Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-04 / 1. szám

Elegendő élelmiszert gyártunk? Hazánk föderatív Jogi elrendezése ú) lehetőségeket tár fel Szlovákia gazdasági életének kibontakoztatásá­ra. Nem érdektelen, hogy a népgaz­daság keretén belül milyen helyet foglal el Szlovákia mezőgazdasága, milyen az a kiindulópont, amelyre építhetünk. Szlovákia élelmiszer önellátásának kérdéséről két eltérő nézet uralkodik. Egyesek szerint Szlovákia mezőgazda­­sági termelése magasabb, mint ameny­­nyit el tud fogyasztani, s ezért Szlo vákiának néhány élelmiszeri cikkből túltermelése van. Mások szerint Szlo­vákia mezőgazdasági termelése nem képes fedezni Szlovákia élelmiszer­szükségletét, ezért az élelmiszerek egy részét kénytelenek vagyunk más­honnan beszerezni. Az alábbiakban megpróbáljuk ele­mezni Szlovákia élelmiszerfogyasztá­sát és az adott mezőgazdasági terme­léssel való összehasonlítását. Előzőleg azonban hangsúlyoznom kell, hogy az élelmiszeri cikkekben való önellátás fokának kiszámítása igen komplikált, s ami Szlovákiát illeti, a csehországi kerületekkel való kooperációs és in­tegrációs kapcsolatokkal Járó szerve­zési kérdések, valamint a hiányos nyilvántartás ezt a számítást még job­ban megnehezíti. Az élelmiszeripar több termelési szakágazatban való jelenlegi szervezése miatt Szlovákiá­ban csupán üzeipek vannak. Mivel a nyilvántartást vállalati módszerrel ve­zetik. a vállalatok pedig Csehország­ban vannak, a rendelkezésünkre álló adatok területi áttekintése hiányos. Ezzel ellenkező helyzetet találunk olyan szervezetekben, ahol az orszá­gos hatáskörű vállalatok Szlovákiában székelnek és a csehországi kerületek­ben csupán üzemek működnek. Most nézzük meg, milyennek mutat­kozik Szlovákiában az alapvető mező­­gazdasági termékek és élelmiszerek fogyasztása a hazai termeléssel össze­hasonlítva. Ebből a szempontból a legérdeke­sebbnek az alapvető és döntő mező­­gazdasági termék, vagyis a gabona termelésének és fogyasztásának kér­dése mutatkozik, amely nemcsak a közvetlen gabonafogyasztást, hanem az állati termékek szükségletét is be­folyásolja. Elmélkedésünk alapjául az 1968-as év terméseredményeit vesz­­sziik. 1968-ban az előzetes eredmények alapján a gabonafélékből, beleértve a kukoricát is, 2 millió 547 ezer ton­na termést értünk el, ezzel szemben Szlovákia gabonaszükséglete (bele­értve a 25 ezer tonna rizst is) eléri a 3 millió 226 ezer 800 tonnát. Tehát Szlovákiának a rizzsel együtt 679 ezer 200 tonna gabonabehozatalra van szüksége. Ugyanakkor a legna­gyobb mennyiségű gabonát a takar­mányalap és a mezőgazdasági dolgo­zók természetbeni szükségletei emész­tik fel (2 millió 107 ezer 500 tonna). A második legnagyobb gabonamennyi­séget az élelmiszeripar ellátására for­dítjuk, amelynek 880 ezer 400 tonna gabonára van szüksége. Ide tartozik a malomipari gabona, sörárpa, a ke­­kukorica és gabona. Ebből az következik, hogy Szlová­kia gabonafogyasztása a szó szélesebb körű értelmében olyan termékek ké­szítésére szolgál, amelyeket a cseh­országi kerületek ellátására gyártunk, s a csehországi kerületekbe és kivi­telre készített áru 679 ezer 200 ton­nával nagyobb, mint a hazai gabona­­termelés. A gabonafogyasztás nagysága egé­szen más fénvbe kerül, ha ebből a mennyiségből leszámítjuk a hús. ba­romfi. ma'áta és más. Szlovákiában gyártott, de a csehországi kerületek­ben elfogyasztott. vagv külföldre szál­lított termék előállítására fordított gabonamennyiséget. A