Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-06-28 / 26. szám

Szemelvények a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának 1969. június 17-én Moszkvában elfogadott fő dokumentumából

demokratikus Jogokat és szabadságjogokat, leplezetlen erőszakot alkalmaz, a rendőrterror kíméletlen módszereihez és munkásellenes törvényekhez folyamodik.

A nemzeti felszabadító mozgalom elleni harcában az imperializmus egyfelől makacsul védelmezi a gyarmati rendszer maradványait, másfelől a neokolonializmus módszereit alkalmazva próbálja akadályozni a fejlődő államok és a nemzeti szuverenitásukat kivívott országok gazdasági és társadalmi előrehaladását.

A dokumentum az imperializmus módszereit jellemezve megállapítja, hogy — A szocializmus nemzetközi pozícióinak megszilárdulását tapasztalva, az imperializmus a szocialista világrendszer egységét igyekszik gyengíteni. A nemzetközi forradalmi mozgalomban felmerült nézeteltéréseket arra használja fel, hogy megkísérelje megosztani a mozgalom sorait. Az antikommunizmus szolgálatába, a szocializmus, a haladó erők elleni harc szolgálatába állítja ideológiai gépezetét, s ezen belül a tömegtájékoztatási eszközöket is.

Az imperializmus a legutóbbi évek folyamán ismételten éles nemzetközi válságokat provokált amelyek a termonukleáris összeütközés szélére sodorták az emberiséget, — állapítja meg a dokumentum, majd így folytatja: — Az amerikai imperializmus

azonban kénytelen volt számot vetni a kialakult nemzetközi erőviszonyokkal, a Szovjetunió nukleáris potenciáljával és a nukleáris rakétaháború esetleges következményeivel.

Egyre szembetűnőbb azonban az

ellentmondás az imperializmus erőnolitikája és reális lehetőségei között.

Az imperializmus képtelen visszaszerezni az elvesztett történelmi kezdeményezést, és visszafelé fordítani a mai világ fejlődését. Az emberiség fejlődésének fő útvonalát a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és az összes forradalmi erő határozza meg.

A vietnami háború mindennél meggyőzőbben bizonyítja az ellentmondást az imperializmus agresszív tervei és az imperializmus lehetőségei között. Történelmi jelentősége van annak a vereségnek, amelyet a legerősebb imperializmus, az amerikai imperializmus szenved el Vietnamban. Az amerikai imperializmus, amely óriási tömegű haditechnikát vetett be, kénytelen volt beleegyezni a VDK bombázásának feltétel nélküli megszüntetésébe, és képviselői leültek a tárgyaló asztalhoz a VDK és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front képviselőivel.

A dokumentum következő része a Közel-Kelettel foglalkozik és megállapítja:

— A Közel-Keleten nagy nemzetközi válságot idézett elő az izraeli hódítók-Befejezódött a békevilágtalálkozó

Kelet-Berlinben 101 országnak közel 1000 küldöttje vett részt az eddigi legnagyobb béke-világtalálkozón. A találkozó résztvevői többnapos vita után kijelölték a békéért folytatott küzdelem jelenlegi feladatait. Felhívásukban, amelyet a világ népeihez intéztek, megállapították, hogy össze kell hangolni minden békeszerető erő tevékenységét. Megállapították továbbá, hogy befolyásos körök továbbra is veszélyeztetik a békét. Az USA tovább folytatja agresszióját Vietnamban és Izrael továbbra is megszállva tartja az EAK-től elfoglalt területeket, s nem hajlandó teljesíteni a Biztonsági Tanács határozatát. A kolonializmus, a neokolonializmus, a fasizmus és a faji megkülönböztetés még mindig nincs legyőzve. A Német Szövetségi Köztársaságban burjánzó militarizmus és újnácizmus növeli a félelmet. Az európai béke megköveteli a területi realitások tiszteletben tartását, egy kollektív biztonsági rendszer kialakítását, mely lehetővé tenné a katonai szövetségek megszüntetését.

Az a meggyőződés egyesít minket, hogy a tartós béke lehetséges, és megvalósítható. Azért találkoztunk, mert a közös tettek kikerülhetetlenek, és meggyőződtünk arról, hogy ez lehetséges, — fejeződik be a találkozó résztvevőinek felhívása.

nak az EAK, Szíria és Jordánia ellen végrehajtott agressziója. Az imperialisták, főleg az amerikai imperialisták, az izraeli agresszió segítségével szét akarták zúzni az arab államok haladó rendszereit, el akarták nyomni az arab felszabadító mozgalmat, s meg akarták őrizni vagy vissza akarták állítani közel-keleti pozícióikat. Ez azonban nem sikerült nekik.

