Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-08 / 6. szám
SZÖVETSÉGI SZEMLE fl mezőgazdaság volt az a nemzetgazdasági ágazat, melynek fejlődése iránt a legkevesebbet érdeklődött a legfelsőbb vezetés. így nem csoda, ha a földműveléssel foglalkozó állampolgárok társadalmi osztálya felé csak kevés esetben nyölott segítő kéz, viszont az a kéz sokszor terheket rótt rá. Ez természetesen egyre nehezebbé tette az előrehaladást és így előtérbe lépett a szervezett társadalmi védekezés szükségessége a többi nemzetgazdasági ágazatokkal szemben. Ennek nehéz szerepét a megalakult Parasztszövetség vállalta. A haladás érdekében azonban nemcsak védekezni szükséges, hanem ekciőba kell lépni a községinél magasabb szintű ipari és kereskedelmi összefogás terén. A mezőgazdasági termelés további fejlődésének alapvető kérdései közé tartozik a terményfeldolgozó kapacitások bővítése is. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy élelmiszeripari üzemeink képtelenek az egész szükséges mennyiség feldolgozását elvégezni. Tudjuk, hogy 1969-ben, de az ezt követő években is sor kerül a mezőgazdasági termelés további fokozására. Igen jelentős az aránytalanság a mezőgazdasági őstermelés, valamint a feldolgozóipar lehetőségei között. Nyilvánvaló, hogy a helyes megoldás keresésekor közös utat kell választanunk a terményfeldolgozó valamint az élelmiszeripari üzemekkel. Helyesnek mutatkozik egy közös, távlati koncepció kidolgozása, amelyből nyilvánvaló lenne, hogy milyen feladatokat vállalnak a nemzeti vállalatok, mit tesznek a nemzeti vállalatok közösen a mezőgazdasággal és milyen élelmiszeripari feldolgozást vállalnak a mezőgazdasági üzemek csoportosulásai. Első pillanatban ez a probléma egyszerűnek látszik, a valóságban azonban ez a koncepció eléggé bonyolult, főleg azért is, mivel hasonló valami ezidáig nem létezett. A múltban előfordult, hogy az EFSZ-ek felépítettek bizonyos üzemeket, például konzervgyárat, vágóhidat, tejgyűjtőt, liptói-túrót készítő üzemte stb. és egykét év múlva kimondták a vállalkozás jogtalanságát, az üzemet át kellett adni az államnak, vagy olyan adót vetettek ki az üzemre, amely lehetetlenné tette az üzem további működését. Ha azt akarjuk, hogy az EFSZ-ek szabad pénzkészletüket feldolgozó üzemek létrehozásába fektessék, akkor nem elégséges csupán technikai és szervezési problémákat megoldani, hanem szükséges rendezni az adóval, a jogbiztonsággal, a legiszlatívával összefüggő kérdéseket is. Azoknak az EFSZ-eknek, amelyek takarmányfeldolgozó és élelmiszeripari üzemek építésébe fognak, meg kell adni a biztonságot arra vonatkozóan, hogy az üzemet nem államosítják, a munkát benne nem tiltják meg, s végül nem terhelik meg őket olyan adóval, amely lehetetlenné tenné az a mezőgazdasági üzem. Ezért a parasztszövetség és az Állami Gazdaságok ökonómiai Szövetségének együttműködésével létrejött az AGROEXPORTA külkereskedelmi részvénytársaság, amely terményikivitellel, valamint mezőgazdasági gépek, műtrágyák, vegyszerek stb. behozatalával kíván foglalkozni. Az elmúlt évi 121. számú rendelet ugyan kimondja, hogy a monopólium rendszerét nálunk megszüntetjük, ezek mégis hatalmaserejű titkos és nyílt harcot vívnak régi korlátlan jogaik megvédésére, így például a KOOSPOL mindent megtesz, hogy terménykiviteli monopoljogát továbbra is