Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-31 / 22. szám

CSALÁDI KÖR 1 Ismerjük gyerekünket? Szoktunk-e vele beszélgetni? Nemcsak úgy, hogy megkérdezzük, ]6 volt-e napköziben, megette-e az ebédet, nem volt-e rá panasza az ővőnéninek — hanem úgy, hogy őt is meghallgatjuk, ml Is fele­lünk a kérdéseire. Tudjuk-e, ml ér­dekli, tudjuik-e, mitől fél? Figyeljük-e Játék közben, tudjuk-e hogyan visel­kedik a többi gyerek között? Fontos ezt tudni? — kérdezhetik. Gyerek — gyerek. Butáskodik, rosz­­szalkodik, aztán majd megnő és meg­jön az esze. Fő, hogy szorosan fogjuk. Mi Is voltunk gyerekek, tudjuk, hogy van ez. Sokfélét kell erre felelni. Arról, hogy egyformák Is, de különbözők is a gyerekek, arról, hogy miért nem ítélhetünk a magunk gyerekkorán el­indulva és végül — ami a legfonto­­sabbb — arról, hogy nekünk, szülők­nek miért kell mindezt tudnunk. Hogy épp olyan ikevéssé bízihatjuk magun­kat a „majd megjön az esze, ha meg­nő“ reményére, mint arra, hogy fel­neveljük őket úgy, ahogy bennünket a szüléink neveltek. MINDEN GYEREK MÁS Igaz. hogy sok hasonlóság van a három-hat éves kisgyerekek viselke­désében. Ha szülők egymás közt be­szélgetnek, ugyanazok a panaszok térnek vissza: — Folyton rajtam lóg. — Olyan, mint a motolla, egy percig sem marad csendben. — Minduntalan megmakacsolja ma­gát, a világért sem teszi meg első szóra, amit mondanak neki! Most arról szeretnénk a szülőket meggyőzni, hogy higgyék el: minden gyerek más. Még ikertestvérek közt is nagy lehet a különbség. Ez sokszor meg sem látszik, ha csak felületesen figyelünk a gyerekre. Akkor sem lát­szik, ha nagyon is rövid pórázra fog­juk, és nem engedjük, hogy megmu­tatkozzék igazi énje. Hadd mondjunk egyikét példát. Ott van az a kisfiú, akiről csak azt Milyen legyen? tudjuk, hogy verekedés, nyughatat­lan, az óvónő is mindig panaszkodik rá. Vajon észrevettük-e: mennyire kínlódik a gyerek attól, hogy ő a kö­zépső, aki erős bátyjával szemben mindig alulmarad, kényeztetett kis­­húgával szemben pedig — ami a szü­lői kedveskedést illeti — ugyancsak háttérbe szorul? Tudjuk-e, hogy ami­kor „férfiasán“ visszautasít minden anyai gyöngédséget, már a sértődött­ség beszél belőle, vélt — vagy igazi — mellőzése miatt? Van-e róla sejtelmünk, hogy szőfo­­gadó, Jő kislányunkban mennyi féle­lem él? Azt persze észrevettük, hogy fél a kutyától, éjjel azért alszik nyug­talanul, mert attól fél, hogy nabló tör be a lakásba, vagy éppenségel, hogy meghal az édesanyja — azt álmunk­ban sem gondoltuk volna. Vagy egészen más oldalról: amikor kisfiúnk mindenféle kitalált történe­tekkel traktál bennünket, és ml el­hallgattatjuk azzal, hogy „már megint miket hazudsz összevissza“ — gondo­lunk-e rá, hogy talán csírájában fojt­juk el egy gazdag képzeletű gyerek meseszövő-képességét? Amikor visz­­szautasítjuk gyerekünket, aki segíteni akar a fahordásban, vagy összeszid­­juik, mert a nagy fúrás-faragásban el­­hányja szerszámainkat és rendetlen­séget csinál a szobában — tudjuk-e, hogy a gyerek egyik legértékesebb tulajdonságának, tevékenységi vágyá­nak, ügyes leleményességének va­gyunk kerékkötői? Vagy: gyerekünk kiapadhatatlan a kérdéseiben: mi únjuk a felelgetést, lerázzuk vagy tréfával ütjük el a to­vábbi kérdéseiket. £szrevettük-e, hogy itt egy különösen érdeklődő gyerek­kel van dolgunk, aki felfigyel a más, tompább gyereknek fel sem tűnő dol­gokra és akinek éppen ezt a mélyeb­ben Járó gondolkodását kellene ápol­­gatnunk? MAI GYEREK Sokszor megzavar bennünket gye­rekünk megismerésében, hogy saját gyerekkorunk emlékezetünkben élő képével hasonlítjuk őt össze. Milyen más ez a gyerek — gondoljuk —, mint ml voltunk! Sokkal okosabb — de mintha tiszteletlenebb Is volna, nem veszi olyan szentírásnak, amit a felnőttektől hall. Bizony, itt sok mindenre rátapin­tottunk, igazunk is van, és még sincs egészen Igazunk. Megváltozott körü­löttünk a világ! Még a fiatal — 20— 25 éves — szülők gyereke Is más vi­lágban él, mint apja-anyja élt — hogyne lenne más a gyerek? Nagyapja gyerekkorában még nagy újdonság volt a falun átsuhanó autó, apjáéban a levegőben úszó repülőgép (a háborús években sajnos már nem), a mai gyerek a tv-ben rakétákat és szputnyíkokat lát. Hároméves korá­ban eljut olyan helyekre, ahová anyja csak felnőtt korában Jutott, nagyanyja talán soha. És mennyi ismeretet, tu­dást szállít házhoz nap-nap után a rádió és a televízió! Ha öt-hatéves gyerektől megkérdezzük, hogy milyen állatok élnek a vízben, nem a halat mondja és a rákot, hanem a fókát, a bálnát, a polipot. Kérdéseik is sok­szor ezekre vonatkoznak — azért is oly nehéz rájuk felelni. NYÍLT ÉS NYÍLTSÁGOT VÁR A tv, ami olyan nagy nyeresége éle­tünknek. nem Jó ismeretforrás a hat­évesnél fiatalabb gyerek számára. Képei elsuhannak, mielőtt Igazán fel tudná fogni őket, a látottak sokszor összekuszálódnak fejében, zavaros, nem eléggé összefüggő tudáshalmazt hagynak benne. Egészen más és való­ban óriási változást hozott a gyere­kek —a három-hat éves korú gyere­kek több mint felének — életében az óvoda és az óvodában szerzett tudás. Az ott nyújtott ismeretek felfogóké­pességükhöz mértek, és ami a fő:­­valósághű, igaz ismereteket nyújta­nak a környező világról. A mai gye­rek az óvodában megszokja, hogy mindig Igazat hall, és ezért sokkal biztosabb lábon áll a földön, mint annak idején szülei. Az égen nem az angyalokat, hanem az űrhajót keresi, egyéb mesékkel együtt a gólyam^e is gyanússá vált számára. Sz. K. Mit mivel tisztítsunk? A FEHÉR HÍMZÉST meleg mosószeroldatban átmossuk, majd fehér ruhá­ba csomagolva bóraxos vízben kifőzzük, öblítjük, keményítjük, és ha lehet, napon szárítjuk. Félig nedvesen, előbb a színén, azután a visszáján vasal­juk, hogy a minta kidomborodjék. A GYAPJÚSZÖVETET ne mossuk ki, ha nem nagyon piszkos, mert köny­­nyen összemegy. Ha mégis elkerülhetetlen és tisztító nincs a közelben, a következőképpen járjunk el: langyos vízben szappanpelyhet vagy más finom mosóport oldjunk fel. A ruhát belehelyezve addig nyomkodjuk, amíg tiszta nem lesz. A langyos öblítővízbe egy evőkanál szalmiákszeszt tegyünk, és ruhába csavarva szárítjuk. Félig nedvesen a visszáján vasaljuk. Vasalás után még ne akasszuk fel, hanem fektetve hagyjuk egypár óráig. A GYÉKÉNYSZÖNYEGET, falvédőt alaposan ki kell kefélni, és langyos, mosószeres vagy szappanos vízben szivaccsal vagy puha kefével szálán gyöngén dörzsölve lemossuk. Öblítés után csipeszekkel drótra téve szárít­juk. A KABÁTOK GALLÉRJÁRÓL, a kalap karimájáról a zsírosodást 10 száza­lékos szalmiákszeszes vízzel lehet eltávolítani. A KESZTYŰK TISZTÍTÁSA aszerint történik, hogy milyen anyagból ké­szült. Szarvasbőr vagy mosóbőr kesztyű szappannal, langyos vízben mos­ható. Az öblítővízbe néhány csepp glicerint teszünk, ruhába csavarva ki­nyomkodjuk, és szellős helyen, de nem napon szárítjuk. -Csak akkor sza­bad felhúzni, ha már teljesen száraz. Nylonból és műanyagból készült kesztyűt is csak teljesen megszáradva húzzunk a kézre. Gyapjú, kötött kesztyű mosásához legjobb a benzin, mert abban nem megy össze; esetleg kézmeleg vízben, megfelelő mosószerrel mossuk, és tűztől távol szárítjuk. Miért lett beteg Pali? Palit minden reggel a nagymamája kísérte el az iskolába, de haza mór egyedül jött Ferivel, aki a szomszéd­jukban lakott. Palit egy reggelen fi­gyelmeztette a nagymamája: — Nehogy levesd a kabátodat út­közben! Ez a tavaszi napfény nagyon csalóka és könnyen megbetegedhetsz! — De hiszen olyan meleg van nagy­mami — mondta Pali —, hogy a fut­ballisták is ingben Játszanak a pá­lyán. — Igen, de ők edzett sportemberek. Pali délelőtt fél tizenegykor Jött kt az iskolából. Szépen sütött a májusi nap. Sokan Jártak kiskabátban, sapka nélkül. — Nem focizunk egy kicsit? — kér­dezte tőle Feri. — Focizhatunk, mert még úgy sincs készen az ebéd. A nagymami mindig fél egykor hív ebédelni. — De hol Játszunk? — Itt a téren. Most nincsenek itt a nagyobb gyerekek. Erre Feri levetette a kabátját és letette a földre, azután ötöt lépett és levetette a sapkáját is. — Na, az én kapum már kész is. A pálya végén te is csinálj kaput és kezdhetjük. Pali átfutott a tér túlsó felére és nagy sietve ő is levetette a kabátját, sapkáját és a Feriéhez hasonló kaput készített. — Akikor kezdhetjük — kiáltotta Feri. — Két kapura rúgunk állított labdából. Aki több gólt rúg, az nyer. Egyszer Pali rúgott, és akkor Feri volt a kapus. Aztán Feri rúgott és Pali védett. Negyedóra múlva Palinak melege lett és elhatározta, hogy még a kis­­kabátját is leveti. Majd eszébe Jutott a nagymami intelme. Aztán arra gon­dolt, hogy a futballisták ingben Játsza­nak és most ő is futballista. Így az­tán nekivetkőzött. A két fiú délig rúgta a bőrt. Ekkor mind a ketten megéheztek, össze­szedték a holmijukat, felöltöztek és elindultak haza. — Jaj, de piros az arcod kisfiam — mondta nagymami Palinak odahaza. — Csak nem vagy beteg? Remélem nem vetkőztél le? — Ah! Dehogy — mondta Pali. Estefelé Pali fáradtnak, gyengének érezte magát. Édesanyja odahívta ma­gához és azt mondta neki: — Te gyerek, nem tetszel nekem. Nem vagy te beteg? Majd előkereste a hőmérőt és Pali hóna alá dugta. Bizony az ezüst hl­­ganyszál magasra, 39 fok fölé szaladt. Gyorsan orvost hívtak, aiki ágyba pa­rancsolta Palit. — De doktor bácsi — ellenkezett a gyerek — mi holnap kirándulni me­gyünk és szeretnék a többiekkel menni. — Ebből kisfiam most nem lesz semmi. Neked néhány napig feküd­nöd kell és máskor jobban vigyázz magadra, főleg ha kirándulásra ké­szülsz. Amikor egyedül maradt Pali az ágyban és beszedte a keserű orvos­ságokat, szomorúan gondolt arra, hogy a többiek holnap kirándulnak, neki pedig az ágyat kell nyomnia. És ek­kor elhatározta, hogy máskor szófo­gadó lesz, nem szegi meg a felnőttek okos tanácsait. K. L. Megfejtés — nyertesek Lapunk 19. száma minirejtvényének helyes megfejtése: Pozsony, Poprád, Kassa, Losonc. Nyertesek: Csala Mária, Ipolyvisik, Duba Lenke, Fegyvernek, Csurgó Ad­rien, Budapest. Nyilvános dicséretben részesülnek: Harangozó Ilona, Nagyölved — Czikó László, Alsópoikorágy — Erdélyi Éva, Keszegfalu — Létray Béla, Palást — Csorna Mária, Szolnocska — Dömötör Zita, Kolozsnéma — Lülei Rózsa, Tö­­höl — Lőrincz Blanka, Berencs — Ju­hász Ildikó, Tiszacsernő — Fekete Zsuzsanna, Szőgyén — Barczi Endre, Pered — Békési János, Farnad — Hli­­nica Edit, Csalór — Balázs Elemér, Fülekpüspöki — ifj. Nagy László, Nagykürtös — Erika Duricová, Ra­­gyolc — Ambrus Piroska, Abafalva — Zolczer Lajos, Ipolybalog — Begala Emma, Jánok — Süttő Ágota, Bátor­­keszi — Borzi Irén és László, Tornaija. Hogyan mentette meg városát egy kisfiú ? — ARAB MESE — Sok-sok évvel ezelőtt élt egy ke­gyetlen kán, aki rablótámadásokat intézett békés lakótelepeik ellen. Egy napon embereivel egy várost vett ost­rom aló s így szólt: — Adjátok meg magatokat három nap alatt, vagy lerombolom a váro­sotokat! összegyűltek a város polgárai ta­nácskozásra. Azon tanakodtak, ho­gyan menthetnék meg városukat a kegyetlen támadóktól? Ám valamire való gondolata egyiknek sem támadt. Ekkor megszólalt egy kisfiú: — Hadd menjek én a kánhoz! Egyetlen ember kivételével min­denki kinevette. De ő ígv szólt: — Miért ne mennék? Talán csak megsajdul a szíve a kánnak egy kis­fiú szavára! Hosszas tanácskozás után végre a város lakói beleegyeztek. Ekkor a kis­fiú kérte, hogy adják neki a város legnagyobb tevéjét és a legöregebb kecskéjét. Különös kívánság volt ez. Ki is nevették érte a kisfiút, ám tel­jesítették óhaját. Hárman útra is kel­tek: a kisfiú, a teve és a kecske. Amikor meglátta őket a kán, harag­ra lobbant: — Nem akadt a városban alkalma­sabb küldöttség ? — ostorozta sza­vaival a kisfiút. De a fiú nem ijedt meg. Rámosoly­­gott a kánra és így szólt: — Ha öregebbel kívánsz beszélni Itt a kecske. Ez a városunk legkoro­sabb polgára. Úgy vélem azonban, jobb lesz velem tárgyalnod! Elcsodálkozott a kán a fiú bátorsá­gán; — Derék, Jóravaló fiú vagy — di­csérte meg. — Adok neked érte va­lamit. Mondd, milyen ajándékot kí­vánsz? — Ad] nekem akkora földet — felelte a fiú —, amennyi belefér a tevém bőrébe. Egy a jelszőnk: A BÉKE— Kovács Éva, VII., oszt. tanuló, Pozsonyligetfalu. Nevetett a kán és beleegyezett. Pa­rancsot adott embereinek hogy öljék meg a tevét. Azután odaadta a bőrét a fiúnak. Az éles kést vett elő, hosszú csíkokra szétvagdalta. Ezeket a csí­kokat hosszú kötelékbe erősítette össze s körülkerítette vele az ostrom­lott várost. A föld, ami belefért ily­­módon a teve bőrélte, nem volt keve­sebb, mint az egész város. Dúlt-fúlt mérgében a kán, de csak szavának állott, s a várost a kisfiú­nak adta. Így mentette mog a fiú a szülővá­rosát. OrtftfSQII A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK GYERMEK - OLVASÓINKAT! ü $ _ H :3 a* sf ** 0-J* a 1 2 o oo a a N

Next

/
Thumbnails
Contents