Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-31 / 22. szám
TERMELÉSI TAPASZTALATOK Napjainkban a sorközi növényápolás előszeretettel vitatott kérdése a kézi munka teljes kikapcsolása. A kémiai vegyszerek használata lehetővé teszi a sorközi porhanyltő műveleteik számának csökkentését, de semmiesetre sem azok teljes mellőzését. A triazin csoportba tartozó gyomirtó szelektív hatású vegyszerek mint a Simazin, az Atrazln, Zeazln és a Hungazln stb. kétségtelen irtják az egyes gyomokat, de más hasznos hatásuk nincs és nem biztosítják a „Kapazínek“ (tréfásan így nevezem a kapálást) komplett hatását. Attól eltekintve, hogy a vegyszeres gyomirtásnál újabban már reslsten (ellenálló) gyomegyedek Is Jelentkeznek és a gyomok száma sem csökken, csak az egyes fajták között eltolódás lép fel. A kapálás a gyomirtáson kívül fokozza a talaj légcseréjét, előmozdítja a minerelizáló baktériumok működését, a hajszálcsövesség megszüntetésével megakadályozza a talaj ún. haszontalan vízelpárologta fását, szabályozza a talaj hőgezdálkodását, elősegíti a talaj beérését stb. stb. A sorközi növényápolás sarabolókkal aránylag olcsón végezhető, de a sorokban történő porhanyítás csakis kézleszközökkel, kézi erővel lehetséges. A hibát abban látom, ma már húzódoznak a testi erőt igénylő kapálástól, s inkább vállalják a tökéletlen növényápolás terméscsökkentő körülményeit, semhogy legalább egyszer szakszerűen megkapálnák a földet. Ha ez így megy tovább a „kapásnövények“ elnevezést meg kell változtatni, mert fogalomzavar állhat elő. Am legyünk igazságosak és mondjuk meg, hogy ma is vannaík nagyüzemi gazdaságok, ahol a termelők legalább egyszer megkapálják a növényeket és elvégzik a sorközi porhanyítást. Szerintem ez a leghelyesebb eljárás a kapásnövények ápolásánál. A talaj felszántása óta sokat ülepedett, mely a légüregek rovására a vlzpárologtatő hajszálcsöves pórusok növekedésével jár. Igaz ugyan, hogy a szerves anyagok korhadásánál és a baktériumok életműködésénél, valamint a növényi gyökérzet élettani folyamatánál a talajban keletkező széndioxid és egyéb gázok hatására a talaj tavasszal önlazulás folyamatát eredményezi, ez azonban nincs arányban a nehézkedési erő hatására be álló talajülepedéssel és feltétlenül porhanyítást igényel. Ezért szükséges a sarabolással egybekötött kapálás. Most beszéljünk a különbségekről, amely a két munkaművelet között fennáll. Amíg a kapa porhanyltja, forgatja és keveri, addig a saraboló bizonyos mélységben csak elvágja a talajt, s vele együtt a gyomok gyökérzetét. Eközben a földet bizonyos mértékig megemeli, de keverés és forgatás nélkül visszaejti. Tagadhatatlan, hogy itt is beáll bizonyos fokú átszel lőződés, hajszálcsövesség megszüntetés, hőszabályozás a gyomirtáson kívül, de a többi, a kapálásnál már felemlített hatás nem érvényesül. A másik fontos tényező, mely a sarabolásnál nem érvényesül, és a kapálásnál igen — az állati kártevők A kapásnövények ápolásának kérdései elleni védelem. A talaj felszíni rétegében sok káros rovar, álca, báb és peték helyezkednek el, melyeket kapálásnál felszínre hozunk és azok a nap tűző hatása folytán, valamint a hasznos madarak közreműködésével elpusztulnak. A kapálás hatása tehát lényegesen meghaladja a sarabolás hatását. Ezért a két műveletet kombináltan, egymás kiegészítéseként alkalmazzuk. Azonban mind a sarabolás, mind a kapálás akikor teljesíti küldetését, ha azt időben s kellő körültekintéssel végezzük. Különös gondot fordítsunk a kapálás mélységére, amit elsősorban a klimatikus viszonyok, a talaj összetétele, továbbá a termesztett növényzet gyökérrendszere határoz meg. Általános elv, hogy száraz vidéken és könnyű jellegű talajokon a kapálás sekélyen, de többször történjék, viszont humid jellegű klimatikus viszonyoknál, nehezebb talajoknál mélyebben. Az említett általános szabályokon kívül legyünk figyelemmel a tenyészidő alatt uralkodó szelekre, gyakori zivataros esőkre, s a talaj összefolyó Jellegére is. A sarabolás akkor Jó, ha a kések élesek. A tompa kés ugyanis a talajt maga előtt sodorja, a gyom gyökerei felett elcsúszik, nem vágla el azokat, csak földdel betakarja. Az ilyen gyomok rövidesen regenerálódnak, újra fejlődésnek indulnak és a terméseredmény csökkenéséhez vezethetnek. A kapálás helyes végrehajtására is nagy gondot kell fordítanunk. A kapkodó és csapkodó kapálás, amely nem forgatja meg a talajt és a kapa a helyéről elhúzott földet csak ráhelyezi a kapálatlan talajra, rosszabb, mintha egyáltalán nem kapáltunk volna. A kapavágás nyomán keletkezett mélyedések, amelyek eddig a felette levő föld védelme alatt nyirkosak voltak, a nap szárító hatása révén rövidesen mélyebb talajrétekig kiszáradnak s a föld (különösen, ha agyagos Jellegű) megreped és úgyszólván „csontig“ szárad. A rossz kapálással tehát tetézzük a kiszáradását. Mivel a kapálás a tenyészidő melegebb szakaszában zajlik le, különös gondot kell fordítanunk annak mélységére és idejére. Ne akkor kapáljunk, amikor arra ráérünk, hanem amikor azt a föld megköveteli. A tavaszi és nyári zivataros esők sokszor annyira megtömik a talajt, hogy a sarabolást, számos esetben a kapálást is, meg kell ismételni. A porhanyítás elmulasztása óriási vízveszteséggel járhat és ez a növényzet fejlődését abban az Időben akadályozza, amikor a legnagyobb szárazanyag képződés folyik. A kéregképződés a talaj felületén viszont a növény fulladását, vagy gyökérelhalását eredményezi. Szakkörökben gyakran kihangsúlyozzák az ún. nyári kapálás jelentőségét. Miből is áll ez a nyári kapálás és mikor végezzük azt? Gazdaságaink az aratás idejének beálltától kezdve megszűntnek tekintik a növényápolási munkákat. A kapásnövények további sorsát a természetre bízzák. Nem tudják például, hogy a kapásokban a nyárt gyomok a sarabolás és kapálás befejezése után jelentkeznek. Ilyenkor kel a közönséges kakaslábfű (Echinochloa crus-galli (L. P. Beauv), tisztesfü (Stachys annua L.j, porcsin keserűfű (Polygonium aviculare L.), fehér libatop (Chenopodium album L.J, zöld mohar (Setaria viridis L. P. Beayu.), fehér disznóparéj (Amaranthus albus 1 és egyéb kapásainkat erősen támadó és veszélyeztető növények. Ezek a termés betakarításáig olyannyira elgyomosítják a talajt, hogy a néző a tavasszal végzett ápolási munkák elvégzését is kétségbe vonja. Hogy ez mit jelent a kultúrnövények és a talaj további gyomosodása szempontjából, arról nem kell bővebben beszélnünk. A sorközi növényápolásnál akkor járunk el helyesen, ha az esetleges vegyszeres gyomirtást szakszerű és időben végzett sorközi ápolási munkákkal kombináljuk. Ne tegyük félre tehát a kapát, a sarabolókat, mert ezek nélkülözhetetlen növényápolási eszközök. Ezzel kapcsolatban a gépészeti szakembereinkhez, valamint a mezőgazdaságban dolgozó ügyes barkácsolóikhoz az lenne a kérésünk, igyekezzenek olyan kapálógépet szerkeszteni, illetve feltalálni, mely pótolná a kézi erőt, annak hátránya nélkül. Az eddigi kísérletek a négyzetes ültetést Illetően s a kétirányú gépi sarabolás lehetőségének biztosítása szempontjából nem váltak be. Hiszem és tudom, ha a gazdasági és gépészeti szakemberek elhatároznák, hogy a fent említett elvek alapján kapáló gépet szerkesztenek, ez eredményhez vezetne. Azonban lehetséges, hogv előbb Jutunk a holdra, mint egy Jól működő kapálógéphez. Dr. Fridecky Ákos, mérnök Ä vemhes és szoptató koca gondozása A vemhes kocák szakszerű gondozása meghozza hasznát. A bebúgatott koca viselkedését kísérjük figyelemmel. A visszaivarzás általában a búgástól számított 18—24. napon következik be, amikor ismét búgatni kell. A könnyebb alles és az egészséges malacszaporulat érdekében érdemes a kocát minél többet friss levegőn tartani és rendszeresen lehetőséget adni a mozgásra. Ezt legegyszerűbben legeltetéssel biztosíthatjuk. Fontos azonban a mértéktartás, ugyanis a túl sok és gyors járatás káros hatású. Ellés előtt 10—15 nappal már csak az udvaron járassuk a kocát, az ellés előtti 3—4. napon pedig már elegendő az etetéssel járó mozgás is. A vemhes kocának nyugodt környezetre, kíméletes bánásmódra van szüksége a vehem zavartalan fejlődése érdekében. Óvjuk tehát a kocát a káros külső behatásoktól, zaklatásoktól. Az ütlegelés, a szűk ajtón valú áthajtás, meghajtás és egyéb gondatlan bánásmód könnyen vetélést okozhat. Az ellés előtt 10 nappal gondosan takarítsuk ki és fertőtlenítsük az ólat. Az ellés ideje alatt óvjuk a kocát a nyugtalanító zajtól, feleslegesen ne zavarjuk. Ellenben ha a köldökzsinór nem szakad el magától, vagy túl hosszú marad a csonk, akkor tiszta és fertőtlenített ollóval vágjuk el a hasfaltól 5—7 cm távolságban. A köldökcsonkot mártsuk fertőtlenítő oldatba (lizoform-oldat, vagy hipermangán). Az életképtelennek látszó malacot vegyük kézbe és fejjel lefelé tartva dörzsöljük, veregessük testét, hogy ezáltal a légcsőbe jutott nyálkától megszabaduljon, illetve a légzés megindulhasson. A leggyengébb malacokat az első néhány szopáskor helyezzük a koca csecsbimbójához. Az ellést követően csípjük le a malacok hegyes fogait, nehogy kisebezzék a koca csecsbimbóit. Éppen úgy, mint a vemhes kocának, a szoptató kocának is nyugodt környezetre van szüksége. Gondoskodjunk mindig puha és meleg alomról, a tisztaságra nagyon ügyeljünk. Malacozás után 5—8 nappal már meg kell kezdeni a koca mozgását, jártatását. Kezdetben csak 1—1 órát délelőtt és délután, majd fokozatosan szoktassuk hozzá a kocát a naponkénti 2—3 érás legeltetéssel egybekötött jártatáshoz. K. Gy. A cukorrépa és a burgonya öntözésének szabályai A cukorrépa öntözéses termesztése az öntözővíz felhasználásának egyik igen jól kifizetődő formája. Nem kell ehhez sokat számolni: 1 mm öntözővíz 62—120 kg/ha terméstöbbletet ad. Tehát az öntözési lehetőségekkel rendelkező gazdaságok részére tanácsos, hogy munkaerőellátottságukhoz mérten, minél nagyobb területen termesszenek cukorrépát. A cukorrépa öntözése hasonló eredménnyel végezhető barázdás-csörgedeztető és esőztető módon. Az öntözés a nap bármely órájában végezhető. A párolgás okozta nagy déli vízveszteség elkerülésére tanácsosabb úgy szervezni a munkát, hogy a déli órákban az öntözés szüneteljen, ekkor végezzék a berendezés áthelyezését. Június közepétől kezdve fokozatosan nő a cukorrépa vízszükséglete és Július közepén éri el a maximumot. A napi vízfogyasztás 3—4 mm-ről 6—7 mm-re nő. Július vége felé, majd augusztusban csökkPn a vízfogyasztás, de még mindig elég magas szinten, napi 4—5 mm Irörül marad. Ezért a cukorrépa öntözését Június végén kell megkezdeni és az időjárástól függően 2—3 hetenként augusztus első feléig folytatni. A forrő júliusi napokon magas a répa párologtatása és hamar megérzi a vízhiányt. Ezt a lehajló, lecsüngő, hervadó levéllemez jól mutatja. Ha a talajban még van elég nedvesség, akkor a késő délutáni órákban a répalevelek megint viszszakapják merev, egészséges tartásukat. Mivel a répa mélyen gyökerezik, tanácsos öntözéskor 80—100 cm mély talajréteget átnedvesfteni. Ehhez 600—900 m3-nyt víznormák szükségesek. Rendszerint egy nyáron 3—5-szörl öntözésre kerül sor, 2400—5000 m3 öntözővizet használva fel. A cukorrépa az öntözés után a trágyázást hálálja meg a legjobban. Elsősorban a nitrogéntartalmú műtrágyák alkalmazása eredményes. A gazdaság lehetőségeihez mérten a műtrágya adag 600—700 kg/ha ammonnttrát mennytségétg növelhető, és a terméstöbblet — öntözött körülmények között — még mindig kifizetődő. A nitrogén-műtrágya mellé szuperfoszfátot Is kell adni, 300—500 kg/ha mennyiségben. A kálium tartalmú műtrágya használata nem Indokolt, mert az eddigi eredmények szerint nem növelte a répa termését. A jól beállott, egyenletes és megfelelő sűrűségű növényállomány az öntözött cukorrépánál Is fontos. A szárazon termelt répához viszonyítva nem szükséges 80—100 ezer növény/hektárnál több az öntözött táblákon sem. A növényápolási munkákat gondosan kell elvégezni, mert az öntözött területeken nagyobb a gyomosodásl veszély. A cukorrépa szedésére rendszerint szeptemberben kerül sor, ezért az öntözést augusztusban be kell fejezni. A késői öntözés a répa cukortartalmát csökkenti. Az öntözött répa megőrzi levélzetének nagyrészét egész szedésig, míg az öntőzetlen répa leveleinek nagyrésze őszig leszárad. Mivel a répalevél igen értékes takarmány, felhasználásáról, frissen silőzva gondoskodni kell. A burgonya a hűvös, esős vidékek növénye. Ezért öntözését Indokolatlannak gondolhatjuk. Mégis öntözése gazdasáigos lehet két esetben: egyrészt a hosszabb tenyészidejű fajták termesztése esetén, másrészt a korai burgonya termesztésénél, melyet mint újburgonyát értékesítünk. A burgonya a Laza szerkezetű öntéstalajokat kedveli. Ezeknek a talajoknak a víztároló-képessége alacsony. A nyári hónapokban hazánk egész területén gyakori a néhányhetes száraz, esőtlen időszak. Az ilyen esőhiányt a burgonya megérzi és megáll a gumöképződés. Ezért gyakran két-három kisebb öntözés, melyet ilyenkor végzünk, Jelentősen növelheti a krumpli termését. De még nagyobb az öntözés hatása a termés minőségére. Az esőtlen napokat követő esős idő hatására a burgonyagumó fejlődése újra megindul. De ilyenkor fias-gumók, vagy új apró gumók képződnek. A termésben sok lesz a „megfiadzott“ nehezebben eltartható gumó és az aprő krumpli. A melegebb és szárazabb jellegű síkvidékeken jól jövedelmez az újburgonya-termesztés. Mivel azonban itt a vírusos bámulás már egy év után mutatja hatását, évente kell cserélni a vetőmagot. Az öntözött területen termesztett újbungonya gyakran június elején, közepén szedhető, és 100—250 mázsás korai termést adhat. (Beérésig hagyva a termés 300—400 mázsát is elérhet.) Korén szedett burgonya után másodvetésként silókukoricával vagy más, a gazdaság éghajlati viszonyaitól függően őszig beérő növénnyel hasznosítható a terület. A burgonya öntözésénél a növény két sajátosságára kell gondolni: a se kély gyökerezésre és a vízhiánnyal szembeni érzékenységre. Ezért 40—50 cm öntözési, átázási mélységgel kell számolni és a talaj víztartalmát magasabb szinten, a felvehető víz 50—70 százalékának megfelelő nedvességtartalmon kell tartani. Ezért gyakoribb öntözés, de kisebb víznorma szükséges. A burgonya a legérzékenyebb a vízihiányra a virágzás után, a gumóképzés idejében, tehát a virágzástól számítva 8—14 naponként van szüksége öntözésre, de az utolsó öntözés 1 héttel előzte meg a szedést; 400—600 köbméteres víznormákat alkalmazunk, az időjárástól függően 3—6 alkalommal. A trágyázás tekintetében a legeredményesebb a vegyes istálló- és műtrágyázás. Az öntözött területeken a vizáram hatására a talaj igen könynyen tömörödőtté válik, a burgonya pedig a laza. levegős talajt kedveli. Az istállótrágyáaás segíti elő a lazább talajszerkezet fenntartását. Öntözött viszonyok között a műtrágyázás szintén csak nitrogén- és foszfortartalmú műtrágyákra korlátozódik. A műtrágyaadagok szempontjából a 300—400 kg/ha ammonnttrát és 200—300 kg/ha szuperfoszfát a leggazdaságosabbak. Dr. Sipos György A burgonya iGgfontasabb ápolási miiRkája: a töíiögetós A burgonya alacsony termésátlagát a leromlás mellett a rosszul elvégzett, vagy a teljesen elhagyott töltögetés okozza. A burgonya élettani tulajdonsága megköveteli a többszöri töltögetést A töltügetéssel lazítjuk a talajt, ezáltal levegőt juttatunk a gumóik kflze'ébe, a fiatal hajtások mellé húzott nyirkos föld segítségével oldalhajtások — sztólók — fejlesztésére és több gumó képzésére serkentjük a burgonyát. Az első kapálás után már néhány napra elkezdhetjük a burgonya első töltögetését. Még az sem baj, ha a burgonyatöveket itt-ott sekély földdel takarja be a kultivátor vagy a kapálóeke. Az erőteljesen fejlődő burgonyatő néhány nap múlva úgyis előtör a porhanyó földtakaró alól. Minél fiatalabb, nedvdúsabb a burgonya szára, annál jobban és tömegesebben képződnek belőle az oldalhajtások, amelyekből a későbbiek során gumók fejlődnek. Éppen ezért a nyirkos földet alánlatos — már a kapálások során — odahúzni a növekvő burgonya szárához, mert ez serkenteni fogja az oldalhajtások képződését. Ügyeljünk azonban arra, hogy a felhúzott bakhát teteje a burgonya körül re maradjon „tölcsérszerfi“ és a sorokban ns szakadozzon meg, hanem folytatólagos legyen. Rosszul végzett töttögetésnél a felül kiszé- . lesedö, nyitott vagy szaggatott^ ormok nagyobb felületüknél fogva elősegítik a talaj kiszáradását. Mivel végezzük el a töltögetést? A burgonya töltögetését leggyorsabban fogatos vagy gép! tö'tögető ekével végezhetjük el. Ma már valamennyi állami gazdaságban és termelőszövetkezetben megtalálhatók a legkülönbözőbb típusú gépi töltögetőekék. A töltögetés során minden esetben Igazodjunk a burgonya szárának a növekedéséhez és mindig több földtömeget húzzunk szárához. A többszöri töltögetés eredményeképpen a burgonyatövek gyorsan elbokrosodnak, és a nyári melegek idejére teljesen beárnyékolják a talajt. A jő beárnyékolás viszont csökkenti a tatai vízkészletének gyors elpárolgását is. Mikor töltögessük a burgonyát? Az első töltögetést — amíg a talaj ki nem szárad — a kapálás után néhány nap múlva, a bokrok 10—12 cm-es magassága idején azonnal végezzük el. Amikor a burgonyatövek elérik a 15—20 cm magasságot és befejeztük a második kapálást, sürgősen kezdjük el a burgonya második töltögetését. Ha későn végezzük a második töltögetést, ritka növényállás mellett a burgonyasorokban igen nagy lehet a nappali felmelegedés és az éjszakai lehűlés. A jól töltögetett és sűrű állományú burgonyánál nagy hőingadozás nem fordulhat elő. Ebben az esetben olyan gyors lesz a burgonya szárának a növekedése, hogy az elbokrosodott tövek megakadályozzák a talaj nagymérvű nyári felmelegedését. A mostani csapadékos Időjárás következtében ajánlatos a burgonyát háromszor töltögetni. A sorközi barázdák fokozatos mélyftéséve! a nyirkos földet úgy húzassuk a tövek mellé egyre magasabbra, hogy a háztetőszerű orom felső része teknőszerűen nyitott maradjon. Ezáltal az esőből származó nedvesség a gumókhoz húzódik, és így elősegíti újabb szólók, gpm6k képződését és a már eddig megkötött gumók növekedését. A virágzás Idején már töltögetni nem szabad, mert megzavarjuk a gumóképződés legfontosabb Időszakát. Ilyenkor már csak a felhúzott földet igazítjuk meg, mert ezáltal megakadályozzuk a felszínre került gurnék „zöldülését“. Virágzás után már újabb gumótöltést nem várhatunk, éppen ezért kár a felesleges munkáért. László László SZABAD FÖLDMŰVES 1969. május 31. 7