Szlovákiában előállított termé­kekből a csehországi kerületekbe, vagv külföldre szállítunk évente meg­közelítően 45 ezer tonna húst (élő­állat és mészárszéki hús formájában 1. ami kb 80 ezer tonna élősúlyt Jelent Ha 1 kg élősúly előállítására 4 kg szemestakarmánvt számolunk, akkor a kiszállított húsmennviség 320 ezer tonna gabonát képvisel. A csehországi kerületekbe átdiszpo­nált maláta sörárpára átszámítva je­lenleg 100 ezer tonna gabonát jelent, az exportált baromfi pedig kb. 20 000 tonnát. Alapiéban véve tehát Szlovákia ga boon ő'...Hálását úgy jellemezhetjük hogy a Szlovákiában évente behozott 679 ezer 200 tonna gabona ellenére Szlovákia csupán 240 ezer tonna ga­bonával függ az idegen forrásoktól, beleértve a rizsszükségletet is, amely évente 25 ezer tonnát tesz ki. Fel­merül tehát a kérdés, mikor válha­tunk önellátókká? Szlovákiában a ga­bona mostani vetésterületén, amely évente 750—800 ezer hektár, szeme­sekből önellátóságot érhetünk el, ha minden egyes gabonafajtából átlag­ban 3 mázsával fokozzuk a hektárho­­zamokat. Amint az utolsó években Szlovákia területén elért eredmények is bizonyítják, ez számunkra nem je­lenthet megoldhatatlan feladatot. A gabonaszükséglet dinamikus fak­tor, amelyet két alapvető tényező be­folyásol: a demográfiai tényező és a gabonaféléken alapuló élelmiszeri cikkek fogyasztásában beálló válto­zások. Szlovákia lakosságszaporulata az utóbbi években évente 40 ezer körül mozog. Mivel jelenleg egy lakosra eső átlagos évi gabonafogyasztás köz­vetlen és közvetett (az állati termé­keken és italokon keresztül) formá­ban 664 kg gabona, a lakosságszapo­rulat évente 27 ezer tonnával növeli a gabonaszükségletet. A húsfogyasztás is évente lakoson­ként átlagban 1 kilóval emelkedik. A távlati tervek szerint az egy lakos­ra eső húsfogyasztás Szlovákiában a mostani évi 55,6 kg-ról 1980-ban 71 kg-ra emelkedik, s ezzel egyidejűleg a hús előállítására fordított szemesek mennyisége is évente kb. 30 ezer tonnával fokozódik. Mindenképpen számolnunk kell azzal, hogy Szlová­kiában a gabonaszükséglet 1980-ig több mint 50—55 ezer tonnával emel­kedni fog még akkor is, ha számo­lunk a lisztfogyasztás enyhe csökke­nésével és annak tápérték szempont­jából értékesebb élelmiszerekkel való helyettesítésével. Ebből is láthatjuk, hogy Szlovákia gabona önellátottságá­nak kérdése nem egyszeri feladat, amely a terméshozamok egy bizonyos színvonalának elérésével megoldható. Állandó feladatot jelent, mivel a kor­szerű iparosított társadalom gabona­szükséglete — amint a fejlett államok eredményei is bizonyítják — állan­dóan fokozódik, habár a takarmányo­zásra fordított szemesek hatékonyabb kihasználása a takarmánykeverékek hatékonyságának javítása útján bizo­nyos tartalékokat jelent. A mezőgazdasági termelés többi főbb terméke, a tej és a hús minden fajtája terén Szlovákia önellátása hazai forrásokból kedvezőbb lehetősé­geket kínál. Szlovákiában ebben az évben jelen­tős mennyiségű húsfölösleget állítot­tunk elő, amelyet élőállat és mészár­széki hús formájában a csehországi kerületekbe szállítottunk, vagy expor­táltunk. Pontosabban Csehországba kb. 30 ezer tonnát, külföldre pedig 15 ezer tonnát szállítottunk. Meg kell azonban említenünk, hogy főként a közép-szlovákiai és a kelet-szlovákiai kerületben bizonyos eltérés mutatko­zik a fogyasztók által kívánt és az üzletekben kínált húsfajták részará­nya között, mivel a vágósertéstenvész­­tés nem fedezi a keresletet, ezzel