzsákokat célszerű vízzel megpermetezni, mert ez sietteti az utóérést és a burok felrepedését. (—j A fegyverneki kertészet üvegbázának előterében ez a hatn'm szép kaktusz látható. Nem tudni, maidig marad helyén, mert nagy utána az érdeklődés. Jó árat kínálunk érte. — Képünkön Szabó Zsuzsika és K a s z a 1 a Ilonka láthatók, akik ragaszkodnak a féltve őrzött kaktuszhoz. Fotó: Bállá