Az arab népek oldalán áll a Szovjetunió, más szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom, és szolidárisak velük a nemzeti felszabadító mozgalom erői és a tőkés országok közvéleményének egyre szélesebb körei.

Az amerikai imperializmus nem hagy fel a forradalmi Kuba eltiprásának terveivel. A bátor kubai nép azonban, kommunista pártja vezetésével, a Szovjetunió és más szocialista országok, a latin-amerikai haladó erők és az egész forradalmi mozgalom támogatásával állhatatosan védelmezi szuverenitását és szabadságát, s ezzel a szocializmus előretört állását az amerikai földrészen.

Európában működik az észak-atlanti tömb, az imperialista agresszió és kalandok fő eszköze — hangsúlyozza a dokumentum, majd arra a következtetésre jut, hogy — főképp a NATO segítségével született újjá és erősödött meg a nyugatnémet imperializmus, a háborús veszély tűzfészke Európa szívében.

A dokumentum elemezve az imperializmus további mesterkedéseit megállapítja:

— hogy a Földközi-tenger térségében a politikai és katonai nyomás állandó eszközéül szolgál az amerikai 6. flotta és a katonai támaszpontrendszer, amely veszélyezteti a népeket, a béke ügyét ebben a térségben;

— hogy Délkelet-Azsia, a Távol- Kelet az egyik fő térség, ahol az imperialisták az agresszió és a háborús kalandok politikáját folytatják;

— hogy az amerikai imperialisták folytatják fegyveres provokációikat a Kóreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen, katonailag megszállva tartják Dél-Kőreát, önkényeskednek, elfojtják az ország szabadságáért és újraegyesítéséért küzdő haladó erőket;

— hogy az amerikai imperializmus fokozza gazdasági behatolását, valamint politikai, ideológiai és kulturális beavatkozását Latin-Amerikában. Szövetségben a helyi reakcióval olyan politikát folytat, amelynek célja, hogy megakadályozzon más népeket Kuba példájának követésében.

Fokozódik az imperialista agresszióval szembeni ellenállás

— állapítja meg a kommunista és munkáspártok dokumentuma, s e tény bizonyítása céljából a példák egész sorát említi meg.

■ — Az imperialista agresszió egész politikája — olvashatjuk a dokumentumban —, amely fenyegeti a világbékét és a népek biztonságát, valamint nemzeti függetlenségét, a kapitalista országokban — tekintet nélkül a politikai felfogásbeli és világnézeti különbségekre — a munkásosztály, a parasztság, az ifjúság és a diákság, valamint a legszélesebb tömegek növekvő ellenállásába ütközik. Az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen tiltakozó hatalmas mozgalom támogatja a demokratikus erők harcos megmozdulásait, amelyek fellépnek az egész amerikai imperialista politika, valamint az ezt támogató kormányok politikája ellen.

Nyugat-Európában az agresszív NATO ellen, valamint az államközi kapcsolatok normalizálásáért és az együttműködés fejlesztéséért, az európai biztonság biztosításáért indított mozgalomba a lakosság egyre nagyobb rétegei kapcsolódnak be.

A latin-amerikai népek harcolnak az elnyomás, a belügyekbe való leplezetlen amerikai imperialista beavatkozás ellen. A munkások sztrájkmozgalma, a parasztság megmozdulásai, a diákság és más rétegek akciói arról tanúskodnak, hogy a széles néptömegek az egész kontinensen egyre erősebb ellenállást tanúsítanak az Egyesült Államok diktátumával és az amerikai katonai tervekkel szemben.

Az ázsiai és afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalmának fellendülése erős csapást mért az imperialista pozíciókra ezeken a földrészeken. Az ottani népek a súlyos nehézségek ellenére folytatják a harcot a kolonializmus és a neokolonializmus ellen, és ezzel kiveszik a részüket az imperializmus elleni általános támadásból.