szemben marhahúsból jelentős feles­leg mutatkozik. Ez országos problé­ma, mivel a sertéshústermelés 80—100 ezer tonnával lemarad a szükséglet mögött. A legközelebbi időszakban ezért szükségessé válik a marhahús kiskereskedelmi árának csökkentése, hogy így fokozódjék a marhahúsfo­gyasztás. s ugyanakkor gazdasági ösz­tönző intézkedésekkel kell elősegíteni a vágósertések termelésének fokozá­sát. Az élelmiszeripar és a belkeres­kedelem kiépítésének elhanyagolása is kedvezőtlenül befolyásolja főként a falusi lakossáig fogyasztásának szín­vonalát. Szlovákiában a lakosság jö­vedelmének nagysága és struktúrája sem segíti elő a húsfogyasztás foko­zását, s ezért a jelenlegi húsfelesle­get bizonyos mértékig csupán viszony­lagos húsfeleslegnek tekinthetjük Még ha el is fogyasztanánk a Szlová kiában előállított egész húsmennyisé­get, az egy lakosra eső évi átlagos húsfogyasztás akkor sem haladná meg a 66 kg-ot, vagyis azt a színvo­nalat. amelyet a csehországi kerületek már 1965-ben elértek. Szlovákia vágóbaromfi szükségleté* hazai forrásokból teljes mértékbe*1 fedezni tudjuk, s ezen felül évent* 2,5—3 ezer tonna felesleg is rnuta* kozik Ugyanakkor Szlovákiában a-­­egy lakosra eső átlagos baromfifo­gyasztás kb. 1 kg-mal magasabb. A baromfifelesleget túlnyomórészt kül­földre szállítjuk. A tejtermelés és tej­fogyasztás terén Szlovákiában érde­kes helyzet alakult ki. Szlovákiában az egy Lakosra eső tejfogyasztás szín­vonala nem éri el még az 1936-ban elért színvonalat sem, amikor — a va­jat kivéve — elérte a 191,7 kg-ot. A jelenlegi átlagos évi tejfogyasztás 175 kg. Ugyanakkor a hazai források 150 —170 millió literrel meghaladják a szükségletet Ezek szerint az egy la­kosra eső átlagos évi tejfogyasztás már most kb. 40 literrel növelhetnénk s ezzel jelentősen túlszárnyalhatnánk a háború előtti színvonalat. A tej­felesleget vaj formában a csehországi kerületekbe szállítjuk, vagy pedig más tejipari termékké feldolgozva exportáljuk. A hazai termelésből szár­mazó tejet a lakosság élelmiszerellá­tásának biztosítására hatékonyabb módon is feldolgozhatnánk, tejipari különlegességeket, sajtokat, tejport és sütőipari félkészárut gyárthatnánk belőle, de sajnos, erre a feldolgozó üzemek jelenlegi befogadóképessége és színvonala nem nyújt lehetőséget. A rezort a tejfeldolgozó iparral egye­temben már 1967-ben intézkedéseket tett Szlovákia tejfeldolgozó iparának fejlesztésére. A tejpor főként a fehér­­jés takarmányok jelentős forrásává válhatna, ám ez megköveteli a tejszá­­ritó üzemek gyors kiépítését. Ha leszámítjuk a külföldről beho­zott dohánymennyiséget, akkor a ha­zai fermentált dohánytermelés évi 2—2,5 ezer tonnával meghaladja a szükségletet. Jelenleg bizonyos nehéz­ségek mutatkoznak a hazai dohány­ból készült dohányipari termékek ér­tékesítése körül, főként a csehországi kerületekben. Ennek okát mindenek­előtt a megoldatlan ökonómiai kérdé­sekben kell keresnünk. A mostani árviszonyok nem támogatják a hazai dohányipari termékek fogyasztásának fokozását, sőt, fékezik azt. A zöldségszükségletet egészen véve hazai termeléssel fedezni tudjuk, el­lenben a korai zöldséget részben kül­földről hozzuk be. Ezen kívül fogyasz­tásra és feldolgozásra a csehországi kerületekbe szállítjuk a melegkedve­lő zöldségfajtákat is, s ezek évi meny­­nyisége kb. 30 ezer tonna. A gyökér­zöldség bizonyos mennyiségét Szlo­vákiából külföldre szállítjuk. Egyes zöldségből készült konzervipari ter­mékeket