Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-25 / 4. szám
A SZOVJET BÉKETERV Világszerte élénken foglalkoztatja a diplomatákat a közel-keleti válsággal kapcsolatos szovjet béketerv. Általában az a vélemény, hogy a terv reális, és esetleges módosított érvényesítése elfojtaná egy rendkívül veszélyes háborús tűzfészket. Azok a kormányok, amelyek felelősséget éreznek a békéért, minden erejükkel arra törekednek, hogy ez a béketerv érvényt nyerjen. A közel-keleti helyzet alakulása természetesen elsősorban a nagyihatalmaktól függ. Az Egyesült Államok az Izraeli agresszív politika támogatásával, hozzájárul a közel-keleti helyzet elmérgesítéséhez, azonban Franciaország, az izreli fegyverszállítási embargo meghirdetésével már a realitások talajára lépett. A szovjet terv, amint az a szovjet sajtó cikkeiből, különféle diplomáciai értesülésekből és kommentárokból kiderül, négy alapgondolatot tartalmaz. Az első arról szól, hogy Közel- Keleten békés rendezésre kell törekedni. A második, hogy a rendezés alapja csak a Biztonsági Tanács 1967 novemberi határozatának végrehajtása lehet, a harmadik a politikai megoldások kiindulópontja, az izraeli csapatok kivonása az elfoglalt területekről, a negyedik pedig az, hogy az arab államok és Izrael között a korábbi pontok betartása után meg kell teremteni a békés állapot feltételeit. Ez a négy pont világosan válaszol arra, hogy a szovjet kormány egyetlen lényeges kulcskérdést sem kerül meg és olyan megoldást keres, amely szolgálja az arab országok és végső fokon Izrael érdekeit és ami a legfontosabb, hozzájárul a közel-keleti háborús feszültség enyhítéséhez. LÉGITÁMADÁSOK A VDK ELLEN Amint ismeretes, a párizsi tárgyalások elmozdultak a holtpontról és a négyoldali tárgyalások kerekasztálnál kezdődtek meg. Az amerikai küldöttséget ezután Cabot Lodge vezeti, aki már megérkezett Párizsba. Kétségtelenül jelentős eredmény, hogy a délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front küldöttsége is a kerékasztalhoz ülhetett. Azonban a tárgyalások kimenetelére még mindig nem lehet következtetni. Nixon hivatalba lépésének első napjaiban ugyan tárgyalt a vietnami problémáról, azonban a helyzet az, hogy a vietnami háború tovább folyik. A dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front alakulatai Saigon környékén hajtanak végre hadmozdulatokat. De növekszik a dél-vietnami városok lakosságának ellenállása is. Az egyik városban például ismeretlen egyén kézigránátot dobott egy amerikai katonai szakasz tagjai közé. Nyugtalanító az a tény is, hogy az amerikai repülőgépek újabban többízben behatoltak a Vietnami Demokratikus Köztársaság légi terébe és a bombázások az egyik községben tíz halálos áldozatot okoztak. Amíg tehát Párizsban komolyabb Irányt vesznek a tárgyalások, Vietnamban továbbra is folyik az öldöklő háború. LESZ NÉGYHATALMI VAGY KÉTOLDALI TÁRGYALÁS? Nixon hivatalba lépése első napjaiban igen sok a találgatás, hogy megvalósul-e a négy, illetve a kéthatalmi tárgyalás. Amint ismeretes, a négyhatalmi tárgyalás elsősorban a közelkeleti helyzet megoldásának lehetőségét tárgyalná. A kétoldali, vagyis szovjet—amerikai tárgyalás szintén a világ égető problémáinak megoldására irányulna, de szóba kerülne a két ország nukleáris fejjel ellátott rakéfcafegyver gyártásának korlátozása Is. A Szovjetunió a kétoldali tárgyalással kapcsolatban kijelentette, hogy kész tárgyalni az Egyesült Államokkal a nukleáris fegyverhordozó eszközök, beleértve a védelmi rendszerek kölcsönös korlátozásáról és sajnálja, hogy a leszerelés megoldása lassan halad előre. A szovjet kormány a leszereléssel kapcsolatban megjegyzi, Ihogy a megegyezést reálisnak tartja, azonban az út nem lesz könnyű hozzá. A négy, illetve a két nagyhatalom közti nézeteltérések ellenére a tárgyalások eredményt hozhatnak és