Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-25 / 4. szám

TUDNIVALÓK

az őszi vetések átteleltetéséröl

A kedvező ősz után, de a kevésbé előnyös elővetemények után is földbe került és kikelt a mag. összehasonlítva a múlt esztendő kelésével, vagyis azzal, hogy mig 1967 őszén négyzetméterenként 170—180 növényt

számláltunk az őszi búzánál, addig az 1968-as esztendő őszén 380—400 növényt, ami az elvetett mag százalékában kifejezve több mint 100 százalékkal haladja meg az előző évi kelés! eredményt.

Ha minden növényt sikerülne átteleltetnünk, s kalászt érlelővé fejlesztenünk, akkor átlagos 1,5 százalékos bokrosodás mellett négyzetméterenként 540 növényt nyerhetnénk, melyeknek mindegyike 1 gramm kalászszemsúlyt adván hektáronként 54—60 mázsás szemhozamot eredményezne. Ez természetesen átlagos számítás, és olyan búzafajtára vonatkozik, amelyből hektáronként 4,5 millió csírázó magot vetettünk.

Azoknál a búzafajtáknál, amelyeknél a hektáronkénti vetőmag száma meghaladja a 6 milliót, avagy amelyeknél a bokrosodás! tőszám az 1,5 százalékot, a várható terméseredmény Jóval 60 mázsán túl lehet. Konkrét esetben (5 millió 1,5 kalász == 75 q ] 100 százalékos csírázással ugyanis nem lehet számítani.

Ez azonban az éremnek csak az egyik oldala. De hadd lássuk a másikat is. Még a legjobb talajelőkészítés és magágy létesítés mellett sem kel ki a vetett mag 80 százalékánál több növény, s a kikelt növényből több még ősszel, egy része télen át s Jelentékeny része tél végén, azaz tavasz elején felfagyás következtében kipusztul. Igaz ugyan, hogy az őszi búza tavasszal is bokrosodik, s ezeknek egy része produktív bokrosodás, vagyis kalászihozó tövet fejleszt, de a kipusztult tövek és az improduktív bokrosodás! tövet hozó és a lényegében kalászt nem termő, de a főhajtás kalászát elszívással gyengítő hajtások száma végül is negatív mérleget mutat. Így történhetik meg, hogy ha aratás előtt számoljuk az 1 m2-re eső növényeket, az elvetett maghoz képest az uralkodó időjárástól függően, annak csak 40—60 százalékát érik el.

Ez a kedvezőtlen mérleg az, amiért e cikk keretében ezzel a kérdéssel foglalkozni kívánok. Az áttelelés lényege ugyanis nagymértékben a termelő szaktudásától és a tél végén, illetve tavasszal alkalmazott ápolási munkáktól, s az uralkodó időjárás szélsőségeitől függ. Itt nemcsak erről van szó, milyen ápolási munkákat végezünk, de arról is, mikor végezzük azokat.

Sok termelő, aki több évtizedes gazdasági gyakorlattal bír, mosolyog azon, amikor arra buzdítjuk, hogy tél végén, tavasz elején, amikor az éjjeli fagyok a nappali felmelegedéssel váltakoznak, hengerelje vetéseit, mégpedig lehetőleg gyűrűs hengerrel. Csak a műszaki nehézségeket látja, s nem tudja megérteni, hogy ezt a munkát

kora reggel és csak addig szabad végezni, amíg a fagy tart. Tehát, amint a fagy kezd felengedni, a hengerelést azonnal abba kell hagyni. Javasolható az éjjeli hengerelés is traktorral, reflektorfény mellett. De termelőink csak a tavaszi hengerelést ismerik, melyet nálunk csak áprilisban végeznek.

Mi i lényege a február-végi, március-eleji hengerlésnek? A felfagyás .megszüntetése és a fagy által felhúzott gyökérzetnek visszaszorítása a talajba a tápanyag és a vízfelvétel újra biztosítása. A fagy által felritkult és felhúzódott talajt s benne a gyökérzet viselkedését ebben az időben ellenőrizni kell.

Aki ezt elmulasztja, hamarosan rádöbbenhet arra, hogy a szemre gyönyörűen áttelelt sűrű sorokban zöldellő vetés egy hónapon belül annyira kiritkul, hogy eredeti tőszámának a felét sem találhatja.