és őrölt paprikát* is exportá­lunk. A gyümölcsellátás terén olyan hely­zet alakult ki, hogy kisebb mennyisé­gű őszibarackot szállítunk be, beho­zatalból fedezzük az egész csemege­szőlő-fogyasztást, amely évente 5—10 ezer tonnát tesz ki, s egyes években 10—15 ezer tonna importált téli al­mával gazdagítjuk a piacot. Szlovákiába ezen kívül kb. 20 ezer tonna déligyümölcsöt, kb. 12 000 ton­na tengeri halat, az ipari feldolgozás­ra szánt olajos magvak túlnyomó ré­szét, egész rizsszükségletünket, aro­­maitkus anyagokat és a cukorka gyár­tásához szükséges csonthéjas gyümöl­csöt szállítunk külföldről. A hazai termelés és fogyasztás kö­zötti arányt legalább nagy vonalak­ban érzékelhetjük, ha megemlítjük, hogy a külföldről behozott mezőgaz­dasági és élelmiszeripari nyersanya­gok értéke franko kereskedelmi árak­ban 2278 millió koronát tesz ki, a ki­vitelünk viszont csak 464,5 millió ko­ronát. Ebből kitűnik, hogy a külkeres­kedelemben passzívak vagyunk, és 1 milliárd 813 millió 500 ezer koronával több mezőgazdasági terméket hozunk be külföldről frankó kereskedelmi árakban, mint amennyit kiszállítunk. Az élelmiszer önellátás fokában ak­kor is elég nagy passzív különbözet mutatkozik, ha figyelembe vesszük a csehországi kerületekbe küldött húst. vajat, zöldséget és más terméke­ket, amelyek értéke nagykereskedelmi árakban évente eléri a 800—1000 mil­lió koronát. A kiviteli lehetőségeket azonban még nem használtuk ki kel­lőképpen, s így ezen a téren elég nagy tartalékok várnak kihasználás­ra. Szlovákia mezőgazdasági termelésé­nek és élelmiszerszükségletének ilyen, csak megközelítően teljes, elemzése megmutatja, hogy az alapvető élelmi­szeri cikkekben lényegesen megköze- 1 ftettük a teljes önellátottság fokát, * a potenmonális lehetőségek kihasz­­lálásával a legközelebbi években még ennél Is jobb eredményeket érhetünk el. L. SpaCinsky mérnök CSc. A gépesítők munkája most a földekről a javítóműhelyekbe összpontosult, ahol a jövő évi munkára készítik elő a mezőgazdasági gépeket. A házi disznóölések szabályozó új intézkedések Ez év január elsejétől lépett életbe a Földművelés és Élelmezés­­ügyi Minisztérium 156/1968. Zb. számú rendelete. Ez a rendelet lehe­tővé .teszi a hazai disznóöléseket, de ezt az engedélyt az egyes vágó­állatok állategészségügyi kivizsgálásához köti. Ebben az évben már nem lesz szükség a helyi nemzeti bizottság által kiadott disznóölés! engedélyre, tehát nem kell megfizetni a 25 koronás illetéket sem. A saját háztartás szükségleteire elegendő sertések számát sem korlá­tozzák és nem veszik figyelembe azoknak a feltételeknek a betar­tását sem, amelyekhez ezelőtt a disznóölési engedély kiadását kötöt­ték (például sertésölési engedélyért csakis a tenyésztő folyamod­hatott, az egyénileg gazdálkodó földműves csak abban az esetben kapott engedélyt, ha előzőleg teljesítette húsbeadási feladatait.) Ezzel szemben a hazai disznóölés csakis az állategészségügyi és higiéniai előríások betartása esetén valósítható meg. Az új előírások feltételei: Az állategészségügyi gondoskodásról szóló 66/1961 Zb. számú tör­vény 10. §-ának 2. bekezdése értelmében minden sertéstulajdonos köteles: — a sertés leölése előtt a legközelebbi állategészségügyi központ­ban kérni az állat egészségügyi kivizsgálását; — a hazai sertésölésből származó húst és hústermékeket kizárólag a saját háztartásán belül elfogyasztani. A sertés tulajdonosa lehet polgár éppenúgy, mint szocialista szer­vezet. Nem