hozzájárulhatnak a világ háborús tűzfészkeinek megszüntetéséhez. Üjabb 5000 amerikai katona érkezett lágihídon az NSZK-ba Ismeretes, hogy a csehszlovák határ mentén, Nyugat-Németországban hadgyakorlatot tartanak. A hadgyakorlatban természetesen résztvesznek az amerikai csapatok is, mégpedig emelt létszámmal. A nyugatnémetek ugyanis állandóan kifogásolják, hogy kevés amerikai katona tartózkodik a nyugatnémet területeken. Amerika viszont azzal érvel, hogy szükség esetén rövid idő alatt repülőgépekkel is jelentős számú katonaságot képes Nyugat- Németországba szállítani. A mostani hadgyakorlat alkalmából ezt igyekszik bebizonyítani. A hadgyakorlat első szakaszába 5000 katonát szállított légióidon a Német Szövetségi Köztársaságba, a napokban pedig újabb 5000 katona jutott el ilymődon a hadgyakorlatra. A provokációs jellegű hadgyakorlat úgy látszik igazolja azt a tényt, hogy Nixon a jövőben előtérbe helyezi az amerikai politika szempontjából a nyugat-európai országokat. Vagyis Európában akarnak újabb háborús tűzfészket teremteni. Szokatlan csempészáru Nemcsak a hegyormokat, a hágókat Is már hótakarő borította, amikor Jean és Pierre voltak újból éjjeli szolgálatosok. Mindketten határvadászok, „öreg rókák“ voltak, akik az úgynevezett Francia—Svájc határát vigyázták a Franciaországból illetéktelenül beszivárgó csempészek lefülelésére. A francia frank „ingadozása“ óta fokozott éberségre volt szükség a hegyes határvidéken. Elsőnek Jean pillantotta meg a koromsötét éjszakában azt a három gyanús alakot, akik a magas hóban botorkálva svájci területre igyekeztek felkapaszkodni. — Valutacsempészek! — villant át Jean agyán, és sítalpán máris lesiklott a hegyoldalon. Társa a másik oldalról közelítette meg a kis csoportot, amely ekképpen harapófogóba került. — Állj! — harsant fel Jean felszólítása, majd riasztólövés reszkettette meg a levegőt, amelyet visszavert egy közeli szikla csupasz fala. Végre hat kar lendült a magasba, a kifulladt hegymászók megadták magukat. Jean és Pierre valuta után kutattak foglyaiknál, de mást találtak: 500 darab különös tartalmú ampullát. — Kábítószerek! ... — tippelt most Pierre, de ugyancsak helytelenül. Fény csak a rendőrbíró9ág előtt derült a titokzatos csempészek kilétére és az üvegecskék tartalmára. A pénzügyőrök előtt makacsul védekező „határsávforgalmi ártatlanságok“ bevallották, hogy nem francia, hanem svájci állampolgárok, mégpedig marhatenyésztők a waadti kantonból. És az ampullák tartalma? Tehenek megtermékenyítésére szolgáló tenyészbika-ondó! A franciaországi tenyészállat-kutató intézet nem engedélyezte a bikaondó kivitelét, a svájciak viszont tiltották fajtiszta teheneik megtermékenyítését idegen vérből. Ezért a három svájci marhatenyésztő lepénzelte a francia kutatóintézet egyik dolgozóját és átcsempészte at értékes portékát. Pénzáldozatuk azonban kárba veszett, mert a tetemes bírságon kívül még el is kobozták tőlük a dugárut — svájci kísérleti célokra. A STERN nyomán feldolgozta: K. E. ARANYPOKOL — A kabátujjában tapintatosan meglapuló ütőkártya elvesztette ütőereiét! — súgta oda a bacoarat-asztalnál ülő hamiskártyásnak a két bulldog-képű teremőr és „körömvigyázó egyike. Ezzel már — kevésbé tapintatosan — meg is ragadták a megszeppent bűnöst a kártyaasztal mellől és — elég tapintatlanul — végígvonszolták a fényesen kivilágított játéktermen egy mellékhelyiségbe. Ott az asztallap élére kellett helyeznie mindkét kezét, amelyre váratlanul lesújtott a harmadik „kidobó“ csontos ökle. Azután elrettentő például még egyszer végighurcolták a vérző kezű, kínjában vinnyogó hamisjátékost a dugig zsúfolt termen, teherkocsira hányták, kivitték a város határába és mezítláb „kihelyezték“ Las Vegas rettegett kaktusz-sivatagjába. így írták le élményüket Reid és Demaris. amerikai újságírók THE GREEN FELT JUNGLE című könyvükben, akik éveken át tanulmányozták a világ leghíresebb, de egyúttal leghírhedtebb pénzherdáló városának színes életét. „Las Vegas a földkerekség legnagyogóbb mulatóhelye, de egyúttal egy feneketlen, messze bűzlő láptenger, ahol egyre fenyegetőbb méreteket ölt az erkölcsi fertő burjánzó dzsungelje.