E jelenség oka az, hogy ilyenkor egy-két hajszálgyökéren élő búzatövek még a kriptovegetációs állapotban vannak, tápanyag és vízigényük csekély, s ezt a kevés hajszálgyökér biztosítani tudjß. Amikor azonban a növény a tavaszi éledő nedvdús állapotba kerül, a hajszálgyökerek már nem elegendők a víz és a tápanyag felvételére, a növények elszáradnak, éhen és szomjan pusztulnak. Ezt kell a hengereléssel megakadályozni. Vagyis a fellazult gyökeret vissza kell szorítanunk a talajba, megakadályozni elszakadásukat, s biztosítanunk a nedvkeringésnek megfelelő víz- és tápanyag-felvételt.

Erre már teljesen elkésett az áprilisi hengerelés, s a felfagyott növények már kipusztultak. Hogy a hengerelésnek és a talajtömörítésnek a vetőágy létesítésénél, a növény ápolásánál milyen nagy szerep jut, ezt beigazolták három éve folyó kísérleteink, melyből két évet már lezártunk, s ezek szignifikánsan bizonyítják, hogy. a szántás után a talajoknak gyűrűs hengerrel történő tömörítése elengedhetetlen. Az őszi búza vetése után alkalmazott hengerelés a Jó és sűrűbb kelést biztosítja, s a télvégi gyűrűs hengerelés a felfagyás és a kiritkulás veszélyét szünteti meg. Ott, ahol mindhárom hengerelést* alkalmaztuk, a legnagyobb hektárhozamot értük el.

A szántás utáni hengerelés megszünteti a talaj felesleges légürességét, minek következtében Jobb biológiai feltételt biztosítunk a talaj mikroorganizmusainak és jobb magágyat a kelő növényzetnek. Ilyen talajban a gyökérkifagyás is kisebb, mint a laza talajban. A vetés utáni hengerelés tehát a gyorsabb és egyenletesebb kelést teszi lehetővé, ami kiegyensúlyozott fejlődést eredményez, s az egyik növény nem nyomhatja el a másikat.

A télvégi hengerelés a már említett felfagyást akadályozza meg. Itt tehát nem egy agrotechnikai műveletről

van szó, hanem egész sorozatról, mely szorosan összefügg és elméleti feltevéseket vált valóra. Ezt a szoros összefüggést kell termelőinknek tudatosítaniuk minden mezőgazdasági termelési folyamatnál, mert bármelyiknek kiesése vagy elhagyása eliminálhatja a többi helyesen és időben végzett agrotechnikai művelet Jó eredményét, ami feltétlenül terméscsökkenésben jelenHcezik.

Tudatosítanunk kell azt is, hogy nemcsak a talaj biológiájának, de a növény fiziológiájának és a mindenkor uralkodó időjárásnak kölcsönös összhangha hozatala lesz az a háromszög, amelynek összhatása biztosítja a termelés eredményességét. Ma már nem engedhetjük meg magunknak, hogy dogmatikus, sablonszerű gazdasági ténykedéssel bizonytalanná tegyük a termelést és a természeti tényezőktől függően annak sikerét.

Mi, talajművelők tisztában vagyunk feladatunk nehézségeivel, de vállaljuk a munkát. Fel kell azonban hívnunk növénynemesitőink figyelmét is, hogy ú], bőven termő, a gépesített és vegyszerekkel dolgozó gazdaságok igényeinek megfelelő nagyhozamú fajtákat termeljenek, s az új fajták tulajdonságait és igényeit közöljék velünk. Mi majd alkalmazkodunk elméleti felkészültségünk alapján ezen kívánalmakhoz és helyes agrotechnikával érvényesíteni fogjuk mindazt, ami érvényesíthető.

Ezen cikk keretében nem kívántam foglalkozni az őszi búza termesztés tavaszi ápolási munkáinak Jelentőségével, mert a rendelkezésre álló keret ezt nem teszi lehetővé, de a Szabad Földműves egyik legközelebbi számában folytatni kívánom a komplex egymásra hatás fontosságáról szóló tényezőket, melyek a tavaszi ápolási munkálatoknál nagyon fontosak. Bizonyítani kívánom többéves kísérleti eredményeink alapján azt is, hogy a tavaszi ápolási munkák sem olvan ártatlan agrotechnikai műveletek, mint azt a gyakorlat általában gondolja. Itt is csak a tudományos elméleti felkészültség és a szerves összefüggés alapján szabad eljárnunk, ha nem akarjuk előző műveleteinket károsítani vagy hatástalanítani.

