Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-02-01 / 5. szám

Napjainkban csaknem minden világrészen számtalan ember hal meg éhínségben. Sok milliót számláló lakosú országokban, amelyekben tömérdek termőföldnek alkalmas területtel rendelkeznek, olykor képtelenek a lakosság létfenntartásáról gondoskodni. Nincsen meg a mindennapi kenyerük, vagy a maréknyi rizsájuk. A mai civilizált világban az öregek, a gyerekek, de a produktív életkorú asszonyok és férfiak sem képesek különböző okokból a létminimumot jelentő élelmiszer mennyiséget beszerezni.

Új céllal * *

és reménnyel

Nem minősíthető ezek alapján nagyzolásnak, ha azt állítjuk, hogy Szlovákia mezőgazdasági termelésének növekedése az utóbbi években olyan fordulatot vett, mint a világ kevés államában. Szlovákia mezőgazdasági termelésének szintje az elmúlt évben csaknem 60 százalékkal túlszárnyalta a második világháború előtti színvonalat. Hazánkban senki sem éhezik. Vajon kinek az érdeme ez? Elvitathatatlanui a szocialista mezőgazdaságé, amely piaci termelésének teljesítményével az egész nemzetgazdaság konszolidációjának jelentős tényezőjévé válik.

A két évtized alatt kialakult szövetkezeti földművesek társadalmi osztálya odaadó munkájának eredményeivel — amelyek elismerésére csak az utóbbi hónapokban került sor —, bizonyította be államalkotó erejét.

Államelnökünk, a CSSZKP KB főtitkára, a föderatív kormány elnöke és számos további politikai személyiség ezt az elismerést nyilvánosan és hivatalosan is hangsúlyozta. Köszönet ezért! De azért Is hálás köszönet, miszerint helyesnek tartották eleget tenni a mezőgazdák évek hosszú során át hangoztatott követelésének, hogy megalakíthassák saját érdekvédelmi szervezetüket, mégpedig külön Szlovákiában is. Ez gyakorlatilag a mezőgazdák érettségének elismerését Jelenti, s azon képességüknek, hogy saját ügyeiket önigazgatási szerveik útján maguk tudják intézni.

A Parasztszövetség szervei megalakulásuk óta harcolnak az alapszabályzat és a munkaprogram megvalósításáért, ami egyben a mezőgazdasági termelés fokozásáért való felelősség vállalását is jelenti. Ezt tesszük a mérleg egyik oldalára. Minden Józanul gondolkozó embernek tudatosítania kell önmagában, hogy ez tulajdonképpen a lakosság alapvető élelmiszerek iránti igényének kielégítéséért átvett felelősség. Elfogadható és megfelelő ez az állami szervek részére? Vitán kívül igen. Tehát miért annyi határozatlanság, mérlegelés, elodázó taktika, kerülőút a cél eléréséhez: az

élelmiszerek előállításáért átadni a felelősséget azoknak, akik azt spekuláció nélkül, személyes érdekek mellőzésével eddig is vállalták, és továbbra is vállalni akarják?

A mérleg másik oldalán vajon meglehet-e tagadni nyugodt lelkiismerettel a szövetkezetekbe tömörült, vagy egyes helyeken magángazdálkodást folytató parasztságnak azt a jogát, hogy ugyanannak a szövetségi köztársaságnak egyenjogú polgáraként ismerjék el, mint a többi állampolgárt? Ügy vélem, hogy nem. És ezért szintén harcol és harcolni fog a mezőgazdák érdekvédelmi szervezete. De nem sztrájkkal, nem destruktív beszéddel, nem passzív rezisztenciával, vagyis népiesen szólva semmittevéssel. Ettől — bocsánat a kifejezésért — a tehenek csak felfordulnának és sem gondozónk, sem pedig a más társadalmi osztályba tartozó polgártársak hosszú életet nem élnének meg. De elég legyen a viszólykodásból! Aki nem akar dolgozni, álljon félre utunkból, mert mi nem akarjuk a várakozók sorait látni az élelmiszerüzletek, a mészárszékek, a tejcsarnokok előtt, de magunk sem kívánunk az Ilyen sorokban várakozni, hogy saját termelvényeinkből itt kiosszanak bennünket, amelyekből a mainál Is többet vagyunk képesek előállítani.

