Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-31 / 22. szám
KISÁLLATTENYÉSZTÉS Hogyan válasszuk el a nyúlfiókákat? AZ ELVÁLASZTÁS sikere nagyrészt az anyaállat szervezetétől, egészségi állapotától, öröklött képességeitől és tejtermelésétől tilgig. Ez utóbbi szintén öröklődött és rendkívül fontos tulajdonság. Feltétel az is, hogyan volt ketrecezve és ólazva az anya, higiénikus egészséges körülmények iközött tartották-e, és helyesen volt-e táplálva. Ahol a ketrec, melyben anya és kicsinyek élnek, nem elég nagy (legalább 80X70X55 cm, nagy testűiknél nagyobb) és nem dróthálós a padozata, a iketrecet fialtatás előtt nem fertőtlenítették, a nevelés alatt nem takarítanak naponta lelkismeretesen, többnapos trágya és takarmánymaradékok találhatók, a ketrec huzatos, a részek nincsenek lefedve és az anyanyúl nem ikap a tejtermeléshez nagy tápértékű, fehérjedús takarmányt, ott a fiókák rosszul fejlődnek és könnyen elhullanak. Elhanyagolt körülmények között 3—4 hetes kortól a bélkokcídiózis estéről reggelre képes az egész almot elpusztítani. Ez a legnagyobb károkat okozó nyúlbetegséig az egy napnál öregebb nyúltrágyán keresztül terjed és fertőz. Ezért kell azt a ketrecből, résekből, etetőkből gondosan és naponta eltávolítani. A nyúl anyatejében levő élettani védőanyagok következtében a kokcídiumok nem ártanak a szopósoknak. A HÄZINYÜL TEJE rendkívül tápláló, ötször táplálóbb a tehéntejnél. Fehérjetartalma 15 °/o (a tehéntejé 3,4%). Ezért a nyúl gyorsan növekszik. Már 6 napos korában megkétszerezi elléskori súlyát. Ezért is fontos, hogy bőven tejelő anyanyulaink legyenek. A nyúl 4 hónapos koráig gyorsan nő. A iközépnagy nyulak az első heti kb. 80—90 grammos napi tejtermeléssel indulva a 3., 4. héten már elérik a napi 130—140 gramm tejhozamot, ami bőven elég hat fiókának. Az óriás nyulak tejtermelése kevésbé fokozódik a testnagyságukkal. A kivételektől eltekintve nem is oly jó nevelők, mint a középnagy nyulak. AZ ELLÉST KÖVETÖLEG a 21. nap után a kicsinyek elkezdenek a fészekből (elletőládából) előbújni. Eleinte ahhoz közel, igen bizonytalanul kotorásznak a ketrecben. Ez az az időpont, amikor a tisztaságra különösen vigyázni kell, mert ezek a kizárólag anyatejhez szokott kicsinyek könnyen gyomor- és bélhurutot kapnak. Ha a kicsinyeik később túl élénkek és keresgélek, az bizonyára annak a jele, hogy már nem kapnak elég anyatejet. Az anya kezd elapasztani, a fiókák éhesek, szopni szeretnének. El kell tehát kezdeni a szopás mellett etetésüket is. Egyúttal az anya védelméről is gondoskodni kell, hogy őt ez éhes kicsinyek békében hagyják. Különben egész nap a csecsbimbón csüngnek. Ezen időszakban különösen jó a fedett elletőláda, melynek tetejére az anya felugrik és a kicsinyek nem férnek hozzá. Ahol nincs Ilyen láda, a ketrec oldalfalára pihenődeszkát szoktak kellő magasságban felerősíteni. A TEJHOZAM APADÄSAKOR és az egész szoptatás alatt is az anyaállatot bőségesen kell etetni. Fehérjedús takarmányt kell adni. A szoptatós nősténynek az elléstől a szoptatási idő 16. napjáig testsúlykilőnként 6 gr, tehát egy 5 kilós anyának napi 30 gramm emészthető fehérjére van szüksége. A 16. naptól kezdve ehhez még minden egyes szopás után pótadagként 2 gramm, vagyis 6 szopós esetén összesen 42 gramm emészthető fehérjére van az anyának szüksége. Ez a fehérjemennyiség 30 deka leveles lucernaszénában (9 % fehérjetartalom) és 20 deka telt szemű árpában (8% fehérje) van meg. Ha nagyobb fehérjetartalmú taikarmányanyaghoz jutunk (pl. szójabab, 26,2 fehérjetartalom), olajtalanított szójababdara (41,5 % fehérje) vagy gyári napraforgópogácsa (24 %), ezeknek 10—15 százaléknyi hozzákeverése útján a takarmányadag súlya csökkenthető. A kisnyulek etetését nem szemestakarmánnyal, hanem darakeverékkel kezdjük. A szemest nem tudják jól megrágni. Nagyon kis adagokkal induljunk. Amennyiben a kicsinyeik éjjel szoptak és hengerelt hasúak, gömbölyűek, akkor napközben — délben — adjunk 1—2 deka darakeveréket és ha pár perc alatt megették, estefelé is kínáljuk meg ugyanennyivel. Ha reggel nem gömbölyűek, reggel és délután adjunk darakeveréket. A hatodik héten túl a darakeverékkel egy csipetnyi zöldet is adjunk. Ha még nincs friss zöld fű, tálcákon-deszkákon csíráztassunk zabot, vagy árpát és ennek csak a zöldjéből adjunlk. Az állatok fejlődésével a takarmányadagokat is növeljük annyira, amennyit 10 perc alatt megesznek. Akkor ürítsük és mossuk ki az etetőt. A DARATAKARMÁNYNAK minden esetben tartalmaznia kell a test fejlődéséhez szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat, például a csontképzödéshez szükséges szénsavas és foszforsavas meszet. Amikor az anyanyúl emlői 4, esetleg 6 hét után kézzel megnyomva csak kevés teiet adnak, elkezdjük a tényleges elválasztást, először Is az anyát nappalra kivesszük a ketrecből, külön rakjuk és csak éjjelre tesszük vissza. Néhány nap múltán éjjelre a ketrecben elkerítjük a két legerősebb fiókát, hogy ne juthassanak az anyához, 4—5 nap múltán újra kettőt és végül teljesen elvesszük az anyát, más ketrecbe rakjuk. A választottakat letetováljuk, fülszámmal látjuk el, füzetbe felírjuk választási súlyukat és egyelőre még az eredeti ketrecben hagyjuk, mert az esetleges helyváltozást ebben a korban megsínylik. Tízhetes korban nemek szerint szétválasztva külön ketrecezzük őket. AZ ANYANYULAT az egész idő alatt itassuk tiszta, nem hideg vízzel, erre a tejtermeléshez szüksége van. A darát fogyasztó kicsinyeiket is itassuk evés után. Az 1—5 hónapos választott nyulaknaik testsúlykilónként 5 gramm emészthető fehérje szükséges jő fejlődésükhöz. Egyébként koruk és nagyságuk szerint darakeveréket, nem sásos rétiszénát és kevés sárgarépát adlunk. Az anyanyűi apadó tejét napi 3 deci árpaleves nyújtásával esetleg fokozhatjuk. Kelemen Aurél Naposcsibék, {ércek felnevelése ketrecben Angliából indult el az az Intenzív tartási mód, amely esetében a tojótyúk napos kortól a selejtezésig ketrecben tölti életét. Másutt, így például Nyugat-Németországban, ezt a módszert csak részlegesen kezdték alkalmazni. A csibe az első nyolc he tét padozaton tölti, csak utána kerül ketrecbe. Ez még mindig előnyösebb, mint ha a jércét továbbra Is padozaton tartják 16—18 hetes korig. Az utóbbi esetben nagyobb az elhullás és az egyenetlen vagy mérsékelt fejlődés veszélye, s aránytalanul nagyobb istállótér szükséges: egy négyzetméteren legfeljebb 8—10 állat helyezhető el. A padozatos tartás hátránya, hogy a felnevelések száma kisebbb benne, mint a ketrecben. Eleinte a ketreces felnevelést két szakaszban, kétféle ketrecben végezték, újabban azonban olyan megoldásokat is láthatunk, amelyekhez egy ketrec is elegendő, csak pótalkatrész szükséges az első napokban. Nem kétséges, hogy az egy ketrecben történő