“ íme néhány szemelvény: % Las Vegasban világviszonylatban is legmagasabb a bűnözések arányszáma. A 65 ezer lakosú városban egyetlen év leforgása alatt 13 000 bűntényt követtek el és 7500 volt a letartóztatottak száma. Q has Vegas a kábítószer-üzérek, csalók, szélhámosok, kalandorok és világméretű bűnözőfejedelmek hazája, melegágya és keltetőtelepe, akik nemcsak szállodákat, játékbarlangokat, éjjeli mulatóhelyeket bitorolnak, hanem kezükben tartanak lekenyerezett rendőröket, lelkipásztorokat, sőt képviselőket is. • Las Vegas a legravaszabb, észbontóan izgalmas kéjnők vadászterülete dagadó párnákon, akik hajmeresztő „teljesítményekkel“ fojtják vissza dollárdús klienseik lélegzetét. (STERN) Európa szubvencionálja', Amerikát Tanácsadói azt javasolják Richard Nixonnak, az újonnan megválai stoff amerikai elnöknek, hogy élessze fel az amerikaiak külföldi, de különösképpen nyugat-európai beruházásait. Az amerikai kiskereskedelmi minisztériumnak a minap kibocsátott jelentése felfedi, hogy az amerikai cégek tavaly 10 milliárd dollárt ruháztak be külföldön, de ugyanakkor külföldről ugyanennyi idő alatt 4 milliárd dollár profitot hoztak be, a nem amerikai cégektől és bankoktól pedig 9 milliárd dollárt kaptak. Más szavakkal: az Egyesült Államokba külföldről 13 milliárd dollár érkezett, onnan pedig 10 milliárd ment ki. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok tiszta haszna 3 milliárd dollár volt. Ebből az a következtetés adódik, hogy az Egyesült Államok kevesebbel járult hozzá más országok gazdasági fejlődéséhez, mint amennyivel más országok az Egyesült Államok gazdasági növekedését segítették. Ilyen szemszögből nézve rendkívül érdekes Nyugat-Európa helyzete. Egy elterjedt tétel szerint, amely néhány évvel ezelőt különösképpen francia bankárkörökben volt népszerű, az amerikaiak európai beruházásai úgymond pótolhatatlanok voltak, mert állítólag az európai tőkepiac egyszerűen képtelen volt az európai ipart azzal a tőkével kiszolgálni, amely terjeszkedési képességének növeléséhez elengedhetetlenül szükséges. De mit bizonyítanak a statisztikák? A „Chase Manhattan Bank“ (a legnagyobb amerikai bank) legújabb bulletinje szerint a Nyugat Európában eszközölt közvetlen amerikai beruházások tavaly 1 milliárd dollárt transzferáltak az Egyesült Államokból Európába. Ugyanebben az időszakban azonban az amerikai cégek az európai tőkepiacon 1 milliárd és 320 millió dollár kölcsönt nyújtottak. Ez nem minden. Ez év folyamán 1 milliárd és 800 millió dollár összegű hitelt vettek fel az európai tőkepiacon. Az európai bankok az idén az Egyesült Államokban további 3 milliárd dollárt ruháztak be. Eszerint az év folyamán legalább 5 milliárd dollár vándorol Európából Amerikába, mialatt ellenkező irányban Amerikából Európába mindössze 1 milliárd és 200 millió dollárt transzferálnak! Zarándoklat Buddha Fogához Száz, ragyogó ruhába öltöztetett, érmekkel és gyöngyszemekkel díszített elefánt lépdel; lépéseiket a nyakukba akasztott csengők hangja kíséri. Mögöttük arannyal díszített napernyők alatt mennek az előkelőségek. őket táncosok követik, majd ostorukat csattogtató emberek, azután sok gólyalábon járó ünneplő, végül a zenészek. így zarándokolnak el évről évre Leylon hívő buddhistái a nyárra eső Esala-hónap újholdjakor Kandyba, hogy színpompás ünnepségen emlékezzenek meg Vishnuisten születéséről, fölkeressék a szent ereklyét: Buddha Fogát. A processzió középpontja az aranylemezekkel borított Maligawa Tisker elefánt, amely ékszerekkel és ezüsttel van feldíszítve: Ő viszi ugyanis a hátán azt az arany tokot, amely az ereklyeként tisztelt fogat jelképezi. Ez a főig — mármint a „valódi“ — egy darab már sárguló elefántcsont, hossza öt centiméter; arany lótuszvirágon nyugszik a Fog Templomában, amelyet vastag falak vesznek körül, s gondosan őriznek. A Fog Templomában, eredeti nevén Dalada Maligawában hét, harangok őrizte, ékszerekkel díszített oltár áll. Furcsa, de tény: a buddhista Ceylonnak ezt a nagy ünnepét eredetileg nem a Fog, hanem négy hindu isten — Vishnu, Natha, Kataragma és Pattlni — tiszteletére vezették be időszámításunk második évszázadában. A Fog csak tizenhét évszázaddal később került az ünnepség középpontjába. Egyébként „Buddha Fogát“ Időszámításunk előtt 483-ban fedezték föl, Buddhának Indiában történt elhamvasztásakor. A Fog ezután időszámításunk szerint 325-ig indiai tulajdonban maradt, amikor az akkori uralkodó, attól félve, hogy egyik vetélytársa ellopatja, elrejtette a leánya hajába, és azt mondta neki, meneküljön Ceylon szigetére. Kitsiri Maiwan ceyloni király ünnepélyesen fogadta a királylányt, és az ereklyét méltó módon fővárosában, Anuradhapurában őriztette. Ott is maradt nyolc évszázadon keresztül, amikor is az onnan mintegy 80 kilométerre fekvő új fővárosba, Polonnaruwába szállították át. Amikor a portugálok 1560-ban megszállták Ceylont, elrabolták a Fogat, és a gaol püspök a „pogány“ ereklyét nyilvánosan porrá zúzta és elégette, ami azonban távolról sem jelentette a Fog történetének végét. Harminckét évvel utóbb ugyanis Wimala Dharma ceyloni király kihirdette, hogy csoda történt: az újjászületett Fog a szelek szárnyán Kandy tartományba röpült. Az ottaniaknak azonban még vagy kétszáz évig eszükbe sem jutott, hogy Buddha Fogát bevonják az évenkénti zarándoklat céljai közé. Végül a XVIII. század végén Szlám-' ból (Thaiföld) odalátogató buddhista szerzetesek fedezték föl, hogy míg a hindu isteneknek ragyogó zarándoklattal hódolnak, Buddha ereklyéjére üigyet sem vetnek. Azóta a Kandy Perahera fa kandyi zarándoklat) Buddha Fogának is hódol. [p~o] Ködbe vesző Nemzetközösség-i találkozó Düledező pillérek — laza kötelékek • A fehér és „színes“tagállamok ellentétei • Égető problémák elodázott megoldása Múlt hát szerdáján fejeződött be a brit Nemzetközösség tizenhetedik találkozója, amely nem kevesebb, mint kilenc napon át tartó tanácskozás jegyében zajlott le a londoni Marlborough House-ban. Aki látványos sikerrel, derűs hangú záróközleménynyel számolt, megintcsak csalódhatott. A tárgyalások úgyszólván alig eredményeztek pozitívumot, inkább a Nemzetközösségen belül mindjobban kirajzolódó két tábor ellentéteinek kiéleződését tárták fel. De nem igazolódtak azok a jóslatok sem, hogy ez a laza kötelékekkel összefűzött közösség ma holnap széthull, és valósággal már a végső görcsökben vonaglik. Önként felvetődik a kérdés, minek köszönhető a még hosszasnak ígérkező kimúlás? A választ történelmi visszapillantás nélkül nehéz volna maradéktalanul megadni. Érdemes tehát néhány szót vesztegetni az 1931-ben létesült Brit Nemzetközösség múltjáról, amelyet 1947 óta hivatalosan egyszerűen már csak Nemzetközösségnek hívnak, nehogy a tagállamok többségének érzékenységét megsértsék. Eredetileg csak négy klubtagja volt a Közösségnek, éspedig Nagy-Britannia, Ausztrália, Kanada és Oj-Zéland, de számuk 28- ra szaporodott fel. A tagállamok területe és lakossága hozzávetőleg egynegyede a világ szárazföldjének, illetve népességének. A Nemzetközösség minden világrészre kiterjed és magában foglalja a hatalmas Indiát, valamint Pakisztánt is. Másrészt a tagállamok sorában van pl. a kis Cyprus, Málta és Tanzania, szóval — kevés kivétellel valamennyi brit gyarmat. És talán ez a tény az egyetlen közös nevező. Mert bizony külpolitikai sőt gazdasági