megtarthassa és ugyanúgy a MOTOKOV és a többi cég is minden erőt latbavet, hogy központi hivatalokban dolgozó régi munkatársaik és volt alkalmazottaik személyes kapcsolatai révén, a lehető legkörmönfontabb indokokkal, a bürokratizmus . jól bevált módszereivel elodázzák a külkereskedelem folytatására jogosító licencia kiadását. Szerencsére már nem sokáig. Az alapszabályzat értelmében a parasztszövetség tagjai vagy az EFSZ-ek részére jogosult szolgáltatásokat végző üzemeket, vállalatokat létesíteni. Ilyen céllal létesült a Mezőgazdasági Meliorációs és Építészeti Szerviz is, amely ez év januárjában kezdte meg működését. Ennek feladata főleg az építészetben és e géppark fenntartásban felmerülő anyagszükségletek beszerzése. A mezőgazdasági beruházások megvalósítása e meliorációs szövetkezetek és a mezőgazdasági építészeti társulások mint EFSZ-közi szervezetek segítségével történik. Feladatuk volt az anyagbeszerzés is. Jelenleg, amikor már jóformán nincsenek központilag szétosztott anyagkészletek, hanem a* anyagkereskedelmi vállalatokkal szerződés alapján történik adás-vétel kötés, helyesnek látszik, hogy saját szervükre bízzák a vállalati központokkal történő ügyintézést, és ne kelljen az összes társulás képviselőinek külön-külön futkosniuk, intézkedniük. A szerviz szolgáltatásokat végez majd a műszaki fejlesztés munkaterületén, a gépkölcsönzés közvetítésében, ökonómiai problémák megoldásához metodikai vonalon, az árkalkulációkkal kapcsolatban stb. Ez nem fölöttes szerv lesz, hanem az egyes társulásokat demokratikus módon választott személyek képviselik majd a tanácsban. A parasztszövetség és a reszortminisztériumunk között megegyezésre került sor olyan értelemben, hogy szerződést kötnek a rendeletek, normák stb. kiadásával kapcsolatos együttműködésre. A központi bizottság ülésén azonban olyan nézet alakult ki, hogy ezt a szerződést a kormánnyal kell megkötni, mivel számos minisztériummal állunk kapcsolatban. — ksz— Élelmiszeriparunk fejlesztésének kérdéseiről (II) A konzervgyártó ágazatban a helyzet szintén nagyon válságos. Szlovákia az ország zöldségtermésének 43 százalékát adja, azonban az itt levő feldolgozó üzemek kapacitása csupán 28 százalékát teszi ki az országosnak. A feldolgozatlan nyersanyagot, főképp a paprikát és a paradicsomot, de más zöldség- és gyümölcsféléket is további feldolgozásra a dél-morvaországi kerületbe szállítják, ahol szántszándékkal lényegesen nagyobb befogadóképességű feldolgozó üzemeket létesítettek, mint amilyent a terület nyersanyagforrásai megkívántak volna. Előre számoltak azzal, hogy Dél-Szlovákia nyersanyagainak egy részét itt dolgozzák majd fel. Az e kerületben levő feldolgozó üzemek kapacitása az országos tartósító kapacitásoknak egyharmadát teszik ki s még továbbiakat is építenek, de a nyersanyag helyi forrásai csak 19 %-ot tesznek ki. A hiányzó nyersanyagokat a szlovákiai kerületekből vásárolják fel, illetve kisebb hányadé* behozatalból fedezik. Hasonló a helyzet a gyümölcs esetében is, amikor is a kapacitások például a nyugar-szlovákiai kerületben a piaci árutermelésnek csupán a felét képviselik. Az igen értékes tartósítóipari nyersanyagoknak felét feldolgozásra a csehországi kerületekbe szállítják. Szlovákiában a belterjes gyümölcstermesztés gyors fejlődésnek indult és az 1970-es évig több mint 11 