A marxista-leninista következtetés helyes

Az élet azt igazolja — hangsúlyozza a dokumentum —, hogy helyes az a marxista-leninista tétel, amely szerint az imperialista hatalmak és a kapitalista monopóliumok között harc folyik a befolyási övezetekért. Erősödik az ipari és a kereskedelmi konkurrencia, mint nagyobb méreteket ölt a pénzügyi és a valutaháború. Fokozódik a versengés Nyugat-Európában, beleértve a Közös Piacot is. Európa kapitalista országai és az Egyesült Államok között szintén egyre erősebb a vetélkedés. A piacokért és a maximális profitért folyó harcba tevékenyen bekapcsolódik a japán imperializmus is.

Nemcsak a gazdaság szférájában jelentkeznek ellentétek az imperialisták között — állapították meg a kommunista és a munkáspártok képviselői — hanem a NATO szintén súlyos válságot él át. Recseg-ropog az Ázsiában létrehozott két agresszív tömb. Nyugat-Európa pedig a tőkés országok viszályának színterévé válik. Mindez gyengíti az imperialista világrendszert és keresztezi az amerikai imperializmus egyeduralmi terveit.

Éleződnek az ellentétek az imperialista országok vezető körein belül is, egyfelől a szélsőséges lépésekre, a háborúra orientálódó legharciasabb csoportok között, másfelől az olyan csoportok között, amelyek számot vetnek a Világ új osztály-erőviszonyaival, a szocialista országok növekvő hatalmával. Tehát hajlamosak reálisabban közelíteni a nemzetközi problémákhoz, s ezeket a különböző rendszerű államok békés egymás mellett élésének szellemében akarják megoldani.

A kommunista és munkáspártok, a munkásosztály és az antiimperialista erők számolnak az ellenséges táborban jelentkező ellentétekkel. Igyekeznek elmélyíteni, s a béke és a haladás érdekében felhasználni ezeket az ellentéteket.

A tudományos-műszaki forradalom a kapitalizmus ellentmondősmnak elmélyülését eredményezi

A tudományos-műszaki forradalom meggyorsítja a gazdaság társadalmasításának folyamatát; a monopóliumok uralmának viszonyai között ez a társadalmi antagonizmusok még nagyobb méretekben és még kiélezetebben megvalósuló újratermelésére vezet. Nemcsak a kapitalizmus korábbi ellentmondásai éleződnek ki, hanem újak is keletkeznek. Mindenekelőtt a tudományos-műszaki forradalommal megnyíló nem mindennapi lehetőségek és ezek társadalmi érdekű felhasználása elé gördített kapitalista akadályok ellentmondásáról van szó, mert hiszen a kapitalizmus a tudományos felfedezések nagy részét, óriási erőforrásokkal együtt, katonai célokra használja fel, s a nemzeti gazdaságot elherdálja. Ide tartozik a modern termelés társadalmi jellege és szabályozásának állammonopolista jellege közötti ellentmondás, s ide tartozik nemcsak a munka és a tőke közti ellentmondás növekedése, hanem a nemzet túlnyomó többségének és a fináncoligarchiának az érdekei között mutatkozó antagónizmus mélyülése is.

Még a legfejlettebb tőkés országokban is több millió ember szenved a munkanélküliségtől, a nincstelenségtől és a létbizonytalanságtól. A béremelkedés messze elmarad a munkatermelékenység és a munkaintenzitás növekedésétől, a szociális szükségletektől, s össze sem lehet hasonlítani a monopóliumok profitjának emelkedésével. Tovább romlik a kisparasztság helyzete, mind nehezebben él a középrétegek számottevő része.

Fokozódott a kapitalista rendszer kiegyensúlyozottsága. Több országban társadalmi-politikai válságok törnek ki, amikor is a dolgozók széles tömegei felismerik a mélyreható, döntő változások szükségességét — hangsúlyozza a kommunista és munkáspártok moszkvai értekezletének dokumentuma.

1969. június 28.

Történelmi jelentőségű kongresszus

Az évforduló ünnepségei, megemlékezései már lezajlottak, de azért nem árt visszatekinteni, mit adott pártunk IX. kongresszusa népünknek.

Húsz év távlatából alaposan felmérhetjük a megtett utat, az irányvonalak helyességét vagy helytelenségét, megállapíthatjuk az eredményeket és a hiányosságokat is. Ha az eredményeket és a hiányosságokat mérlegre teszszük, már a bevezetőben is bátran leszögezhetjük, hogy a IX. kongreszszus történelmi jelentőségű volt, mert kitűzte a szocialista országépítés programját.