Tudjuk, hogy mezőgazdaságunknak adva vannak a feltételek az eddigi sikeres fejlődés folytatására. Azt is tudjuk, hogy az élelmiszerek iránti növekedő kereslet fedezése és a külföldről való behozataltól történő függetlenítés minden évben megköveteli a mezőgazdasági termelés megfelelő fokú növekedését. A növekedés százalékarányának meghatározása az állami szervek feladata. A termelőknek a megnövekedett igényeket társadalmi megrendelés formájában terjesztik elő. Ehhez azonban az állami szerveknek azt is meg kellene mondaniuk, hogy mit nyújtanak a mezőgazdaságnak a többi nemzetgazdasági ágazatokból. Kérdés, hogy az állam mennyi gépet, mégpedig nagyteljesítményűt és olcsót, mennyi és milyen műtrágyát, s milyen áron biztosít a mezőgazdaság részére, hogy a további szolgáltatásokkal együtt a mezőgazdaságnak alapvető feltételeiben ugyancsak mutatkozzon a szavatolt állandó helyzetjavulás.

Mindez azonban még nem elég. A mezőgazdasági őstermelés szorosan kötődik az élelmiszerfeldolgozó iparra. Minden mezőgazda tudja, hogy az élelmiszeripari kapacitás további gyors bővítése, valamint raktárak építése nélkül lehetetlen a mezőgazdasági termelés teljes erejű fokozása. Nekünk őstermelőknek minden olyan korona Jól Jön, amely a termelés belterjességének fokozását szolgálja. Van hol és mibe invesztálni. Befektetés szükséges például az öntözés, a talajjavítás, a talajerő fokozás végzéséhez, de nemcsak a szövetkezeti, hanem az állami pénzeszközökből is, hogy a mezőgazdasági termelés intenzitása világszínvonalra emelkedjék. Ez Jelenti ugyanis a bűvösen hangzó: több, illetőleg elégséges kenyeret, tejet, tojást. és húst.

És még valamit. A korszerű mezőgazda a civilizáció mai fokán nem képzelheti el a termelés Jelentős fokozását a gépi felszerelés modernizációja nélkül. Ezen a vonalon dolgozó tudományos kutatók a Parasztszövetség teljes támogatását élvezik. Az állami szerveik remélhetőleg szintén nem maradnak tétlenek.

Az előző években a vezető állami tisztségviselőkről, Információ hiányában az a nézet terjedt el, hogy egyszerű okokból kifolyólag képtelenek irányítani. Miféle tervezés volt az olyan, amely következtében minden évben határállomásainkon keresztül tömegesen özönlöttek be a mezőgazdasági terményekkel, például zöldségfélével, külföldön megrakott vagonok, s ugyanakkor az őstermelőtől nem vették át az árut. Ogy látszik, csak mi engedhetjük meg magunknak gazdag köztársaságunkban, hogy egyes vidékeken a karfiolt, a karalábét, a sárgarépát, a káposztát, a paradicsomot és más terményeket az állatokkal etessük fel, amikor más, nem produktív vidékeken ezekhez a terményekhez a lakosság csak elvétve jut hozzá. Monopol és monopol. Kereskedelemnek csúfolt állami felvásárló és elosztó szervek tehetetlensége mindenütt.

A szitkózódás, az ellentvetések, a kérelmek sajnos nem segítettek a reménytelen helyzeten. Ezért egész mozgalom indult a monopolok szétzúzása és olyan feltételek megteremtése érdekében, amelyek lehetővé teszik a mezőgazdasági termények értékesítését az állami felvásárló szerveken kívül is, közvetlenül a fogyasztónak, illetve a külföldi piacokon.

A szövetség alapszervezeteinek, vagyis az EFSZ-be és az egyénileg gazdálkodók társulataiba tömörült parasztság követelései ezen a munkaszakaszon is kötelességet rónak a szövetség szerveire. Ezért az állam, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium beleegyezésével a szövetség alapszabályzata értelínében folyamatban van az AGROEXPORTA külkereskedelmi részvénytársaság létrehozása, amely a külföldi piacokon közvetlenül fogja végezni azoknak a mezőgazdasági terményeknek az értékesítését, amelyek iránt érdeklődés mutatkozik. A szövetségnek oda kell hatnia, hogy a hazai piacon a kereskedelmi vállalatok zavartalanul végezzék az áruértékesítést az összes nem produktív körzetekben, s így egyrészt eleget tegyünk a fogyasztók jogos követeléseinek, másrészt pedig, hogy ne keletkezzenek nemzetgazdasági károk az áru átvételének megtagadásával. Ezen a munkaszakaszon, úgy mint mindenütt a világon, főleg az árpolitika gyakorolhat alapvető irányító hatást A parasztság érdekvédelmi szervezetének kialakításával egy újabb tényező lépett színre, amely jelezni fogja az egyes időszakokban a megszabott árszint helytelenségét, s főleg olyan irányban Igyekszik majd hatást gyakorolni, hogy ne kerüljön sor tervezetlen árváltozásokra, főleg az adás-vételi szerződések, az érvényben lévő rendeletek és normák figyelembe vétele nélkül. Ez egészséges konkurrencia kifejlődését teszi lehetővé és vitás esetekben jogi védelmet jelent. Ennek következménye konkrét lépésben nyilvánul meg az őstermelők, mint eladók és a felvásárló szerveik, mint vásárlók közötti egyenrangúság felé.