fontos,- milyen módon szerezte meg a sertést, egyedüli feltétel, hogy a levágott sertésből származó húst és hústermékeket a saját háztartásán belül kell elfogyasztania és nem szabad árusí­tani. A szocialista szervezet esetében a saját háztartáson belüli elfo­gyasztás alatt azt értjük, hogy a levágott sertésből származó húst és hústermékeket a saját üzemi étkezdéjében; saját alkalmazottaival fogyasztana el. A levágott sertésből származó hús és hústermékek elfogyasztása abban az esetben is saját háztartáson belülinek tekint­hető, ha ezt megvendégelésre, vagy rendkívüli alkalmakra (pl. arató­­ünnepség, évzáró gyűlés) szolgáló ételek készítésére használják fel. A mezőgazdasági szervezet azonban mindkét esetben köteles a le­vágott sertés' minden 1 kg élősúlya után 3,60 korona forgalmi adót fizetni. Minden levágott sertést állategészségügyi vizsgálatnak kell alá­vetni, hogy ezzel megakadályozzuk az egészségügyi szempontból kifogásolható hús fogyasztását. Az egészségügyi vizsgálatot kizárólag szakképzett állategészségügyi dolgozó végezheti el. A polgárok saiát háztartási szükségleteire szolgáló disznóölés ese­tében az állategészségügyi vizsgálat csupán az élő állat kivizsgálá­sára szorítkozik. Ezt a vizsgálatot szakszerűen kiképzett megbízott állategészségügyi technikus Is jogosult elvégezni, méghozzá a disznó­ölés előtti három napon belül. Ha a kivizsgált állaton szemmel lát­ható egészségügyi zavarokat fedez fel, kötelps biztosítani a még élő sertés állami állatorvossal való kivizsgáltatását. Bizonyos állategész­ségügyi körzet számára azonban olyan előírást is életbe léptethet­nek, hogy a hazai disznóölés esetén a polgároknál az állategészszég­­ügyi kivizsgálást a disznóölés után kizárólag állami állatorvos végzi el (a hús felülvizsgálása). Abban az esetben, ha a disznóölésből származó húst és hústermé­keket a szocialista szervezet saját üzemi étkezdéjében használják fel, esetleg a megvendégelésre szánt ételek készítésére, az állat egész­ségügyi kivizsgálását kizárólag állami állatorvos végezheti el. Min­den sertéstulajdonos köteles a disznóölés előtt két nappal a leg­közelebbi állategészségügyi központban kérni a sertés állategész­ségügyi kivizsgálását. A kényszervágást köteles haladék nélkül be­jelenteni. A sertés állategészségügyi kivizsgálásáért 36 korona vizsgálati díjat kell fizetni. A kivizsgálási díj nagysága abban az esetben sem emelkedik, h§ az élő állat kivizsgálásakor az állategészségügyi tech­nikus egészségügyi zavarokat észlel, s ezért szükségessé válik az állat ismételt kivizsgájása. Az állategészségügyi kivizsgálás díjának lefizetését igazoló bizonylatot az állategészségügyi kivizsgálásra szóló kérelemhez kell csatolni. Ezelőtt az állategészségügyi "kivizsgálásért, amelyet szintén le kel­lett folytatni, 22 vagy 32 koronát fizettek (azaz 7 koronát az állat­egészségügyi műveletért és 15 vagy 25 koronát az utazási átalányért abban az esetben, ha az állategészségügyi kivizsgálást az állategész­ségügyi dolgozó lakóhelyén vagy munkahelyén, vagy pedig azon kí­vül kellett elvégezni). Ezenkívül minden kérelmezőnek le kellett fizetnie a helyi nemzeti bizottságon a disznóölési engedély kiállí­tásáért jéró 25 korona illetéket. Az új előírásök is megkövetelik 1969. szeptember 31-ig a sertés­bőrének lenyúzását (kruponázás) és a lenyúzás utáni azonnali ela­dását ugyanazon feltételek között, mint eddig. Dr. Stejskal Franti&ek

Next

/
Thumbnails
Contents