Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-07 / 23. szám
IRODALOM A szolgálatos rendőr éppen hazafelé készülődött, ** amikor az őrszobán megszólalt a telefon. Kocsiba Ült, és most itt áll a tragédia színhelyén. — KI látta az esetet? — kérdezte a bámészkodóktól. — Én — mondta egy halkszavú, alacsony ember, és Igazított egyet a bajuszán. — Mondja el, hogy történtl — Hát tetszik tudni, biztos úr, én úgy kerültem Ide, hogy tegnap este azt mondja az asszony: Te Józsi, holnap szedhetnél egy kis zöldet a nyulaknak... — A lényeget mondja, ne a nyulakat, — mondta türelmetlenül a rendőr. — Igenis, kérem alássan. Szóval, ahogy tépegetem a parajt, látom, hogy egy ember kapaszkodik fel a töltésen. — Akkor már jött a vonat? — Nem kérem, a vonat sehol se volt. Még a hangját se lehetett hallani. Eszem ágába se Jutott, hogy ez az ember a vonat alá akarja vetni magát. Arra gondoltam, át akar menni a síneken. — Aztán ml történt? — Aztán az ember átment a síneken, én pedig téptem tovább a parajt. A vonat mikor Jött? —• Úgy tizenöt-húsz perc múlva. Amikor ideért, nagy fékezésre, csikorgásra lettem figyelmes. Odanézek, hát látom, hogy az ember a kerekek alatt. A masiniszta meg a fűtő azonnal kihúzták, de már nem volt benne élet. Nagy István talán száz évig is elélt volna, ha aznap reggel nem felejti otthon a gyárigazolványát. Amikor a portához ért, beidegződött mozdulattal nyúlt a zakója belső zsebébe. Az Igazolvány nem volt ott. Hirtelen még a verejték is kiverte. Hol lehet az Igazolványa? Aztán a kabátjára pillantott, és mindent megértett. A vékony barna ruhát vette fel, mert tegnap melege volt a szürkében. A másik ruhában maradt az Igazolványa. A portás Ismerte jól, hiszen már 15 éve dolgozott az üveggyárban. Beengedte igazolvány nélkül is. De azért odaszőlt neki: — A tízórai szünet alatt ugorjon haza, nézze meg otthon van-e, mert ha elveszett, azonnal jelenteni kell. Nagy István féltizenegykor kerékpárra ült, és hazakarikázott. Csengetett. Az ajtó nem nyílt ki. Még egyszer megnyomta a gombot, akkor sem mozdult benn senki. Előkotorta a lakáskulcsot, de hiába erőltette, nem ment a zárba. Megnézte a kulcsot és meggyőződött róla, valóban a lakáskulcsot tartja-e kezében. Megpróbálta még egyszer, a kulcs félúton elakadt. Arra gondolt, talán elaludt a felesége és nem hallotta a csengetést. A földszinten lakott. Elhatározta, megkerüli a házat és kopog az ablakon. Amikor a ház végéhez ért, látta amint egy hiányos öltözetű férfi ugrik ki az ő lakásának az ablakán és futásnak ered. Egy pillanatig meglepődve állt, majd a férfi után vetette magát. E néhány másodperc alatt azonban az ember eltűnt az emeletes házak labirintusában. Nagy István a háztömb végében állt. Pillantása hálószobájának becsukott ablakára tévedt, és látta, amint elmozdul a fügöny. Valami szédülésfélét érzett, olyasmit, hogy kiszáll belőle a lélek. Minden valószínűtlennek tűnt előtte. Az ablakon kiugró férfi, a függöny rezdülése, a délelőtti napfényben sütkérező házak, a poroló és a gyerekek üres hintái. Aztán eszmélni kezdett. Tehát csalja őt az asszony, a hűségesnek és jóságosnak hitt Rózsi, akivel már tizennyolc éve él együtt. Ki tudja, mióta csalja? És ő erről nem tudott. Még csak halvány sejtelme sem volt! Egy ideig még tétován nézelődött, aztán lassan elindult a sínek elé. Atbotorkált a talpfákon, és leheveredett a vasúti töltés túlsó oldalán. Messziről, nagyon messziről hallotta a sziréna sírását, vége a tízórai szünetnek De mit számított ez most! Minek menjen vissza a gyárba, kiért, miért gürcöljön tovább? Elvesztették előtte a dolgok az értelmüket. Rágyújtott és az égen vonuló felhőket nézte. A közelében megrezdültek a szematór drótjai. Felpillantott a pályatestre és látta, hogy szabadot mutat a jelzőberendezés. Távolról már hallotta a mozdony monoton dohogását. Eldobta cigarettáját, mechanikus mozdulattal rálépett a füstölgő „csikkre“, aztán hasrafeküdt a fűben. A további események hihetetlen gyorsasággal peregtek. A vonat odaért, Nagy István a kerekek alá vetette magát. • • • — Ki ismeri a tetemet? — kérdezte a rendőr. — Én ismerem — mondta egy tizenötév körüli fiú. A Nagy Pista bácsi az, ott lakott abban a házban — mutatott a gyerek a legközelebbi háztömbre. — Huszonegyes blokk — Jegyezte meg valaki. A rendőr felírta a nevet és a házszémot. — Vigyék el a pályatestről, rendelkezett a rendőr, és elindult Nagy István lakása felé. Csengetett. Néhány pillanat múlva kinyílt az ajtő. Nagyné állt ott; csodálkozó pillantással mérte végig a rendőrt. É. .# • Nagyné minden reggel hat óra előtt ébredt. Odanyűlt az éjjeliszekrényen ketyegő vekkerhez és lenyomta a csengő gombját. Minek csengessen feleslegesen az óra. ö már fent van és majd felkelti Istvánt. így ment ez már évek óta. Az órát esténként csak szokásból húzták fel, ha netán mégis elaludnának ... Ezen a napon is háromnegyed hatkor ébredt. Kiment a konyhába és teát tett fel a gázra. István csak egy pohát teát ivott reggelenként. Kiadósabban pedig a gyárban, a tízórai szünet alatt evett. Mire az asszony visszajött a konyhából, férje már meztelen felsőtesttel a fürdőszoba felé Indult. — Jő meleg lesz ma is — mondta az asszony. Képzelem, milyen forrőság lehet nálatok a műhelybeni — Megszokja az ember. Meg aztán inkább legyen meleg, mint havaseső vagy szélvihar. A férfi megmosakodott, felhörpintette a teát, és már ment is a gyárba. Az asszony még kinézett utána az ablakon, aztán takarítani kezdett a lakásban. Beágyazott, letörölgette a port, evett egy szelet vajaskenyeret és elhatározta, hogy kimegy a piacra. Átöltözött, megfésülködött, ekkor csengettek. Nagyné meglepődött. Nem tudta elképzelni, ki jöhet Ilyenkor hozzájuk. Kinyitotta az ajtót. Horváth Bandi, a szomzédék tizennyolc éves fia állt ott. Restelkedve mondta: — Ne tessék haragudni, de volna egy nagy-nagy kérésem. A nadrágomat kellene kivasalni. Édesanyánf — tetszik tudni — fürdőben van, és sehogy sem boldogulok a vasalóval. Szeretnénk édesapámmal ma felutazni hozzá, de gyűrötten, kopottan mégse lehet. — Hozza csak be a nadrágját — mondta Nagyné, meg az édesapjáét is. Mindjárt kivasalom. Hiszen maguk is tettek már nekünk sokszor szívességet. — Pőstyénbe mennek? — kérdezte Nagyné, míg a nadrágokat vasalta. — Igen. Édesanyám reumás, ott kezelik. Amikor Nagyné végzett a vasalással, végignézte a fiút és észrevette, hogy két helyen hiányzik az Inggombja. — Na, vegye le az ingét — felvarrom a gombokat is. — Igazán nagyon jónak tetszik hozzám lenni, de a gombvarással már magam is boldogulok valahogy. — Vesse csak le. Ne féljen, nem fázik meg. A fiú levetette az ingét és átadta az asszonynak. Majd odasétált az ablakhoz, és meglepetten mondta: Csak nem történt valami baj a gyárban? Nagy bácsit látom az úton. Erre kerékpározik. Nagyné letette az inget, ő is kinézett az ablakon. Férje ekkor már a ház közelébe ért. Az asszony a két nadrágra, a mezítelen felsőtestű fiatalemberre pillantott és megrémült: a férje félreértheti a helyzetet, kellemetlenségekre kerülhet sor. Agya villámgyorsan működött: mit mondjon az embernek? Az igazat, hogy csak segíteni akart? Lehet, hogy elhiszi, lehet, hogy nem. Bújtassa a gyereket a szekrénybe és rejtse el az idegen ruhadarabokat? Hátha benyit az ember a szekrénybe és ott találja a fiatalembert? Ekkor szólalt meg a csengő. Nagyné sápadtan futkosott a szobában, majd hirtelen az ablakra pillantott. — Ugorjon ki kérem, a földszinten vagyunk, nem magas. Félek, hogy a férjem félreérti a helyzetet. Másodszor is megszólalt a csengő. Nagyné kinyitotta az ablakot, kinézett, nem jár-e valaki arra, majd rákiáltott a fiatalemberre: — No, ugorjon, fusson ell A gyerek felkapta a két nadrágot, meg az inget, és kilendült az ablakon. Gál Sándor versei RET a föld teste zöld-habos izzásban fűszál-párákkal csattog az égen a humusz álma forrón és kétségbeesetten valami végtelen borzongás ül itt lópaták viharzó emléke alatt a láthatatlan nyüzsgés ezerszeres némaságában a lánggá érő virágok íze a nappal rokon margaréták és minden zöld és kék és piros és ismeretlen HASONLATOK kehely egy virág ahogy a nap felé kinyúlik a hajnal szomorú ébredésében várakozón és szomjasan test egy eleven élet a csendben ahogy tijjászüll a lehetetlent anélkül, hogy észrevenné a mindenség, amelyre nincs is szó mikor ránehezedik életemre amelynek mozdulásait száz halál vigyázza UJ KÖNYVEK — ön Nagy Istvánná? — kérdezte a rendőr az ajtóban. — Igen, én vagyok, de az istenért, ml történt? — Rossz hírt kell közölnöm önnel, asszonyom: a férje a vonat alá vetette magát. Meghalt. — Az... az... le-he-tet-len — dadogta az asszony, hiszen az előbb még láttam őt az úton. Erre jött a kerékpárján. — Sajnos, asszonyom. Halálra gázolta a vonat. Nyugodjon meg. Talán fényt tudunk deríteni rá, miért tette. A hőség egyre fokozódott. CSALLÓKÖZI LAJOS Fecsó Pál; Nyugtalanság Aligha találhatott volna a fiatal csehszlovákiai magyar költő kifejezőbb és találóbb címet kötetének. A gyűjtemény közel másfél évtized verstermésének legjavát tartalmazza, s híven mutatja be a költő eddigi fejlődésének útját. Fecsó Pál lírájának alaphangja a keserűség és a ború, melyet a közösségi és személyes természetű fájdalmak, a mellőzöttség, kitaszítottság érzése táplál. Fecső versein keresztül hiteles és szavahihető képeket nyújt át az olvasónak a vidéki élet problémáiról. 0,— KCs. Sienkiewicz: Özönvíz A Világirodalom Remekel harmadik sorozatában, Mészáros István fordításában jelent meg a világhírű lengyel író egyik legjelentősebb alkotása. Az Özönvíz a XVIII. század második felébe, a svéd—lengyel háború korszakába kalauzolja el a mai olvasót. Kovács Endre irodalomtörténész egyebek között a következőket írja a regénnyel kapcsolatban: „Nincs még egy olyan lengyel költő vagy író, akinek világhírneve, népszerűsége és olvasottsága az övével vetekedhetnék. Sienkiewicz képviselte a külföld előtt a lengyel irodalmat, az 6 műveinek alapján próbál képet alkotni magának a külföldi olvasó a lengyel történelemről, a lengyel nép kultúrájáról, a lengyelség európai szerepéről.“ Az „Özönvíz“ fontos állomás az író fejlődésében. Olyan élő, plasztikus alakokat teremtett ebben a művében Sienkiewicz, amelyek a könyv óriási népszerűségének eredményeképpen típusokként vonultak be a lengyel kultúrába, a lengyel olvasótömegek tudatába.“ I.—II. kötet, ára 59,— KCs. Molnár Ferenc: A Pál utcai fiák A századforduló pesti gyerekeinek élete elevenedik meg a regény lapjain. Izgalmas és meghatóan szép történetet beszél el az író Iskolás gyerekekről, akik csapatba tömörülve okos és hősies harccal megvédik szűkebb hazájukat, a „grundot“ a nagyobb és erősebb füvészkertlek ellen. A kis Nemecsek, a regény főhőse fiatal életével fizet a győzelemért, de halálával tulajdonképpen egy újabb életet kezd minden egyes olvasó szívében aki végigolvassa Molnár Ferencnek ezt az immár klasszikusszámba menő, gyönyörű ifjúsági regényét. A szép kötésű könyvet Reich Károly rajzai még vonzóbbá teszik. 21,— KCs. Illés Sándor: Morzsi Világgá ment egy kiskutya. De nem a kalandvágy hajtotta, hanem a szeretet. Kis gazdija nyári vakációra utazott nagyszüleihez, s Morzsi hirtelen úgy érezte, nagyon egyedül maradt. Utána iramodott hát, hogy megkeresse. Morzsi kutya izgalmas kalandjáról szól ez a könyv. Az emberség és szeretet sugározza be a történet minden sorát. Zsoldos Vera illusztrációi szépen egészítik ki a regény mondanivalóját. 9,— KCs. Ha negyvenhét éve halott apám a térdére ültetne és megkérdezné: „Mi szeretnél lenni, kisfiam, ha nagy leszel?“ — azt hiszem, ma gondolkodás nélkül azt felelném neki: „Neutrino szeretnék lenni, apuka." — Neutrino? — kérdezné 6 csodálkozva. — Igen. A neutrínók elemi részecskék — magyaráznám erre neki, mert mit értenek ezek az öreg halottak az elemi részecskék fizikáidhoz —, nincs tömegük, nincs elektromos töltésük, a fény sebességével haladnak és minden atomon olyan könnyen hatolnak át, mintha azok nem Is léteznének. Apám ezen elgondolkozna. — Ajaj — mondaná —, az én véremet örökölted, fiam. Nem akarok beleszólni a pályaválasztásodba, különösen nem, ha tehetséged ts van ahhoz, hogy neutrino légy, de azért a helyedben én gondolkoznék ezen egy kicsit. — Mit kell ezen annyit mindent kívülről és belülről? Lehet, hogy ez felelősségteljes, de akkor Is gyönyörű. — Na és ml van az elektromos töltés hiányával? NEUTRINO gondolkozni? — felelném az Idősebbekkel szemben jogosnak vélt és Ingerült türelmetlenséggel. — Neutrino akarok lenni. — Nehéz és felelősségteljes dolog neutrínónak lenni. Már, ahogy a szavaidból kiveszem, fiam. — Testetlenül száguldani a fény sebességével? Ez nehéz? áthatolni mindenen, eljutni mindenhová, látni Ml? Azzal ml van? — kérdezné apám. — Ml volna? Semmt. Na bumm, mondd már, legfeljebb nem lesz elektromos töltésem. — Nem szeretem az tlyen buddhista dolgokat. Akkor vágyaid sem lesznek, fiam. És a nők? Persze, Igaz. Ha testetlen leszel, akkor úgyis mindegy. Éppen csak áthatolsz az atomjaikon. A fény sebességével. Ez az érv némiképpen megtngatná elhatározásomat, hogy neutrino legyek. Ülnék csak a térdén és sokáig nem szólnék semmit, ö meg simogatná a fejemet. — Inkább spórolj össze magadnak, majd ha lesz miből, egy alig használt Trabantra valót, vedd meg, aztán járj vele. Az majdnem olyan, mintha neutrino lennél. — Egy Trabantra valót? — Igen. Az olyan, mint egy autó. — És te honnan tudod ezt, apu, hiszen negyvenhét éve meghaltál? — Ktcstt szemtelen vagy, fiam. Mit gondolsz, kttöl örökölted a fantáziádat? — Anyutól. — Na de most azonnal takarodj a szemem elől! Te, te neutrino!... ANDRÁS LÁSZLÓ:
