Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-06 / 36. szám
A Szlovák Nemzeti Felkelés hagyatéka Hogy népeink szabadok legyenek, hogy ne ismerjék a nyomort és éhséget . .. igy lehetne tömören kifejezni mindazt, amire népünk a második világháború éveiben vágyódott, öreg és fiatal, férfi és nő vallási és nemzetiségi különbség nélkül. A fasiszta hatalmak a legszentebbet akarták elragadni népeinktől, nemcsak leigázni akarták, hanem örök rabszolgaságba taszítani, mint alacsonyabb értékű fajt, amelynek szolgálnia kell az „úri nemzetet“. Patakokban folyt az ártatlanok vére, városok, falvak váltak hamuvá, sokmilliós értékek pusztultak el a fasizmus őrült tobzódása következtében. A meggyalázottság és a kegyetlen elnyomás testileglelkileg nyomorgattak népünket, — munkást, parasztot és értelmiséget egyaránt. Csak a leggazdagabbak és a legaljasabbak kis csoportja élt jól, akik eladták becsületüket és lelkűket az ellenségnek. Nehéz, majdnem reménytelen volt a helyzet. A súlyos megpróbáltatásoktól és a fasiszta propagandától eltompult népnek biztatóra, vezetőre és kormányosra volt szüksége, mely ebből a rémes álomból felébresztette volna, aki a reménytelen helyzetből megmutatja a kiutat és elvezeti a béke, a szabadság, a demokrácia és a jólét országába. Ezt a feladatot vállalta Csehszlovákia Kommunista Pártja, amely mélyen meg volt győződve politikai elveinek igaz voltáról. Ez a párt nemcsak élére állt a felszabadító harcnak, hanem mint kiváló szervező maga köré tudta tömöríteni az összes haladó erőket ebben a küzdelemben. Tagjainak ragyogó példamutatásával és forradalmi szerveinek, a Szlovák Nemzeti Tanácsnak és a nemzeti bizottságoknak céltudatos munkájával megmutatta az igazi utat, amely kivezetett az elnyomás és a rabság bilincseiből. Ennek a kornak a fő eseménye a dicső Szlovák Nemzeti Felkelés volt. Apák és fiúk indultak harcba a szabadságért, testvér a testvérrel, munkás a paraszttal és katona a tábornokkal együtt vállalta az ellenállás minden veszélyét és minden áldozatát. Az anyák még a lányaikat sem tartották vissza. Fegyvert fogott mindenki, akinek drága volt a haza, a köztársaság. Banská Bystrica hangjára hallgattak a szlovák, a cseh, a magyar és az ukrán antifasiszták harci osztagai abban a szilárd meggyőződésben, hogy a közösen vállalt harc mindnyájuknak meghozza a szabadságot, az egyenjogúságot, az igazságot, a munkát és a kenyeret. Ezekben a napokban megemlékezünk ennek a harcnak 25. évfordulójáról. Emlékezésünk egyben az azóta eltelt 25 év mérlege is. Fel kell mérnünk, vajon nem szennyeztük-e be a felkelés drága hagyatékát és teijesítettük-e azokat az elveket, amelyekkel harcba indultunk. Ezen az évfordulón mérlegre kell vetnünk, vajon megtettünk-e mindent azért, hogy szocialista hazánk népei valóban szabadon élhessenek. Hogy nem vétettünk-e azok ellen, akik a legnagyobb áldozatot hozták a szabadságért és azok ellen, akikre az eltelt 25 év alatt bizalommal támaszkodhattunk. A Szovjetunió polgáraira, népeire gondolunk. Erre a vállalásra felesleges újból felesküdnünk, mert még ma is érvényes a felkelés hőseinek vérrel megpecsételt esküje. Huszonöt év után a hagyaték másik tételét is mérlegre kell tennünk: hogyan sáfárkodtunk a kiharcolt szabadsággal, mit tettünk hazánk gazdasági felemelkedésének érdekében. Nem lehet vitás, hogy ezen a téren elegendő bizonyítékkal rendelkezünk ahhoz, hogy kijelenthessük: a partizánok, a hősök és a mártírok vérével áztatott földön egy negyedszázad alatt nemcsak az alapjait raktuk le, de falait is felemeltük az új igazságos szocialista társadalomnak. SZÖVETSÉGI SZEMLE Az új gyárakban és üzemekben biztos munkát talált többmillió munkás, technikus és mérnök. Oj értelmiség nőtt fel a főiskolákon, a kutató- és tudományos intézményekben. Szlovákia iparának színvonala a legtöbb ágazatban sokszorosan túlszárnyalja