tekintetben is sok az ütközőpont. A tagállamok nagy része az elnemkötelezettség híve és kifejezetten antiimperialista, a másik csoport viszont katonai tömbökhöz tartozik. Sőt pl. Ausztrália katonai egységeivel tevékenyen kapcsolódott be az Egyesült Államok Vietnam elleni agreszsziójába. Ugyanakkor azonban szem előtt kell tartani, hogy a Nemzetközösség tagállamai gazdaságilag nagy mértékben függnek Nagy-Britanniától. A brit tőke mindenekelőtt a gazdaságilag gyengén fejlett országokban tartja ellenőrzés alatt a kulcsipart. Az angol cégek beruházásai 1982-ben valamennyi külföldi befektetés 63 százalékát tették ki. Igaz, azóta jelentősen erősödtek a tagállamok közösségen kívüli kapcsolatai, de a font sterling övezete még mindig nagy szerepet játszik a világkereskedelemben. A szegényebb „színes“ tagállamok nehéz helyzetére mi sem jellemzőbb, mint Kénia esete. Ismeretes, hogy ennek az önállóvá lett afrikai országnak feje Yomo Kenyatta mily hosszú, áldozatos harcot vezetett a nemzeti függetlenségért a brit imperialisták ellen. Végül is nem látott más kiutat, mint hogy Nagy-Britannia segítségét vegye igénybe és szorosra fűzze vele az együttműködést. Nem érdektelen Ghana esete semj . .. _ A gazdag fehér tagállamok és a szegény „színes“ országok közti mélyre ható ellentétek persze kidomborodnak a külpolitikai kérdések megoldásának megközelítésében Is. Maga az egész Nemzetközösség pedig még a brit nagytőkések körében sem lel osztatlan értékelésre. Egy korántsem jelentéktelen brit monopolista csoport a legszívesebben kitessékelné a Nemzetközösségből a „színes“ tagállamokat, amelyek állítólag folytonos segélyre szorulnak. (Közben igyekszenek elfeledtetni a nagytőkések, mily nagy profitot biztosítnak ezek a „segélyezett“ országok a monopóliumoknak. Ez a csoport előnyben részesítené az angolul beszélő tisztán „fehér“ hatalmak nemzetközösségét. Egy másik csoport legszívesebben elparentáliíá az egész Nemzetközösséget, mint politikai-gazdasági „tömörülést“, mert ez lehetővé tenné Nagy-Britanniának, hogy esélyesebben szorgalmazza az Európai Gazdasági Közösségbe, az ún. közöspiacba való belépést. Nem kis bonyodalmat okoz a brit kormánynak a Nemzetközösséghez tartozó ázsiai és afrikai országokból való bevándorlás, és a faji megkülönböztetéssel kapcsolatban kirobbant tiltakozások vihara is. A Nemzetközösség legutóbbi találkozóján kétségtelenül a két akút veszélygóc .............. Dél-Rhodézia és Biafra körül csúcsosodtak ki legjobban az ellentétek. Wilson brit miniszterelnök már 1986-ban kiegyezett volna Yan Smith-szel, a dél-rhodéziai fehér fajvédő miniszterelnökkel az afrikaiak rovására, ha nem kellene számolnia a színes tagállamok heves ellenállásával. Tárgyilagosság kedvéért meg kell állapítani, hogy még Kanada kormányfője, Trudeau sem volt hajlandó magát teljesen azonosítani Wilson ezirányú politikájával. Ismeretes, hogy Nigéria kormánya a Biafra ellen viselt háborúban Nagy-Britannia aktív támogatását élvezi. Ugyanakkor viszont Tanzania és Zambia, azt a vitathatatlan elvi álláspontot védve, hogy minden népnek joga van az önrendelkezésre, diplomáciailag elismerte a hősiesen küzdő, tragikus sorsú Biafrát. Minthogy Wilson továbbra is azon a véleményen van, hogy Biafra esetében Nigéria belügyéről van szó és e problémát ezen a síkon kell megoldani, a találkozó ugyanúgy, mint Dél-Rhodézia esetében, Biafra ügyében sem vitte előbbre a pozitív megoldásra irányuló erőfeszítéseket. A polgárháború dúl tehát tovább és Biafra folytatólag nyitott kérdés, amihez nem kis mértékben járul hozzá a nagyhatalmak hideg számítása, De Gaulle tábornok Biafra iránti mély érdeklődése, a naftáért folyó ver* *"sny stb. A Nemzetközösség krónikája gazdagodott ugyan egy további találkozóval, de a sakktáblán továbbra sem történt lényegesebb helyzetváltozás.