Csakis a tudományos megalapozottsággal alátámasztott gazdálkodás tudja biztosítani a haladást és fejlődést mezőgazdasági termelésünkben, s azért szükséges, hogv a gyakorlati életben működő kartársaink és dolgozóink állandóan figyelemmel kísérjék a tudomány eredményeit. Az alkalmazott agrotechnika így valóra váltja azt az óhajukat, hogy termelési átlagaik jóval felülmúlják a mostani eredményeket. Véleményem szerint rendelkezünk mindazon adottsággal és feltétellel, hogy ezt sikeresen valóra váltsuk.

Dr. Frideczky Ákos,

mezőgazdasági mérnök,

egyetemi tanár

Országszerte hó borítja a vetéseket. Hogy a gabonavetés levegőzhessen, fellazítják a jégpáncéllá fagyott havat. (ŰSTK)

A Karácsonyi ünnepek előtt összehozott a sors Halász Jánossal, a nemesócsai szövetkezet elnökével. Már rég találkoztunk, így hát érthető kíváncsisággal kérdezgettem, hallgattam a válaszokat, amelyek a közös gazdaság jövőjére, fejlődésére vonatkoztak. Érdeklődésemet fokozta, hogy Halász elvtárs nemcsak Jó szakember, de mint nemzetgyűlési képviselő nagy áttekintése van az országban végbemenő eseményekről, gazdasági eredményeinkről s nem utolsó sorban a mezőgazdaságban végbemenő nagynagy változásokról.

Nem lesz mostohagyerek a kukorica

A nagyüzemi gazdálkodás folyamán nem egyszer megtörtént s mi tagadás főleg a direktfv irányítás jóvoltából, hogy a „ló egyik oldaláról átestünk a másikra“. Napjainkban a kukoricát állítottuk a termelés élére. Amíg egynéhány évvel ezelőtt riadót fújtunk vetésterületének növelése mellett, most számos mezőgazdasági üzem elpártol, illetve csökkenti ennek az értékes takarmánynövénynek a termesztését.

Nemesócsán új szemszögből ítélik meg a kukorica helyzetét. Azon tényből indulnak ki, hogy a kukorica is méltó vetélytársa lehet a búzának, ha jól elkészített talajba, az éghajlati viszonyoknak megfelelő nagyhozamú kukoricafajtát vetnek. (A búza magas hektárhozama is a szovjet és olasz búzafajtaknak köszönhető) Errevonatkozóan már tavaly jő tapasztalatokat szereztek a Jugoszláviából behozott OSK 319-es hibridkukoricával.

Az elnök szerint ebből a kukoricafajtából hektáronként 80 mázsás termés elérhető, májusi morzsoltra számítva. Ezt figyelembe véve, ha a szövetkezet 200 hektáron termel kukoricát, 160 vagon szénhidiátos abraktakarmányhoz jut. Búzából vagy árpából 400—500 hektár földet igényelne ennyi takarmány kitermelése.

Az elmondottak ezt példázzák, nem húzhatjuk meg a „vészharangot“ a kukorica felett, de a nagyhozamú fajták bevezetése mellett inkább a jelenlegi magas termelési önköltségek csökkentésének hogyanját kellene tanulmányozni.

Szakosítás

és takarmánykérdés

A szövetkezet a tejtermelés szakosítására törekszik. Ez azt Jelenti, hogy 1971—72-ben 500 tehene lesz a közösnek, 4000—5000 literes tejátlaggal. Ennyi szarvasmarha rengeteg szálas és abraktakarmányt igényel. Ezt szem előtt tartva lucernaszárftót építenek, mely 1000 hektár termésének szárítását, illetve darálását teszi lehetővé, míg óránkénti teljesítménye 18 mázsa lucernaliszt lesz. Mivel maga a szövetkezet csak 400 hektár lucernával rendelkezik, úgy a szárítást illetően kooperálnak a Komáromi Állami Gazdasággal, a tanyi és a lipovei szövetkezetekkel. A lucernaszárító jóvoltából lehetővé válik a tejtermelésre beállított állatok szakszerű táplálása, főleg abraktakarmányokkal. Az előzetes tervek szerint 3 kg lucernalisztet és 3 kg takarmánykeveréket kapnak majd a tehenek egyedenként. Jő termés esetén az sincs kizárva, hogy a lucernalíszt révén valutához is jut a szövetkezet, hiszen mázsánként 6,5 dollárt kínál érte a külföldi kereskedelem.