az első köztársaságban elért eredményeket. Alapjában megváltozott a mezőgazdaság is. A földéhes, senki által nem támogatott, senkitől el nem ismert földműves a föld urává lett. Azé a föld, aki azt műveli. Az apák nadrágszíj parcelláiból végeláthatatlan táblák formálódtak. Eltávolítottuk a fáradságos, emberkínzó munkát a mezőkön és az istállókban. Megtanultuk használni a legkorszerűbb gépeket a növénytermesztésben és az állattenyésztésben. Meliorációval, Iecsapolással és öntözéssel beavatkozunk a természet menetébe és azt mindinkább szolgálatunkba állítjuk. Kényszerítjük a földet, hogy minél több és jobb terméket adjon az embernek. Korszerű vegyi eszközökkel védekezni tudunk a kártevők ellen. Sok termékben elérjük a világszínvonalat. A mai földművelő éppen olyan fontos előállítója az élelmezési cikkeknek, mint az ipari munkás az ipari termékeknek. Ezzel teljesítettük a Szlovák Nemzeti Felkelés egyik fontos célját, ellátjuk polgárainkat saját mezőgazdasági termékeinkkel. Nálunk senki sem éhezik! Szövetkezeti dolgozóink mindezt rövid 20 év alatt érték el, amióta megalakultak első szövetkezeteink. Oj, korszerű szocialista mezőgazdaság született, amely nemcsak kitermeli az alapvető élelmiszer-mennyiséget, de magas életszínvonalat biztosít a szövetkezeti földműves számára és ezen felül egyenjogúságot a szocialista társadalomban, egyenrangú társi viszonyt az ipari munkással és az értelmiségi dolgozóval. A földművesek, akik egyrészt együtt küzdöttek a felkelés harcaiban a harcosokkal, más részt sokszor életük kockáztatásával élelmiszerrel látták el a harcolókat, az örökséget, a földet, amelyet a Szlovák Nemzeti Felkeléstől kaptak, saját szorgalmas munkájukkal felvirágoztatták és az egész nép kincses kamrájává tették. Ezért elismerés és hála mindnyájuknak. A Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulója egyben a szövetkezetek megalapításának 20. évfordulója is. Mezőgazdasági dolgozóink lelkes ünnepi hangulata valóban kiérdemelt, mert van mit ünnepelnünk, van mire büszkének lennünk és olyan távlatokat láthatunk, amelyek bizalmat adnak a jövőbe nézve. Ünnepeljük a Szlovák Nemzeti Felkelés tisztán megőrzött hagyatékát — szabadságunkat és függetlenségünket. Ünnepeljük a szocialista nagyüzemi termelés kiváló eredményeit az iparban és a mezőgazdaságban, a tudomány és a technika terén. Ünnepeljük a szocialista országok és az egész világ dolgozóinak barátságát és együttműködését. PAVEL JONAS mérnök, az Egységes Parasztszövetség elnöke A nagyüzemi szövetkezeti gazdálkodás két évtizede alatt szinte a Jelismerhetetlenségig megváltozott falvaink arculata. Vajon húsz évvel ezelőtt ki hitte volna, hogy a lakáskultúra ilyen magas szintre emelkedik? ... Foto: Stubnya Arnold „Csúzon sem volt könnyű a kezdet" Megkésve érkeztünk az ünnepségre, ezért kis bűntudattal zavartuk meg az ünneplőbe öltözött Lévárdy József elnököt, hogy újra beszéljen a múltról, a kezdésről mint azt az ünnepi tagsági gyűlésen tette. Az elnök elkomolyodott, s tömören megjegyezte, hogy „a kezdet bizony nem volt könnyű“. Húsz esztendő harca és eredménye rejlik e szavak mögött. Nehéz volt a kezdet, de ma már erről minden összejövetelen úgy beszélnek, hogy megérte. A csúzi kommunisták jól értelmezték pártunknak azt a jelszavát, hogy a párt tagjai mindenben legyenek példamutatók. Húsz esztendővel ezelőtt a helyi pártszervezet földművesei tíz tagú előkészítő bizottságot alakítottak és munkához láttak. A pártszervezet vállalta a szervezést, s hamarosan, vagyis szeptember 25-én, 40-en írták alá a szövetkezeti belépési nyilatkozatot. A helybeli pártszervezet földműves tagjai úgy döntöttek, hogy mindannyian belépnek a közösbe. Most, húsz esztendő távlatából az elnök úgy értékeli ezt a cselekedetet, mint a párttagság derekas helytállását. A kommunisták a szövetkezetben látták a haladást, ezért