felnevelés jelentős hely és berendezés megtakarításával jár a kétketreces megoldáshoz képest Is. A múltban a padozatos tartás kevesebb munkaráfordítást tett szükségessé, de ma már más a helyzet, mert automatizálással a ketrecnél Is kevesebb munka szükséges. A ketreces csibenevelés mellett szól, hogy az állatok egyenletesebben fejlődnek, 16 hetes korban nagyobb testsúlyt érnek el, a kokcidiőzis kevésbé fenyeget és jóformán megszűnik a takarmánypazarlás, ami a padozatos tartásban jelentős veszteséget okoz. Sok szaporítóüzemben azt vallják, hogy a csibét csak a nyolcadik héttől érdemes ketrecben tartani. Ez a nézet azonban csak akkor helyes, ha előre nem látható, hogy az üzemből kikerülő állatokat miképpen tartják. Ha a letojatás ketrecben történik, semmi sem szól ellene, hogy a felnevelés ne ketrecben történjék. Minden új módszer elterjedésének alapvető kérdése, vajon gazdaságosabb-e a réginél. Még az egy-ketreces megoldás Is költségesebb a padozatosnál, de végső soron az amortizáció üteme és a várható nyereség mértéke dönti el: érdemes-e nagyobb összeget a vállalkozásba befektetni. (Deutsche Geflügelwirtschaft) 8 FÖLDMŰVES GALAMBDÚC A fény erősségének hatása a csirkére és a tojótyúkra A nagyobb fényerősség kevéssé- fontos a növendékcsirke nevelése szempontjából, de annál inkább a tojőtartásban — állapítja meg T. R. Morris, az angliai Reading Egyetem kutatója. A baromfitartók általában a villanyiköltségek csökkentése és a kannibalizmus elkerülése érdekében igyekeznek minimálisra csökkenteni az ólak világítását. Fontos gazdaságossági kérdés ezért, hogy milyen világítási technológia, milyen fényerősség a legmegfelelőbb. Dr. Morris szerint, a csibe első napjától kezdve a fokozatos fényerőcsökkentés előnyős a növekedésre. A kezdeti 1200 lux fényerősségről 1 luxra csökkenthető a fény. Egyes kutatók pedig jó eredménnyel neveltek fel broilercsirkéket kétnapos kor után csaknem teljes sötétségben anélkül, hogy a végsúly romlott volna. A tojójércék nevelése is sikerrel járt, ha a sötétentartást már az első-második élet-hetükben elkezdték. Az igen sötét körülmények között nevelt tojótípusú jércék 12 nappal később kezdtek el tojni, mint társaik, amelyeket 5 lux fényerősségben neveltek és tartottak tojókorukban. Ez utóbbi kontrolihoz viszonyítva a 0,2 lux-szal nevelt és tojóérettségi korban 25 lux fényerősségben tartott jércék csak négy nappal később kezdték meg a tojást. 25—5—1—0,2 lux fényerősségben tartott tojójércék Á tojás legyen tiszta Sokan úgy vélik, hogy kistenyészetekben törvényszerű a tojások piszkossága, semmit sem lehet ellene tenni. Nem így van. Csak ott piszkos a tojás, ahol sáros, trágyás a tyúkok ólja, az udvar, ahol járkálnak, ahol nincs elegendő és tisztántartott tojófészek. A legfontosabb a jó tojófészek. Lehet készíteni narancsos ládából, hulladék-deszkából, fonott kosárból. Lényeges, hogy egyszerre egy tyúk férjen bele, s hogy puha faforgáccsal, finom szénával, szalmával vastagon bélelt legyen. 