Ahhoz, hogy megértsük a IX. kongresszus szellemét, határozatait, néhány mondatban foglalkoznunk kell az akkori erőviszonyokkal, osztályokkal, és szociális csoportosulásokkal, amelyek elkeseredetten vívták harcukat az új köztársasághoz való viszonyukért, keresték helyüket a köztársaságban és el akarták foglalni az uralkodóhelyet. Erre a tényre márcsak azért is rá kell mutatnunk, mert sokan úgy gondolták és még ma is úgy vélekednek, hogy a felszabadulás már eleve biztosíték volt arra, hogy Csehszlovákia szocialista ország lesz. Viszont az 1945-ös nemzeti demokratikus forradalom után még nem dőlt el véglegesen milyen lesz az új Csehszlovákia bel- és külpolitikája. A burzsoázia mindenáron meg akarta ismételni az 1918-as évet, amikor a hatalmat a munkásosztály elől magának kaparintotta meg. A muukásostzály pedig épp a múlt keserves tanulságain okulva, minden erejét a munkásosztály hatalmának megszilárdítására

összpontosította. Az 1948 márciusában összehívott VIII. pártkongresszus a fősúlyt a munkásosztály hatalmának megszilárdítására és kiszélesítésére helyezte. Kitűzte a jelszót: a köztársaságban több munkalehetőséget — ez a mi jelszavunk. A sok nélkülözést és munkanélküliséget átélt dolgozótömegek előtt ez a jelszó rendkívül rokonszenves volt, és bizakodva követték a pártot. A párt a földreformokkal a parasztokat is megnyerte politikájának, mert többszáz ezer paraszt jutott földhöz és végre kielégíthette földéhségét. Az 1947-es májusi hradeci programmal, amelyben a párt kimondta, hogy „a föld azé legyen, aki megdolgozza, és az 50 hektáron aluli földbirtokokat is szét kell osztani, ha a tulajdonos nem bírja megművelni, szilárd szövetségeseket szerzett a földművesek soraiból és amikor 1948 februárjában a reakciós miniszterek puccskísérletükkel az imperialisták oldalára akarták állítani Csehszlovákiát. a munkások és parasztok nemet mondtak. A párt politikája tehát bevált. Még jobban megerősödött a munkásosztály hatalma, amikor 1948. júniusában Prágában egyesült a kommunista és a szociáldemokrata párt. Ezután egyre jobban érvényesült a párt vezető szerepe és szilárdult a proletár diktatúra.

Amíg tehát a VIII. kongresszust és még az utána következő időszakot is a hatalomért folyó harc jellemezte, a IX. kongresszusig már lényegében befejeződtek a hatalmi harcok és kitűzhette a jelszót „Előre a szocializmus megvalósításáért hazánkban“. A

IX. kongresszust úgy is jellemzik, hogy az építők kongresszusa volt. Komplex módon felvázolta a szocializmus építésének fő irányvonalát és módját. Gnttwald elvtárs a párt akkori elnöke ismert tíz pontjában tűzte ki az elkövetkezendő feladatokat.

A kongresszuson előtérbe kerültek a gazdasági kérdések, főleg az ötéves terv teljesítése, az ország iparosítása, az ipari társadalom megteremtése. Bár az akkori hidegháborús időszakban nem minden teljesült úgy, ahogy azt a IX. kongresszus kitűzte, mégis azt mondhatjuk, hogy a IX. kongresszus történelmi jelentőségű volt, mert pártunk életében először ülésezett a kongresszus olyan helyzetben, amikor a munkásosztály volt a hatalmon, s amikor már a szocializmus építéséről lehetett beszélni. A kongresszus után húzódtak végleg vissza a burzsoázia maradványai. Dgy is mondják, hogy a IX. kongresszus a győzők kongresszusa volt. Megerősítették a munkásosztály februári győzelmét és minden lehetőségét kizárták annak, hogy a burzsoázia hatalomhoz jusson.