ösztönözték a kis- és középparasztokat a közös gazdaságba való belépésre. Rövidesen, vagyis 1950 májusában már 240 tagja és 800 hektárja volt a csúzi szövetkezetnek, de júniusban már elérték a 336-os taglétszámot. Az 1950-es zárszámadás arról tanúskodik, hogy a szövetkezetnek csupán 312 ezer korona értékű vagyona volt. A múlt esztendei zárszámadás Derekas munkát végzett a Parasztszövetség lévai járási bizottsága Egyesek részéről többször felvetődött a kétkedés, hogy vajon mire hivatott a Parasztszövetség. Persze, így csak azok beszélhetnek, akik régebben is kétségbe vonták a parasztság jogait, s ma sem változtattak álláspontjukon. Elfelejtik, hogy az Egységes Parasztszövetség nem egészen egy esztendő alatt negyedmilliós taglétszámmal rendelkező erős társadalmi szervezetté alakult. A történelem folyamán ilyen rövid időn belül hasonló taglétszámmal aligha dicsekedhetett más társadalmi szervezet. Akadnak társadalmi szervezetek, amelyek néhány évtizede léteznek, mégis komoly nehézségekkel küzdenek. így miért ne lehetnének nehézségei és hiányosságai a ma induló Parasztszövetségnek?! Az új szövetségi mozgalom sok mindenre megtanítja az okoskodókat. Például arra is, hogyan kell és lehet értékelni a földműves és a nagyüzemi gazdálkodás szervezőinek áldozatkész munkásságát. Ebben a tekintetben a Parasztszövetség lévai járási bizottsága ténylegesen jő példát mutatott. Augusztus 26-án egybehívta a szövetkezeti mozgalom legjelantőseb képviselőit és Milan Smolka mérnök, a szövetség járási bizottságának elnöke, értékelte tevékenységüket. Megjegyezte, hogy a lévai járásban 26 szövetkezet ünnepli az idén megalakulásának 20. évfordulóját. Az ünnep azonban nem lehetne indokolt, konkrét gazdasági ered mények nélkül. S az eredmények a becsületes paraszti munka után szinte magától értetődőek. Hiszen ma már senki sem csodálkozik azon, hogy a lévai járás 105 szövetkezete közt „fehér holló“ az olyan, amely ökonómiai szempontból nem állna meg a saját lábán. Járási átlagban az árutermelés egy szövetkezetre átszámítva elérte a 6 millió, az állóeszközök értéke pedig a 7 millió 700 ezer koronát. Nem a véletlen műve, hogy az idei első félesztendőben az állattenyésztés terén állandó árban számolva az alsószecsei szövetkezet elérte a 3217 korona hektáronkénti termelési értéket. S hasonló módon kell értékelni a lontói, a lévai, a horgai, a kissallói és más szövetkezet ezirányú tevékenységét is. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a Várad-i szövetkezet gabonafélékből 44.27, a Drrenice-i 44.23, a kissallói 44.16, a lekéri 44.08, a lontói 43.39 mázsás átlagos gabonahozamot ért el. Ugyanígy sorolhatnánk a többieket is, akik gabonafélékből igen jó eredményt mutattak fel. A járásban idén 68 szövetkezet ért el gabonafélékből 30 mázsán felüli átlagos hektárhozamot. Ezért természetesen elsősorban a földműveseket illeti a dicséret, de közvetve azokat is, akik húsz esztendővel ezelőtt éjt nappalé téve folytattak meggyőző munkát a kis- és középparasztok körében. Megmagyarázták nekik a nagyüzemi gazdálkodás előnyösségét. így a földművesek megértették az idők szavát és közös erőfeszítéssel megalkották a „nagy művet“ a tartalmában szocialista, formájában pedig csoport-tulajdont képező nagyüzemeket. így a szövetkezetek megalakulásának 20. évfordulóját a lévai járásban méltó módon ünnepelték. A járási ünnepi gyűlésen 107 érdemes dolgozónak adták át a „Szocialista Mezőgazdaság Kiváló dolgozója“ című miniszteri kitüntetést és 290 személynek pedig jubileumi emlékérmet, s dicsérő oklevelet adtak. A kitüntetéseket dr. Ján Janik, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya elnökének helyettese, Viktor Mráz mérnök, a Parasztszövetség főtitkára, Berkes mérnök, a Földművelésügyi Minisztérium dolgozója, Milan Smolka mérnök, a Parasztszövetség lévai járási bizottságának elnöke, Jozef