Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-23 / 34. szám
BEL-ES KÜLPOLITIKA Húsz éves a Magyar Alkotmány A Magyar Népköztársaság két évtizeddel ezelőtt, 1949. augusztus 18-án hagyta jóvá a néphatalom alaptörvényét, az Alkotmányt, amely két nap múlva, augusztus 20-án lépett életbe. Magyarország népe azóta az Alkotmány céljainák szellemében dolgozott, építette a szocialista társadalmat. Nagy történelmi feladatokat hajtottak végre. Az elmaradt agrárország manapság már fejlett iparral rendelkezik és sikeresen befejeződött a mezőgazdaság szocialista átszervezése Is. „A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé“ — mondja az Alkotmány. Eltűnt az úri Magyarország, a nagybirtokosok hatalma, akik nincstelenségben, tudatlanságban tartották a munkást és a mezőgazdasági dolgozót. A falu a fény felé fordult, s ma már gépek ezrei, a kultúra áldásai teszik szebbé, könnyebbé a paraszti életet. Az ország lassanként régen megálmodott gyümölcsöskertté változik. Több százezer hektáron termesztenek szőlőt, almát, barackot és különböző gyümölcsféléket. A mezőgazdasági nagyüzemekben virágzik az állattenyésztés és a holdhózamok is évről évre emelkednek. A parasztok tízezrei résztvesznek a hatalom gyakorlásában is. Az új parasztélet tanúskodik arról, hogy milyen igazak az Alkotmány szavai: „A Magyar Népköztársaságban megvalósult a munkásság és a dolgozó parasztság szoros szövetsége a munkásosztály vezetésével.“ Azóta a legnehezebb idők próbáján is bebizonyosodott, hogy a munkás-parasztszövetség a néphatalom legerősebb tartóoszlopa. Az ellentét, amelyet az uralkodó osztályok annakidején mesterségesen szítottak a falu és a város között, ma már a múlté. A legutóbbi esztendők történelmi jelentőségű eredménye, hogy erősödött, kiszélesedett a különböző társadalmi rétegek összefogása, együttmunkálkodása a szocialista építőmunkában. Az Alkotmány a ma valóságát annakidején még csak célul tűzte ki. Azóta százezrek és milliók jutottak el a felismerésig, alapvető érdekeik megegyeznek a szocialista építés céljaival. A Magyar Alkotmány a szocialista humanizmus megtestesülése. Lényege: legfőbb érték az ember, mindent a dolgozó emberérti A régi vágy valóra vált: mindenkinek joga van a munkához és pihenéshez. Természetesen a Jog és kötelesség elválaszthatatlanul kapcsolódik egybe az Alkotmány betűiben, szellemében és a mindennapi életben. A néphatalom mindent megad azoknak, akik becsülettel teljesítik kötelességüket, de elítéli azokat, akik csak követelik maguknak az újabb és újabb javakat, gondoskodást, kedvezményeket, s közben megfeledkeznek kötelezettségeikről, sokszor a legelemibbről is: a munkában vállaltról. Az Alkotmány Napja egyben az új kenyér ünnepe is, szimbóluma a lelkes építő-alkotó munkának. Magyarország népeinek eltökélt szándéka, hogy felépíti a szocializmust és ha kell, meg is védi az alkotómunkában elért nagyszerű eredményeket. —tt— Az Országház, ahol húsz évvel ezelőtt jóváhagyták az Alkotmányt. (Folytatás az 1. oldalról.) zőkkel és támogatóikkal, akik Csehszlovákiában új politikai válságot akarnak előidézni. ★ A kedden megtartott aktíván Ludvík Svoboda köztársasági elnök a történelmi múlt eseményeit idézte és levonta a tanulságokat. ,,A történelmi tapasztalatok érthetően bizonyítják, hogy a szocializmus útja lett köztársaságunk számára az egyetlen kiút. A burzsoázia, mint uralkodó osztály mindenképpen megfeneklett. Nem tudta megoldani az állam belső problémáit, nem tudta biztosítani annak biztonságét. Népünk szabadon, saját akaratából választotta a szocializmust. A második világháborúban vérrel megpecsételt tapasztalataink meggyőzően szólnak arról is, hogy hazánk függetlensége és biztonsága, nemzeteink léte Európának ebben a részében elválaszthatatlanul egybekapcsolódik a Szovjetunióval való szövetségünkkel és együttműködésünkkel. Még egy alapvető tanulságra szeretném felhívni a figyelmet: Nemzeteink egész újkori történelme elválaszthatatlanul és döntő mértékben eggyéforr Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldetésével. Az első köztársaságban a párt haladt a dolgozók jogaiért vívott küzdelem élén.“ ★ Husák elvtárs hosszabb beszédben vázolta az elmúlt másfél év történetét, elemezte a pártvezetés által elkövetett hibákat, a Párt Központi Bizottságában dúló egyenetlenségeket. Méltatta a szocialista építés 25 éves eredményeit, majd rámutatott azokra a sikerekre, amelyeket a párt és az államvezetés az áprilisi plénum óta elért a politikai és gazdasági konszolidáció terén. A párt nemzetközi kapcsolatainak javulásáról szólva kijelentette: „Az utóbbi négy hónap belpolitikai fejlődésének eredménye, valamint az összes szövetségeseinkkel, de mindenekelőtt a Szovjetunióval folytatott tárgyalások eredménye ma az, hogy felelősségteljesen elmondhatjuk, pártunk, a csehszlovák nép és az állam hűséges szövetségesek.kel és barátokkal rendelkezik, van kire támaszkodni, van kiben bíznia minden kedvező és nehéz helyzetben.“ A továbbiakban a kormány Intézkedéseit vázolta, amelyeket a gazdasági helyzet megoldása érdekében tett. — Pártunk vezetősége és a szövetségi, valamint a nemzeti kormány május óta stabilizációs intézkedéseket foganatosítanak, hogy megakadályozzák ezeket a negatív tendenciákat, megkezdték az árak, a bérek, a beruházási kérdések és a külföldi piac néhány kérdésének szabályozását. Elmondható, hogy júniusban és júliusban már mutatkoztak bizonyos pozitív eredmények, kedvezőbb mutatók. Meglátjuk, hogy ez tartós jelenség, vagy pedig nem. A párt vezetősége elhatározta, hogy a párt és a kormány vonalán végrehajtja az elmúlt évek mélyreható és szakszerű elemzését, hogy megállapítsuk, mi volt népgazdaságunkban és gazdasági reformunkban a Jó, és ml volt a hibás, hogy megtaláljuk saját módszerünket a gazdasági problémák alapvető megoldására. E munka eredményei rövid időn belül asztalunkra kerülnek. Delegációkat küldtünk minden szocialista országba, hogy tanulmányozzák a helyi gazdasági problémákat, hogy másoktól is tanulhassunk, hogyan kell az ügyeket megoldani, hogyan kel! hozzáfogni. Nem tűzünk ki hosszú határidőket, tudjuk, hogy ezt a jelenlegi gazdasági helyzet nem engedi meg. A szövetségi és a nemzeti kormányok népgazdaságunk számára rövid lejáratú stabilizációs programot készítenek elő, amellyel a legközelebbi időben fogunk foglalkozni. A párt soronlévő feladatairól és programjáról szólva elmondotta, hogy sokkal nagyobbak lehetnének az eredmények, ha nem állnának útuhkba újabb és újabb akadályok. „Milyenek ezek az akadályok? A bomlasztó erők, amelyek az utóbbi másfél évben kerültek felszínre és nemcsak felszínre kerültek, hanem jő szervezettel rendelkeznek, április után sem hagytak fel küzdelmükkel. A nyugati imperialista propaganda a „Szabad Európa“ és a többi sajtó és egyéb csatorna minden módon arra törekszik, hogy megakadályozza nálunk a konszolidációs folyamatot, megzavarja az emberek tudatát, elterelje figyelmünket a mindennapi élet és munka problémáiról. A szökevények és népünk árulói, az emigráció tagjai naponta számtalan órán át igyekeznek bomlasztani népünk tudatát, hogy akadályokat állítsanak a konszolidációs folyamát útjába és elmérgesítsék nálunk a helyzetet. Azok az erők, akik az elmúlt évt válságokért felelősek, a felforgató reakciós erők, a szocialista ellenes és jobboldali erők, mindezek összhangban a „szabadeurópásokkal“ és a többi burzsoá hírcsatornával rendszeresen mérgezik a népet, a nép tudatát, izgatják az embereket és akadályozzák a konszolidáció útját. Miért teszik ezt és miért fokozzák ennyire tevékenységüket? Áprilisig még volt valami reményük, vagy tápláltak valami reményt, hogy Csehszlovákia nemzetközi kapcsolatai és belső fejlődése más irányt vesz, hogy sikerül Nyugatnak éket vernie a szocialista országok közé és gyengítenie a szocialista tábor szilárdságát. És a hazai reakciós erők is igyekeztek megkaparintani a politikai és gazdasági pozíciókat és saját ízlésük' szerint be-» folyásolni államunk fejlődését. Mindezek az erők megértették, hogy pártunk Központi Bizottsága április és májusi plénumái e tervek számára súlyos vereséget jelentettek. Meghiúsították azokat és ezért ma minden eszközzel arra törekszenek, hogy lehetetlenné tegyék a konszolidációs folyamatot és új válságot s káoszt idézzenek elő. A cél nagyon egyszerű, ha nem valósíthatták meg kül- és belpolitikai terveiket, akkor megakarják hiúsítani népünk, pártunk és államunk vezetőinek törekvéseit, megakarják hoszszabbítani a válságos, kaotikus állapotot, mert könnyebb a zavarosban halászni.“ Beszéde végén a párt irányvonalát körvonalazta a mai időszakban. Majd a kommunistákhoz és az ország dolgozó népéhez intézve szavait a következőket mondotta: „Gottwald az 1945—1948-as kritikus években újra meg újra visszatért ahhoz a gondolathoz, hogy „nem engedjük felforgatni a köztársaságot“. Ez a gondolat ma is érvényes. A köztársaságot, ezt az államot a munkásosztály, a dolgozó nép és pártunk pozíciójával valóban nem engedjük, hogy bárki is felforgassa. Ezért felelősségre vonjuk ezeknek az akcióknak szervezőit. Nyugalomra szólítottuk fel az embereket, alkotó munkára. Arra, hogy támogassák pártunk és állami szerveink pozitív programját. Ránk kényszerítik a harcot, szervezik a harcot. Meddig kell még pártunk, állami szerveink, népünk energiáját állandó védekező akciókra pazarolnunk az ilyen zavart keltő törekvések ellen? Nem kellene erőinket egyszer már a normális munkaproblémákra összpontosítanunk? Ezért tehát ha ránk kényszerítik a küzdelmet, ha harcot indítanak, úgy fordítjuk ezt a harcot, hogy végleges vereséget mérjünk valamennyi reakciós és jobboldali erőre, hogy végleges politikai vereséget mérjünk mindezekre az erőkre. Megtisztítjuk a felelős, politikai, gazdasági és egyéb pozíciókat ebben az államban s nem engedjük, hogy viszszaélhessenek velük, s így egyszer s mindenkorra véget vetünk ezeknek a folyamatos válságoknak. Szép számban vannak nálunk becsületes dolgozó emberek, akik megtévedtek, akiknek türelmesen megmagyarázzuk a dolgokat — és meg akarjuk magyarázni — mint Svoboda elvtárs is mondotta. Kötelességünk azonban e pillanatban figyelmeztetni őket, hogy ne üljenek fel a provokatőröknek, ne támogassák az általuk előkészített, felforgató akciókat, mert — ezt már néhány nappal ezelőtt is mondottam ebben a teremben — ezekben a napokban mindenki maga végzi önmaga igazolását, s ahogy megírja kádervéleményét, úgy fogjuk azt olvasni... Pártunk, mely 50 éves története folyamán számos próbát, győzelmet kiállt, elég erővel és elég tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy népünket keresztül vezesse ezen a próbán és világos célokhoz vezesse“ — fejezte be beszédét Husák elvtárs. KOZICS EDE, lapunk külső munkatársa rövid szenvedés után váratlanul elhúnyt. Kozics bácsinak hosszú éveken át sok érdekes szatirikus írása jelent meg a Szabad Földművesben, és más magyar lapokban. Szerkesztőségünk kollektívája nevében ezúton búcsúzunk Kozics Edétől, a fáradhatatlan újságírótól, kollégától és jó baráttól. Anglia észak-írországi tartománya, az önkormányzati joggal felruházott Ulster, a közelmúltban valósággal polgárháború szélére sodródott. A mindössze 13 600 négyzetkilométernyi tartományban mintegy másfél millió ember él. A lakosság kétharmada protestáns, egyharmada katolikus. Ulsterben a legkevésbé sem új keletű a protestáns többség és a katolikus kisebbség közti feszültség, amely azonban ezúttal a legsötétebb középkorra emlékeztető véres konfliktusokká fajult el. A zavargások Londonderryban kezdődtek, majd futótűzként terjedtek át Belfastre, Armaghra és más városokra, ahol súlyos összecsapásokra került sor, melyek során jó néhányan életüket vesztették, több százan pedig mesebesültek. Végül is angol csapategységek segítségével sikerült — legalább is egyelőre — viszonylagos rendet teremteni és nyugalmat biztosítani. Az összecsapások színhelyei, a drőtakadályokkal elszigetelt katolikus negyedek, elszomorító képet tárnak a szemléltető elé. Számos felgyújtott bolt, középület és ház romjai, valamint elégett gépkocsik roncsai tanúskodnak a harcok borzalmairól, a szélsőséges protestáns elemek terrorisztikus akcióiról, amelyek elől néhány száz katolikus rémülten menekült Írországba. Anglia hivatalos körei szedetnék elhitetni, hogy Ulsterben vallásháború folyt, ámde ez csak látszat, még ha a letűnt századok terhes örökségét nem is hagyjuk figyelmen kívül. Ulstert, amely 1920-ban nyilvánította ki unióját Angliával, a vallási megosztottság kihasználásával kebelezte be Anglia, melynek legjobbjait már régóta foglalkoztatja és kísérti az úgynevezett ír kérdés. PÁPAI AJÁNDÉK gyanánt került 850 év előtt Írország angol urélóm alá, mely a hatalom legdurvább módszereivel igázta le az elnyomók eilen felkelő szabadságharcosokat. Az anglikán térítésnek mindvégig makacsul álltak ellen a katolikus írek. Áldozatos harcok árán vívta tehát ki Írország 1949-ben a nemzeti függetlenségét. És ez kitörölhetetlen nyomokat hagyott az ország történetén, ahogyan azt a leszakított, tartományként bekebelezett Észak-Irországban fellángolt harci szenvedélyek is mutatják. Mintha csak a legsötétebb középkor újulna fel a maga rémségeivel, úgy hatnak Yan Paisley protestáns lelkész beszédei, aki átkok özönét zúdítva „az ördöggel cimboráié katolikusokra“, áll a fanatizált szélsőséges protestánsok élén. A lényeg azonban korántsem a vallási viszályokban van, amelyek mögött a katolikus rétegeket érintő kiáltó politikai diszkrimináció és szociális igazságtalanság húzódik meg. Ezek a SÚLYOS TÁRSADALMI SÉRELMEK rég múlt idők, a XVII. század bűneiben gyökereznek, amikor Ulsterből tűzzel-vassal üldözték ki az ír katolikusokat és a legtermékenyebb vidéken protestáns angol és skót gyarmatosítókat telepítettek. A földbirtoklás kizárólagos joga az angol hűbérurakat illette és azok csatlósai csupán apró telkekre parcellázva adhattak haszonbérbe földet a „pápistáknak“. De az ilyen bérletek után a földesúr kétszeres járadékot volt Miért háborog Észak-Irország ? kénytelen fizetni a koronának. Nos e földtulajdon — rendszer következményeiben mindmáig rányomja bélyegét a vagyoni- és osztálytagozódásra. A protestánsok előjogainak élvezői persze a felső rétegek. Kétségtelen azonban, hogy emellett a nincstelen katolikusok sorsa mostohább minden protestánsénál, éspedig úgy a lakáselosztás, mint az oktatás és a munkaalkalmak tekintetében. Már nem is szólva arról, hogy a katolikusok az üzleti vállalkozásokat és a közhivatalokat illetően is súlyos hátrányban vannak. Ulsterben a választójog vagyoni cenzuson alapszik és Chichester Clark észak-tr miniszterelnök minden ígérete ellenére mindmáig megvalósítatlanok a kilátásba helyezett reformok. Az „egy ember — egy szavazat“ jelszavával kifejezett követelés még mit sem vesztett időszerűségéből Anglia „hazai gyarmatán“ — Ulsterben, ahol annak, akinek több bérháza, vagy üzleti hálózata van, akár 10—15 szavazata is lehet. Igaz ugyan, hogy Észak-Irországban magasabb az egy főre jutó nemzeti jövedelem, mint a kevésbé Iparosított ír Köztársaságban, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a munkanélküliség arányszáma Ulsterben négyszeres Angliáéhoz képest, Jóval kedvezőtlenebbek a munkabérviszonyok is. Az angol burzsoázia szekerét toló északírországi unionista párt vezére Chichester Clark mindmáig nem keresett orvoslást a főleg protestánsokat sújtó bajokra, ha csak nem lát orvoslást abban, hogy a lázongások elfojtására a maga protestáns rendőrsége mellett, az angol fegyveres erőkre támaszkodik... Érdemi megoldás még ugyanis nem körvonalazódik. Miközben Chichester Clark Nagy-Britannia miniszterelnökével Harold Wilsonnal tanácskozásokra készülődött, hogy aféle kiutat találjon a válságos helyzetből, Londonban és Írország fővárosában Dublinben heves tüntetésekre került sor. Írország kormányfője Jacques Lynch — akit egyébként az ulsteri miniszterelnök azzaí vádol, hogy politikájával élezi az észak-írországi feszültséget — szeretné elérni, hogy Ulsterben ENSZ-egységek gondoskodjanak a rend fenntartásáról és hogy egyúttal Nagy-Britannia revideálja az Észak-írországnak biztosított „önkormányzati alkotmányt". Alapjában véve Lynch arra törekszik, hogy Ulstert csatolják Írországhoz. így a konfliktussal kapcsolatos DIPLOMÁCIAI AKTIVITÁS SZÍNHELYE most már nemcsak London, hanem Dublin is, amely mindenképpen be akarja kapcsolni az ENSZ-t a brit befolyás visszaszorítása érdekben. Bizonyos, hogy az Ulsterben lezajló tragikus események mély árnyékot vetnek az angol munkáspárti kormány politikájára. amely az érdembeli megoldás ebből azzal az érveléssel húzódik vissza, hogy Ulsternek „önkormányzata“ van, rajta múlik tehát, hogy gazdasági és szociális téren megtegye a szükséges intézkedéseket. Észak-Irország kommunista pártja, helyesen mutat rá, hogy az elemi demokratikus jogok biztosítása nélkül nem lehet a bajokat orvosolni. A „Morning Post“ Ulster konzervatív kormányát teszi felelőssé az emberáldozatokért és anyagi károkért és lerántja a leplet a brit imperializmusról, amely az osztályharcot vallási ellentétekre való hivatkozással igyekszik kendőzni. Bajonettek a legkevésbé alkalmasak élesen felvetődő szociális és gazdasági kérdések megoldására és ha Wilsonnak az ulsteri miniszterelnökkel folyt tárgyalásai csak tessék-lássék „orvosláshoz“ folyamodnának, aminek sajnos, nagy a lehetősége, Ulsterben nem áll be igazi nyugalom ..!