Tudjuk, hogy a IX. kongresszus idején az ipar szocializálása már befejeződött, a falvakon még csak néhány egységes földművesszövetkezet létezett. A mezőgazdaság átalakulása szempontjából tehát a IX. kongreszszus döntő jelentőségű volt. Gottwald elvtárs negyedik pontjában célul tűzte, hogy „a falut meg kell nyerni a szocializmus célkitűzéseinek, a falu szocialista átalakítása nélkül nem lesz szocializmus hazánkban“. Ebben a pontban tesz Gottwald elvtárs említést

arról, hogy törvényt kell hozni az egységes földműves szövetkezetek megalakításáról. Továbbá beszél arról is, hogy a gép- és traktorállomásnknak a felvásárló szerveknek minden segítséget meg kell adniuk a földműveseknek, hogy azok érezzék a párt és az állam segítségét. Eleinte ez a határozat egyes vidékeken nem talált mindenütt egyforma visszhangra, de lassan egyre népszerűbb lett a földművesek között a kollektivizálás gondolata és végül is a földművesek többsége szövetkezetekbe tömörült. De voltak olyan szövetkezetek is, mint a felsőpatonyi, a tőrei és még számos szövetkezet, amelyek megelőzték a párt határozatát és előbb alakítottak gép- vagy alsóbb típusú termelőszövetkezetet. A IX. kongresszusnak a mezőgazdaság kollektivizálására vonatkozó határozatát a földművesek végül is teljesítették és a menet közben előforduló túlkapásoktól eltekintve a mezőgazdaság kollektivizálása sikeres volt, amit bizonyít az a tény is, hogy ma már a mezőgazdaság világszinten termel és a szövetkezetekben dolgozó tagok életszínvonala megközelíti az iparban dolgozó munkásokét.

A IX. kongresszusa tehát többek között célul tűzte a mezőgazdaság szocialista forradalmi átalakulását, amit a párt végül is eredményesen hajtott végre. A valamikor szétaprózott parasztrétegek olyan erős parasztosztályba forrtak össze, hogy ma szocialista társadalmunk egyik legfejlettebb osztályát, legerősebb pillérét képezik. A IX'...lton8res8Zus után olyan osztályok jöttek létre, amelyek nem kibékítbetetlenek, és egyben, a szocializmus felépítésében megegyeznek. Ezek az osztályok azóta is mindent megtesznek a szocializmus felépítéséért hazánkban. Bállá József

A dokumentum első része, amelyből most szemelvényeket közlünk, főleg a jelenkori imperializmus és a nemzetközi erőviszonyok jellemzésével foglalkozik. A bevezetőben megállapítja:

— Az emberiség olyan helyzetben lépett évszázadunk utolsó harmadába, amelyben éleződik a haladás és a reakció, a szocializmus és az imperializmus erőinek történelmi párharca. Ez a párviadal az egész világon a társadalom életének valamennyi fő területén folyik: a gazdaság, a politika, az ideológia ős a kultúra területén.

— Majd a korunk marxista-leninista értékelésének helyességét jellemezve hangsúlyozza:

— A legutóbbi tíz esztendő eseményei megerősítették a korunk jellegére, tartalmára és alapvető irányzataira vonatkozó marxista-leninista értékelés helyességét Korunk a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszaka.

Jelenleg megvannak a reális feltételek korunk legfontosabb problémáinak a béke, a demokrácia és a szocializmus érdekeit szolgáló megoldására, valamint arra, hogy újabb csapásokat mérjünk az imperializmusra. Az imperializmus azonban annak ellenére, hogy mint világrendszer nem vált erősebbé, továbbra is komoly és veszedelmes ellenfél. A fő imperialista hatalomnak, az Amerikai Egyesült Államoknak az agresszivitása fokozódott.

Az imperializmus agresszív politikájának alapja az a törekvés — állapítja meg a dokumentum —, hogy minden elképzelhető eszközzel gyengítse a szocializmus állásait, elnyomja a népek felszabadító mozgalmát, akadályozza a kapitalista országok dolgozóinak harcát, feltartóztassa a kapitalizmus hanyatlásának visszafordíthatatlan folyamatát.

Arra a kérdésre, hogy

ki ellen irányul az imperialista agresszió éle?

— a dokumentum határozott és tényeken alapuló választ ad:

— Az Imperializmus agresszív stratégiájának éle, akárcsak korábban, ma is mindenekelőtt a szocialista államok ellen irányul. Az Imperializmus nem mond le a szocializmus elleni nyílt, fegyveres harcról. Szakadatlanul fokozza a fegyverkezési hajszát, aktív működésre próbálja serkenteni a Szovjetunió és a többi szocialista ország elleni agresszió céljából létrehozott katonai tömböket, mind élesebb ideológiai harcot folytat a szocialista országok ellen, s igyekszik lefékezni gazdasági fejlődésüket.

Az imperializmus, a munkásmozgalom ellen harcolva, lábbal tiporja a

2

......... í. «M MMf »VFS