Urban, a Járási Pártbizottság vezető titkára, és Pavel Jamárik, a termelési igazgatóság vezetője adták át az arra érdemeseknek. A 20. évforduló ünnepségein részt vettek a Szovjetunió szaratovi körzete arkadaki járásának küldöttei, Alexander Morozov, az ottani termelési igazgatóság vezetője, és Ilia Kolodnikov, a Rossia nevű kolhoz elnökének személyében. Morozov elvtárs az arkadaki járás dolgozóinak nevében forró elvtársi üdvözletét tolmácsolta a lévai járás szövetkezeti tagjai és egész népünk számára. A kitüntetettek a délutáni órákban részt vettek a Járási Pártbizottság bővített plénumának ülésén, melyet a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulója tiszteletére hívtak egybe, s az ünnepség nagyszabású békemanifesztácíóban csúcsosodott ki, amikor is a jelenlévők hitet tettek pártunk céltudatos politikája mellett. — hai— pedig 25 millió 669 ezer koronás (l!j vagyonról ad számot. Amíg 1950-ben a munkaegységekre csupán 391 ezer, 1968- ban már 8 millió 611 ezer koronát fizetett ki a szövetkezet. Egy további szemléltető adat: 1950-ben a csúzi szövetkezetnek csupán 275 ezer korona bevétele volt, de 1968-ban már 19 millió 550 ezer koronái Aki tehát jelen volt a „bölcsőnél“, és végig küzdötte a 20 esztendőt, jól tudja, hogy ez a földművesszövetkezet óriási fejlődésen ment keresztül. De vizsgáljuk meg közelebbről az 1969- es év eredményeit, vagyis azt, hogy mit hozott a növénytermesztés. Elnézem a táblázatban feltüntetett adatokat s megállapítom, hogy mind a két növénytermesztő csoport jő eredménnyel dicsekedhet, mert több mint 9,5 vagon terménytöbblettel gazdagította a közöst. Búzából például 756 mázsa többlettel dicsekedhetnek. A bevételek mérlege azt mutatja, hogy a szövetkezet első fél esztendei tervét 1 millió 600 ezer koronával túlszárnyalta, s az évi terv teljesítése sem ütközik majd különösebb nehézségekbe. Az elnök megjegyezte, hogy bizonyos hiányosságok mutatkoznak például a tejtermelésben, amit a termelési költség magassága is bizonyít. Lényegében hasonló a helyzet a marhahús termelésben is. Az észszerű forgalmazás bizonyítéka, hogy a szövetkezet 1 millió koronát bocsátott az Állami Bank rendelkezésére megfelelő kamatláb ellenében. Lám csak, a csúzi szövetkezet már arra is képes, hogy össztársadalmi célokra kölcsönbe adja pénzeszközeinek bizonyos hányadát. Ma már arra is futotta a pénzeszközökből, hogy beton utat építsenek a „nagy telepen“. S egy újabb bekötő utat kezdenek a nagyhizlaldához 700 ezer koronás beruházással. A gazdag szövetkezet és a módos tagság megköveteli, hogy a falu arculata is megváltozzon. Sokan a szövetkezeti tagok közül takaros lakóházakat építenek. A község „városiasodásához“ az is hozzájárul, hogy a nemzeti bizottság néhány milliós beruházással hatalmas m'i ’-’őrlési házat épít. A nemes törekvő^* a szövetkezet saját pénzeszköze”'1 0 támogatni fogja, mert azt tartja, hogy valamire való nevelőmunkát csakis megfelelő környezetben lehet végezni. S ezt természetesen a szövetkezet is maximális mértékben lehetővé kívánja tenni, mert nem mindegy számára, hogy milyen a falu arculata és a benne élő emberek kulturális igényeinek kielégítése. Hiszen az idősebbek a becsületes munka után lassan nyugdíjba mennek s a fiatalok megnyerésére kell törekedni. A fiatalok a falu kultúrájával kapcsolatosan igényesebbek, mint apáik voltak. Kezdetben ilyesmire sem idő, sem pedig pénz volt. A kulturális és a szociális helyzet alakulása minden időben a gazdasági színvonal valóságos helyzetétől függött, így volt ez a szövetkezetek indulásakor és így van ma is. Az emberek — s ez esetben a fiatalok — igényei a mai gazdasági színvonalból adódnak Csúzon is. Dicséretes, hogy a szövetkezet és a falu vezetői figyelemmel kísérik ezeket az igényeket és a lehetőségekhez mérten kielégítik azokat. Hoksza István SZABAD FÖLDMŰVES 3 1969. szeptember 6.
