Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-17 / 20. szám
RIPORTOK Nádszeg példa lehet A múlt esztendő nemcsak a politikai változások éve volt, hanem joggal mondhatjuk, hogy az ifjúsági klubok megalakulásának időszaka is, ami nem is csoda, hiszen a kettő tulajdoniképpen összefügg. 1968-ban a fiatalok minden eddiginél erélyesebben léptek fel és egy életképesebb szervezetet kívántak megalakítani, mint az eddigi, a legtöbb helyen csak papíron működik a CSM, illetve CSISZ szervezet. Jól tudjuk, hogy a magyar ifjúság sem maradt tétlen, és számtalan kísérletet tett egy önálló magyar ifjúsági szervezet (a MISZ) megteremtése érdekében. Sajnos, ez a fáradozás nem járt teljes sikerrel, de azért még sem volt felesleges. Egymás után kezdtek megalakulni az ifjúsági klubok, melyeik szinte gombamódra szaporodtaik. Csekély egy év alatt már mintegy 20 ezer magyar fiatal tömörült klubokba, ami tekintettel az idő rövidségére, már igen figyelemre méltó szám. A legörvendetesebb azonban az volt, hogy ezúttal a múlttól eltérően már nemcsak, hogy megalakult egy-egy klub, de élénk tevékenységet fejt ki, és ez a lényeg. Most, amikor már egy bizonyos idő távlatából vizsgálhatjuk a falusi ifjúsági klubéletet, azt kell mondanunk, hogy ez az új szervezet a legtöbb helyen igen pozitívan befolyásolja nemcsak magukat a fiatalokat, de általában a község egész kulturális életére is kihat. Feleslegesnek mutatkozott az az aggály, hogy a fiatalok esetleg valami illegális csoportba akarnak tömörülni, vagy ez a feltevés, hogy az ifjúsági klubok megalakulása szakadást idéz elő a szövetkezeti és a tanuló fiatalok között Az utóbbi hónapokban, hetekben több falusi klub életével, munkájával ismerkedtem meg. Ebben az esetben szóljunk csak a nádszegi József Attila Ifjúsági Klubról és a klub eddigi tevékenységéről. Hogy miért választottam épp a nádszegieket? Elsősorban azért, mert ami a klub taglétszámát illeti, a legnagyobbak közé tartozik, mert még aránylag fiatal, és azért is, mert szerény lehetőségeik ellenére igen aktívak, és utoljára, de nem utolsósorban azért, mert az ő megalakulásukat sem „éljenezték“ meg annakidején a község vezetői. Mindezek ellenére gyorsan terebélyesedtek és ahogy már az előbb említettem, ma már egyik legintenzívebben dolgozó klubunk. Az első, akivel szót váltottam, Bogár Mária a klub titkárnője és Pál Jánosné vezetőségi tag volt. ök tájékoztattak a klub megalakulásának kezdeteiről, az első nehézségekről és sikerekről. Elmondották, hogy az egész mozgalom múlt év októberében kezdődött és a klub létrehozásának fő iniciátora a jelenlegi klubelnök Matusek János volt. Tervüket természetesen előterjesztették a párt elé is, melynek elnökét tiszteletbeli klubtaggá választották, de bizony eleinte nem igen találtak nagy megértésre. Elsősorban azért nem, mert a vezetők nem voltak teljesen tisztában a megalakuló klub küldetésével. Az akkori nézeteltérést Nagy Alajos pártelnök sem tagadja . — Tapasztalatból tudtuk — mondotta —, hogy a fiatalokat nem könynyű aktivizálni. A múltban működő CSISZ szervezet is nagyon passzív volt. Amikor aztán néhány fiatal felkeresett és bejelentette, hogy Nádszegen ifjúsági klub alakult, úgy éreztük, valahogy túlságosan függetlenül akarnak valami újat létrehozni. Azt is kifogásoltam, hogy nem volt elég szoros az összeköttetésünk, döcögött az együttműködés. Most már csupán azt mondhatom, ez a mozgalom jól kifejlődött, ismerjük a József Attilások koncepcióját s nincs kifogásunk ellenük. Megígértük a támogatást, mely úgy érezzük, kötelességünk is. Ez az eddigiek során annyiból állott, hogy a szövetkezet az idén hangszereket vásárolt a zenekar részére, a HNB pedig rendszeresen a fiatalok rendelkezésére bocsátja a mozlhelyiséget. Tervünk, hogy a közeljövőben egy politikai előadást tartunk Nádszeg ifjúságának, mégpedig országunk helyzetéről 1968 januárjától napjainkig, mert úgy érezzük, sokan még most sincsenek tisztában az egyes dolgokkal. Kívánságunk csupán annyi, hogy a szervezet legyen ütőképes és a kontaktust tartsa fenn velünk, hívjanak el a szűkkőrfl vezetőségi gyűlésekre. Annakidején, a klub megalakítása után nemcsak a vezetők, de maga a falu reakciója sem volt a legkedvezőbb. Az idősebb generáció most is, mint általában, idegenkedett mindentől, ami új, így aztán a klub a járásban nagyobb elismerésben részesült, mint otthon. De ez nem riasztotta vissza a nádszegi fiatalságot. Csak azért is meg akarták mutatni, hogy amit elhatároztak, azt véghez is viszik. És erre bizony nagy szükség volt, mert a helyi CSEMADOK szervezet is eléggé passzív, és a passzivitás, mint tudjuk „ragályos betegség“. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy néhány ifjúsági klub a kezdeti nagy lelkesedés után megtorpant a fejlődésben. Vajon miért következett be néhol ez a stagnáció? Elsősorban azért, mert a vezetők hamar kifogytak az ötleteikből, nem tudtak olyan klubesteket szervezni, melyek lekötötték volna a tagok figyelmét. Nádszegen az ilyesmitől nem kell tartani. A kéthetenként sorra kerülő estéken mindig telt ház van, sőt az ifjúság már több alkalommal kérte, hogy a kéthetes találkozási intervallumokat a felére csökkentsék. Egyegy előadásnak olyan a vonzereje, hogy sokan olyanok is eljárnak, akik nem tagjai a klubnak. A nádszegi József Attilások elnöke Matusek János, titkára Bogár Mária. A klub szellemi vezére azonban — és ezt mindenki elismeri — Almásy Mária pedagógus. Tőle kértem „receptet“ a sikeres klubösszejövetelekre. — Amikor a múlt év végefelé megalakítottuk a klubot, nem akartuk mindjárt az elején túl nagy fába vágni fejszénket. Elsőrendű célunk a fiatalság egyesítése volt. Azt akartuk, hogy ne a kávéházakba, italboltokba járjanak, hanem közösen szórakozzunk, de közben tanuljunk is. Vagyis röviden így mondanám: igyekeztünk összekötni a kellemeset a hasznossal. Ez a tervünk várakozáson felül sikerült. Minden összejövetelen vagyunk legalább 120-an. Duszlósok, diákok, szövetkezetben dolgozó fiatalok és tanoncok. Mint érdekességet említem, hogy legelső gyűlésünkre, egy plakát fehívására, jóval százon felül jöttek el. Hogy miből áll Nádszegen egy-egy klubdélután műsora? Íme néhány példa az elmúlt összejövetelekről. — Volt egy hazaszeretetet ébresztő előadásunk, melyet iskolánk igazgatója tartott, aki a magyarság helyzetéről beszélt. Megmagyarázta, mit is jelent tulajdonképpen magyarnak lenni. — Igen népszerűek a különböző utcák közötti vetélkedők, melynek győztesei között díjakat is osztunk szét. — Múltkoriban például közvéleménykutatást tartottunk, ki mint képzeli el a klubestéket, milyen műsort szeretne. Sokan nyújtottak be javaslatokat, melyek közül igen érdekes elképzelések is szerepeltek. Pl. szavalóverseny megrendezése, ismeretterjesztő előadás, társasjátékok, legkülönféle vetélkedők, esztrád-műsor betanulása, illemtani előadás, fontosabb irodalmi évfordulóik ismertetése stb. — Más alkalommal pedig fiataljaink saját írásaikat olvasták fel. A legnagyobb sikert a Véletlen találkozás című elbeszélésével a kilencedikes Kovács Erzsiké aratta. Valamenynyien nagy figyelemmel hallgattuk a novellát, majd a végén közösen megvitattuk az egyes részleteket. — A táncdalverseny megrendezése is jő ötletnek bizonyult. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a közeljövőben ezt népdalversennyel is kibővítjüik. Persze van saját zenekarunk is, melynek vezetője a klubelnök. Almássy Mária a közeljövőt illető terveibe is beavatott. így tudtam meg például, hogy egy orvosi előadás is megvalósul majd, aztán egy író-olvasó találkozó és Nádszeg múltját ismertető előadás. A fiatalok egy esztrádműsor betanulását is tervbe vették, mellyel természetesen nemcsak Nádszeg lakóit akarják majd szórakoztatni, de a szomszéd községek lakosságát is. — Befejezésül még csupán annyit — mondotta búcsúzásul Almásy Mária, — hogy szeretnénk, ha a falu vezetősége nagyobb érdeklődést tanúsítana munkánk iránt. Mi mindenkor szívesen látjuk őket. Ügy érzem, az alábbi néhány sor híven tükrözi a cikk címét, és hogy Nádszeg valóban példa lehet. ORDÖDY VILMOS Eredményes fáradozás MEGJÖTT VÉGRE A közelmúltban adták át Prágában a köztársaság megalakuláysának és a februári győzelem 20. évfordulójának alkalmából megrendezett faluszépítési verseny győzteseinek a díjakat. A közép-szlovákiai kerület győztese Gyügy község lett. A csupán 850 lakosú falu a verseny során valóban kimagasló eredményeket ért el. Különösen a ledolgozott brigádórák tekintetében állított fel rekordot: egy lakosra átlagban 51 ledolgozott óra esik. A sok társadalmi munka természetesen konkrét eredménnyé vált: utak, gyalogjárók, parkok, gyermekjátszótereik létesültek. A köztársaság megalakulása 50. évfordulójának napján például 150 hársfacsemetét ültettek ki a szorgalmas gyűgyiek. Külön figyelmet érdemel a tanulóifjúság segítsége — csupán dísznövények ültetésével 4000 órát dolgozott le. Nem hanyagolható el a fürdő alkalmazottainak tevékenysége sem, akik 4130 óra társadalmi munkával járultak hozzá elsősorban a helyi strand környezetének rend heh ozásához. Az új létesítmények közül meg kell említeni a szolgáltatások házát, a társalgó épületét, ez épülő egészségügyi központot. A községfejlesztéshez tartozik a ma már 22-féle ágazattal rendelkező helyi gazdálkodási üzem létrehozása is. Legutóbb például kosárfonó részleggel bővült. Az érdeklődők megrendeléseit a gyűgyi HNB szívesen fogadja — bármilyen kosár elkészítését vállalja. A különböző [ruhás-, bevásárló-, szemét- stb.) kosarak a hagyományos vesszőből és műanyagszálból készülnek. Ján Ferjanéík, a HNB elnöke elmondotta, hogy a lakosok nagyon szívesen vesznek részt a községfejlesztési munkálatokban. Büszkén újságolta, hogy falujukban nincs olyan szombat és vasárnap, hogy ne végeznének társadalmi munkát. Feltételezhető, hogy a Jövőben a gyűgyiek érdeklődése még nagyobb lesz, hiszen a verseny megnyerése a diplomán kívül 200 000 korona pénzjutalommal járt, melyet szintén községük szépítésére fordítanak. (F-e) SZABAD FÖLDMŰVES A szokatlanul korai hőség már-már szárazsággal fenyegette a határt. Nagy szükség volt az öntözőberendezésekre, hogy mentsük a menthetőt, de végre segítségünkre siettek a felhők, s fellélegzett, megkönnyebbült az élő világ. Falusi ember nem is tud talán semminek úgy örülni, mint egy kiadós, májusi esőnek. — Aranyat ér — mondogatják ilyenkor a szántó-vetők. Közönséges, dolgos hétköznap volt, mikor az első villámok végigcikáztak az égen, nekünk mégis ünnepi hangulat lopódzott a szivünkbe. Hiszen nem csupán magunkért, az egész ország kenyeréért rettegtünk a föld nedvét felszippantó száraz melegben. —szes— Almásy Mária, Matusek János és Pál Jánosné » • U nnef után Jobb időt, melegebb napsütést álmodni sem lehetett volna, mint amilyen május elsején köszöntött ránk. Az orgona is kivirágzóit, tavaszi illatokkal telt meg a levegő, szóval, látszatra minden a legnagyobb rendben volt. Valami mégis hiányzott az igazi ünnepi hangulathoz. Diószegen alig láttam elégedett, mosolygó embereket. Valami idegességféle tükröződött az arco= kon. — Láttad a tribünt? — állitgattak meg sorra az ismerősök. — Egyetlen parányi jel sem vall arról, hogy a községet két nyelvű emberek lakják. A helyt hangszóró is megfeledkezett róla. Megnéztem az ünnepi emelvényt, s csalódottan kellett megállapítanom, hogy talán feledékenységből, talán más okból, ismét rászolgáltak az „illetékesek“ a fölösleges megszólásra. Pedig idejében tudta a szervező bizottság, hogy az ünnepélyen olyan, többségében magyar lakta falvak dolgozói is felvonulnak, mint például fóka, Ktsmácséd, Nagyfödémes vagy akár maga Diószeg. Még szerencse, hogy az iskolák kultúrműsorukban nem feledkeztek meg róla. Megemlíthetném az ünnepi beszédeket is, magyarul és szlovákul egyaránt elhangzottak, de ezekre a jelenlevők (ne firtassuk, miértJ nem nagyon figyeltek oda. A közhangulat csak akkor billent valahogy helyre, amikor a környező falvak szövetkezetei és a helyi üzletek „megnyitották“ sátraikat. Mert sültkolbász, cigánypecsenye, ízletes bor és egyéb csemege nélkül, szinte elképzelhetetlen már nálunk minden „sátoros" ünnep. Mondjuk, gyakran hangoztatjuk, hogy nálunk május elseje a dolgozók összefogásának, nemzetközi szolidaritásának ünnepe, de ha tenni kell ennek igazolására valamit, a közöny, nemtörődömség vesz erőt rajtunk. Vagy talán nem tanultuk meg még őszintén tisztelni egymást? Lehet, hogy így igaz, de akkor igyekezzünk pótolni lemaradásunkat, nehogy megvető kacagással lépjen keresztül rajtunk a történelem! SZENK SÁNDOR 1969. május 17,