ezer hektárra növekszik, amely területen átlagos terméshozam mellett 80—100 ezer tonna gyümölcsöt termeszthetünk. Ennek a gyümölcsmennyiségnek feldolgozása megfelelő feldolgozó üzemek, konzervgyárak létesítését és a friss gyümölcs tárolására klimatizált raktárak felépítését követeli meg. Ez utóbbiakban a nyersanyag tárolása mellett elvégezhetnék osztályozását és kereskedelmi csomagolását, valamint a csekélyebb értékűeket a konzervgyárak számára félkész áruvá dolgozhatnák fel. Néhány konzervgyárat kell majd építeni Nyugat- és Kelet-Szlovákiában is, továbbá klimatizált raktárak létesítése szükséges a belterjes gyümölcsösök közelében. A malátakészítő ágazatban az utóbbi esztendőkben gyors ütemben fejlődött a gyártás. Szlovákiában 1960-ban 30 ezer tonna malátát gyártottak, viszont nyolc évvel később, 1968- ban, a malátagyártás már 145 tonnára növekedett. Ez gyakorlatilag a termelés ötszörös megnövekedését jelenti. Meg kell említeni azonban, hogy ezáltal még nem merültek ki a termelés fokozásának lehetőségei, mivel Szlovákia sörárpa termesztésének nyersanyagbázisa jóval nagyobb. Évente 800 ezer tonna sőt még ennél is több sörárpát termesztünk. Az említett malátagyártáshoz 180 ezer tonna sörárpa szükséges, ami a meglévő nyersanyagmennyiségnek kb. 20 %-át jelenti. A maláta igen keresett árucikk a kapitalista országok, valamint a szocialista országok piacain is. Az egész világon észlelhető növekvő sörfogyasztás és az ezzel együtt fokozódó sörgyártás a maláta iránti óriási keresletet idézte elő. A malátagyártáshoz szükséges munkaráfordítás az árpatermesztés munkaráfordításával összehasonlítva jelentősen nagyobb. A kereskedelmi gyakorlatban alkalmazott összehasonlítható árakat alapul véve a maláta ára két és félszer, sőt háromszor nagyobb, mint a takarmányárpa ára. A nyersanyagbázist tekintve a legközelebbi esztendőkben 4—8 nagy malátagyárat kellene építeni legalább 30 ezer tonna kapacitással, tehát a termelést a jelenleginek kétszeresére kellene emelni. Még így is a megnövekedett termelést túlnyomórészt a külkereskedelemben, részben a hazai sörgyárakban főzött sör alapanyagaként lehet majd értékesíteni. Ehhez hasonlóan az élelmiszeripar több más ágazatában Is, különösen a borászatban, a baromfifeldolgozó iparban, a burgonya-iparban és más iparágakban új és korszerű tároló és feldolgozó kapacitások felépítésének sürgős szüksége mutatkozik, mivel itt is rohamosan fejlődik a hazai nyersanyagbázis és már mutatkozik a hazai nyersanyagok otthoni feldolgozására alkalmas feldolgozó kapacitások hiánya. Az élelmiszeripar fejlődésének komoly potenciális lehetőségeit ez a tény Is alátámasztja, hogy a külföldről érkező mezőgazdasági és élelmiszeripari nyersanyagok túlnyomó hányada köztársaságunkban a szocialista országokból éppen Szlovákián halad át. Ez elsősorban a takarmányozásra és az élelmezésre behozott jelentős gabonaszállítmányok, a hús, az olajos magvak, a gyümölcs és a zöldség, a hal, a baromfi, a bor, a szőlő, a dohány és más nyersanyagok árucsoportjára vonatkozik. Ezeket a nyersanyagokat nagyobbára a csehországi kerületekbe szállítják, gyakran — különösen a gyümölcs, a zöldség és más gyorsan romló cikk esetében — nagy veszteségekkel. Ezek a veszteségek nem lennének olyan jelentősek, ha Szlovákiában a behozatal útvonala mellett tároló és feldolgozó üzemeket létesítenének. így elősegíthetnék ezeken a vidékeken található munkaerő (különösen női munkaerő) felesleg kihasználását. Már napjainkban is komoly figyelmet követel az élelmiszeripar kis- és középnagy üzemeinek létrehozása a túlnyomórészt mezőgazdasági lakossággal rendelkező és a kereskedelmi központoktól távol fekvő fogyasztói körzetekben. Olyan üzemek létesítéséről van szó, amelyek rövid élettartamú cikkeket — tehát közhasznú, mindennapos szükségleti, fogyasztási cikkeket gyártanak, mint amilyenek a pékáruk, a hús- és hentesáruk valamint más fogyasztási cikkek is. Jelenleg olyan látszólag ellentétes helyzet áll fenn, hogy egyes élelmiszerek, mint például a hús-, valamint a pék- és cukrászáruk (elsősorban a finomabb készítmények) általános fölöslege mellett az említett körzetek ellátásában komoly nehézségek lépnek fel és e körzetek lakossága a nevezett cikkeket csak a nagyobb ipari-kereskedelmi központokban tudja beszerezni. A nagyobb vállalatok, üzemek számára ezeknek a körzeteknek az ellátása a kapacitásban és a szállításban mutatkozó nehézségeken kívül erősen ráfizetéses, mivel a jelenlegi gazdasági ösztönzők, amelyek a kereskedelmi tevékenységben a vállalkozási kedvet befolyásolják — tehát az ún. „kereskedelmi rabatt“ — árengedmények nem kielégítők, mert nem veszik tekintetbe az ellátás összetett voltát és nehézségeit az egyes adott helyzetekben. Ezért szükséges Közép- és Kelet-Szlovákia mezőgazdasági jellegű vidékein számos olyan kis és középnagy üzemet létesíteni, amelyeket a nagy üzemekkel szemben csekélyebb adókkal és nagyobb kereskedelmi bevételekkel előnybe helyeznek. Az élelmiszeripar bizonyos értelemben más ipari ágazatok fejlődésének is kulcspontja, amellett, hogy a mezőgazdasági termelés további fokozását is elősegíti. Hozzájárul a gépgyártó ipar valamint a papír- és vegyipar gyorsabb fejlődéséhez. Ugyanis az élelmiszeripar jelenleg nélkülözi a jó minőségű és nagy termelékenységű korszerű gépeket és berendezéseket, s hiány mutatkozik a legkorszerűbb göngyölegek és csomagolóanyagok terén is. Szlovákiában az élelmiszeripar számára gépi berendezéseket az Élelmiszeripari Gépgyáron és a kassai Kelet-szlovákiai Gépgyárban készített egyes kisebb berendezéseken kívül gyakorlatilag senki sem gyárt. Az élelmiszeripar gépszükséglete több mint fél milliárd korona értéket képvisel évente és a csomagolóanyagok valamint a göngyölegek terén még nagyobb forgalomra lehet számítani. Ezeknek gyártását a gépgyártó ipar valamint a vegyipar vállalatai iktathatnák termelési tervükbe. A jó minőségű gépek, de elsősorban a korszerű csomagolási technika és a minőségi göngyölegek hiánya lényegesen csökkenti az élelmiszeripar munkájának és igyekezetének eredményét, mivel elsősorban az ízléses csomagolás növeli, fokozza az élelmiszeripari termékek kereskedelmi hasznát. Ez számunkra komoly gondot jelent, elsősorban a külföldi piacokon, és jelentősen csökkenti az értékesítéskor elérhető deviza-bevételt, habár gyártmányaink minősége, alapanyagainak feldolgozása és a kész fogyasztási cikk megfelel a külföldi vásárlók követelményeinek, igényeinek. E megjegyzéseimben korántsem merítettem ki mindazokat á lehetőségeket, amelyekkel Szlovákiában az élelmiszeripar rendelkezik, csupán rá akartam mutatni arra, hogy az elkövetkező években élelmiszeriparunk rohamléptekkel fokozhatja termelésének térfogatát. Egyedül az említett példák realizálása körülbelül 2 milliárd koronával növelhetné a termelést és 4—5 ezer dolgozó számára biztosítana nagy társadalmi hasznú munkaalkalmat. Ezen kívül növekedne az élelmiszeriparral összefüggő ágazatok termelése és a munkalehetőségek mennyisége is. Az élelmiszeripar tehát Szlovákia népgazdaságának egyik igen fejlődésképes ágazata és nagy mértékben segítheti elő annak erősödését % L. Spaéinsky mérnök, a tudományok kandidátusa szövetség szervezné az EFSZ-eket az ipari vállalatok építésére. Természetesen a megvalósításra csupán a jogi és az ökonómiai biztonság állami szavatolása után kerülne sor. Miért ne lehetne kiépíteni a kisebb vágóhidak hálózatát helyenként négy-öt község, másutt a fél járás húsellátására? Ez rengeteg pénzt takarítana meg, amit most a nagytávú ide-oda szállítás fölemészt, de lehetővé tenné a friss hússal való állandó teljes ellátást is. Nyáron és ősszel annyi hazánkban a gyümölcs, hogy nem tudunk vele mit kezdeni. Ha az állami felvásárló csődöt mond, ami gyakran megtörténik, a gyümölcsből még az állatoknak is jut. De mindez csak azért történhet meg, hogy nem építettünk hűtőberendezéssel ellátott raktárakat, és nincsen hol tárolni a gyümölcsöt. Az idényen kívüli gyümölcshiányt azután behozatalból vagyunk kénytelenek pótolni. Klimatizált raktárakat az EFSZ-ek pedig építhetnének, amelyekből télen magasabb áron maguk árulhatnák termésüket, persze azzal a feltétellel, hogy rájuk nem vetnek ki nagyobb forgalmi adót. A terményfeleslegeket saját üzletekben lehetne árusítani más járásokban vagy kerületekben. A. hűtőházakkal összefüggésben gyümölcsválogató vonalak, gyümölcslékészítő és palackozó vonalak is működhetnének. ni például a mezőgazdasági termények behozatalának eldöntésekor a mezőgazdasági dolgozók képviselőinek véleményét is. A múltban számos visszás eset fordult elő ezen a téren. Például saját hagymánkat az állami felvásárló nem vette ét, viszont Lengyelországból vonatszámra hozták be ezt a terményt. Hasonló volt a helyzet a szilvával, az almával, a paradicsommal, a paprikával, a káposztával és más terményekkel. Hogy ilyen és hasonló esztelenségek ne forduljanak elő. abba a parasztszövetségnek beleszólása kell hogy legyen. Persze a hazai piacon szükséges terménymenynyiségek előállításáért a szövetségnek felelősséget kell vállalnia, másképpen nem érvényesítheti jogos követeléseit. Furcsa helyzet alakult ki a dohánytermesztés szakaszán. Az állam két évre elégséges dohánnyal rendelkezik. Az állami dohányjövedék szervei ezért igyekeznek csökkenteni a dohánytermesztésre kötött szerződések eddigi szokásos mennyiségi szintjét. Azonban, hogy kiderítsük az igazságot, el kell árulnunk valamit. Hazai cigarettáinkban csupán és mindöszsze átlagosan 27 % a hazai dohány, bár még nemrégen is 35 % volt az arányszám. Ha valaki közelebbről vizsgálni kezdi ennek okát rájön, hogy a nagyobb hányadban hazai dohányból készült cigarettáért nagyobb kapcsolatos helyzet ugyancsak tarthatatlan. A gyapjútermelés fenntartására évente kb. háromszáz millió korona intervenciós összeget nyújt az állam a feldolgozó üzemeknek. Százötven millió koronát meg akarnak takarítani, vagyis az összeget a felére kívánják csökkenteni. Ha ez megtörténne, akkor a nyersgyapjú kilónkénti ára, amely átlagosan 90—100 korona között mozog, hozzávetőleg 60 koronára csökkenne, ami a mezőgazdaság részére ráfizetésessé tenné a gyapjútermelést. Az állami hozzájárulás összegének teljes megvonása esetén pedig a gyapjútermelés katasztrofálisan ráfizetéses lenne. Mit tegyenek ilyen esetben azok az EFSZ-ek, amelyek természeti feltételeik folytán erre szakosították gazdálkodásukat? Ilyen és hasonló esetekben a mezőgazdaság érdekeinek védelmével senkisem foglalkozott, amit most a szövetség tart kötelességének érdekvédelmi politika folytatásával pótolni. KÜLKERESKEDELEM ÉS SZOLGÁLTATÁSOK Külföldre történő árukivitel esetén a mezőgazdaság nem kapta meg a külföldön elért árat, amely esetenként a hazai államilag megszabott árak kétszerese, sőt többszöröse volt. Devízarészesedésre sem volt jogosult Az érdekvédelmi politikáról üzemelést. Ezért helytelen lenne ez EFSZ-ek és állami gazdaságok részéről tisztán annak megérzéséből kiindulva, hogy egy-egy helyen képtelen az állami felvásárló szervezet feldolgozásra átvenni a húst vagy a- tejet, üzemek építésébe fogni. Előzőleg ezeket a kérdéseket mindig tisztázni kell. Az is előfordulhat, hogy az élelmiszeripar éppen azon a helyen már tervbevette a kapacitás bővítését, ezért ezen a téren is össze kell egyeztetni a terveket. A parasztszövetség feladatául tűzte ki, hogy az iparvállalati központokkal és a minisztériummal történő együttműködésben kidolgozza a jelenlegi helyzet elemzését. Ez tartalmazni fogja az egyes vidékek mezőgazdasági termelésének fejlődését, mert egyes termények esetében eltérő a fejlesztési irányzat, s ennek alapján, figyelembe véve az élelmiszeripar és a többi iparágak terveit, a AZ ŐSTERMELŐK VÉDELME Az őstermelők védelmét gyakorlatilag a múltban nem is lehetett megvalósítani, mivel a földműveseknek nem volt saját szervezetük. A Mezőgazdasági- és Közélelmezésügyi minisztérium bizonyos mértékben törődött a mezőgazdasági érdekek védelmével, azonban mint állami szervnek két pozícióból kellett kiindulnia. Elsősorban felelősséggel tartozott a nemzetgazdaság Irányában a lakosság élelmiszer-ellátása terén, másrészt pedig törődött a mezőgazdasági termelés fokozásával. Ez a kettősség bizonyos munkaterületeken, vagy egyes kérdések megoldása során ellentétekre adott okot. A Parasztszövetség feladata nem ellentétes, hanem egyöntetűen érdekvédelmi jellegű. Az összes védelmi politikát igénylő kérdéseket fel kell tárni és napirenden tartani. Meg kell hallgatadót kell fizetni, mint a behozott cigarettáért. Például a Bystrica cigarettára, amely 50 % hazai dohányt tartalmaz 280 % forgalmi adót vetnek ki, míg a Magyarországról behozott Kossuth cigarettára csupán 200 %-ot. Hasonló a helyzet a Bulgáriából és máshonnan behozott dohány megadóztatásával is. Lengyelországban átlag 90 %-ban hazai lengyel dohányt, Magyarországon szintén átlagosan 90 %-nyi mennyiségben használnak hazai dohányt a cigarettagyárakban. Külföldön az adópolitikával nyomást gyakorolnak a behozatal csökkentésére, míg nálunk — ahelyett, hogy a fejére állított teljesen logikátlan adóztatási rendszert változtatnák meg — csökkenteni akarják a dohánytermelő területeket. Rengeteg EFSZ nagy befektetéssel építette fel a dohányszárítókat, de ez úgylátszik senkit sem érdekel. A gyapjú árváltozási irányzatával