A fent említett alapvető elvek és feltételek szabják meg a mezőgazdasági termelés további fejlődését, és a lakosság élelmiszer igénye kielégítésének lehetőségét. Ez egyforma mértékben érdeke az államnak, mint az őstermelőknek, akiket szövetségünk képvisel. Itt nem lehet szó Jogköri kérdésekről. A fejlődés jelenlegi szakaszában csupán munkamegosztásról, illetőleg megfelelő mértékű felelősség átvételről van szó és arról, hogy a társadalom fokozódó és Jogos követelései szőkébb vonatkozásban az egyes érdekelt szektorok és nemzetgazdasági ágazatok követelései a mezőgazdaság részéről, az állam segítségével és annak érdekében teljes mértékben és teljes áruválasztékban időben teljesítve legyenek.

Elvitathatatlan, hogy a mezőgazdasági termelés magas színvonalát csakis az illetékes állami és politikai szervek aktív hozzájárulásával, — de mindenekelőtt a szövetkezeti dolgozók becsületes munkájával volt lehetséges elérni. Azok a személyek voltak képesek ezt elérni, akik a nagyobb karéj kenyér Juttatásáért sohasem vártak személyes elismerést, kitüntetéseket és különleges prémiumokat, aikár a tudományos munkahelyeken, akár a gyakorlatban. Csupán a szülőföld iránti szeretet és a foglalkozás iránti vonzódás vitte előre ügyünket, annak ellenére, hogy foglalkozásunkat más társadalmi csoportok állandóan lebecsülték. Mindez annak ellenére történt, hogy akár a személyi kultusz idejében, akár később a nemzetgazdaság célja mindig a nagyobb karéj kenyér volt. Ma, hál’istennek már változott a helyzet, ami társadalmi elismerésünket illeti.

A termelési és társadalmi vonalon eddig elért eredményekkel azonban még nem lehetünk, teljesen elégedettek. Csak az lehetne elégedett a Jelenlegi helyzettel, aki önzőén, csakis önmagára gondolna és egész társadalmunk helyzete, fejlődésünk célkitűzései őt nem érdekelnék. Szerencsére ilyen személy a szövetkezeti dolgozók között kevés van. Szükséges talán emlegetni az elmúlt évnek olyan pillanatait, amikor még a lélegzetünk la elállt? Felbomlott-e vajon egyetlen egy EFSZ is, a szövetkezetek vajon nem szállították-e folyamatosan éa zavarmentesen a tejet, húst, a burgonyát? Talán nem takarították be az egész termést a nehéz körülmények között is?

Ogy vélem, mindezekhez a tényékhez nem szükséges kommentár.

Azzal számolunk, hogy a mezőgazdasági termelés ez évben ts néhány százalékkal emelkedik. Ezt helyeseljük. Szövetségünk közreműködésével azonban követeljük, hogy ezok a feltételek, amelyek ezt az emelkedést biztosítják, meglegyenek. Több műtrágyára, Jobb gépekre, nagyobb feldolgozó kapacitásra és több eladási lehetőségre — beleértve a külföldi piacokat is — van szükségünk. Bővíteni kell a mezőgazdasági melléktermelést. Javítani szükséges az emberről történő gondoskodást, főleg ami az asszonyokat és az ifjúságot illeti, de a férfiaknál sem tehetünk sokáig kivételt. Azonban nemcsak ígéreteket, hanem gyakorlati segítséget, jogbiztonságot is várunk. Követeljük az illetékes Jogi normák, törvények kiadását, például a szövetkezeti mezőgazdaságról. El akarjuk érni társadalmi, gazdasági vonatkozásban a parasztság teljes egyenjogúságának elismerését.

Szövetségünk a ma már több mint 170 ezret számláló tagságával s alapszervezeteinek, Járási és központi szerveinek * segítségével fölkészült arra, hogy becsülettel teljesítse a tagság által megszabott feladatokat és gondoskodjon érdekvédelméről minden vonatkozásban, teljes összhangban szervezeti alajrszabályzatával, programjával és tagsága társadalmi követeléseivel.

JUDR. MICHAL ÖURDIAK,

a SZÉP KB társadalmi-politikai

és Iegiszlatív bizottságának titkára

/

Élelmiszeriparunk fejlesztésének kérdéseiről (I)

Az élelmiszeripar napjainkban igen sokrétű termelési ágazatot képvisel. A Csehszlovák ipari termelésnek 1965-ben készített egységes osztályozása szerint 15 élelmiszeripari ágazata a legkülönbözőbb növénytermesztési és állattenyésztési termékeket lényegesen eltérő technológiai eljárásokkal dolgozza fel.

Az élelmiszeripar Jelenleg körülbelül 6800 különféle terméket gyárt zömével a piac szükségletére. A súly- és minőségi választék összesen 9300 gyártmányra terjed ki.

Gazdasági küldetését tekintve az élelmiszeripar a népgazdaság B-csoportjába, tehát a fogyasztási cikkeket gyártó ágazatba tartozik. Termelésének terjedelme szempontjából a népgazdaság második legnagyobb és egyben a B-csoport legnagyobb ipari ágazata. Az ipar nyerstermelésének összegéhez

21,8 százalékkal járul hozzá és a kiskereskedelmi árakban számított piaci áruforgalomban a 15.5 milliárd koronás áruszállításával a kiskereskedelmi áruforgalomnak csaknem a felét, pontosabban 45,9 százalékát képviseli.

Az élelmiszeripar Jelentős mértékben járul hozzá az állam központi pénzforrásainak kialakításához. Az anyagi források képzése és a beszolgáltatott forgalmi adó évente 3,6 milliárd koronát tesz ki. Ebbe az összegbe azonban még nincs beleszámítva az olyan ágazatok által létrehozott és adó címén bevételezett összeg, amelyek termékeiket központilag értékesítik, mint például a cukorgyárak 350 millió koronával, továbbá a cukorka- és tésztagyárak, amelyek 1968 végéig a csehországi üzemigazgatóságok kötelékébe tartoztak és így az adót is Csehországba fizették.

A kapitalista országokba irányuló kivitelben is tekintélyes tétellel szerepel az élelmiszeripar, különösen a szabadon beváltható fizetőeszközök területén.

Élelmiszeriparunkban a termelés térfogatának további növelése azonban még az előzőkben felvázolt Jelentős eredmények ellenére sem lehetetlen.- A termelés fokozásában még mindig tekintélyes tartalékokkal rendelkezünk.

Az élelmiszeripar nem használja ki maradéktalanul e meglevő, kizárólag a mezőgazdaság piaci árutermelésére alapuló nyersanyagbázist. Az alapanyagot Jelentő mezőgazdasági termékek tekintélyes mennyiségét további feldolgozásra a cseh országrészekbe szállítják, illetve ez félnyersanyagként, nyersanyagként exportra kerül, s ígv a feldolgozás során reá fordított munka anyagi eredménye is elmarad.

Szlovákia élelmiszer-fogyasztásával összehasonlítva élelmiszeriparunk feldolgozó üzemeinek jelentős mennyisége hiányzik. Különösen a nem mindennapi szükségletet képező, inkább luxuscikknek számító élelmiszereket gyártó üzemek hiányát érezzük, amelyeket a cseh országrészekben gyártják. Ezáltal felesleges, kétirányú szállítás keletkezik, a nyersanyagot a csehországi kerületekben levő üzemekbe szállítják és a kész fogyasztási cikkeket onnan Szlovákiába visszaszállítják.

Amellett, hogy ezek a tények kedvezőtlen kihatást gyakorolnak a lakosság munka-aktivitására, még az élelmiszeripari termékek alacsony jövedelmezőségét is okozzák, mivel Szlovákiában az élemiszeripar rentabilitása az országos színvonalnak hozzávetőleg csupán az 50 százalékát éri el. Ennek következménye az, hogy az élelmiszeripari üzemek alapeszközei bővített újratermelésének lehetőségei — habár ez Szlovákiában igen sürgős követelményt jelent — nagyon korlátoltak. A jelenleg folyó beruházási építkezést az élelmiszeripari vállalatok csupán Jelentős hitelek igénybevételével tudják megvalósítani. Ez pedig komoly megterhelés, aminek hatása még az 1970 utáni esztendőkben is megmutatkozhat az újratermelés forrásainak és lehetőségeinek csökkenésében.

Most pedig engedjék meg, hogy az élelmiszerjpari kapacitás és a mezőgazdasági termelés egymástól való függőségének és szoros kapcsolatának néhány alapfontosságú kérdését konkrét formában fejtsem ki.

A húsipari ágazatban a meglevő termelési kapacitások még arra sem elegendők, hogy a vágóállatokat feldolgozzák. Az elmúlt 1968-as évben Szlovákiából a cseh kerületekbe 43 ezer tonna élő vágóállatot szállítottak feldolgozásra — elsősorban az exportfeladatok teljesítésére, ami kétszerese az 1967-ben ilyen célra szállított mennyiségnek, tehát csaknem 25 ezer tonna kicsontozatlan húst Jelent. A vágóállatok ilyen mennyisége két-három nagy húskombinát kapacitásának felel meg. A termelés fokozásának nagy lehetőségeit rejti magában, ha ezt a mennyiséget használati cikkekké, élelmiszerekké dolgoznánk fel, tehát ha húskonzerveket és tartós hentesárut gyártanánk a cseh országrészek szükségletére, ahol a hústermelés amúgy sem fedezi a szükségletet és nagy mennyiségű konzervet Importálnak, hoznak be külföldről. Ha ezt a húsmennyiséget Szlovákiában dolgoznák fel, úgy a csehországi kerületekben ezáltal munkaerőket lehetne az ipar más ágazatai számára felszabadítani, hiszen Csehországban amúgy is komoly munkaerő-hiánnyal küszködnek.

A tejipari ágazatban a tejtermelés Szlovákia szükségletével összehasonlítva 150—200 millió literrel nagyobb a fogyasztásnál. Ezt a tejmennyiséget nem kifizetődőén vajjá dolgozzák fel, s így nincs eléggé kihasználva a tejben levő tejzsír, valamint a tej egyéb értékes anyagai, mint például a tejfehérjék, a tejcukor (laktóz) és mások, amelyeket folyékony halmazállapotban íróként Juttatnak vissza a mezőgazdasági üzemekbe takarmányozási célokra. Gyakran megtörténik, hogy a mezőgazdasági üzemek ezt nem a legcélszerűbben értékesítik és használják fel. E téren a legégetőbb formában mutatkozik meg az értékesebb élelmiszerek előállításához szükséges feldolgozó üzemek kapacitásának hiánya, a nagyobb hasznú fogyasztási cikkek gyártására. Az alap-nyersanyagok fölöslege mellett Szlovákiába a csehországi kerületekből 1500 tonna fagyasztott tejkrémet, 1600 tonna sajtot, továbbá a tejet tartalmazó gyermek-tápszerek és élelmiszerek, valamint a tejpor és a kondenzált te] szlovákiai szükségletének egész mennyiségét szállítják. Mindezeknek az élelmicíkkeknek nagy a rentabilitásuk. A tejipari nyersanyagok komplex feldolgozására alkalmas kapacitások hiányát a legjobban az jellemzi, hogy a csehországi kerületekkel összehasonlítva az egy liter tejből előállított termékek, élelmicikkek értéke Szlovákiában 13 fillérrel alacsonyabb, mint Csehországban. Talán úgy tűnhet, hogy ez nem is olyan nagy különbség, nem is olyan sok, azonban a Szlovákiában feldolgozott 800 millió liter tejet számítva ez az alacsonyabb Jövedelmezőség több mint 100 millió koronás bevételcsökkenést Jelent.

Ezért sürgős szüksége mutatkozik annak, hogy Szlovákiában ú] tejfeldolgozó üzemeket, kombinátokat létesítsünk, amelyek nemcsak a te] legalapvetőbb feldolgozását végzik majd, hanem biztosítják ennek az értékes nyersanyagnak komplex felhasználását. Elsősorban sajtgyárakat, tejport gyártó üzemeket kell létesíteni a hazai piac közvetlen ellátása és az exportfeladatok teljesítése érdekében.

Az élelmiszeriparnak a tejfeldolgozó ágazathoz szervesen kapcsolódó egyéb termelési részlegei — cukrászat, cukorkagyártás, csokoládégyárak, tésztagyártás, félkész ételek előállítása — is komolyabb figyelmet érdemelnek.

L. Spaéinsky mérnök, a tudományok kandidátusa

(Folytatjuk.)-SZÖVETSÉGI SZEMLE —