5—6 tyúkra számítsunk egy-egy toiófészket. Ha kevés a fészek, több tyűk is beül, zavarják egymást, összetörik a tojást. A tiszta tojás másik titka, hogy a tyúkok tágas, világos ólját almozzuk. Faforgács, kukoricacsutka, tőzeg legyen elterítve jó vastagon s ha ezen sáros időben végigmegy a tyúk, megtisztul a lába. Gondozni is kell az almot: az elvizesedett részeket kicserélni, elegyengetni. Az almozott tojőfészekből ajánlatos a tojást naponta többször is összeszedni, hogy ne szennyeződjön, törjön össze. Sokan nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a tojás tisztaságának, vagy tudomásul veszik ezt az igényt s egyszerűen megmossák a piszkos tojásokat. Nagyon helytelen módja ez a tiszta tojásra törekvésnek. A mosott tojás romlik, ezért tiltja a mosást a baromfiipar. (g.) 500 napos ellenőrzési idő alatt az említett sorrend szerint 241, 238, 229 és 217 tojás termeltek. E kísérlet szerint a minimálisnak mondható fényintenzitás-igény 5 lux. Egy másik kísérletben naponta nyolc órán át 50 lux fényerőben tartották az állományokat, s ezt kiegészítették csoportonként nyolc órán át tartó 50—10—2—0, 4—0,08 és semmi (0,00) világítással. A 2 lux erősségnél gyengébb kiegészítő világítás következtében az állományok tojástermelése hirtelen esést mutatott, és az ennél kisebb fényerejü megvilágítás semmivel sem javította a tojástermelést. A kísérletek tanulsága szerint a növendékkori fényszabályozásniak sóikkal kisebb szerepe van a későbbi tojástermelésre, mint a termeléskor! fényintenzitásnak. Tanácsadó A kavics a baromfi foga — szokták tréfásan mondani s ez közel is jár az igazsághoz, ugyanis a zúzógyomor — népies nevén zúza — akkor végez alapos munkát, ha apró kavicsszemek is vannak benne. A kukorica és egyéb kemény magvak őrléséhez a kavics nélkülözhetetlen. A külterjesen tartott baromfi általában megtalálja a számára szükséges nagyságú és mennyiségű kavicsot. Előfordul azonban, hogy egyes udvarokban, kertekben semmiféle kavicsszemet nem talál. Ilyenkor tégladarabokat, keményebb rögöket vesz fel. Ennek sok hátránya lehet. A zártan tartott baromfi csak akkor jut kavicshoz, ha adagoljuk neki. A kavicsot leghelyesebb lapos etetőben — tepsiben — elhelyezni az állatok elé. A szabadban járó baromfinak az etetőhely közelében, a zártan tartottnak az ól valamely sarkában. A kavics nagysága legyen arányos az állatok fejlettségével. 1—2 hetes csirkékkel 1—2 milliméter átmérőjű, 3—8 hetes korban 3—4, attól kezdődően 4—6 milliméter lehet a kavicsszem átmérője. Más baromfiféléknél a kavics nagyjából akkora legyen, mint a dara szemcséje, vagy a mag, amit etetünk. Kifejlett baromfinak kukoricaszem nagyságú kavicsot adhatunk. A baromfi hajlamos arra, hogy a kavicsból többet fogyasszon, mint amennyire szüksége lenne. Ez céltalan, hiszen ilyen esetben a zúzógyomor kaviccsal van tele, a baromfi tehát kevés takarmány elfogyasztására képes. Ennek megelőzésére leghelyesebb a kavicsot adagolni, különösen zárt tartás esetén. Tyúkféléknél a következő mennyiségű kavics adagolásával számolhatunk hetenként: 1—2 hetes korú csirkéknek — száz állatra számítva — 1 kg kavics. 3—5 hetes korban 3, 6—8 hetes korban 6, 9—22 hetes korban és az ennél öregebb állatoknál 12 kilő. A kavicsot hetente egyszer vagy a kavicsetetőbe öntjük, vagy az alomra szórjuk. Az alomra szórt kavicsot az állatok összeszedik s közben kaparnak, forgatják az almot, szórakoztatják magukat. A kavicsigény kielégítésére legjobb a folyami kavics. Sokan gondolják, hogy bármiféle érdes, szemcsés anyag megfelelő, s ezért még a kályhából kikerülő salakot is a baromfiudvarba öntik. Ez helytelen. A téglatörmelék, a salak nem helyettesítheti az egyenletes nagyságú, legömbölyített élű, tiszta folyami kavicsot. (g) Fotó: sz. £ R> a 2 s fl I S:
