Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-10 / 19. szám

CSALÁDI KÖR A hazugság leleplezése Nehéz feladat. Amikor az újságok hírt adnak a „hazugság-lelepleaő gép" alkalmazásárúi, akkor rendszerint a Keeler-féle poligráfra utalnak. Ez egy tintaírással regisztráló műszer, mely a lélegzést, a vérnyomás ingadozá­sait és a válaszadás Idejét mutatja ki. A műszer tehát csupán csak adato­kat szolgáltat, melyeket szakértőnek kell értelmeznie. Ahogy a mikroszkóp sem leplezi le a baktériumot, úgy ez a poligráf sem leplezi le a hazugságot. Adatainak értelmezése különleges kiképzést és nagy tapasztalatot igényel. A nevelésben különben sem használatos ez a műszer. Inkább csak a rend­őrségi munkában. Figyelemreméltó azonban az a tény, hogy az Igazat mondó és a hazug lélegzése között különbség van. A hirtelen lélegzet-visszatartások, megsza­kítások és a lélegzés jellegében beálló egyéb változások számos esetben leleplezik a hazudozó gyermeket. Benussi V., német pszichológus kísérle­tei pontosan kimutatták: a hazug kijelentés után feltűnően gyorsul a lé­legzés az elfojtott izgalom miatt, míg az igaz kijelentés után feltűnően csökken, mert az Illető figyelmesen várja a következő kérdést. A hazugság leleplezésének problémájával számtalan pszichológus foglal­kozott. Marsion kimutatta: 107 amerikai egyetemi hallgató közül 103 vér­nyomása átlag 16 mm-rel emelkedett a hazug válaszadás esetén. Luria, szovjet pszichológus kísérleteinél az európaiak is Jó hazudóknak bizonyul­tak, bár ő az önkéntelen ujjmozgások nyomán igyekezett leleplezni több száz hazugságot. Végül is 1953-ban, amikor a pszichológusok által össze­hívott szimpózium a hazugságok leleplezésének jogi és egyéb gyakorlati vonatkozásaival foglalkozott, a legtöbben arra a következtetésre Jutottak, hogy a hazugság leleplezése Inkább kunszt, mint laboratóriumi tudomány. A hazugság egyébként is negatív Jelenség, s ezért az okos szülő, a Jó ne­velő Inkább igazmondásra szoktatja a gyermeket. Ennek gyakori formája, hogy olyan eseményekről és élményekről számoltatjuk be gyermekünket, amelyeknek történetét, mozzanatait mi is Jól ismerjük. A felbukkanó elté­rések Jó alkalmul szolgálhatnak a hazugság leleplezésére. Nagyon egyszerű és sikeres a következő eljárás is: Ha a gyermek bűnös, ekkor olyan részleteket is ismer, melyeket mások nem ismernek, és való­színűleg valamilyen Jelét fogja adni annak az igyekezetének, hogy eltit­kolja ismereteit, csak kérdezgetni kell. A rögtöni ítélet felesleges. Elég, ha megjegyezzük, hogy nagyon érdekes dolgokat hallottunk. Legközelebb, eset­leg csak néhány nap múlva újra megkérjük, mondja el a múltkori eseményt. Az ellentmondások alapján szintén leleplezhetjük a hazugságot. A tudatosan valótlanságot mondó, hazudozó gyermekre azonban nem mindig hat Jól a hazugság leleplezése. Legalábbis nem elegendő. Csupán csak Jelzi, hogy változtatni kell a nevelői módszeren. Elemezni, mérlegelni kell a gyermek magatartásának, cselekedetének mozgató rúgóit. A hazug­ságok célja, minősége eltérő, de megmutatja, hogy a gyermekek miért mondanak tudatosan megtévesztő szándékkal valótlanságokat. Ennek a le­leplezése bizony fontosabb, mert az okok magyarázatot adnak arra is, ho­gyan küzdjünk a hazugságok ellen. Ha csak leleplezzük a hazugságot és kizárólagosan büntetéssel véljük elintézettnek, bizony semmit sem tettünk, mert a leleplezés után igazmon­dásra kell szoktatni a gyermeket. HAJDO ANDRÁS ❖ * ♦> * •> * ♦> * ♦> * * * * ♦> .» ♦> * * ♦> * * * * * ♦> * * * * öt-hatéves koromban éppúgy vágy­tam egy Játékbabára, mint ti mai kis­lányok, csakhogy amíg a ti vágyatok teljesül, az enyém nem teljesülhetett sosem. Nagyanyám szegény mindent megtett, íhogy ne érezzük a szegény­ség terhét, de minden vágyunkat ő sem teljesíthette. Szüléink akkor már városban éltek és emberfeletti munkával készítgették új otthonun­kat. Mi nagyanyánk gondjára marad­tunk. Havonta küldtek annyi pénzt, hogy éhen ne haljunk, de babára bi­zony nem tellett belőle. Nagyanyánk annyiszor hallotta már babát áhító kérésünket, hogy egy este nekilátott és készített egy fababát. Ügy csinálta, ahogy anyjától látta és éppen olyan lett, amilyen neki volt kiskorában. Egy vastag fadarabon ke­resztülkötött egy vékonyát, az volt a baba keze, a fejét meg rongyból for­málta meg. Ruhát Is varrt a bábára, méghozzá jó hosszút, hogy ne lássák egyetlen tuskó lába. A felhér gyolcs­ból formált fejre tintaceruzával sze­met, orrot, szájat rajzolt. Reggel, amikor felébredtünk, legalább úgy örültünk a fababának, mint ti örülte­tek a beszélő hajasbabának, vagy még Jobban. Felforgattuk a házat bábru­háért és egész nap szabtunk, varr­tunk, ágyat puhítottunk kedvenceink­nek. Egy napon azonban egy utcabeli kislány elvette kedvünket a fababától. — De hiszen ennek nincs Is lába ... a keze sem mozog ... olyan merev, mint a fa, és a feje?! Hahaha, hiszen ennek rongyból van a feje. Az arcán meg szétfolyt már a tintaceruza, ne­kem bizony nem kéne, szorította ma­gához a kts kegyetlen a fényezettfejű üzleti babát. Azt hittük megszakad a szívünk egy olyan bábu után és attól kezdve mindig ott Jártunk nagy­anyánk nyomában: Vegyen nekünk is olyat... akármilyen kicsit, csak ve­gyen ... Egy tavaszi napon, rengeteg szeikér ment el a házunk előtt. Más falubői Is érkeztek a sok emberrel megrakott kocsik. Libák, tyúkok, malacok za­­jongfak a saroglyábán, az emberek meg olyan ünnepélyesek voltak, mint vasárnap. Némelyik kocsi után még tehenet, vagy lovat is kötötteik. Alig győztök bámulni a különös felvonu­lást. Aztán megtudtuk, hogy vásár van. Na, még csak ez kellett nekünk. Egy percre sem hagytuk békén nagy­anyánkat. — Menjen el... vegyen egy ba­bát ... a legkisebbet... csak akkorka legyen, mint a klsujjam, de üzletil — slrdogáltunk szünet nélkül a fülébe. Ha kettőt nem Is, legalább kettőnknek egyetl Az is Jó lesz — alkudoztunk minduntalan. A fababa meg a mézesbaba — Mondtam már, hogy nincs rá pénz, örülök, ha kifutja amíg küldik apádék a többit... — Akkor legalább hadd menjünk el, nézegetni! — Mezítláb? Meg Ilyen ágrólszakad­­tan? Azt hiszik lopni akartok, még a végén csendőrkézre adnak bennete­ket. Egy kicsit megszeppentünk az ijesz­tő kilátástól, de a fiúk biztatására csakhamar elűztük magunkból a fé­lelmet. Micsoda gyönyörűségesen szép vá­sár volt. Áruval tömött sátrak, ka­vargó embertömeg, körhinta, plánétát húzó papagály, tengeri malac és Já­ték, Játék, meg cukorka, de annyi, hogy tengert lehetett volna rekesz­­teni vele. Tátott szájjal bámészkodtunk és vitettük magunkat a sodródó tömeg­gel. A húgom meg én a Játéksátor előtt álldogáltunk legszívesebben. Madzagon függtek, meg a polcokon ültek sorjában a szebbnél szebb ba­bák. Öh, ha egyetlen egy, csak a leg­kisebb Is, a mienk lehetne? És már futottunk is haza, hogy előírói kezd­jük a könyörgést. Nagyanyánk nem hallgathatta sokáig siránkozásunkat, Mi ez? Csak nem valamiféle Holdat ostromló rakéta? Bizony nem! Hát akkor mi a csodabo­gár? ... A vágsellyel gyermek­játszótér egyik szellemes kellé­ke — csúszda. Lám a tervezőt nem lehet semmiképen sem öt­letszegénységgel vádolni. Ez az alkalmatosság hűen kifejezi — a rakéták korát éljük. Fóto: N. Kovács István Hasznos tudnivalók az órákról MEGFEJTÉS — NYERTESEK A Szabad Földműves 17. száma ml­­nirejtvényének helyes megfejtése: Éljen május elsejei Nyertesek: Németh Erzsébet, Nagydaróc — Virágh Ilona, Tany — Ifj. Gál Jenő, Fülek — Bartos Kornél, Szőgyén. Nyilvános dicséretet érdemelnek: Csápé Aliz, Várgede — Szlamenka Er­zsébet és Melisek Henrietta, Érsek­újvár — Torna Rudolí, Megyercs — Molnár László, Németh Mária, Nagy­daróc — lfj. Bartos Károly, Szőgyén. A magas, szüknyakú vázába csupán egy-két szál virág illik. SZABAD FÖLDMŰVES ^ 1389. május 10. Az órák élettartamát megnövelhet­jük, ha betartjuk az alábbi Jő taná­csokat: A karórát naponta egyszer és ak­kor húzzuk fel, mielőtt felcsatolnánk a csuklónkra, de akkor teljesen. A felhúzást lehetőleg asztal felett vé­gezzük, mert ha az óra véletlenül ki­csúszik a kezünkből, még megúszhat­juk káros következmények nélkül. Vannak, aktik a lecsatolt karórát falba vert szögre akasztják. Ez hely­telen, mert a hideg fal gyorsan hűti le a testmeleg órát, s ezáltal elpat­tanhat a rugója, különösen ha akkor húzzuk fel. Az asztalra helyezett órát fektethetjük a számlappal felfelé, vagy úgy, hogy a szíjjal megtámasz­tott szerkezet függőleges síkba ke­rüljön. A közepes és gyengébb minő­ségű órák vízszintes helyzetben gyor­sabban, függőleges síkban lassabban Járnak. Előfordul, hogy a leejtett, vagy va­lamihez hozzáütött óra megáll, majd némi názogatásra újra elindul. Figyel­jük a Járását néhány napon át, s ha a szokottnál nagyobb pontatlansággal jár, vigyük óráshoz, mert a hiba még fokozódhat. A leejtésnek ugyanis gyakran az a következménye, hogy a tengelyek elgörbülnek, vagy a csap­ágyul szolgáló kövek kicsorbulnak, s az óra ugyan tovább Jár, de egy hi­bából később több is lehet. Sok őratulajdonos tapasztalta már, hogy egyébként jól Járó órája várat­lanul sietni kezd, napi fél órát vagy még ennél is többet. Gyakran csak egy hirtelen kézmozdulat okozza, ami­től a hajszálrugő fennakad. Az órás perceken belül rendbe tudja hozni a hibát. Okozhatja azonban a nagymér­vű sietést az is például, hogy a tűző napnak kitett órában a melegtől fel­hígult olaj ráfolyik a hajszálrugóra, s összeragasztja annak finom mene­teit. Milyen pontosság mellett lehetünk elégedettek óránkkal? A kiváló minő­ségű óráktól tökéletes pontosságot várhatunk. A középminőségű férfi karóra szokásos hibahatára heti 1,5 perc. Az olcsóbb, ún. pecekjáratú kö­ves karóráé napi 1—1,5 perc, cilinder­járatú karóráé napi 1—5 perc. A kis méretű női karórák enn^l nontatla­nabbak is lehetnek. S ne feledjük el, hogy bizonyos időnként még a leg­jobb minőségű órák is általános tisz­tításra szorulnak. Az elmondottak pedig nemcsak karórákra, hanem zseb- és ébresztőórákra is vonatkoz­nak. VIRÁG a szobában A vágott virág, amellyel néhány napra díszíteni akarjuk szobánkat, nem teljesítheti feladatát, ha nem vá­logatjuk jól össze, nem rendezzük el kellőképpen, és nem helyezzük meg­felelő vázába. Mint a legtöbb esetben, itt is fontosabb a jó ízlés, mint az, hogy egy csomó pénz álljon rendel­kezésünkre. A jó ízlés azonban nincs szigorú szabályokhoz kötve, amelyek­hez okvetlenül ragaszkodni kell. Azonban mégis tartsunk meg néhány utasítást. A vázák valamikor igen fontos sze­repet játszottak a lakásdíszítésben. Ha azonban virágkedvelők vagyunk, a váza ne legyen csak szobadísz. Jobb, ha többféle, mindenfajta virághoz való vázánk van. Ne legyen a váza túl diszes, hiszen nem vele, hanem a virággal akarjuk díszíteni a lakást. A túl díszes vázában nem érvényesül a virág. Igen jó szolgálatot tesznek az üveg- és porcelánvázák vagy edé­nyek. A csokor különösen akkor szép, ha azonos árnyalatú virágot váloga­tunk össze. Ha azonban különféle színű virágokat kötünk csokorba, ak­kor is ügyeljünk a színek harmóniá­jára. Hogy a virág minél hosszabb ideig friss maradjon, naponta váltsuk a vizet, és minden alkalommal vág­junk le a szárából egy darabot. Tehát, ha friss virágot hozunk a lakásba, gondosan válasszuk ki a hoz­zá illő vázát, a csokrot pedig ízlése­sen állítsuk össze, mert enélkül még a legdrágább virág sem díszíti kellő­képpen lakásunkat. — Apu, nem akarsz velem koccintani?! HM SZLOVÁKIÁI VAROSOK VÍZSZINTES: 1. Fővárosunk, 6. Bo­goz. 7. Zokog. 8. Korszak közismert Idegen szóval. 11. Fedd. 13. Kicsinyítő képző. 14. Nem használ. 15. Vízinö­vény. 16. Igen — oroszul. 17. Induló. 18. Névelő. 19. Olga Anna. 20. Talál. 22. Szintén. FÜGGŐLEGES: 1. Város a Magas Tátra alján. 2. Sertéslak. 3. Itt — csehül. 4. Időmérő. 5. Lám. 9. Romá­niában vanl 10. Kelet-Szlovákia met­ropolisa. 12. Időegység. 13. Ártalmas. 14. Fél satu. 17. Máz szélei. 20. Vá­ros Közáp-Szlovákiában. 21. Ékezettel: kötősző. 22. Pici közepe. Beküldendő: a vízszintes 1., függő­leges 1., 10. és 20. számú sorok meg­fejtése. titokzatos mosollyal készülődni kez­dett. Fájós lábával Ide-oda tipegett, karjára akasztotta kosarát, zsebken­dője sarkába kötötte a pár fillért, amit a vásárra szánt és elment. Leg­szívesebben szárnyakat adtunk volna neiki, hogy mielőbb visszatérjen. Az izgalomtól azt sem tudtuk, hova kap­junk. A gang sarkában ágyat puhítot­tunk a Jövevényeknek és hálátlanul messzire hajítottuk a fababát. Minek az már? Lesz ezerszer szebbl Esteledett amikor nagyanyánk fel­tűnt ez utca végén. Egymással verse­nyezve futottunk elébe. A kosarában selyempapírba göngyölt valamik la­pultak. Biztosan a babák ... — Nekünik vett nagyanyánk ólom­katonákat — mondták a fiúk. — Hogyisne! — Még mit nem? Ba­bák azok — torkoltuk le őket. Nagy­anyám csak mosolygott. Szinte ma is hallom a vékony papír zizegését, amint szétteregette a konyha asztalán. S mit gondoltok, mik kerültek elő be­lőle? Mézeseik! Három mézeshuszár a fiúknak és két cifra mézesbaba, ne­künk. Olyan kedves mosolfyal nyúj­totta felénk szegény öreg, hogy még elégedetlenkedni is elfelejtettünk. Mégis más volt, mint a fababa. A fiúk egy-kettőre felfalták a huszárt, és máris futottak Játszani. — Nem telt többre lányok — mond­ta nagyanyánk szinte bocsánatot kér­ve — ezért is alkudnom kellett. Azt meg nem akartam, hogy csak nek­tek ... a fiúknak meg ne. Dédelgettük, pólyáztuk ez ú] babát, nem ettük volna meg a világért sem. Esténként mindig más rejtekhelyét kerestünk számukra, nehogy, a fiúk megtalálják. De őh, borzalom. Egyik reggel csak hűlt helyüket leltük. A fiúk előző este hárman álltak lesben és felfalták a kincseket. Napokig sirattuk őket. Egy kicsit még ma Is fá] a szívem a kis mézesért. Olyan szépen mosoly­gott nefelejts színű szemével, hogy szinte megszépült tőle a világ. Vígh Rózsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents