Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-31 / 22. szám

BEL- ÉS KÜLPOLITIKA

Várható a mezőgazdasági termékek árrendezése?

A MUNKAERŐ OLCSÖBB A TECHNIKÁNÁL

Egyre gyakrabban érkeznek szerkesztőségünkbe levelek, amelyekben földműveseink az árpolitikát bírálgatják. Mezőgazdasági dolgozóink szóban és írásban mind sűrűbben rámutatnak foglalkozásuk hátrányaira egyéb ágazatok helyzetéhez viszonyítva. így például már hosszabb ideje szabott árakat állapítottak meg a mezőgazdasági termékekért, amelyekhez azonban csak hébe-hóba, a szükséghez képest szavaznak meg afféle egyszeri pótdíjakat és hasonlókat. Ezzel szemben népgazdaságunk többi ágazataiban, amelyek éppen a mezőgazdasági üzemeknek adják el termékeiket, aránylag rövid idő alatt már néhányszor emelték az árakat.

Vonatkozik ez mindenekelőtt a mezőgazdasági gépekre, műtrágyára, építőanyagra stb. A földművesek viszont

— sajnos, — nem számíthatják hozzá termékeik árához fokozott kiadásaikat. Mindez érthetően számos nem kívánatos helyzetet teremtett: bizonyos mezőgazdasági termékek előállítása iránt a földműveseik nem tanúsítanak kellő érdeklődést, csökken a korszerű technika és technológia vívmányainak kihasználása stb.

Az említett problémák tisztázása céljából dr. Z. Starnovsky elvtárshoz, a csehországi árhivatal földművelési és élelmezésügyi szakosztályának vezetőjéhez fordultunk. Megtudakoltuk tőle, milyen előkészületek folynak ezen a szakaszon? Nevezett válaszában beismerte, hogy az utóbbi időben kissé lebecsülték az árrendezés fontosságát, nevezetesen

érzékeny rések keletkeztek a beruházási vonalon.

Köztudomású ugyanis, hogy már néhány évtized óta sorsára hagyták az élelmezési és fogyasztási ipart. A termelés nem haladt kellő mértékben a korral, aminek következménye szükségszerűen megnyilvánult a feldolgozó ipar hanyatlásában és azzal párhuzamosan a mezőgazdasági termelés nem kielégítő fejlődésében. Például szolgáljon a sertéshústermelési Mivel a feldolgozó ipar nem tudott lépést tartani a sertéshús fokozott termelésével, megbénult a felvásárlás üteme, fölöslegesen elhúzódott a disznőhizlalás időtartama, és a mezőgazdák igyekeztek túladni sertésállományukon, ami csak megdrágította a termelést. Nézetem szerint nem segített ezen a sertéshús árának emelése sem, mert csak némileg enyhítette a helyzetet. Mindezek a megoldatlan adásvételi kapcsolatok — amikor az élelmezési és feldolgozó ipar nem képes felvásárolni és feldolgozni a mezőgazdasági termékek túlsúlyos mennyiségét

— fékezőleg hatnak a mezőgazdasági termelés kibontakozására.

Földműveseinket azonban mindennél jobban az a kérdés foglalkoztatja, milyen javulás áll be az őstermelésben, várható-e a mezőgazdasági termékek

várva várt árrendezése?

Előzetes becslések szerint egyáltakentenl kellene, költséges. Vonatkozik ez például a zöldségre, gyümölcsre, burgonyára, tejre stb. Nem marad tehát más bátra, mint az egyes termelési ágazatokban átcsoportosításokat eszközölni és árpótlékok fizetésével, esetleg állami támogatás igénybevételével megoldani olyan termékek árrendezését, amelyekből többet és olcsóbban akarunk előállítani. Ezt a kérdést nem lehet egy év alatt elintézni. Nezevetesen az állami támogatást csak akkor lehet majd kiküszöbölni, ha növekszik az igényelt termékek mennyisége és olcsóbb lesz maga a termelés.

A mezőgazdasági munkaerők díjazása

A mezőgazdasági dolgozó havi átlagbére 150 koronával alacsonyabb az ipari munkásénál. Mindez kihat a mezőgazdaság fellendülésére. Főleg az utóbbi időben tapasztalható, hogy egyes mezőgazdasági üzemek nem szorgalmazzák technikai segédeszközök beszerzését, mivel az élőmunka olcsóbb és könnyebben elérhető számukra. Hasonló a helyzet a technológia érvényesítése terén, mert a mezőgazdaságban általában nagyobb súlyt helyeznek az emberek kétkezi munkájára. Mindenesetre módot kellene találni tenyésznyugalom idején alkalmaztatásukra is.

Mindebből kitűnik, hogy éppen elég teendő akad a mezőgazdasági termékek árrendezése ikőrül. Mégis figyelembe kell venni mindazokat a tényezőket, amelyek az elkövetkező években döntő módon kihatnak mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk fejlődésére. Üj változások is bekövetkezhetnek abban a vonatkozásban, hogy a kívánt fordulat csakis akkor állhat be, ha egyelőre fokozott gondot fordítunk mezőgazdaságunk fellendítésére. Ennek pedig egyik feltételét képezi az az alapvető követelmény, hogy a szabott árak népgazdaságunk valamennyi ágazatában hosszabb időre érvényesek és kötelezőek maradjanak. R. P.

Könyörtelen éjszakák

A közel-keleti sorozatos összecsapások egy második Vietnam veszélyét rejtik magukban. Az Al-Fattah nevű földalatti szervezet rohamosztagai éjjelenként behatolnak Izraelbe és az általa megszállott területekre. Az arab partizánok „fejadin“ oknak, azaz áldozatvállalóknak nevezik magukat, mert veszteségeik valóban egyre növekednek. Ennek ellenére ma már nagyobb veszedelmet jelentenek Izrael számára, mint az arab államok reguláris hadseregei.

Anyámasszony katonáira nincs szükségünk!

— jelentette ki minap Yaszir Arafat, az Al-Fattah 39 éves, hivatalos szóvivője, aki nem szereti, ha főnöknek szólítják. — A drukkolók, az ijedősek, jobban teszik, ha otthon kuksolnak. A fejadinok kiképzése kemény iskoláztatást jelent. A legkönynyebb gyakorlatok egyike a lobogó lánggal égő tűzfalon történő áttörtetés. Négy méteres magasságból már 15-éves gyerekek tanulnak fejjel lefelé bukni. Alacsony szögesdrótakadályoik között hason csúszva átjutni a mindennapi edzéshez tartozik. Aki csak arasznyival felemeli fejét, halál fia, mert félméterrel a szögesdrőt fölött gép fegyvergoly ókkal pásztázzák a terepet. Minden egyes edzés közben éleslövészet folyik, kézigránátok robbannak közvetlen közelben. Nem csoda tehát, hogy sok a sebesült, sőt halott is. A veszteségek engedélyezett arányszáma húsz százalékot tesz ki. Jordánia edzőtáboraiban jelenleg kerek 10 000 önkéntest képeznek ki 3—8 hónapos tanfolyamokon, akik az ellátáson kívül semmiféle zsoldot sem kapnak. — Nyomorúságos ponyvasátrainkon kívül nincs mit veszítenünk

— fejezte be tájékoztatását Yaszir Arafat —, amelyekben különben már 20 éve tengődünk. — Félmilliónál több palesztlnai arab menekült nyomorog ezekben a sátortáborokban, ami szinte kimeríthetetlen embertartalékot jelent az Al-Fattah számára. További egymillió menekült elszórtan él az arab országokban.

Vasfegyelemmel szervezett ellenállási mozgalom

— Elvinne bennünket az Al-Fattah főhadiszállására? — tudakolta a taxisofőrtől két európai újságíró Ammanban, Jordánia fővárosában. A bérautő vezetője várakozás ellenére betesséelte utasait kocsijába és néhány percnyi robogás után megállt velük egy tetszetős épület előtt. A kapualjban néhány géppisztolyos férfi ácsorgott. Ajánlólevelük és igazolványuk felülvizsgálása után kérdőíveket kellett kitölteniük, majd útlevél-fényképeket kértek tőlük az őrök. Gordian Troeller és Claude Deffarge, a „mindenre elszánt“ riporterek ezután bebocsátást nyertek a jól szervezett tájékoztatásügyi minisztérium irodahelyiségébe, ahol illetékességet árasztó civilruhás vezetők lefolytatták az igazoltatási eljárást.

— Ha történetesen nem tudnánk, hogy a jordáni királyság fővárosát járjuk, bízvást Al-Fattah „államában“ képzelhetnénk magunkat — számol-Viszálykodások a Nyugat valuta-frontján

Elodázott frankleértékelés # Az érem két oldala # A márka felértékelésének védői és ellenzői # A harc politikai háttere 0 Távolinak mutatkozó megoldás

Az angol libra 1967 novemberében történt leértékelése őta már több ízben érte megrázkódtatás a nyugati világ pénzügyi rendszerét. Még élénk emlékezetünkben él a francia frank válsága, melynek leküzdése érdekében Párizsban komolyan latolgatták a frank devalválásának szükségességét. Ám a tőkeileg legerősebb 10 kapitalista állam képviselőinek izgalmas tanácskozásai után mégiscsak sikerült a frank leértékelését elhárítani, amely veszélyeztette volna az angol fontot és a dollárt is.

De Gaulle tábornok egyébként eleve nem alkart hallani a frank egyoldalú leértékeléséről, illetve a devalválást attól tette függővé, hogy ennek ellenében Nyugat-Németország felértékeli a márkát. E feltétel célja az lett volna, hogy az olcsóbbított frank révén növekedjék a francia kivitel és a devizabevétel, és ezzel feljavuljon a fizetési mérleg. A Német Szövetségi Köztársaság azonban nem volt hajlandó felértékelni, tehát az aranyfedezet növelésével a márkát megdrágítani. Csupán annyi engedményt tett, hogy 4 százalék adót vetett ki a kivitelre, és ugyanannyival olcsóbbította a behozatalt. De ezek az intézkedések nem sokat osztottak és szoroztak, nem csorbították a nyugat-német exportot. Másrészt a francia behozatal és a frank kivitelének korlátozása nem mutatkozott eléggé hatékonynak a francia tőke kiáramlásának és a spekulánsok üzelmeinek megfékezésére. Mindezek az intézkedések inkább aféle injekció jellegét öltötték, ahogyan azt egyébként tájékozott megfigyelők előrelátták.

Az ún. tizek novemberi értkezlete problematikus értékű mentőakció volt, amihez nem kis mértékben járult De Gaulle tábornok tekintélye.

Mihelyt ugyanis De Gaulle lemondott az elnöki funkcióról, a spekulánsok lázas sietséggel helyezték el tőkéjűket Nyugat-Németországban. Éspedig nemcsak a francia, hanem a többi túlértékelt valuta, tehát az angol font, a belga frank és részben az amerikai dollár üzérei is. De Gaulle tábornok távozása óta átmenetileg mintegy 18 milliárd márkára rúgó „forró pénz menekült a nyugat-német nagybankok páncélszekrényeibe a márka felértékelésének reményében...

Erre azután ismét megindultak a nyugati jegybankok vezéreinek tárgyalásai, ismét felvetődött a francia frank leértékelésének és a nyugat-német márka felértékelésének gondolata.

Kétségtelen, hogy a frank devalválása, aranyfedezetének csökkentése, versenyképesebbé tehetné a francia kivitelt és felszabadítaná e nyomás alól a még mindig 3 és fél milliárd dollárra rúgó aranytartalékot. Ezért számos francia pénzügyi szakember szívesen látná a frank leértékelését,

amely azonban növelné a mezőgazdasági árakat, mert ezeket az ún. közöspiacon kialakított mezőgazdasági árrendszer keretében dollárban számolják. Ezt az áremelkedést ugyan szubvencióval lehetne kiegyenlíteni, de ez megsértené a közöspiac mezőgazdasági politikáját. Már nem is szólván arról, hogy a De Gaulle-korszakot követő francia kormányt a legkevésbé sem „népszerűsíthetné“ a frank devalválása. Nem valószínű tehát, hogy erre — legalább is — rövidesen sor kerülne.

Ugyanakkor Bonnban az őszre tervezett parlamenti választások bonyolítják a helyzetet. A nyugat-német jegybank elnöke Blessing és Schiller szociáldemokrata gazdasági miniszter a márka felértékelése mellett kardoskodtak. Azzal érveltek, hogy a márka felértékelése fékezőleg hatna az inflációra, olcsőbbítaná a behozatalt, javítaná a városi lakosság életszínvonalát, csökkentené a nyugat-német gazdaság „túlfűtöttségét“. Ezzel kapcsolatban nem érdektelen megjegyezni, hogy tavaly a nyugat-német nagyiparnak 11 százalékkal sikerült a munkatermelékenységet fokozni, míg a munkabérek csupán 4 százalékkal emelkedtek.

A márka felértékelésének ellenzői, mindenekelőtt Kiesinger kancellár és Strauss pénzügyminiszter, tehát a kereszténydemokrata és keresztény szociális unió vezetői viszont rámutatnak arra, hogy a felértékelésnek a parasztság ínná meg a levét és leromlana a nyugat-német kivitel. Márpedig miért bűnhődjék — úgymond — a Német Szövetségi Köztársaság gazdasága eredményes munkájáért.

Az ellentétek összeütközésében Kiesingerék maradtak felül, ami azonban nem bírta rá Schillert a visszalépésre. így egyelőre minden maradt a régiben.

Persze ml sem volna tévesebb, mint ha a márka felértékelése körül folyó játszmát csupán valutapolitikai szempontból Itélnők meg. Kifejezésre jut benne a nyugat-német kormánykoalíció kebelében dúló viszály Is. Nem más, mint maga Willy Brandt külügyminiszter egyik nemrégi beszédében elismerte, hogy válságban van a bonni koalíció, mert az unionista pártoknak nincs mit szembehelyezniük Schiller eredményes gazdaságpolitikájával.

A márkaválsággal kapcsolatos feszültség tehát tart és nem lehetetlen, hogy esetleg még az őszi parlamenti választások előtt összeroppantja a nagykoalíciót.

Ugyanakkor nem kis megterhelést jelent a valuta-válság Nagy-Britannia munkáspárti kormányára, illetve a labouristák jövő évi választási kilátásaira nézve is.

Emellett a nyugati valutaprobléma megoldása alapjában véve hosszú, nehéz küzdelmet jelent, hiszen nemcsak pénzügyi, de hatalmi pozíciók forognak kockán. A valuták egyenértékének biztosítása és tartósítása érdekében előreláthatólag nagyon sok erőfeszítés lesz szükséges a kapitalista pénzvilág nemzetközi értekezletein. Szírt

tak be a riporterek élményükről a STERN hasábjain. — Az utcákon a szervezet járőrei cirkálnak éppúgy, mint más városokban és falvakban a szlriai határtól egészen az Akabai öbölig, Izrael határainak tőszomszédságában. A kiképzőtáborok, toborzóirodák és titkos támaszpontok egész láncolata húzódik végig, ahonnan éjjelenként rohamosztagoik hajtják végre rajtaütésszerű támadásaikat Izrael ellen. Sem a jordániai kormány, sem a Palesztina felszabadítására irányuló, marxista beállítottságú Népfront nem támogatja őket. Az utóbbi végső célkitűzése: az arab forradalom. Az El A1 nevű izraeli repülőtársaság gépel ellen intézett támadásokat ugyancsak a Népfront emberei hajtották végre. Ezeket viszont elítélték az Al-Fattah szervezet tagjai, akik működési területüket csak Palesztinára korlátozzák.

Riporterekből — haditudósítók

A Szabadcsapatok parancsnoka végül megadta hozzájárulását, hogy a két riporter személyesen is részt vehessen egy rohamosztag bevetésén. Ütjük Ammantől északkeletre, Irbid felé vezetett a Dzserszah környéki rőmai romok és a palesztlnai menekültek egyik hófedte sátortábora mellett, amelyből nyomor és nélkülözés áradt...

— Egy sziklafal tövében épült parasztházban bevetésre készen várt vagy húsz fejadin takarókba burkolva. Fegyvereiket Izraelben zsákmányolták — folytatta beszámolóját Gordian Troeller. — Adott jelre nyolcadmagunkkal terepjáró kocsikra szálltunk és leoltott fényszórókkal elindultunk. Egy megerősített klbuc fényei jelezték utunkat a galileai hegyek felé. Azután elszabadult a pokol: izraeli területen világító röppentyűk árasztottak nappali világosságot, gránátok robbantak, gépfegyverek kattogtak ... Leereszkedtünk a Jordán völgyébe, majd egyik gázlóján átláboltunk a túlsó partra. Négy alakot pillantunk meg aknakereső szerszámokkal felszerelve. Néhány perc múlva tüzet nyitnak kis csoportunk tagjai is. Hasra vágódunk. Idegtépő csend. Fejadin előőrseink sem tértek vissza többé. — „Albert, ba-arawim!“ (Albert, az aratok!) hasít bele az éjbe a héber nyelvű figyelmeztetés. Válaszként felcsattannak a fejadinok géppisztolyai, de csapdába kerültünk. Hadnagyunk egy betonbunker és homokzsák-fedezékek övezte háromszög középpontjában hasal. Szorongatott helyzetünkből csak egy páncélököl robbanása szabadít ki, amely telitalálatot ért el az egyik Izraeli fedezékben és lehetővé tette visszavonulásunkat.

— Érzékeny veszteségeink ellenére Achmed kísérőnk mégis sikerről beszélt, mert vagy 20 kilométernyire lángok csapnak fel. Rohamosztagunk tehát csak az ellenség figyelmének elterelésére támadt. — Holtfáradtan visszatérve egy fiatal hadnagy elmagyarázta nekünk:

— Ha Izraelt megtámadjuk, csak önvédelemből cselekszünkl

— ... hogy a zsidókat a tengerbe hajtsák — kockáztattuk meg a közbeszőlást Nasszer egykori szavait idézve. De a hadnagy másképp vélekedett: — Soha! A zsidók elvégre testvéreink, sémiták, akár az arabok. Sokunk ereiben zsidó vér csörgedezik. Nem a zsidókat, a cionizmust akarjuk szétzúzni, amely minden baj kútforrása. A németeket sem kellett a tengerbe hajtani a zsidógyilkolások megszüntetésére, hanem Hitler uralmát kellett megdöntent. Sem a Szovjetunió, sem Kína nem „ajándékoz“ nekünk fegyvereiket. A dúsgazdag Kuwait és Szaűd-Arábia pénzén, valamint koldusszegény menekültjeink garasain vásároljuk őket, akik haza akarnak térni palesztlnai hazájukba. Szervezetünk ma ugyan még Izrael ellen kénytelen harcolni, de ha valamelyik arab állam kormánya hátba támadna bennünket, nem hagyjuk magunkat nyulak módjára lepufogtatni. Mert ahogyan Yaszir Arafat ts már kijelentette, nyomorult sátorponyváinkon kívül — nincs mit veszltenünkl

összeállította: K. E.

Apróhirdetés

100 darab választott malacot veszünk három vagen lucernaszéna ellenében. Ár megegyezés szerint. Cím: JRD Hadonce, nkres Komárno.

Ián nem mondható egyszerűnek a mezőgazdasági termékek árainak rendezése, az árképzése jelenleg folyamatban van. Az utolsó szót ebben a kérdésben élenjáró gazdasági dolgozóink és a gyakorlat emberei mondják ki, érdemleges elintézés azonban az év vége előtt nem várható. Ez pedig jócskán késő lesz, mert a felvásárlási árakat legkésőbb augusztus végéig kellene meghatározni. Az árak ugyanis csakis ilyen körülmények között tudnák befolyásolni a jövő év mezőgazdasági termelésének kialakulását. Ezért az 1970. esztendő Is még csaik átmeneti évnek számit majd, amikor egyes mezőgazdasági termékek árkérdését alighanem árpőtlékok fizetésével lesznek képesek csak megoldani.

Az árhlvatal dolgozói sem titkolják a rendezés Ideiglenes módjának valószínűségét. De ha csakugyan szolid Indítvány alapján akarják megoldani az árrendezés kérdését, semmilyen elhamarkodott intézkedés nem vezethet célhoz. Azon kérdés tisztázásáról is folynak tárgyalások külkereskedelmünk vonalán, mit legyen szabad mezőgazdaságunknak termelni és mit nem. Előfordulnak ugyanis olyan esetek, amikor bizonyos termékek előállítása a földműves számára jövedelmező, a társadalom száméra azonban veszteséges és tetemes költségráfordítást igényel. Másrészt viszont nem lenne helyes csupán ezekből a szempontokból kiindulni. Köztudomású, hogy a mezőgazdasági termékek többségének termesztése, amelyeknek árát az orvosok véleménye szerint csők-LENGYEL GÉPKIÁLLÍTÁS NYITRÁN

A Lengyel Népköztársaság külkereskedelmi vállalata a MOTOIMPORT, az újabban AGROTECHNA nevet viselő Mezőgazdasági Technika Központi Vállalata BratisIava-Récse-i üzemével karöltve mezőgazdasági gépbemutatót rendezett Nyitrán. A kiállítást a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola Központi épülete előtt helyezték el, ahol az érdeklődőknek május 21—30 közötti időben volt Iebetőságük a gépeket megtekinteni. A megnyitón Boleslaw Mantyk mérnök, valamint Silvester

Erdélyi mérnök adtak a gépekről és az üzleti lehetőségekről tájékoztatást a meghívott szakembereknek. A kiállításon résztvevők megtekinthették az RT-22 jelzésű istállótrágyaszórő gépet, a T-210 jelzésű rakodót, az FGZ-1,6 jelzésű rotavátort, a ROTOSAD kaszálógépet, a gabonaszárítógépet, a SANO permetezőgépet, a KPP-2 jelzésű burgonyakiszántőt, az RCW-2 jelzésű műtrágyaszőrót, a PF-335 jelzésű ekefrézát, különféle ekéket és egyéb mezőgazdasági gépi felszereléseket.-ksz-