Az elegendő abraktakarmány a siló etetésének csökkentését is lehetővé teszi, melynek túlzott fogyasztása nem kedvezett a tejelékenység növelésének, de még inkább az állatok egészségére. Ennélfogva a lucernaszárító üzembehelyezés után 60 százalékkal csökkentik a silőtakarmánynak szánt növények vetését.

Múlt évi tapasztalataink a szőlőművelésben

A Szabad Földműves január 4-i számában Pásztor József a csábi szövetkezet szőlésze beszámolt a környező gazdaságok szőlészetéről, az elért terméseredményről, főképpen pedig a szőlő szüret előtti rothadásáról. Cikkemben leginkább az utóbbival kívánok foglalkozni.

A szőlő rothadása nálunk a Duna-menti körzetben ugyanúgy előfordult, akárcsak a nevezett cikkíró lakhelye vidékén. Nálunk is komoly károk keletkeztek mind a szövetkezetekben, mind pedig az állami gazdaságokban. A háztáji szőlők tulajdonosai is csak úgy tudták megelőzni a kárt, hogy többször (3—4-szer) is szüreteltek. Nagyüzemeinkben természetesen ilyen védekezéssel nem segíthettek a bajokon, s ezt még csak tetőzte, hogy a borászati üzemek eléggé vontatottan vették át a szőlőt, s így a gazdaságoknak többszőr le kellett állniuk a szürettel, éppen a rothadás legkritikusabb időszakában. A komáromi Járásban ilyenformán Bajcs, Ögyalla, Hetény, Naszvad, Pérbete, Búcs, Madar, Dunaradvány, Dunamocs, Karva stb. községek szövetkezetei és állami gazdaságai komoly kárt szenvedtek, melynek pénzértéke több millió koronára tehető.

A rothadás okozója a Botrytis cinerea (szürke rothadás) gombabetegség, amely megtámadja a zöld, a zsendült és az érett bogyókat, hajtásokat, vesszőket. A zöld bogyókba a kocsánykorona lenticelláin a szőlőmoly által készített lyukon a jégverés-okozta sebek helyein, a zsendülő és érett bogyókba a hé] repedésein, a darazsak által sérült helyeken hatol be nedves csapadékos időben. A fertőzés helyén nedves időben jellegzetes egérszürke penészbevonat képződik. A fertőzött, érett bogyó húsa megbámul, puha leves lesz, könnyen felszakad és az egész bogyó elrothad. Különösen a vékony, puha héjú, leves húsú tömött fürtű fajtákat károsítja. Nálunk legjobban a Müller-Thurgau, Ezerjó, Mézesfehér, Kadarka, Szemillon, Leányka fajták károsodtak 10—30 százalékban Más években az eléggé ellenálló Olasz rizling, Oportó, Szlamkamenka, Pozsonyi fefhér stb. fajták is kárt szenvedtek, valamivel kisebb százalékban.

Tudnunk kell a betegségről még, hogy száraz időben a fertőzött bogyóban lévő gomba fonalai lassabban terjednek, a szőlő héja fakóra vagy szürkésbarnára változik, porhanyóvá lesz, finom repedések képződnek rajta, melyeken át a bogyó sok vizet elpárologtat és összeaszik. Az ilyen bogyón penészbevonat nem látható. Ez a rothadási forma a nemesrothadás, amely a minőségi szőlőfajtákra igen előnyös, s a Tokaj vidékén lehetővé teszi az aszuképződést

A gomba a szőlővesszőt is megtámadja. A vessző kérgén változó nagyságú, fakó, hamuszürke, elmosódott szélű foltok formájában ismerhető fel. A foltokon a háncsba ágyazva lapos vagy kiemelkedő szkleróciumok (gombafonalak) helyezkednek el. Nedves vermelőkben a vesszőkön egérszürke

penészgyep látható. Az erősen fertőzött vessző kénge és elhalt háncsa foszlányosan felszakadozik, s eltűnik a szabálytalan alakban elhalt szürkésbarna, barna faszövet.

A fertőzött vesszőkből készített oltványokon a hajtatóban tovább terjed a betegség, amely az oltványok Jelentős részének pusztulását okozhatja. A felsoroltakból látható, hogy a szürkés rothadás igen komoly betegség.

Az ellene való védekezést tökéletesen még nem oldották meg. Kozma Pál hírneves magyar szőlész-szakember szerint Magyarországon próbálják az Orthoxid és Orthoplan nevű vegyszeres permetezést szüret előtt, de ezek is csak 20—30 százalékos védettséget nyújtanak. Ugyanakkor elpusztítják a bogyó héján lévő élesztőgombákat is. Az ilyen szőlőből nyert mustot be kell oltani élesztővel, hogy kierjedjen.

Megfigyeléseink alapján a betegség erős fellépése az 1967-es és 1968-as években részben azért következett be, mert mindkét év tavaszán és nyarán rendkívül nagy volt a szárazság. Így a bogyók aprók maradtak, s amikor augusztus végén megjött a csapadék és a hirtelen esők erősen felduzzasztották a zsendülő bogyókat. A bogyók sejtjeiben turger (túltelítettség) keletkezett, s a hé] nem bírta el a bévülről Jövő nyomást, s felrepedezett. Természetesen az ilyen feltételek nagyon kedveztek a szürke rothadásnak.

Másrészt a két száraz nyarú évben peronoszpóra és lisztharmat-veszély úgyszólván nem volt, és így a permetezést a legtöbb helyen csak kétháromszor végezték el. A fürtök, bogyók nem kaptak elég védőszert. Valószínű, hogy több permetezés, porozás által a bogyókra, fürtökre vékony rétegben lerakodott permetanyag (bordódé, Novozir, Kuprikol) ha nem is teljesen, de bizonyos százalékban mégiscsak védelmet nyújt a betegség terjedése ellen. Érvnek felhozható talán az 1965—1966. év, amikor esős volt a nyár, mégsem rothadt annyira a szőlő.

Egyetértek a cikk írójával abban, hogy a hónaljazás a fürtök környékének levegőssé tétele szintén befolyásolja a rothadás terjedését. Általában minden gombaféle, így a Botrytis is szereti a páradús, harmatos, sűrű növényzetű környezetet. Ha ez nincs meg számára, nem terjed oly gyorsan, s nem szaporodik. Természetes az is, hogy a talaj fekvése ugyancsak Jelentős tényező. A szellős, levegős déli lejtőkön a rothadás sokkal kisebb méretű, mint a levegőtlen, fákkal teleültetett síkságon, házikertben stb.

Egyesek a rothadást csökenteni próbálták levél leszedéssel is érés idejében. Ennek is van bizonyos Jelentősége, mivel a fürtöket megszabadítják a levelektől s ezáltal levegő Jobban Járhatja a fürtöket. A lényeg az, hogy a szürke rothadás tökéletesen csak akkor lesz kiküszöbölhető, ha végérvényesen feltalálják a betegség elleneserét.

VASAS FSSSNC, Köm

Űj termelési szakasz

Az önálló tervezés Jóvoltából ú] termelési szakasz létrehozását szorgalmazza a szövetkezet. Egy régi épület átalakításával nyúltenyésztéshez fognak. Nem kevesebb mint 150 ezer nyúl tartásával számolnak. A magyarországi Tarjáni Állami Gazdaságtól az angol Matthew cég által kinemesített ezer darab fehér színű anyanyulat vásárolnak. Egy-egy hibrid szülőpár után az évi 4,5 ellés során 30 darab szaporulattal számolnak. A növendékek felnevelésekor 1 kg hús előállításához 2,83 kilogramm takarmány, az anya számára szükséges darát is számolva, 3 kilogramm takarmány szükséges. A kimutatások szerint szülőpáronként egy év alatt 90 kg élősúly is elérhető.

Az első számításokból ítélve évi 40 vagon fehérhüs eladásával számol a szövetkezet. A felvásárlók Jelenleg 17,60 koronát adnak a nyúlhús kilójáért, mely tekintélyes összegnek mondható.

Ám a nyúltenyésztés nemcsak a szövetkezetnek, de népgazdaságunknak is hasznára válik. Ugyanis nem titok, hogy külföldi piacokon nagy keresletnek örvend a pecsenyenyúl, és értékes devízakoronával fizetik. Ezekből a koronákból a termelő is részesül s az összegyűlt összegből oly külföldi eszközöket vásárolhat, amelyre nagy szüksége van a közösnek, s amivel hathatósan elősegíti a gazdálkodás valamelyik szakaszának fellendítését.

Lám-lám ha bepillantunk egy mezőgazdasági üzem életébe, terveibe, a fejlődés oly ütemének lehetünk szemtanúi, amilyenre még nem vőlt példa a szövetkezetek fennállása hús; esztendeiében, Vs-<

Biztató tervek